Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-29 / 177. szám
p 1989. JÚLIUS 29., SZOMBAT Abortuszról — műtét előtt, műtét után Mondják: egy kaparás nem a világ Szinte vigyázzban ül az ágyán. Mint aki karót nyelt. Nagyokat sóhajt, és állandóan a kórterem ajtaját nézi. Fehér, kórházi hálóingén fázósan összehúzza a hószí- nü kardigánt, és kezével idegesen gyűrögeti zsebkendőjét. Kintről beszűrődik az utcazaj, a folyosó csendjét meg-meg- töri néha egy újszülött sírása, akit éppen hazavisznek... A jellegzetes hangokra összerezzen, szeme sarkából előbukkan egy könnycsepp. Eszébe jut, hogy pár hónap múlva az ő gyereke is így sírna... A parányi emberke, aki megfogant benne — akinek már megvan mindene —, de akinek létét nem kívánta. Ezért van itt. — Még a műtét előtt vagyok — mondja F.-né negyed likőr a Rókus kórházban. — Reggel 7-re jöttem, és nagyon félek. Ez lesz az első terhességmegszakításom. Átkozott spirál — Miért döntött úgy, hogy nem szüli meg a gyermeket'! — Az egészségügyben dolgozom, 40 éves vagyok, gyógyszerrel védekeztem. Van már két nagy gyermekem, az élettársamnak is kettő. Ügy döntöttünk, hogy nem kell egy ötödik. Nem is tudnánk vállalni. — Újabb könnycseppek gördülnek le az arcán. — Ha nem vettem volna be azt az Eleniumot a fogamzásgátló tabletta mellé, most nem lennék itt. — Ne féljen, nem fog fájni — próbálja lélekben erősíteni szobatársnője, L. J.-né. összekuporodva fekszik az ágyán, és a kislánya fényképét simogatja. Látszik a csinos fiatal- asszonyon, hogy gyenge még, és nagyon fáradt. — Én már túl vagyok rajta — mondja. — Két szülésem volt és két vetélésem. Azok sokkal jobban megviseltek. Vákuummal vették el, szinte semmit sem éreztem. Hamar túl voltam rajta, ' talán öt percet töltöttem a műtőben. Lányom ezalatt a kórház előcsarnokában várt. Otthon hagyhattam volna a szomszédban, a 14 hónapos testvérével, de nem tudnám mindezt végigcsinálni egyedül. Kellett valaki, aki bátorítson, aki utána a kórházban vár, és erőt ad. Férjem dolgozik, nem tudott itt lenni. — Miért nem tartotta meg ezt a babát? — Mert nem akarunk több gyereket. Ez a mostani „becsúszott”. Naptár-módszerrel védekeztünk. Anyagilag sem bírnánk még egy gyerek nevelését és tartottam attól is, hogy megint elvetélek. B. S.-né is nagyon fél. — Egészségügyi okokból kell elvetetnem a magzatomat. Negyvenegy éves vagyok, van már egy asszonylányom. Volt három terhességem, egyiket sem tudtam kihordani. Egyszer elvetéltem, kétszer császárral hoztam világra őket, de nem maradtak életben — mondja, miközben végigsimít a hasán. — Ez a terhesség véletlen. Nem akarunk több gyereket a férjemmel, öreg vagyok már ahhoz, hogy felelősséggel vállaljam, és az orvos szerint sem szabad megkockáztatni. — Én már unokát szeretnék — kapcsolódik a beszélgetésbe N. F.-né. — Nekem nagykorú lányaim vannak, ezért nem szülcjk. Régen tablettát szedtem, de 35 éves korom után nem ajánlotta az orvos. Három év óta semmivel se védekeztem, és most itt az eredménye. — Mindig borzasztó dolognak tartottam az abortuszt — vallja be M. Cs.-né. miközben a zsebkendője után nyúl. Halkan sir, amikor kicsit megnyugszik, hüppögve folytatja: — Az az átkozott spirál nem ér semmit! Héthetes terhes vagyok. Négy és fél éves lányom, hároméves fiam van. Családi házban lakunk. Anyagilag, idegileg sok lett volna a három gyerek. Ennek ellenére, ha nem lenne spirálom, talán megtartottuk volna. — Ennél a mondatnál ismét erőt vesz rajta a zokogás. — Maga a tény, hogy már öthetes korában mindene megvan és dobog a szíve! Egy kész pici emberke. Lelkiismeretfurdalásom van, pedig nem vagyok vallásos. — Én akartam a gyereket — fogta meg a karom Sz. A. — Lakásom is van, és abban a korban vagyok, amikor már gyereket vállalnak a nők. — Akkor mit keres itt? — Így nem lett volna értelme szülni. Egy gyereknek apára is szüksége van, és nem csak addig, amíg megfogan. Kell neki valaki, aki a fenekére ver, ha rossz fát tesz a tűzre, aki felkapja este, amikor hazajön... Az első szerelmem ott hagyott egy másik nőért, s utána évekig nézni sem tudtam senkire. Aztán a társaságban megismertem őt. Volt barátnője, de nem tűnt komolynak a dolog. Nekem kitartóan udvarolt, és két év múlva összeköltöztünk. Három hónap után terhes lettem, ő pedig kibékült az elődömmel, elhagyott. Túl vagyok rajta, csak úgy érzem, ezt a csalódást nehezen fogom kiheverni... Szomorú összkép Dr. Fajtha Ferenc, a Semmelweis kórház osztályvezető főorvosa, és a megyei szülész szakfőorvos. Mennyi terhességmegszakítást végeznek évente? — kérdezem. — Megyénk öt nagy kórházában 1988-ban 4848 szülést vezettünk le, ugyanakkor a terhességmegszakítások száma 4953 volt. Mint minden évben, így tavaly is az abortuszok meghaladták a születések számát. Az országos statisztikák is hasonló képet mutatnak. Évek óta nem sikerült ezt a kedvezőtlen arányt javítanunk, a különféle fogamzás- gátló eszközök, módszerek ellenére sem. Nekik sikerült — ön nyilván sejti az okot is? — Egyrészt az egészségügyi kultúra hiányosságai, másrészt a nemtörődömség idézi elő a terhességmegszakítások többségét. Ügy tapasztalom, hogy különösen a fiatal lányok nagyon könnyedén veszik az abortuszt, holott ennek a későbbiekben káros szervi, és pszichés következményei is lehetnek. — Két dologért képesek mindenre a nők — tartja a mondás. — Hogy legyen gyerekük, és hogy ne legyen. Ám ez utóbbi óhajt nem csak a művi terhességmegszakítással lehet elérni, hanem védekezéssel is. Sokak szerint, s az orvosok tapasztalata is ez, a fiatal lányok többsége nem csinál ügyet abból, ha kikaparják. Nem tudom. Persze, ahány eset, annyiféle ok húzódik meg a háttérben. 'Jómagam azokra az egykori középiskolás évfolj-amtársnőimre gondolok — ha ez a téma szó- bakerül —, akik érettségi előtt álltak, nem volt szakmájuk, a leendő apáknak sem, mert ők is tanultak, és nem volt lakásuk. Napokig sírtak a műtét előtt és után. Mára már megvigasztalódtak, férjhez mentek, szakmájuk és gyermekük van. Nekik sikerült. Nem rontották el az életüket, lelkűk, egészségük nem sérült. De nem sikerül mindenkinek ... Tóth Mariann SZAZHALOMBATTAt hír Ni kör A Független Kisgazdapárt helyi szervezetének megalapítóját és első elnökét mutatja be első oldalán a Százhalombattai Hírtükör legújabb száma. A 47 éves Zsengellér László a DKV dolgozója. Az oldal egy másik írása nemcsak közvetve kapcsolódik az erőműhöz, hiszen a DHV rekonstrukciójának környezet- védelmi hatásait elemzi. A cikkből kiderül, hogy gáztüzelés esetén kéndioxidból, szén- monoxidból és szilárd anyagokból gyakorlatilag semmi nem kerül ki a légtérbe. Az olajváros új negyede az elmúlt években meglehetősén elszakadt a régi városrésztől. Ám mindig akadnak olyan lelkes lokálpatrióták, akik igyekeznek megóvni a múlt örökségét, őrizni a hagyományokat. Egy ilyen szép szokásról, az óvárosban még ma is jelentős vallási ünnepről, Iván napjáról emlékezik meg Sze- gedinácz Anna. Az írásból kiderül, hogy mi az Iván-napi koszorú, s hogy miért kerül fel Szent János születésének évfordulóján a házak tetejére. Lesz-e kábeltévé, s ha igen mennyiért — ezt a lap harmadik oldalán található írásból tudják meg az érdeklődők. Ugyanitt arról számol be egy másik írás, hogy hányán végeztek a város iskoláiban, s közülük hányat vettek fel a különböző oktatási intézményekbe. Ügy tűnik, Százhalombattán nem lehet se telefonon, sem személyesen elérni senkit, különben nem kellene a lap hasábjain levelezni a helyi MDF-nek, s a város főorvosának, dr. Benedek Lászlónak. Pedig egy pár perces közvetlen kapcsolat közelebb vinne a megoldáshoz — jelen esetben az egészségmegőrző program megvalósításához. Ez dr. Benedek László leveléből is kiderül. A lap ezúttal is színes hírekkel, keresztrejtvénnyel, kulturális és sportprogramokkal szórakoztatja az érdeklődőket. M/ lesz a Grassalkovick-kastéllyal? smét elodázták a döntést A fővárosban a Közlekedési Hírközlési és Építésügyi Minisztériumban megbeszélést tartottak a Grassalkovieh-kas- teiy további sorsáról. Az ülésen hat minisztérium képviselője, a főváros, a megye vezetői és Gödöliö város tanácselnöke, Papp István vett részt. Mint azt Fapp István tanácselnöktől megtudtuk, két fontos témát vitattak meg. Dönteni kellett arról, hogy a kastélyt miképpen hasznosítsák és kié legyen a kezelési jog. A városi vezető úgy véli, hogy most a tanácskozás befejezése után ugyanott tartanak ahol eddig, egyszóval helybenjárnak, a változás csupán annyi, hogy a résztvevők bevonásával egy bizottság előkészíti azt az anyagot, ami felől majd a Minisztertanács dönt. Megtudtuk, hogy nem sikerült 1988. év végétől eldönteni azt a kérdést, hogy kié legyen a kezelői jog. Abban minden résztvevő egyetértett, hogy egy kezelőt kell kijelölni, de hogy ki legyen az, arról nem született döntés. A tanácselnök elmondta. hogy számára megdöbbentő volt az a felvetés, hogy írjanak ki pályázatot. Ügy véli, ha valamiről nem akarnak vagy nem tudnak dönteni, kitalálnak valami újat (hazánkban ugyanis ilyen céllal még pályázatot nem írtak ki). Feltette továbbá azt a kérdést Papp István, hogyha 1367. óta a Grassalkovich-kastély kincstári tulajdon volt, le.iet-e bárkinek kártérítési igényé, mint például a Pilisi Állami Parkerdő Gazdaságnak, vagy a Fővárosi Tanácsnak. — Mint ismeretes, mi több éven át dolgoztunk a hasznosítás lehetőségén és a három felmerült alternatíva közül a legjobbnak a vegyes felhasználást láttuk. Mert ha kulturális célú hasznosítás van, kérdés, tudja-e a költségvetés finanszírozni; vagy ha csak kereskedelmi célú a hasznosítás, méltó-e az a kastély múltjához. A vegyes felhasználásnál mi arra gondoltunk, hogy a kastélyban kiállító-, koncert-, színház-, konferencia-, báltermeket alakítanánk ki és helyet kapna a szakmai turizmus is. A szállodát ott terveznénk elhelyezni, ahol jelenleg a katonai alakulatnak van a raktár- területe. Véleményem szerint a helyi lakosság és az ideérkező turista nem zárható ki, s ez csak így oldható meg — mondta Papp István. Tájékoztatott még arról is, úgy érzi, hogy amit eddig a francia partnerekkel kidolgoztak, most azt vitatják, bár nekik ez már 22 millió forintba került, és más alternatíva nem is merült föl. Konkrét javaslata senkinek nincs, mindenki csak azt hajtogatja, jó lenne ezt. vagy azt csinálni. Meggyőződése a tanácselnöknek. hogy a francia partnerrel a fent leírt variációban gazdaságosan felújítható és üzemeltethető a kastély. Ezt programjuk részeletezi is. Fé- iő, hogy a döntések elodázásával elvesztik hitelüket, nemcsak ez előtt az egy, hanem a többi központi vállalkozó előtt is. — Én elfogadnék más változatot is, ha valaki kötelezettséget vállalna, hogy ez a kastély belátható időn belül, de legkésőbb a világkiállításig fel lesz újítva. Levélben kértem a miniszterelnök segítségét, de döntés leghamarabb szeptemberre várható. — Megnyugtató volt számomra, hogy a Minisztertanács hivatalának elnökhelyettese is azon a véleményen van, hogy a kezelői jogot kártérítés nélkül kell átadni. A kérdések most a tanácskozás befejeztével ugyanúgy nyitottak maradtak. mint korábban. Nem tudni, kié lesz a kezelői jog és a hasznosítás mikéntjére sem született döntés. Papp István tanácselnök életében mostanában nincs olyan nap, hogy ne tárgyalna a kastélyról. Eddig 122 külföldi delegációval beszélt ez ügyben, s mint elmondta, bárkivel összefogna,, hogy ez a páratlan műemlék ne az enyészeté legyen. Nem tartja jó megoldásnak az állandó elodázást, mert fél, hogy elveszti azokat a partnereket, akik 99 százalékig garantálják a tőkét. Apparátusával lépésről lépésre építették fel a kastélyprogramot. ami félő, hogy a halogatásokkal a semmibe vész. Árvái Magdolna m SZÍNHÁZI LEVÉL'M Margit, az áldozat Az egri Agria Játékok új bemutatója Tamási Áron költői játéka, az Ördögölő Józsiás volt. Képünkön a darab szerelmespárját játszó Csonka Ibolya és Czvetkó Sándor. Mikor a Kárpátokon belüli terület birtokba vétele befejeződött, s a honfoglaló magyar törzsek felosztották maguk között a kezükre került földet, Árpád törzse egyebek között a mai Veszprém környékét, s a Bakonyt mondhatta magáénak. Inrten, hogy ez a vidék az Árpád-kor legkorábbi időszakától fontos szerepet játszott a fejedelmi, majd királyi ház — s áltáluk az egész magyarság — történetében. Géza fejedelem éppen Veszprémben alapította meg az első magyar keresztény püspökséget. 1001- ben már említik a veszprémi székesegyházat, melyet bizonyára Géza építtetett; ennek utódja a mai Szent Mihály székesegyház. Imre herceg, István király fia Veszprémben, a Szent György kápolnában (romjai a székesegyház mögött ma is láthatók) szüzességi fogadalmat tett. Ma is állnak még a romjai annak az apácakolostornak, mely a Várhegy alatt épült, s szintén Géza fejedelem alapította, görög — bazilita — apácák részére. Később Gizella királyné, István király felesége, itt hozta létre azt a — ma úgy mondanánk — műhelyt, melyben az apácák csodálatos miseruhákat hímeztek. Vélhetőleg innen szármázik a királyi koronázási palást is, mely eredetileg szintén püspöki m-seruha lett volna. És itt, a Vár alatt épült később 1240-ben az a domonkos rendi apácakolostor is, melynek négyéves kortól tízesztendős koráig. 1246 és 1252 között, nevezetes lakója is volt: IV. Béla király másodszülött lánya, Margit királylány. Amikor a kislány Veszprémbe került, az ország még ki se sem heverte a tatárjárás borzalmait. S Margit még meg sem született (és így nem lehetett tudni, fiú lesz-e, vagy lány), szülei a jövendő gyermeket máris felajánlották Istennek, engesztelésül és áldozatul a magyarság bűnei, vétkei fejében, és könyörgésként, hogy Isten a továbbiakban tart-; sa távol az országtól a tatár veszedelmet. Az Árpád-ház addig sem volt szűkében az istenes életet élő férfiaknak és nőknek. István király és fia, Imre, már éppúgy a római katolikus egyház szentjei sorába tartozott Margit születésekor, mint László király, és Margit nagynénje, IV. Béla húga, Erzsébet. De a családot más események is jellemezték. Béla király annak a II. Endrének volt a fia, akinek feleségét, Gertrúd