Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-01 / 77. szám

1989. ÁPRILIS L, SZOMBAT Villan ELHUNYT ÁRVÁI LÁSZLÓ A gyászoló család, az MSZMP Pest megyei, a Dabas városi bizottsága, az ócsai Vörös Ok­tóber Termelőszövetkezet ve­zetősége és pártbizottsága meg­rendültén és mély fájdalommal tudatjuk, hogy Árvái László, a Pest megyei pártbizottság tagja, az ócsai Vörös Október Termelőszövetekezet pártbi­zottságának titkára, március 22-én, életének negyvenhato­dik évében váratlanul elhunyt. Drága és szeretett halottunk­tól április 5-én 14 órakor a Csepeli temető ravatalozójában veszünk végső búcsút. KÉT SEB, KÉT TITKÁR, KÉT KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS Mától: megszűnt a Budavidéki Erdőgazdaság Mától megszűnt a Budavi­déki Állami Erdő- és Vadgaz­daság önállósága: Váncsa Je­nő mezőgazdasági miniszter február közepén meghozott döntése alapján a budavidé- kiek egyesültek et visegrádi központú Pilisi Állami Park­Már várták a levelet a címzettek Még adu van a kézben Túlzás nélkül állítható: egy ország figyelme irányult teg­nap az utóbbi időkben állan­dó beszédtémát jelentő Óbu­dai Hajóépítő Rt.-re, melynek feje fölött jó ideje Damoklész kardjaként lebeg a megszün­tetés veszélye. Reggel nyolc órakor nagy­szabású demonstratív jellegű munkásgyűlést tartottak a gyárban, amelyen Angyal Adámnak, a Ganz Danubius vezérigazgatójának a gyár el­adására vonatkozó tervei el- lén lépett fel szinte egy em­berként az óbudai kollektíva. Demeter József, a vállalati szakszervezeti bizottság tagja felolvasta azt a dokumentu­mot, amely a dolgozók tilta­kozását és követeléseit foglal­ta pontokba, Wiest Károly vszb-titkár pedig ismertette Grósz Károlyhoz, az MSZMP főtitkárához, valamint Németh Miklós miniszterelnökhöz cím­zett tiltakozó leveleket. A mun­kásgyűlés résztvevői mindkét legújabb információk szerint pedig a címzettek már mind­két helyen várták és át is vették a leveleket. A munkásgyűléssel ponto­san egy iőben alakult meg az a részvénytársaság, amely ép­pen az óbudai gyár értékesí­tése céljából jött létre. A rész­vényesek sorában ott vannak a Ganz Danubius, mint az rt. megalakításának kezdemé­nyezője, a Budapest Bank Rt., a Középületépítő Vállalat, a Pegazus Tours, a KÁVA ter­vezőiroda, a Revital Rt., va­lamint részvényesei többségé­nek megbízásából, a szavaza­ti jog érdekében, maga az Óbudai Hajóépítő Rt. A tár­saság alaptőkéje 11 millió fo­rint. Idézet a munkásgyűlés ál­lásfoglalásából : „Követeljük a dolgozói képviseletet az Óbu­dai Hajóépítői Részvénytársa­ságban — dr. Angyal Ádám lemondását az Óbudai Hajó­építő Részvénytársaság elnö­ki tisztjéről, mert erkölcsileg összeférhetelennek tartjuk e funkcióban való működését a Ganz Danubius vállalati ve­zérigazgatói megbízása mel­lett; ... Követeljük, hogy a jövőben az Óbudai Hajóépítő Rt. önállóan részvénytársaság­ként működhessen, a vagyon­kezelő központ nélkül... Til­takozunk az ellen, hogy a ve­zérigazgató dolgozóink részé­re a jelenlegi alkotó, termelő munka helyett a saját mun­kahelyük lebontásában kíván szerepet osztogatni." A mind jogi, mind gazdasá­gi oldalról erőteljesen vitat­ható hasznosítási terv miatt bizonytalanságban élő kollek­tíva fizikai dolgozóinak nagy többsége Pest megyei, bejáró. Már csak emiatt sem vennék, szívesen a Solymárról, Pilis- vörösvárról, Ürömről, Szent­endréről, Pilisborosjenöről, s egyéb környező településről ingázók a vezérigazgató meg­kérdőjelezhető ígéretét, misze­rint a Duna túlsó partján, An­gyalföldön mindannyiuk szá­mára biztosít munkát. Ebben a vonatkozásban az óbudai gyár megszüntetésének ügye nem pusztán gazdasági, de emberi, személyes kérdés is. A játszma korántsem ért véget, adu mindkét fél kezé­ben lehet. Kérdés, ki hogyan képes azt kijátszani. Nagy Adrien KONGRESSZUS ELŐTT Összezavarodva Az országos kongresszus előtt megyei KlSZ-küldött- értekezletre készülődik az egyelőre Magyar Kommu­nista Ifjúsági Szövetség névre hallgató szervezet. Pest megyei bizottsága. Az előzetes helyi, városi érte­kezletek már lezajlottak, s tapasztalataik nincsenek minden tanulság nélkül. Ügy látom — így az egyik vezető —, a fiatalokat ösz- szezavarja, hogy most egy­szerre többféle vélemény, álláspont, politikai szemlé­let közül kell válogatniuk. Ehhez eddig nem voltak hozzászokva — mondja, csupán megfigyeléseit ösz- szegezve, és a jelenséget nem kommentálva. Így nem tudom, elkeserítőnek, meg­nyugtatónak, esetleg bizta­tónak találja-e a helyzetet, vagy nincs is róla vélemé­nye. Engem viszont végtelenül elszomorít, hogy éppen az életévei csekélyebb száma miatt legfogékonyabbnak tartott korosztály tagjai áll­nak értetlenül, kedvetlenül és elbizonytalanodva a vá­lasztás előtt. Miért nem örülnek annak, hogy végre a kezükbe kerülhetne a dön­tés joga? Miért nem mér­legelik józan felnőtt mód­jára az érveket és ellenér­veket, és határoznak így, úgy, vagy amúgy? Miért nem vetik össze a szavakat saját tapasztalataikkal, igé­nyeikkel, törekvéseikkel, és miért nem mondják, hogy igen, vagy nem? Tudom, el­hangzott, nem ehhez voltak eddig szokva. De nem az a legveszélyesebb-e, ha gon­dolkodás nélkül mindent el­hiszek, amit mondanak nekem? És az irányításhoz akkor is görcsösen ragasz­kodom, amikor szabadon mozgathatnám az agyamat? És az önálló gondolkodás helyett továbbra is azt vá­rom, hogy valaki megmond­ja, mi legyen a vélemé­nyem? Az emberiség történelme folyamán számtalan formát öltött már a „gondolkodom, tehát vagyok” képlet. De a tétel eredeti megfogalmazó­ja, Descartes elvei szerint átszerkesztve úgy is szól­hat: kételkedem, tehát va­gyok. Kételkedem, mert nemegyszer becsaptak; ké­telkedem, mert saját véle­ményem van, mert nem a pásztor intését leső jámbor birka vagyok, hanem (több­kevesebb) intellektussal megáldott ember. Mörk Leonóra erdőgazdasággal. A gyorsan és váratlanul végrehajtott ösz- szevonásnak elsősorban gaz­dasági indokai vannak, de vannak olyan vélemények is, hogy mindez némi összefüg­gésben van a MÉM vadgaz­dálkodási főosztályvezetőjé­nek ugyancsak tegnaptól ér­vényes nyugdíjazásával, vala­mint a kormány üdvözölhető lépésével, nevezetesen azzal, hogy az évtizedeken át zárt vadászterületet, amelyet csu­pán néhány kiválasztott hasz­nálhatott, megnyitja a bérva­dásztatás előtt. A minden ká­kán csomót keresők némi rosszindulattal csak legyinte­nek erre, mondván, teljesen mindegy, hogy eddig az elv­társak, ezután pedig az urak lövöldöznek errefelé, ám nincs igazuk: a külföldiek magyar- országi vendégeskedésének jól bevált gyakorlata van, s bizonyítható, hogy a szolgál­tatásokért fizetett valuta min­denképpen hasznot hoz az ál­lamkasszának. A néhány órával ezelőtt még jogilag létező Budavidé­ki Állami Erdő- és Vadgazda­ság telki központjába tegnap délutánra egy olyan megbe­szélést hívtak össze, amelyen az összevonással kapcsolatos gondok még megmaradt ré­szét tisztázták volna, ám dr. Berdár Béla, a Pilisi ÁEami Parkerdőgazdaság főigazgató­ja, aki egyben február 15-től a budavidékiek megbízott irá­nyítója is volt, egy váratlan és halaszthatatlan elfoglalt­sága miatt nem tudott jelen lenni. Akikkel sikerült be­szélnünk, azok valamennyien szakszervezeti tisztségviselők. A -tőlük kapott tájékoztatásból megtudhajtük, hogy az egye­sülés eredeti határideje július 1-je volt, de a munkafolya­matossága mindenképpen in­dokolta, hogy a lehető legrö­videbb időn belül lezáruljon az átszervezés. Mint a buda­vidékiek szakszervezeti bizott­ságának titkára — aki kérte, hogy a nevét ne írjuk ki — elmondta, kezdetben nagy za­vart okozott, hogy jó magyar szokás szerint a folyosói plety­kák ezúttal is megelőzték a hivatalos bejelentést. Január­ban már szinte mindenki tu­dott mindent. Tollner György igazgató is, hogy nyugdíjba megy: vele állítólag decem­ber 28-án közölték, hogy ja­nuár 1-jétől nem ő az igaz­gató. Grondzsák János, a ME- DOSZ Pest Megyei Bizottsá­gának titkára még hozzátette, hogy bár a budavidékiek ta­valyi gazdálkodásuk eredmé­nyeként mintegy 14,6 milliós nyereséget könyvelhettek el, gyakran fenyegette őket a pénzügyi egyensúly felborulá­sa, s ezt a szakszervezet több­ször is jelezte. Sőt, már ko­rábban indítványozták, hogy a minisztérium egy jól átgon­dolt vezetőváltással előzze meg a nagyobb baj bekövet­kezését. Amikor a MÉM vé­gül az egyesülés mellett dön­tött, a gazdasági indokokat elfogadták és nem vitatták, csupán azt kérték, hogy az át­szervezésre adjanak elég időt. Tegnapi beszélgetésünk so­rán kiderült, hogy tulajdon­képpen néhány ember sorsa bizonytalan csupán. Mint Fad- gyas Ferenc, a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság szb-titkára elmondta, a legnagyobb fej­törést a budavidékiek csak­nem hatvanfős központi ap­parátusában dolgozók sorsa okozta. A legtöbb embernek találtak helyet, mások maguk néztek új állás után. Tizen­egyen vállalták, hogy napon­ta mikrobusszal százhúsz ki­lométert utaznak oda és visz- sza Visegrád és Budakeszi kö­zött. Tisztázatlan azonban, hogy mi lesz a szakszervezeti szervezetek sorsa. Ma még két szb és két szb-titkár van az új, csaknem egész Pest megyét behálózó gazdaságban. Grondzsák János szerint ez átmenetileg minden valószí­nűség szerint így is marad mindaddig, amíg az április végén, május elején induló megyei választások keretében egy új, most már egységes szakszervezeti bizottságot nem hoznak létre. A MEDOSZ egyébként várhatóan azt ja­vasolja, hogy a megnöveke­dőit taglétszámra tekintettel vállalati szakszervezeti bizott­ság alakuljon, amely össze­fogja az üzemi bizottságokat. Gondot jelenthet az is, hogy az új kollektív szerződés el­fogadásáig mindkét korábbi dokumentum, amely jelentő­sen eltér egymástól, érvény­ben marad. Így megtörténhet, hogy a visegrádi központban egy szobában dolgozó két em­berre két különböző megálla­podás lesz alkalmazható. Re­mélhető azonban, hogy a ma­gyar gyakorlattól eltérően szokatlanul gyorsan, mind­össze hat hét alatt körülte­kintően végrehajtott összevo­nás ma még nyitott kérdései­re mielőbb megszületik a megnyugtató válasz, s az új gazdaság minden dolgozója zavartalanul végezheti mun­káját. Azok sértődöttsége pe­dig, akiknek sorsát, jövőjét alapvetően befolyásolja a dön­tés, érthető: senkitől sem vár­ható el, tapsoljon annak, hogy megszűnt a munkahelye. Furucz Zoltán A HÉT HÍRE KISZÓRTÁK # Megalakult a kormány tájékoztatáspolitikai kol­légiuma. # Nyíregyháza fogadta a gazdasági társasá­gok és az értékpiac gyakorlati kérdéseiről rendezett háromnapos konferencia résztvevőit. % Megkezdte munkáját a Magyar Kongresszusi Iroda Egyesülés. ® Ankétot rendeztek a fővárosban a képernyős munka­helyek egészségügyi problémáiról. O Kihirdették a gyors- és gépírótanulók országos versenyének ered­ményét. $ A hét híre az is, hogy országos tanácskozás témája volt Pécsett a növényvédelem fejlesztésének új iránya. Dühös támadók, ingerült védekezők frontvonalai ala­kultak ki a növényvédelem terepén. A támadásnak, a vé­dekezésnek az érvmuníciója egyaránt bőséges. Szinte min­denre akad indok, és ellenin­dok, magyarázat és cáfolat. Mint a legtöbb ilyen esetben, itt is valahol középen húzó­dik meg a valóság, azaz a szélsőségek nem használnak sem a vitatkozóknak, sem az ügynek. Igaz, a növényvéde­lem soha nem volt híján a szélsőségeknek attól fogva, hogy kialakultak a nagyüze­mi termelés keretei. Emlékezhetünk rá: fenntar­tás nélküli öröm fogadta azo­kat a kémiai szereket, ame­lyek a gyomtól való szabadu­lást, az élősdiek elpusztítását ígérték. Azzal azonban — nemcsak itthon, hanem kül­földön is — kevesen törőd­tek, mi történik a növényvé­dő szerek kiszórása után, nem a növényi és állati kár­tevőkkel, hanem a — szer­rel... A kártevők elpusztítá­sa természetes követelmény és teljesítmény a szereknél, de az-e magának az anyagnak az utóhatások nélküli lebom­lása, eltűnése? Ma már itthoni viszonyaink között is túljutottunk a hódo­laton. Nem övezi fenntartás nélküli használati kedv a növényvédelem mesterséges és egyre bonyolultabb szereit, a kritika azonban a minden­napos gyakorlatban még nem eléggé nyomatékosan érezte­ti a hatását. A mostani, tava­szi időszakban — amint azt a közegészségügyi szakembe­rek egyike megfogalmazta — szinte bűzlenek a vegyszer­szagtól a hétvégi telkek tíz­ezrei, olykor azonban a ház­táji művelés alatt álló gyü­mölcsösök is. A hozzá nem értő tulajdonos ugyanis „biz­tosra” akar menni. A szüksé­ges szemek a kétszeresét, há­romszorosát is felhasználja, így vélve jót tenni birtoká­val ... A megye mezőgazdasági üzemeiben a termelési költ­ségeknek több mint az öt­ven százaléka az anyagok el­lenértéke. Ennek a részese­désnek a súlyát akkor értjük meg igazán, ha tudjuk azt is, hogy ugyanakkor a bérköltsé­gek aránya 16—17 százalék. Maga az anyag is értékes te­hát, amit kiszórnak, ám még­sem a kárba vesző forint a lényeges, hanem a feleslege­sen kikerült mérgeknek a környezeti stb. hatása. S to­vább tetézi a kétségek he­gyét, hogy az is vitatható: valóban minden ellen kemi­kália kell? Ahogyan a szer­ves- és a műtrágya esetében létezik egészséges felhaszná­lási arány, úgy a növényvé­dő szereknél is meg kell te­remteni a célszerű hasznosí­tást, társítva az új szerekhez a régieket — például az egy időben mellőzött rézgálicot, kénport stb. —, s ugyanakkor minél gyorsabban szükséges átvenni, alkalmazni a bioló­gia friss eredményeit ezen a területen. Ezek az eredmé­nyek ugyanis szinte forradal­mi változások előidézői lehet­nek a növényvédelemben. Kevésbé a józan belátás­nak, sokkal inkább az anyagi nehézségeknek volt szerepe abban, hogy 1980 és 1988 kö­zött a repülőgépes, helikop­teres vegyszeres gyomirtásba bevont terület nagysága a korábbinak majdnem a felé­re csökkent. Ma 700 ezer hek­tár közelében van. Ennél jó­val nagyobb, kétmillió hek­tárnál több az a földterület, amelyen repülőgéppel, heli­kopterrel oldják meg a per­metezést, porozást. Tovább tágítja a látóhatárt, ha tud­juk; a hazai növényvédőszer- JiOgapozíció termelése 1988-ban — százszázalékos hatóanyag­ban számolva — 35,5 ezer tonnát tett ki. A kivitel 31 ezer tonnájával 16 ezer ton­nás behozatal állt szemben, s ha ezeket az adatokat ösz- szevetjük az előző esztendei­vel, akkor azt látjuk, minden területen csökkenés követke­zett be. Kézenfekvő szójátékkal te­hát azt írhatjuk, kiszórták a felhasználásból a feleslegesen kiszórt szereket? Remélhetően ennek is része van a tavalyi helyzet létrejöttében, ám a döntő tényező a gazdaságok megnehezedett fizetőképessé­ge. Amint a műtrágyán, ezen is takarékoskodtak. Talán ép­pen ez a megnehezedett pénz­ügyi helyzet vezet majd el oda, hogy a biológiai védeke­zésnek gyorsan tág útja nyí­lik. Talán még nem későn ahhoz, hogy a mai gyakorlat túlzásait a kis- és a nagygaz­daságokban egyaránt kiszór­hassák a kacatok közé. Mészáros Ottó A világkiállítások históriájából Léghajóval a Városliget felett Az 1995-re tervezett Bécs— Budapest világkiállítás egyre többet foglalkoztatja a közvé­leményt, ezért nem érdektelen visszatekinteni a világkiállítá­sok históriájára, kezdve a sort a hazai országos kiállítások történetével. Bizony, már korábban is rendeztünk mi, magyarok „vi­lágkiállítás" színvonalú orszá­gos vásárt több mint száz esz­tendővel ezelőtt! Ennek megnyitója 1885. má­jus 2-án volt a Városligetben, I. Ferenc József közreműkö­désével. A Műcsarnok épülete erre a kiállításra készült el. A város­ligeti, immáron legendás hírű Iparcsarnok ugyancsak az egyik látványosság volt, ma a Petőfi Csarnok áll a helyén. A kállítás területén kívül is akadt bőven látnivaló, hiszen már 1866-ban megnyílt az Ál­latkert, 1882-ben pedig ki­épült a Stefánia út, a híres ko­csikorzók színhelye. A fővá­rosba való utazást nagyban megkönnyítette az 1884. au­gusztus 16-án átadott Keleti pályaudvar. Az Iparcsarnok és Műcsar­nok látványosságai mellett a királyi pavilon is csalogatta a nézőket. Bemutatót tartott az Osztrák—Magyar Államvas­utak, volt fényképész-laborató­rium, vendégeket invitált a Szeged és a Debrecen csárda, kitűnő italokkal szolgált a Hagenmacher-sörcsarnok és a Törley-pavilon. A kiállítás legnagyobb érdekességének és leglátogatottabb helyének az óriás hordóétterem bizo­nyult. -A két hatalmas hordó­ban „kényelmesen elfért 40— 40 vendég a személyi cókmók- jaival és a pereputtyával. Az asztalokon roskadásig fino­mabbnál finomabb ételek és italok, délutánonként a jó horvát tamburások verték az udri-udrit, a talpalávalót" — írja a korabeli krónikás. Az 1885-ös seregszemle — mely addig példa nélkül állt a ha­zai életben — teljes anyagi és erkölcsi sikert hozott. Alighogy bezárta kapuit, máris megkezdődtek az előké­születei egy újabb rendezvény- sorozatnak, mely méreteiben és látványosságaiban minden eddigi vállalkozást volt hiva­tott felülmúlni. 1895 szilvesz­terén, éjfélkor széles e hazá­ban egyszerre megkondultak a harangok, minden magyar vá­ros és kicsiny falu az ezer­éves Magyarország fennállá­sát a millenniumá évfordulót köszöntötte. A kiállítás központi helyszí­ne a már korábban is jól be­vált Városliget volt. A kiállí­tás fővédnöke, I. Ferenc József 1896. május 2-án nyitotta meg a bemutatót, mely az év októ­ber 31-ig tartott nyitva. 550 ezer négyzetméternyi terüle­ten 240 épületben állítottak ki, s a nyitva tartás fél éve alatt összesen 5 millió 800 ez­ren tekintették meg. Akadt egy szenzációszámba menő érdekesség is: a főváros sugárútja, a mai Népköztár­saság útja, akkori nevén And- rássy út végén, a kiállítás főbe­járatával szemben óriási lég­hajó lebegett. Az úgynevezett millenniumi kötött léghajó na­ponta többször emelkedett fel egyszerre többtucatnyi ember­rel. A bátrabbak így 500 mé­ter magasságból szemlélhet­ték a Városligetet és a kiállí­tást madártávlatból csodálhat­ták meg. Bizony, ez akkoriban nagy dolognak számított, hi­szen a repülőgépről még csak fantáziadús regényírók álmod­tak. Bozó Emil

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom