Pest Megyei Hírlap, 1989. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-03 / 129. szám
8 1989. JflNIUS 3., SZOMBAT Hámori Csaba az egyházi vezetőkkel folytatott eszmecseréiről Megóvni a társadalmat a szükségtelen feszültségektől • A Pest Megyei Hírlap hasábjain is rendszeresen hírt adtunk arról, hogy Hámori Csaba az elmúlt néhány hét során azokkal a magas rangú egyházi vezetőkkel, püspökökkel találkozott, akiknek egyházmegyéje, illetve egyházkerülete Pest megyébe is belenyúlik. A beszélgetések sorozata a közeli napokban fejeződött be. Ennek kapcsán kérdeztük most a megyei párttagság első titkárát, hogyan jöttek létre és milyen eredményt hoztak ezek a találkozások? — A Pest megyei pártbizottság volt a kezdeményező, és mondhatom, a kapcsolatfelvételt Paskai bíboros úr, Tóth Károly református, Harmati Béla evangélikus, Marosi Izidor és Szakos Gyula katolikus püspök urak egyaránt üdvözölték. Valamennyi találkozó kellemes, emberi légkörű és kontsruktív tartalmú volt. Én minden beszélgetésen ismertettem az MSZMP Pest Megyei Bizottságának azt az állásfoglalását, amely még 1988 decemberében alakult ki, amely az MSZMP-n belül is lelkiismereti szabadságot akar hirdetni, radikálisan szakítva a korábbi ideológiai fenyítésekkel, fegyelmi eljárásokkal, amelyek a párttagot egyházi szertartásokon való részvétele esetén pártunk rendje szerint érték. Ezzel a mi pártbizottságunk múlt év decemberében szakított. Ennek az elhatározásnak a visszhangja persze — mint minden új dolognak — ellentmondásos a párton belül. Ügy érzem, hogy a párttagság nagy többsége ezt megértette, üdvözölte, egy kisebb része furcsának találta, s voltak, akik kifejezetten ellenérzéssel fogadták. Pedig szerintem itt is fontos a megbékélés. Megbékélés azokkal, akik más világnézetet vallanak, de közben elfogadják és vallják az MSZMP politikai céljait. Végül is mi az azonos politikai törekvéseket vállalók pártjává szeretnénk átalakulni, elvetve a korábbi túlzó világnézeti követelményeket. Talán nem méltatlan a találkozók szelleméhez, ha elmondom, egymást kölcsönösen arról biztosítottuk, hogy a közjóért kívánunk cselekedni. Fontos az is, hogy mind az egyházak, mind pedig az MSZMP hosz- szú távú értékek és érdekek mentén gondolkozzanak és kapcsolatukat, a társadalomban végzett munkájukat is ilyen szellemben alakítsák. A mi pártunk és a történelmi egyházak egyaránt óvni igyekeznek a társadalmat a türelmetlen, ideges rángásoktól, meg kívánják kímélni azoktól a feszültségektől, amelyek a mai léptékű történelmi átalakulásnál nem törvényszerűek. • Ez a leien, de még Inkább * Jövő. Gondolom azért szó esett az elmúlt Időkről Is. — Természetesen erről is beszélgettünk. Hangsúlyozom, hogy a párt múltjában nem vájkáltunk, csupán kölcsönösen tájékoztattuk egymást mai fölfogásunkról; és mondhatom, hogy itt nem éreztem kibékíthetetlen ellentmondást. Persze vannak múltbeli gyökerű, mai vitatott kérdések: miközben az egyházi nagybirtokok megszüntetését egyetlen beszélgetőpartnerem sem nehezményezte, jelezték, hogy komoly anyagi gondokkal küszködnek a mai egyházi létesítményeik, illetve a visszakapott vagy az éppen csak most újraindítani tervezett egyházi intézmények működtetésében. Ügy látom, hogy erre a problémára meg kell találni a jelennek megfelelő megoldást. • Hívők és nem hívők között egyaránt sokat vitatott kérdés, miiven társadalmi, közéleti, illetve politikai szerepet vállalhatnak, kaphatnak az egyházak. Hogyan válaszolnak rá a vallási vezetők? — A