Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-03 / 2. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS á MEGYEI TINACS LEPJE XXXIII. ÉVFOLYAM. 2. SZÁM Ára: 4,30 forint 1989. JANUAR 3., KEDD Kormányszóvivői tájékoztató • § Illést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács hétfői ülésén határozatot hozott a tudományos minősítés és továbbképzés korszerűsítéséről. A kormány jelentest hallgatott meg a VII. ötéves tervidőszak! országos közép­távú kutatási-fejlesztési terv megvalósításának helyzetéről és a- további feladatokról. A Minisztertanács megvitatta cs elfogadta a postáról és a távközlésről szóló tör­vény elveit. A kormány elfogadta a találmányok és újítások ipari hasznosításáról szóló, to­vábbá a gazdasági élet működési zavarainak elhárítására hivatott szankciórendszerről készített KNEB-jelentést. A Minisztertanács határozatot hozott Nyers Rezső államminiszter feladatáról és hatásköréről. Az év első munkanapján megtartott kormányülésről Marosán György szóvivő tá­jékoztatta az újságírókat a Parlamentben. Rövid bevezető nyilatkozatát az idei esztendő legfontosabb társadalmi-poli­tikai eseményeinek számbavé­telével kezdte, hangoztatva, hogy 1989 várhatóan a fordu­lat éve lesz a magyar gazda­ság és társadalom megújulá­sában. — Az ország végleg maga mögött hagy egy elavult, a fejlődés lehetőségeit kihasz­nálni képtelen társadalmi, gazdasági és politikai modellt, s visszavonhatatlanul elindul egy új, szocialista jellegű tár­sadalmi. gazdasági modell fel­építésének útján. A most új­jáformálódó gazdasági modell belső összefüggéseit a piac lo­gikája határozza majd meg. Az elmúlt évtizedek tapasz­talatai bizonyítják: a piacnak alapvető szerepet kell bizto­sítani a gazdaság szervezésé­ben. összehangolásában. Szám­talanszor bebizonyosodott már hazánkban is, hogy a piac el­lenében nem lehet a gazdaság zavarait megoldani. A piac logikáját elfogadva ugyanak­kor annak ellentmondásait sem lehet elutasítani — mon­dotta a szóvivő. Az új mo­dell elemei közül külön ki­emelte az árképzés mecha­nizmusát, hangsúlyozva, hogy az árak alakulását a piaci vi­szonyok határozzák meg. Az árakat eleve behatárolja az ország gazdasági teljesítmé­nye, a költségvetési deficit mértéke, illetve a támogatá­sok leépítésének üteme. Döntő hatása van az árak alakulá­sára a kormány partnereinek, az érdekképviseleti szervek­nek és a parlamentnek. A kormány előtt szereplő egyes napirendi pontokról be­számolva Marosán György el­mondta, hogy a Miniszter- tanács határozatot hozott a tudományos minősítés és to­vábbképzés korszerűsítéséről. Ennek megfelelően az egyete­mek — ahol erre a feltéte­lek biztosítottak — jogosul­tak posztgraduális tovább­képzés megszervezésére. Táv­lati célként azt tűzték ki, hogy a tudományos minősítő bizottságtól az egyetemek ve­gyék át ezeket a feladatokat. A kormány megállapította, hogy a kutatási-fejlesztési programok akkor szolgálják a legeredményesebben a gaz­dasági hatékonyság növeke­dését. ha szoros kapcsolatot alakítanak' ki a központi gaz­daságfejlesztési programok­kal, Nem kevésbé fontos, hogy a középtávú kutatásban illetve fejlesztésben kerülje­nek előtérbe a gazdaságot közvetlenül szolgáló progra­mok. Állást foglalt a kormány amellett is, hogy a jövőben nagyobb szerepet biztosítsa­nak a nyilvánosságnak, illetve a versenypályázati rendszer­nek az egyes kutatási-fejlesz­tési programok megválasztá­sánál. Az ülésen megvitatták és elfogadták a postáról, illetve a távközlésről szóló törvény irányelveit. Ennek lényege, hogy e tevékenységi ágakban is érvényesíteni kell a kor­szerű gazdálkodás követelmé­nyeit, és előírásait összhangba kell hozni a szabályozás egyéb megújuló elemeivel is. Ez a többi között szükségessé teszi, hogy meghatározzák az állam felelősségvállalásának körét az alapszolgáltatásokban, s szükségessé válik az indoko­latlan monopóliumok felszá­molása is. Az új törvény alap­ján az állami szervek mellett magánszemélyeknek is joguk és lehetőségük lesz e feladatok ellátására. A készülő törvény- javaslatot egyébként országos szakmai és társadalmi vitára bocsátják. A mostani kormányülésen a Központi Népi Ellenőrzési Bi­zottságnak két vizsgálati je­lentése, is szerepelt. A Minisz­tertanács elfogadta a találmá­nyok és újítások hasznosítá­- (Folytatás a 3. oldalon.) Az új minisztérium élén Derzsí András beiktatása Németh Miklós, a Miniszter- tanács elnöke hétfőn a Közle­kedési, Hírközlési és Építés­ügyi Minisztériumban beik­tatta hivatalába Derzsi And­rás minisztert. A beiktatáson jelen volt Iványi Pál, az MSZMP KB tit­kára, valamint Somogyi László és Urbán Lajos volt miniszte­rek. Németh Miklós ismertette a Minisztertanács határozatát arról, hogy a Közlekedési és az Szegedről Franciaországba A tol! sok pénzt hozott Egyik legújabb termékéből, a tolldzsekiből az idén már tízezret szállít Franciaország­ba a szegedi ruhagyár. A könnyű, meleg kabátok gyár­tására a vállalat szentesi üze­mében tavaly rendezkedtek be. a tolitöltő gépeket maguk készítették, a tollat a makói székhelyű Hungarofeder Kit­től vásárolják. 1988-ban nyolc­ezer dzsekit küldtek innen a külföldi partnernek. A ruha­gyár tőkésexport-bevétele az év végi mérleg szerint 180 millió forint; ebből több mint tízmilliót a tollal bélelt ka­bát hozott. Az első szállít­mányok nyomán 1989-re húsz­ezer férfiöltönyre kaptak megrendelést. TELEFON A MAGYAR RENDŐRSÉGRE Megfenyegették a SAS-t Egy ismeretlen telefonáló azzal fenyegette meg a SAS skandináv légitársaságot, hogy felrobbantják egyik repülőgé­pét — jelentette be hétfőn Stockholmban a társaság szó­vivője. Elmondta, hogy a fe­nyegetést a magyar rendőr­séggel közölték Budapesten. Az MTI értesülése szerint az ismeretlen telefonáló az Or­szágos Rendőr-főkapitányság központi ügyeletével közölte a repülőgép felrobbantásénak szándékát. A magyar rendőr­ség az Interpol budapesti iro­dáján keresztül a történtekről haladéktalanul tájékoztatta az Interpol központját és a svéd rendőrséget. Három napon belül ez a fná- sodik fenyegetés a skandináv légitársaság címére. Egy svéd laphoz szombaton eljuttatott üzenetben az állt, hogy Arafat december eleji stockholmi lá­togatása miatt három héten belül felrobbantják a SAS egyik skandináviai járatát. építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium felmentett ál­lamtitkárai április 30-áig kor­mánybiztosi megbízatást kap­tak. Feladatuk, hogy segítsék az új minisztérium szervezeté­nek és működésének kialakítá­sát. A megszűnt két miniszté­rium miniszterhelyettesei — további intézrkedésig — a jog­utód szervezetnél meghatáro­zott területen miniszterhelyet­tesi feladatkört látnak el. A Minisztertanács elnöke hi­vatalosan is elköszönt a távozó két minisztertől. Elismeréssel szólt Urbán Lajos és Somogyi László tevékenységéről, akik a közeljövőben kapnak új, fele­lősségteljes megbízatást. Újabb vegyesvállalat Magyar Adidas-cipők A Budapest—Adidas Kft. magyar—NSZK vegyesvállalat Váci utcai üzletében az idén mintegy 70 ezer pár Adidas márkájú sportcipőt kínálnak majd, s emellett 15-20 ezer pár jut a magyarországi gyár­tó vállalat, a Tisza Cipőgyár üzleteibe is. Az NSZK-beli sportszergyártó cég és a Tisza cipőgyár között a kooperációs kapcsolat immár húszéves; az Adidas megrendelésére nem­rég elkészült a húszmilliomo­dik pár divatos sportcipő is. Az idén a tavalyinál 30 szá­zalékkal több, 1 millió 400 ezei pár sportcipőt, közöttük szá­mos új modellt gyárt áz Adi ■ dasnak a magyar cipőgyár. A sportcipőkhöz szükséges for­matalpból 1989-ben mintegy 800 ezer pár készül, kétszer annyi, mint az előző évben. A Tisza Cipőgyár konverti­bilis elszámolású exportja a már lekötött megrendelések szerint az idén eléri az 1 mil­lió 700 ezer párat. Az ebből származó árbevétel így a ta­valyi 12 millió dollárral szem­ben a tervek szerint 13,5 mil­lió dollár lesz. Ordonez a Közös Piac terveiről Találkozó Sevardnadzével Francisco Fernandez Ordo­nez spanyol külügyminiszter az új év második napján rövid munkalátogatást tett Párizs­ban, hogy francia kollégájá­val, Roland Dumas-val egyez­tessék terveiket az európai közösségek idei spanyol, majd franciá elnökségét illetően. Ordonez a Le Quotidien de Paris című lapnak nyilatkozva dinamikus, de személytelení- tett elnöklést ígért az első fél­évre, amikor spanyol minisz­terek töltik be a miniszteri tanácsok elnökségét. „Azt sze­retnénk, hogy a politikai együttműködésben (...) az EK túllépjen a nyilatkozato­kon és diplomáciai akciókat kezdeményezzen, például a Közel-Keleten. Ebben a tárgy­ban először teszünk diplomá­ciai kezdeményezést, s ez már valami. Aztán itt van Latin- Amerika, Afrika déli része, párbeszéd a Kelettel (...), Af­rika déli részét illetően fel­vesszük a kapcsolatot a front­országokkal. Latin-Ameriká- val kapcsolatban együttműkö­dési találkozót tartunk Grena- dán. A többi európai országot illetően elképzelhető egy ta­lálkozó az európai szabadke­reskedelmi társulás miniszte­reivel, amit még sohasem ren­deztek. Szeretnénk tanulmá­nyozni a 12-ek találkozójának lehetőségét Sevardnadzéval. Nem kétséges, hogy párbé- szédnek kell létesülnie a kö­zösség és a Szovjetunió között, ami kiegészítené az egyes tag­országoknak a Szovjetunióval folyó párbeszédét.” Ordonez azt ígérte, hogy a spanyol elnökség nem fogja kerülgetni az EK építésének kényes problémáit, így az adó­rendszerek összehangolását sem. Spanyol részről a kis lé­pések politikájában hisznek, mert nem lehet nagy problé­máknak úgy nekirontani, mint „Don Quijote a szélmalmok­nak”. Sikeres évzárás a kutatóintézetben A Nevifosz Japánba került Az utóbbi idők legeredmé­nyesebb esztendejét zárta a Veszprémi Nehézvegyipari Ku­tatóintézet : rekord árbevételt és az előző évi nyereség több­szörösét könyvelhették el. Mindez annak is köszönhető, hogy szellemi termékekire, a kutatásra külföldi piacokat is kerestek, NDK-beli, NSZK- beli és svájci partnerek meg­rendelésére például gyógyszer­toxikológiai vizsgálatokra vál­lalkoztak. Nevifosz nevű új nö­vényvédő szerük értékesítési jogát eladták egy japán cég­nek. Űj vegyületeket állítottak elő a Ciba-Geigy svájci vegyi­óriás részére. Kutatási árbevé­telük 40 százaléka az ilyen munkákból adódott. A kirhagasló eredményeket azonban csak nagy erőfeszítés­sel és kompromisszumok árán tudták elérni. Vállalkozásaik feltételeit több esetben is a kényszer diktálta. így például el kellett fogadniuk, hogy ha külföldi megbízásos kutatás közben szabadalmaztatható el­járás születik, annak tulajdon­jogán is osztozniuk kell a megrendelővel. Hétfőn reggeltől a késő dél­utáni órákba nyúlóan a megye­háza dísztermében tartotta idei első ülését a Pest Megyei Tanács. A tanácskozást, ame­lyen többek között részt vett Nagy Sándorné, a megyei pártbizottság titkára, Balogh László, a testület elnöke vezet­te. A tanács ügyrendi és jogi bizottsága jelentést tett arról, hogy Erdőkertes és Galgamá- csa tanácsa Tóth Andrást, Pi­lisszántó, Pilisszentkereszt és Csobánka tanácsa Valkai Györgyöt megyei tanácstagnak megválasztotta. A választás a törvényes előírásoknak megfe­lelően történt. A testület a je­lentést tudomásul vette. Ezt követően Balogh László beje­lentette, hogy Vágvölgyi Jó­zsef, a megyei tanács általános elnökhelyettese, amint az la­punk olvasói előtt ismert, mi­vel korábban beszámoltunk ró­la, nyugállományba kíván vo­nulni. Méltatta azt a kiváló és kiemelkedő munkát, melyet Vágvölgyi József különböző posztjain a megyei közigazga­tásnak negyvenöt éven át ki­fejtett. Vastaps köszöntötte a Érden, a Benta Völgye Termelőszövetkezet húsüzemében az el­múlt évben 29 ezer darab sertést dolgoztak fel mintegy negy­venféle ízletes termékké. A tőkehús, a parasztkolbász, a külön­féle ízesítésű roládok mellett az egyik keresett finomságuk a bőrös virsli, amelyből az elmúlt héten például nem kevesebb, mint 50 mázsát készítettek. Felvételünkön Farkas László, Ka­pás Lajosné cs Böcskei Sándorné juhbélbe tölti a csemegét (Iiancsovszki János felvétele) búcsúzót, amikor a megyei ta­nács elnöke átnyújtotta neki a Magyar Népköztársaság Csil­lagrendjét. Vágvölgyi József meghatott szavakkal mondott köszönetét mindazoknak, akik hoszú pályafutása alatt segítet­ték munkájában. Romhányi András, a Haza­fias Népfront Pest Megyei Bi­zottságának titkára ismertette ezt követően a testülettel a népfrontelnöksőg javaslatait. Ezek szerint az általános el­nökhelyettes posztjára dr. Ko­csis Pétert, a megyei pártbi­zottság osztályvezetőjét, a ko­rábban megüresedett elnökhe­lyettesi tisztre pedig Valkai Györgyöt, a megyei tanács osz­tályvezetőjét javasolta. A ta­nács, kérdések és hozzászólá­sok után, titkos szavazással, a jelen levő 86 tag közül nyolc­vanháromnak az igenjével dr. Kocsis Pétert a mégyei tanács általános elnökhelyettesévé, Valkai Györgyöt pedig elnök- helyettessé megválasztotta. Személyi javaslatot terjesztett elő Csáki Gyula, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság el­nökhelyettese is. Amint közöl­te, dr. Sátor Jánosné, a me­gyei NEB elnökhelyettese, sa­ját kérésére nyugállományba kíván vonulni. Méltatta Csáki Gyula a távozó tisztségviselő munkáját, majd javasolta, he­lyére Bobály Erzsébetet, a gö­döllői városi NEB elnökét vá­lassza meg a megyei tanács. A szavazás egyhangúlag meg­adta a bizalmat. A napirendnek megfelelően a tanács a továbbiakban az­zal a gazdálkodási tervvel fog­lalkozott, mely az 1989. évi fel­adatokat foglalja össze, s amelynek koncepcióját — amint arról lapunkban beszá­moltunk — az előző testületi ülés vitatta meg és hagyta jó­vá. Az írásos anyaghoz, ame­lyet a testületi tagok előzete­sen kézhez kaptak, Török Zol­tán osztályvezető fűzött szó­beli kiegészítést. Véleményt nyilvánított Bens László, Abony megyei tanácstagja, dr. Kollár Agnes (Vác), Vörös Fe­renc (Dabas), Papp István (Gö­döllő), Labancz Árpád (Nyárs­apát), dr. Bóth János Vác Ta­nácsának elnöke és Fekete An­tal (Cegléd). Az elhangzottak­ra Török Zoltán válaszolt, majd a testület a gazdálkodási tervet egy ellenszavazattal és három tartózkodás mellett el­fogadta. (A napirendnek erről a részéről, benne a tanácsta­gok mondandójáról lapunk harmadik oldalán adunk rész­letesebb beszámolót.) Foglalkozott a testületi ülés a végrehajtó bizottság tevé­kenységével is, annak a beszá­molónak a segítségével, ame­lyet a Minisztertanács ülése elé terjesztett be a végrehajtó bizottság. Ezt a beszámolót a tanácstagok előzetesen írásban megkapták, Balogh László pe­dig szóbeli tájékoztatást adott a minisztertanácsi ülésen el­hangzottakról. Az anyagot a tanács tudomásul vette. (A napirendnek ezt a részét la­punkban, a Minisztertanács ülése után Balogh Lászlóval készített interjúban részletesen ismertettük.) A tanács a továbbiakban el­fogadta az évi munkatervét, s témáiban tudomásul vette a végrehajtó bizottság hasonló programját. Ugyancsak ezt tet­te o megyei NEB évi ellenőrzé­si tervével. Tanácsrendeletet alkotott a testület a kétszintű közigaz­gatás továbbfejlesztése jegyé­ben arról, hogy február else­jei hatállyal közvetlen megyei irányítás alá vonja Biator- bágy, Budajenö, Diósd, Duna- haraszti, Halásztelek, Nagyko­vácsi, Páty, Perbál, Piliscsaba, Pilisszentiván, Solymár, Sós­kút, Szigethalom, Taksony, Tö­köl, Törökbálint, Tárnok, Üröm és Zsámbék tanácsi szerveit. Egyéb ügyek tárgyalása után interpellációk beterjesztésére került sor. U. Budai János (Kisoroszi, Pócsmegyer, Sziget- monostor, Tahitótfalu) a Kis­oroszi és Kismaros közötti révátkelés bejelentett meg­szüntetése miatt kért szót. Az illetékes szakigazgatási szerv vezetőjének válasza szerint az átkelés gazdaságtalan tevé­kenység a vállalat számára, de helyszíni tárgyalás döntsön a fenntartásról vagy a megszün­tetésről. Pécsy Pálné (Kerepes- tarcsa) a település gyermekor­vosi ellátásának ügyében, az ún. széphegyi résznek a gond­jai miatt interpellált. A vá­lasz itt is az volt, hogy egyez­tető tárgyalásra kerül sor a helyi tanácsnál a lehetséges megnyugtató megoldás érdeké­ben. A kérdezők a válaszokat elfogadták, a tanács pedig tu­domásul vette azokat. .... . Új elnökhelyettesek, gazdálkodási terv A Pest Megyei Tanács ülése Bőrös virsli Érdről

Next

/
Oldalképek
Tartalom