Pest Megyei Hírlap, 1989. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-06 / 31. szám

1989. FEBRUAR 6., HÉTFŐ 4 Margó Politikai bomba Vártunk. Azt hittük, a köz­lés bombaként robban. Poli­tikai bombaként, mert hiszen ez a szöveg az. Várakozá­sunkban csalódtunk. Semmi nem történt, nemhogy rob­banásról, hanem még vissz­hangról sem tehetünk emlí­tést. Holott... Holott a Vi­lágosság című folyóirat 1988/ 11. (novemberi) számában publikálta az ismeretlenül is híres tanulmányt, az ún. Var­ga-testamentumot. A nagy­tétényi születésű (1879) Var­ga Jenő. a Károlyi-kormány államtitkára, a Tanácsköz­társaság pénzügyi népbizto­sa, az 1939-ben (a Szovjet­unióban) akadémikussá lelt közgazdász halála előtt (1964) írta azt a tanulmányt, amely­nek A szocializmus orosz út­ja címet adta, *s amely most — végre — legális hazai ki­adványban is olvashatóvá vált. Tabuk megkísérlése már a bevezető is, amikor például az olvasható benne: „He­lyes-e az októberi forrada­lom hivatalos (teoretikus) megalapozása?’’ Mélyre nyú­ló, Lenin munkásságát is kritikusan szemlélő, a sztá­lini modellt lesújtó bírálat­tal illető tudós osztja meg velünk gondolatait. S ezek a gondolatok (1964-ben!) ilyen megfogalmazásokban tűnnek elénk: „A harcot lényegileg úgy kellett volna megvívni, hogy a legszélesebb és leg- nyilvánosabb módon kifejtik az egész nép előtt, mi a lé­nyege annak, a nézeteltérés­nek, amely megosztja a pár­tot..." Tovább. „Ügy tűnik, a harmincas évek elején ala­kult ki az uralkodó rétegen belül a titkolózás szükségle­te." Azután: „A közállam­polgár rosszul van fizetve, még ha átlagon felüli képes­ségeket árul is el, és jól tel­jesíti feladatát." Miként hangzottak, .vo.lná:... ezek a mondatok 1964-ben? Bombaként? Igazságként! Súlyos, de időben érkező, fi­gyelmeztető tapasztalatként. Ami lehetővé tette volna ... Mi mindennek a megelőzé­sét, az elkerülését tette vol­na lehetővé ezeknek a mon­datoknak az értő meghallá- sa, a gyakorlati alkalmazá­sa, a végrehajtásbani tiszte­lete! Kár siránkozni, ami meg­történt, az már megváltoz­tathatatlan? Igaz. Csak ép­pen minden tanulás-okulás nem más, mint az elődök ad­ta példák elemzése: mi a jó, mi a rossz bennük. A Varga­testamentumként számon tartott — de a szocialista or­szágokban ki nem adott — tanulmányt egy minden te­kintetben elkötelezett forra­dalmár, egy kommunista ír­ta. Nem furcsa tehát az a páni félelem, amellyel az ap­parátusok érintettjei ország­határokat nem ismerve ke­zelték ezeket a gondolatokat? Sajnálatos, de igaz: nincsen benne semmi furcsa. Mert hiszen ők azok, akik — Var­ga szavai szerint — hajlanak „a bürokratikus önelégült­ségre, a gőgre, a kasztszel­lemre, a parancsolgatásra." Mélyre tehát azzal a bom­bával, minél mélyebbre! S valóban eltűntek a sorok féltve őrzött irattárak vala­melyikének páncélszekré­nyében. Megismételjük: 1964 volt akkor olvasható a nap­tárakban. Megállja tehát a helyét az a ma divatos és bá­tornak tetsző állítás, amely­nek hangoztatói szerint a kommunista pártok nem ké­pesek tevékenységük kriti­kus megítélésére, tagjaik nél­külözik az önálló gondolko­dást. Avagy a Varga-testa­mentum sorsa (is), s még in­kább a tartalma, ennek ép­pen az ellenkezőjét bizonyít­ja? Már hogyan bizonyít­hatná, amikor... amikor el­süllyesztették ezeket a gon­dolatokat! De: elsüllyeszt- hetök-e a gondolatok? Idő­legesen. Hiszen végül is, bár kés­ve, de itt dobol fülünkben a kommunista Varga Jenő 1964-ben leirt figyelmezteté­se: „A kommunizmus meg­valósítása nem azonos a ter­melőerők gyarapításával. A kommunizmus mindenek­előtt az, hogy teljes győzel­met arat a szocialista de­mokratikus szellem és a tö­megek szabad állampolgári kezdeményezése, amely meg­jelenik az élet minden terü­letén, és a dolgozók önigaz­gatásán alapul.” Mészáros Ottó Pünkösti Árpád dokumentumkötetéről A valóság egy szelete Egy doiyumentumkötet, amely körül vihar volt. A Ma­gyarország felfedezése soro­zatba készült, de megjelenését húzták, halasztották, míg vé­gül is Árkádia adta közre, megtartva a sorozat formáját. Miről szól ez a könyv? Az el­múlt negyven esztendő való­ságának egy szeletéről, a szö­vetkezeti mozgalom születésé­ről, megerősödéséről, a falu változásáról. A szerző, Pün­kösti Árpád nem ás a mély­be, hiszen csak szövetkezeti elnökökkel beszélget, azok mondják el, hogy miként let­tek tsz-vezetők, milyen bajok­kal, gondokkal, emberi gyar­lóságokkal, politikai machiná­ciókkal kellett megküzdeniük. Közben sokuknak ráment az egészségük, a családjuk, né­melyeknek az életük. Küzdel­mes, változatos korszak volt ez, tele sírással, erőfeszítéssel, örömökkel, s nem mindennapi eredményekkel. A szerző éveket töltött az­zal, hogy megmutassa, miként változott meg a magyar falu, a mezőgazdaság, hogyan, mi­lyen úton és milyen áron ju­tót el oda, ahol ma tart. Azt írtam néhány sorral feljebb, hogy Pünkösti nem ás a mély­be. S ez így igaz. Nem alulné­zetből vizsgálja a valóságot, hanem felülről, bár beszélgető- partnerei jól ismerik a népet, a parasztságot, sokan közülük küzdötték fel magukat az el­nöki tisztségbe, de mégsem olyan az, amit elmondanak, láttatnak, mint, ha maga a szövetkezeti parasztság nyilat­kozna meg, az egyszerű, a hét­köznapi ember, aki mégiscsak megalkotta, megformálta, ve­rejtékével áztatta a szövetke­zeteket. Hogy miként mozdult meg a parasztság, hogyan vál­tott évszázados életformáján? Ez még tulajdonképpen meg- íratlan. Még a nagy átszerve­zés regénye sem született meg. Bár Urbán Ernő, Galgóczi Er­zsébet és mások megpróbál­ták prózába sűríteni a válto­zást, de igaz solohovi mű, a magyar Üj barázdát szánt az eke megírása még várat ma­gára. A Kiválasztottak mégis na­gyon értékes írás, szociográ­fia, olyan dokumentumkötet, amely üzenetet hoz a faluról, arról az időszakról, amely már tegnap, de a mának szól. Embereket, életeket, sorsokat ismerhetünk meg. Olyan em­bereket, akik a természetes ki­választódás útján kerültek napfényre, tehetségesek, és ke­vésbé azok: becsületes, de kis képességű; tanult, de embe­rekkel bánni nem tudó vagy jellemhibás vezetők, akik kö­zött szélhámosok és diktátorok is vannak? Egyszer a tagok­kal, sőt városi munkások ellá­tásával is törődő Grál-lovagok, máskor meg családjuktól is el­szakadt, márkás kocsikon fu­rikázó földesurak? Mindegyik. Ilyen is, olyan is akadt köz­tük, de egy bizonyos, ez tűnik ki á könyvből, mégis csak a világ egyik legjobb, legdemok­Dorottya­farsang Az idén is megrendezték Ka­posváron a hagyományos Do- rottya-farsangot. Az egyhetes rendezvény legnépszerűbb és leglátványosabb programja a február 4-én, a város főterén tartott farsangi kavalkád volt Egyetemközi együttműködési fórum Hallgatók a Centrál kávéházban Az Országos Közművelődési Központ főigazgatója, Vitányi Iván védnökségével február 8-án kezdődik meg Budapesten az egyetemközi együttműkö­dési fórum. Az ötnapos ren­dezvényre azok a hazai felső- oktatási intézmények — közöt­tük a Gödöllői Agrártudomá­nyi Egyetem, a Zsámbéki Ta­nítóképző Főiskola és az EL­TE Általános Iskolai Tanár­képző Főiskolai Karának gö­döllői kihelyezett tagozata — küldik el hallgatóikat, ame­lyek részt vesznek az idén harmincadik alkalommal meg­szervezett társadalomkutató terepgyakorlaton. A mintegy ötven egyetemis­ta és főiskolás számára első­ként