Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-01 / 77. szám
4 1989. Április l, szombat Agrármérnökök lesznek Adidasban törik a magyart — Ti bezzeg akcentus nélkül beszéltek — vág vissza a „kritikára” a fiatal oktató. — De hát mi még nem is beszélünk magyarul — érti félre a tréfát Anna Miszkina, egyenesen Gödöllőre került első éves hallgatónő. — Ezért nincs akcentusunk — magyarázzák nevetve társai az ér- tetlenkedőnek. Az Agrártudományi Egyetem Géptani Intézetének kicsiny szemináriumi termében tiz-tizenkét diák éppen a legkorszerűbb mezőgazdasági gépekkel ismerkedik — diáróL Mert bizony az intézet gépcsarnokában megtapogatható, szét- meg összeszerelhető traktornak „bérelt helye” lehetne a vajdahunyadvári mezőgazdasági múzeumban. Nem tegezednek Az akkoriban még mező- gazdasággal foglalkozó KB- titkár, Mihail Gorbacsov kézjegye szerepel azon az államközi szerződésen, amelynek keretében öt év óta minden esztendőben harminc szovjetunióbeli fiatal kezdi meg tanulmányait az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karán. Az első két évfolyamon az oktatás orosz nyelven folyik. Ezt az időt használhatják fel a diákok arra is, hogy megtanuljanak magyarul. Heti nyolc órában „törik a magyart". Óraközi szünetekben videoklippeket néznek. Így azután még előbb ereszt gyökeret szemléletükben a magyar rockzene, mint a magvas mezőgazdaság-tudomány. Diákok. A kollégiumban össze vannak zárva a magyar egyetemistákkal, s szobatársaik szokásait, viselkedési normáit elég hamar át is veszik. A felszíni akklima- tizáció náluk is gyors. A kőmosott farmer, vagy gz.Adt- das cipő pillanatok alatt köznapi viseletté válik. Egyikük- másikuk a „menő cuccokhal” együtt, azonnal felveszi a magyar diákok — oktatói szemmel vétkesnek nevezett — „laza" tanulási szokásait. Ám a többségnek nem könnyű az új helyzetet megélni. Hagyományosan fegyelmezettebbek a magyar egyetemistáknál, s van olyan dolog, amit nem is nagyon akarnak magukra nézve tudomásul venni. Így lényegében kudarcra ítéltetett a fiatalabb oktatók valahány kísérlete a tegeződés bevezetésére. Az első vizsgaidőszak — mint mindenkinek — nekik is „rázós" volt. Nyolc vizsga, egy — ahogy mondják — cseppet sem humánus egyetemen. Mert, bár a formai követelményeket eléggé köny- nyen kezelő, liberális oktatás a magyar, de a tartalmi elvárásai kemény „kényszert” jelentenek. Mielőtt Magyarországra kerültek, [otthon már jártak egy évet tegyetemre. Valójában azonban — szerintük — a középiskola éppen úgy elegendő lenne, mint a magyar érettségi. S hogy miért jöttek éppen Gödöllőre? Többségük korábban még a város létezéséről sem hallott. A magyar mező- gazdaságról? Arról igen. Csupa jót. Az slágertéma náluk. Hát ezért. Odahaza — az egyetemen, vagy a főiskolán — majd’ kivétel nélkül kiváló eredményt produkáltak. így külföldön folytathatták. Választhattak még NDK és Csehszlovákia között is, de aki agrármérnöknek készül, az szívesebben jön ide tanulni. — Mert a magyar mezőgazdaság Európában az egyik legjobb — jelentik ki egyöntetűen. — ók így látják, ezt hallják. Legyen igazuk! Magyar diplorriával A kamcsatkai diáklány azért eléggé szkeptikusan vélekedik a magyarországi képzés szükségességéről. Persze, nagyon jó, hogy itt tanulhat. De mit fog kezdeni a diplomájával, a tudásával? A gödöllői — európai szintű képzés. Amire az ő kolhozaiknak szükségük van, arra — szerinte — saját egyetemeik képzése is elégséges lenne. Anna Miszkina Moszkvától kilencezer kilométerre, a Távol-Keleten lakik. Volt már ápolónő, sőt még vámos is. Most mezőgazdasági mérnök akar lenni — európai szintű. Kiril Csuvalszkij Kiril Csuvalszkij moldáviai bolgár fiatalember. Az esztergályos szakiskola elvégzése után háromszor felvételizett a kisinói mezőgazdasági főiskolára. Ott tanult egy évig, aztán jött Gödöllőre. Számára az itteni világ, a magyar mező- gazdaság kézzelfoghatóbbnak, valószerűbbnek tűnik. Az uk- rán Alekszandr Dimcsin szüAnna Miszkina A szerző felvételei letett vitatkozó. Nagy vehemenciával beszél az itteni tanulmányok fontosságáról: — Itt egy gazdaság — ha van esze — leginkább azt termel, azt tenyészt, ami megéri. Nálunk mindent! Nincs spe- cializáció. Csak most került napirendre, hogy a kolhozok egy-egy ágazatot bérbe adhassanak a gazdáknak. Manapság sokat beszélünk mi is a gazdasági önállóságról, meg vállalkozásról. Meg a háztájiról. Valójában azonban még mindig mindent a kerületi hivatal intéz. Azt is a hivatal dönti el, mit, miből és mennyit termeljen a kolhoz, vagy mikor legyen az aratás. A kolhoz meg első akar lenni. Mert aki elsőnek fejezi be a betakarítást, az prémiumot, meg kitüntetést kap. Szajkózás helyett Nem igaz az, hogy amit itt az egyetemen tanítanak, az ma még a szovjet mezőgazdaságnak felesleges, korai! Sőt! Nem csupán az itt megismert állattartási, tenyésztési módokat hasznosíthatjuk, vagy azt, hogy milyen gépeket érdemes külföldről beszerezni. Ami a legfontosabb, az a képzés egészét átható gazdálkodási szemlélet. Arra tanít: azt termelj, amit érdemes, amit nyereségesen termelni tudsz! Ne azt szajkózzuk, hogy a szövetkezet a tagoké ..., a nyereség legyen az övék! Ezért is érdemes nekünk Gödöllőn egyetemre járni, Domina István Gasztronómiai kultúra Alapítvány Kört Pál. több gasztronómiai mű (igy: az ..Erdélyi lakoma”) szerzője, a New York-i „Four Seasons" étterem társtulajdonosa Krúdy Gyula-emlékala- pítványt hozott létre, amelyet a Művelődési Minisztérium jóváhagyott. Az alapítvány célja: a gasztronómiai kultúra támogatása. Ezért Köri Pál irodalmi díj elnevezéssel minden évben 20 ezer forintot, illetve — ezen értékhatáron belül — részben US-dollárt a jánl fel annak, aki a bírálóbizottság által legjobbnak ítélt, s az alapítványhoz el juttatott olyan friss mű szerzője. amely az étel- és italkultúra nagy hívének, Krúdy Gyulának emlékéhez méltó. Tematikai vagy műfaji megkötés nincs, kizárólag terjedelmi : a benyújtott — egy éven belül, magyar nyelven, s bárhol a nagyvilágban publikált — pályamű nem haladhat;;: meg a tíz gépelt oldalt. Tetszés szerint szólhat a konyha- művészetről. az éttermek világáról. a jó borok és ételek öröméről, a terített asztal varázsáról, s bármiről, ami a gasztronómiai kultúrához köthető. Beküldési határidő: 1989, szeptember 30. Cím: Vendéglátóipari Főiskola „Krúdy Gyula-emlékala- pítvány”, 1054 Budapest, Alkotmány u. 9—11. 1989-ben és 1990-ben az alapítvány a fent említett díjjal azonos összegben jutalmaz egy-egy olyan életművet, amelynek szelleme az eddig elmondottakkal egyezik. A kuratórium tagjai (dr. Csizmadia László főiskolai tanár, Makk Károly filmrendező, Müller Péter író, Szabó György kritikus, Szilágyi János újságíró). Ügy vélik: orzágunk, s benne kultúránk nehéz helyzetében megbecsüléssel kell fogadnunk minden olyan művészi szőt. ameíy kivált a komor körülffle»ygr~ között ké- pes az emberi lét korántsem lebecsülendő örömeinek egyikét — az étek tisztességét — felmutatni. Várja tehát a nagy hagyományú, híres magyar konyha- és pinceművészet, valamint a hozzá kötődő társasélet értékeit mindig is előszeretettel megrajzoló irodalom jelenkori művelőinek ilyen munkáit. A díjkiosztás karácsony hetében, ünnepélyes keretek között fog történni. A kuratórium Alekszandr Dimcsin KÍGYÖFARM A BÖRZSÖNYBEN. Lehetséges, hogy a korszakot, melyet most átlépünk, egyszer majd úgy emlegetik, mint vállalkozói szocializmust. S a vállalkozói szocializmus hősei remélem nem a gebinesek, a lángossütők, a kocsmárosok lesznek, nem is azok az ügyeskedők, akik a mi kárunkra gyűjtenek vagyont, hanem az ötletemberek, akik valami olyasmit találnak ki, ami ugyan számukra is hoz, vagy legalábbis hozhat anyagi felemelkedést, de mindenekelőtt a társadalom, embertársaik javát szolgálja. Ne higgye senki, hogy éppen most, megkésetten én a lán- gossütőket és a kocsmároso- kat akarom bántani. Nem teszem már csak azért sem, mert alkalomadtán szolgáltatásaikat magam is igénybe veszem. S nem kritizálom őket azért sem, mert a vállalkozások lehetőségei mind ez idáig, s talán még ma is, meglehetősen szűkösek voltak. Abban, hogy sokáig csak az ilyesmi jelentette a vállalkozást, mi is hibásak vagyunk. Elhittük s elhitettük, hogy a vállalkozás lényege a pénz — áru — több pénz. Nem tagadva a tudományos tétel igazságát, ma már egyre inkább tudjuk, hogy a vállalkozás valami egész más is. Mint példánk mutatja, egy nagy ötlet megvalósulása izgalmas kaland, s humanitárius tett is lehet egy időben. A fiatalember, aki feladta korábbi jól jövedelmező vendéglőjét Dunakeszin, kígyófarmot alapított Nagybörzsöny mellett. Kétségtelen tény, hogy a vállalkozás sikerei nemcsak őt, hanem munkatársait is dicsérik. Az elméleti szakembert, aki gyógyszeralapanyagot, különböző fájdalomcsillapítókat, balzsamokat alkot a kígyóméregből. A kígyóápolót, aki vállalja az életveszélyt a hüllők között. Mindkettn érdekes, tiszteletre méltó emberek. Ennek a riportnak, s talán korunknak is igazi hőse azonban az, aki ezt az egészet kitalálta, rendszerbe foglalta, s végeredményben haszonná alakítani is tudta — a vállalkozó. KITAIBEL PÄL. Természet- tudós, világhírű botanikus, a hazai flórakutatás úttörője, zoológus, geológus, a magyar gyógyvízkincs felfedezője. A börzsönyi ezüstércben ő fedezte fel a tellúrt. A XVIII— XIX. század fordulóján életében is sok gáncs érte, mára pedig majdnem elfeledtük. A miértre most már nehéz megadni a választ Talán, mert róla nem írtak kalandregényt, moralizáló drámát, életét is elsősorban a tudománynak szentelte, s nem értett önmaga népszerűsítéséhez. Nem zárták szívükbe a reformkor nagyjai se, de mert bár becsületes hazafi volt, ésszerűnek tartotta a monarchiát. Ha így történt, ha nem, tudományos felfedezései alapján mindenképpen érdemes arra, hogy megőrizze emlékét az utókor. E feladatnak tett eleget az Óriások vállán című műsorban Gerai Attila, Tar- nay Márta és Varsányi Ildikó. Munkájuk az előbb említetteken túl azért is dicséretes, mert arra is figyelmeztet, hogy az emberi, szakmai, tudományos értékeket a pillanatnyi politikai széljárásoktól függetlenül kell becsülnünk, s nem az a hazafi, aki magyarságával tüntet, hanem aki igaz emberi magatartással, tettekkel bizonyítja azt. KOVÁCS APOLLÓNIA — ezt talán nem is kell bizonygatni — gyönyörűen énekel. De hogy miért olyan hatásosak, szívhez szólóak a dalai, arra a héten ismételt portréműsorban találtam magyarázatot. Kovács Apollóniáról alighanem a fél ország hitte és hiszi, hogy cigány művész. Mert ki más tudna ennyi érzéssel, temperamentummal előadni cigánydalokat, mint aki génjeiben hordozza népének zenéjét. Tévedtünk. A művésznőről a legenda úgy kerekedett, hogy a dalait hallgató cigányok hitték testvérüknek, ö csak nem tiltakozott. Akinek énekel, azt ő is testvérének hiszi. Csulák András ■ SZÍNHÁZI LÉVÉL = Vagyunk, akik vagyunk? A modern ember egyik alap- problémája az azonosságtudata. Azonosak vagyunk-e önmagunkkal? Személyiségünket úgy éljük-e meg mint sajátunkat? Vagy lé’ezik valami különös distancia önmagunkon belül, önmagáktól? Gondolhatnánk, hogy e kérdéseket csak a kor tudathasadásos fejlődési tendenciái termelték ki. Az áttekinthetetlen és abszurd valóság idegenített el bennünket önmagunktól is, a világtól is. Az identitás- problémáktól csak a XIX. és a XX. század embere szenved. Nem egészen igy van. Az azonosságkeresés tragikus, komikus vagy tragikomikus példáit már egy sor Shakespeare-drámában megtaláljuk. A Tévedések vígjátéka összecserélt, s végül már saját személyükkel való azonosságukban is kételkedő ikerpárjainak mulatságos kalandjain még többnyire csak nevetünk, bár itt-ott már tragikomikus színeket ölt ez a tudatzavar. Az Ahogy tetszik leányból fiúvá öltöző Rosa!indája egy fokkal tovább megy ennél: öltözékével ént, természetet. sőt, nemet is vált, s mégis ugyanaz marad. A Szentivánéji álom elvarázsolt szerelmesei teljesen összekeverik énjüket, egyéniségük átalakul, elvesztik korábbi jellemvonásaikat, érzéseiket, majd újra visszanyernek mindent, s mégis marad bennük valami furcsa, más, új vonás, a „másik én” valami nyoma. Ofélia pedig, a Hamlet szelíd őrültségbe süppedő ártatlan áldozati báránya, azt mondja: „Tudjuk, mik vagyunk, de nem tudjuk ám, mivé lehetünk.” Az irodalmi példák özönével sorolhatók lennének, de talán ennyi is elég annak bizonyítására; nem a modern ember tulajdonsága és ismérve az identitás- és identitászavarproblémákkal kínlódás. És ismeri ezt a gondot a folklór is. Megannyi mese hőse keresi személyiségének azonosságát, keresi éntudatát, lép át egyik személyből egy másikba, vesz föl saját tulajdonságai (saját énje) helyett más tulajdonságokat, más énvonásokat. A gyökerek itt nem azonosak a XX. századi ember énkonfliktusaival. A folklór még nem az abszurditás miatt teremt identitászavarban szenvedő hősöket, hanem a világ megismerhetetlenségének vagy meg nem ismertségének a mitikus kihatásai következtében. A folklórban a világ tele van rejtélyekkel, megmagyarázhatatlan csodákkal, s ezek olykor az átalakuló, alakot váltó személyiség megjelenésében észlelhetők. Tamási Aron, a Székelyföld szülötte író, még szoros és meghitt viszonyban volt az élő népköltészettel. Műveibe még természetes módon áramlott be a folklór, egy egyébként is felmérhetetlenül gazdag népköltészeti értékekkel rendelkező nép hiedelemvilága, életlátása, gondolkodásmódja, s mindennek a népköltészeti lecsapódása. Novelláiban és regényeiben vagy éppen színműveiben ezért van oly magától értetődően jelen a mesevilág, a csodák ezért oly mindennaposak, s a személyiségváltás, az átalakulás. a mássá formálódás ezért annyira megszokott. Azonban Tamási nemcsak székelyji volt. hanem modern író is. S ez a kettősség magában is felvet azonossagtudat- problémákat. Műveiben ezzel a kérdéssel is szembe kellett néznie. Az egyik ilyen szembenézés a Csalóka szivárvány című „drámai színjáték”, ahogyan Tamási nevezte az 1942-ben irt, s még abban az évben a budapesti Nemzeti Színházban be is mutatott darabot. A játék hőse bizonyos Czin- tos Bálint. Nem fiatal ember már, érettségiző fia van. Falun él, de elégedetlen a sorsával. Ügy véli, többre vihette volna, ha. tanulhat. Más ember szeretne lenni. S amikor régi iskolatársa. Kund Ottó. a szomorú bölcselő, ellátogat hozzá, és egy véletlen vagy tán szándékos baleset folytán be- levész a patak mély örvényébe, Czintos kihasználja a félreértést (Kundon az ő ruhái voltak, az ő iratai a zsebében), és „átköltözik” barátja alakjába. Átmegy a szivárvány alatt, s más emberként jön ki a túloldalon. Csakhogy hiába szerzi meg e más alakban a fia menyasszonyát, Zsuzsannát, hiába fogadja be a falu tanult, nadrágos emberként, hiába születik a szép és művelt Zsuzsannától kisfia, Czintos Bálintból igazában sosem lehet Kund Ottó. Nem bírja elviselni az azonosságtudat zavarait, és visszaalakul Czintos Bálinttá, hogy véget vethessen a hamis eszközökkel elért, boldogságnak tűnő boldogtalanságnak. Különös darab, s igen szokatlan volt dramaturgiájában is a megírása idején. Ez a relativitásból a mesébe váltó, szerepcserével, álságokkal, lírával, tragikus énvesztéssel és csillogóan derűs népi humorral átszőtt játék nem illett a megszokott keretekbe. Formai újdonsága mára természetesen kevésbé meghökkentő — inkább azt értékeljük benne, hogy milyen kiváló írói tett ennek a modern azonosságtudat-problémának a sajátos környezetbe plántálása, mily sajátosan képes ötvözni egy XX. századi pszichológiai jelenséget egy sok évszázados folklórtradícióval. A Népszínház egyik utazó társulata (mely Pest megyében is játszik) most újra színre vitte a Csalóka szivárványt, Beke Sándor rendezésében. Érdekes módon ez az előadás nemcsak a „vagyunk, akik vagyunk” kérdését feszegeti, hanem a félbemaradt tehetség, a félműveltség, az áltudományos kóklerkedés veszélyeit is hangsúlyozza. Az a Czintos Bálint, akit itt Szőke Pál eljátszik, nemcsak vágyai áldozata, hanem a meg nem emésztett tudásé is. Ezért nő fel mellé jelentőségében, sőt, jelképességében is, a romlatlan és egyszerű bölcsességében megmaradó öreg Samu bácsi alakja. akit Szigeti Géza alakít. Benne még irigylendő egységben maradt meg a világ és az én azonossága, ö még az, aki. Takács István Szigeti Géza (Samu bácsi) és Szőke Pál (Czintos Bálint), a Csalóka szivárvány főszereplői
