Pest Megyei Hírlap, 1989. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-21 / 18. szám
4 Titian 1989. JANUÄR 21., SZOMBAT Ai Amit a Duna megőrzött múltunkból Közkinccsé kell tenni Aligha várható már, hogy "valamilyen nagyméretű régészeti értéket találnak Nagymarosnál, a vízlépcsőépítés munkagödréből. A visegrádi Mátyás Király Múzeum régészei azonban mindaddig szorgalmasan vallatják fémkereső műszerükkel a mederfeneket, amíg úgy nem érzik: lelkiismeretük szerint alapos kutatást végeztek, ök ugyanis még mindig nem mondhattak le arról, hogy esetleg értékre bukkannak. Minden és semmi Január első napjaiban azonban még több reményük lehetett: a „minden és semmi” egyforma eséllyel került szóba. Igaz, tisztában voltak azzal, hogy a meder lezárásakor már egy réteg iszap elsodródott. Tény az is, hogy a századelőn a mederszél jóval kijjebb volt. A vasútépítés előtt töltötték föl azt a területet, ahol most a jegenyesor és az új lakótelep áll. Így tehát már eleve kevesebb leletre számíthattak, hiszen a víz sodorvonala átkerült, s a folyó — amint az a napokban kiderült — letakarította a sziklafeneket. Ám a vízlépcső építésével kapcsolatos kutatásokat tovább folytatják a múzeum munkatársai: Gróf Péter és dr. Groh Dániel — s a Nemzeti Múzeum nyugállományú tudományos főmunkatársa, dr. Soproni Sándor, akit az elmúlt harminc esztendőben a magyarországi limeskutatás szakértőjeként ismertünk meg. Gizella-telepen ugyanis feltártak egy negyedik századból származó római kori kis erődöt. A hajdani római birodalom magyarországi határszaAlkotás és együttműködés a nevelésben címmel pedagógiai módszerek kirakodóvásárát rendezik meg január 28—29- én Gödöllőn a Petőfi Sándor Művelődési Központban. Az eseményt a Magyar Drámapedagógiai Társaság és a gödöllői művelődési központ kezdeményezte, ám közreműködik az Országos Közművelődési Központ és az Országos Pedagógiai Intézet, s támogatja az MTA—Soros-alapítvány. A Hol — mi felcímet viselő vásár — meghirdetőinek célja szerint — bemutatkozási lehetőséget kíván biztosítani olyan kísérletező pedagógusok számára, akik valamelyik művészeti ág segítségét használják fel munkájukban, s akik újszerű módszereiket alkotásra, együttműködésre alapozzák. De azoknak is rendelkezésére állnak, akik a bemutatott eljárások alkalmazói, továbbadói lehetnek. A rendezvényen a módszereket felkínálók 15-20 perces előadásokat tarthatnak. Ezt — egyszerre több helyszínen, párhuzamosan zajló — bemutatók, illetve konzultációk követik. A január 28-án, szombaton délelőtt tíz órakor kezdődő program első napján 17 előadás hangzik majd el, többek között a szentesi irodaim.- drámai osztályok kreativitásra nevelésének tapasztalatairól, a fővárosi Barcsay Gyermek-képzőművészeti Körben folyó vizuálesztétikai nevelésről és közösségformálásról, illetve az angol nyelvoktatás dramatikus módszereiről. Másnap délelőtt fél tízkor kezdődnek az előadások, és összesen tizenkét pedagógus ismerteti tapasztalatait, pí - dául a színháznak a nevelés- ban alkalmazható szerepéről, a zenének spontán mozdalakaszán ez az egyetlen ilyen típusú építmény. Negyvenszer negyven méteres alapterületű, négy sarkán egy-egy legyező alakú saroktorony állt. Falai mellett lakóépületek maradványaira bukkantak. Szenzációnak számított ez Visegrá- don, hiszen a határvonal építményei közül már kétféle alaptípus feltárására került sor. Az egyik az az erődítmény, amely a Sibrik-dombon található. A másik pedig az a burgusz — őrtorony —, amely Lepence közelében lelhető fel. Ennek érdekessége az volt, hogy megtalálták az építést bizonyító táblát, amelyen a dátum 372. A harmadik e Gi- zella-telepi kis erőd. A negyedik típus Nógrádverőcén maradt fenn: egy kiépített hídfő. Ritka szerencse; három változat egy településen található meg. A régészeket is lelkesíti az a feladat, hogy még az idén feltárják a kis erődöt és környékét. Bár az sem ártana, ha ezzel egyidejűleg a műemléki helyreállítás tervezésébe fognának a szakemberek. A korábbi elképzelések szerint ez a terület az új mederbe került volna. Azonban az Oviber ígéretet tett arra, hogy megmenthetik e maradványokat. Természetesen ez is tervezési munkát igényel. Nemcsak nevében Feszített tempóban kell dol- gozniok a régészeknek, hiszen a kis erőd körüli település még kibontásra vár. Az is biztos, hogy a 11-es út áthelyezését az építők kíméletesen oldják meg: az itteni temetőmaradványokat kikerülik. Más kérdés az, hogy vajon mi lesz a sorsa e kormeghatátokat ihlető, kifejezési formákat segítő hatásáról. A rendezvény egyik célja, hogy a magyar pedagógia humánus és demokratikus irányú megújításáért dolgozó tanárok, népművelők, művészeti szakemberek ne egymás tevékenységéről keveset vagy éppen semmit nem tudva végezzék munkájukat az iskolákban, intézményekben. NAPKÖZBEN. A naeycsa- ládokról szólt a Péntek délelőtt című műsor. A okról a nagycsaládokról, amelyek létrejöttére ma kisebb az esély, mint eddig bármikor. Pontos magyarázatát adni az okoknak aligha lehetséges. Bizonyos azonban az, hogy a nők, a jövendőbeli családanyák munkába állása ellene dolgozik a nemzet szaporodásának. Fellazultak azok a társadalmi kapcsolatok is, amikor több nemzedék élt egy fedél alatt, s az ilyen nagy családban közös gond és öröm volt a gyermeknevelés. A tények bizonyítják azt is, hogy e téren még a hívők között is kevésbé érvényesülnek az egyházak parancsai. A kérdést azonban úgy is fel lehet tenni, hogy valóban gyermekbarát-e társadalmi rendszerünk, megteszünk-e mindent azért, hogy egy-egy családi fedél alatt többen legyünk? Pásztor Magdolna műsora nem erről győzött meg. Mert nagycsaládosnak lenni ma fokozottan gyötrelmes dolog Még jól kereső szülő sem képes nagyszámú gyermekének roző leletanyagnak, s a többi, az erőmű építése során felszínre jutó régészeti értéknek. Mennyivel egyszerűbb lenne válaszolni, ha a Mátyás Király Múzeumnak nemcsak a nevében volna múzeumépülete! Nemcsak a tárolás, hanem a kiállítás sem jelentene olyan gondot, mint így. Gladiátorok küzdelme A Visegrád és Dömös közötti terület hasznosításának tervezése megkezdődött. Milyen jó lenne, ha ezekben az elgondolásokban fontos szerepet kapna e római kori limes építményegyüttes bemutatása! Hazánkban sehol másutt nincs még egy ilyen lehetőség! Következő lépésként e római kori műemlékegyüttest a középkorihoz lehetne kapcsolni — idegenforgalmi programokkal. Hogy miként? Ha ezen a turizmus szakemberei törnék a fejüket, minden bizonnyal jobbnál jobb ötletek születnének. Érdekes látvány lenne például, ha a váci haditornacsoport tagjai a hajdani gladiátorok küzdelmét idéznék föl. Ebből talán még bevételre is szert tehetnének. Mindenképpen hasznos lenne, ha Visegrád összefogna Szentendrével — és Esztergommal is — közös idegenforgalmi rendezvények szervezésében. Jócskán elkanyarodtam a régészettől. Pedig van itt még valami, amiről nem szabad megfeledkezni. Igaz, ugyan, hogy a mederfenék most nem rejtett hajót. Ám a gát megépülése után, a Szentendreisziget felé eső részen mélyítik majd a medret. Hogy erre mikor kerül sor, azt most még pontosan nem tudják a szakemberek, de minden valószínűség szerint a 90-es évek elején. Ez a kotrás azonban több eredménnyel járhat, hiszen közvetlenül Visegrád előtt, a Sólyom-szigetnél korábban már nagyobb fahajó roncsaira utaló leletet hozott a víz. Nem árt már most gondolni arra, hogy ezt a hajót — s netán még többet — feltárni, feltérképezni kell majd. Az már csak a megszállott régészek álma: netán kiemelni, konzerválni és bemutatni legalább egyet. Ez ugyanis ma még technikailag kivihetetlen nálunk. Pedig amit a Duna megőrzött múltunkból, azt közkinccsé kell tenni. Vennes Aranka a többiekkel egyenlő esélyeket teremteni, a nagy családot az átlagosnál is jobban sújtja az adórendszer, s a látszólag folyamatosan emelkedő családi pótlék, a gyermeknevelés költségeinek ötödét sem fedezi. Egyszerű lenne felhánytor- gatni e súlyos terheket, kormánynak, költségvetésnek, parlamentnek. Nagyobb baj azonban, hogy e szavakban roppant humánus, a gyakorlatban mégiscsak ellenkező módon cselekvő társadalom gondolkodása sem különb. A sok gyerek nálunk ugyanis régen nem dicsőség dolga, hanem sokakban kimondatlanul is az elmaradottság, a lumpenség, az önkéntes elszegényedés képzetét kelti. Pásztor Magdolna őszinte, lényeg- retörő, hamis érzelmektől mentes műsora a praktikus kérdéseken túl abban is segített, hogy mindenekelőtt saját lelkiismeretünkkel rendezzük ezeket a kényes kérrí ócplrp,f TIZENKÉT HANGÜ SlP. Mintha csak az előbbi műsor illusztrációjaként hangzott volna el a Kossuth adón, a tízgyermekes, együtt koncerÁ magyar kultúra napja Az értékek megtartásáért Kölcsey Ferenc szatmárcse- kei magányában írta 1823. január huszonkettedikén azt a költeményét, amelyet nem törvény, hanem a nemzet közakarata emelt a maga imádságává, himnusszá. Szívszorító és fölemelő ez a költemény, önvizsgálatra és a jövőépítő szent elhatározásra egyaránt késztető. A Hazafias Népfront — a nemzet jövője és a magyar művelődés, műveltség eleven léte iránti felelősséget tudva és érezve — arra kéri ma a magyar kultúra valamennyi barátját és művelőjét — éljen bár a határokon innen, vagy túl —, vesse tekinn- tetét ezeréves kultúránkra. Legyen hát január 22. minden évben a magyar kultúra napja! Nyújtson kezet e napon lélekben és elhatározásban a köztünk élő s az emlékezetben élő egyaránt, itthon és mindenütt a világban, különféleképpen gondolkodók, eltérő korúak, nyújtson kezet a nemzeti kultúra elismerésében, támogatásában és abban, hogy erejét, tudását az egész emberiség érdekében fejthesse ki. Kultúránk megbecsülése önvizsgálatra és önbecsülésre nevel, segít számba venni jót és rosszat, mérlegelni múltat és jelent. Gondokkal és feladatokkal teli ma az ország, ám nem titkolhatjuk: a nemzeti sorskérdésekkel felelősen vívódva okkal aggódhatunk a magyar művelődés és műveltség, művészet és tudomány egyre nehezedő gondjai miatt. Meggyőződésünk és történelmi tapasztalatunk, hogy jobb jövendő csak kiművelt emberek cselekvésével lehetséges. Hisz- szük és valljuk, hogy erre építésre készen a kövünk; tesszük ezt abban a reményben, mi több: tudatban, hogy a nemzeti műveltség hazai és máshol élő művelői készek az összefogásra és együttműködésre, de számítanak arra, hogy a súlyosbodó körülmények között munkájuk nem nehezedik, hanem az értékek megtartásában és újabb értékek teremtésében könnyebbé válik. A magyar kultúra napjának megünneplése segít bennünket egy erkölcsileg megújult Magyarország építésében. Hazafias Népfront tező család portréja. Egy boldog közösségé, ahol az egymás iránti szeretetet, a zenéhez fűződő kapcsolat teszi még bensőségesebbé. Varga Károly összeállításában ugyan a zenéé volt a főszerep, mégis megéreztük, hogy azok a csodák, amit zenehallgatás közben percekre néha mi is átélünk, ennek a családnak a mindennapjaihoz tartozik. ZENE GÖDÖLLŐN. A naponta tíz percben jelentkező a Ki nyer ma? című műsor erényeit fölösleges lenne ecsetelni, hiszen több évtizedes léte, növekvő népszerűsége önmagáért beszél. Az apropót most az adja, hogy e műsor pénteken Gödöllőről jelentkezett, bizonyítva azt, hogy ebben a Pest megyei kisvárosban is vannak zenét szerető emberek. Gödöllő kultúrájának egy másik (egyébként máshol sem ismeretlen) színfoltja a Zsolnay-féle oktatási, nevelési módszer, amelynek eredményeiről ugyancsak pénteken, a város kísérleti iskolájából hallottunk érdekes összeállítást. Cs. A. Új módszerek vására Gödöllőn Dramatizált oktatás ■ RÁDIÓFIGYELŐ ■ ■ SZÍNHÁZI LEVÉL* Lenin figyel bennünket Lenin és Sztálin (Balázsovits Lajos m. v.) a felemás pados Ott ül Lenin a színpad baloldali előterében egy fonott kerti székben, és figyel bennünket. Simléderes sapkája a térdén pihen, arcán érdeklődő, bölcs és szomorkás mosoly. Figyeli, mi történik fent a színpadon, s mi lent, a nézőtéren. A fonott székhez tolva, vagy azzal dib-dáb összeesz- kábálva fapad. Erre a padra vagy kanapéra ül le időnként Sztálin, fehér zubbonyban és csizmanadrágban, csizmában. Felfelé fésült őszes tüskehaját és jókora bajszát simogatja, pipáját szívogatja, s hol hozzánk, nézőkhöz, hol a mellette ülő Leninhez beszél. Pontosabban: a Leninhez megszólalásig hasonló bábuhoz. A szegedi Kis Színház színpadán egy híres „polcos” regény dramatizációja pereg: Anatoli) Ribakov Az Arbat gyermekei című munkáját vitte színre Ruszt József rendező. Izgalmas vállalkozás, több tekintetben úttörő is. Például abban, hogy Sztálin figurája a desztálinizáció (azaz a Gorbacsov nevével fémjelzett glasznoszty és peresztrojka) áta először jelenik meg magyar színpadon. Valaha, az 50-es években, volt már ő színpadi hős magyar színpa- ion is: a Nemzeti Színházban ;gy sematikus színműben je- ent meg, bölcsen, jóindulattól sugárzóan, a népek atyjaként, a világ proletariátusának lánglelkű vezéreként, stb. Akkor még élt, s a bálvány kisugárzása oly erős volt, hogy amikor az őt megszemélyesítő színész megjelent a színen (makulátlan fehér zubbonyban persze), kötelezően kitört a taps. Valaki, valakik elkezdték, aztán tapsolt az egész né- sőtér. Nem akadt senki, aki mert volna nem tapsolni. Ezt azonban csak úgy mellesleg és közbevetőleg, annak érzékeltetésére, hogy valaha lálunk is roppant eleven volt íz a mentalitás, amelyet a személyi kultusz időszakának levezett években először importáltunk ugyan, de aztán >ly bőségesen állítottuk elő tthon is, hogy nem szorulunk belőle behozatalra. Ribakov regényét az elmúlt lónapokban sokan olvashatók. Először ugyan csak részeteket, a Befejezetlen forra- lalom című kötetben, meg a Nagyvilágban, aztán a múlt íyáron a Szovjet Irodalom cí- nű folyóirat két teljes száma cözölte az egész művet, s pár íete könyv alakban is megje- ent. Ezzel a tiltott könyvvel 1966-ban már megjelenésre ;észen állt, de csak 1987 áp- ilis—júniusában közölte vég- e egy szovjet folyóirat) te- lát némiképp más a helyzet, nint az előző évad hasonló [ramatizációjával. A Doktor ’.sivago szolnoki bemutatója kkor robbant, amikor sem a :önyv, sem a filmváltozata iem volt még széles körben lozzáférhető. (Nem adták ki, em vetítették.) Az Arbat yermekei sokkal ismertebb. Is ismert még valami, ami zintén nagyon fontos: az a — evezzük így — holdudvar, mi e köré a regény köré véül. Arról van szó, hogy az el- lúlt bő egy esztendőben, de különösen az utóbbi hónapokban, egymás után kerültek ; nyilvánosság elé olyan művei (elsősorban regények), amelyekben nagyjából ugyanannak a korszaknak az eseményeiről van szó, melyben — az 1930-as évek közepe, második fele — a Ribakov-re- gény cselekménye is játszódik. Több más mű mellett én most csak két magyar író könyvére utalnék. Az egyik Lengyel József Szembesítés című kisregénye, a másik Sínkó Ervin Egy regény regénye című naplója. Lengyel József ugyanabban az évben fejezi be a kisregényét, mint Ribakov a maga regényét. Hőse, Lassú Endre, tíz évet töltött egy szibériai lágerben, a sztálini koncepciós perek áldozataként. Sinkó hőse ő maga, aki Optimisták című hatalmas, a magyar Tanácsköztársaságról szóló regénye kéziratával megy — a kiadás reményében — Moszkvába. 1934-ben fejezi be a könyvet. Azaz abban az esztendőben, amelyben Az Arbat gyermekeinek a cselekménye játszódik. És a következő években a helyszínen éli át (s ússza meg) a sztálini terror rohamtempójú kibontakozását. A szegedi előadásban éppen az a különös figyelmet érdemlő, hogy megpróbál belehatolni a folyamatba, megpróbálja — miként regénye legkiemelkedőbb részeiben maga Ribakov is — megérteni, belülről hozzáférhetővé tenni a diktátor gondolkodás- módját, tettei logikáját, az általa felépített, a legkisebb rést sem mutató totális diktatúra működésének mechanizmusát. Azt lehetne erre mondani: ötvenöt éve történt dolgok felemlegetésére mi szükség van? Nem jó kérdés, oktalan kérdés, szándéktalanul is a korszak vétkeit fedező kérdés. Először is ezek az évek százezrek, sőt talán milliók életét követelő atrocitásokkal voltak terheltek. Nemcsak a Zi- novjev-, Kamenyev-, Buharin- per létezett, hanem a mindenféle per, eljárás nélkül börtönbe zártak, elítélték, kivégzettek láthatatlan, de annál hatalmasabb hadserege. Miattuk sem lehet a feledés jótékony homályát borítani ezekre az évekre. És miattunk, mai utódok miatt sem. Nemcsak hogy jogunk van megtudni az igazságot, hanem kötelességünk is, különben sosem értjük meg a jelent, ha nem értettük mega múltat. A szegedi előadás műsorfüzetében van egy fénykép. A rajta látható fonott kerti széken ül Lenin, s ügyetlenül odamontírozták mellé Sztálint, aki egy falócán ül. (Azaz, így soha, sehol nem ültek együtt a valóságban.) Nos, ez a fotó elevenedik meg a színen. És — jelképesen szólva — pontosan az ilyen hazug, hamisító, s nem is mindig öt és fél évtizedes korú összemontiro- zások hitet és bizalmat bomlasztó kártékonyságára figyelmeztet, Lenin figyelő tekintetének súlya alatt, ez a színpadi munka. Takács István