vitafórumot rendeznek szerdán, február 8-án délelőtt az egykori Centrál kávéház­ban, azaz a mai Eötvös Klub­ban. Az Illúziók és realitások címet viselő eszmecserén Vitá­nyi Iván társadalomtörténeti elemzése, majd Salamon Kon­Tanácskozás a mozgóképkultúráról A művészek állásfoglalása (Folytatás az 1. oldalról.) filmrendező, megállapítva, hogy e fontos tömegkommu­nikációs média évtizedeken át valóságosnak látszó, ám mes­terséges közvéleményt terem­tett. Súlyos hibának vélte, hogy a műsorokból szinte ki­veszett a tényfeltáró doku­mentumfilm. Jelenlegi helyzetünkben átfogó és radikális reformra van szükség —: mondta a vi­tában felszólaló Berecz János. Ez a reform a gazdaságban elkezdődött, de az áttörés itt egyelőre nem valósítható meg. Ezért előtérbe kerül két má­sik terület, a politikai intéz­ményrendszer, illetve a szel­lemi élet. A politikai intéz­ményrendszer reformja — mivel járatlan úton haladunk — lassan, de megvalósul. A szellemi élet területén azon­ban jelenleg még koncepció sincs a reformra. Mindössze annyi történt, hogy a piac betört a kultúrába, ám ez fő­ként a dilettantizmust segí­tette, a művészi profizmust viszont háttérbe szorította. Pozsgay Imre a kormány és a mozgóképintézmények, va­lamint a televízió viszonyá­ról szólt. Megismételte egy korábbi kijelentését, misze­rint a televízió a nemzeté, felügyelete pedig a kormányé. Szükségesnek tartotta azon­ban hozzáfűzni: ez a "felügye­let csak akkor hiteles, ha az országnak a nép által jóvá­hagyott kormánya van. Ügy vélekedett, hogy a jelenlegi gazdasági válságnál és a költ­ségvetési deficitnél súlyosabb a legitimációs deficit. Ezt a legitimitást, jóváhagyást kell most visszaszerezni, s ennek érdekében a politikai küz­delem megindult, mégpedig a nyilvánosság előtt. ratikusabb szövetkezeti moz­galmát, nagyüzemi mezőgaz­daságát teremtették meg ezek az emberek, természetesen a tagság aktív közreműködésé­vel együtt. Pünkösti Árpádnak az az érdeme, hogy bátran leírta, kimondta azt, amit neki a tsz-elnökök bizalmasan el­mondtak, hogy volt mersze következtetéseket is levonni. Ténygazdag, merész gondolati ívelésű kötetet tett le az olva­só asztalára. Negyven eszten­dő „kiválasztottjairól” szól írá­sa, akik hol alulról, hol felül­ről kapták a megbízatást, en­nélfogva kiszámíthatatlanul zúdultak nyakukba az elisme­rések és a dörgedelmek is. Még nem ad átfogó, teljes képet a magyar faluról, a va­lóságról, s főleg — ahogyan már jeleztem — nem a ma­gyar parasztról szól, de azért sok mindent megtudunk róla, a társadalomról, rendszerünk­ről, a vezetésről, hiszen mi­közben a beszélőpartnerek el­mondják saját sorsukat, sok mindennel megismertetnek bennünket. Olvasunk a bére­zési eljárás megújításáért folyó küzdelemről, a munkaegység megszüntetéséért, az önálló gépvásárlás jogáért, a mellék­üzemágakban megvalósuló „kiegészítő tevékenységért” folytatott áldozatos munkáról, amelyek túlmutatnak önma- gukon. Izgalmasak azok a fe­jezetek is, amelyek a személyi összefonódásokat, a „vadász- társaságok” megkülönböztető szerepét, kontraszelekciót se­gítő, a tudást, szakmai ta­pasztalatot, helyismeretet hát­térbe szorító „karriertaktika” kialakulását tűzik tollhegyre. Nem utolsósorban megírja azoknak a tsz-elnököknek az életét, akik nyugtalan ember­ként megjárták a maguk kál­váriájukat, akiket ártatlanul perbe fogtak, elítéltek, majd kiengedtek a börtönökből. Vagyis őszinte, igaz könyv a Pünkösti Árpádé. Amiért el lehet marasztalni, hogy sok esetben gubancos, mondatszerkezetileg dagályos. Lehet ezt annak a számlájára írni, hogy nem akarta megvál­toztatni azt, amit a beszélgető- partnere mondott, ez lehet egy módszer, de azért jobban ügyelhetett volna a szép ma­gyar beszédre. Ami viszont dicséretes, az az, hogy téma szerint osztályozza a mondani­valót. Átfogóan akarja tudó­sítani az olvasót a magyar fa­lusi társadalomról, az ország­ban végbement változásokról. Már a címek és alcímek is mutatják ezt a szándékot. Út­jelzők, Ki röpül elöl?, Vesz­tes győztesek, Ki húzza el az abroszt?, Az elithez tartozni és más jó címek, alcímek, egyben a tartalmat is jelzik. Gondolom, a szerző azzal a szándékkal bocsátotta útjára kötetét, hogy hasznos akart lenni, segíteni, hogy azokat a buktatókat elkerüljük a jö­vőben, amelyekkel az elmúlt negyven esztendőben találkoz­tunk. Hogy falun is változtatá­sokra van szükség, mert bár­milyen sikeres esztendőket zártak is a tsz-ek, mára már másképpen kell csinálni sok mindent, hogy a fejlődés elől el tudjuk hárítani az akadá­lyokat. Gáli Sándor rád főiskolai tanár mozgalom­történeti krónikája hangzik el a népi írók, a falukutatók, a Márciusi Front tevékenységé­ről. Délután a TIT központjá­ban a terepgyakorlatról már visszatért hallgatók beszélnek munkájukról, és két előadás számol be a Baranya, illetve Csongrád megyei kezdeménye­zésekről. Este a Múzeum ká­véház különtermében Poszler György vezet elméleti beszél­getést Üdvösség vagy kárho­zat címmel, Orwell kapcsán a társadalmi tervezés lehetősé­geiről. az utópiaelképzelések­ről. A Puskin mozi kamarater­mében külön előadáson vetítik le az Orwell 1984 című regé­nyéből forgatott filmet. Másnap, február 9-én dél­előtt az Illúziók és realitások második részeként beszélgetés­re kerül sor az Országos Szé­chényi Könyvtárban az Üj Márciusi Front alapítóival: Újhelyi Szilárddal és Csillag Istvánnal: Délután a Közmű­velődési Információs Intézet­ben, közismertebb nevén a Selyemgombolyítóban a szo­cializmus kulturális ellent­mondásait vitathatják meg a hallgatók Ágh Attila politoló­gussal és Zelnik Józseffel, az intézmény igazgatójával. Este a felújított Óbudai Művelődé­si Központot mutatja be Meré­nyi Judit igazgató. Pénteken délelőtt az egye­temisták a Petőfi Irodalmi Múzeumot keresik majd fel, ahol — megnézik a magyar re­formkorról szóló, Ábrándok és lettek kora elnevezésű kiál­lítást. Utána egyetemi rekto­rok, oktatók, hallgatók s a Művelődési Minisztérium kép­viselőinek részvételével vita­fórum következik az egyete­mek magna chartájáról — en­nek aláírásáról nemrégen la­punkban is beszámoltunk —, az oktatáskorszerűsítő diák- mozgalmakról, az egyetemi autonómiáról. Délután a negy­venéves Emberi Jogok Egye­temes Nyilatkozatáról, ennek érvényesítéséről rendeznek be­szélgetést, amelyre meghívták többek között Komoróczy Gé­za professzort, Földesi Tamást, az ELTE tanárát, s a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Raoul Wallenberg Egyesület és az Emmanuel-alapítvány egy-egy képviselőjét. A témá­hoz kapcsolódóan, este Szántó Erika Elysium című filmjét, illetve a Sztehlo Gáborról ké­szült dokumentumfilmet mu­tatják be. Az egyetemközi együttműködési fórum utolsó napján, február 11-én szom­baton délelőtt az NSZK kultu­rális központja és annak igaz­gatója látja vendégül az inté­zetben a hallgatókat, akik Kö- peczi Béla akadémikussal be­szélgethetnek majd. M. L. TV-FI GYE LŐ SOROZAT. Most, amikor annyira lapos a televíziósok bukszája, mint amennyire még talán soha nem volt, kész cso­da, hogy egy hatrészes soro­zatnak — mármint egy ilyen hazai emblémát viselő képes­hangos történetnek — ör­vendhetünk. Hogy milyen fi­nanciális csillagzat alatt szü­letett ez a nagyszabású vál­lalkozás, nem tudni, tény el­lenben, hogy útjára indult az Égető Eszter című