Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-05 / 4. szám
4 1989. JANUÁR 5., CSÜTÖRTÖK A vizsgaidőszak dandárján, tanulnak, drukkolnak Nehéz napok Zsámbékon A másodéves vecsésl lány, Szántó Andrea, kollégiumi szobájában éppen a pedagógiavizsgára készül Ä folyosó eleven Izgalomban él. Várakozó, szorongó fiatalok. Fiúk, lányok farmerban, hétköznapi ruhában, csak ritkán öltönyben. Általában párban, kisebb-nagyobb csoportokban. Dohányoznak. visszafogott hangon beszélnek. Néhányan még jegyzeteikben lapozgat-' nak. Mire a végére érünk, rajtam is erőt vesz az a furcsa, semmihez sem hasonlítható érzés: vizsgadrukk. Ettől én is kicsit idegesebb leszek. A vizsgaidőszak közepén járunk, a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán. A félhomályos folyosón véletlenül nekiütközöm két fiúnak. Egyikük fülében pöttömnyi fülbevaló. Te is vizsgázol? — kérdem. — Vihogva mutatja a saláta jegyzetet. Testnevelés-elmélet. Belelapozok; 1977-ben adták ki. A fiatalember azt mondja, elég elavult dolgok vannak benne. Nem tudom. Mindenesetre ő alig kilencéves lehetett, amikor a könyv a nyomdából kikerült. Szinte minden ajtó előtt Indexet szorongató vizsgázók várnak. A felszaba- dultabbak már túl vannak rajta, a többiek még előtte állnak. Hogy milyen jegy kerül estére az indexbe — ki tudja ...? r*«i Összevont szigorlat Engedéllyel benyitunk az egyik terembe. Már csak mi hiányzunk! Fotós kollégám el- kattintja masináját, öten vizsgáznak, kicsit idősebbek, mint a többi diák. Levelezősök. Pedagógia-pszichológia összevont szigorlat folyik. Komolyak a vizsgázók, komolyak a tanáraik. Szegény Némethné Fülöp Mariann! Felváltva, hol dr. Komlósi Piroska, hol dr. Kovács Emőke kérdezi pszichológiából, illetve pedagógiából. Négyéves napközis gyakorlata van az Érdi 8. Sz. Általános Iskolában. A többiek négyen, tételeik fölé görnyednek, ránk sem hederítenek. Gyorsan kiosonunk, elnézést kérünk a zavarásért. Föllopakodunk a lányokhoz a kollégiumba. Boldogult diákkoromban, emlékszem milyen nehéz volt találni egy nyugodt sarkot, ahol tanulni lehetett. A vizsgáim nagy részére egy hideg folyosón tárolt vasalóasztal tetején kuporogva készülődtem. Ha nagy szerencsém volt, jutott hely a meleg könyvtári olvasóteremben is. Ez utóbbi volt a ritkább. Így legtöbbször a kemény asztalon, száraz kenyeret rágcsálva tanultam a néptelen folyosón, mert ott legalább csend volt. Na nem azért, mintha nem lett volna hely a négyszemélyes hálóteremhez tartozó tanulószobában. Csakhogy, ott a csend hiányzott. Nos, ahogy a három szobatársat — akikhez benyitottunk — hallgatom, szinte szóról szóra ma is ugyanez a helyzet vizsgaidőszak tájékán. Karlik Erika, a dabasi elsős, Szántó Andrea, a ráckevei másodéves és Jakab Borbála, a vecsési harmadikos laknak egy szobában. Negyedik társuk most nem volt otthon. Amúgy kiválóan megvannak egymással. a tanuláshoz mégis mindegyikük igyekszik külön kuckót keresni. Tudtok így tanulni? Nevetnek. Mondják, van ennél rosszabb is, a tízágyas szoba. Otthon? Szülők, testvérek. még több a zavaró, figyelmet elterelő körülmény. Akkor? El lehet 'kérni néhány tanterem kulcsát, bár-elég reménytelen eset. Van, hogy aki egyszer megkapja, le sem adja többet. Vagy titokban vándorol át máshoz a „csendes hely” kulcsa. Igaz, ott a könyvtár. Csakhogy a könyvtáros cigizik és elég nagy a lárma. Jó, lehetne elővizsga-időszakban is készülni, de akikor még nehéz, mert suliba is kell járni. Félek a gyerekektől Hiába tervezi el az ember, mindig az utolsó napra marad a ráhajtás. Ez már öreg hiba, rossz diákszokás. Volt-e már utóvizsgátok? — kérdezem. Andrea egyből kikapja magának a választ. — Ha jaj! Nekem például matekból többször is! Azután magyarázza a helyzetét. — Amikor ide jelentkeztem, nem gondoltam, hogy ilyen komolyan kell venni a matekot. A történelem volt a kedvenc tantárgyam — cserfesíkediik. — A felvételi vizsga pedig ugye kötelezően magyarból, választhatóan történelemből vagy matematikából volt. Szóval a történelem volt a kedvencem, s amikor fölvettek ide, kiderült, hogy töri egy szál sincs. Illetve van, harmadévtől — szól közbe Borbála, a harmadikos. — Ezért vagyok rendszeres utóvizsgázó a matek tanszéken —-FIGYELŐ Almok, a nagyobb történelmi események egyebek között arra is jók, hogy témát adjanak bizonyos szépirodalmi alkotásoknak, amelyek hol azonnal a história egy-egy megrázkódtatása után, hol később, afféle visszarévedésként idéznek fel háborúkat, forradalmakat, a társadalmi mozgások különböző válfajait. Akik például már felnőttként, jó emlékezetű fiatalként élték meg 1956 őszét, tudhatják, hogy a következő években egész sor regény került az olvasók kezébe erről az időszakról; Berkest András pályája például ekkor ívelt fel oly hirtelen, de mások. így Molnár Géza is megírták a maguk 56-os történeteiket. Aztán ez a regényfolyam elapadt, s az olvasó csak elvétve bukkant rá olyan novellára, kisregényre, amely az akkori időkből választott hősöket. Ezek a figurák azonban már általában mások voltak, mint elődeik; kevesebbszer forgatták a fegyvert, és inkább magánemberi, magánéleti konfliktusokkal voltak elfoglalva. Olyasféleképp, mint Bertha Bulcsu A bajnok élete című művének a kamaszhőse. aki szinte észre sem veszi, mi történik körülötte, hanem csak az a vágy hajtja, hogy belőle, a dél-dunántúli fiúból egyszer országos pingpongbajnok váljon. Az is lesz. s hogy miképpen. azt immár a televízió nézői is megtudhatták a Labdaálmok című tévéfilm jóvoltából. Mihályfi Imre vitte képernyőre ezt a valóban különös karriermeset, s ő láthatólag mindent megtett, hogy a központi alak. ez a nagy álmokat kergető Káli Gyula furcsa vágyakozása az író szándékai szerint kerüljön az előfizetők tekintete elé. Vagyishogy tényleg csak mellékesnél is mellékesebb intermezzónak tűnjön az a bizonyos októbervég, s hogy egyes-egyedül az edzést edzésre, versenyt versenyre halmozó nagy kamasz ambíciója domináljon. Ám bármennyire is egyértelmű volt a dirigensi szándék, azzal. hogy Mihályfi nem tudott egy igazán rátermett főszereplőt találni, a várt siker csak félsikerré degradálódhatott. Ez a bizonyos — a nagyközönség számára mindeddig ismeretlen — Berencsi Attila ugyanis nem volt képes kellő elhitető erőt kölcsönözni az ő Káli Gyulájának. Sokkal inkább mímelte, mintsem élte azt a nagy akarást, azt a mindent feladást a sportcsúcs elérésének érdekében. S így aztán azok a mellékszereplők sem tudták igazán sikerre vinni a jelenetsort, akiket sokkal jobb szemmel választott ki a rendező. Koltai Róbert edzője például egészen új arcát mutatta meg ennek a népszerű színésznek, de a televízióban alig-alig látható Czinkóczi Zsuzsa (ő Máriaként kapcsolódott volna ehhez a legénykéhez) vagy a zugban kortyolgató úriasszonyt megelevenítő Tordai Teri is pompásan játszott. Summázatként tehát olyasmit mondhatunk, hogy hiába forgott olyan jól ez a társadalmi ringlispíl rajta a jellegzetesebbnél jellegzetesebb alakokkal, ha éppen az az arc maradt fakó, amely miatt minden nekilendült. Így aztán, amikor onnan. Óbudáról elindult Mohács felé az a hajó. a néző úgy bámulhatott a tatján álldogáló győztesre, hogy tudta: nem valami sokáig őrzi majd az emlékezete azokat a céltudatosra keményített arcvonásokat. TV—1, TV—2. s különben is, most nem azokat a (műsor)- időket éljük, amikor egy produkció foglalkoztathatja a készüléktulajdonosok képzeletét. Ahogyan azt jó előre, kellő hangerővel beharangozták, az év elejétől útjára indult a két külön műsor, s néző legyen a talpán az. aki mindazt végigizgulja, -szórakozza, amit ez a végtelen kép- és hangfolyam kínál. Pláne nagy baj van ott. ahol a családtagok nem tudnak megegyezni, mi legyen a soros menü. Ha pedig netán már a parabolaantenna is ott kémleli az eget a ház tetején, nos. akkor teljes a csőd. hiszen jött. látott és különösen az ifjabbak körében totális győzelmet aratott a Sky és a Super channel. És mi minden jön még — legalábbis az ígéretek szerint. Bizony, bizony, óriási generációs perpatvarokra számíthatunk az én ezt nézem, de én amoda kapcsolok hangzású családi viták kapcsán... Akácz László fejezi be Andrea. — Egyébként a matekot nem lehet szidni — toldja meg Borbála —, mert van számítástechnikai oktatás is, s hozzá számítógépek. Magyarból csak nyelvtant oktatnak, illetve gyermekirodaimat. Mindhárman egyetértenek abban ,'hogy a klasszikus irodalom és a történelem hiányzik legjobban. A „gólya” Erikát a felvételijéről faggatom. Meséli, menynyire sajnálta szegény fiúkat, hogy ének alkalmatlanságuk miatt rengeteg srácot kiszórtak. Ö, a felvételi lapon megjelölt szakok közül a rajzot választotta. Hármójuk közül talán róla mondhatnám: ő biztosan tanítani fog. Társadalmi szerződést kötött a megyével. — Szóval talán, belőled lesz pedagógus — fordulok Erikához. Nagyot nevetnek a lányok. — Én is félek egy kicsit, mint Andrea a gyerekektől — mondja —, tartok tőle, nem lesz elég türelmem hozzájuk. Erika egy megállapítása egyébként még feltétlenül figyelemre méltó. így hangzik: A tanárképző főiskolán végzettek szakbarbárok sem lesznek, meg pedagógusok sem, mert sem a szakukból, sem pedagógiából nem kapnak megfelelő képzést. Az egyetemen szakbarbárok vannak, itt Zsámbékon pedig pedagógusokat képeznek. Erika fnegálla- pítása igencsak közel áll az igazsághoz — ami a mai pedagógusképzésünket illeti. Miért magániskolában? A lányok szeretik, hogy sol a gyakorlati tanítás. Amit vi szont nem szeretnek: a kint tanárok — úgy tűnik, szándé kosán — lejáratják őket a gye rekek előtt. Ügy érzik, a má végzettek lekezelik a „kista nítónéniket”. Ö „csak” kista nítónéni, így mondják, é ilyenkor a „csak” szón van . hangsúly. Lehet, innen a féle lem, hogy majd nem bírnak . gyerekekkel. A főiskolai peda gógusokat egyébként szinte ki vétel nélkül segítőnek, jó szán dékúnak és nagy tudásúnak tartják. Tanáraik követik, kö vettetik velük a politikai vál tozásokat is. Ez sokat számi Néha azonban nem értik, né melyik könyvet miért kel mégis egyáltalán elolvasni ul Borbála - így fogalmaz: — Ér aki nem tartom magam poli tikailag magasan iskolázott nak, már a hatodik oldal utá látom, hogy amit leírtak, ner egyezik a valósággal. Szeren cséré ezt a tanáraink is íg gondolják, s nem kérik számo a tankönyvi anyagot. Végül is vizsgaidőszak var búcsúznunk kell. Egy utols< mondatuk azonban nyugtala nít. Azt mondták mindhár man, szívesen tanítanának ma gániskolában... Antal Piroska Számoljon velünk! A nyugdíj-kiegészítő, valamint a 10 évnél hosszabb tartamú életbiztosításai éves díj’ának 20%-át a tárgyévi adój'ából közvetlenül levonhatja, évi 7200 Ft-ig. Az erről szóló igazolást az Állami Biztosító minden ügyfelének január végén elküldi. Számoljon velünk. Állami Biztosító © S6G3I3HF1 ■ HETI FILMJEGYZETm Háborús játékok A komputermánlás tinédzserek és a komputertudós a Háborús játékok című amerikai filmben Amióta a technikai fejlődés elérte azt a fokot, hogy a gépek szinte az ember verseny- és vetélytársaivá lettek, állandó a félelmünk attól, hogy a gépek átvehetik az uralmat is fölöttünk. Köztudott, hogy a legújabb számítógépek (a harmadik, vagy már a negyedik generációsak) képesek önmaguk korrigálására, a beléjük táplált programok módosítására, továbbpörgetésére, anélkül, hogy erre külön, külső — embertől származó — utasítást kapnának. Az űrhajózás például elképzelhetetlen az ilyen „tudású” számítógépek nélkül. No de, ha egyszer ezek az egyre tökéletesedő gépek már majdnem gondolkodnak, akkor mi a garancia arra, hogy egy szép napon — esetleg valami hibás kód, téves parancs következtében vagy „csak úgy”, maguktól, saját programjuk .fokozatos továbbépítésével — nem önállósítják magukat, és mielőtt alkotójuk, az ember közbeavatkozhatna, nem idéznek elő végzetes, megállíthatatlan folyamatokat. Számtalan tudományosfantasztikus regény, novella, film játszott már el ezzel a gondolattal. Többnyire a jövőbe helyezett történet keretében riogattak bennünket azzal, hogy a számítógépek átveszik a hatalmat az ember, a Föld, sőt, a Naprendszer, merészebb művekben a Tejútrendszer, galaktikánk fölött, és Föld-, Naprendszer, vagy galaktika közi konfliktust állítanak elő, melynek során világméretű láncreakciók indulnak el, stb. stb. A most moziba kerülő amerikai film, a Háborús játékok (rendezte John Badham) ezt a témát feszegeti, de egy ügyes ötlettel megkerüli a jövőbe vetített katasztrófa lehetőségét, és azt mondja: amiről azt hittük eddig, hogy csak a jövőben fenyegethet, az már itt van, ma és nem is távol, hanem a kezünk ügyében. Szó szerint — hiszen a film tinédzser hőse, David, a saját diákszobájában lévő személyi számítógépe segítségével képes behatolni különböző számító- gépes programokba. Oly hatalmas, titkos programokba is, melyektől egy harmadik világháború kirobbantása függ. Jóllehet ehhez a véletlen is kell Dávidnak, a dolog mégsem a véletlen műve, hiszen léteznek ezek a háborús programok, és léteznek a lehetőségek is, melyekkel élve egy diákgyerek is behatolhat a mégoly biztonságosan védettnek vélt rakétaindítási, ellencsapás- vagy első csapás programokba. És ha ne adj’ isten nem egy komputerbolond diákgyereknek sikerül ez, hanem egy őrültnek vagy egy kifejezetten ellenséges szándékú, a világkonfliktust kirobbantani akaró egyénnek (vagy, ami még rosszabb, hatalomnak) — akkor nem képzelhető el a korrigálás, az „Állj!” parancs időben történő kiadása. A Háborús játékok ezzel a gondolattal játszik el, s mi tagadás, bármennyire játék is, bármennyi is benne a mese és a gyermetegség, beleborsódzik a hátunk — a lehetőségbe, a fenyegetés valódiságába. S abba. hogy mindez a legteljesebb mértékben jelen idejű, itteni és mostani. Roppant érdekes dokumentumfilmet készített ismét Bokor Péter, aki a televízió Századunk sorozatában példátlan szorgalommal gyűjti a XX. század történelmének dokumentumait és történelemcsináló figuráinak portréit. Akit most a mozikban is látható, másfél órás filmben bemutat, e portrésorozathoz nem a század történelmét aktívan befolyásoló személyek közé tartozása révén kapcsolódik. És mégis kapcsolódik, kissé áttételesen, hiszen e személy családja nagyonis meghatározó szerepet játszott századunk — és sok korábbi évszázad — magyar és európai történelmében. Habsburg Ottóról van szó. Pontosabban: dr. Habsburg Ottóról, aki ma az Európa Parlamentben az NSZK egyik tartományának. Felső-Bajoror- szágnak a CSU (keresztényszocialista) képviselője, s egy nagyon érdekes szövetség, a Pan Európa Unió elnöke. A ma hetvenhat esztendős politikus, mint az valószínűleg köztudott. az utolsó magyar király és osztrák császár, IV. Károly fia, — tehát királyfi, s (elméletben, leszármazási értelemben) trónörökös. E tényből arra is következtethetnénk — és sokan következtettek is évtizedekig —, hogy Habsburg Ottó valamiféle kövület, a monarchia élő emlékműve, velejéig reakciós stb. Az Isten akaratából... című dokumentumfilm most bebizonyítja: mint minden előítélet, ez is téves. A Bokor Péter kamerája előtt kifogástalan, árnyalt, igen kulturált és rendkívül művelt magyarsággal beszélő dr. Habsburg Ottó csak annyiban különleges figura, hogy származását nem tagadhatja meg — ám olyan politikus, aki józanul, okosan és körültekintően szemléli világunkat. Hisz egy, a népek közeledését, az ellentétek elsimítását szolgáló európai politika lehetőségében, s e politikát a maga minden lehetőségével aktívan képviseli is. Habsburg Ottó, miközben beszámol roppant változatos életútja olykor politikai krimibe illő fordulatairól, azt is leszögezi : európai polgárnak érzi ugyan magát, de szíve mélyén megmaradt osztráknak és magyarnak, vagy ahogy mondja: Duna mentinek. És e film után ezt el is kell neki hinnünk. Takács István Isten akaratából...
