Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-28 / 73. szám

1989. MÁRCIUS 28., KEDD SZÁJTATVA Vonal Tapsikol a magunkfajta jám­bor, amikor azt hallja, valami korszerűbb, egyszerűbb, hatá­sosabban, gyorsabban működő lesz. Tapsikol, mert hiszen laikus. Sok mindent nem tud. Amit a szakemberek, az érin­tettek nagyon is tudnak; a bő­rükön érzik. Például azt, hogy a korszerűsítés, az egyszerűsí­tés nincsen ingyen. Pénzbe ke­rül. S az is forintot követel, amire a laikus nem gondolna a lelkesedés, az öröm perceiben. Neki annyi is elég, hogy kor­szerűbb lesz . .. Napirenden van a megyében az ún. kétszintű helyi-területi igazgatásnak a megszervezése. Próbaként 1988 januárjától négy település — Vecsés, Gyál, Ke- repestarcsa, Pilisvörösvár — tanácsa vett részt a tapasztala­tok szerzését és értékelését szolgáló / kísérleti szakaszban. Az idén februártól azután újabb községek tanácsainak igazgatási munkája került köz­vetlen megyei irányítás alá. A kapcsolattartás új rendjéhez sok más mellett telex is kell — ami manapság már igazán nem technikai szenzáció —, s ritka eset manapság az ilyes­mi, de a posta áll elébe a megrendeléseknek, százhúsz napon belül — ez az ígé­ret — kiépíti a telexvonalat. Ez igen . ..! Valóban ez igen: ritkaság. A bökkend csak az, hogy a telex­vonalnak a kiépítéséért ki kell fizetni a százezer forint körüli beruházási költséget. Plusz 120 ezer forintért pedig vásárolni egy telexkészüléket. . . Manap­ság, amikor filléreket kell ide- oda rakosgatnia a tanácsok­nak, nem egyszerű ennek a pénznek az előteremtése. Vala­mi módon persze majd megta­lálják a lehetőséget az érintet­tek, mondandónk nem is ez. Az inkább, hogy a nagy lelke­sedések, változtatások köze­pette ritkán merül fel az a kérdés: mekkora az új vo­nal költsége? Új vonalakban ugyanis — nemcsak az igazga­tásban, hanem sok másban úgyszintén — nem szűkölkö­dünk. Rengeteg az ötlet, mi kellene más, a címer megvál­toztatásától sokféle nyomtat­ványnak az újjal való felváltá­sáig. Arra a kérdésre, miből fedezendő az új vonal költsé­ge, kevesen keresik a feleletet. Mintha ilyenkor a „vonalban” nem lenne senki. MOTTÖ Feltámadási körmenetek, szentmisék A nagyszombati ünnepen A kereszténység 2000 éves hagyománya szerint köszöntöt­ték nagyszombat estéjén Jé­zus Krisztus feltámadásának ünnepét az ország templomai­ban. A katolikus egyházközsé­gek ünnepi szentmisével emlé­keztek a feltámadás misztériu­mára, azt követően sok helyütt tartottak körmenetet, megmu­tatva a híveknek a feltámadt Krisztust ábrázoló szobrot. Az esztergomi bazilikában, hazánk legnagyobb templomá­ban Paskai László bíboros, prímás érsek vezette a nagy- szombati szertartást. A cere­móniát az egyházi liturgia je­gyében, az úgynevezett tűz- szentelés vezette be, ami a Megváltó feltámadásának szimbóluma. Az ünnepi misét a feltámadási körmenet követ­te. A Szent István király alapí­totta pécsi egyházmegyében mintegy kétszáz templom szer­vezett a hívek számára feltá- madási körmenetet nagyszom­bat estéjén. Az országrész sok- nemzetiségű voltának megfele­lően magyarul, németül és hor­vátul csendültek fel a Krisztus újjászületését hirdető énekek. Az egyházmegye központjá­ban, Pécsett, a székesegyház főbejárata előtt tartott tűz- szenteléssel és a húsvéti gyer­tya meggyújtásával kezdődött a szertartás. A zsúfolásig megtelt dómban Fényi Sándor nagyprépost, a pécsi székes- káptalan feje celebrálta az ün­nepi szentmisét, s eközben kondultak meg ismét a „Ró­mából hazatért" harangok. Rövid távú feladatnak tekintik Családi jövedelemadót Igen sokan lemondtak mos­tanában gyermekeik iskolai ét­keztetéséről, mert nehezen — vagy egyáltalán nem — tud­ják fizetni a megemelt térítési díjakat. A hozzájárulást, támo­gatást kérelmezők száma pedig többszöröse a lehetségesnek. Ezzel a kérdéssel is foglal­kozik a Magyar Nők Országos Tanácsának programja. Az el­múlt hónapokban ugyanis a nőmozgalom tartalmi és szer­vezeti megújulásáról kezde­ményeztek társadalmi vitát — a IV. országos nőkonferenciára való felkészülés jegyében. Az MNOT legutóbbi ülésén elfo­Hozzászólás a nagybanipiac-vitához Ameddig a takarónk ér ••• gadott program jelentős cél­kitűzéseket foglal magában. Ezek közül a legfigyelemre­méltóbb az a rész, amely a gyermekes családok anyagi helyzetének rohamos romlását akarja megállítani. Ehhez el­engedhetetlennek tartja, hogy az állam a jelenleginél sokkal nagyobb mértékben járuljon hozzá a családalapítás és -el­látás egyre növekvő költsé­geihez. Rövid távú feladatnak te­kintik, hogy fellépjenek a családi jövedelemadó beveze­téséért, hiszen ez az eltartot­tak számát is figyelembe ve­szi. Ugyanakkor szükség van arra is, hogy a családoknak nyújtott szociálpolitikai jutta­tások reálértékét megőrizzék. A program úgy ítéli meg ugyanakkor, hogy a családi pótlék emelésével és kiterjesz­tésével is enyhíteni lehetne a gyermeknevelés anyagi gond­jain. Régen eldugták a vödröt (Folytatás az 1. oldalról.) pedig Takács Istvánná Vankó Etelka és férje siet elő, akik megszokták, hogy készségesen fogadják az érdeklődő látoga­tókat. Előkerül néhány csodálato­san szép hímes tojás, melye­ket még Vankóné Dudás Juli pingált, és a lánya, Etelka ma már emlékként őrzi ezeket. De készülnek persze újak is minden esztendőben, hiszen óriási az érdeklődés. Takács Istvánná, aki Vácegresen óvó­nő, a lányával, Ibolyával együtt őrzi, folytatja a ha­gyományokat, és különösen a húsvéti ünnepekre készül, amikor mindig kell lenni hí­mes tojásnak. — Már hónapok óta, ami­kor tésztát gyúrok, húst rán­tok. kiválasztom és kifújom a legszebb tojásokat. Úgy bele­jöttem, hogy fújással is szét tudom már választani a sár­gáját a fehérjétől. Azután fél­reteszem, kiszárítom, és ké­sőbb Ibolya meg én grafitce­ruzával rárajzoljuk a mintá­kat. Egy részét pedig félre­tesszük simán. Mind a ketten óvónők vagyunk, így megta­nítjuk az apróságokat a tojás­festésre. öröm látni, menny­re örülnek neki, és hogy vi­gyáznak, el ne repesszék a hé­ját. S az utóbbi időben már nemcsak a környékbeli gye­rekek tanulnak Vankóné Du­dás Juli utódaitól, hanem má­sok is. Takács Ibolya húsvét- vasárnap és -hétfőn a Penta Szállóban volt — egy nagy kosár kifújt tojással érkezett — és pingálásra, festésre tanította az érdeklődő hazaia­kat és külföldieket. Utunk másik állomásán, a gyönyörű, hímzett népviseleté­ről és tájmúzeumáról neve­zetes Zsámbokon pedig egy holland ifjúsági turistacso­porttal találkozunk, amely a gödöllői diákok meghívására látogatott Magyarországra. Is­merkednek a számukra új, de érdekes, sajátos népi hagyo­Galgamácsán ma is vödörrel mennek locsolni a legények a lányos házakhoz Régi húsvéti locsolás. Vankóné Dudás Juli műve (Vimola Károly felvételei) mányokkal, fényképeken és diafilmeken örökítve meg a locsolókat, a templomba igyek­vő, népvseletbe öltözött asz- szonyokat. Hévízgyörkön csak idősebb asszonyokat látni az utcán. Egyikük, Sápiné Homoki Ju­lianna — kit messze vidéke­ken is népi mesemondóként tisztelnek — sokat tud a haj­dani szokásokról, viseletekről. Erről olvastam Kereszteljük át az utcákat Nagybani piacvita címmel nemrégiben összeállítást közöl­tünk a zöldség- és gyümölcske­reskedelem immár tarthatat­lan gondjairól. Megírtuk, hogy a Bosnyák téri nagybani piac szűkös területén csak óhaj marad a kulturált kereskedés, hiszen a termelők egy része kiszorul onnan, a nyújtott nyitva tartás miatt a keres­let-kínálat állandóan ingado­zik. ami szélsőséges árak ki­alakulásához vezet. Ismertet­tük az új nagybani piac épí­tésére vonatkozó elképzelése­ket is. Szabó Lászlóné szent- lőrinckátai kistermelő eljuttat­ta szerkesztőségünkbe ezzel kapcsolatos véleményét, javas­latait. Olvasónk levelét rövi­dítve. mondandójának lénye­gét kiemelve az alábbiakban közöljük: Én már azt is eredmény­nek tartom, hogy az illetékesek leültek beszélgetni ez ügyben. Átérzik azt, hogy a Bosnyák téren uralkodó állapotokat nem lehet sokáig tartani. Másfél évtizede árulok a nagybani piacon. A kicsiny kertemben megtermelt zöld­ségfélék fölöslegét eladom, így egészítem ki szerény nyug­díjam. Sajnos minden évben rosszabbak a körülmények. Nem kívánom megismételni a termelők és a kereskedők ál­tal felvázolt nehézségeket, hi­szen arról mindenki tud. aki kilátogat a piacra. A gazdák nem az áruk megtermelésétől, hanem az eladásától félnek. Nyolc javaslat hangzott el a cikkben idézett megbeszélé­sen a piaccal kapcsolatban. Mindegyik mellett akadnak érvek és ellenérvek. Mervaló- sításukat a pénzhiány akadá­lyozza. Lehetséges, hogy túl­zottak a pénzügyi becslések, de ettől függetlenül is az az igazság, hogy a termelők és a kereskedők nem költséges, luxusmegoldásra vágyakoznak, hanem egy könnyen megköze­líthető, tágas, szociális létesít­ményekkel is rendelkező te­rületet szeretnének. Szerintem továbbra is maradhatna a Bosnyák téren a nagybani piac, de ahhoz az alábbi in­tézkedésekre volna szükség: A piac melletti sportpályát föl kellene szabadítani, s a te­rületét igénybe venni. A spor­tolókat át lehetne irányítani egy másik pályára, ami jó szervezéssel biztosan megold­ható. (Így talán az a másik pálya jól ki lenne használva.) A Lőcsei út melletti részt is fel lehetne szabadítani, ami ugyan kisebb kisajátítással is járna. A közeli utcákban sok üres udvar van, ahol parkoló­kat lehetne kialakítani. A piac mellett elhaladó trolibusz út­vonalát is érdemes lenne mó­dosítani, két utcával arrébb helyezni. A környékbeli ut­cákban egyirányúsítani kelle­ne a forgalmat, ez is előbbre vihetné az ügyet. Nem vagyok pénzügyi szak­ember, de azt tudom, hogy a javasolt átalakításokkal együtt sem kerülne többe a Bosnyák téri piac bővítése 150 millió forintnál. A mai nehéz gazda­sági helyzetben, amikor az or­szág el van adósodva, nem tartom helyesnek, hogy több milliárd forintot költsünk egy új piac megépítésére. Ezzel szerintem várni kell az ezred­fordulóig. Tudom, hogy az lenne az ideális, ha kikerül­hetne a piac a város peremé­re. hiszen Budapest közleke­dése amúgy is túlterhelt. Ám tudomásul kell vennünk, hogy addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér. A fen­ti javaslatok rövid időn belül megvalósíthatók. Azt hiszem, ez sem piellékes szempont. Bizseregtek ám az ujjaim, amikor a ke­resztelni szót legépírtam. A lócsikó érezhet ilyesmit, amikor először fürösztik meg a tó vizében. Hát hogyne! A nagy magyar társadalmi zsendülés előtt még azt kellett volna írnom, névadózzuk át az utcákat. Nemrég még a friss hajtásokat, az ember­csikókat is csak titokban keresztélték meg. Akinek volt a hivatalban előrejutási ambí­ciója, a névadóra vitte gyermekeit. A ká- posztaszagú üzemi ebédlőben olyankor ti­zenöt-húsz névadó szülő is helyet foglalt, hogy a gyermek anyjával, apjával együtt meghallgassák a KISZ-titkár makogva el­mondott monológját az életkezdés szépsé­geiről, a szocialista embertípusról, amilyen­né válik majd a kis cuclizó, ha ebben a szellemben nevelik. A keresztelés csúnya szó. Csupa e-hang, szikkadt el, té. sziszegő esz. A körösztölés sem sokkal szebb, inkább mulatságos. Igaz­ságtartalmuk viszont nagy. A kisded min­denféle ceremónia nélkül is kénytelen ma­gára venni a keresztet, amelyet élete vé­géig cipelhet. Az utcák esetében pontosabban fejezi ki a lényeget a névadás. Utcára nem rakha­tunk keresztet. Annál inkább a benne la­kókra. Mint arra az ismerősömre, aki el­költözött abból a házból, ahol már a déd­apja is megszületett. — Fiam — válaszolta kérdésemre —, nézz a háztáblára, ezt én sohasem fogom megtanulni: Gheorghiu-Dej utca. Bánatosak voltak azok is, akik_ egy­szer csak a Beloiannisz utcában találták magukat. Az utcanévadók észjárása egyéb­ként is követhetetlen az egyszerű ember­nek. Budapesten van például ilyen nevű utca: Haraszti szőlők melletti út. Képzeljék el az újoncot, amikor a tizedes megkérdezi, melyik utcában lakik. A Haraszti szőlők melletti úton. Honvéd, húzza el a száját, a tizedes, nem azt kérdeztem, melyik szőlő mellett lakik, hanem melyik utcában. Las°an-lassan az ilyen gyötrelmeknek is vége. És ezt bizonyos értelemben a bürok­ratáknak köszönhetjük. Hivatalos papírjain­kon olyan kicsike rubrikákat alakítottak ki. amelyekbe csak rövid utcanevek férnek. Alakult hozzá egy társadalmi bizottság, amely azt a feladatot vállalta önként, hogy fölülvizsgálja a főváros utcaneveit, s javas­latokat tesz a megváltoztatásukra. Vezérel­vük patina és rubrika. Milyen név számít patinásnak? Bácskai, Sas. Mint egyik akti­vistájuk mondja a hetilapban: Zuglóban hagyományosak a délvidéki utcanevek, ám vagy húsz esztendeje a patinás Bácskai ut­cát átkeresztelték Révai József nevére. Azt is egyhangúlag javasolta a bizottság, állít­sák vissza a régi Sas utca nevét. Ilyen ne­veket, mint Majakovszkij, Népköztársaság, bonyolult feladat bármilyen hivatalos rub­rikába beírni. A Haraszti szőlők melletti utat lehetetlen. Ne higgyék, hogy csak a fővárosban akadnak pihent agyúak. Gödöl­lőn van Magyar—Csehszlovák Barátság út­ja. Ilyen hosszú rubrika soha az életben nem lesz. A komputerizáció előrehaladtával a rub­rikák egyre kisebbek lesznek. Ma még szó­ba jöhetnek a rövidebb délvidéki és az állat­nevek: hal, béka, tyúk — Tyúk utca, nem rossz —, kakas, béka, kutya, eb!, bárány, kos, lúd, veréb, kacsa, őz!, kecske, nyúl, egér patkány. Ilyeneket könnyűszerrel be­írhatunk a rubrikába. A patinával bajosabb a dblog... A Nép- köztársaság útját helyteleníti a bizottság. Jöjjön vissza a patina: id. Andrássy Gyu­la gróf, egykori miniszterelnök lelkes vá­rosfejlesztő volt. Halála után a Sugár utat róla nevezték el. Abból lett a Sztálin, a Magyar Ifjúság, a Népköztársaság útja. Andrássy Gyula megérdemelné, hogy reha­bilitálják nevét, mivel generációk még ma is Andrássy útnak hívják a Népköztársaság útját. A Sugár azonban még régebbi, tehát patinásabb és rövidebb, gondolom én. Baj van a demokráciával is. A szakér­tőkből álló bizottságnak csupán véleménye­zési joga van, döntést a tanács végrehajtó bizottsága hoz, s ez gyakran nincs össz­hangban a véleményükkel, panaszolja az aktivista. Ez bizony nem demokrácia! De­mokrácia akkor volna, ha a szakértőkből álló bizottság dönthetne. De hát ez a Par­lamentben sincs másképp. Mindenféle lai­kusok döntenek a nemzeti sorskérdésekben, ahelyett, hogy szakemberekre bíznák az ilyesmit. Sőt, olyan megátalkodottak is akadnak, akik a laikusoknál is laikusabb nép döntésére bíznának olyan kérdéseket, mint alkotmány, Bős—Nagymaros. Lehet ennek jó vége? Kör Pál — Akkoriban még gémeskút volt, de a vödröt eldugtuk! Csakhogy a legényeknek vót ám eszük, hoztak magukkal. Most mindenféle kölnikkel lo­csolnak, de hát frissít az?! Csakis a tiszta víz! Leoldja válláról fekete nagykendőjét, amit bizony meg lehet csodálni. — Hej, van ennél szebb Is! •— szól, s elő is hozza. — Száz­virágos! Pontosan annyinak kellett rajta lenni. Még szép­anyámé volt, egy hold földet lehetett kapni az áráért. Újabb vendégek érkeznek. E délelőtt megfordulnak ' itt talán százan is. Úgy tartják falun: a kapu — köszöntés az utcának. Ez ma — kitárt szár­nyakkal — különösen szép. Gál Judit— Vennes Aranka Ezeket a hímes tojásokat Vankóné Dudás Juli, az or­szághatáron túl is ismert nép­művész készítette Ilyen hímzett szoknyában mentek egykor a lányok a húsvéti misére — mondja Sá­piné Homoki Julianna

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom