Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-05 / 4. szám
1989. JANÜÄR 5., CSÜTÖRTÖK 7> 12 3 Munkásőrök egységgyűlései Az év első hónapjában országszerte egységgyű-lésaket tartanaik a munkásőrök. A 60 ezer tagot számláló testület hagyományos évzáró-évnyitó rendezvényein értékelik a tavalyi feladatok teljesítését, s a kibontakozó gazdasági-politikai reformfolyamathoz kapcsolódva kijelölik az idei feladatokat. A hétvégeken, munkaidőn kívül megrendezett egységgyűlésekre meghívót kaptak a pártszervezetek, az állami szervek vezetői, ott lesznek a munkahelyi kollektívák 'képviselőd,, illetve a társadalmi szervezetek és a társ fegyveres testületek vezetői. A meghívott vendégek mellett a rendezvények kapui —- az idén először — nyitva állnak minden érdeklődő előtt. Az elmúlt esztendő tapasztalatait összegezve a munkás- őregységek mindenekelőtt számba veszik, hogy tagjaik miként járultak hozzá a májusi országos pártértekezlet állásfoglalásainak valóra váltásához, s munkahelyeiken hogyan segítették a gazdasági-társadalmi stabilizációs kibontakozási folyamatot. Nem kevésbé fontos követelmény a munkásőrökkel szemben a tevékeny közéleti szerepvállalás. A felpezsdült magyar közélet tavaly minden eddiginél jobban igényelte az aktívan politizáló, közösségi gondolkodású munkásőrök részvételét a különféle társadalmi vitákban, a politika formálásában. Erre ösztönözték a testület tagjait a Munkásőrség vezetői is: az országos parancsnak ezzel kapcsolatos állásfoglalása szerint a munkásőrök bármely olyan társadalmi szervezetnek, alternatív szerveződésnek tagjai lehetnek, amely a szocializmus talaján áll. Ami a szolgálati feladatok ellátásét • illeti,, a munkásőrök tavaly egyéb feladataik mellett 700, jelentősebb közbiztonsági akcióban segítetté^ a rendőrség munkáját, s közreműködtek határőrizeti, illetve fegyveres biztosítási feladatok ellátásában is. összességében mintegy kétmillió órát töltöttek szolgálatban, túlnyomórészt munkaidőn kívül. A gyógyszeráremelés hírére Tumultus a patikában Mint tegnapi lapszámunkban már beszámoltunk róla, az influenzajárvány, no meg a gyógyszerek árának mintegy 80 százalékos emelése, mely hétfőtől lép érvénybe, alaposan megnövelte a patikák forgalmát. Ahol nem leltároznak, ott hosszú sorok kígyóznak az árazótói a pénztárig, a pénztártól a kiadóig. A leltár, ahol az van, természetes velejárója a kereskedelemnek. Most mégis ingerülten fordulnak vissza a lehúzott redőnyök láttán, ne- tántán megpróbálnak becsöngetni, bezörgetni — hiába. Az érdi í. számú gyógyszertárban reggeltől estig órási a forgalom (felső képünk). Törökbálinton hiába csöngetnek, itt leltár van (jobb oldali kép). Budaörsön az egyetlen gyógyszertár, ami még ráadásul kicsi is, most a törökbálintiakat is ellátja. Veszélyben a takarékpénztárak A rablóknak is útba esik A rablók rossz emberek. Ha pedig rosszaik, akkor pokolra kerülnek. Nem érdemes azonban nagyon belebonyolódni a metafizikába, hisz itt, a transzcendensen innen, mi pokolnál kevesebbel is beérjük. Nekünk elég, ha azok a rablók börtönbe jutnak. Ez utóbbi nem riaszt ugyan örök tűzzel, válogatott kínokkal, mégis megfelelőnek tűnik a büntetésre és elrettentésre. Csakhogy a rablókra, úgy látszik, sem a biblia, sem a Btk. nincs hatással. Mintha csak a boltba járnának — mondta a múltkor egyik ismerősöm a sorozatos takarék- pénztári rablásokra gondolva. Egy hónap alatt négy támadás. Ráadásul a rablások felét Pest megyei takarék- pénztárak ellen követték el. Az ember pedig, ezekről hallván, eltűnődik biztonságról meg közrendről. És homlokán tovább szaporodnak a ráncok, amikor egy harmadik, a rendőrség által rablásnak ugyan el nem ismert Pest megyei esetről is tudomást szerez. — Ez közvetlenül a mogyoródi rablás után történt — meséli Kalmár Béláné, a MÉSZÖV takarékszövetkezeti irodájának vezetője. — Mi kiszóltunk akkor mindenhová, hogy vigyázzanak, figyeljenek, jelentsék, nincs-e valami baj. Kiderült, hogy Valkon a pénztáros megbetegedett, tehát a vezető egyedül van bent. Azonnal utasítottuk, hogy ne tartson ügyfélszolgálatot, hanem zárjon be. Éppen amikor kilépett az ajtón, ért oda egy férfi. A vezető persze már nem engedte be. A férfi erre visszaindult egy, Trabanthoz, amiből még ketten szálltak ki, fehér kesztyűben. Ennyi az egész. Bizonyítani persze nem tudtunk semmit, de nálunk mindenki kísérletként könyveli el ezt az esetet. — Akár kísérlet volt, akár nem, szerintem azért jól tükrözi a dolgozók lelkiállapotát. — Ne is beszéljünk erről. A kirendeltségeken félnek az emberek, van olyan takarék, ahol >a pénztárosnő néha sírógörcsöt kap. Vidéken, kisebb településeken minden idegentől megijednek az alkalmazottak. Szóval, úgy érezzük, nagyon rossz a közbiztonság. Mi megmondtuk mindenkinek, rablótámadás esetén ne vitatkozzanak, adják oda a pénzt. Nincs szükség hősökre. A bűnözők elfogása nem az ügyintézők dolga. — Ez együttműködést jelent a rablókkal? — Nem, ez életben maradást jelent. Senki nem tudhatja, töltött-e az a fegyver, amit ráfognak, igazi-e, vagy játék. Borzalmas érzés a pisztoly csövével szemben állni. És mintha nem lenne elég egy ilyen élmény, az óbudai támadás után például a nyomozók annyit faggatták az egyik dolgozónkat, hogy az végül teljesen kiborult és a mentők vitték el. — Ügy tudom, hogy a takarékpénztárak jel vannak szerelve riasztóberendezéssel. Ez sem segít? — A csengőkre csak az éjszakai betöréseknél lehet számítani. Fényes nappal, szemben a rablóval, ki fogja megnyomni a gombot? Ha pedig már elmentek a támadók, szinte semmi értelme az egésznek. — Nincsenek külön vonalak a rendőrségre vezetve? — Egy ilyen rendszer kiépítése egyrészt nagyon drága, másrészt amíg kiér egy- egy településre a rendőrség, már csak a rablás tényét tudja megállapítani. Igazi biztonság csupán akkor lenne, ha egy golyóálló üvegfallal választanánk el az alkalmazottakat az ügyfelektől. Meglehetősen elkeseredett szavak ezek. Kíváncsi voltam, vajon mit szól mindehhez dr. Szabó János, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság népgazdaság és társadalmi tulajdon védelmi osztályának vezetője. Tehát: biztonságosak a megye takarékpénztárai? — Nem jobb és nem rosz- szabb a helyzet itt, mint másutt. Azt viszont meg lehet érteni, hogy nem állíthatunk minden takarékpénztár mellé egy rendőrt. Persze könnyű a közbiztonságot hibáztatni, ugyanakkor azonban tudnunk kell, hogy a takarékszövetkezet sem hajlandó igazán áldozni a biztonságra. A rendőrkapitányságok vagyonvédelmi jelzőközpontjai például még mindig kihasználatlanok. Emellett pedig előfordulnak Mindegy volt, hogy luxusvilla vagy vályogviskó A drágább már többet ér A biztosítási szakemberek körében úgy érzi magát időnként a kívülálló, mintha egy idegen világba csöppent volna. Pár perces beszélgetés után biztosan szóba kerülnek a sorscsapások, tragédiák és egyéb rémtörténetek. Ilyenkor lehet megtudni, milyen veszélyeket rejt például egy forróvíztároló vagy egy szétcsúszott lefolyócső, esetleg a felelőtlen szomszéd nyitva felejtett gáz- vagy vízcsapja — a betörőkről és az elemi csapásokról már nem Is beszélve. Manapság sok család ismerkedhet meg ezekkel az esetekkel. A biztosítók üzletkötői hónapok óta járják az ország településeit, hogy az ott lakókat rábírják: kössenek új otthonbiztosítást. A statisztikák szerint a hazánkban ma érvényes 3,3 millió épület- és lakásbiztosításból megközelítőleg negyedmillió Pest megyében köttetett. Harmincéves alapé ívek De lehet-e majd ezután is szolgáltatásnak nevezni ezt a fajta biztosítást? Hideg Miklós, a Hungária Biztosító Pest Megyei Igazgatóságának vezetője szerint nem nagyon. Ügy véli, éppen ideje volt, hogy a felettes hatóságok hozzájárultak a szociális intézménynek is tekinthető épület- és lakásbiztosítások megújításához, az üzletág valódi értelemben vett üzletté válásához. Mert azt, hogy ez év őszéig az 1986-ban alakított Hungária Biztosító a korábbi feltételek miatt nem vállalkozott a lakás- biztosításra, a szakemberek is elismerik. Az Állami Biztosító zi több százmillió forintos ráfizetése — amelyből természetesen az ÁB megyei igazgatósága is kivette részét — természetesen nem vonzotta a konkurenciát. A „bukás” okát véleményük szerint egyértelműen az okozta, hogy az épület- és lakásbiztosítás alapelveit még 1957-ben fektették le, s azóta csupán két ízben, 1986-ban, majd 1977-ben módosították. Pedig a biztosítási szakértők sokéves kárstatisztikájuk, a veszélynemek értékelése alapján már 1982-ben kidolgozták az új biztosítási módozatokat, s a valószínűségszámítás alapján biztosításmatematikai számításokkal támasztották alá érveiket. — Tökéletes biztosítás nincs — mondja Berlinger János, az Állami Biztosító Pest Megyei Igazgatóságának lakossági osztályvezetője. — Ez, a legújabb sem az, de össze sem lehet hasonlítani a régivel. Az a fajta biztosítási ideológia, amely ez év őszéig élt, s amelynek alapján 1990 végéig még érvényesek a szeptember előtt kötött biztosítási szerződések, már réges-rég idejét múlta. Érdekes, hogy az 1977-es módosítás idején is még az egyenlősdi volt a vezérelv — az épület- és lakásbiztosítás díjtételeit végső soron csak a szobák száma, a lakások nagysága határozta meg. Nyereséget ígér így fordulhatott elő, mondja az Állami Biztosító osztályvezetője, hogy a nagy egyenlősdi miatt végső soron például a rózsadombi luxusvillák kárát a szerényebb, sőt szegényesebb körülmények között élők fizették meg. Nem volt felső értéke a kártérítésnek, így, aki azonos nagyságú házában, lakásában többmilliós értéket halmozott fel, nagyságrendekben nagyobb kártérítést kapott ugyanakkora biztosítási díjért, mint az egyszerűbb körülmények között élő sorstársa. Nos, amint azt a biztosítási szakemberek egybehangzóan állítják, ennek egyszer s mindenkorra vége. Ök pillanatnyilag elégedettek: az új nevet viselő biztosítási mód nyereséget ígér. Még akkor is, ha azt mondják, hogy az otthonokban bekövetkezett károkat az új szerződések értelmében teljes értékben térítik meg. Az ügyfeleknek ugyanis ezután az lesz az érdekük, hogy vagyonuk. reális értékére kössenek szerződést, hiszen lakásukat, házukat, ingóságaikat kár esetén csak így tudják a kártérítés összegéből pótolni. A gond az, hogy ezt az érdeket éppen az életszínvonal általános romlása miatt nem tudja mindenki érvényre juttatni. Az évi pár száz forintos biztosítási díj ezután ugyanis több ezerre rúghat, s előfordulhat, hogy a havi biztosítási díj a korábbi éves díjösszegnek felel majd meg. Nehezen emészthető — Idáig egyedül voltunk az egész világon a régi biztosítási feltételek alkalmazásával — mondja Berlinger János. — Egy „amerikás” magyar például nem akart hinni a fülének: hazatelepülése után vásárolt Nagykátán egy házat, ami után 384 forint biztosítási díjat fizetett évente. Ugyanez a biztonság az autója, egy Ford után évi 20 ezer forintjába került. Nem értette, hogyan lehet ez... Nos, a Ford-tulajdonos, aki kint más viszonyokhoz szokott, bizonyára nem veszi majd zokon a változást. Neki valószínűleg 1990 után is lesz biztosítása a házára. A félő csak az, hogy a hazai - viszonyokhoz, bér- és árarányokhoz szokott többség nehezen emészti majd meg — ha egyáltalán megemészti — a változásokat. Még akkor is, ha tudja, hogy a többszörösére emelkedő biztosítási díjak kár esetén egy élet munkáját kárpótolhatják majd. Ezért bizonyára egy dologban egyetért az egymással versengő biztosítókkal: az új biztosítás valóban nem tökéletes — legalábbis, ami a bérekhez viszonyított árat illeti. De ezért nem a biztosítót illeti a szemrehányás. Pató Zsuzsa HOZZÁSZÓLÁS CIKKÜNKHÖZ Tavaszig nem lesz új ár olyan kirendeltségek is, ahová még helyi riasztás sincs beszerelve. — Ez azt jelenti, hogy működnek olyan pénztárak a megyében, melyekben semmiféle biztonsági berendezés nincs? — Igen. — Nem kötelezhet ezekben az esetekben a rendőrség a riasztók beszerelésére? — Ha a pénzkezelés feltételeit nem ítéljük megfelelőnek, felhívhatjuk erre a takarékszövetkezet figyelmét, de nem kötelezhetünk. — Az persze megint más kérdés, van-e értelme a riasztóknak, ha nincs, aki megnyomja azokat. — Természetesen az emberélet a legfontosabb, márpedig ki tudja, milyen reakciókat vált ki egy rablóból, ha megszólal a csengő. Azt azonban fontosnak tartom, hogy legalább a támadás után feltétlenül jelezzenek az alkalmazottak. így felhívhatják az esetleges tanúk figyelmét a távozó bűnözőre. — Mi a véleménye, nem fognak tovább szaporodni a takarékpénztárak elleni támadások? A jelek alapján erre lehetne következtetni. — Nem vagyok jós. A pénztárak biztonságának megoldása azonban nem is rendőri feladat, az a pénzintézet dolga lenne. Mi csupán felmérésekkel, tanácsokkal, a járőr- szolgálat fokozásával, a körzeti megbízotti hálózat aktivizálásával tudunk segíteni. — És persze azzal, hogy elfogják a tetteseket. Hiszen így láthatják a többiek, hogy ezeket az ügyeket nem lehet megúszni. Van már valamilyen eredmény a két Pest megyei rablás tetteseinek kiderítésében? — Egyelőre semmi. Falusy Zsigmond A Pest Megyei Hírlap tavaly december 7-i számában, minden családi kasszát érintő, közérdekű és szó szerint is rázós kérdést feszegetett Tóth Béla Rázós kérdés: az áram ára című írásában. Köztudottan, igen eltérőek a villanyáram fogyasztói díjai és mint azt a lap írásából is megtudhattuk: a legvastagabban a községekben fog a ceruza, olcsóbban a városokban, még olcsóbban a kiemelt ipari városokban és a legolcsóbban a fővárosban juthat villanyhoz a fogyasztó. A főváros és a vidék közötti, úgymond igazságtalan vil- lanytarifa-rendszert még a Parlamentben is felvetették az egyik interpelláció során, az Országgyűlés tavaszi ülésszakán — adta hírül megyei lapunk. Nem vitatom annak jogosságát, hogy jobban közelíteni kellene egymáshoz a jelenlegi tarifákat, a vidéken és a városokban fizetett villanyáramdíjakat. Vannak is már hírek arról, hogy a nem távoli jövőben már kisebb eltérés lesz az egyes tarifák között... Persze, nem úgy fogják tolerálni a ma még meglevő különbségeket. hogy majd - idé- ken lesz olcsóbb a villanyáram, hanem akképpen, hogy Budapesten fogják felemelni a villanydíjakat! Természetesen a mai, igen nehéz gazdasági helyzetben, ez nem is történhet másképpen, ezt be kell látnunk sajnos ... Azonban tudni kell azt is. hogy a ma még olcsóbb fővárosi áramdíj már eddig is igen drágának mutatkozott nagyon sok családban, ennek bizonyságául csupán néhány adat szolgáljon itt. A Fővárosi Közüzemi Díjbeszedő Vállalat és a Fővárosi Elektromos Művek statisztikája szerint két éve több mint nyolcezer budapesti fogyasztónál kapcsolták ki a villanyáramot! Tavaly — az utolsó negyedévet még nem számítva — mintegy hatezer fogyasztónál plombálták le a villanyórát, mert egyszerűen képtelenek voltak a villany- számlájukat kiegyenlíteni! Azonban az 1987-ben kikapcsolt 8 ezer villanyóra mellett, családonként figyelembe véve 3—4 családtagot, akkor bizony a múlt esztendőben az áram nélkül maradottak száma elérte a 25—30 ezer főt! Pedig nem szabadna korán és elítélőleg általánosítanunk, hogy bizonyára az áram nélkül maradottak, az úgymond .,önhibás” társadalmi rétegből kerültek volna ki! Gyorsan tegyük hozzá, hogy vannak közöttük kisnyugdíjasok, akiknél a nyugdíj reálértéke nem tudott lépést tartani az emelkedő árakkal és a növekvő inflációval, de akad közöttük nagycsaládos, többgyermekes, ahol csak egy kereső van, mert az anya gyesen vagy gyeden van, és sorolhatjuk így tovább a hátrányos helyzetűeket ... Mert nem minden családnál az állampolgári fegyelem és a fizetési morál romlott meg, hanem az életszínvonal fokozatos csökkenése miatt egyszerűen képtelenek, akárcsak az alapvető szolgáltatásokat is megfizetni! Az áramdíj emeléséről any- nyi kiszivárgott már, ameny- nyiben ez némileg is biztató lehet egyáltalán, hogy a fűtési idényben, tavasz előtt még nem kerül sor az új és magasabb villanydíjak bevezetésére ... Az áremelés ugyan elkerülhetetlennek látszik ebben a rázós kérdésben, de az új tarifarendszer kidolgozásával egy időben a szociálisan hátrányos helvzetűeknél az ellen- tételezésről is gondoskodnia kell az állami költségvetésnek! Bnzó Emil Budapest
