Pest Megyei Hírlap, 1989. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-28 / 150. szám
1989. JÚNIUS 28., SZERDA ^áwlnn 3 Valutáért mindent Tegnap nyílt meg a Dél-pesti ÁFÉSZ Erzsébet Aruház új valutaboltja. A kínálat igen bőséges; elektronikai berendezések, hifi, video, tv, magnó, különböző háztartási gépek, játék, édesség, ital és sok más egyéb várja a vásárlóközönséget (Pék Veronika felvétele) Jó ötlet Budaörsről Nem téved el Äz élelmes pesti orvos esete Ráckevén Névtelen levél piros Nyári hétköznap Ráckevén. A főutca meglepően csengi des, bár a HÉV-ről jó pár hátizsákos, illetve bőröndöt ^ cipelő utast láttam leszállói. Persze, június vége még £ nem az igazi turistaídény a helybeliek pedig dolgoznak ^ ilyenkor. És talán már most rettegnek a július—augusz- j! tustól, amikor az utcán lépni sem lehet majd a nyara- 4 lóktól, kirándulóktól. 7 Aligha csak olcsósága miatt növekedik világszerte a' falusi turizmus jelentősége. Végre itthon is meglódult egy mozgalomnak ígérkező vállalkozói hullám. A magyar és külföldi turistáknak (azoknak akik eleve nem is igyekeztek szállodában helyet találni maguknak), remélhetőleg egyre inkább lesz hol lehajtani fejüket. Az külön téma, hogy ezek a magánszállások megtalálha- tók-e, könnyen fellelhetőek-e az idegenek számára. Nem, nem arról van szó, hogy az utazási irodák jól végzik-e munkájukat, s a megfelelő címre küldik-e a vendégeket. A község- és várostérképek hiányára gondolunk s azzal kapcsolatos tapasztalatainkra. Az elmúlt hetekben, sok Nyugat- és Dél-Pest megyei településen igyekeztünk helyi térképet beszerezni. Mindössze három városban sikerült, Cegléden, Érden és Budaörsön. A települések minden számba jöhető boltját megjártuk, de hiába, csak a már említett három helyen jártunk szerencsével. A tanácsoknál is érdeklődtünk, hogy miért nem adnak ki község- vagy várostérképet. Hol az volt a válasz, hogy nincs rá igény, hol meg az, hogy a pénz hiányzik rá, mert a térképkiadás mindig veszteséges. Budaörsön Farkas Jenő tanácsi főelőadónak más volt a véleménye. Szerinte akár nyereséges válalkozás is lehet a térképkiadás. Hogy miként? Ök egyszerűen megrendelték a Kartográfia Vállalatnál. Igaz, előbb fölkeresték a helybéli vállalatokat. intézményeket, felajánlották a térképfüzet több lapját reklámcélra. Természetesen térítés ellenében. A távlat- panzió időseknek Minden különösebb hírverés nélkül megnyílt a szigethalmi idősek napközije. A József Attila utcában kialakított épületre másfél millió forintot költött a tanács. Egye- előre húsz hajlott korú ember elhelyezésére nyílik itt mód. A tanács tervei között azonban szerepel, hogy pályázat útján elnyerhető pénzeszközök segítségével továbbfejlesztik a létesítményt, s így egyben a jövő igényeihez is jobban közelíthetik. Hiszen egyre gyakrabban fordul elő, hogy gond az olyan idősek ellátása, akik fokozottabb odafigyelésre, gyógyszeres kúrára szorulnak, de állapotuk nem teszi szükségessé a kórházi ápolást. A családok rendszerint erre az időx’e sem tudják megoldani az idős ember felügyeletét. Ilyen esetekben nagy segítség volna az otthonban kialakított részleg, ahol kimondottan eze^ két az eseteket tudnák fogadni. A tízezer térkép elkészült, s az eredetileg tervezett 60 helyett 32 forintért árusítják több helyen is a városban. Tehát akár nyereséges üzleti vállalkozás is lehetett volna, de a tanácsi vezetésnek nem ez volt a célja. Hanem, hogy aki kíváncsi Budaörsre, az egy jó térképpel a kezében keresztül-kasul bejárhassa az eltévedés veszélye nélkül... A. L. A. Akadnak vállalatok, ahol a nyugállományba vonulók 40— 45 százaléka hagy fel a munkával idő előtt, rokkantnak nyilvánítva. Nem kevesen nélkülöznek a négyezer forint alatt megállapított havi nyugdíjjal. Indokolt a társadalom várakozása, hogy nyugodt öregkort biztosító, korszerűbb szociálpolitika kövesse a jelenlegit. Társadalmi vita előtt A Pest Megyei Társadalom- biztosítási Tanács évek óta jelzi a gondokat, közvetíti javaslatait .— mondja dr. Götzinger István, a testület elnöke, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa főmunkatársa. A PMTT és az SZMT nemrég külön dokumentumban fogalmazta meg egy társadalmi vitára bocsátott törvénytervezetről alkotott véleményét. Ismertes, hogy az Ország- gyűlés a múlt év decemberében törvényt alkotott a társadalombiztosítási alapról, amely a jövőben az állami költségvetéstől független lesz. A pénzügyi feltételeken túl szabályozni kell az intézmény szervezeti és irányítási rendjét is. A Minisztertanács áprilisban tárgyalta meg az erről szóló törvényjavaslat elveit. Ügy határozott; társadalmi vitában kell megméretni, hogy alkalmas lesz-e a társadalombiztosításra jogosultak, a járulékot fizetők, biztosítottak, azaz a munkaadók és munkavállalók érdek- képviseletére az érdekek egyeztetésére. A tervezetben meghatározták az önkormányzat fontosabb szerveit, az Országos Társadalombiztosítási Tanácsban résztvevők képviseleti arányát. A szászhalombattai Reform Klub beszélgetőasztalhoz invitálta a városban működő politikai szervezeteket, hogy eszmecserét j folytasson velük a diktatúra, illetve demokrácia kérdésköréről. E beszélgetésről ad érdekes és sokoldalú ismertetőt a Szászhalombattai Hírtükör legújabb száma. Mint a cikkből kiderül, a beszélgetőasztalnál nemcsak a kérdés elméleti, elvi megvitatására került sor, hanem számos olyan témát is megvitattak, amelyek a mindennapi életben foglalkoztatják a város lakosságát. Az újság ez alkalommal számos írásban foglalkozik az ifjúság gondjaival. Ide tartozik az a beszámoló, amely a pedagógusok munkájának elismerését taglalja. Szólnak arról, az ipari utánpótlás szempontjából nagy jelentőségű vitáról, amely a tanműhely megszületése körül folyik. Ugyancsak a fiatalok problémáit feszegeti az a cikk, amely az eddig kallódó fiúk és lányok életmódjának megváltoztatásáról ad képet. „Szo- borrongálók” címmel a várospusztítók barbár tetteiről szól egy másik írás. Részletes tájékoztatást nyújt a lap a tanács költségvetéséről. Jól szolgálja a vakációzó, szabadságukat töltő battaiakat a lap utolsó oldalán a különböző sportrendezvényekről készült részletes menetrend is. A város sokoldalú kulturális életéről ad képet az a riport, amely a Forrás nép- táncegyüttes sikereit ismerteti. A PMTT írásban elkészült véleménye szerint igen fontos, hogy az új önkormányzat alkalmas legyen a társadalom- biztosítási vagyon kezelésére, képes legyen azt egy piaci gazdaságban hatékonyan működtetni. Azt is elvárják tőle, hogy őrizze meg és fejlessze tovább azokat a munkásbiztosítási, ön- kormányzati tradíciókat, szervezeti formákat, melyek hatékonyan biztosítják a munka- vállalók érdekvédelmét. Ám, mint megállapították; a tervezet több vonatkozásban tisztázatlan elképzelésekre épül. Nem születtek meg azok a kormányzati és parlamenti döntések, amelyek a társadalombiztosítás reformjának alapvető kérdései érintik. A megfogalmazott dokumentum szerint: „Az önkormányzati szervek létrehozására és hatáskörére vonatkozó javaslatok nem felelnek meg az önkormányzatiság alkotmányos elveinek, a képviseleti demokrácia alapvető normáinak és lényegében felszámolják a társadalombiztosítás társadalmi ellenőrzését.” Független szakértőkkel Megállapítják továbbá, hogy a tervezet alapján azok a testületek szűnnének meg, amelyek rendszeres érdemi működésükkel egyedül láttak el valódi önkormányzati feladatokat. A PMTT javasolja, hogy a Minisztertanács kérjen fel független szakértőkből álló bizottságot új törvénytervezet előkészítésére. Götzinger István arra a régi igazságra emlékeztet, miszerint ott kell dönteni, ahol a dolgokat a leginkább fel lehet tárni, az ügyeket megismerni. Az idei évtől önállóvá Az idegenforgalom kétségtelenül hasznos fellendülése ugyanis évről évre menetrendszerűen ellátási zavarokat okoz, amelyek különösen a ráckevei háziasszonyok idegeit viselik meg. Ám most még — legalábbis így napközben — idilli a kép: az üzletekben majdnem több az eladó, mint a vevő. Béke van. Nyugalom. Csönd. A kora nyári melegben álmosan hallgat a város. Engedély nélkül A tanács épülete is kihalt, szemmel láthatóan alig van forgalom. Mint kiderül, ez kivételes ilyenkor. — Májustól szeptemberig alaposan megnő nálunk az ügyfélforgalom — mondja Ágoston Lajos, a tanács műszaki csoportjának vezetője. — Csodálkozom is, hogy most ilyen csönd van. Mind a helybeliek, mind az üdülőtelkek tulajdonosai itt kérhetnek például építési, lakhatási vagy bontási engedélyt. Hozzánk tartoznak a telekmegoszlási ügyek és az engedély nélkül építkezők utólagos fennmaradási kérelmei. — Sokan építkeznek engedély nélkül? lett társadalombiztosítás szerinte nehezen bontakozhat ki a régi tapasztalatok nélkül. Ezek jó része a szakszervezeti mozgalomban halmozódott fel. Azt mindenki tudja, hogy igazi, értékét megőrző nyugdíjunk a folyó bevételekből csak akkor lesz, ha azzal, mint tökével gazdálkodnak. Ám ma még nincsenek kiforrott elképzelések. Másfajta szervezet kell, de a törvénytervezet erről alig szól. Ha eddig nem is volt ön- kormányzat, a munkahelyi társadalombiztosítási aktívák, a TT-sek információikkal, jogsegélyszolgálattal, panaszfelvétellel, nyugdíjügyek rendezésével, segélyek elbírálásával segítették a dolgok előbbre jutását. Látogatták a betegeket, segítették a rehabilitációt. Ám a beleszólás terén már nem kaptak ekkora szerepet. Közben az országos irányítással szemben nőtt az elégedetlenség. Bonyolította az ügyeket a túlszabályozás. A saját pénzükért Mivel a mindennapos tapasztalatok elsősorban a munkahelyeken gyűjthetők össze, Götzinger István sem helyesli, hogy a törvénytervezet nem szól a munkahelyi és megyei társadalombiztosítási tanácsokról annál többet, hogy azok létrehozhatók. így, feltételes módban. Pedig meg kell teremteni a jogi és szervezeti feltételeit annak, hogy a megyei és helyi tapasztalatok érvényesüljenek. Az SZMT és más megyék szakszervezeti tanácsai, az ágazati szakszervezetek körében folytatott konzultációk következtetései, mind azt a nézetet tükrözik, hogy új és alaposabban átgondolt törvénytervezet kell. Olyan, amelyik lehetővé teszi, hogy a munkáltató a munkavállaló képviselőjével egyenrangú partnerként egyezkedjen. Vagyis a társadalombiztosítás koncepcióját az érdekeltek, maguk a biztosítási díjat fizető dolgozók alkossák meg. Ez a Pest megyei üzenetek lényege. Kovács T. István — Inkább az a jellemző, hogy menet közben változtatnak, tehát nem olyan lesz az épület, mint amilyenre az engedélyt kapták. Persze akadnak engedély nélkül felépült házak is, pedig nem érdemes ezzel próbálkozni, mert előbb-utóbb úgyis kiderül a dolog, és a tulajdonos csak rosszul jár. Még h.a meg is kapja a fennmaradási engedélyt. a bírságot mindenképpen ki kell fizetni, ez pedig bizonyos esetekben az ingatlan értékének 35-50 százaléka. A közeljövőben éppen a Somlyószigeten fogunk körülnézni. Hárman járjuk majd végig ezt a területet, és ösz- szeírjuk azokat a házakat, amelyek ránézésre körülbelül tízévesek vagy ennél újabbak. Aztán az irattárban ellenőrizzük. hogy engedéllyel épültek-e. A sárga boríték Ágoston Lajossal átnéztük az aznapi postával érkezett ügyeket. Jött egy telekmegosztási kérelem, többen építési engedélyt kérnek, néhány tervrajzzal kapcsolatban itt van már a szakértő bizottság véleménye. A paksamétából előkerül egy sárga boríték, felbontása után az is káderül, hogy belülről piros szívek díszítik. Ilyen csomagolásban szerelmesek küldenek egymásnak üzenetet, ám ez éppenséggel névtelen levél, amely egy engedély nélküli építkezést jeient be. — Hát ez egy érdekes eset — kezdi mesélni a műszaki csoport vezetője. — A náz, amiről a levélben szó van, egy pesti orvosé. Az illetőnek volt Itt az Angyali szigeten egy — csak részben az ő tulajdonában lévő — nyaralója. Észrevette, hogy a közelben egy telek évek óta elhanyagoltan, üresen áll. Mentségére szólva, meg kell mondani, hogy igyekezett a tulajdonost megkeresni, mert meg akarta venni a telket. Nálunk is járt, de mi sem tudtunk semmit. Az i'lyeimit a földhivatal tartja nyilván. Végül kiderült, hogy a terület egy 1970-ben Mintegy 25 millió . forintot költ- az idén a Mahart Balatoni Hajózási Leányvállalata a balatoni kikötők felújítására, korszerűsítésére és bővítésére. A Tihanyrév mellett nemrég újjáépített hajókikötő után a félsziget régi kikötőjét is felújítják. Fonyódon is megkezdték a kikötő állomásépületének rekonstrukcióját. A felújítási program még ez évben a balatonfüredi kikötő szívekkel külföldre távozott filmrendezőé volt. Akikor még a disz- szidensek vagyonát az állam elkobozta, de ez a telek valahogy mégsem került állami tuladonba. A telek- könyvbe csak a bűnügyi zárlat volt bejegyezve. Miután mindezt megtudta, az ülető építkezni kezdett a telken. Természetesen engedély nélkül, később azonban kérte a fennmaradási engedélyt. Ideges emberek — Megkapta? — Ha az építkezés előtt fordult volna hozzánk, mindenképpen visszautasítjuk a tulajdonviszony rendezetlensége miatt. így viszont megkapta az engedélyit, hiszen a fennmaradás megtagadásának műszaki, közegészségügyi vagy egyéb oka nincs. Nem mondom, hogy emberünk etikus megoldást választott, de mi erkölcsi okokra hivatkozva nem bontathatunk le egy házat. Egyébként úgy tudom,, hogy már a népi ellenőrzés is foglalkozik az üggyel. — Az ilyen és hasonló esetek kapcsán az emberek méltán lesznek idegesek. — Ez igaz, de a jogszabály okát nem mi alkotjuk. Számunkra Is ntehézséget jelent, hogy egyre-másra születnek az új rendeletek. Amúgy is éppen eléggé mostoha körülmények között végezzük munkánkat. mégis mindenki minket szid. A sajtóban szintén gyakran tüntetnek föl minket rossz színben. Például az a szentendrei eset a kiútkeresők és kilátástalanok klubjáról. amely a tanácsiak ellen szerveződött. A múltkor volt a Hét-ben. A klubaiiapí- tó arról panaszkodott, hogy kilenc éve nem intézték el az ügyét. De milyen ügyét? Vagy az "egyik hölgy állította, hogy valaki kinézte magának az ő lakását, és azóta nem hagyják békén. Hogyhogy? Ez is teljesen homályos. Rengeteg a gondunk, hibázunk is néha, hát legalább indokolatlanul ne hangolják ellenünk az embereket. Az építésrendészeti szakemberekkel is úgy vagyunk, mint a rendőrökkel. Csak akkor szeretjük őket, ha minket védenek. Nem vesszük jó néven, ha ellenőriznek, de hova szaladunk, ha a szomszéd méterekre a teraszunktól ablakot vág a tűzfalra, vagy aláássa a házunk alaphelyreállításával, korszerűsítésével folytatódik. Bővítik a sportkikötők hálózatát is. Badacsonyban és Balatonfüreden már védett helyen horgonyozhatnak a vitorlások. A főszezonra elkészül a 100 vitorlás befogadására alkalmas boglárlellei sportkikötő is, ahol a Balatonnál elsőként szolgáltatóház is épül a vízi turizmus igényeinek kielégítésére. K. Z. Mikor lesz értékálló a nyugdíj? Az dönthessen, aki a biztosítási díjat fizeti Pest megye lakói közül jelenleg közel 190 ezren nyugdíjasok. Az arányok folyamatosan változnak, de nagyjából 7 ezren fejezik be aktív pályafutásukat egy esztendőben. Minden harmadik, negyedik dolgozó válik meg úgy hivatásától, üzemétől, hogy rokkantnak nyilvánítják. Ez a megdöbbentő szám azt a feltételezést is erősíti, hogy nincs minden rendben életkörülményeinkkel, az üzemegészségüggyel, ha az emberek idő előtt válnak munkaképtelenné. \ Felújítják a