Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-08 / 82. szám
1989. Április 8., szombat matr MKGVt, Hol? Mikor? MM? Lesz-c végre új színháza a nemzetnek? Amióta — az 1830-as években — a magyar nyelvű nemzeti színház létesítésének gondolata felvetődött, a téma körül igazából sosem volt nyugalom. Felépült ugyan az úgynevezett Grassalkovich-telken (a budapesti mai Múzeum körút és a Rákóczi út sarkán, a most üres. csak butikokkal benépesített területen) az első színház, meg is nyitották 1837- ben, még Pesti Magyar Színház néven. Aztán Nemzeti Színház lett a neve. Átépítették, lebontották. Átköltöztették, a mai Blaha Lujza téren állt, egykor Népszínházként Ismert épületbe (ezt is felrobbantották). Átköltözött a mai Hevesi Sándor térre, a hajdani Magyar Színház átalakított épületébe, előbb azonban albérletet vett ki a Nagymező utcában, a mai Thália Színház helyiségében. S mindemellett voltak igazgatási és művészi válságok, intendánsi és művészeti vezetői korszakok. Volt az ország minden tekintetben legjobb színháza, és volt a megcsontosodott ódivatú stílus végső mentsvára. Vezetői között akadtak színháztörténeti jelentőségű személyiségek, és akadtak kurzuslovagok, hozzá nem értők. 'Egyvalami maradt: a Nemzeti Színház mint fogalom, mint létesítmény, és mint a magyar színházművészet szinte jelképesült intézménye. Egyesek szerint viszont manapság éppen e funkcióival van baj. Azzal tudniillik, hogy a Nemzeti Színháznak sem igazán megfelelő épülete, sem alkalmas művészi funkciója, sem szerepe nincs a magyar szellemi életben, de még a szorosan vett színházi életben sem. Mi tehát most a helyzet a Nemzeti Színházzal? Közkeletű és némiképp bürokratikus ízű kifejezéssel élve: a Nemzeti Színház ügye ..folyamatban van”. Ez, magyarra fordítva, annyit jelent, hogy a szakterületek, a hivatalok, a * "közvélemény foglalkoznak“'á Nemzeti ügyével. \ Ez a foglalkozás többirányú. Az egyik nevezhető a tárgyi körülmények rendezésére irányuló, gyakorlatilag az első Nemzeti Színház 1908- ban elhatározott lebontásától számítható törekvésnek, mely szerint halaszthatatlanul szükség van egy új. minden tekintetben megfelelő Neftizéti Színház megépítésére. A feladat, mint közismert, ma is aktuális. De hogy mikorra készülhet el ez az új épület, valószínűleg senki nem tudja. Nem azért, mert az ügy nem kap horderejének megfelelő figyelmet, törődést. Sőt, talán, inkább túl sok is a törődés, s eddig túl kevés az eredmény. Tudjuk, hogy készültek tervek az új színház elhelyezését és, magát a színházépületet illetően is, és hogy a budapesti Városligetben el is kezdték a tereprendezést, és az építkezéshez az úgynevezett felvonulást. Majd mindezt leállították, a kiemelt fákat és bokrokat visszaültették. Következett egy újabb pályázat kiírása, s ez hozott is vagy nyolcvan új tervet, de egyelőre csak a színház elhelyezésére kellett tervéket készíteni. E tervek összegezése után az illetékesek — a Fővárosi Tanács és egy szakbizottság — megadták a konkrét tervekhez szükséges konkrét helyszíneket. Ezzel újabb vi ta és bizonytalanság keletkezett, mert a Vár és a Tanács körút mellé (s aziitóbbi helyett) egyszer csak felbukkant az Engels tér. mint helyszín. Egyelőre ez a helyzet. Miután döntenek a végleges helyszínről, az után kezdődhet meg az újabb pályázat. mélynek már a konkrét színház- épület megtervezése a tárgya. Ezeket. mint hírlik, ez év végéig vagy 1990 elejéig kell benyújtani. Akkor újabb bírálóbizottsági döntés születik majd. melyik tervet (vagy terve két) kezdhetik részletesen kidolgozni. azaz ki lesz a pályázat nyertese. Hogy egy ilyen erősen időigényes, nehézkes procedúra miképp teszi lehetővé az új színháznak az 1995-ös világkiállítás (azaz az általunk megrendezni remélt világkiállítás) idejére történő elkészítését, és hogy az esetleges kiállítással kapcsolatos kiadások mellett hogyan jut még a