Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-12 / 10. szám
MH.YFI 1989. JANUÁR 12., CSÜTÖRTÖK A moszkvai külügyi szóvivő tájékoztatója A földrengéskárok hivatalos adatairól Több nemzetközi kérdéssel, így az angolai csapatkivonással, Shultz búcsúbeszédével, az örményországi statisztikákkal foglalkozott szerdai nemzetközi sajtóértekezletén Gen- no.g\/ij Geraszimov szovjet külügyi szóvivő. Geraszimov üdvözölte a kubai csapatok Angolából történő kivonásának megkezdését, s méltatta az erről, illetőleg Namíbiáról kötött háromoldalú megállapodás jelentőségét Sok mindenben egyetértünk azokkal a megállapításokkal, amelyeket Shultz külügyminiszter legutóbbi, a sajtó által hattyúdalnak minősített beszéde tartalmazott a szovjet— amerikai kapcsolatok helyzetével összefüggésben — jelentette ki a szovjet külügyi szóvivő. A szovjet fél értékelése alapján is javult a nemzetközi légkör, csökkent a nukleáris háború veszélye, s előrelépés történt a kétoldalú kapcsolatokban is, amihez a csaknem hat évet hivatalában eltöltött Shultz külügyminiszter személy szerint hozzájárult. Geraszimov Shultz szavait idézve megállapította, hogy a világban még mindig számos probléma akad, s a kölcsönösen elfogadható megoldások érdekében állhatatos útkeresésre van szükség. A Szovjetunió változatlanul kész az ilyen együttműködésre az amerikai kormányzattal — jelentette ki. Örményország földrengés sújtotta területein 24 920 halottat hoztak ki a romok alól a mentőcsapatok, s 11859 embert kellett kórházi ápolásban részesíteni: közülük 8644-en már elhagyhatták az egészségügyi intézményeket. Az eltűntek számáról sajnos egyelőre nincsenek adatok, de újságközleményben hívták fel a helyszínről eltávozottakat, a túlélőket, hogy jelezzék hollétüket — jelentette be Geraszimov, a január 8-i állapotoknak megfelelő hivatalos adatokat idézve. Az átköltöztetettek száma meghaladta a 112 ezret. A szóvivő jelezte, hogy továbbra is gondot okoz a vagonok lassú kirakása, viszont erőltetett ütemben folyik a tereprendezés, a törmelék elszállítása, amelyből naponta hétezer köbmétert mozgatnak meg. Geraszimov emlékeztetett, hogy 12 évi működés után bezárják a jereváni atomerőművet — az első blokk február 25-én, a második március 18-án áll le — s sürgős intézkedéseket tesznek, hogy más forrásokból biztosítsák az energiaszükségleteket. Minden külföldi állampolgár, aki több mint három hónapos tartózkodásra érkezik a Szovjetunióba, kell, hogy rendelkezzen megfelelő, negatív AIDS-leletröl kiállított igazolvánnyal. Ellenkező esetben szovjet egészségügyi szer vek vizsgálatának kell alávetnie magát — jelentette be Geraszimov, utalva arra, hogy január 1-jétől érvényesek az új rendelkezések. Lemondott a Crna Gora-i köztársasági elnökség is Nem termeIaz üzemek többsége A tüntetések hatására szerdán délelőtt a Crna Gora-i Kommunisták Szövetsége KB elnökségének tagjai együttesen lemondtak tisztségükről. Ezt az elhatározást még meg kell erősítenie a központi bizottságnak, amelyet estére rendkívüli ülésre hívtak össze. Egyidejűleg bejelentette kollektív lemondását a Crna Gora-i köztársasági elnökség, valamint a népfront köztársasági elnöksége is. Titográdban eközben mintegy 60 ezres tömeg követelte a vezető párt- és állami testületek azonnali lemondását. Az üzemek többségében szünetel a termelés. Tiltakozó megmozdulások kezdődtek egy kisebb Crna Gora-i városban, Her- cegnoviban is. A jugoszláv államelnökség Raif Dizdarevics elnökletével megtartott szerdai ülésén a Crna Gorában kialakult hely zetről tárgyalt. Közleményében hangsúlyozta, hogy e tag- köztársaságban az adott körülmények között is biztosítani kell az intézmények működését, az alkotmányosság és törvényesség betartását és a köz rendet. A Szabadság Ligája szervezte a tüntetést VHniusi tiltakozó megmozdulás Vilnius városi parkjában kedden este csaknem tízezer ember gyűlt össze, hogy e megmozdulással tiltakozzék az 1939-es szovjet—német megnemtámadási szerződés egyes cikkelyei ellen. Az MTI tudósítójának litván sajtókörökből szerzett értesülése szerint a néhány órás tüntetés békésen zajlott le. A rendőrség nem avatkozott be, ugyanis a litván főváros egyik kerületi tanácsa engedélyezte a megmozdulást, amelyet a Szabadság Ligája elnevezésű, több, Litvánia függetlenségét szorgalmazó alternatív mozgalmat tömörítő szövetség szervezett. A vilniusi lapok beszámoltak az eseményről, a központi sajtó nem. Bár a vilniusi tüntetés nyugodtan zajlott le, nem volt szélsőségektől mentes, Itt-ott ugyanis megjelentek a „megszállók” távozását követelő plakátok. A nyáron Rigában és Tallinnban is volt hasonlóra példa. Kényszerleszállás Szerencsés landolás Seremetyevón Fedélzetén 341 személlyel, műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre szerdára virradóra Moszkva Se- remetyevo repülőterén a PanAm amerikai légitársaság Frankfurtból Újdelhibe tartó gépe. A "hírt újságírók kérdésére válaszolva közölte a repülőtér szóvivője. Mint mondotta, a PanAm Boeing 747-esének egyik hajtóműve az olajnyomás hirtelen csökkenése miatt leállt. Ezért a gép Moszkva felé vette útját, majd sikeresen landolt Seremetyevón. Véget ért a párizsi vegyi fegyver-értekezlet 149 ország közös nyilatkozata Párizsban 149 ország közös nyilatkozatban ünnepélyesen elkötelezte magát, hogy lemond a vegyi fegyver használatáról és elítéli annak bárhol való bevetését. Egyben megerősítették, hogy eltökélt erőfeszítéseket kell tenni a vegyi leszerelésen kívül az általános és teljes leszerelésért, vagyis a nukleáris fegyverek kiiktatásáért is. Az első vegyi fegyverkezés Csak röviden... HELMUT KOHL, az NSZK szövetségi kancellárja szerdán megtartott első idei nemzetközi sajtóértekezletén bejelentette, hogy Mihail Gorbacsov főtitkár és államfő idén az év első felében esedékes bonni viszontlátogatása alkalmából a felek közös nyilatkozatban körvonalazzák majd a nyugatnémet—szovjet viszony eljövendő távlatait'a mind szorosabban szervesülő-összetarto- zó Európa keretében. ELHALASZTOTTÁK február második felére az őt közép-amerikai ország államfőinek csúcstalálkozóját. A találkozót legutóbb január 15-ére tűzték ki, az újabb időpontot néhány napon belül teszik majd közzé. ÉLETÉT VESZTETTE hat ember a hét eleje óta a dél- afrikai Natal tartomány fekete gettóiban dúló törzsi villongásokban. Velük az év eleje óta tizenhatra nőtt az áldozatok száma, s két év alatt már ezernél többen estek az etnikai töltésű összetűzések áldozatául. Az összetűzéseket többnyire az Inkatha mozgalom tagjai provokálják. ALOIS BRUNNER náci háborús bűnös kiadatását kérte a francia kormány Szíriától — jelentette be szerdán a francia külügyminisztérium képviselője és Serge Klarsfeld, a háborús bűnösök felkutatásával foglalkozó neves ügyvéd. A jelenleg Damaszkuszban élő 76 éves Brunner Adolf Eich- mann jobhkeze volt. Felelősség terheli zsidók Franciaországban, Görögországban, Németországban, valamint Szlovákia területén történt tömeges meggyilkolásáért IRÁNBAN az iszlám forradalom győzelme idején még mintegy 30 politikai párt működött. Ezeket az idők során folyamatosan betiltották, illegalitásba kényszerítették vagy feloszlatták. Most eddig tizennyolc politikai csoportosulás jelezte, hogy szeretne párttá alakulni — közölte Ali Akbar Montasemi iráni belügyminiszter. A Tehran Times cfmű napilapban kedden megjelent nyilatkozatában Montasemi elmondta, hogy december 30. óta lehet jelentkezni, március 20-ig fogadnak el kérelmeket. elleni világértekezlet hatpontos zárónyilatkozata szerint az államokat mélységes aggodalommal töltik el a vegyi hadviselés legutóbbi, az ENSZ által is elítélt esetei. A nyilatkozat felhívott minden olyan államot, amely még nem csatlakozott a vegyi hadviselést tiltó genfi jegyzőkönyvhöz, hogy írja alá — amit 12 ország képviselője mindjárt meg is tett. A nyilatkozat 3. pontja kimondja, hogy a 149 ország egyetemes, általános konvenciót kíván kötni a vegyi fegyverek gyártásának, tárolásának és alkalmazásának megtiltásáról, a meglévő készletek ellenőrzött megsemmisítéséről és e munka felgyorsítására hívták fel a leszerelési konferenciát Genfben. Addig is teljes támogatásukról biztosították az ENSZ főtitkárát, hogy megbízottaival folytassa a bejelentett esetek kivizsgálását és felhívtak minden országot, hogy segítse elő a főtitkár ilyen irányú erőfeszítéseit. Végül a nyilatkozat emlékeztetett az ENSZ-közgyűlés első rendkívüli leszerelési ülésszakának (1978) az általános és teljes leszerelés célját leszögező záródokumentumára. A nyilatkozatot közmegegyezéssel fogadták el, Románia azonban külön nyilatkozatban fejtette ki, hogy véleménye szerint a vegyi és a többi tömegpusztító fegyver eltiltásának és felszámolásának egyidejűleg kell folynia. Irán sajnálkozását fejezte ki, hogy az értekezlet nem bélyegezte meg Irak gáztámadásait az ő városai ellen, és nem írt elő hatékony ellenintézkedéseket ezutáni jogsértők ellen. A megyei tanács végrehajtó bizottságának ülése Sokadszor terítéken a nagykovácsi ügy NYÍLT level Németh Miklós miniszterelnöknek és Nagy Sándor SZOT-főtitkárnak A Csepel Autógyár dolgozói — mint a nagyüzemi munkásság része — felháborodással vették tudomásul, és tiltakoznak az 1989. január 9-én életbe lépett és a várható áremelkedések ellen. Vállalatunk nyolcezer dolgozója az autóbuszalvázak szerelésével, valamint több járműfőegység gyártásával meghatározó feladatot lát el a közútijármű-gyártásban. A főmunkaidőben megkeresett munkabér a családok többségénél a megélhetést nem biztosítja. Az árak emelése különösen sújtja a fiatal pályakezdőket, a nagycsaládosokat, az alacsony keresetűeket, a kétgyermekes családokat és a nyugdíjasokat. Dolgozóink az árak emelkedését csak akkor tudják elfogadni, ha a munkaerő értéke azzal egyenlő arányban emelkedik. Követelik a munkabérek árszínvonal-emelkedése miatti — központilag történő, nettó értékű — kompenzálását. Hiányolják a SZOT, és különösen a legnagyobb létszámot tömörítő vasasszakszervezet határozott kiállását. Felelősséggel hívjuk fel a kormány figyelmét, hogy amennyiben dolgozóink követeléseire megfelelő intézkedés nem történik, a kialakult elviselhetetlen helyzet beláthatatlan következményekkel járhat. A húr végsőkig feszült, az indulatok tovább nem fékezhetők. A Csepel Autógyár dolgozói nevében a vállalati szakszervezeti bizottság A Csepel Autógyár vállalati szakszervezeti bizottságának titkárát, Sarkadi Károlyt kérdeztük meg, hogy mi előzte meg a levél megírását. — Már az áremelések előtt, múlt héten, egyre több dolgozónk mondta el, hogy nem értenek egyet az árak ilyen mérvű növelésével. Különösen Nagy Sándornak, a SZOT főtitkárának mezőtúri beszéde váltott ki hegatív visszhangot a kollektívában. Úgy érezték, az a megjegyzése, hogy nem helyes sztrájkkal válaszolni az árintézkedésre, visszalépést jelent a korábbi időszakhoz képest. Mint mondták, Nagy Sándor megválasztása előtt másként indult, sokkal erőteljesebben képviselte a dolgozók érdekeit. Ehhez képest tűnik visszalépésnek a Mezőtúron elhangzott beszéd. Az áremelkedések bejelentése után a szakszervezeti bizottság kibővített értekezletet tartott, és itt fogalmaztuk meg • nyílt levelet. — Mit várnak a levéltől? Milyen lépéseket tehet ebben a helyzetben a kormány ön szerint? — Reméljük, hogy a kormány fontolóra veszi azt az eltökélt szándékát, hogy májusig még jelentősebb áremeléseket hajt végre. Hiszen odáig jutottunk, hogy a hangulat miatt lassan már „kezelhetetlenné” válnak az emberek, és félő, hogy az indulatok elszabadulnak. — Nyílt levelükben arra is utaltak, hogy hiányolják a vasasszakszervezet határozott kiállását. — Igen. Az utóbbi időben a vasasszakszervezet nagyon visszavonult és egyáltalán nem hallatták hangjukat. Mint Baranyai Géza, a központi vezetőség titkára elmondta, több, a miénkhez hasonló észrevétel futott be hozzájuk. Ezért a jövő héten elnökségi ülést tartanak, amelyen a meghatározott cél érdekében követelést fogalmaznak meg. Az országos átlagnál gyorsabban fejlődnek az ipari szövetkezetek Felmondott a tanácselnök nem büntetheti a megyei testület ban tíz esztendő alatt. Lapunkban is megírtuk, hogy a település tanácselnöke, Tokody Zoltán ellen szabálytalanságok sorozata, a törvényes előírások megszegése, valamint hatáskör többszöri túllépése miatt az elmúlt esztendőben a megyei tanács végrehajtó bizottsága fegyelmi eljárást indított, szigorú megrovásban részesítette, s kimondta alkalmatlanságát a tanácselnöki tisztre. A helyi tanácstestület azonban nem értett egyet a javaslattal, bár vita után, de bizalmat szavazott a tanácselnöknek. Az ügyben a következő fordulat, hogy Tokody Zoltán december 19-én lemondott hivataláról, s ezt a helyi tanácstestület el is fogadta. majd nyilvántartani a népesség adatait. A sajtóban, a televízióban Nagykovácsi és a település vezetői az utóbbi hetekben többször szerepeltek, mind korábAmint arról az első oldalon beszámolunk, tegnap ülést tartott a Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága az országgyűlési elfoglaltsága miatt távollevő Balogh László helyett Kocsis Péter tanácselnök-helyettes elnökletével. A végrehajtó bizottság beszámolót hallgatott meg Aszód és Bag Nagyközségi Közös Tanács, valamint Isaszeg Nagyközségi Tanács végrehajtó bizottságainak működéséről. A testület megállapította, hogy a tanácsok és azok szakigazgatási szervei jól látják el feladatukat az említett településeken, valamint az említetteken kívül Hévízgyörk, Do- mony és Iklad társközségekben is az elmúlt éveket számottevő fejlődés jellemezte. A végrehajtó bizottság ugyanakkor megállapította, hogy Bag és Isaszeg esetében a két település önállósulási törekvései, mig Aszódon a tanácselnök és a tanácstitkár személyi ellentétei nehezítik a tanács eredményesebb munkáját. A végrehajtó bizottság a továbbiakban tájékoztatót hallgatott meg a Pest megyei ipari szövetkezetek tevékenységéről. Dr. Bernáth Tibor, a KISZÖV (az ipari szövetkezetek megyei szövetségének) elnöke elmondta egyebek között, hogy a szövetségük ma már nem lát el hatósági feladatokat, hanem egyértelműen a szövetkezetek érdek- képviseleti szerve. E tekintetben sem egyeduralkodó, hiszen a megye 285 ipari szövetkezetéből mintegy ötven nem lépett be vagy kilépett az érdekvédelmi szövetségből. A megyei ipari szövetkezetek egyébként az országos és a megyei állapotot messze felülmúló hatékonysággal prosperálnak. Nyereségük tavaly 14 százalékos volt, míg például az állami iparé megközelítően 5 százalék», 4 fnező- gazdaságé a megyében 3-4 százalék. A végrehajtó bizottság elismeréssel nyugtázta az ipari szövetkezetek eredményeit, kiemelve, hogy azok tiszteletet érdemlően támogatják a megye öntevékeny művészeti csoportjait és a tömegsportot is. A népesség-nyilvántartás időszerű feladatairól szólt a következő előterjesztés. Lényege, hogy olyan országos népesség-nyilvántartási rendszer kiépítését tervezik a szakemberek, melynek segítségével először a megyeközpontokban, később, ha erre a feltételek megteremtődtek, a körzetközpontokban és a helyi tanácsoknál számítógépek segítségével napra készen tudják is adható el, ezért az új tulajdonos bejegyzési kérelmét elutasították. Ennek ellenére a két községi vezető ellen a fegyelmi eljárás megindult. A tegnapi végrehajtó bizottsági ülésen azonban se Tokody Zoltán volt tanácselnök, se az időközben szintén felmondott, s most felmondási idejét töltő Soltész István vb-titkár nem jelent meg. Mindez nem lett volna akadálya a határozathozatalnak, az azonban igen, hogy a volt tanácselnök már hem tartozik a Pest Megyei Tanács kötelékeibe, s vele szemben — mint az némi tanácstalanság után kiderült — fegyelmi büntetés nem szabható. A végrehajtó bizottság — nem különösebben bízva: a sikerben — Tokody új munkahelyéhez, az , Interag Rt,-hez fordul a javaslattal —, hogy a volt tanácselnökkel szemben jogszabályokat sértő intézkedés címén indítsanak fegyelmi eljárást. Soltész István vb-titkárt — aki hivatalánál fogva Nagykovácsiban a törvényesség őre — hasonló címen szigorú megrovásban részesítette a testület. A végrehajtó bizottság egyben március 31-től saját kérésére felmentette a vb-tit- kári munkakör alól. Mint azt az ülésen részt vevő Rónai Árpád, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának osztályvezetője jelentette, Tóth László ellen pártvizsgálat indult. Csulák András Újabb fejlemény a nagykovácsi történetben, hogy azóta újabb feljelentés érkezett a megyei tanácshoz Tokody Zoltán és Soltész István vb-titkár ellen. E szerint Tóth László, a községi párttitkár — a korábbi fegyelmi eljárás során a megyei vb ülésén hosszú beszédet tartott Tokody védelmében — 1983-ban lánya számára tartós használatra telket kapott a tanácstól, majd tavaly kérelmet nyújtott be, hogy a telket értékesíthesse. A tanácselnök szabálytalanul igazolta, hogy a telken a ház alapja már kész, igy arra a tanács nem tart igényt, tehát értékesíthető. Ezt az igazolást a vb-titkár. ismét jogellenesen, határozattá emelte. Az ügymenetnek azopban több szépséghibája van. A tartós használatba adott telken három év alatt be kell fejezni az építkezést. Ha ez nem történik meg, a telek visszaszáll a tanácsra. A tanácselnök lakásának közelében levő telken azonban az elmúlt hat évben egy kapavágás nem történt. A tanácselnök egy személyben nem dönthetett a telek értékesíthetőségéről, mert az a helyi végrehajtó bizottság hatásköre. A Tóthék számára mintegy félmillió forintos haszonnal kecsegtető üzlet azonban végül is nem jött létre. A budaörsi földhivatal munkatársai ugyanis meggyőződtek arról, hogy a telek teljesen üres, a jogszabályok értelmében nem