tévéfilm­sorozat, amely Németh Lász­lónak azonos című regénye nyomán került a képernyőre. Eredetileg örültek elneve­zéssel akarta — próbálta — közreadni ő ezt az alföldi kis­városban játszódó epizódsort, amelynek helyszíne köztudo­másúan Hódmezővásárhely, ahol az író az 1940-es évek végén önkéntes száműzetésé­ben inkább tanított, mint írt. Ám amikor a kézirat a Szép- irodalmi Kiadó lektorátusára került, Király István iroda­lomtörténész — immár aka­démikus és előadásainak han­gulata, tudományos értéke miatt oly népszerű professzor — kérésére a cím megválto­zott: Égető Eszter lett belő­le. Több generáció így ismeri és szereti azt az asszonyi ala­kot, aki a maga sárba ragadt Csomorkányán (ez volt s ha a helyszíni tapasztalatok alapján meggondoljuk, némi­képp máig ez annak a sáros­poros városnak az írói tollon megszületett neve), nos. ez a szülői szeretet nélkül felnőtt nagylány ebben a porfészek­ben eszmélt. Ott élte át a nagyapai szeretetnek az élmé­nyét, amely a nagy örökség lehetőségével kecsegtette; ott találkozgatott apjával, azzal az újságcsináló, tanyamentő álmodozóval: s szintén ott sé­tálgatott a főtéren, ahol a ka­tonazenekar szórakoztatta vasárnap délelőttönként a promenád népét. Nagy, több generációt meg­elevenítő regény ez, s egyút­tal olyan írás, amely a ma­gyar alföldi félparaszt-félpol- gár népesség i tökéletes társa­dalmi és lélektani tükröképét adja. Ugyan ki más, mint Hintsdi György vállalkozott arra, hogy Németh László szépírói látomását megelevenítse. S tehette ő ezt azért, mert még az író életében, a szerző elé­gedettségére celluloidszalagra rögzítette az Iszonyt, ezt a másik Németh-regényt. Annak idején — ez is milyen régen volt!— a szerző így nyilatko­zott: a maga részéről tökéle­tesen elégedett mind a sze­reposztással, mind a dramati- zálással. (Tőle egyébként ilyen bizonyítványt nem so­kan kaptak.) S most íme itt az Égető Eszter, s ráadásul úgy, hogy címszerepét egy világsztár, a moszkvai illetőségű Inna Csu- rikova alakítja. (Magyar hangja Töröcsik Mari; már az első fejezet láttán-hallatán elmondhatjuk róla is, hogy konzseniális.) Megeshet, azok a jelenetek, amelyek a még bimbódzó kamaszlányt mu­tatják, ahogyan a jövendő örökség aranykalászos búza­mezőin a nagyapai hintó uta­saként jön-megy, tervezget, ábrándozik, egy kissé illúzió- rombolóaknak tűntek fel, hi­szen még a kötelező smink sem tudta eléggé elfedni a ráncokat, de maga az átélés, az átlényegülés máris feled­tette az aszinkronitást. (Ez a különbözőség a következő folytatásokban minden bi­zonnyal csökkenni fog.) HANEM a szerzői életmű­ben oly járatos és igen intui­tív rendezőt azért máris fü­lön lehet csípni. Apróságo­kon persze, de ezek a kicsi­ségek sem maradhatnak em­lítés nélkül. Az a furcsaság például, hogy a Mádi Szabó Gábor alakította csomorká- nyi nagygazda kunkalapot vi­sel. Hát ilyen csúcsos, fekete fejfedőt azon a tájon, ahol az efféle háromszáz holdas gaz­dák éltek, senki nem hordott. Ugyanígy az is bánthatta az érzékenyebb szemű. ízlésű né­zőket, hogy a már említett promenádon úgy sétálgattak, olyan roppant mód elegánsak voltak azok a diáklányok, mintha csak Párizst láttuk volna. Igaz, Ady Endre is azt mondta volt egykor, hogy Hód­mezővásárhely (mármint Cso- morkány) a magyar Alföld Párizsa, de azért ennyire fel- cicomázni már-már mo­narchiabeli csillagrendeket reá aggatni azért túlzás. Az Árnyékokat, ezt az első trak­tust azonban még ötször egy­órányi folytatás követi, s megeshet, hogy ezekben mind a főszereplő, mind annak környezete az írói eszményhez idomul. Akácz László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom