Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-29 / 177. szám

2 ^ßfifap 1989. JŰLITJS 29., SZOMBAT 'HÉT VÉGI VILÁGPOLITIKAI KITEKINTÉSI Neh éz időszak gondjai A peresztrojka kiállta eddigi legsúlyosabb teherpróbáját A párizsi Kambodzsg-értekezlet előtt kiújultak a harcok Arafat négyszakaszos tervét nem lehet lesöpörni az asztalról Általános PILLANATKÉP A kedden lezajlott moszkvai magyar—szovjet csúcstalálko­zót egész héten át élénk ér­deklődés kísérte. A világsajtó kommentárjai kiemelik: a moszkvai kétoldalú megbeszé­léseken kölcsönös megértéssel fogadták azokat a gondokat, amelyek mind a Szovjetunió­ban, mind Magyarországon je­lentkeznek, s kifejezték eltö­kéltségüket, hogy határozottan tovább kívánnak haladni a re­formok, a demokratizálás út­ján. A magyar vezetőiknek az a megismételt kijelentése, hogy országunk a „híd szere­pét” kívánja betölteni Kelet és Nyugat között, nemcsak Moszkvában keltett egyetér­tést, hanem rokonszenvvel fo­gadták a világlapok hírmagya­rázói is. A magyar vezetők látogatá­sára olyan időpontban került sor, amikor még tartottak a sztrájkmegmozdulások a Szov­jetunióban. De már ezeknek az akcióknak csillapuló, leszál­ló ága közepette ülihettek le a moszkvai csúcs részvevői a tárgyalóasztalhoz. Hála ugyan­is Gorbacsov és Rizskov ga­ranciáinak, a sztrájkoló bá­nyászok sorra felvették a munkát. A történteknek azon­ban több tanulsága is van. Egyrészt az, hogy a dolgozók .csupán a peresztrojkát irányí­tó legfelsőbb vezetőkben bíz­nak, s ha helyi szinten hang­zik el az ígéret, kétkedve fo­gadják azt, hiszen a múltban sokszor megtévesztették őket. További következtetés, ame­lyet le kell vonni, az, hogy a bányászok sztrájkbizottságai, amelyek spontán alakultak, csak felfüggesztették tevékeny­ségüket. Vagyis: a munkabe­szüntetés megismétlődhet, ha az ígéretek ellenére a helyzet nem javul. Annak a veszélye is fennáll, hogy a bányászok sikeres akciója nyomán, az ipar más ágazataiban is a dol­gozók a sztrájk fegyveréhez folyamodnak, hogy kikénysze- rítsék élet- és munkakörülmé­nyeik javulását. Egy ilyen or­szágos sztrájkmozgalom ki­bontakozása és elhúzódása be­láthatatlan károkat okozná a szovjet gazdaságnak. Arról nem is beszélve, hogy a pe­resztrojka ellenfelei — akik egy figyelemre méltó értéke­lés szerint egyenlő arányban vannak annak híveivel a köz­ponti szervekben — bizonyá­ra ürügyként használnák fel, ha kirobbanna egy ilyen orszá­gos, a termelést megbénító megmozdulás, hogy rohamot indítsanak az átalakítás poli­tikája ellen. Mindenesetre pil­lanatnyilag, nincs ilyen köz­vetlen fenyegetettség, s így igazat lehet adni azoknak a kommentároknak. amelyek megállapítják, hogy a f^reszt- rojka ezúttal túljutott eddigi legsúlyosabb megpróbáltatá­sán. MOSZKVAI FIGYELMEZTETÉSEK Washingtonban vita folyik eközben arról, hogy milyen po­litikát kövessen ebben a hely­zetben az amerikai kormány­zat a Szovjetunió irányában. A peresztrojka sikere mellett ál­lást foglaló elnöki megnyilat­kozások mellett, mind többször olyan nézet is hangot kap, hogy az Egyesült Államoknak a „kivárás” politikáját kell követnie. Sőt olyan vélemé­nyek is mind sűrűbben el­hangzanak, hogy a fokozott fegyverkezés volna hasznos Washington és szövetségesei számára. Csakhogy az Egyesült Álla­mok erőforrásaival és tarta­lékaival sem lehet pazarló módon bánni, mivel — mint közgazdászok megjegyezték — ezek *em „határtalanok”. Hi­deg zuhanyként hatott például az, hogy az első félévi költség- vetési deficit gyorsabban emelkedett, mint arra számí­tottak, s hogy az év második negyedében a gazdaság fej­lődésének üteme lelassult, s csak felét tette ki az első ne­gyedévinek. Minderre a tokiói és nyugat-európai tőzsdéken valamelyest gyengült a dollár helyzete. Így történt, hogy amikor a jövő évi katonai költségvetés került napirendre az Egyesült Államok törvény- hozásában a honatyák fő jel­szava a csökkentés volt. Meg­kurtították azokat a kiadáso­kat, amelyeket Bush elnöik a csillagháborús tervek folyta­tása végett irányzott elő. Amikor pedig a jelenlegi ra­darrendszerek által nem ész­lelhető B—2-es, úgynevezett „Lopakodó” hadászati bom­bázó programjának előirány­zatai kerültek a szőnyegre, a törvényhozás nem adott sza­bad kezet a kormányzatnak, a döntést a program egészére egy évvel elhalasztotta, s csu­pán három ilyen gép megépí­tését hagyta jóvá az elkövet­kező költségvetési esztendőre. A teljes program 132 ilyen re­pülőgép legyártását irányozza elő 70 milliárd dollár költség­gel. A törvényhozás' vitájának idején az Egyesült Államok­ban vendégeskedett Ahrome- jev marsall, korábbi szovjet vezérkari főnök, aki jelenleg Gorbacsov katonai tanácsadó­ja. A széles látókörű főtiszt figyelmeztetett: amennyiben ezt az új hadászati támadó­eszközt az Egyesült Államok szolgálatba állítja, akkor a Szovjetunió is megteszi a szük­séges ellenlépést. Mint a mar­sall érzékeltette: Moszikva ké­pes arra, hogy olyan radar- rendszert építsen ki, amely a „Lopakodót” is észleli. NAGY-BRIT ANNIA NÉLKÜL IS? A héten kiéleződtek a né­zeteltérések a Közös Piac két országa, Nagy-Britannia és Franciaország között. Az ügy előzményei még egy korábbi EGK-csúcsra nyúlnak vissza. Ezen a tanácskozáson arról kellett volna dönteni, hogy a jövő év közepén, az 1992-es integráció előjátékaként, lét­rehozzák a közös EGK-jegy- bankot és megvalósítják a Kö­zösség pénzügyi unióját. Te­kintve, hogy az EGK alapító okmánya, a római szerződés kimondja, hogy csak vala­mennyi részvevő egyetértése esetén válhat egy-egy javas­lat határozattá. Thatcher asz- szony ellenvéleménye meg­akadályozta, hogy döntés szü­lessen a pénzügyi egység ügyében. De az angol miniszterelnök asszony nem érte be ezzel. A héten, tizenegyedszer hivatali ideje alatt, ismét átalakította a brit kabinetet. Ez egyrészt azzal függött össze, hogy a leg­utóbbi Európa parlamenti vá­lasztásokon az ellenzéki Mun­káspárt kerekedett felül 14 százalékkal a kormányzó kon­zervatívokon. Igaz, hogy a leg­közelebbi brit parlamenti vá­lasztásokra csupán 1992-ben kerül majd sor, s hogy a köz­vélemény-kutatások szerint a Munkáspárt előnye néhány hét alatt felére csökkent, Thatcher asszony azonban „idejében kívánt lépni”, hogy „friss erőket” vessen be, s visszanyerje a választók bi­zalmát. De volt egy másik cél­ja is a kormányátalakítással. Howe külügyminisztert „felfe­lé buktatta”, azaz miniszter­elnök-helyettesi tárcával bízta meg, és az alsóház elnöki tisztségére javasolta. Helyére a 47 éves Major, a pénzügy­minisztérium eddigi főtitkára került. Howe közismerten éles vitában állt Thatcher asszony­nyal a közös piaci ügyekben. Csakhogy mindez heves pá­rizsi reakciót váltott ki. Mit­terrand elnök éles támadást intézett Nagy-Britannia ellen, s közölte, ha kell, kivívja a római szerződés módosítását és Nagy-Britannia nélkül is végrehajtják a tervezett pénz­ügyi közösséget a jövő esz­tendő közepére. NYOMÁST GYAKOROLNI A vasárnap megnyíló nem­zetközi Kambodzsa-értekezlet előtt a harcoló felek — a phnompeni kormány és az el­lenzék három frakciójának — képviselői előzetes tanács­kozásra ültek össze a francia fővárosban. Ezzel párhuzamo­san a vörös khmerek, akik a fegyveres ellenzék fő erejét alkotják, új harcokat provo­káltak ki a thaiföldi határ mentén, ahol eddig hallgattak a fegyverek. Általános véle­mény szerint így akarnak nyomást gyakorolni a nem­zetközi értekezletre — ame­lyen a nagyhatalmak képvise­lői mellett az ASEAN-orszá- gok küldöttei, valamint Auszt­rália és Japán megfigyelői is részt vesznek —, hogy az el­jövendő kabinetből ne hagy­ják ki a „vörös khmereket”. Ez a csoportosulás, mint ejn- lékezetes, megdöntéséig rém­uralmat teremtett Kambodzsá­ban, s több mint másfél millió embert küldött halálba. A probléma az, hogy vissza­térésük a hatalomba egyálta­lán nem kívánatos, de viszont az a realitás, hogy ők alkot­ják a fegyveres ellenzék fő erejét. Vagyis nélkülük elkép­zelhetetlen a kambodzsai ren­dezés. Az „előtanácskozáson” úgy tűnt, hogy kambodzsai frakciók között oly nagy az ellentét, hogy még arról sem tudnak megegyezni, hogyan vegyenek részt a nemzetközi konferencián. Végül is azon­ban megállapodtak,' hogy egyetlen delegációt alkotnak, amelyben mincf a négy frak­ció részt vesz. VALAMI ELMOZDULÓBAN VAN .... Samir a héten magából ki­kelve cáfolta, hogy titokban a PFSZ-szel való izraeli tapoga­tózó megbeszélésekre adott volna utasítást. De ezt meg­előzően, csak úgy volt képes elhárítani a kormányválságot, hogy Peresznek, a Munkapárt vezetőjének, koalíciós partne­rének, ígéretet tett, hogy „megvizsgálják” azokat a fel­tételeket, amelyekkel a Likud központi bizottsága megvaló­síthatatlanná, még tárgyalási alapnak is alkalmatlanná tet­te a miniszterelnök rendezé­si tervét a Ciszjordániának és Gázának adandó részleges ön- kormányzatra. Ebben a helyzetben Arafat négyszakaszos rendezési terve valóságos bombaként robbant. A PFSZ vezetője 27 hónapot irányoz elő az izraeli katona­ság teljes kivonására a meg­szállt területekről. Ezután ke­rülne sor az ellenőrzött vá­lasztások megtartására és a menekültek visszatérésére. A terv szerint meg kell határoz­ni a függetlenség kikiáltásá­nak időpontját és a javaslat felveti, hogy Palesztinának és Libanonnak egy új Marshall- segélyre volna szüksége. Bár a tervet Tel-Aviv azonnal el­utasította, megfigyelők rámu­tatnak, hogy ilyen, a realitá­sokon alapuló rendezési ja­vaslatot, nem lehet egyszerű­en lesöpörni az asztalról. Árkus István SZIGORÚAN TITKOS KIRÁLYI MEMOÁR Filmre mondja emlékezéseit n. Erzsébet angol királynő. Az uralkodó legkisebb fia, Edward herceg videokamerája előtt emlékezik uralkodásának ed­digi 37 évéről, Nagy-Britan­nia fontosabb eseményeiről, és arról a nyolc kormányfőről, aki az ő ideje alatt hivatal­ban volt. Erről a The Daily Express című lap számolt be. De azt is közölte, hogy a filmet elzár­ják a királyi archívumba és nem bocsátják a nagyközönség elé. Az angol királyi család ha­gyományosan nem nyilatkozik a nyilvánosság előtt politikai kérdésekről. A jól értesültek azonban tudni vélik, hogy II. Erzsébet nem minden minisz­terelnökével jött ki egyformán jól. Köztudott, hogy egyik kedvence Harold Wilson, a GO-as évek munkáspárti kor­mányfője volt, de ugyanez nem mondható el Margaret Thatcher­ről . . . LEMP: a „nagy kipakolások'' KB-iilése Drasztikus drágulás várható Lengyelországban o lakos­ság többségének elege van a LEMP-böl, az eddigi hatalom- gyakorlásból, és gazdálkodási rendszerből. A párttagság többségének pedig elege van az eddigi pártvezetési stílus­ból, döntéshozatalból, abból, ahogy a pártvezetés a tagság­gal beszél — jelentette ki pén­teken a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizott­ságának ülésén Marian Or- zechowski PB-tag, és KB-tit- kár. A kétnaposra tervezett ta­nácskozás sorsdöntőnek ígér­kezik, és már az első hozzá­szólásokból úgy tűnik, hogy a nagy „kipakolások” KB-ülése lesz. Ennek a tanácskozásnak kell értékelnie a júniusi par­lamenti választásokat, amelye­Pénteken befejezte Nagy- Britanniában tett hivatalos látogatását Dmitrij Jazov hadseregtábornok, a Szovjet­unió honvédelmi minisztere. A reggeli órákban a* szovjet vendég a Westminstert apát­ságban megkoszorúzta az is­meretlen katona sírját. Dmit­rij Jazov ezt követően meg­tartotta zárótanácskozását George Youngerrel, az ország távozó védelmi miniszterével. A szovjet honvédelmi mi­niszter ugyanezen a napon a nemzetközi kapcsolatok kirá­lyi intézetében szakértők előtt katonapolitikai kérdésekről tartott előadást. A fegyverzet­csökkentés távlatairól szólva a miniszter megállapította, hogy a folyamatban lévő le­szerelési tárgyalások mind­egyikén érzékelhető a pozitív irányba mutató elmozdulás. Reális lehetősége van annak, hogy a Szovjetunió és az Egye- •sült Államok 50 százalékkal csökkentse hadászati jegyve­res erőit, aláírják a J Végyi fegyverek betiltásáról szóló nemzetközi konvenciót, Eu­rópában radikálisan csökkent­sék a katonai szembenállást és fokozatosan betiltsák az atomi egyyer-kísérleteket. Dmitrij Jazov előadásában leszögezte, a Szovjetunió amellett foglal állást, hogy teljes egészében vonják ki a más országok területén állo­másozó idegen csapatokat, számolják fel az európai töm­böket, egyidejűleg oszlassák fel a két katonai szövetséget. ken a LEMP súlyos vereséget szenvedett, megpróbálni vala­milyen kiutat találni a ka­tasztrofális gazdasági helyzet­ből, eldönteni, hogy tart-e az idén a LEMP kongresszust, és hogy egyben marad-e a párt vagy több pártra esik szét. Sürgette az új pártok műkö­dési feltételeinek megteremté­sét, új hozzáállást ajánlott a Szolidaritással kapcsolatbari, a LEMP két szövetségesével, a parasztpárttal és a demokrata­párttal szemben pedig a kap­csolatok szorosabbra fűzését tartotta fontosnak. ★ A lengyel kormány közölte, hogy kitart az élelmiszerárak felszabadításának szándéka mellett, még ha ennek követ­kezménye az árak drasztikus emelkedése lesz is. A tervek szerint augusztus 1-jén szüntetnék meg az élel­miszerek árának központi sza­bályozását és egyidejűleg eltö­rölnék a. 8 évig érvényben volt húsjegyeket. Wincenty Lewandowski pénzügyminisz­ter-helyettes a Trybuna Lu- dub an azt mondta, hogy a húsféleségek átlagosan 185 százalékos drágulására kell számítani az árak felszabadí­tása nyomán. A drasztikus áremelés ellen- súlyozására a kormány azon­nali kompenzációt helyezett kilátásba. Várhatóan a képvi­selőház hétfőn olyan bérme­chanizmusról dönt, amely minden negyedév végén auto­matikusan az inflációhoz iga­zítaná a dolgozók bérét. Felix Blochnak, a kémke­déssel vádolt amerikai diplo­matának s'emmi köze a Szov­jetunióhoz. „Nem áll kapcso­latban velünk” — nyilatkoz­ta Eduard Sevardnadze szov­jet külügyminiszter párizsi megérkezésekor a Reuter hír­A Charta 77 petíciót fogalmazott Házkutatás az ellenzéknél A cséh szlovák rendőrség csütörtökön hét neves ellenzé­ki személyiség otthonában tar­tott házkutatást Prágában, Kladnóban és Gottwaldovban. Erre az adott okot, hogy a csehszlovák ellenzék, amelyet o Charta 77 szervezet tömörít, petíciót fogalmazott. Ebben a kormányt igazi párbeszédre szólítja fel, hogy az ország ki­jusson a jelenlegi zsákutcá­ból. A rendőrség könyveket, vir deókazettákat, írógépeket, és más dokumentumokat foglalt le. Csehszlovák ellenzéki for­rások szerint házkutatást tar­tottak többek _ között Sacha Vondoránál, a'Charta 77 je­lenlegi szóvivőjénél, Milos Ha- jeknál, a Csehszlovák Pereszt­rojka Klub elnökénél és Jan Urbannál. Ellenzéki források szerint a Charta 77 „Néhány mondat" című petícióját eddig 11 500-an írták alá. Az Adriai-tenger jugoszlá­viai felségvizein ezen a nyá­ron csak időnként, lényegé­ben a strandokon kívül, a parttól távoli övezetekben, valamint az Isztriai-félsziget éisaknyugati csücskének ki­sebb öblénél észleltek alga­szőnyeget — jelentette ki pén­teken a jugoszláv kormány külgazdasági minisztere. Franc Horvat sajtónyilatkozatában megállapította, hogy az Adria algásodása az idén jóval kisebb, mint tavaly volt. ügynökség kérdésére. Sevard­nadze a Kambodzsáról rende­zendő, vasárnap kezdődő nem­zetközi értekezleten vesz részt. Jurij Gremitszkih külügyi szóvivő ugyanerre a kérdés^" re válaszolva megerősítette pénteki moszkvai sajtókon­ferenciáján, hogy Felix Bloch, a bécsi USA-nagykövetség volt első beosztottjának semmi kö­ze a Szovjetunióhoz. Gennagyij Geraszimov kül­ügyi szóvivő csütörtöki sajtó- konferenciáján kimelte: Bloch neve az amerikai sajtóban megjelent állítások előtt nem volt ismert a Szovjetunióban. — A jugoszláv idegenforgal­mi irodák, a tengermelléki városi-körzeti tanácsok, a vál­lalatok számos megelőző és védelmi intézkedést foganato­sítottak — közölte a minisz­ter. Egyebek között a ten­ger vizét tisztító, különleges hálókat szereltek fel, védik a fürdőhelyeket. Az eddigi bak­teriológiai és Vegyvizsgála- tok adatai szerint a víz mi­nősége igen jó. Franc Horvat végül kifej­tette, hogy a jugoszláv Adria- part a mediterrán térség egyik legszebb és környezetvédel- mileg legjobban őrzött vidéke. ÚJABB BOTRÁNY PAPANDREU KÖRÜL A görög parlament pén­tekre virradó éjszaka jóvá­hagyta, hogy az elmúlt évek állítólagos telefonle­hallgatásai ügyében vizsgá­latot indítsanak Andreasz Papandreu volt miniszter- elnök ellen. Az újonnan ha­talomra került kormány- koalíció szerint ugyanis a Pánhellén Szocialista Moz­galom (PASZOK) 1981-es győzelme után a Papand- reu-kabinet mind barátai, mind ellenségei telefonbe­szélgetéseit lehallgatta, s ezért a legnagyobb felelős­ség a most hetvenéves po­litikust terheli. Ha ezek beigazolódnak. Papandreut akár bíróság elé is állíthatják. • 1 i .................... i " ..... f fiilf&Sdi ©seawéisyek — Szeptember közepén újból benépesül a Mir űrállomás, két újabb szovjet űrhajós a korábbi gyakorlathoz hasonlóan ez­úttal is több hónapos kutatómunkára rendezkedik be a Mir— Kvant-űrkomplexumon — jelentette be a Moszkva melletti Csillagvárosban pénteken Vlagyimir Satalov altábornagy, az űrhajóskiképző központ parancsnoka. A Abdul Vakil afgán külügyminiszter felszólította az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót, hogy dolgozza ki az afgán békés rendezés glo­bális tervét; abból az alkalomból hangzott el a felszólítás, hogy vasárnap Stockholmban szovjet—amerikai konzultáció kezdődik Afganisztánról. A Varsóban pénteken lemondott gazdasági KB-titkári funkciójáról Wladyslaw Baka, a gazda­sági reform egyik élharcosa. A Elbocsátásokat jelentett be a Chrysler, az Egyesült Államok 3. legnagyobb autógyártója az értékesítési gondok miatt, 2300 embernek mondott fel, főként idő előtti nyugdíjazás útján. A Nagyszabású India- és kor­mányellenes tüntetések voltak pénteken Srí Lankán, amelyek­nek legalább 75 halálos áldozata van, és a tüntetések egész nap folytak annak ellenére, hogy Colombóban bejelentették: szombaton megkezdődik az indiai csapatok kivonása az or­szágból. A Jelentős árváltozások lépnek életbe Csehszlovákiá­ban július 31-én: csökkentik a belpiacon bőségesén kapható termékek árát, drágulnak viszont azok a cikkek, amelyekből hiány van, illetve állami támogatással készülnek. A mediterrán térség legjobban őrzött vidéke A jugoszláv Adria vize tiszta N. Jazov látogatása Nagy-Britanniábon A haderőcsökkentés távlatai Szovjet politikusok a Bloth-ügyröl Korábban a nevét sem ismerték

Next

/
Oldalképek
Tartalom