Nemzetire is pénzünk, azt nagyon is indokolt megkérdeznünk. Az építési kérdésekkel párhuzamosan „folyamatban van” a Nemzeti belső megújulásának kérdése is. A frissiben kinevezett igazgatóhelyettes, Csiszár Imre, aki ez év nyarától már (Malonyai Dezső nyugalomba. vonulása, után) igazgatóként’fog' működni, nem mindennapi lehetőséget kapott? egy korszerű, modern, a magyar és a nemzetközi színházművészet legjobb eredményeit figyelembe vevő színház kialakítására. Ez egyben nem mindennapi nehézségű feladat is, hiszen a színházművészetnek jelenleg egyik legvitatottabb kérdése Európa-szerte, hogy mi is egy nemzeti színház feladata, mit jelent ma ez a fogalom, mennyire kell nemzetinek és mennyire kell nemzetközinek lennie. Az új igazgatónak tehát nagyon gyorsan tisztáznia kell. mit ért majd azon. hogy nemzeti, s mit azon, hogy színház. Takács István Morshall-seßyre nem számiillatunk k egyetlen kiút a forint konvertibilitása Egyszer már nemet mondtunk rá, ám napjainkban Ismét fel- felröppcnt a soha meg nem erősített hír, miszerint a válsággal küszködő magyar gazdaság talpra állítására az Amerikai Egyesült Államok egyfajta „Marsliall-segélyt” nyújtana hazánknak. Bár ebből aligha lesz valami, a tények azt mutatják, hogy azok az országok, amelyek annak idején elfogadták a felajánlott dollármilliókat, manapság Európa fejlett nemzetei közé tartoznak. A hivatalosan Európai Újjáépítési Tervként emlegetett akcióból kimaradó keleti országok viszont mostanában egyre nyilvánvalóbban tapasztalhatják: mindjobban növekszik elmaradásuk a nemzetközi élvonaltól. Újabb MarshalLsegély tehát minden valószínűség szerint nerp lesz, ám a több mint négy évtizeddel ezelőtti kezdeményezés többségében ma is érvényes tanulságairól érdemes ’héhány szót szólni. Beszélgető- partnerünk Becsky György, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa volt. — A- MarshaJl-terv előzményei visszanyúlnak a harmincas évekre. Az Egyesült Államok a nagy depresszió és az azt követő kölcsönös vámelzárkózások és valutakorlátozások miatt akkoriban előállt azzal az újszerű kezdeményezéssel, hogy a korlátok kölcsönös lebontása útján piacbővítésre kerüljön sor. Az adott nemzetközi helyzetben ezt végül is nem sikerült megvalósítani. És jött a második világháború, amely természetesen nem a világkereskedelem kiterjedésének időszaka volt. Ebben az időben a háborús kapacitás jelentősen megnövekedett az USA-ban, miközben ezzel párhuzamosan az amerikai áruk hagyományos felvevőpiacai jórészt nem voltak 'fizetőképesek:- Ennek -a -helyzetnek a kialakulására már a háború éveiben felkészültek és olyan nemzetközi valutastabilizáló és hitelintézmények chartáját dolgozták ki, mint amilyen a napjainkban is meglevő Nemzetközi Valuta Alap és a Nemzetközi Újjáépítési, és Fejlesztési Bank. — Ezekben a munkálatokban a Szovjetunió is részt vett mint szövetséges? — Igen, a szovjet kormány a dokumentumokat alapító tagként alá is írta, később azonban nem ratifikálta az egyezményeket, mivel az akkori szovjet vezetésben — joggal vagy anélkül — kételyek merültek fel a Nyugattal való fokozottabb gazdasági együttműködéssel kapcsolatban. Ez azonban az adott nemzetközi helyzetben másodlagos volt, mert a két Breton Woóds-i intézmény nem rendelkezett még megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy feloldja az Egyesült Államok hatalmas exportpotenciálja és a valutahiánnyal küszködő európai piac közötti ellentmondást. Más megoldást kellett tehát keresni, s ennek keretében első lépésként az USA kétoldalú megállapodások keretében államközi kölcsönöket, nyújtott Angliának és Franciaországnak, az akkoriban még úgy-ahogy talpon álló európai két nagyhatalomnak. 1947-ben azután e kölcsönök fejében rávették Nagy-Britanniát, hogy vezesse be nemzeti valutájának szabad átválthatóságát. Ez, amennyiben sikerül, óriási lökést adhatott volna a világkereskedelem fejlődésének. Csakhogy a szigetország tartalékai a 1 háborúban annyira leolvadtak, és a munkáspárti kormány olyannyira az újjáépítésre koncentrált, hogy nem tudott kellő figyelmet fordítani a konvertibilitás védelmére. így ez a konvertibilitási kísérlet a tartalékok gyors csökkenése miatt hat hét alatt összeomlott, s óriási kudarc volt mind Angliának, mind az USA-nak. — Milyen részt vállalt ezekből az ügyletekből a magántőke? — Szinte semmilyet. A magántőkének esze'ágában sem volt a háborúban tönkrement Európában beruházni. Hiteleket — a harmincas évek tapasztalatai alapján — szintén nem, vagy alig nyújtottak az európai országoknak. Emellett a potenciálisan legerősebbnek számító német gazdaság sorsa is teljesen bizonytalan volt. Ezért az Egyesült Államok számára nem maradt más megoldás, mint valamilyen államközi multilateriális egyezményhez folyamodni, s tulajdonképpen felhasználni a Világbank és a Nemzetközi Valuta Alap létrehozásakor alkalmazott módszereket, ám ezúttal Európára koncentrálva és ugyanakkor lényegesen nagyobb tőkét .mozgósítva. Az USA két legyet akart ütni egy csapásra: hosszú rávon be akarták vezettetni a nyugat-európai valuták szabad átválthatóságéit a dollárral, másrészt a nemzeti valuták egymással Való konvertibilitását. A cél egyértelműen egy egységes, a szabadkereskedelem elveire épülő piac megteremtése és az amerikai áruk előtti megnyitása volt. Amikor azután Marshall tábornok, az akkori külügyminiszter 1947 első felében meghirdette az európai újjáépítési programot, akkor erre gyakorlatilag a legtöbb európai ország jelentkezett. — Kivéve a későbbi szocialista országokat ... — Kivéve. Bár ma már tudjuk, hogy a kelet-európai országok jeién- tős része elfogadta volna a Mar- shall-segélyt. Csehszlovákiában erős volt erre a hajlandóság, s Lengyel- ország'f. is élénk érdeklődést mütá- tott. A Szovjetunió azonban, amelynek szintén felajánlották az akcióban való részvétel lehetőségét, végül nemet mondott, s ez eldöntötte a többi, egyre erősebben e keleti nagyhatalomhoz kapcsolódó ország sorsát is. Ezzel Európa kettéosztódá- sa gyakorlatilag .végbement. — Milyen feltételei lettek volna a Marshall-scgély elfogadásának? — A kérdés megválaszolásának egy részé a történészekre tartozik, én csak a gazdasági oldalról beszélhetek. Ebből a szempontból azt kell mondanom, hogy az USA nagyon kemény feltételeket szabott. Nem akarták ugyanis kockáztatni az amerikai adófizetők által befizetett pénzből folyósított dollármil- liárdok sorsát. Ezért a segélyek fel- használásának alapvető követelménye volt, hogy több lépcsőben, viszonylag gyorsan az elfogadó országoknak le kellett építeniük a külkereskedelmi forgalmat akadályozó mennyiségi korlátozásokat. Párhuzamosan ezzel a folyamattal megalakult az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény, amely elsősorban a kölcsönös vámleszerelést szorgalmazta. Emellett 1950-ben Európában létrejött az Európai Fizetési Unió, ami egy sokoldalú elszámolási egyezmény volt, s lehetővé tette, hogy a részvevő országok valutáit egymás pénzére szabadon átválthassák, de a dollár nem tartozott ebbe a körbe. Ám az amerikaiak tudták, hogy az egyes tagországok megerősödésén keresztül vezet az út ahhoz, hogy a nagy nyugat-európai piac megnyíljon a dollár árcédulát viselő áruk előtt is. S nem is számítottak rosszul, mert Németország kettéosztásával gyakorlatilag megkezdődhetett a jelentős ipari potenciállal rendelkező nyugatnémet gazdaság talpra állítása a Marshall-segély jelentős részének felhasználósával. De nagy figyelmet fordítottak a többi kulcsország és régió, például az és/afc- olasz területek fejlesztésére is/s ezzel elvetették a magját a későbbi Közös Piacnak. Az Európai Fizetési Unió 1958-ig működött. Ebben az időszakban, ha bizonyos elemeiben korlátozottan is, de sikerült megvalósítani a főbb nyugat-európai