Pest Megyei Hírlap, 1989. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-20 / 117. szám
1989. MÄJUS 20., SZOMBAT 8 A hosszú út unalmát lehetőségek latolgatásával ütjük el. Tételezzük fel, hogy valaki ellen tartós külföldi távolléte alatt követelést érvényesítenek, mert a jogosult szerint tartozik a kiküldött neki egy bizonyos összeggel. A bíróság fizetési meghagyást küld a feltételezett adósnak. A levelet az elvált feleség átveszi, de nem bontja fel, ezért nem is tudhat a tartalmáról. Az ellentmondás hiányában a bíróság tényként könyveli el a tartozást és utasítják a végrehajtókat a pénz behajtására, vagy foglalásra. A végrehajtó többször próbálkozik, de mivel nem nyitják ki az ajtót, hozza a lakatost és feltöreti a zárat. A követelt összeg értékében lefoglal minden eladható ingóságot, s mivel a „megátalkodott adós” ezután sem jelentkezik, el is szállítják azokat. Egy év elmúltával hazajön a tulaj, megdöbbenéssel konstatálja, hogy lakását kirámolták. Futkoshat fűhöz, fához, s hiába bizonyítja be; nem tartozott senkinek, eladott tárgyait már vissza nem szerezheti. zeletbeli pecsét, hiszen a valóságban mindössze a jegyzőkönyvbe írják be a lefoglalás tényét. Azzal búcsúzik a végrehajtó, hogy 15 napjuk van a kocsi elszállításáig. Menjenek be az OTP-be és próbáljanak részletfizetési kedvezményt kérni. A harmadik helyen a csöngetés, kopogtatás ellenére nem nyílik az ajtó, bár a függöny rebben. — A véletlen szerencsétlen összejátszása produkálhat ilyen esetet — vélekedik dr. Krejniker Miklós végrehajtó —, de melyik jogszabály tökéletes1? A valóság ennél sokkal prózaibb, mint hamarosan látni fogja — teszi hozzá. Szegényes falu legszélső házánál állunk meg. Düledező vályogviskó a kicsiny kertben. be kell mennie a szobába, s lefoglalni a tv-t, a bútorok egy részét, mert ezért fizetik. Igazság szerint ki kellene nyitnia a szekrényeket, pénz és más értékek után kellene kutatnia ... De erre még a legkeményebb szívnek közül is kevesen képesek. Szerencsére ezúttal nincs rá szükség. A sufniban öreg Trabant áll, lejárt műszakival. Erre kerül a kép— Ök már dörzsöltebbek, tudják jól, hogy még néhányszor visszajövök, mielőtt a lakatost hoznám — mondja Krejniker Miklós. — Amúgy is ritkán élünk ezzel a jogszabály adta lehetőséggel, s akkor is gyakorta előfordul, hogy előkerül valaki a családból és fenyegetőzik a „betörés” miatt. A fenyegetőzéshez, szidalmakhoz már hozászoktam. Tehetnék ugyan feljelentést, de nem érek én arra rá, hogy becsületsértési perekre járkáljak. Inkább nyelek. Az újabb cimen szép, kétszintes ház áll, az alsó üres, a felsőt albérlők lakják. Állítólag nekik is tartozik a tulaj. — Csukják csak az adósok börtö- ' nébel Az ilyen megérdemli — kiabálja a bérlő és megkérdi feliratkozhat-e ő is a pénzkövetelők listá* jára? örülünk, hogy végre kapun kívül vagyunk. — Nincs adósok börtöne. — magyarázza a végrehajtó —, csak nagyon ritkán és hosszú jogi procedúra után kerül sor a gyermektartásdíjat nem fizetők lecsukására. A Pest Megyei Bíróság végrehajtó irodájának vezetője, dr. Heller Gábor tudja jól, hogy ez a munka nem tartozik a népszerűek közé. Nemrég hirdetést tettek közzé. Érettségizetteket kerestek, de senki sem jelentkezett. Pedig évente nem kevesebb, mint tizenötezer esetünk van a megyében. Ezek jó része kisebb összegre szól, ezer forint alatt marad, s a jegy nélküli utazás késői következménye. Igazság szerint az eljárás többe kerül, mint amennyi a behajtott pénz. A különbözeiét az állam dotálja. Rendnek kell lenni. A másik véglet a többmilliós tartozás. Leggyakrabban a szerződéses üzletek bérbevevői fuccsolnak így be, nem tudják fizetni a licitáláskor felvert árat. Ilyenkorba házukat is elárverezhetik. Sokan a kölcsönzött pénzüket szeretnék viszontlátni, s ők azok, akik elégedetlenek a végrehajtók rámenősségével. Szívük szerint még az ágyat is kihúznák az adós alól. Nem lehet: egy ágy, egy asztal és egy szék mindenkit megillet. Várható, hogy a reáljövedelmek csökkenésével egyre többen válnak fizetésképtelenné. Ennek hulláma lassan eléri a végrehajtókat, ügyeik száma négy év alatt a duplájára emelkedett. Reménykedjünk, hogy a sokat emlegetett szociális hálót elég sűrűre szövik ahhoz, hogy a rászorulók ne essenek át a szemek között. — A végrehajtók munkáját nem honorálják tisztességesen — vélekedik az irodavezető. — Alapfizetésük kicsi, erre jön a behajtott pénzek után egy százalék, gyermektartásdíj után kettő. Viszont hiába milliós a tétel, háromezer forintnál többet nem kaphatnak egy ügyben. Elképzelhető, hogy a bíróság szervezeti rendszerének átalakítása lehetőséget teremt arra, hogy a végrehajtók vállalkozásban dolgozzanak, akárcsak a jogi irodák. Ezt a lehetőséget nem hagynák ki. Persze nem úgy képzelik, a „magánvégrehajtást”, ahogy állítólag néhány sportoló csinálta — kimentek, megfenyegették az adóst, fizessen, különben baj lesz — hanem a törvények betartásával. Nem biztos természetesen, hogy a.kkor a nemleges — tehát behajthatatlan — ügyek száma jelentősen csökkenne, (most 35-40 százalék minősül ilyennek). Elképzelhető viszont, hogy a rámenős és érdekelt végrehajtó akkor is megpróbálna bemenni a felnyitott lakásba, ha jókora kutya állná az útját. Hogy ez jó volna, vagy sem? Ha én tartoznék valakinek, akkor nem. Ha nekem lenne adósom, akkor ezt is keve- sellném. Egyben tehát nem változna semmi: akkor is mindenki a végrehajtót szidná. Mátrai Tibor — Tiszta sor — mondja csak magának a végrehajtó, s valószínűleg arra gondol, itt aligha sikerül 16 ezer forintnyi ingóságot lefoglalni, hiszen telek nélkül önmagában a ház sem ér ennyit. Igaza van. Mezítlábas kisgyerek csimpaszkodik az anyja szoknyájába, a férfi börtönben ül. A papírok majd a végrehajt- hatatlanok közé kerülnek. Később, hónapok múlva újra próbálkoznak. A következő cím már a közeli kisvárosban van. Az OTP kérte a végrehajtást; a felújítási kölcsön részletei maradtak el, 15 ezer forintnyi a hátralék. Tiszta, rendes lakás. Csinos, fiatal nő nyit ajtót, a szobában féléves csöppség sirdogál. Élettársa nincs itthon, a tartozást pedig ő „hozta" a korábbi házasságából. A kismama arca'sírósra vált, de tartja magát. Magyarázza, hogy az előző asszonynak kellene visszafizetni a kölcsönt, de annak idején a pénzt a férj nevére vették fel. Ekkor érzem először, hogy alkalmatlan lennék erre a munkára. Szégyellem magam, és legszívesebben bocsánatot kérnék a zavarásért, vesszen az á pénz. A végrehajtónak viszont az a dolga, hogy valamilyen formában behajtsa az összeget. Ha tetszik, ha nem, FEJEK ZOLTÁN: FAJDALOM Ki védtelen Solymáron? A bejelentő igazsága A Solymári Tanács vb-titkára, Szaloné dr. Sarkadi Júlia gyakorlottan vezeti a környezetvédelmi bejárást. A meghívottak délelőtt 10 óra körül sorra érkeznek. Végül is az elnöki irodából átvonulunk a házasságkötő terembe, ahol hamar megtelnek a székek. A vízügy, a KÖJÁL, a természetvédelem, a megyei tanács és a PEMÜ is több illetékessel képviselteti magát és nem egyedül jött Wágler László vállalkozó sem. A szikár, ősz hajú úr, Dévényi Kálmán kíséret nélkül érkezik. Ö a bejelentő, levele alapján gyűlt ösz- sze a sok hatóság képviselője. A bejelentő beteg ember. Tüdőtágulása miatt ajánlotta az orvosa annak idején, még 1977-ben, hogy költözzön a Gellérthegyről valami jobb klímájú helyre. Ö a Mátyás utca 39. alatt található, 1896-ban épült házacskát vette meg, s az évek során szép kis kertet, gondozott portát teremtett. Csak a szomszéddal nem volt szerencséje. Jobb felől, a tűzfalától alig egy karnyújtásnyira elhanyagolt furnérüzem működött, ontva a port a beteg emberre, akinek még a gépek fülsiketítő zaját is el kellett viselnie. Igaz, Dévényi Kálmánnak megígérte az akkori tanácstitkár, hogy a telep hamarosan megszűnik. Ennek reményében vásárolta meg ő a szomszédos telket. A zajos, poros üzem valóban megszűnt, de nem így a telep, amelyet a PEMÜ vett meg, s amit azóta is raktározásra használ. Dévényi Kálmán szerint veszélyes hulladékokat tárol itt a vállalat. Tucatnyi beadványa bizonygatja ezt. Aktatáskájából előkerül a PEMÜ feliratú dosszié, benne vaskos iratköteg; levelek, határozatok, fellebbezések. Van azonban egy másik gyűjtő is a táskában. Ezen a Wágler-ügy felirat olvasható. A baj ugyanis Solymáron sem jár egyedül. Dévényi Kálmánnak bal felől, ha nem is közvetlen, de közeli szomszédja Wágler Ferenc vállalkozó telepe. Itt háromféle cég is működik: az Interest kisszövetke* zet, egy gmk ék a Wágler-féle vállalkozás. Autójavítással, bontással és nyugati gépkocsik eladásával foglalkoznak. Wágler úrnak igen jó sajtója volt annak idején, amikor közte és a helyi tanács között vita folyt. Az általános rendezési terv elképzelései szerint a telepnek ki kell majd költözni a Solymár szélén létesítendő ipari övezetbe. A vita abból támadt, hogy bár ez csak sokára készül el, a vállalkozót még sem engedték mai. helyén terjeszkedni. Hiszen így az érvényes építési engedélyek birtokában végzett beruházásaiért joggal követelhetne kártérítést, ha költözésre kerül a sor. Jó egy esztendeje, ugyancsak Dévényi Kálmán és szomszédai bejelentése alapján vizsgálat indult a Wágler-telepen. A vízügyi hatóság és a környezetvédelmi szervek akkor hosszú listát állítottak össze az elvégzendő feladatokról. Ezek végrehajtását is ellenőrizni kívánta az összehívott bejárás. Átsétálunk a PEMÜ Mátyás utcai telepére, ahol Dévényi Kálmán veszi kézbe az irányítást; pergő nyelvvel sorolja a hibákat. Akad belőlük bőven. Hiszen elég szétnézni az udvaron. Itt is, ott is bokáig gázolhatunk a szakadt műanyag zsákokból kifolyt polipropilén-granulátumban. Nyilván lopják az anyagot, állapítja meg Osztás János, a PEMÜ vezérigazgató helyettese. Harminc forint egy kiló ilyen granulátum. Miközben a műnvag fóliát kivágják — amely a rakományt fogja össze — megsértik a zsákokat is. — Nekem műanyag-allergiám van, orvosi papírokkal tudom igazolni, és itt veszélyes anyagokat tárolnak — bizonygatja Dévényi Kálmán. Mire a vállalat egyik .-képviselője, zömök, őszülő hajú férfi indulatosan felajánlja neki: — Uram. ezt én megeszem, ha akarja! — jelezve, hogy a műanyaggranulátum teljesen veszélytelen anyag — Itt vannak a veszélyes anyagok — mutat a bejelentő a raktárépületre, amely a háza tűzfala mellett áll. Bent. nem úgy, mint az udvaron, példás rendben sorakoznak a különféle tartályok, ládák, a műanyag-alapanyagok; a szilikon, amelyből orvosi műszerek készülnek, és a teflon. Dévényi Kálmán bizonygatja, hogy valahol Belgiumban egy egész kisvárost kellett kitelepíteni, egy műanyaggyári tűz miatt. A szakemberek győzködik, hogy a teflon nem tűzveszélyes. Ezzel vannak bevonva az edények is. Az őszes úr még tartja ajánlatát: eszik az alapanyagból. Miközben a raktár mögé megyünk, ahol a magánház és a telepépület tűzfala szinte összehajol, azon tűnődöm, vajon honnan, melyik ablakból készíthette Dévényi Kálmán azt a több száz felvételt, amellyel a telep engedély nélküli építkezését, a veszélyes állapotokat igyekezett bizonyítani. Neki ugyanis csupán aprócska szellőzők nyílnak a tűzfalról. Ám tény, hogy a raktárból jókora ablakot vágtak erre az oldalra. Vita van a vízelvezetésen is. A két ház között betonvályúban folyik el a csapadék. A bejelentő szerint a PEMÜ úgy építette meg, hogy eláztatja a lakóház falát. A vállalat képviselője arról érdeklődik, hová folyik a Dévényi-porta tetejéről az esővíz? Valamennyien felnézünk; a lakóházon valóban nincs ereszcsatorna. Nézzük meg a PEMÜ-raktár Mátyás utcai frontját — replikázik a kérdezett. Tény, hogy ott sincs eresz a járda fölötti tetőn.-— Hová menjek én innen? Mondják meg — faggatódzik kétségbeesve Dévényi Kálmán. — Ki veszi meg tőlem a házat, amely mellett egy ipari telep van? Nemhosv három és fél millióért, ötmillióért se kapok ilyen ingatlant. Az előző árért valóban kínálta már a PEMÜ-nek a telkét, házát, ám a kiszemelt vevő sokallotta az összeget. Pedig a vállalatnak nagy szüksége volna a területre. Néhány éve tervet készítettek. Vendégházat álmodtak ide. ahol elszállásolhatják külföldi üzletfeleiket, amíg itt tartózkodnak. A7 emeleti részben pedig a fiatal szakemberek életkezdésének megkönnyítésére garzonlakások készültek volna Csakhogy a megyei tervzsűri azzal, hogy nem illik a környezetbe az épület, nem fogadta el a tervet Akkor még volt a PEMÜ-nek 50 milliója a megvalósításra, ma már nincs, bár nem tettek le az elképzelésről. Indulunk tovább a Wágler-féle telepre, ahol elsősorban a zaj okoz gondot a környékbelieknek. A vízügy illetékese örömmel tapasztalja, hogy a telepen elvégezték azokat a munkálatokat, amelyeket a környezet védelmében előírtak. Nem folyik a fáradt olaj a patakba, nincs rendetlenség. Zaj viszont minden bizonnyal mindaddig lesz, amíg a cég nem kap engedélyt arra, hogy a ma csupán fedett, lebetonozott autóbontót beépítse, s így négy fal közé zárja a hangos munkát. Sokféle érdek ütközik itt. A megyei tanács határozata megakadályozta a vállalkozót a beépítésben. Viszont a megyei vb-titkár utasította a tanácsot, hogy a Wágler László által felkért szakértőtől függetlenül végeztessen külön zajszintmérést. Ez ötvenezer forintjukba kerül majd. Ha kiderül, hogy a bontó beépítése környezet (zajvédelmi) feladatokat szolgál majd, akkor kiadható az építési engedély. Ebben az esetben viszont, amennyiben a falu szélén elkészül az ipari övezet, a tanácsnak már vagy százmilliót kell fizetnie kártérítés címén. Tehát, nekik egyáltalán nem mindegy mire adják áldásukat. Visszamegyünk a Solymári Tanácsra. Minden megjeleni illetékes jegyzőkönyvbe diktálja a tennivalókat. A szemle több mint három órán át tart Mindenki fáradt, de tulajdonképpen elégedett. Csak Dévényi Kálmán nem. Ö egy-két éve keltezett határozatokat lobogtat, amelyeket azóta jócskán meghaladt az élet Bírósággal fenyegetődzik, beteg szívére hivatkozik. Nem adja fel a harcot, amelyet szinte attól a naptól kezdve vív, amióta megvásárolta az évszázados házat, a gatterektől •zájos, poros furnérüzem mellett. Nem is csinál titkot a céljából: addig küzd, amíg a két ipari telepet meg nem szüntetik. Móza Katalin
