Pest Megyei Hírlap, 1989. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-27 / 49. szám
PEST «gib VlLBG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MEGYEI m MJW W K-^cma AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA £S A MEGYEI TINACS LAPJA XXXIII. ÉVFOLYAM, 49. SZÁM Áras 4,30 forint 1989. FEBRUÁR 27., HÉTFŐ Grósz Károly Jugoszláviában Aszocializmus még csak cél, nem meglévő eredmény Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára hétfőn Jugoszláviában határ menti baráti munkalátogatás keretében megbeszélést folytat Sztipe Suvarral, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége KB Elnökségének elnökével. Az MSZMP főtitkárának kíséretében van Lukács János, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára és több- szakértő. Utazása előtt Grósz Károly interjút adott a Tanjug hírügynökségnek. Ezt az alábbiakban ismertetjük. A többpártrendszer bevezetése Magyarországon újszerű vállalkozás, de nem történelmi jelentőségű esemény, — emelte ki Grósz Károly. A többpártrendszer nem tartalmaz önmagában biztosítékot arra, hogy ne forduljanak elő a társadalom számára súlyos következményekkel járó hibák. De az tény, hogy a hibák megismétlődésének esélye kisebb akkor, ha a pártok versenyhelyzetben ellenőrzik egymást. s a vita a társadalom nyilvánossága előtt folyik. — Soha egyetlen párt sem mondhat le a vezető szerepéről — jelentette ki Grósz arra a kérdésre adott válaszában, hogy az MSZMP a többpártrendszer kezdeményezésével tudatosan átengedi-e a hatalom egy részét másoknak. Az már más kérdés, hogy sikerül-e törekvését érvényesítenie. Az MSZMP vezetése, és remélem a párttagság is úgy ítéli meg, hogy a párt képes megőrizni vezető szerepét. Ugyanakkor nem kívánja megtartani a hatalom gyakorlásának monopóliumát, hanem — vezető szerepének megőrzése mellett — a hatalmi rendszerbe másokat is be kíván vonni. Az ország új alaptörvényének bevezetőjében szólunk majd a szocializmusról — mondotta Grósz —, ám szocialista törekvéseink inkább az alkotmány egészének szelleméből fognak következni, mint egyetlen kijelentésből. Szocialista államot akarunk, de Magyarországon még nincs szocializmus. Számunkra tehát ez cél, nem pedig meglévő eredmény. — Jelenleg nem lehet olyan szocializmusképet megrajzolni, amely minden országra érvényes. Lehet azonban néhány olyan vonást körvonalazni, amely a szocializmust, mint eszmerendszert, megkülönbözteti minden más rendszertől. Ezek között említeném — nem biztos, hogy mindenki egyetért velem —. hogy a szocializmus egy vegyes tulajdonú társadalom, amelyben az állami, a szövetkezeti és magántulajdon egyaránt jelen van — de az állami és szövetkezeti tulajdon alkotja a többséget. A Központi Bizottság nemrégi ülésével kapcsolatos kérdésre rátérve — amely 1956 jellegét is megvitatta, valamint a kormány azon döntését is, hogy a kissé későbbi bírósági tárgyalás főszereplői megjelölt sírban nyugodhatnak — Grósz Károly megemlítette, hogy Nagy Imrének, valamint legközelebbi munkatársai földi maradványainak eltémetése humanitárius meggondolásokból indokolt. Harminc év után egy szocialista rendszernek elemi kötelessége, hogy Nagy földi maradványait méltó keretek között hántolja el, anélkül, hogy minősítené az elhunytat. Ez nem politikai rehabilitáció, ez minden egyes embernek kijáró emberiességi gesztus. Ha az események történelmi kutatása indokolt, akkor természetesen meg kell (Folytatás a 2. oldalon.) Felvonulás helyett Nagygyűlés május 1-jén Illetékes helyről tájékoztatták az MTI-t: a május 1-jei felvonulás helyett nagygyűlést tartanak — takarékossági okok miatt — ebben az évben a fővárosban. A nagygyűlés színhelye a Hősök tere és a Felvonulási. tér lesz. Haldoklik egy ház Haldoklik egy ház Hévíz- györkün. A nap mint nap arra járók tekintete lassanként hozzászokik a látványhoz. Ám aki először áll meg előtte, azt megrendíti a zsalugáteres szemeit behunyt, megrokkant épület a rendezett, jómódot jelző környezetben. (Cikkünk a 4. oldalon.) Befejeződött a szövetkezeti konferencia Ä katasztrófahangulat bénítóan fiat Szombaton Budapesten folytatódott a termelőszövetkezetek rendkívüli konferenciája, amelyet alapvetően azért hívtak össze, hogy igyekezzenek megoldást találni az agrárágazat legégetőbb gondjaira. A kemény, helyenként szikrázó vitát követően — több mint negyvenen mondták el véleményüket — állásfoglalásban rögzítették azokat a legfontosabb törekvéseket, amelyek elvezethetnek a mai helyzetből való kilábaláshoz. A tanácskozás szombati munkájában részt vett Iványi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. BELPOLITIKAI KRÓNIKA Céltábla a mindennapi sztálinizmus Hazaérkezett Japánból Straub F. Brúnó. 9 A KISZ Központi Bizottsága szombati ülésén megvitatta az ifjúsági szövetség XII. kongresszusának előkészítésére vonatkozó előterjesztést. • Ugyancsak szombaton tartotta közgyűlését az Unió a Demokratikus Szocializmusért elnevezésű, egyelőre még a KISZ- en belül megalakult új szervezet. 9 Munkástanácskozást tartottak a Jurtaszínházban szombaton a FIDESZ és más demokratikus munkáscsoportok szervezésében. Q Dunaújvárosban ugyancsak munkástalálkozóra került sor a Magyar Demokrata Fórum rendezésében. Hazaérkezés Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke vasárnap hazaérkezett Japánból. A magyar államfő a néhai Hiro- hito császár gyászszertartásán vett részt Tokióban. Kíséretében volt Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes. Bejegyezve 33 A KISZ Központi Bizottsága úgy határozott, hogy április 21—23. között rendezik meg a szervezet XII. kongresszusát a Budapest Sport- csarnokban. Az ifjúsági szövetség legfelsőbb fóruma megvitatja majd az országos értekezleten meghirdetett politikai platformot, továbbá a szövetség együttműködési szabályzatát és a programnyilatkozatot. Ugyancsak ez a kongresszus mondja ki az új ifjúsági szövetség megalakulását, hiszen a KISZ várhatóan a most alakuló új szerveződések szövetségévé alakul át. A KISZ Központi Bizottsága február közepéig 33 új szervezetet jegyzett be. Ezek között szerepel többek között — az eddig ismerteken kívül — a Magyar Dolgozók Ifjúsági Szövetsége, a Holnapért elnevezésű szervezet, a Baloldali Ifjúsági Társulás, valamint a Pest Megyei Városok Szövetsége. Tanulni - de miből? „Tanulni, tanulni, tanulni..." de miből? Ezzel a címmel fogalmaztak meg felhívást az Unió a Demokratikus Szocializmusért elnevezésű szervezet közgyűlésén, ahol 16 felsőoktatási intézményből jelentek meg küldöttek. A felhívásban az UDSZ ügyvivői testületé az Egészségügyi Demokratikus Ifjúsági Szövetség szóvivőivel közösen indítványozzák, hogy március 1-je legyen a „nemlétező tankönyvek napja". Mint írják, a tankönyvek elavultak, a kis példányszám miatt hamar elfogynak, gyakran túlzottan drágák. Az UDSZ másik akciósorozata — amely szintén a különböző helyi szervezetekre épül — a mindennap sztálinizmus elleni fellépést kívánja demonstrálni. Az alapító tagok véleménye szerint Sztálin halála után 36 évvel hazánkban még nem sikerült végleg szakítani a sztálini politikai, gazdasági rendszerrel. Ezért javasolják a helyi szervezeteknek, hogy az egyetemeken, főiskolákon, illetve az ország közéletében, jogszolgáltatásában ma is élő sztálinista maradványok ellen lépjenek fel. Az akciósorozatot március 6-ra tervezik. Munkástaitácskozások A FIDESZ által szervezett budapesti munkástanácskozáson a jelen levők táviratot intéztek a Magyar Demokrata Fórum által a szintén ezen a napon Dunaújvárosban szervezett rendezvény résztvevőihez. üdvözölve, hogy politikai akaratukat ilyen fórumon is meg kívánják fogalmazni. A konferencián a szakszervezeti pluralizmusról, a munkanélküliség kérdéseiről, a munkajog problémáiról a vállalati önkormányzatok és a munkástanácsok szerepéről hangzottak el előadások és folyt széles körű vita. Dunaújvárosban szombaton ideiglenes munkástanács alakult azon a munkásfórumon, amelyet a Magyar Demokrata Fórum hívott egybe. Milyen szerepe van a munkásságnak a demokrácia megteremtésében, s a gazdaság talpra állásában — ezekre a kérdésekre Für Lajos történész, az MDF ideiglenes elnökségének tagja vitaindító előadásában adott választ. A fórum egyébként állásfoglalást is elfogadott, amelyben megfogalmazták, hogy a társadalom újraszületéséhez elengedhetetlen a jogállamiság létrehozása, a piacgazdaság, a demokrácia megteremtése is. Miközben csökkenteni kell a szerkezet átalakításából adódó munkanélküliséget. Hiába az erős szándék, a megújulás egyetlen területen sem mehet végbe egyik napról a másikra, s ezt tudomásul kell venni, még akkor is, ha nem könnyű elfogadni a tényt. Több felszólaló is pontos listát olvasott fel azokról a tennivalókról, amelyek jelentős segítséget adnának a mezőgazdaság felemelkedéséhez: erélyesebb érdekképviselet és -védelem, átgondoltabb támogatás- politika, a mainál kevésbé „szivattyúzó’’ hitelezési gyakorlat, nagyobb önkormányzati szabadság kellene, s még sorolhatnánk azokat a kisebb-na- gyobb feladatokat, amelyek megoldása valóban sürgető. Ezek között említhetjük például azt, amelyről dr. Hemela Mihály, a Szobi Gyümölcsfeldolgozó Szövetkezeti . Közös Vállalat igazgatója, immár a harmadik Pest megyei felszólaló is beszélt. Nevezetesen azt, hogy a TOT teljesen elhanyagolja az SZKV-k sajátos helyzetére épülő érdekképviseletet, s bár ezek a cégek a tanács költségvetésének csaknem tíz százalékát fedezik, jó- (Folytatás a 3. oldalon.) Rózsi eiéns álbajussza! Bármilyen szép is ez a hatalmas bajusz, gazdája csak néhány órán át viselhette: kellék volt egy színielőadáson. Szombaton délután — mint erről lapunk 4. oldalán beszámolunk — Szigligeti Ede A csikós című darabját adták elő Pándon a helyi nyugdíjasklub tagjai F&GGMTICN S okasodnak a szerkesztőségbe érkező levelek között azok, amelyeket íróik azzal vélnek nyomatékosítani, hogy csoportjuk, körük, társaságuk nevében hangsúlyozzák a független jelzőt. Divatszó. Az, mert hiszen mostanában újonnan megjelenő lapok is szívesen nevezik magukat függetlennek. Megalakult az Országgyűlés független képviselői csoportja — elnöke megyebeli honatya, a dabasi választókerület lakosságának bizal. mából van ott a Parlamentben —, s tudunk már a megyében olyan társközségi tanácstagi csoportról, amely szintén a függetlenséget tűzte zászlajára jelszóként. S akkor még szóba sem hoztuk a függetlenedni, azaz önállósodni akaró településeiket, vállalati, szövetkezeti részlegeket... Politikai divatok mindig is voltak, vannak, lesznek. A divat persze egyben jelzőrendszer is: azt mutatja, korábban amiből kevés volt, abból most sok lesz. Ami törvényszerű. A hiány igényt teremt, és az igény — ha változnak a feltételek — érvényesülni akar. Ha másként nem, akkor a divat hullámának hátára ülve. Ha viszont egyszeriben megszaporodik valami, akkor újdonsága, különlegessége, azaz értéke veszít kezdeti súlyából; leértékelődik. Ennek a lehetséges veszélynek a tudatában sem a divatot ítéljük elgondol- koztatónak. Töprengésre sokkal inkább az ad okot, amit a tartalom rejt, esetleg éppen fordítva: nélkülöz. Nem tudjuk ugyanis, a divatszó esetében milyen tényleges értékeket kell figyelembe vennünk. A vélt értékek vonzóak. Ha vala. mi független, akkor befolyástól mentes, minden mástól elkülönülő, önálló tehát, önállóságát megren- díthetetlenül őrzi, amire éppen függetlensége teremt módot... És itt bezárul a kör. Áttöréséhez választ kellene adni a kérdésre: ha valami minden mástól független, akkor mihez kapcsolódik? Semmihez? Lebeg? S ha lebeg, akkor mi. ben? Milyen közegben? Itt jutunk el annak leírásához, amit a formális logika szerény eszköztárával sem nehéz megállapítani; erős kétségeink támadnak a független jelzővel kap. csoiatban, mert olyasmit közöl, ami lehetetlen. Lehetséges persze, két, három, vagy több községnek — és a megyében jelenleg is vannak ilyen törekvések, elképzelések — az eddigi közös tanácsot felváltani önállóval, lehetséges a vállalati, a szövetkezeti telephelyet a saját lábára állítani. Ettől azonban sem a település, sem a termelőhely nem lesz független, mert nem lehet az. önálló lesz — mert önálló tanács irányítja, mert önállóan gazdálkodik, és így tovább —, de nagyon is függ majd a környezettől, a jogszabályi lehetőségektől, a gazdálkodás eredményeitől. S végképp lehetetlenség a függetlenség akkor, amikor azt éppen a leghangosabban hirdetik: egy társadalmi közösség, egy lap esetében. Túl azon, hogy a „legfüggetlenebb” lap, közösség is függ a törvényektől, ha bevallják, ha nem, bizony függenek sok mástól is. A lap például az alapító tulajdonos szándékaitól, akaratától, érdekeitől függ, még akkor is, ha ezek a tényezők leegyszerűsödnek az üzleti haszonra. A közösségek esetében pedig már ott kezdődik a függőség, hogy a nagyobb közösség menynyiben ismeri el, méltányolja, milyen mértékben veszi komolyan függetlenségüket ... Hasonló a helyzet az országgyűlési képviselők független csoportjával is, hiszen függőségük vitathatatlan a választópolgártól, aki beszámoltathatja, visz. szahívhatja őket, mást juttathat szavazataival a helyükre ... S függenek attól a társadalmi közegtől is, amelyben tevékenykednek, hiszen — friss példával élve — lehet-e a függetlenek csoportjának a tagja az, aki egyben tag az Országgyűlés agrárcsoportjában is? Ez utóbbival ugyanis már vállalta egy adott terület érdekeinek a megkülönböztetett képviseletét, de ha ezt igen, akkor a függetlenséget hogyan...?! S ha mégis ez utóbbit, akkor az előbbit miként?! B onyolultan hat? Semmivel sem bonyolultabb, mint a szándék, mely a független jelzőhöz kapcsolódik; olyasmit kíván elérni, ami elérhetetlen. Gyanítjuk,. a független kifejezés valami mást szeretne kifejezni. Bonyolítja a helyzetet, hogy ez a más — véljük, talán nem alaptalanul — eltérő tartalmat ígér a képviselők csoportja, mint egy lap, s ezektől egészen elütőt egy újonnan szerveződő társadalmi kisközösség esetében. Ezek az eltérő tartalmak azfc mutatják, a függetlenségnek a kinyilvánítása ugyan egyszerű aktus, de valójában formalitás, a lényeg megkerülése. Annak kimondását kerüli meg, hogy mitől akar független lenni azért, hogy valami máshoz kapcsolódva függősége legyen ... Mészáros Ottó