nemzeti valuták szabad átválthatóságát egymásra. Itt szeretném megjegyezni, hogy van a Marshall-tervnek egy hosz- szabb távon ható tanulsága is. Nevezetesen az, hogy nagyon leromlott országok gazdaságai képtelenek arra, hogy viszonylag rövid idő alatt saját' erőfeszítéseikből, az export növelése révén elérjék saját nemzeti valutájuk konvertibilitását. Éneikül viszont a belföldi piac monopolizált marad, s ez a /modernizációt visszafogja. Ebből a bűvös körből nagyarányú külföldi tőke- befektetés nélkül nem lehet kilépni. A Marsha'll-terv idején ezt szolgálta a számottevő amerikai tőkekivitel. — A magyar gazdaság is hasonló helyzetben van, talán annyi különbséggel, hogy rengeteg hitelt vettünk fel az elmúlt évtizedekben, s mint utólag kiderült, ezeket nem jól költöttük el. — A kelet-európai szocialista országok többségéhez hasonlóan mi is elherdáltuk a dollármilliárdokat, de hozzáteszem, erre a sorsra jutottak azok a hitelek is, amelyeket például a latin-amerikai országok vettek fel. Ennek az az egyik legfőbb oka, hogy a hetvenes években a nemzetközi gazdaság feletti amerikai állami ellenőrzés erősen meggyengült, ’ s emiatt a magánbankok szinte számolatlanul adták a kölcsönöket a különböző fejlődő országoknak, sokszor alapvetően a fizetési mérleg hiányának finanszírozására. Ez a MarshalJ-tervvel ellentétes tanulságokkal szolgált, mert megmutatta, hogyan nem szabad finanszírozni a gazdaságilag fejletlen országok . talpra állítását. Véleményem szerint a helyzet megérett arra, hogy előbb-utóbb valamilyen koordinált államközi akciókra kerüljön sor, ennek első lépéseit már a Világbank megtette. — Van-e esélye a magyar gazdaságnak arra, hogy egy újabb „Mar- shall-segély”, illetve egy újabb, bárminemű nagyarányú forrásbevonás nélkül felzárkózzon az európai élvonalhoz, megteremtve a forint konvertibilitását? — Lehet, hogy meglepi a válaszom, de szerintem: semmi. Egy újabb „Marshall-segély” nem valószínű. Az amerikai gazdaságpolitika jelenleg eléggé nehezen fegyelmezhető, s ennek várhatóan hatása lesz a nemzetközi gazdasági életre Is. Nehezen képzelhető el, hogy az USA a költségvetéséből olyan a politikai érdekszféráján kívül eső országoknak nyújtson jelentős anyagi támogatást, mint Magyarország. Gondolja csak el, hogy bár az amerikaiak számára Mexikó, Brazília és a többi latin-amerikai ország egy nagyon fontos piac, de még ők sem kapnak jelentős pénzbeni állami támogatást. Az amerikai választók, akiknek az az érdekük, hogy a lehető legkevesebb adót fizessék, egyszerűen megbuktatnák azt a kormányt a következő választásokon, amely másként cselekedne. Ugyanakkor manapság olyan integrált nemzetközi tőkepiacok vannak — például az eurodollár-piac —, ahonnan megfelelő gazdaságpolitika és a bizalom fenntartása mellett a magyar gazdaság számára a finanszírozhatóság úgy-ahogy eddig is biztosítható volt. Ha a gazdaságpolitika elég bölcs, és nem voluntarista irányban fejlődik, akkor kibontakozhat egy olyan folyamat, amely a Nyu- gat-Európához fűződő gazdasági kapcsolataink további elmélyítése és a külföldi tőke mostaninál sokkal nagyobb arányú bevonása révén elvezethet a holtpontról való elmozduláshoz. Ám a belföldi pénzpolitikának is a szó jó értelmében megszorítónak és visszafogottnak kell lennie, és ezzel nem azt mondtam, hogy ismét a lakosságon húzzák meg a nadrágszíjat. Éppen ellenkezőleg: sokkal megfontoltabban kellene belevágnunk például az olyan nagyberuházásokba, mint amelyek mostanában erősen foglalkoztatják az ország közvéleményét. — Mi akkor hát a kiút? — Az egyetlen lehetőségünk, hogy koordinált erőfeszítéseket tegyünk a forint konvertibilitásának bevezetésére, és mindent ennek rendeljünk alá. Ehhez nagyszámú lobbit kell félreállitani a költségvetési osztozkodásnál, s alapvető fontosságot kell tulajdonítani a takarékosságnak. Furucz Zoltán CS. KOVÁCS LÁSZLÓ GRAFIKÁJA