királynét, a lázadó magyarok megölték (lásd a Bánk bándrámát). És Béla életére ez a tragédia is árnyékot vetett, nemcsak a muhipusztai megsemmisítő vereség. Volt hát ok és indok bőven, hogy Margitból Krisztus menyasszonya legyen. A családi tradíciók is erre intettek, meg a családi tragédiák is. Margitból így hát szinte szükségszerűen lett áldozati bárány. De az egyéniségével nem fért egybe a passzív áldozat szerepe. Ha már vállalnia kellett ezt a feladatot, akkor ennek teljes erejével, szívével és eszével meg akart felelni. Hitte, hogy önként magára vett szenvedéseivel, ön- kínzásaival, a megfeszített Krisztus szenvedéseit újraélő, de azokon még túl is menő gyötrelmeivel valóban megválthatja családját, országát. Ez a szerep nem volt kivételes abban a korban, és hatásosságában, értelmében, hasznában az áldozatvállaló is az áldozatot kérő — követelő is mélységesen hitt. Az a dráma, melyet Margitról Kocsis István írt, s a legstílusosabb helyen, a veszprémi várban, a Szent Mihály székesegyház előtti terecskén mutatták be, nem egészen ezt a Margitot hozza elénk, bár áldozat voltát és áldozat szerepét nem hogy tagadná, hanem éppenhogy hangsúlyozza. De ez a Margit, aki már a Pest és Buda közti Nyulak szigetén királyi apja által tulajdonképpen neki építtetett kolostor lakója, apácaként is országos politikai ügyek mozgatója. befolyásolója, a magyar királyság és a pápaság közti konfliktusok élétrehívója és el- símítója. És még egy feladatot felvállal: védelmébe veszi a magyar nyelvű írásbeliséget (ez a papsággal való konfliktusok eredője is) az anyanyelvi kultúrát a nagyhatalmi (anyaszentegyházi, római, pápai) hivatalos nyelvvel, a latinnal szemben. Ismeretes, hogy első összefüggő magyar nyelvű írásos emlékünk, a Halotti beszéd, valamikor 1200 után keletkezett. Tehát Margit korában, a XIII. század második harmadában, létezhettek magyarnyelvű írásbeliséget jelentő szövegek. Talán már az Ömagyar Mária-siralom is készen volt. Létezett — de elveszett — egy XIII. századi eredetű magyar nyelvű krónika, melyet szerzetesek írtak. Mindez arra vall, hogy Margitnak a drámában bemutatott törekvései egy magyar nyelvű írásbeliség megerősítése érdekében, és azok a szándékai, melyeket e tényen túl az anyanyelvi kultúra megőrzésére is irányultak, valósak lehettek, bár nem bizonyos, hogy olyan erősen vetődtek volna föl, mint azt Kocsis ábrázolja. De az írói szándék kifejezésére mindenesetre alkalmas ez a modellértékű helyzet. Kocsist ugyanis — lévén erdélyi származású író —, érthetően az izgatja még egy Margit-témában is, hogy a magyarság története folyamán oly gyakorta felbukkanó nagy dilemma, a 'tradíciók megőrzése és a haladás vállalása, a nemzeti értékek óvása és az idegen hatások kiszűrése, illetve mindezek helyes aránya miképp alakítható ki, oldható meg. A XIII. századi történelmi téma jelenkori, mai áthallásai teljesen nyilvánvalóak. A drámát záró parabola is világos- Margit Nyulak-szigeti apácatársnői közül tizenketten — mint az apostolok — kirajzanak. hogy szerte az országban terjesszék Margit elképzeléseit. eszméit az anyanyelvi kultúra, a magyar nyelvű írásbeliség megőrzése és megerősítése érdekében. Az áldozati szerepre vállalkozó Margit tulajdonképpen passzív végeredményű önfeláldozása így válik mégis, áttételeiben, hasznossá. Okos. vitázó, elgondolkodtató Kocsis István darabja. Egyetlen — de lényeges — hibája, hogy drámának már korántsem ilyen meggyőző erejű. Olvasmánynak érdekesebb, mint színpadi műnek. Takács István
