Pest Megyei Hírlap, 1989. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-03 / 129. szám

1989. JÜNITJS 3., SZOMBAT MUMM, A főbejáratot most épp tataroz­zák, de nem messze a pagykapu- tól ott a kiskapu, be lehet, sétálni, rögvest vízilóék rezidenciájához. Vízilóék hárman vannak, s termé­szetesen fülig a keljemes meleg víz­ben. Nagyon otthon érzik magukat. Hatalmasra tátott szájjal adják tud- tul, hogy sem néhány jó falattól, sem az ember közelségétől nem ide­genkednek. Ügy megszokták már itt, hogy talán zokon vennék, ha nem ácsorogna medencéjük körül a.sok látogató. Néhány lépéssel arrébb a tapir kelleti magát, jár-kel, fejét fel­felkapja. Közeli szomszédság elefán­téké. Áron és Káli körbe-körbe séta- fikálgatnak. Káli a kölyök. Terme­tén. viselkedésén is látszik. A ki­nyújtott karok, hívogatások elöl ki­tér az egyik szegletbe. Lámáék szemeznek a látogatók­kal egy sétaúttal arrébb. Kíváncsi a tekintetük. Vedd figyelembe, hogy itt ők az állatkert lakói, de például Chilében fontos háziállatok. Van egy borzasztó neveletlen, rossz szokásuk: az ellenséget... no, szóval az ellen­séget lekopik. Már csak ezért sem kell a közvetlen közeibe merészked­ni, mert azt, hogy ki a barát, ki az ellenség, személyesen a láma dönti el ... Szomszédságában aprócska fekete kameruni kecskék mekegnek. Tábla áll a birodalmuk oldalán, verselve jelzi örök rágcsálós óhajukat: „Nem fáj a hasunk, ha zoocsemegét ka­punk!" A csemege beszerezhető a jószágápolóknál. (Ott olvasható a lá­mái közlemény is: „Ha szeret, zoo- csemegével etet!) A márciusi születésű, kétpúpú teve csikaja hátán a szellő mókásan, árvalányhajként remegteti a pelyhes szőrszálakat. Anyja meg a szomszéd teve bundázata meglehetősen lon- csos. Évszakváltás és ruhaváltás van, lekerül hátáról a meleg, természetes teveszőrtakaró. Kenguruéknál Zsebibaba kizsebe- lődött az anyja erszényéből. Ottjár- tunkkor éppen játszadozott, pipa- szárlábain a távol ugrást gyakorolta, ■kerítéstől'kerítésig. Egy bekerített területnél jókora tábla hirdeti: Allatsimogató! Semmi kétség, ez az a hely, ahol a sóhajok és álmok teljesülnek: igen, be lehet menni, meg szabad simogatni a kölvökláma, kőszáli kecskegida, pöttöm zerge buksiját.. Jönnek a kerítéshez, barátkoznak. Nem rúgnak, nem harapnak, ha nem bántják és nem ijesztgetik őket. Amott örvös maci játszik elmé­lyültem Rózsaszín tappancsával fel­akasztott autógumi-abroncsot pofoz, hintáztatjá. közben mint gyerek a rágót, bordacsontot szopogat. Külön ketrecben — kinn is kuku- csi. benn is kukucsi — a látogatókat érdeklődve szemléli öt kamcsatkai medvebocs. Márciusban jöttek a vi­lágra és láthatóan igen jól érzik magukat. A fehér farkas gondokkal teli jár- kel. Le is út, fel is út, mégsem ve­zet sehová. Hol az az erdő, farka­sok hazája? Hol az a barlang, az ősi otthon? A rengeteg adta biz­tonság, a csend? Csemdről itt szó sem lehet, hiszen jönnek-mennek az em­bergyerekek, amott meg a majmok marakodnak, gondozójuk az imént kaska répát tett a ’hunderek koló­niájába. Zajos a madárház. Kinn a tavon vízimadarak úszkálnak, meg-meg- pihennek a parton, a mesterséges kis szigetekén. Méltóságteljesen sik- lanak a vízen a fehér és a fekete hattyúk. A fekete gólya a partról vadkacsák társaságában szemez a látogatókkal. A másik tónál, a fla- mingósnál a látvány gyönyörű: zöld fű, aprócska kéklő víztükör, piros- fehér törékeny madarak ácsorognak. Ácsorognak? Ejnye! Máris kész a flamingócsetepaté! Mint veszekedő cingár gyerekek, úgy búbolják egy­mást a szépséges szárnyasok. Meg kellene nézni még a pálma­házat, az akváriumot, a japán ker­tet. El kéne kocogni tigrishez, orosz­lánhoz, köszönni a jegesmedvének és a fókának, hogy hurrá és hej! Már megint itt vagyunk. De gyorsan múlik az idő! Majmócáéktól illen­dően elköszönünk. Nagyon komolyan mondjuk: a viszontlátásra. Viszontlátásra, igen. Még a nyá­ron. Szöveg: Eszes Katalin Fotó: Ilancsovszki János Délelőtt verofeny, délután meg­erednek az ég csatornái rémítő .vil­lámlások, mennydörgések kíséreté­ben. Az esőt issza a föld, a felfris­sült növényzet zöldje szinte harsog. Akácillat után már sejtelmesen a hársaké terül a parkra. Merről jön? Merre illan? A kérdésre csak az áramló levegő felelhetne, hiszen csak platánóriásokat, bokrokat látni a közelben, köztük utak kanyarognak, az utak mentén házikók, sátrak a bazárosok, büfések regimentjével. A troli, a jó öreg földalatti, egyre- másra itt teszi le az iskolás gyerek- csapatokat. Itt. a Fővárosi Állatkert közvetlen közelében. A tanév végén még egy osztálykirándulás dukál. A pestiek a közeli vidéki kiránduló- helyekre masíroznak, a Pest me­gyeiek az ország szívébe igyekeznek, — annak is a csücskébe, ahol ük­apáink gyermekkorában Xantus Já­nos, majd Lendre Adolf jóvoltából kialakult ez a csodálatos park. A- ha­sonlók sorában nemzetközi hírnévre tett szert már Nádler Herbert igaz­gató idején. Biológiai ismeretterjesz­téssel dr. Anghy Csaba főigazgató gyarapította a kert vonzerejét, prog­ramját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom