Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-25 / 72. szám

1089. MÁRCIUS 25., SZOMBAT / Az utazás szerelmesei zarándokol­tak ki az elmúlt napokban a kőbá­nyai vásárvárosba, ahol százkilenc- Vennégy kiállító várta az érdeklődő­ket az Utazás '89 kiállításon. Angol, német, "francia, olasz szó. hallatszott. jobbról, balról, s prospektusokat gyűjtő gyerekek, fiatalok jártak pa­vilonról pavilonra. A legnagyobb tumultus az olasz tartományokba csalogató pultok kö­rül volt, hiszen Itália kék ege, az Adria s a Tirrén-tenger hullámai mindenki számára a vágyakozás, az prök szépség megtestesítői. Pedig ma már egyre többen vágnak neki az óceánoknak, hogy eljussanak Ázsia, Amerika, Afrika országaiba. Igaz, az átlagember számára ezek a földré­szek továbbra is csak a könyvek lap­jairól lesznek megismerhetők. A számtalan külföldi és magyar kiállító között ott volt a Volánbusz utazási irodája, az alig kétesztendős Omnibusz is a Blaguss-szal közös standon. A Blaguss egjr osztrák cég, a Volánbusz által életre hívott kor­látolt felelősségű társaság, így ter­mészetes a szomszédság. Ma már közismert a főváros ut­cáin az' a két — piros és fehér — om­nibusz, amelyről nevét kapta az uta­zási iroda. A század-eleji jármű mai utódait Európa hat országába közle­kedtetik menetrend szerint. Erre a forgalomra alapozva indította meg szervezett útjait az Omnibusz, s a rrjegalakulás óta eltelt két esztendő­ben széles körben ismertté vált ez az idegenforgalmi vállalkozás. A kiállí­tás pedig újább alkalom volt arra, hogy még többen jelentkezzenek az Omnibusz útjaira. Annál is inkább, mivel érdekes kísérletbe fogott a vállalkozás, s a szakemberek bíznak abban, hogy az érdeklődők körében sikere lesz a próbálkozásnak. — Kezdjük talán a legelején — mondja Mentényi István, az Omni- . busz marketingigazgatója. — Me­netrend szerinti járataink eljutottak eddig Lengyelországba, Csehszlová­kiába, az NSZK-ba, Olaszországba, Ausztriába, Jugoszláviába. Idén kí­sérletképpen járatot indítunk Görög­országba és Törökországba. Másik érdekesség, hogy idén először elin­dítjuk a zarándokúinkat. Ezeket kü­lönösen a vallási hagyományok tisz­telőinek, az egyházi kultúrtörténet iránt érdeklődőknek ajánljuk. Meg­ismerkedhetnek a nevezetesebb he­lyekkel, bibliai tájakkal, a Szent­földdel. A szocialista országok kö­zül Csehszlovákiába, a Felvidékre szervezünk csoportot, indul túra Olaszországba, Olaszországon, Spa­nyolországon és Franciaországon ke­resztül Portugáliába és az ausztriai Mariazellbe. Bár úgy vélem, legna­gyobb érdeklődés az izraeli út iránt lesz. Természetesen nem feledkez­tünk meg a hazai kegyhelyekről, Sopron és Andocs környékéről sem. Újdonságnak számít az Omnibusz­nál az a két karavánautó, amit egy NSZK-beli cégtől béreltünk, s térí­tés ellenében az utasok rendelkezé­sére bocsátunk. Ez azoknak éri meg, akik nagy távolságra indulnak, és nincs előre lefoglalt szállásuk. A ka­ravánautókban ugyanis kényelmesen elfér egy család, s minden olyan használati tárggyal fel van szerelve, ami egy nyaraláshoz elengedhetet­len. így meg lehet spórolni a szállás- költséget. Szolgálunk újdonsággal azoknak is, akik a fővárossal szeretnének megismerkedni, hiszen rendszeresen indítunk budapesti városnézéseket nyitott buszokkal az Engels térről. — Sokan vélekednek úgy, hogy tulajdonképpen feleslegesek a ki­állítások, hiszen csak a pénzt viszik, de valójában nem sok hasznot hoz­nak. De illik megjelenni rajtuk. Önöknek mi a tapasztalatuk? Hasz­nos, vagy sem egy ilyen bemutatko­zás? — Vitatkozom az olyan kijelenté­sekkel, hogy csak a pénzt viszi egy ilyen kiállítás. Nekünk feltétlenül szükségünk van rá, hiszen ismertté kell tenni a nevünket, s nemcsak az utasok körében, hanem szakmai ber­kekben is. Bízunk abban, hogy si­került felkelteni az érdeklődést, mi­vel középáras utaink iránt elég nagy a kereslet. Ugyanakkor találkoztunk a konkurenciával, és jövőbeni part­nereinkkel is. A karavánbuszokat például egy olyan cégtől béreljük, amelyikkel tavaly éppen az Uteaó«j kiállításon ismerkedtünk meg. S egyébként is: mi már a világkiállí­tásra készülünk. Ahogy romlik a gazdasági helyzet, ahogy csökken az állampolgárok életszínvonala, úgy szűkül az a ré­teg, amely képes igénybe venni az utazási irodák ajánlatait. Hogy me­lyik rukkol ki jobb ajánlattal, me­lyik nyer meg magának ebből a szűk rétegből’ több vevőt, az a piaci küzdelemben dől el. Mi, utasok sze­retnénk nyertesen kikerülni e via­dalból. Fiedler Anna Mária ' v* Homályos a szem, lm a jelent vizsgálja ? Már az utolsó szalmaszálba kapaszkodnak A társadalom egyetlen kicsinyke részletében alapos vizsgá­lódással föllclhctjük mindazon feszültségeket, ellentmondásokat, amelyek a nagy közösség egészét jellemzik. Az ócsai áfész esete és pillanatnyi helyzete frappáns módon igazolja a fenti tétel igaz­ságát. Súlyos anyagi-erkölcsi gondokkal küzdenek, akárcsak a magyar népgazdaság, s számukra is éppoly távolinak tűnik a „ki­bontakozás”, mint ahogyan azt a nagypolitikában érzékeljük. A helyzet okait kutatva itt is ugyanazt tapasztaljuk, mint orszá­gos gondjaink számbavételekor, azok is a múltban gyökereznek, ám a következményeket a ma élők, s túlélni igyekvők kénysze­rülnek viselni,, Stégner Mihály, az áfész elnöke 1987-ben úgy vette át munkakörét, hogy maga sem tudta, mire vállal­kozik. Áz első'negyedévi mérleg 18 millió forint nyereséget mutatott, ám az alaposabb vizsgálódás bebizonyí­totta, nemhogy nyeresége nincs a szövetkezetnek, de százmilliós hiány áll a hátuk mögött! Jelentős sum­ma, még nyolcszáz milliós árbevétel mellett is! Hogyan kerülhetett a — látszólag — virágzó szövetkezet egyik napról a másikra válságos ál­lapotba? Megindult a vizsgálat, amely vál­tozatlanul tart napjainkban is. (Részleteiről lapunkban többször be­számoltunk.) Száfnos visszaélésre de­rült fény: súlyos gondok voltak töb­bek között a könyveléssel, a bizony­lati fegyelemmel, s a fegyelemmel általában: a raktáros nem felelt készletéért, pénzek áramoltak ide- oda, utólag ellenőrizhetetlenül, s még lehetne sorolni hosszasán. A nagy nehezen számszerűsített hiány­zó milliók ugyan magukért beszél­nek, ám az, hogy mindez hogyan történhetett, mindmáig kérdés ma­radt, mert a hosszadalmas, napjaink­ban is tartó jogászi, rendőrségi vizs­gálat sepr tudta kideríteni. A fele- W&ök^szbmélyét még ennél is sűrűbb homály fedi, egyszerűen eltűntek a ködben, helyükben csupán a tetemes hiány maradt. A helyzet kritikus mivoltát mi sem'jellemzi jobban, mint az, hogy már 1988 áprilisában megindult a felszámolási eljárás. Ám az egyezte­tő tárgyalások során az érintett fe­lek, a Budapest Bank Rt., a beszál­lítók egy része, a Pest megyei MÉ­SZÖV, a SZÖVOSZ úgy döntöttek, szanálják az áfészt, azaz megadják az esélyt á túlélésre. A hitelezők át­ütemezték az áfész tartozásait, s ez­zel egy időben jelentős átszervezés, rendteremtés indult meg a szövetke­zet háza táján. Elsősorban felszámolták azokat a területeket, amelyek a veszteségeket okozták, így mindenekelőtt a szak­csoportokat szüntették meg. Ezek ugyanis addig szinte zsákszámra hordták el a pénzt az áfész kasszá­jából — az okok, érdekek és indíté­kok itt is mindmáig tisztázatlanok —, a velük szembeni jogos pénzügyi követeléseket, behajthatatlanságuk miatt a szövetkezet. kénytelen volt leírni. Csak egy-egy példa a szak­csoportok áldásos tevékenységének érzékeltetéséül: az Aqua' Stop 14 mijlió, a Coopinter 30 millió forint adóssággal a háta mögött szűnt meg, a juhászati tevékenység számláját 20 milliós tartozás terheli. A rothadó ágak lenyesegetésével egy időben átszervezték a szövetkezet belső érdekeltségi rendszerét, beve­zették a nyereségjutalékos rendszert, számos üzletet szerződésbe adtak, s természetesen alaposan megújították a vezetőséget is. Néhány üzletük eladásából — re­mélték —, még némi forgótőkéré is szert tehetnek, így többek között ka­lapács alá került a gyáli ABC, ám mivel annak tényleges forgalmi ér­tékét senki sem tudta megfizetni,- megmaradt az áfész • tulajdonában. Az erőfeszítések ellenére az elmúlt esztendőt jelentős, 70 milliós veszte­séggel zárták. Hol tart ma az ócsai áfész, mit te­het, s mit tesz ekkora ádósságteher- rel a vállán? Nyugaton a helyzet változatlan, a klasszikus regény cí­mével jellemezhetnénk a legponto- sabbaií az állapotokat. Taktikájuk változatlanul csakis a túlélés lehet, pedig, amint azt Stégner Mihály ál­lítja, az áfész jelenlegi, átszervezett formájában, s a múlt súlyos örök­Mikor kap választ a Terminál? Megkerült az eltűnt levél Kamaszkoromban ugyan játsza­doztam a gondolattal, de valójában sohasem vettem komolyan, hogy va­laha nyomozó leszek. A kiszámítha­tatlan kanyarokkal fenyegető újság­írói pálya mégis megadta számomra az örömet: nevemet talán együtt emlegetik egyszer Derrick felügye­lővel, vagy Starskyval és Hutch- csal. A nagy lehetőséget egy simá­nak Ígérkező ügy, a szigetszentrhik- lósi Terminál Szövetkezeti Közös Vállalat Alkotmányjogi Tanácshoz írott levele kínálta, amelyet közel harminc másik Pest megyei gazdál­kodó is aláírt. (A dokumentumot la­punkban is közöltük.) Ebben az ál­lami vállalatok csődeljárásai sórán alkalmazott „praktikákat” kifogásol­ták. Amikor az egy hónappal koráb­ban útjára bocsátott iromány Sorsa felől érdeklődni kezdtem, még nem sejthettem, mibe bonyolódom ... Elsőként természetesen a TOT el- ' nőkét tárcsáztam, hiszen az érvény­ben levő jogszabályoknak megfe­lelően az ő feladatuk a levél továb­bítása. Azaz az ő tisztük lenne — ha eljutott volna odáig. Ám mint kiderül, .a levélről semmit nem tud­nak, még a mindenható iktató sem adhat felőle semminemű informá­ciót. Nosza, telefon vissza a Termi­nálhoz, ahol pillanatok alatt újabb fordulatot vesz az ügy: a levelet nem a TOT-hoz küldték, hanem személyesen vitték be a TESZÖV- höz, azzal a kéréssel, hogy az, állás- foglalásával megtoldva, továbbítsa a TOT-nak. Langyos, langyos, kezd iz­galmassá válni a dolog! A TESZÖV titkára, dr. Gyovai Pál ugyan tud az írásról, közli is, hogy kiadta va­lakinek, a levél még ott lesz ’ „va­lahol a házban”, de a további ér­deklődést, mindez hogyan lehetsé­ges, lakonikus tömörséggel vágja el: „Remélem, nem akar bennünket fe­lelősségre vonni?! Mi maga, nyomo­zó?” Egy pillanatig torkomon akad a szó, mert bár nem szép dolog efféle előnyöket kihasználni, hölgy létemre szokatlan a hangnem, de aztán rá­jövök; a hölggyel ugyan nem, de az újságíróval szabad így beszélni. Ja, így egészen más! Á fordulatokban bővelkedő krimi még mindig nem ér véget. Délután — megbeszélésünk értelmében — újból érdeklődöm, ezúttal dr. Gyo­vai Pál titkárnőjénél, aki, mit sem sejtve, kedélyes hangon közli velem: „Óh, a Terminál levele?' Hiszen az már régen elintézésre került!!” Csak újbóli hosszas magyarázkodás után vált hangot: „Tudja, annyi az akta mostanában nálunk, lehet, hogy mégis itt van valahol. Bár nekem úgy rémlik...” Ennyi a történet, és ennyi jelen­legi tapasztalatom is az érdekvéde­lemről. Mert, hangsúlyózottan min­dennemű felelősségre vonás és szá­monkérés nélkül, csupán a tényeket rögzítve, annyit: egy érdekvédelmi szervezet, ha valóban azt teszi, ami­re hivatott, nemhogy elkallódni nem hagyja tagsága csakis általa továbbítható észrevételeit, hanem igyekszik inkább elébük menni. Az ő feladata lenne, hogy felfigyeljen, hol, miben érik sérelmek az általa képviselt közösséget, s azt mielőbb maga orvosolni igyekezzék. Mert a Terminál ügye nem egye­di, mint ahogyan nem csupán Pest megyei példa: egyaránt érintheti mindazon gazdálkodókat, megyétől, községtől függetlenül, akik csődbe ment állami vállalattal állnak üzle­ti — hitelezői, beszállítói — kapcso­latban. Ezek mindegyike tapasztal­hatja, méghozzá a szó szoros értel­mében a maga bőrén, hogy a fenn­hangon meghirdetett szektorsemle­gesség mindmáig írott malaszt ma­radt. Az állam, mint gazdálkodó, ugyanis a „csalárd csőd" módszeré­vel él a tulajdonában levő vállalat vagyonának átmentése érdekében. A tulajdonosi felelősség hiányá­ban a képviseletében eljáró ágazati és funkcionális államigazgatási szer­vek olyan intézkedéseket tesznek és hagynak jóvá, amelyek alkotmány- ellenesek. A csődbe ment nagyvál­lalat, mint például a Ganz-MÁVAG, olyan jogutódot hoz létre, amely pestiesen szólva „elviszi a balhét”, azaz ráterelhetik az adósságokat, annak nyilvánvaló teljesíthetetlen- sége tudatában. Az eljárás a Ter­minál és a csatlakozó szövetkezetek véleménye szerint nem csupán azt a törvényt sérti, amely rendelkezik egy újonnan létrejövő vállalat ala­pításának feltételeiről, de egyúttal kimenti az aktiválható vagyontár­gyak nagyobbik részét, áthárítva ezáltal a terheket a vétlen hitele­zőkre. (Az már csak a jogszabályok újabb fintora, hogy az így létre­hozott jogutodot az APEH olyan nagy mértékű büntetőadóval sújtja, amely eleve lehetetlenné teszi a kö­vetelések kielégítését.) Mivel a hi­telezők ez esetben a szövetkezeti szektorba tartoznak, s így követelé­seik is a szövetkezeti tulajdon szer­ves részét képviselik, az állam, köz­vetett formában, de kisajátítja azt, büntetőadók, vagyontárgyak átcso­portosítása útján. Ennek következ­ményeképp maguk a hitelezők is sú. •lyos, válságos helyzetbe kerülhet­nek, fizetésképtelenné válhatnak. Az így elindított folyamat úgy mű­ködik. akár a dominóelv: a csőddel elindított sorban az első magával dönti a többit, felborítja az egyéb­ként hatékonyan működő egységet is, s ez már túlmutat a Terminál problémáján. Megkérdőjeleződik az a kormány- politika, amely nem partnerként, csupán adófizető alanyként kezeli a gazdálkodóegységeket; amelyet a költségvetési hiány szent tehenének bűvöletében csak a pillanatnyi, mind nagyobb mértékű bevétel biz­tosítása hajt. A külföldi működő tőke beáramlását is aligha várhat­juk ilyen feltételek mellett: senki nem szeretné dollárjait például egy Budapesti Elektronikai Vállalat mesterséges megtermékenyítéssel született, ám életképtelen utódja kezében látni. Mit kíván tehát a Terminál? Kéri az imént ismertetett esetek alkot­mányellenességének elismerését, s a megfelelő konzekvenciák szerinti új eljárást. Szorgalmazza továbbá, hogy az Alkotmányjogi Tanács kez­deményezze azon normatívák, jóvá­hagyások hatályon kívül helyezését, «amelyek a jogsértéseket lehetővé te­szik. Azt kívánja, hogy áz állam, mint tulajdonos, készfizető kezesként vállaljon garanciát vállalatai tarto­zásaiért. N. A. ségei nélkül jól működő egység le­hetne. Am a megtörténteket nem lehet semmivé tenni, az állítmány végén ott éktelenkedik a feltételes mód, mely hosszú időre meghatá­rozza a szövetkezet lehetőségeit. Bár megtartott tevékenységeik mindegyike nyereséges, változatlanul a szakadék szélén egyensúlyoznak, kapaszkodót számukra mindössze kél vékony ágacska nyújt. Az egyik a hitelezők mind inkább fogyatko- zóban levő türelme, a másik pedig talán még ennél is gyöngébb fogód­zó: a várva várt, ám megérkezni csak nem akaró banki hitel. Pedig, ha azt sikerülne megkapniuk, öt esztendő alatt képesek lennének ki­gazdálkodni, s visszafizetni, képesek lennének a talpra állásra. A tárgyalá­sok mindenesetre ma is folynak, az ócsaiak még nem adták fel a re­ményt, bár hitelszűkös napjainkban igen nehéz, különösen ilyen kritikus helyzetben álló cégnek bármilyen pénzt kicsikarnia. Tételezzük föl, hogy az ócsaiak próbálkozása nem jár sikerrel, s az áfészt mégis fölszámolják. Azzal va­jon ki jár jól? Az ott dolgozók sem­miképp, ismerve a vidéki munkale­hetőségek igen korlátozott számát. A hitelezőknek éppúgy fájhatna a fejük, hiszen követeléseiket kényte­lenek lennének leírni. S akkor még nem beszéltünk arról a harmincezer emberről, akinek ellátásáról eddig az áfész gondoskodott. Ahogyan a MÉSZÖV elnöke, Beke András fogal­mazott, az ócsai helyzet egy feje tetejére állított piramisra emlékez­tet leginkább. Egy-két ember bűne miatt — ők állnak a piramis alján bukhat az egész szövetkezet, ma- *gával rántva a hitelezőket, de az egész ügyet a piramis tetején álló kisvárosnyi lakosság sínyli meg leg­inkább. Mi lenne hát a megoldás? Egyik oldalról 'a gyors pénzügyi injekció, a másik oldalon pedig az erkölcsi „ta­bula rasa” megteremtése, a múlt bűneinek mielőbbi feltárása, annak minden jogi konzekvenciáival együtt. Az utóbbira'a jelek szerint még egy- ideig várni kell, mert, bár a MÉSZÖV egészen a belügyminisz­ter helyetteséig elment, mégis, az üggyel kapcsolatosan isten, vagy in­kább a rendőrség malmai igen las­san őrölnek. (Lapunkban már egy éve is sürgettük a vizsgálatok mi­előbbi lezárását — a szerk. megjegy­zése.) Az ötvenes éveket már alaposan kiveséztük, számos felér foltot sike­rült eltüntetnünk az utóbbi időben történelmünk lapjairól. Lehetséges, hogy annál élesebb a szem, minél távolabbra néz. s annál inkább ho­mályosul, minél inkább a jelen tör­ténéseire tekint? Vajon hol húzódik a határ? S vajon az ilyen magas fal­ként tornyosuló határokkal együtt élve nem marad-e csupán írott ma­laszt a meghirdetett őszinteség, a hi­bák, felelősök rangtól és rendtől független néven nevezése? Az ócsaiak függőben maradt játszmája ma még az ellenkezőjét bizonyítja ... • Nagy Adrienn Űj fénycsőgyártó üzemet épí­tenek a váci Tungsramban. A II-cs csarnok várhatóan ez év közepén megkezdi a 40 wattos energiatakarékos világítótes­tek próbagyártását (Vimoia Károly felvétele) Utazás ’89 után, világkiállítás előtt Zarándokutak a Szentföldre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom