Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-27 / 307. szám

Laboratóriumban a puding A kerepestarcsai Szilas Menti Termelőszövetkezetben nemrég gyártani kezdett Váncza sütő- és pudingporok milyenségét először a laboratóriumban vizsgálják, majd következik a gya­korlati próba, amikor például pudingot főznek belőle. A ké­pünkön látható Makádi Istvánná és Tóth Sándorné éppen főzéshez készülődik (Vimola Károly felvétele) Lassító szerelvények Tornamutatvány a síneken A HÉV-BALESET okozta tragédia mély megrendülést keltett. A családokban meg­szaporodtak az erőteljes szü­lői intelmek, az iskolákban so­ron kívül központi témájává vált az osztályfőnöki órának a helyes közlekedés. S a hatá­suk? Két nappal a szerencsétlen­ség után annak helyszíne kö­zelében egy tizenéves fiú egyensúlyozott a síneken. A közeledő felnőttek közül egy tanárnő szólt rá erélyesen, hogy azonnal jöjjön ki onnan, mert az életével játszik. — Mi köze hozzá? — hang­zott nyersen a válasz, s foly­tatta tovább torn'amutatványát a maga, örömére s a járókelők meg nem botránkoztatására. Á Szabadság téren a főváros felé közielfedő szerelvények előtt ugyanolyan zavartalanul folyik az átkelés, mint koráb­ban. Az Erkelbe igyekvő diá­kok az első kocsiba szállnak, s bár negyedórájuk van még háromnegyed nyolcig, villoghat a jelzőlámpa pirosán, mintha a világ legtermészetesebb dol­ga lenne, zavartalanul mennek át a HÉV előtt a túloldalra. Persze, nemcsak ők, a felnőt­tek is. Gondolják, a szerel­vény úgysem indul el addig, amíg a vezető gyalogosokat lát egy méterre a fülkéjétől. Ta­lán maguk a vezetők is meg­szokták már, s tudomásul ve­szik a helyesnek éppen nem minősíthető közlekedési gya­korlatot. Az elmúlt három hó­napban mindössze egyszer történt meg, hogy az átkelni szándékozókra rásípolt a ma­siniszta. Itt is akadt kivétel, egy másodikos fiú, aki a HÉV ki­futása után a villogó fehér­ben sem bízva háromszor is fordította mindkét irányba a fejét, míg végül útnak egyen­gette lábait. A Köztársaság útja környé­kéről befelé igyekvők útjába vonatsínek esnek. Az áthaladás többnyire itt. is' zavartalan, azaz a piros jelzés nem zavar­ja a többséget. A szerencsét­lenség óta itt is tapasztalható változás. A HÉV-hez sietők leeresztett sorompó esetén az egyetemi felüljáró felé veszik útjukat, a Karikásba igyekvő gyerekek pedig a héten min­dennap türelmesen kivárták a sorompó felnvitását. A NAPOKBAN tapasztalt kellő óvatossághoz miért kel­lett tragédiának történnie? S vajon meddig tart a figyelmes­ség, a közlekedési szabályok betartása, a szülők, a gyere­kekért felelősek — nem foko­kozott, csak szükséges mérté­kű! — figyelme? Belefárad­nak-e az intelmekbe, figyel­meztetésekbe? S ha belefárad­nak. mi lesz a következmé­nye?! B. M. LLOI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM. 307. SZÁM 1988. DECEMBER 27.. KEDD Segélyezés Kerepestarcsán Csak a szomszéd meg ne tudja? Évek óta sokszor elhangzott különböző fórumokon, fa­lugyűléseken Kerepes tárcsán, hogy szívügye a község vezetésének a szociálpolitika. Segítséget ígértek, kérték a lakosságot, jelentse be, ha valahol beteg, elesett vagy egyedülálló idős embert látnak. Ne menjenek el közöm­bösen senki mellett, a tanács is segít. Az év vege a szám­adások ideje, s mi arra voltunk kíváncsiak, mennyi pénz volt a községben az eseti vagy ahogy régen nevezték, a rendkívüli segélyezésre. Hivatalból, kérésre A tanácson a szociálpolitikai előadó, Radyán Pálné kedve­sen mosolyogva fogadott, a be­lépő nem érzi magát rideg hi­vatalban, s amikor megtudta, miért jöttem, szívesen tájékoz­tatott. — Ebben az évben sok pénzt osztottunk szét, több mint egymillió-háromszázezer forintot. Az eredeti tervek sze­rint 900 ezer forintunk lett vol­na rendkívüli segélyezésre, de pótelőirányzatként még kap­tunk 400 ezer forintot. A segé­lyezés egész évben folyamatos volt, nem hagytunk az év vé­gére nagy összeget. A segélye­zettek száma 332 lakos. Több­nyire idős, egyedülálló vagy kisnyugdíjas emberek. Törek­vésünk, hogy a legrászorul­tabbak kapják és a legigazsá­gosabban legyenek kiválogat­va. Az ilyen eseti segélyt kap­ják azok is, akiket váratlan tragédia, haláleset, hosszú kór­házi ápolás sújt. A rendkívüli segélyeket ki­utalhatják hivatalból vagy, ha a fél kéri. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az, igazán rá­szorulók, a legnyomorúságo­sabb körülmények között élők nem keresik meg a tanácsot sem Kerepestarcsán, sem más községekben. Ezt a réteget mindenütt fel kell kutatni. A felkutatásra, illetve a körülmé­nyek felmérésére a családsegí­tő szolgálattal közösen vállal­koztak. Elhatározták, hogy a község szociális térképének el kell készülnie. A nyugdíjasok életkörülmé­nyeinek, tényleges helyzetének megállapításéhoz elengedhetet­len a felmérés. A település nagysága és tagoltsága miatt igen nagy rész Kiesik a neiyi szociálpolitika látóköréből. Egy-egy helyszínelés vagy kornyezettanuimuny alkalmai­val is fedeznek fel újabb és újabb segélyre szorulót. A családsegítő szolgálat ve­zetője, 'l'akacs Imre összeállí­tott egy kérdéscsoportot, amely 70 kérdést tartalmaz. Már ne- tek óta járják ezzel a községet a védőnők, tanácstagok, kör­zeti ápolónők és társadalmi aktívák. Megkeresnek minden 55 évnél idősebb kerepestar- csai lakost, és megkérdezik őket. A kérdésekre adott vála­szokat azután számítógépre viszik, és a későbbiekben ott szemmel tudják tartani, ki mikor, mennyi segélyt kapott. Ötvenöt év felett A választások jól figyelem­mel kísérhetők. Most a felmé­rés közben is folyamatosak a segélyezések, s máris találtak néhány rendkívül rossz élet­helyzetben élőt. Sok idős em­ber mondja gondjait, kitárul­kozik, elfogadná a kiutalt se­gélyt, a gondozónő által ház­hoz vitt ebédet, de csak a szomszéd meg ne tudja mon- datocskát hozzáteszi. Szégyel­lik nyomorúságukat, szegény­ségüket. A több mint húszezer lelket számláló községben csaknem háromezer embert keresnek meg a kérdőívekkel. Az 35 éven felüliek mellett a rok­kantak és a leszázalékoltak szociális helyzete is a felmé­rés tárgya. A rendkívüli segélyre szánt pénzösszeg nagysága évről év­re nő, és nő sajnos, a rászo­rulók száma is. Ennek ellenére nem kevés az a pénz, amit szétosztanak. Vannak, akik évente négy alkalommal is kapnak. Ebben az évben a leg­rászorultabb 80 idős ember ta­nácselnöki engedéllyel 3000 fo­rintnál nagyobb összeget kap­hatott most karácsony előtt az utolsó negyedévre szánt ösz- szegből. Az eseti segélyek mellett több mint félmillió forint jut évente rendszeres segélyre. Er­re 18 fő jogosult. A gyerekeknek külön A gyermekek segélyezése teljesen elkülönített, s ott is a szokottnál nagyobb összege­ket osztottak ki. Egy három- gyerekes család örömmel újsá­golta, tízezer forintot kaptak közvetlen karácsony előtt. Bu- lyáki Bálintné gyámügyi fő­előadótól tudtuk meg a követ­kezőket. — A nagyközségben 256 gyermek kapott rendkívüli se­gélyt. Gyermekenként ötezer forint adható, de évente nem haladhatja meg az összeg gyer­mekenként a tízezer forintot. A kiosztott pénz itt is egymil­lió-háromszázezer forint feletti volt. A rendszeresen segélye­zettek száma tizennégy. Árvái Magdolna Kérésül, hol legyen ideiglenes benzinkút Fogas kérdés foglalkoztatja Gödöllő legjobb koponyáit. Is­meretes. hogy a jövő év elején megkezdik a benzinkút fölújí­tását. A munka idejére, két- három hónapra, ideiglenes töl­tőállomást kéne fölállítani. A megfelelően képzett szakem­berek kellő időben hozzáláttak a megfelelő hely fölkutatásá­hoz. Tizennyolc helyet vizsgál­tak meg, s úgy találták, a Stromfeld sétányt lakótelep egyik végében, a fűtőmű mel­lett volna alkalmas hely. A la­kók ez ellen hevesen tiltakoz­nak. Az ott élő tanácstagok véd- és dacszövetséget kötöt­tek, elhatározták, bárhová el­mennek, hogy megakadályoz­zák a terv kivitelezését. A tanácsülésen is csak tana­kodtak, tanakodtak, de zöld ágra vergődni nem tudtak. Végül egyiküknek mentőötlete támadt, legyen az ideiglenes tankolóhely a művelődési ház parkolójában. Erőt kaptak új­ra a többiek is. Még jobb vol­na Szada felé, az autópálya- mérnökség sótárolójában. Eb­ben maradtak. Mármint, hogy a szakemberek megvizsgálják a két javaslatot. Ha olvasóinknak volna ötle­tük, szívesen közöljük. Mert ha nem találnak megoldást, akkor ki-ki mehet Aszódra vagy Veresegyházra etetni kedves kocsijának motorját. Lesz telefon Kerepestarcsán 621-en vár­nak telefonra. Eddig 220 kézi kapcsolású vonalat kötöttek be. A múlt héten szállította le a posta azt a 17 és fél mil­lió forintos konténert, amely ezer crossbarállomás beköté­sét teszi lehetővé. Mozi Ulzana. Színes, magyarul beszélő NDK-kalandfilm. 4. órakor. Keresztapa, III—IV. Színes, magyarul beszélő amerikai krimi. 6 órakor. Amíg a pettyes pihen Szomorújáték Kartalon egyesület vezetése a saját személygépkocsi hivatalos célra történő használatára vo­natkozó jogszabályokat. 1987- ben 342 846, 1988-ban augusz­tus 31-ig 300 244 forintot fi­zettek ki szabálytalanul. December elsején a sport­egyesület önkormányzati jo­gát felfüggesztették, Makrai István személyében egyesületi biztost neveztek ki. A minap új tészta sütéséhez fogtak, ám az alakuló gyűlésen tá­lalt eledel is megfeküdte a legtöbbünk gyomrát. A párt­ház hűvös nagytermében a három és fél óra alatt véte­lezett szellemi táplálék a for­ró indulatok ellenére sem vált egészségünkre. Nyomasz­tó hangulatban távoztunk, mi­közben az új egyesület tagsá­gát a tagdíjról szavaztatták. De mi is történt a hideg decemberi estén? Szemes Ár­pád, a Pest Megyei Tanács ifjúsági és sportosztályának osztályvezető-helyettese el­mondta a tényállást. Kifejez­te, hogy senki sem kívánja lebecsülni a helyi sportélet múltjának eredményeit, sem elvitatni azt a létrehozóktól. Ám a község sportéletét ak­kor lehet megfelelő mederbe terelni, ha új sportkör alakul. Erre szánták az estét. Ki tudja, hogyan alakultak volna a dolgok, ha nincsen ott Száraz József, a Kartali Medosz SE volt elnöke? A kérdés elvi, mert — ezt sen­ki nem cáfolta — Kartalon a foci elválaszthatatlan volt a nevétől. Nem illett viszont hozzá az a durva hangnem, amellyel fellépett. Az erre utaló-részeket elhagyjuk. Száraz József kifakadt. Amilyen a társadalom, olyan a labdarúgása. A sportkört öt éve senki sem támogatja, az üzemeltetést önállóan oldot­ták meg, az adózott jövede­lem után maradó pénzzel a klub gazdálkodik. Ki az a marha NB III-as labdarúgó, aki ingyen lejön Pestről fo­cizni? Még a hévízgyörkiek is járnak alapozni. Nem most kezdtem, lényegében a fel- szabadulás óta részt veszek a falu sportéletében. Nem gaz­dagodtam meg rajta. Én zo­kogtam az NB lll-as csapat elvesztésén. Szemes Árpád válaszából: a labdarúgás címén is, ha a szabálytalanság fennáll, ak­kor fennáll. A gyűlés légköre, előkészí­tése, nem volt megfelelő a feladatokhoz. Makrai István véleménye: így nem lehet eredményesen választani. Nem tiszta a helyzet. Senki sem lesz felelős az adóhátralé­kért? Ilyen körülmények kö­zött nem tudta előterjeszteni javaslatát az új vezetésre. Kartalon mégis volt válasz­tás, mert döntött az az érv, hdfey az üzletfelek felelős el­nököt szeretnének partner­ként látni. Milyen egyszerű lett volna csak azt leírni, új egyesület alakult, s nem foglalkozni a tisztázatlan múltból itt ma­radt kérdőjelekkel, melyek a jövőt is beárnyékolják. Csak­hogy az ember átérzi a szur­kolók kötődését a szinte egyetlen közösségükhöz. Mi­lyen megalázó lehet a szá­mukra, hogy a környék egyik legszebb pályáján a gödöllői fakó a pályaválasztó! A hagyomány jeles ese­ményt köt Karfáihoz.1" Köny­ves Kálmán királyunk 1096- ban itt tartott országgyűlést. Elfogadták a törvényt: Seprűs boszorkányokról pedig, akik nincsenek, semmiféle említés ne essék. Kartalon most nin­csen nyugalom. A sport nem a béke jelmezébe öltözteti az embereket, hanem a háború istene. Mars vértezetébe. i lesz, ha az új egyesü­let is megcélozza az NB III-at? A nagy király jogal­kotó utódai a sportban is jogállamiságot teremthetné­nek. Olyan kereteket, me­lyekben egy gazdasági tevé­kenységet is folytató és ab­ból önellátó sportegyesület sza­bályosan ösztönözhetné lab­darúgóit. akár a megyei baj­nokságban is. A jogok és kö­telességek betartása felett pe­dig a szakszerű, állhatatos el­lenőrzés őrködne. B. G. Válaszol az illetékes? Kutyára támadt a postás M Különös eset történt Dány- ban. A hírlapkézbesítő a Sza­bad Földet az utcai bejárattól körülbelül 30 méterre a szoba­ajtó kilincsére szerette volna helyezni. Az okos eb — né­metjuhász — felfigyelt a nem mindennapi esetre. Vajon mi­ért jő ez a férfi a portára? A kerítésen jól látható felirat fi­gyelmeztet, hogy harapok, kint található egy műanyag cső is, meiybe jobb helyeken az újsá­got teszik. Csengő is van. Ek­ként gondolkodhatott és vad csaholásba kezdett. Az otthon tartózkodó 75. évé­ben járó asszonynak nem kis erőfeszítésébe tellett a kutyát és a postást jobb belátásra bírni. A félénknek nem nevezhető idegen előkapta fegyverét és a kutyára célzott. — Nem ije­dek meg ettől a dögtől, elinté­zem — hadonászott stuibkeré- vel nem kis riadalmat okozva. Panka néni a kutyát csitította és ma sem érti, mit keresett a túlbuzgó ember az udvaron! Annyira ideges lett, hogy remegni kezdett és órákig verejtékezett. A postás letett vérmes szán­dékáról, rossz szájízzel távo­zott. Lehet, hogy legközelebb a kutya egyedül lesz. Hogy ez lehetett a hátsó gondolata, ar­ról a szomszéd nyilatkozott amigyen: — Járt már itt más­kor is ez a postás, de akkor dicsérte a házőrzőt, mondván, hogy jól bírja a szájba lövést — fel sem vette. Erős állat, különös példány! Még elgondolnom is szörnyű azt a jelenetet, hogy hazaér­kezik a kutya főiskolás tanuló gazdája és meglátja, amint el­ejtik hűséges társát. Jó, ha ne­gatív hősünk csak fegyverét veszíti el! Az elmúlt hetekben orszá­gos felháborodást váltott ki a lég- és gázfegyverek elterjedé­sét segítő rendelet. Vajon az ilyen engedélyek visszavoná­sáról ki gondoskodik? Három ingyenes javaslatom van a postának! Bővítsék szolgáltatásaikat kutyák kilövésével. Az a pos­tás, aki naponta és persze iga­zolható módon pisztolyvégre kap két kutyát, fizetésemelés­ben részesül. Havi tíz eb elej­téséért kitüntetés dukál. Meg­szervezhetnék az egy postás — száz kutya akciót. Gyanítom azonban, ez a szolgáltatás kevésbé lenne népszerű, mint a gyógyszerek vagy a filmek házhoz szállí­tása. Másik javaslatom úgy fest, hogy oktassák ki dolgozóikat; postaládába vagy színes mű­anyag csőbe egyaránt bedob­ható az újság, nem muszáj a veszélyt ily értelmetlen mó­don keresni. Harmadik javaslatom, hogy a fent említett esetet ismertes­sék meg pályaválasztás előtt álló fiatalokkal. Lehet, hogy a vadnyugati stílus követőkre talál? Befejezésül csak annyit, hogy tiszteletem a becsülete­sen dolgozó postások százai­nak. Ügy vélem, az efféle ki­vételekre nemigen van szük­ség! Sződi Sándor Tömegsportbizottság Újjáalakult A szakszervezetek városi bi­zottságának kezdeményezésé­re újjáalakult Gödöllőn a tö­megsportbizottság, amelynek a sok szervezet által kezdemé­nyezett rendezvények koordi­nálása lesz a fő feladata. Az alakuló ülésen kiemelték, ar­ra kell törekedni, hogy az egy­re kevesebb szabad időt mi­nél jobban, hasznosabban tölt- hessük el. A bizottság tagjai: Tóth József elnök, a szak­munkásképző oktatója, Papp Gábor nyugdíjas, Bobos Mi­hály, a Humán Intézet szak- szervezeti bizottságának titká­ra, Tamás Ferenc, a nemrég alakult lakóterületi szabadidő­sportegyesület vezetője és Molnár Ilona, az MHSZ városi vezetőségének titkára. ISSN1 0133—1957 (Gödöllői Hírlap). K ét esetben kerülnek válságba honunkban a sportkörök. Akkor, ha el akarnak érni valamit és ak­kor is, ha semmit sem! Ha magasabb osztályba szeretné­nek kerülni, s ott megka- ' paszkodni, rendre azon lát­szik meghiúsulni törekvésük, hogy nem sikerül összhangot teremteni a célok és az esz­közök között. Ha azt tűzik ki célul, hogy maradnak ott, ahol vannak, előbb-utóbb szétszélednek a játék körül bábáskodók. Kartalon ősszel és tavasszal a férfiak számára nélkülöz­hetetlen desszert a vasárnapi ebéd után a labdarúgó-mér­kőzés. Ez az édesség azonban ebben a községben is meg­romlott. Megszüntették a lab­darúgó-szakosztályt, mert a támogatás hiánya, az elöre­gedett autóbuszpark magas javítási költségei, továbbá az NB III-mal járó magasabb költségék miatt, ezenfelül a játékosok munkahelyi foglal­koztatásának hiányában el­adósodás következett be a Kartali Medosz SE-nél, ol­vashatjuk az egyik dokumen­tumban. A júniusi történések után — melynek révén jelenleg Gödöllőnek van NB III-as csapata — Zámbó Ferenc, a sportkör elnökhelyettese be­jelentést tett a Kartali Me­dosz SE-nél tapasztalható visszaélésekről, A vizsgálatok számos szabálytalanságra de­rítettek fényt, ugyanakkor az egyesület törvénytelen műkö­dését nem állapították meg. Súlyosan megsértette az

Next

/
Oldalképek
Tartalom