témának sok metszete van, a politizálás is különböző szinten jelenhet meg. A lelkipásztorok közéle- ti-politikai tevékenységét például szinte minden püspök úrral szóba hoztuk. Ök általában úgv fogalmaztak, hogy lelkipásztoraik politikai pártokban való részvételét nem tartják lehetségesnek. • Nem tartják lehetségesnek vagy nem támogatják? — Ebben nem voltak teljesen egyformák a megközelítések. A katolikus püspöki kar kategorikusan tiltja a direkt részvételt. A többieknél inkább a „nem támogatott” kategóriába sorolható a valamely politikai pártban való szerepvállalás. A közéletről szólva egyébként nemcsak a pártokról, hanem a Hazafias Népfront tevékenységéről is beszélgettünk. Ismeretes, hogy Pest megyében több mint 80 pap vesz részt a Hazafias Népfront valamely városi vagy községi testületének munkájában. Én, mint a népfrontmozgalom híve, elmondtam a püspök úrnak azt a felfogásunkat, ami szerint szükség van a közjó érdekében olyan mozgalomra, amely a pártonkívülieket és a különböző pártok tagjait tömöríteni tudja. Szeretnénk, ha ebben a lelki- pásztorok továbbra is szerepet vállalnának, mert ez jót tesz az adott község szellemének. • Mi volt erről beszélgetőpartnerei véleménye? — Ki teljes egészében elfogadta ezt a megközelítést, ki pedig a Hazafias Népfront majdani működésétől tette függővé a részvétel vállalását, annak támogatását. A helyenkénti óvatosságot meg tudom érteni. Ezt a mozgalom korábbi hibái magyarázzák. Ugyanakkor bízom abban, hogy a megújuló népfront vonzó tevékenységi terep le hét az egyházi személyiségek számára is. Ezt egyébként — remélem — maguk a beszélgetések is elősegítették. Azzal, hogy egymást jobban megértettük, és itt és most a megye tekintetében kölcsönösen felelősséget vállaltunk azért, hogy egymás iránti türelemmel, bizalommal és mindvégig a szűkebb. és tágabb közösségek érdekét szán előtt tartva fogunk munkálkodni, legyen szó akár az egyházakról, akár a Magyar Szocialista Munkáspártról. • Milyen területei rajzolódtak ki az együttműködésnek? — Egyik általános, de nagyon fontos területéről már az imént szóltam, s ez a közélet. A helybéli közélet nyitott, demokratikus formálása. A másik a családok védelme, támogatása, amelyről a beszélgetéseken szintén szó esett. A harmadik ilyen terület a mai magyar társadalomban a demokratikus szocializmus viszonyai között is oly fontos morális kérdések gondozása, az erkölcsi értékek gyarapítása. Ebben a közös munkát előmozdíthatja, hogy az egyházak tanításai közül nagyon sok benne van, illetve vállalható a mi értékrendünkben, a párt értékrendjében is. • Megítélése szerint, az MSZMP kaphat-e, és ha igen, milyen Jellegű és mértékű támogatást az elkövetkező időszakban az egyházaktól? — Bízom abban, hogy a közös, illetve az érintkező célok, értékek jegyében egyfajta közvetett támogatást feltétlen remélhetünk. Azt gondolom ugyanis, hogy a társadalomnak a fölösleges megrázkódtatásoktól való megóvása az átalakulás folyamatában olyan közös törekvés, amelynek szellemében az egyházak és a mi pártunk egymásra is figyel- 1 ve végezheti a munkáját. Vagyis nem szabad átvennünk egyik-másik új vagy régi-új szerveződés türelmetlen magatartását a társadalmi kérdések megoldásában, az átmenet ütemezésében. • Említette s decemberi pártbizottság! ülésen történt nyitást m párttagsággal szembeni világnézeti normák lazítása felé, ami azt is jelenti, hogy a párt nem a régi módon ítéli meg, ha valamely tagja vallást is gyakorol. Hogy néz ki ez a dolog a másik oldalról? Hogyan viszonyulnak az egyházak ahhoz, hogy adott esetben az ő híveik politikai párt — esetleg éppen az MSZMP — támogatói, tagjai vagy aktivistái legyenek? — Nem tapasztaltam ezzel kapcsolatban fenntartást vagy ellenérzést. Várakozást igen; az MSZMP gyakorlatával kapcsolatban. Hiszen valljuk be, hogy korábbi évtizedekben a szavak és a tettek nem mindig egyeztek egyházpolitikánkban. Nem észleltem megütközést a fordított kérdéssel kapcsolatban sem, sőt egyik-másik beszélgetőtársam — járatos lévén a politikai viszonyokban — az Olasz Kommunista Párt példáját is szóba hozta. Ismeretes, hogy ez a párt 1946 után lehetővé tette, hogy vallásos emberek tagjai lehessenek. Tehát úgy látom, hogy valamilyen fordított előítélet, valamilyen vallási türelmetlenség a politizálás iránt, a mi pártunk politikai irányvonalára vonatkozóan nincs. Persze tudom, hogy ez a nyíltság nem annyira a Pest megyei pártbizottságnak szól, hanem az MSZMP legutóbbi egy esztendő során jól érzékelhető irányváltásának, amely az új szocializmusfelfogással, a demokratikus szocializmus programjának megalkotásával kapcsolatos. • Elképzelhető-e, hogy a történelmi egyházak valamelyike az elkövetkező választások során egyöntetűen odaáll valamelyik politikai erő mellé? — Ennek valószínűségét én kicsinek tartom. Kizárni természetesen nem tudom, de az eszmecserék semmiképpen sem támasztják alá, hogy valamelyik történelmi egyház ennyire direkt politikai szerepet vállalna. Nem éreztem olyan szándékot sem, amely valamiféle vallási-ideológiai alapon álló politikai párt létrehozására irányulna. B. A. A pékmester már lebukott, most már a a sor Adózni és eltitkolni is tudunk Az elmúlt esztendőben debütált az új adórendszer, amelyben lényeges szerepet kapott a szakmai körökben is csak SZJA-ként rövidített személyi jövedelemadó. A tapasztalatok összegzése lassan lezárul, így már meglehetősen pontos információk birtokában ültünk le beszélgetni Papp Albertiéi, a Pest Megyei Adófelügyelőség vezetőjével arról, vajon szűkebb pátriánkban milyen jellemző tapasztalatokat gyűjtöttek a szakemberek a benyújtott adóíveket tanulmányozva. — Ennyi idő elég volt ahhoz, hogy megtanuljunk adózni? — Erre a kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni. Az azonban bizonyos, hogy az emberek többsége komolyan felkészült és technikailag kifogástalan módon töltötte ki a nyomtatványokat. Pest megyében 110 ezer bevallást nyújtottak be, 20—30 ezerrel kevesebbet, mint arra előzetesen számítottunk. Adóból viszont országosan is több folyt be a tervezettnél. — A törvény garantálja, hogy aki év közben többet fizet be a kelleténél, visszaigényelheti a pénzt. Menynyit utaltak ki ily módon az állampolgároknak? — ötvenezren kértek vissza ki- sebb-nagyobb összegeket, s mivel a jog szerint ez a pénz járt nekik, az pásztor Péter grafikája elmúlt hetekben mintegy 150 millió forintot utaltunk vissza. Akadtak néhányan, akik viszont rosszul számoltak. Őket már értesítettük, az ívek ismételt ellenőrzése most folyik. — Milyen hibákat követtünk el a nyomtatványok kitöltésénél? — Meglepő módon a vállalkozók az adóbevallás során igen pontatlanok voltak. Például úgy, hogy egyszerűen rosszul számoltak. Akadtak, néhányan, akik nem is értették igazán, hogy miként kell kitölteni az ívet. Ami a személyi jövedelemadót illeti, a beküldők egyhatoda tévedett kisebb-nagyobb mértékben. Az apróbb hibákat mi magunk javítottuk, ahol viszont jelentős eltérést találtunk, ott az ügyféllel közösen módosítottuk a bevallást. — Szakemberként mi a véleménye az adórendszerről? — Szerintem lényeges módosításra nincs szükség. Maga a nyomtatvány már most is jól áttekinthető és megérthető, bár tudomásom szerint további egyszerűsítéseket terveznek. Alapvető gondnak látom viszont azt, hogy meglehetősen rövid idő alatt kellett bevezetni. Ha a most folyó viták végén az Országgyűlés esetleg más adórendszerre szavazna, az újabb nagy kiadásokkal és tanulóidővel járna. Én inkább annak a híve vagyok, hogy a jelenleginél tisztább, kevesebb kedvezményt tartalmazó, alacsonyabb sávokkal dolgozó megoldást válasszunk, mert a szociális feladatok megoldását nem az adózásnak, hanem más hivataloknak, szervezeteknek kell vállalnia. Tehát minden megoldás szóba jöhet, ám a világon mindenütt, ahol új adórendszert vezettek be, legalább négy-öt esztendőt szántak a tapasztalatok megszerzésére és összegzésére. A módosítás ugyanis hosszadalmas előkészületekkel jár. Gondolja csak végig, hogy a mostani adótörvényhez is mintegy kétszáz állásfoglalás jelent meg! — Beszéljünk egy kicsit az adómorálról. Mennyire voltak őszinték az ivek kitöltői? — Ez majd a most következő ellenőrzések során kiderül, ám mindenesetre ért minket néhány meglepetés. Országosan a láthatatlan jövedelmeket évente mintegy 60—120 milliárd forintra becsülték. Mivel Pest megye adja a lakosság egytize- dét, az ennek megfelelő arányú befizetésre számítottunk. Ezzel szemben összesen 6079-en vallottak be ilyen jövedelmet; 1988-ra mindössze 74 millió forintot. Ha ezt beszorozzuk tízzel, akkor kiderül, hogy az országban körülbelül 740 millió forint került az ívekre, alig egy százaléka a korábbi becsléseknek. Szűkebb pátriánkban például a közismert hálapénzes foglalkozásúak közül az orvosok nagy része a bevallás szerint nem kapott a betegektől pénzt. Meglepő, hogy a nőgyógyászok egy része egy esztendő alatt 3—15 ezer forintnyi hálapénzhez jutott. Az adatokból kitűnik, hogy ebből a körből a taxisok közül vallottak be többen viszonylag magas borravalót. — Mit tehet az eltitkolt jövedelmekkel kapcsolatban az adófelügye- löség? — Megvannak az eszközeink. Az egyik legfontosabb a vagyonelszámoltatás. — Ha valakinél bizonyítható a szándékos adóeltitkolás, milyen következményekkel kell számolnia? — A jogszabály kimondja, hogy a 20 ezer forint fölötti szándékos adócsalás vétség, tehát a bűncselekmény kategóriába tartozik. Néhány ügyet már átadtunk nyomozásra a Vám- és Pénzügyőrségnek. A legfrissebb ügyünk főszereplője egy pékmester, akit tetten értünk. Bizonyíthatóan jelentős adócsalást követett el. — Ezek szerint nem csak az orvosokkal van baj .., — Persze, hogy nem. Itt vannak például a mezőgazdasági kistermelők. Közülük 926-an vallottak be mintegy 38 milliónyi többletjövedelmet az adómentes összegen felül, s ezért 10 millió forint adót fizettek. Ám sokan közülük a törvény szerint visszaigényelhették áfa-költségei két, s így a számítások szerint többet kaptak vissza, mint amit befizettek. De vannak más, elemzést igénylő anomáliák is. Tény azonban, hogy a bérből és fizetésből élők vállán nyugszik a legnagyobb adóteher, miközben vannak egyes emberék, akik nagy jövedelemre tesznek szert, de ezt igyekeznek eltitkolni. A társadalmi igazságosság megköveteli, hogy velük szemben minden eszközt felhasználjunk és a legszigorúbban lépjünk fel — természetesen az adótitok maximális szem előtt tartásával —, akár úgy is, hogy a nyilvánosságot vesszük igénybe az ügyek vizsgálata során. Furucz Zoltán
