Pest Megyei Hírlap, 1989. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-11 / 36. szám
4 1989. FEBRUÁR 11., SZOMBAT Fotó: Hancsovszki Hancsovszki János hosz- szú évek óta lapunk fotó- riportere, képeivel nap mlint nap találkoznak az olvasók a Pest Megyei Hírlap hasábjain. Egy napilapnál ritkán jut alkalma a munkatársnak arra, hogy hobbiként is foglalkozzék a saját munkájával. Különösen nem egy fotósnak, aki hol a parlament ülésére rohan, hol egy zárszámadásra vagy kiállítás-megnyitóra, nem is beszélve azokról az eseményekről, amelyeket szánts percenként produkál fölgyorsult életünk. Am néha mégis akad egy- egy pillanat, amikor megállhat a fotóriporter és egy kicsit művészként csodálkozhat rá a világra, környezetünk olyan apró szépségeire, amelyeket éppen a fölpörgetett tempó máatt nem veszünk észre, pedig ezek teszik teljesebbé mindennapjainkat. Hancsovszki János felvételei közüt lapunk 4., 7. és 9. oldalán mutatunk be néhányat. A papok földjén istennők laknak Archív anyagokat is őriznek Szerény, földszintes épület húzódik meg a mozi oldalánál, Aszódon. Az egyik ablakban kis tábla jelzi, hogy ez a Pest Megyei Moziüzemi Vállalat filmtára. A belvárosból telepítették ide több mint nyolc esztendővel ezelőtt. Vezetője Jenmi Gyuláné, aki idestova két évtizede a helybeli mozit is igazgatja. A mosolygós, őszes hajú asz- szony szívesen kalauzol végig a két nagy termen, amelyben a padlótól a mennyezetig szoros rendbe rakott polcok sorakoznak. — Ezek itt oktatófilmek — mutat néhány polcra. — Az iskolák a földrajz-, a biológia-, a magyar-, a környezet- ismeret-, a fizika-, a biológiaórákhoz szokták kölcsönözni. Akadnak itt szép számmal ismeretterjesztő filmek, amelyek között most már számítógéppel foglalkozók is találhatók. A Kossuth Könyvkiadó politikai filmjeit gyakran kérik tőlünk, ugyanúgy, mint az egészségügyi témájúakat. Az utóbbiakból tavaly 721-et vetítettek, ezeket pontosan 112 ezer gyerek látta. A Kossuth Kiadó filmjeiből 121-et kértek és 13 ezernél több diáknaii mutatták be, míg a honvédelmi témájúakból 200-at nézhetett meg 25 és fél ezer tanuió. A kópiák segítenek eligazodni a pályaválasztásban is és megismertetnek hazánk vagy a Szovjetunió szép tájaival. — Tulajdonképpen hány tekercset őriznek itt? — Számuk megközelíti a tízezret, s ezerhatszáz témakört ölelnek fel. — Mennyiért kölcsönzik a filmeket? — Amikor a tár idetelepült, JermJ Gyula gyakorta til munkaasztalához, hiszen a filmeket rendszeresen át kell vizsgálni (Vimola Károly felvétele) RÁDIÓFIGYELŐ RÁDIÓ PEST MEGYE. Benne vagyunk a rádióban. Nap mint nap. Délelőtt, délután, este. Apajpusztától Mo- nori-erdőig, Ürömtől Szentendréig, Gödöllőtől Nagykovácsiig. Az ember csak bekapcsolja a készüléket és hallgathatja a helyi híreket. Csoda-e, ha büszkeség tölti el a lelkem, mikor egyre híresebbek leszünk. Élen járunk a környezet- szennyezésről szóló műsorokban, miénk a kultúrbotrány- ról szóló riport, rólunk mesél a híradás, ha panamázásról, aláírásgyűjtési akcióról van szó. Persze mindig akadnak, akik semminek sem tudnak igazán örülni. Azt mondják, köszönik szépen az ilyen publicitást, nem kérnek belőle. Szerintük nem híresek, hanem hírhedtek lettünk. Nem helyes mindig csak a rosz- szat bemutatni. Reflektorfénybe kellene már állítani a megyéről szóló műsorokban a jót, az eredményeket. Olyasmit. amivel igazán dicsekedhetünk. Lévén magam is újságíró, sietek megkérdezni, mit is? Tessenek már mondani valami izgalmas pozitívumot, szenzációs eredményt, kiugró sikert! Igaz, ezektől talán unalmasabbak lennének a műsorok, érdektelenebbek az újságok, de talán jelentősen javulna a közérzetünk. Tehát várjuk a jó híreket. SZMOG. Bízom benne, hogy a rádióhallgató velem együtt fegy í mezett állampolgár, nem ül fel a rosszindulatú szóbeszédnek, híresztelésnek, meiy azt merészeli állítani, hogy szmog van. Én mindenesetre nem hiszem el. Sőt, én még saját magamnak sem hiszek. Nem gondolom, hogy a hetek óta terjengő füstköd irritálja a szemem. Kategorikusan visszautasítom, hogy a büdös, kormos levegő kaparja a torkom. Másokat is megnyugtatok, amikor fejfájásra, rossz közérzetre panaszkodnak, s ezt a szmoggal hozzák kapcsolatba, vagy arról faggatóznak, hogy vajon a kocsikra vastagon rátelepedő olajos korom bejuthat-e a tüdejükbe is. Az a por biztosan nem is olyan poros, következésképpen be- légzése sem jár semmilyen következménnyel. A könnyező szem, a kaparó torok, a tompán hasogató buksi abszolút tudománytalan megfigyelések, éppen ezért nem is hihetünk nekik. Hogyan is dőlhetnénk be, amikor dz ügyben illetékesek többször is megnyugtattak, hogy nincs szmog, a levegő szennyezettsége még nem érte el a veszélyes határt. Hogy hol az a határ, azt persze én nem tudhatom, mert kiderült, hogy mérőműszereink nem elég korszerűek, részben nem is működnek. Én persze ettől függetlenül továbbra is nyugodt vagyok. Éppen ezért hallgattam értetlenül csütörtökön Lakatos Pál „Jó reggelt” műsorában Radó Dezsőt, aki viszont fzt állította, hogy szmog van. Csak így egyszerűen, mintha azt a vak is láthatná. Da a tudós ember, aki könyvet írt Budapest betegségeiről, mondott ennél többet is. Hogy a szmogról ráadásul nem is a szerencsétlenül alakuló meteorológiai folyamatok, hanem mi tehetünk, mert kivágtuk Buda fáit. Sőt mi vagyunk a bűnösök abban is, hogy előbb- utóbb összedől a Halászbástya. mert Buda pincéit elöntötte és alámossa a szennyvíz, s a csatornázás hiányosságai miatt hosszabb távon hasonló vész fenyegeti a fél Budapestet is. Én persze továbbra sem ülök fel mindenféle szóbeszédnek. Ezennel kijelentem: Azért sincs szmog, nincs büdös, nincs szenny. Sőt, egyáltalán semmi sincs. Csulák András esztendőkön át ingyen vihették valamennyit. Sajnos azonban, az egyre nehezedő gazdasági helyzet miatt kölcsönzési díjat kell fizetni. A vállalat átalánydíjas rendszert alakított ki. Azok az iskolák, amelyek szerződést kötnek velünk — négyszázas gyermeklétszám mellett — egy évre ezerötszáz forintot fizetnek, s nyolc napra annyi filmet kölcsönözhetnek, amennyit akarnak. Egyébként egy kópia használata 20 forintba kerül. Egyre több oktatási intézmény jön rá, hogy nagyon is megéri az átalánydíjas szerződés. — Gyakran keresik meg önöket? — A múlt esztendőben kettőezernyolc filmet postáztunk, de amikor még ingyenes volt a szolgáltatás, ez a szám az 5—6 ezret is elérte. A megye általános iskolái közül leginkább a helyi, a letkési, a du- nabogdányi, a kocséri fordul hozzánk. A nagyvárosok közül egyedül Vác az, ahonnan rendszeresen jelentkeznek. — Mennyire frissek az oktatófilmek? — A Tanérttől még 87-ben is kaptunk új anyagot. A Mo- képtől nem. Csak a Magyar József-filmek — A mi iskolánk, A mi családunk — jelentik az újdonságot. Egy telefonhívás szakítja meg beszélgetésünket. Közben alaposan körülnézek az irodában. Aligha mondható korszerűnek a vágóasztal, amely közvetlenül a bejárat mellett áll, s amely a teljes technikai felszereltséget jelenti. Ezen ellenőrzi rendszeresen a filmek minőségét Jermi Gyula, a vezetőnő férje. — Lehetne korszerűsíteni működésüket? — fordulok ismét Jermi Gyulánéhoz. — Egyetlen lépést tehetünk előre — feleli —, ez pedig a video. A Művelődési Minisztérium ajánlatot tett a vállalatunknak, hogy átmásolják kazettára az anyagokat. Egyre négy-ötféle is ráférne. Kaptunk egy listát, amelyről válogathatunk. Igaz, videokazettát még nem kerestek nálunk. Talán azért, mert nem túl sok azoknak az iskoláknak száma, amelyekben tévéláncot alakítottak ki. — Ismeri-e a filmek tártál mát? — Természetesen! Olyan ez, mint a könyvtár, tudnom kell, mi van benne, hiszen csak így tudom ajánlani. Különös élmény. amikor 3—4 évtizeddel ezelőtt készült felvételeket pergetünk vissza. Sokan nem is tudják, hogy itt archív anyagokat is őrzünk. Működött egykoron a megyében egy Goldmann filmstúdió, amelyet Bagó József vezetett. Rendszeresen forgattak. Ok készítették az Aszód felett kék az1 ég című dokűmentumanyj- got is, amely a fiúnevelőről szól. A Pest Megyei Tanács gyönyörű színes filmeket csináltatott velük, amelyek a műemlékeket, a népszokásokat örökítik meg. A Galga mentén forgatott egyórás film ne- gatívja, hangcsí'kja is nálunk van! A legszívesebben Asztalos Istvánnak, a Petőfi Múzeum igazgatójának a filmjét nézem: A papok földjén istennők laknak a címe, mert ez az aszódi ásatásokról szól. Szinte mindenkinek ajánlom a Hétvége Pest megyében című filmet, hiszen sok szép látnivalóra hívja fel a figyelmet. Ügy tűnik, érdemes lenne a fümterra is több figyelmet fordítani. Napjainkban, amikor a gyerekek fokozottan érzékenyek a vizuális kultúrára, sokat segíthetne a pedagógusok munkájában, ha szélesebb körben hasznosíthatnák a filmtár nyújtotta lehetőségeket. S mert tapasztalataim igazolják az itt őrzött anyag sokszínűségét, talán az idegenforgalom is élhetne ezekkel az adottságokkal. Vennes Aranka HANCSOVSZKI JÁNOS: AZ ÖREG ■ SZÍNHÁZI LEVÉL A helyszín hitele Piros Ildikó és Huszti Péter játssza Bemard Slade Válás Kaliforniában című játékát a Madách Kamaraszínházban Milyen egyszerű is volt a helyszín kérdése a görög klasz- szikus színjátszás korában! A csodálatos akusztikájú szabadtéri színházak nézőtere félkörívben emelkedő üléssoraival mintegy átkarolta azt a teret, amely a szereplők mozgásához szükséges helyet biztosította. Itt lépett föl a kórus is, hol egységes tömegként, hol megosztva, kórusvezetők által irányítva. Hátul pedig ott magasodott egy pompás építészeti megoldású épülethomlokzat, bejárati nyílásokkal. Ennyi volt az egész. A központi tér, melyen állhatott áldozati oltár is, lehetett az agora (a piac), ahol a nyilvános események zajlottak, lehetett valamely egyéb külső helyszín (térség a városfalak előtt, katonai tábor stb.). Az épülethomlokzat pedig lehetett egy palota vagy egy templom homlokzata. Senkit nem érdekelt, menynyire’ hiteles, az adott dráma konkrét cselekményéhez mennyire pontosan illeszkedő ez a — nevezzük így — általános helyszín. Nem érdekelte az ilyesmi a római színházat sem, mely színpadát tekintve gyakorlatilag azonos volt a görög előképével. A középkori nagy népi vallásos játékok, a moralitások, misztériumjátékok, passiók már valamiféle sematikus vagy inkább jelzésszerű helyszínképet is adtak. A naiv elképzelések szerint kialakított pokol- vagy mennyországképek éppúgy megjelentek, mint a konkrétabb „gazdag ember háza”, „királyi palota”, „kereskedő háza” stb. helyszínek. Nem egészen a mai értelemben véve, de azért már léteztek díszletek. Tudunk róla, hogy ezek némelykor roppant látványosak és igen költségesek voltak. Shakespeare és angol kortársai más irányba indultak el. Mivel az angol reneszánsz színjátszás gyökerei a fogadók, vendégfogadók udvaraiig nyúlnak vissza, ez a körbefutó nyitott folyosókkal kerített, zárt négyszögű játszási hely, melynek földszintjén (udvarán) az egyik rövidebb oldal felől állították fel a játéktérül szolgáló dobogót, később a hivatásos színházak formája lett. A Tudor-kori színjátszásban a nézőtérbe benyúló dobogó, a mögötte felépített többszintes, házhomlokzatra emlékeztető fal, ajtókkal, erkéllyel, meg a homlokzat mögötti helyiségekkel tökéletesen elegendő volt az ekkori darabok eljátszására. Előfüggöny vagy díszletek nem voltak. Bútorból, kellékből is csak a legszükségesebbet használták. A drámaírók beleszőtték a szereplők szövegébe a helyszínek leírását. A közönségnek ennyi elég volt. Amikor a színjátszás bekerül a zárt épületekbe, s a színpadokat már világítással kell ellátni, felmerül a díszletek szükségessége. A francia barokk színpada már tobzódik a fantasztikus díszletekben, színpadi gépezetekben. Neptunnak, a tenger istenének víz alatti palotáját éppúgy a színpadra álmodják, mint Zeusznak, a főistennek felhőpalotáját. Mo- liére persze mértéktartóbb; polgár hősei polgári környezetben jelennek meg. Azaz feltűnik a hiteles helyszín, s a helyszín hitele lassan elengedhetetlen követelménnyé lép elő. Történelmi drámákban ez még korántsem jelent stílushűséget is; a klasszikus ókor hősei barokk környezetben, barokk öltözékekben jelennek meg. Amikor a német és francia polgári színjáték és színjátszás kialakul, ez a hűségigény egyre erősödik. De még a XIX. század elején sem igazán kötelező. Viszont Ibsent, Csehovot, Gorkijt nem lehetett hiteltelen színpadi környezetben játszani. S Európa másik végén, Angliában sem volt elképzelhető G. B. Shaw vagy Oscar Wilde darabjaiban a hiteltelenség, a színpadi megjelenítés stílusta- lansága. Hogy ez a kis áttekintés mire volt jó? Csak arra, hogy érzékeltessem: a helyszín hfc— tele egyes darabok előadásában nélkülözhetetlen. Ha már G. B. Shaw-t emlegettem: a Pygmalionban vagy a War- renné mesterségé ben igenis meg kell teremteni az angol századforduló vagy századelő elfogadhatóan hiteles képét a színen. Díszletben, kellékben, öltözködésben egyaránt. A díszlet- és jelmeztervezőnek ehhez alapos tanulmányokat kell végeznie. Szükséges tudnia, hogyan nézett ki egy angol szalon 1903-ben. Milyen öltönyt viselt egy gazdag aranyifjú. Milyen italt fogyasztott, s milyen italoskészletből. Hogyan fésülte a frizuráját, és milyen szivarra vagy cigarettára gyújtott. Nem az abszolút naturalista hűségről van persze szó; a díszlet nem valóságos szoba, s az öltözék is jelmez, színpadi viselet. De ordító slílus- talanságokat nem követhet el a színház. Az más kérdés, ha a rendezőnek az az ötlete támad, hogy mondjuk a War- rennét teljesen mai helyszínen, ruhákban játszatja (ami persze nem feltétlenül sikeres ötlet, mert a darab egy ilyenfajta aktualizálásnak önvédelemből is ellenáll). Akkor Vivie Warren viselhet akár farmert is, és hordhat punk- frizurát. De ha nem ez a „figura”, akkor viszont Vivie nem szívhat mai, hosszú, barna St. Moritz cigarettákat, Frankie nem olvashat olyan The Times-példányt, amelyben színes fotós hatalmas hirdetések vannak, és Frankie papája, Gardner lelkész nem viselhet olyan kalapot, mint Don Basilio a Sevillai borbély ban. Vagy Molnár Ferenc A hattyú című vígjátékában, az elegáns frakkhoz a férfiak nem vehetnek fel kopott, fekete bokszbőrből készült cúgoscipőt és mai gal- lérszabású fehér inget. Nem tölthetnek italt bolti címkés üvegekből és nem ihatnak konyakot kóláspohárból. Az ilyen stílustalanságok alapvetően veszélyeztetik a helyszín — s vele együtt a játék — hitelét. Ha a színpadon egy született grófkisasszony úgy ül le, mint egy trampli zöldségeskofa, én a legszívesebben kijönnék az előadásról, mert ha egy ilyen apróságnak nincs hitele, milyen hitele lehet az egésznek? Takács István
