Pest Megyei Hírlap, 1989. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-18 / 66. szám
A 1989. MÁRCIUS 18., SZOMBAT Éjjeli pillangók között A veterán tinédzser Ezekben a hetekben kerül a könyvesboltokba Kisgergely József Éjjeli pillangók között című kötete, amely a bárok jellegzetes figuráit, az éjszakai életet mutatja be — közelről. A szerző ugyanis hosz- szú ideje revüműsorok szólótáncosa az egyik legnagyobb fővárosi bárban! Portrégyűjteményéből adunk ízelítőt. Elszakadás és kötődés Kellenek a sikerélmények Mellbe vágja a Nézőti. látvány:a jódliénekesnő öreg is, csúnya is. És még mer mosolyogva a színpadra jönni, testhezálló nadrágban és mellényben, mint egy veterán tinédzser. „Helló, szervusz!’’ — csatakiáltással robban be, majd előre megfontolt szándékkal dalra fakad. Brr! Szegény Néző feszeng, inkább a mellék- helyiségbe indulna, de most éppen őt nézi ez a rémség. A fenébe, miért épp az első sorba szól a jegy?! Most már mindegy, majd csak túl leszünk ezen is. A Néző amúgy sincs oda a jódliért, de meg kell hagyni, ez a nő egészen ügyesen adja. És a dal is milyen kellemes. Végre vége, udvarias taps, most indulhatna szerencsétlen Néző kifelé, de (ez kész gutaütés!) az énekesnő épp vele szemben jön le a színpadi lépcsőn a páholyok közé, üdvözölni a közel ülőket, megkérdi, hogy érzik magukat, majd pontosan a Néző előtt megáll. Kezét nyújtja, mondja a keresztnevét, majd a Nézőét kérdi. — Joseph! — kiált föl az énekesnő —, Joseph, jaj, de drága! Édes kis mókuskám! örülök, hogy eljöttél ide ma este — duruzsolja bájos akcentussal. — Joseph! A következő dalt neked éneklem, csak neked! — teszi hozzá, már anyanyelvén. Az előzene alatt visszasétál a színpadra, és szép, lassú dalba kezd. Az első két dallamsor közt leszól a Nézőnek: Joseph, figyelj! Aztán: Kedves csillag! Majd: Nyuszikám, jó vagy nálam! A Néző pirulós mosollyal süllyed a fotel mélyére. A nő kacér hunyorításokkal bátorítja: Te, kis Casanova! A Néző oldalra pis- lant a feleségére — hál’istennek ő is nevet — Joseph, te kis hamis! Hiszen a mamád lehetnék! — hangzik a mikrofonból. Hát ezt már nem lehet kibírni, a Néző a térdét csapkodja. Az énekesnő szinte levegőt sem vesz a sorok között, csak beszél, beszél neki. Nagy taps a jutalma. A Néző rég elfeledkezett a hólyagjáról, várja, mi lesz a következő dal. Címe: Kakukk. A bevezető és átkötő zenei részek alatt különleges füttytechnikájával az erdő madarait idézi ez a kedves teremtés, a Néző ózondús levegőt érez a füstszagú bárban. Ismét a nevét hallja: Joseph! — suttogja az énekesnő a mikrofonba — Joseph! Szeretlek! Kacéran int neki, majd ujjával pattint egyet a száján, olyan váratlanul és olyan komikus hangot adva, amin megint csak kacagni kell. Amikor már harmadszor csinálja, a nézőtéren mintha bomba robbanna a felfokozott várakozástól. Tomboló taps követi a produkciót. De máris jön a negyedik szám, friss tempóban. A szövege is vidám, ám alig lehet rá figyelni, mert ez a jódlis zseni közben egész show-mü- sort ad elő a szemével. Kancsalít, ide-oda „gurítva" egyik szemét, a „holdbéli bolond robot” mozgását, hangját utánozza olyan mókásan, hogy meg kell szakadni a nevetéstől. A közönség visít, s a könnyeit törölgeti. Vége a parádénak, a Néző alig tud megnyugodni, ütemes tapssal ünnepli a páratlan élmény szerzőjét, aki búcsúzóul még egyszer visszaszól: Joseph, gyere! A hangulat szinte forr, ezt már csak rontani lehet. Ezért is marakodnak érte a lokáligazgatók, az ő műsora biztos siker, valóságos kincses- bánya. Egy ideje mégis el-eltűnik a színpadról, kórházba vonul. A bártulajdonosok ilyenkor sajnálattal kénytelenek őt nélkülözni, s ha nem is beszélnek róla, tudják az egyre szaporodó műtétek okát: ez a csodálatos asszony szinte tetőtől talpig rákos... A közelmúltban történt, hogy egy termelőszövetkezeti zárszámadó közgyűlésen szót kért nyugdíjas tsz-tag elmondta; felzaklatott idegállapotban hallgatta végig az elnök beszámolóját, s egyszerűen képtelen megérteni, hogy a hajdan szebb napokat megélt közös gazdaság miként juthatott a mélypontra. Olykor elcsuklott a hangja és gyakorta kért elnézést a jelenlévőktől, mondván, ő nem szokott hozzá ehhez a nyilvánossághoz. Viszont kerek perec feltette a kérdést: vajon hogyan létezhet az, hogy hiába egyre több a szövetkezetben a tanult, diplomás szakember, az eredmények ahelyett, hogy javulnának, katasztrofálisan rosszak!? Valamikor, folytatta, az intéző, a jószágigazgató egész uradalmat irányított munkáltatója legnagyobb megelégedésére. Voltak, akik az említettek hallatán megmosolyogták, míg mások, a korosztályához közelebb állóak, egyetértettek vele. Szakmailag unatkozott Szerencsére akadnak pozitív példák is. Három olyan diplomással beszélgettünk, akik agrárértelmiséginek tartják magukat, s készek naponta megújulni és bizonyítani azért, hogy a maguk módján, tudásuk birtokában elősegítsék a mezőgazdaság kátyúba szorult szekerének kihúzását. Tápiógyörgyén, a Zöld Mező Termelőszövetkezetben nyolc évvel ezelőtt pályázatot hirdettek az ipari melléküzemágak vezetői posztjának betöltésére. Kókai András, aki a Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőtúron lévő kihelyezett gépészeti karán szerzett diplomát, a hír hallatán nem habozott és megpályázta a műszaki főmérnöki posztot. A hevesi születésű fiatalember formabontónak számított, amikor nem tért vissza a főiskola elvégzése után szülőfalujába, s egyfajta gara- bpnciás módjára vette a kalapját és másutt próbált szerencsét. — Zagyvarékason, a Béke Termelőszövetkezetben szakmailag unatkoztam. Semmi perspektívát nem láttam előmenetelemet illetően. Korán nősültem, s szerettem volna minél előbb olyan családi házban A i öltöztetés következik élni s olyan anyagiakkal rendelkezni, amelyekre régóta vágytam. Tápiógyörgyén olyan munkakört ajánlottak a számomra, amelyben a mai napig jól érzem magam, több volt a sikerélményem, mint a kudarcom. Személyes szakmai sikeremnek is tulajdonítom, hogy rövidesen saját galvanizálóüzemünk lesz. Kókai András ötletei, mondták társai, aranyat érnek. Makacs értelmiséginek könyvelik el, olyannak, aki képes 170 dolgozó munkáját céltudatosan, eredménycentrikusan irányítani. Kollégája, jó barátja, Ledacs Kiss Imre, a növénytermesztési főágazat vezetője, nem elszakadni készült tanulmányai során szülőhelyétől, hanem jóval inkább kötődni hozzá. Amikor Kecskeméten elvégezte a kertészeti főiskolát, még nem volt nagy választási lehetősége. Mindössze egy akadt, a Ceglédi Állami Tangazdaság. Azonban szíve, esze, no meg a szülői ösztönzés arra késztette, hogy minél előbb visszatérjen szülőfalujába, Újszilvásra. — Szerencsés időszakban érkeztem, alig néhány hónappal Kókai András kinevezése után. Mivel a szövetkezet legjobb adottságú szántóföldjei Üjszilváson találhatók, így érthető módon többszörösen is élt bennem a bizonyítás vágya, hogy amit lehet, kihozunk a növénytermesztésből. A szövetkezet vezetősége nem zárkózott el a kérésem elől, hogy levelezőn elvégezzem Budapesten a kertészeti egyetemet. Két éve szereztem meg a diplomámat, s határozottan állítom, hogy a nagyobb szakmai tudásnak nemcsak én, de a szövetkezet is hasznát veszi. A kitartóknak sikerül — Jól tudjuk, hogy a diploma mindössze egy ajánlólevél — veszi át a szót Kókai András. — A kezdetben szerény anyagiak sem tántorítottak el bennünket attól, hogy esetleg másutt nagyobb jövedelemmel járó munkahely után nézzünk. A ■pénztelenség ugyanis még nem jelenti azt, hogy ami a fejünkben van, azt veszni hagyjuk. Aki kitartó, s nem hagyja magát elnyomni, elképzelései mellett következetesen kiáll, annak már eleve nyert ügye van. . Mindketten még jóval innen vannak a negyvenedik életévükön. De olyan gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek, hogy a szövetkezet elnöke szerint ezek az emberek azok közé sorolhatók, akikre a legnehezebb időszakokban is bizton számíthatnak. A Zöld Mező Tsz az elmúlt évet ugyan nem zárta veszteséggel, de tagsága az elmúlt évben jelentősen megfogyatkozott. Átszervezések történtek azzal a céllal, hogy a fiatal, tehetséges szakemberek, s a szövetkezetért mindenkor kiállók maradjanak Tápiógyörgyén. Mások fölözik le Négy éve végzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen Hidas András. A beszélgetés során nem tagadta, hogy a kényszerűség vitte a GATE-ra, hiszen erdetileg az ELTE- re készült biológia szakra. Nagy szerencséjének tartja, hogy a diploma átvételét követően Gödöllőn az Állattenyésztési és Takarmányozó Kutatóközpontban tudományos segédmunkatársi állást kapott. — Találkoztam több olyan évfolyamtársammal, akik tsz-ekben és állami gazdaságokban a többszörösét keresik annak, mint az én jövedelmem. Ugyan a havi fizetésem nem közelíti meg a hétezer forintot, mégis elégedettnek tartom magam, hiszen munkahelyemen biológusi feladatokat végzek. A környezetemben tapasztalom, hogy mennyire elkedvetleníti a tudományos területen dolgozók egy részét az, hogy itthon nincs számukra perspektíva. Azt már csak halk szelídséggel említette, hogy a tudományos munkát végző agrárértelmiségiek között felütötte fejét a lobbizás. Vannak, léteznek a helyi hatalmasok, akik baráti körükkel lefölözik mások munkájának gyümölcseit. Akik Nyugatra mennek szerződéses munkaviszony alapján dolgozni, nem a pénzért, hanem a szakmai megbecsülésükért vállalják mindezí. Ott tárt karokkal fogadják őket és kedvükre bizonyíthatnak. A három agrárértelmiségi nem érzi magát pályatévesztettnek. Szinte egybehangzóan állították, hogy az apró hétköznapi szakmai örömök kitűnően doppingolják őket arra, hogy szakmai életútjuk göröngyöktől mentes legyen. Egyikük arra büszke, hogy többmilliós beruházásokat irányíthat, míg a másikuk annak tulajdonít jelentőséget, hogy mikroszkópja segítségével nagy pontossággal képes behatárolni és kiszűrni olyan rendellenességeket, amelyek ronthatják egy-egy szövetkezet, gazdaság állatállományának minőségét. Mindezek együttesen jelentik a személyes szakmai és munkahelyi sikereket, azt, hogy az agrárértelmiségnek vannak további rejtett szakmai tartalékai. Gyócsi László Üj, jelentős szakaszához érkezett az MO-ás körgyűrű építése. Dunaharasztiban, a Ráckevei-Duna-ágat átívelő hídtest már elkészült, csupán egy, körülbelül másfél méteres csík vár bebetonozásra. Ugyancsak kész a Csepel-szigeti feljáró is. Az elkövetkezendő hónapokban a kivitelező, a Hidépítő Vállalat szakemberei felöltöztetik, csinosítják a hatalmas betonkolosszust. Képünkön: fenn a magasban vasbetonszerelők állítják össze a hídtestet összekötő zsaluzatot (Hancsovszki János felvétele) Sebész — körzeti ügyeletben A kórház Idegen, furcsa, szinte megszokhatatlan világ, némelyik része pedig még félelmet is kelt az emberekben. Különösen ilyen a sebészet, Szorongások közepette, az esedékes operációra várva — no meg utána is — nem mindegy, hogyan bánnak velünk az ott dolgozók. Van-e kedvük, türelmük egy-egy jó szóra, barátságos mosolyra, akad-e idejük arra, hogy megnyugtassanak bennünket, hogy észrevegyék a betegben az embert is. Bizony ritkán, hiszen az orvosok, nővérek túlterheltek, a kórházak zsúfoltak, gyakorta szervezetlenek. Az ország életének szinte valamennyi problémája ott található a zöldre vagy fehérre festett falak között, s így nem csoda, ha csak a fizikai állapotunkkal törődnek, a lelkivel pedig nem. Azonban — ha nem is gyakran — előfordul ilyen. ,— Az a mosolygós, kedves doktor, tudja, akinek olyan furcsa neve van — magyarázza egy beteg a budapesti Szövetség utcai kórház urológiai sebészeti osztályán, s mindenki tudja, hogy dr. Philippe Viktort keresi. A váci születésű fiatalember halk szavú, barátságos, könnyen megtalálja a hangot mindenkivel. Most akad egy kis szabadideje — vasárnap reggel van, és az ügyeletes orvosra pillanatnyilag nincs szükség. — Büszke vagyok a városomra és szeretem is — mondja. — De hát ez nem csoda, hiszen ott voltam gyerek, ott nőttem föl, s mindmáig nem szakadtam el szűkebb pátriámtól. Édesanyám ott él, nála töltöm minden szabadidőmet. Figyelem, hogyan szépül, változik a szülőhelyem, hogyan fiatalodnak meg — főépítész bátyám hozzájárulásával is — a több évszázados műemlékek. Amikor az orvosira jelentkeztem, nem vettek föl, így egy esztendőt Szentendrén töltöttem, mentőápolóként. Hat éven át budapesti kollégista voltam, ám nyaranta visszajártam a szentendrei mentősökhöz, mert igen megkedveltem az embereket, a környezetet és a munkát. Aztán befejeztem az egyetemet, állásom pedig nem volt. Szülész-nőgyógyász vagy sebész szerettem volna lenni, ezzel szemben az Igazságügyi Orvosszakértői Intézetben tudtam csak elhelyezkedni. Közben továbbra is mentőztem, s egy darabig üzemorvosként dolgoztam Pomázon. Egy éve vettek föl ide, a sebészeti urológiára, ahol még nagyon kezdő vagyok. Munkáról, hivatásról, elkötelezettségről beszél. Arról, hogy az esedékes szakvizsga ellenére, a megyéhez nem lett hűtlen. Hétvégi és éjszakai < körzeti orvosi ügyeletet vállalt Tahitótfaluban. Ilyenkor ö látja el Viseg- rádon. Leányfalun és az egész szigeten a betegeket. Hogy ez mennyi munka? Hát a kórházban a napi nyolc óra, s ehhez jön heti tiz-tizenkét óra ügyelet. Bírja, mert még nincs túl a harmadik ikszen, s a pénz is kell, mert hamarosan nősül. Kell bizony, hiszen még ilyen energiabefektetés mellett sem tud havonta többet hazavinni, mint tíz-ttzenkét ezret... De ezt a helyettesítést akkor sem hagyná el, ha jobban keresne. A miértre számára kézenfekvő a válasz: az eltelt évek alatt az ottani kollégák barátok lettek, kedvteléssé vált a másfajta munka. S miután másfajta, az sem közömbös, hogy sokat lehet belőle tanulni. S erre egy orvosnak mindaddig szüksége van, amíg a gyógyítás a hivatása ... Körmendi Zsuzsa
