Pest Megyei Hírlap, 1989. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-15 / 88. szám

4 1989. Április is., szombat Diplomás szakma a periférián Könyvtárosok a sor végén Az elmúlt héten a Pest megyei közművelődési napok keretében ismertette Kányi Andrásné egyesületi elnök az érintettekkel annak a felmé­résnek az eredményét, ame­lyet a könyvtárosok élet- és munkakörülményeivel kapcso­latban végeztek. Megszólal a vészharang A felmérés objektiven tük­rözi a valóság tendenciáit, hi­szen 289 tanácsi és közműve­lődési, 22 szakszervezeti és 31 nyugdíjas könyvtáros adatain alapul. Ami a munkakörül­ményeket illeti: általánosan jellemző a . zsúfoltság, sok esetben áttekinthetetlen az egy helyiségből álló könyv­tár. Ennek csak részben az alapterület kicsinysége az oka, mert más szempontból a könyvtáros mindent gyűj*ő szemléletébe!) keresendő a ba­jok forrása. A B típusú könyvtárak többsége ma már elfogadható, illetve jó körül­mények között dolgozik. Ez alól Ráckeve.. Monor és Szi- getszentmiklós a kivétel, Ceg­léden pedig szerencsére mar .elkezdték a felújítást, bőví­tést. A C típusú könyvtárak helyzete változatos. A legsú­lyosabb gondot a fűtés jelen­ti. Túl azon, hogy a könyv­tárosok egészsége is veszé­lyeztetve van. az olvasó sem ül le hideg helyiségben köny­veket. folyóiratokat lapozgat­ni. Sok könyvtárban nem megfelelő a világítás sem. A körzetközponti könyvtá­rak technikai felszereltsége sokat javult viszont, a közsé­gi könyvtárak ilyen ellátott­sága meglehetősen hiányos. Sok esetben ennek oka nem­csak a pénzhiányban, hanem egy rossz szemléletben is ke­resendő. Valamennyi könyv­tárnak súlyos gondja a köny­vek és újságok áremelkedésé­hez nem igazodó beszerzési keret. Mint a megyei könyv­táros-egyesület vezetője hang­súlyozta, nem akar vészha­rangokat kongatni, de rövi­desen jó pár megyei könyv­tár olyan helyzetbe kerül, hogy a gyűjteményét veszé­lyeztetheti a pénzhiány. Ami a szociális helyzetet il­leti: a körülmények rendkívül rosszak. Szűkebb pátriánkban számos olyan bibliotéka ta­lálható, ahol hiányzik a kor­szerű mellékhelyiség, ahol még kezet mosni sem lehet. A könyvtárosok jó része az iskolai napközikben ebédel, ám számos településen nem kapnak étkezési térítési dí­jat, vagy ha igen, az rend­kívül alacsony, holott ennél magasabbra is lehetőséget ad a jogszabály. Nyelvtudás nélkül A könyvtárosok megalázóan alacsony bérét a közelmúlt­ban rendezték és mint azt a lapok is hírül adták, nemso­kára újabb fizetésemelést kap­nak. A megyében dolgozó könyvtárosok egyharmada új ember, s ez a sajnálatosan nagy fluktuációra utal. A frissen munkába állottak zö­me nem rendelkezik megfele­lő szakmai végzettséggel sem. Érdekes adatok szerepelnek a nyelvtudás elemzésénél. Pasz- szív fokon összesen 82-en be­VIRÁGOK szélnek valamilyen nyelven, felsőfokú nyelvvizsgája 12- nek, középfokú 15-nek, alap­fokú pedig 18-nak van. Nyelv­pótlék egész Pest megyében egyetlen könyvtárosnak jár. A könyvtárosoknak csak minimális lehetőségük van ar­ra, hogy a havi béren felül egyéb jövedelemhez jussanak, hiszen estig tartanak nyitva. A jellemző mellékkeresetek' forrása az óraadás, a szak­körvezetés, néha helyettesítés, de előfordul, hogy a könyv­tár takarításából jutnak plusz pénzforráshoz. A megbecsültség hiánya A könyvtárosok letelepedé­se illetve letelepítése ugyan­csak nem egyszerű dolog. A kisebb és elzártabb falvak­ban még csak-csak segít a tanács (bár itt is a sor végén állnak), de a körzetközpon­tokban, ahol kvalifikált mun­kaerőre lenne szükség, né­hány kivételtől eltekintve, ez a segítség elmarad. Pedig a kezdő bérekből egzisztenciát teremteni, családot eltartani lehetetlen. Az ágazati intéz­kedések késlekedése miatt a könyvtárosok körében még mindig nem vezették be a 40 órás munkahetet, ami pe­dig egy tollvonással megold­ható; semmiféle különös anyagi kihatása nincs. Az egyáltalán nem rózsás helyzetkép betetőzése — ami tulajdonképpen szinte egyér­telműen következik az eddig elmondottakból: a könyvtáro­sok társadalmi megbecsültsé­gének hiánya. A szakmák közt á könyvtáros a sor vé­gén kullog. Nem egy közüjük . csak azért marad a pályán, mert sokra tartják, szeretik az olvasók. Természetesen nem nyugodhatnak bele abba, hogy ez a nagyon szép szak­ma az értelmiségi lét perifé­riájára szorult. Ök maguk is úgy látják, hogy fölül k°U emelkedniük egyébként jogos sértettségükön, hinniük kell abban, hogy fontosak. Érzé­kenyeknek kell lenniük a tár­sadalom problémáira és sa­játos eszközeikkel segíteniük kell azok megoldását. Ehhez kapcsolatot kell teremteni az emberekkel, át kell érezni sajátos gondjaikat. Ha az ef­féle várakozásoknak vala­mennyien eleget tudnak ten­ni, akkor talán a könyvtár létét sem kérdőjelezik meg a továbbiakban, és a könyvtá­rosok presztízsével sem lesz gond. Körmendi Zsuzsa Hajnali vadles a Pilisben A Pilisi Állami Parkerdő- gazdaság kellős ' közepén, a visegrádi Mogyoró-hegy tetején áll a szomszédos jurtatábor építményeihez hasonlóan szin­tén a pusztai nomád lakósát­rat formázó faépítmény, az Erdei Művelődés Háza. A Ma- kovecz Imre tervei alapján ké­szült félgömb alakú épület száz-kétszáz fős csoportok szá­mára szolgál előadóteremként, film-, video- és diavetítések színtereként. A ház szakembe­rei elsősorban a Pilisbe látoga­tó érdeklődőknek, tanulmányi kirándulásra érkező diákok­nak, táborozóknak szerveznek egy-két órás, fél-, illetve egész napos programokat. A kirándulásokhoz kapcso­lódóan megrendelheti a cso­port az erdő- és vadgazdálko­dás, a természetvédelem, a ma­dártan, földrajz, botanika, tör­ténelem vagy természetfotózás témakörét feldolgozó szakszerű előadást, bemutatót. Ugyan­csak a tanulmányi túrák ki­egészítéseként, de önállóan, sőt, kihelyezett programként igényelhetők a természetisme­reti film-, video- és diavetí­téssel kísért előadások, a Pilis állat- és növényvilágát bemu­tató vetítések. Visegrádon a szakmai beszámolókat stúdió­foglalkozások s a terepfoglal­kozások tapasztalatait összeg­ző, értékelő játékos vetélkedők teszik teljesebbé. A fel­soroltakon kívül még egy kü lönlegességgel is meglepi a művelődési ház a jurtatábor lakóit: a táborozok, hajnali vadlesen vehetnek részt. Az Erdei Művelődés Házá ,nak fenti programjait térítés nélkül vehetik igénybe a ta­nulmányi kirándulásaikat erre a vidékre tervező iskolai cso­portok. Fizetni csupán az íjászmester irányította kiegé­szítő sportfoglalkozásokért, az íjászati bemutatóért kell. A természetismereti oktató- rendezvényeken kívül a termé szét--és környezetvédelemmel összefüggő események egész napos műsorának megszerve zésére is vállalkozik az Erdei Művelődés Háza. Az idén má­jusban három programra is várják az érdeklődőket. Május 11-én a madarak és fák nap­jára kerül sor Visegrádon, a házban, míg május 14-én a ha­sonló című rendezvénynek a budakeszi vadaspark ad ott hont. Május utolsó napján pe­dig ugyancsak az Erdei Műve­lődés Háza lesz a színhelye a környezetvédelmi világnap al­kalmából szervezett esemény­nek. Görög kolostorok Átszellemült ikonfestők 1983-ban jelent meg Sza- bóky Zsolt bolgár kolostoro­kat bemutató fotóalbuma a Képzőművészeti Kiadónál. Ezúttal a görög kolostorok világát jeleníti meg. A bizán­ci művészet remekeivel, az erdők mélyén, festői környe­zetben vagy sziklák megköze­líthetetlen csúcsán épült ko­lostoregyüttesekkel ismerked­het meg az olvasó. Az athosz-hegyi kolostorok például évszázadokon át zárt világot alkottak, s ma is csak külön egyházi engedéllyel jut­hat el oda a zarándok vagy a kutató. Ez a félsziget a keleti kereszténység kultúrájának igazi kincsesháza. Ebben a kolostorállamban a görög, a szerb, az orosz, a bolgár és a román szerzetesek is az ősi hagyományok szerint élnek. Athosz történetének magyar vonatkozásai is vannak. Egy­részt Sándor István 1806-ban érdekes írásban szólt az atho- szi szerzetesek életéről, más­részt a kalandozó magyarok a X. század vége felé a Make­dóniába tartó athoszi szerzem teseket nemegyszer kirabol­ták. Athosz a keleti keresz­ténység központja; bölcsek, filozófusok, aszkéták, barlang­lakó remeték, örök szótlansá­got. fogadott szerzetesek, szor­galmas kódexmásolöK, átszel­lemült ikonfestők ősi és ma is virágzó munkálkodásának színhelye. A mintegy 60 kilo méter hosszú félszigetet, amelynek bércein erdőszerű kolostorok sorakoznak, ahol a kétezer méter magas hely szín­pompás növényzete, sűrű er­deje összefonódik, a mediter­rán tengerpart üde virágaival a szerzetesek az „Istenanya yirágkertjénck” nevezik. A fotóművész a főle meg­szokott érzékenységgel, merész kompozíciós fogásokkal vetíti elénk az épületeket, a belső díszítéseket. Ez arra utal, hogy Szabóky Zsolt ismeri a kolos- toregyüttes ezeréves történetét, s a világon egyedülálló, sajá­tos művészetét, nagy ünnepeit, a szerzetesek mindennapi éle­tét, a templomok felemelő fél­homályát, a kolostorudvarok és folyosók szigorúságát és az elmélkedésre késztető cellák csendjét. Meteora kolostorai rendkí­vül meredek és magas szik­laormokon, a föld és ég talál­kozásánál épültek. Az Athén melletti Dafni kolostvr-temp- lomot mozaikjai tettek híres­sé. Rúzsa György kultúrtörténe­ti bevezetőjével és Szabóky Zsolt mintegy száz híres fel­vételével megjelent kötet nemcsak a Görögországba lá­togató turistáknak, hanem a szép könyvek kedvelőinek is örömet szerez. Geröly Tibor ■ SZÍNHÁZI LEVÉL * Fazonigazítás Valaha, amikor még kevés­bé jól ment nekünk, szokás volt — olcsó kis szabómeste­rekkel — átszabatni a még használható zakókat, kabáto­kat, felöltőket, hogy újabbnak, modernebbnek hassanak. Ezt a műveletet finoman és a lé­nyeget szemérmesen elfedően fazonigazításnak nevezték. Efféle fazonigazítások nem ritkák a színház világában sem. Ha úgy tetszik, fazoniga­zításnak tekinthetjük például a jó Plautus mester majd’ va­lamennyi művét, hiszen ko­rábbi darabokat (görög komé­diákat) szabott át. Nem járt el másképp a nagy angol re­neszánsz drámaíró-nemzedék sem, hiszen onnan vett, ahol éppen talált; novellagyűjtemé­nyekből, krónikákból, s (igen gyakran) korábbi' színpadi al­kotásokból „igazította" át sa­ját műveit, hogy néha aztán ezeket is átigazítsa valaki. Maga a nagy Shakespeare is így járt el, és ha jobban meg­piszkáljuk, harminchét szín­műve között egy sincs, amely teljesen és tökéletesen az ő eredeti ötlete volna. Ezen nincs semmi kárhoztatni való, ez volt a kor szokása. No, persze az aztán egyál­talán nem volt mindegy, mi­lyenné lett az új fazon. Épp Shakespeare-nél maradva: az avoni bárd stadionhosszal előzte meg átigazításaiban az eredeti művek művészi érté­két, azaz nemcsak átigazított, fel is javított. Fércművekből és ócska krónikákból Rómeó és Júlia meg Hamlet született. Fazonigazítások ma is szü­letnek szép számmal. A szín­ház világa ma is él az ősi módszerrel. Gyakori a színla­pokon a szöveg: Idegen ötlet­ből irta, vagy: Magyar szín­padra átdolgozta, vagy: X. Y. ilyen, meg ilyen című műve alapján írta ez meg ez. A kü­lönbség talán annyi, hogy ezeknek az átigazításoknak jogdíj-következményei van­nak (az ókor vagy a rene­szánsz nem ismerte a szerzői jogot). E következmények többnyire az átdolgozóra, al­kalmazóra nézve kedvezőek. Jut mindez eszembe arról, hogy a Vidám Színpad egy bohózatot játszik, melynek az a címe: Justitia kombinéban. ígéretes cím, közönségcsaloga­tó cím, ügyes cím. A mű szer- zőjeként Vinkó Józsefet tün­teti fel a színlap, de ott áll ez a megjegyzés is: „Henne- quin és Veber ötlete alapján." Vinkó a színház dramaturgja, francia darabok ügyes fordí­tója és jól ismerjük a tévé Sítídtó-adásainak műsorveze- lőjeként is. Ezeken kívül még számos egyéb munkát végez; agilis, mozgékony színházi ember. A kis bohózattal sem lenne különösebb baj. Én ugyan úgy vélem, ha ez a munka a dra­maturg Vinkó kezébe kerül, sokkal szigorúbban bánik a szerzővel. A szerző Vinkó azonban engedékeny volt a dramaturg Vinkóval szemben, s ez nem tett jót a kis játék­nak. Arról van ugyanis szó, hogy a darab cselekménye akörül forog, mi történik, ha a nagy nőbarát igazságügymi- niszter (Buss Gyula) egy csacska véletlen folytán össze­téveszti a becsületben és há­zastársi hűségben megószült vi­déki bírósági elnök (Csákányi László) szakácsnőből lett és tisztaságmániás (rézpucoló­mániás) feleségét (Lorán Len­ke) a tág szívű vetkőzőlány­nyal és pornósztárral (Urbán Erika). Ez a tipikus francia bohózati szituáció elsősorban azt követeli, hogy a színpa­don minden úgy klappoljon, mint egy óramű fogaskerekei­nek működése. A cselekmény­bonyolítás nem lehet egy má­sodpercre sem hézagos, kap­kodó, nem feledkezhet meg szituációkról, elhelyezett, ké­sőbbi robbanásra időzített poénokról. Vinkó, a dramaturg, itt nem volt elég éber, mert az egész első rész nehézkes, túlságosan lassú és nem is igazán világos szerkezetű, a továbbiakban meg akad nem egy erőltetett ziccer- és túlbo­nyolított helyzet is. Ám ennél fontosabb, hogy az átdolgozás (fazonigazítás) ezt a habköny- nyü francia bohózatot, vala­miféle mai társadalmi töltetű magyar komédiává akarja át­formálni, de a kritikai szán­dék kicsorbul a közhelyek és mára rég túlhaladott „beolva­sások" masszív tömbjén. Ez a matéria nem elég teherbíró az ilyen szándékhoz. És azt már csak szinte mellesleg említem, hogy — a műfajból is eredően — itt alig vannak igazán kör­vonalazott karakterek, és a színészek megelégedhetnek a jól ismert egyéniségük újra elővezetésével. Ez alól talán csak Csákányi László olykor őszintén érteden és szánan- dóan nevetséges bírója, és Hor­váth Gyula miniszteri önkény szerint ugráltatott, becsavaro- dottságában már-már lázadó hivatalnoka a kivétel. És van itt még valami. A francia szerzőpáros neve is­merősként csengvén, böngész­ni kezdtem a századelő színi- kritikái között. És nem ki­sebb színibírálótól, mint Kosz­tolányi Dezsőtől találtam egy, a Világ című lap 1913. feb­ruár 9-i számában megjelent, rövid, de igen kiváló kritikát bizonyos Alfred Hennequin és Pierre Veber urak Az el- nökné című bohózatáról, me­lyet a Vígszínház mutatott be. Kosztolányi leírja, tömören, a lényeget érintően a cselek­ményt is, és bemutatja a sze­replőket. lgv: „Egyik, figura: a vidéki törvényszéki bíró, aki az erkölcs pedáns őre, és hiába várja az előléptetését. Másik figura: a bohém igaz­ságügy-miniszter. Harmidik figura: az elnökné, akit az el­nök a spórherd mellől vett fe­leségül, s szenvedélye ma is a rézpucolás. Negyedik figu­ra: egy kis színésznő, akit az elnök feleségéül mutatnak be az igazságügy-miniszternek. Ez a kokott csinálja meg az el­nök karrierjét." Satöbbi, satöbbi. Más szóval: ez a Justitia kombinéban bizony egyszerű fazonigazítás Az el­nökné című, háromnegyed év­százada ismert francia bohó­zatból. Magyarrá lettek a ne­vek, a bíró békéscsabai; a minisztérium Budapesten van, és néhány mai magyar zaftos bemondás „honosítja" a játé­kot. A közönség pedig, nem ismervén a hátteret, azt véli, mai magyar komédiát lát... Takács István l i Lorán Lenke, Csákányi László, Herényi Ottó és Salinger Gá­bor a darab első felvonásában B. Hajdú László 1926-ban született Balas­sagyarmaton. Egyetemi végzettségét 1958-ban szerezte, mint építészmérnök. 1914 óta tagja a Magyar Népköztár­saság Művészeti Alapjá­nak. 1981 óta tagja az 1884- ben Baron Taylor által alapított párizsi Képzőmű­vészek Szövetségének, 1984- töl pedig az Independents Szalonnak. 1983-ban, Cham- berryben rendezett nem­zetközi kiállításon grand prix-bronzérmet kapott. 1981 óta rendszeresen vesz részt párizsi és egyéb nem-' zetközi, valamint hazai ki­állításokon. B. Hajdú László festőmű­vész kiállítása 1989. április , ■ •’ H > 17-től Budapesten, a Cita­della Galériában látható. B. Hajdú László képei la­punk 1. 8. és 9. oldalán lát­hatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom