Pest Megyei Hírlap, 1989. július (33. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-26 / 174. szám

1989. JÚLIUS 26., SZERDA m 5 mtíUm Vírusmentes szőlőfajták Élénk vendégjárás Idegenforgalom Szőlőfajták gyorsított szaporítását hivatott elősegíteni az a biotechnikai laboratórium, amelyet az Egervin Borgazdasági Kombinát üzemeltet a kutatási és fejlesztési telepén. A labo­ratóriumban vírusmentes szőlőfajtákat állítanak elő. Ezzel se­gítik a történelmi borvidéken gazdálkodó borgazdaság tevé­kenységét Július igazi idegenforgalmi főszezon, s ezt hűen tükrözik a határforgalmi adatok. A leg­élénkebb vendégjárás az or­szág nyugati kapuinál tapasz­talható: Hegyeshalomnál és Rajkánál egy-egy hétvégén 80-90 ezren lépik át a határt. Ezeken az átkelőhelyeken és Sopronnál egyébként hét köz­ben is erős a forgalom, ezért a határőrök és a vámőrök meg­erősített szolgálatot tartanak. Komárom megye két határ­átkelőhelyén az idegenforgal­mi főszezon ellenére sincs sor­ban állás, zavartalan a forga­lom. Komáromnál július kö­zepéig 580 ezren lépték át a határt, valamivel kevesebben, mint egy évvel korábban. A tapasztalatok szerint elsősor­ban a szervezetten utazók szá­ma csökkent. A másik Kontá­ron megyei átkelőhelyen, az Esztergom és Sturovó közötti kompjáraton ugyancsak mér­séklődött a forgalom, ott sem kell az utasoknak várakoz­niuk. Egy nyugdíjas, aki mosolyog Maris néni az otthonba készül A véletlen hozott össze a 77 éves Fejős Lászlónéval a nagykátai gondozási központ­ban. Barna Marisként mutat­ták be az idős emberek. Na­gyot nevet Maris néni, ami­kor mondom, hogy milyen né­ven ismerik őt a városban. Kiderül, hogy az ő leánykori nevét aggatták az egész csa­ládra, így lett Barna a lánya, a fia, és a férje Is. , Takaros porta, gondozott kert, szépen felújított ház — ál­lapítom meg magamban, ami­kor bevezet a kisszobába Ma­ris néni, de inkább kint ma­radunk a konyhában, mert onnan látni a szőlőlugast, a szép kertét. Már az otthonban feltűnt nekem, hogy milyen gyakran, milyen őszintén mosolyog az emberekre. Meg is jegyzem. Nem tud magyarázatot adni erre az örökös mosolygásra. Annál jobban megdöbbenek, amikor kiderül, hogy tizenöt éves unokája húsz, a lánya ti­zennyolc, a férje tizenhat éve halt meg. Több mint másfél évtizede él egyedül! Nem, nem érzi magát magá­nyosnak. Van egy özvegy ba- rátnéja, eljárogat a testvérei­hez, vagy ők jönnek hozzá, hi­szen a városban laknak. Oly­kor elmegy a nyugdíjasklub egy-egy rendezvényére, de ki­rándulásokra nem, mert job­ban érzi magát otthon. A fia is meglátogatja őt vasárnapon­ként Pestről. Hétköznapjai csendben, egy­hangúan telnek. Magának mos, főz, műveli a kertet, csak a nehezebb munkára hívja a sógorát. Szereti a magyarnó­tát, a rádiójátékokat, s a té­vében az esti krimit mindig megnézni. Híreket azonban nem hallgat, mert akkor el­romlana a hangulata. Ilyenkor kikapcsolja a készüléket, a Nők Lapját vagy Szabad Földet olvasgatja. Otthonát szépen berendezte. Van pb-gáztűzhelye, vezetékes víz folyik a konyhai csapból. Kifizette a 3000 forintos hoz­zájárulást a háza előtti út asz­faltozására, a 800 forintot az áteresz gyűrűiért. Négy évvel ezelőtt tetette rendbe az épü­letet, amikor a hátsó fele le­dőlt. Kért volna segítséget a tanácstól, de csak kamatra ka­pott volna pénzt. így inkább eladta az arany nyakláncát, a maga és néhai férje karika­gyűrűjét, s minden mozgatha­tót. Több mint 70 ezer forint­ba került a helyreállítás, de megérte. Megint nevet Maris néni, amikor kérdem, miért nem ment férjhez az elmúlt 16 év alatt. Nem tudna ő már mást megszokni. Különben is rend­szeresen bejár a gondozási központba, ismerkedik, beszél­get az idős emberekkel, a nő­vérekkel. Szoktatja magát a gondolathoz, hogy egyszer vég­leg ottmarad. Csak hát van még neki sok dolga a ház kö­rül, a kertben. Mindig azt mondja Borikának, a gondo­zási központ vezetőjének, hogy nem ér rá beköltözni. Addig is szerényen, de tisz­tességesen megél özvegyi nyug­díja 3600 forintjából. Hogy segélyt kérjen? Az nem léte­zik! Elsüllyedne a föld alá szégyenében! Különben is ne­ki már csak cipőre, szandálra, élelemre kell a pénz, ruhája elég van. S amíg dönt az otthonba költözésről, addig jó társa Cicc, az anyamacska és két játékos kicsinye. Még hosszan beszélgetünk, de nem jövök rá, honnan Maris néniben ez a hallatlan lelki-fizikai erő, az állandó derű. Aszódi László Antal fi KALÁSZI BILLENTYŰVARÁZSLÓ Gyorsan üti a gépet — ötről a hatra könnyen ju­tott? — Igen. Szinte egyik pilla­natról a másikra. — Most hol tart? — Kilencnél. Innen a tíz — már nagyon nehéz. — Ez mit jelent? — Percenként úgy 540 kö­rüli leütést az írógépen. — Ez nem semmi... — Hát. . Ezzel a 87-es vi­lágbajnokságon 11. lettem. A férfiak között világelső. Ta­valy kétszeres országos bajnoki címet szereztem — a hölgyeket is megelőzve. Még szerencse, hogy a buda­kalászi János utca zsákutca, így legalább ide csak az hajt be, akinek nagyon muszáj; hisz a burkolat sziklakövei nemcsak az autósokat, de a gyalogosokat is próbára teszik. Az utca végén lévő ház a gépíró-élversenyző. Soós Fe­renc és családja otthona. Több mint tíz éve épült. Az alsó szintbe hamar beköltöztek, ám a tetőtér elkészülte még odébb van. mert közben növekedett a létszám Három kislányuk szü­letett: Klári már 11, Gibriella 9, Anna 7 éves. A feleség, Gabi asszony így nem unatkozik, bár nyáridőben szabadabb. A va­káció egy részében a gyerekek szétszélednek, rokonok, isme­rősök istápolják őket. A házigazda néhány perccel előbb érkezett szokásos heti focimeccséről, a dolgozószobá­jába invitál. Az asztalon két IBM Selectrik masina. Az ér­tékük egy Daciáéval vetekszik. Egyik a „megpiszkált” ver­seny-, a másik a hétköznapi gép. — Ma már csak ilyen kate­góriájú géppel lehet eredményt elérni — magyarázza Soós Fe­renc. — Sajnos az idei orszá­gos bajnokságon vacakolt, két­szer is kihagyott, s a hibák miatt csak a második lettem. De hogyan is néz ki egy ilyen verseny ? Fél óra, majd tíz perc alatt kell minél többet leírni a kez­dés előtti pillanatokban kiosz­tott szövegből. Természetesen a legkisebb elütés, szóköz, vessző ékezet stb. mind-mind hiba. Adott a tévesztési kvóta is- félórásnál 3, tízpercesnél 1 ezrelék. A sorrendet az összle- ütés és az ebből levont hiba (100, illetve 500 pont bakik­ként) adja. A tavalyi országos bajnoksá­gon Soós Ferenc a 40 perces (304-10) versenyben 20 473 ponttal nyert, majd a 15 perces OB-n. mert ilyen is van, 8580 pontot ért el, ami 572 percen­kénti hibátlan leütéssel orszá­gos csúcs — Tízéves koromban édes­apám, Soós László, aki első­sorban gyorsírásban ismert név a szakmában, okított a gépelés fortélyaira a nyári suliszünet­ben — meséli a 36 éves gép­íróbajnok. — A következő va­kációm is gyakorlással telt. Napi nyolc órát ütöttem a gé­pet és tizenkét oldalt tudtam leírni. Két és fél hónappal ké­sőbb hatvanat. Tizennégy éve­sen — már előzőleg megnyerve egy diákversenyt legfiatalabb- ként — a legmagasabb képesí­tést kaptam gyors- és gépírás­ban. Közgazdasági szakközépisko­lát végzett. Tantárgy volt a gépírás is A tanárnő az első órán mindjárt megkérdezte: ki tud gépelni? Az osztály síri csenddel reagált. Majd az első felmérő dolgozatkor feltűnően gyors kopogás hallatszott az utolsó sorból. A tanárnő meg­lepődve fordult Soós Ferenc­hez: — Miért nem jelentkeztél a múltkor? — Mert én úgy érzem, még nem tudok gépelni. A komolynak szánt válaszba az osztály vihogása vegyült. Tudott vagy sem, de tény: a következő négy évben — hi­hető: se előtte, se azóta — megnyert minden ifjúsági ver­senyt mind gyors-, mind gép­írásban. — Sajnos így sem kerülhet­tem ki a '73-as barcelonai vi­Levágfák a maszek búzát is Ideális időnk van az ara­táshoz, nincs túl meleg, a szél sem fúj. E szavakkal fo­gad Husovszky Péter mező- gazdasági főágazatvezető, a Szigetfő Tsz tanyaközpontjá­ban, s máris indul, hogy ki­kalauzoljon az útra kész kom­bájnokhoz. Előző nap esett az eső, most későn szárad fel a harmat is, így nem tudtak még elindulni az aratók. Pe­dig már magasan fejünk fe­lett a nap. Űtközben mondja el, hogy több mint 200 hektá­ron takarították be az őszi árpát; hét nap alatt, vagy har­mincán vettek részt a szer­vezett, jól előkészített munká­ban Örömükre; fizetett a föld tisztességgel, hektáronként átlag 5,86 tonna termett. Most csaknem 600 hektáros étkezé­si búza utolsó tábláira dübö­rögnek ki a CLAAS dominá- torok. Panaszkodik viszont a leg­fiatalabb kombájnos, a 27 éves Bangó Dezső. Ö egy NDK E 516-ost vezet, s ez a masina nem sok örömet szerez a gaz­dájának. Mutatja a hatalmas gépen a rengeteg hegesztést, a szerkezeti elemek cudarul törnek, nem bírják a rázkó­dást. — Magunk készítjük fel és javítjuk a kombájnokat. Nem mindegy, mennyit állunk mű­szaki hiba miatt aratás köz­ben. Ha a mi gondatlansá­gunkból, azt a prémiumunk bánja — magyarázza. — Ne­kem ez a hetedik betakarítá­som, 1983-ban kerültem kom­bájnra. Hogy nehéz munka ez? Igen. De, egyrészt min­dig szerettem a gépeket — mezőgazdasági szakmunkás- képzőben végeztem —, más­részt kell a pénz és tudtam, itt lehet a legjobban keres­ni. — Mennyi jön össze ilyen­kor? Ha nem titok? — Nem titok. Huszonkét- huszonnégyezer forint. Nettó. De csak ilyenkor. Ebben min­den benne van. Meg persze mi fél kilenctől kint vagyunk a földeken, s még vasárnap is este 10 előtt gurultunk be. Nem irigyelnek bennünket! Aki igen, álljon be helyet­tünk. Pontosabban, üljön be! Ezt mondja Pető József és nem viccel. Nyújtja fentről a ke­zét, hogy másszak fel a je­lenlegi egyik legkorszerűbb kombájnra, a 106-os dominá­lágbajnokságra, pedig reális esélyem volt az ifjúsági első­ségre. A távolmaradási indok: nem gépíróiskolában tanul­tam, hanem autodidakta va­gyok. Persze azóta sok minden vál­tozott. Tizenöt éve dolgozik a Film Színház Muzsikánál. Het­ven oklevél jelzi versenyzői kvalitását és több serleg a kis­pályás foci iránti szenvedélyét. Reitter Ferenc Mint szombati számunkban közöltük, befejeződött az idei gyors- és gépíró-világbajnok­ság Drezdában. A budakalászi Soós Ferenc gyorsírásban a 43., gépírásban a 24. helyet szerez­te meg. Ezúttal az első hat ré­szesült jutalomban — a koráb­bi három helyett —, és Soós Ferenc egy meisseni porcelán­tálat kapott, az összetettben el­ért 6. helyért. tor pilótafülkéjébe. Élénk érdeklődés kísér bennünket, amint kigördülünk a tanyá­ról, s lassan, méltóságteljesen dübörgünk fel az útra. Nagy port verünk. Hogy mekkora egy ilyen masina! Mit mond­jak? Fenséges érzés, amikor egyenesbe állunk egy hatal­mas táblán és kalászba harap a kombájn. Pető József meg mosolyog egy pillanatra. — A gép hangjából hall­juk, minden rendben van-e — mondja. Beszélgetni nem lehet — nem is ildomos — az egy személyre méretezett kabin­ban, s ha a légkondicionálás hibátlan, nincs nagy hőség. Ha rossz, hiszen azért akad rá példa, 50-60 fok meleget mu­tat a hőmérő. — Ez a masina nagyon a szívemhez nőtt. Három éve magam vezettem haza Nád­udvarról. — Ezt már a tarlón állva meséli Pető József, s megnyugtat, hosszú még a nap, nem tártom fel, ha né­hány percig beszélgetünk. — Miután az igazságtalan lenne, hogy egyikünk jobb, a másikunk rosszabb kombájnt vezet, és ezért többet vagy kevesebbet kereshet, brigád­bérezés van aratáskor. Né­gyen vagyunk, összeadjuk a teljesítményeket és a pézt is. Így valamennyiünk érdeke, hogy ne legyen lazítás és a minőségre is ügyeljünk. Het­venegytől vagyok téesz-tag, szeretek itt dolgozni. Meg­becsülik az embert. Komolyan. (Utólag tudtam meg, nem ő dicsekedett vele, tavaly meg­kapta a Munka Érdemrend bronz fokozatát.) A főnökünk­re, nem lehet panaszunk. Ha javásolunk valamit, gondolko­dik rajta, s ha jó, elfogadja. Például tavaly felajánlottuk, hogy éjjel nekiállunk és le­vágjuk a napraforgót. Bele­ment. Még. ígért is fejenként plusz ötszázat. Nézze, régen sokszor volt, hogy azt mond­ta egy vezető: ezt így kell, és kész! Ez megszűnt. Ezért va­gyok itt szívesen. Baktatok kifelé a táblából, kezemben négy csodálatos búzakalásszal. Messziről hal­lom, amint utánam kiált Pe­tő József, kihajolva a fülké­ből. — Ki ne felejtse Szokai János és Kiss József nevét! ök vezetik a másik két do- minátort. S azt sem, hogy nyolc traktoros pótkocsis gép­pel hordja lankadatlanul a szemet Nem felejtem ki. De eszem­be jut még egy érdekesség, amit a főágazatvezető emlí­tett. Két nappal korábban vé­gezhettek volna az aratással, ha nem tartják fontosnak, hogy a háztáji földeken is el­végezzék közben a betakarí­tást. Csaknem hatvan hektá­ron, szétdarabolt, kis területe­ken vágták le a tagok ma­szek terményét. Tudták, így az emberek jobb hangulatban végzik dolgukat a közösben. Dodó Györgyi Az idén avatni akarnak Domsödim Visszacsalogatni a hűtleneket Már nem kell avatott szem ahhoz, hogy Dömsödön épülő művelődési központ adottsá­gait, majdani képét magunk elé képzeljük. A kör alakú, háromszáz személyes színház­teremben az elképzelések sze­rint közgyűléseket is tartanak majd. Ugyancsak több célra szolgál az a helyiség is, amely házasságkötő teremnek alkal­mas. Szépen formálódik a könyvtár és a klubhelyiség. A Bács-Kiskun Megyei Épí­tési és Szerelőipari Vállalat dolgozói húzzák a falakat. E cég nevéhez fűződik a kecske­méti színház, valamint az apostagi zsinagóga felújítása, és több más szép munka is. — Idén februárban kezdtük az építést, és decemberben át­adjuk a házat — mondta Mun- ding László, a kunszentmikló- si építésvezetőség művezetője. — Naponta átlag hatvanan dolgozunk itt, hagyományos építőeszközökkel. — A decemberi határidő az alsó szintre vonatkozik — mondta Kudar Zsigmondné, a nagyközségi közös tanács meg­bízott vb-titkára. — Itt lesz az oktatási és művelődési központ közművelődési része. A második ütemben készül majd el a felső szinten a nyolc tantermes általános iskola. — Milyen anyagi fedezete van ennek a nagy munkának? — Egy filiér támogatást sem kaptunk eddig az építkezés­hez. Tizenötmillió forint hitelt vettünk fel az OTP-től, tíz­milliós támogatást kaptunk a helyi Dózsa Termelőszövetke­zettől, a többit saját erőből teremtettük elő. Ez utóbbiban a teho is benne van. Az új kulturális központ összesen hatvanmillió forintba kerül. Ebből több mint tizenkétmillió az áfa. Ha ezt visszakapnánk, az is jelentős segítség lenne a továbbiakban, például az épü­let berendezéséhez. Arra ugyanis már nemigen lesz pénzünk. Székeink talán lesz­nek, mert az áfész megígérte, hogy vásárol nekünk néhá­nyat ... — Mit jelent majd a nagy­község életében az új művelő­dési központ? — Várhatóan azt, hogy is­mét jobban kötődnek hozzánk a fiataljaink. Kulturális kíná­latunk jelenleg nagyon szegé­nyes. Azért is vágunk bele eb­be az építkezésbe, mert mű­velődési házunk néhány éve összedőlt. Az általános iskolá­ban tartottunk, időnként T1T- előadásokat. s befogadta lakos­ságunkat néhány rendezvényre a Dózsa Tsz klubhelyisége. Mozi is működik ugyan Döm­södön, ám azok a gyerekek, akik Pestre vagy Ráckevére járnak középiskolába, összeha­sonlítják az itteni lehetősége­ket az ottanival, és ugye... Szóval őket is szeretnénk visz- szacsalogatni. Színvonalas programokkal, szép környezet­tel elérni azt, hogy a dömsö- diek és a környékbeliek job­ban kötődjenek lakóhelyükhöz. K. Gy. Aratók között Szigetfőn

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom