Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-24 / 306. szám

16 ^fífgfCTP 1988. DECEMBER 24., SZOMBAT Ünnepi műsorajánlat A gyerekek szombaton nem zavarják majd a nagy készü­lődést, hiszen már reggel, 8.45- kor a képernyő elé ülhetnek és megnézhetik a Zene-bona különkiadását, amelyben a szegedi zeneiskolások, művé­szeti szakközépiskolások, gyer­mekkórusok, együttesek és szólisták mutatkoznak be. A műsort Antal Imre vezeti. Ezt követően egy 12 éves kislány­ról vetítenek dokumentumfil­met, Flóra címmel, 9.35-kor, 10.10- kor pedig megismétlik a Mark Twain regényéből ké­szült amerikai tévéfilmet Elet a Mississippin címmel. Délután 15.20-kor Dús király madara címmel bábjátékot mutatnak be, 16.25-kor pedig a közked­velt Három kívánságot tekint­hetik meg a kicsik és nagyok. 18.05-kor jön Tom és Jerry, majd 13.15-kor a Titiri című betlehemes bábjáték. Este 19.35-kor Szőnyi Erzsébet Di­dergő király című meseoperá­ját mutatják be, Marczis De­meterrel a címszerepben. A felnőttek régi televíziós műsorokból láthatnak részle­teket Csak a derű óráit szá­molom címmel, 20.05-kor. Tamási Áron novellájából készült a felnőtteknek szóló, Gyökér és vadvirág című té­véfilm, amelynek vetítése 20.10- kor kezdődik. 21.30-kor mutatják be Az Isten háta mögött című, kétrészes ame­rikai tévéfilm első részét. Karácsony másnapján 9.15- kor az Álombolt várja a ki­csinyeket. Találkozhatnak Kö- köjszivel és Bobojszával, Csi­li Csala bácsival, Hamupipő­ke galambjaival és Hófehérke törpéivel is. 10.05-kor szovjet cirkuszfilmet vetítenek, Ma a porondon címmel, majd 10.30- kor mutatják be a Boszor­kánypalánta című musicalt, egy 14 éves varázsolni tudó kis boszorkányról. Délután 14.45- kor ifjúsági tévéfilmet tekinthetnek meg a nagyob­bak, Csere Rudi címmel, majd 15.45- kor balettfilm követke­zik Csajksvszkij Diótörőjének zenéjére, Az álmok ura cím­mel. A műsor a Tavaszi fesz­tivál ’88 alkalmából bemuta­tott Győri Balett-produkció televíziós változata. ★ December 24-e már Igazi karácsony. Jóleső feszültség­gel várjuk, mit kapunk aján­dékba és hogyan örülnek majd szeretteink a mi meglepeté­sünknek. Amikor a háziak sü- rögnek-forognak a konyhában, díszítik a fát, terítenek, alka­lom nyílik arra, hogy bekap­csolják a rádiót és meghall­gassanak néhány valódi cse­megét a rádióban. Reggel 8.30-kor a „Családi tükör" című műsort ajánlom figyelmükbe a Kossuth adón. A „Védökar” a karácsony eszméjét sugárzó összeállítás azokról, akik nem csupán saj­MŰHOLDAS PROGRAMOK Szombat SKY CHANNEL 8.00: Fun Factors'. Mókagyár 12.00: Visszaszámlálás 13.09: Popf ormában 14.00: Könnyűzene Kanadából 14.30: Üj hangok (New Music) 15.30: Símagazin 16.30: Autó- és motorsport 17.30: Brit negyvenes slágerlista 18.30: Kék Villám 19.30: Nagy völgy 20.30: A pankráció szupersztárja 21.30: Rendőrségi történetek 22.30: A világ sportja 23.45: Tenisz. Federation Kupa SUPER CHANNEL 7.00: Supertime-klub 10.00: Off the Wall 11.00: Rod Stewart 12.00: Soulzenei műsor 12.30: Élve vagy holtan 13.00: Dundee és Culhane 13.55: Sporthíradó 14.55: Várható idójárás 15.00: Motorcsónakverseny 15.30: Profik és hírességek golfja 16.30: Amerikai egyetemi futball 17.30: Negyvenes európai sláger­lista 38.30: Főzőcske 18.55: Folytassa a nevetést! 19.25: Szürkületi zóna 20.30: King Kong (1983) 22.15: Várható időjárás 22.30: Nagy bokszmeccsek 23.30 : Karácsonyi szellemek 00.05: A jelzőőr 00.50: Tracking TV 5 12.00: Thalassa 12.45: Jazz off 13.00: Tv-híradó 13.15: Nicolas tanácsai kertész- kedoknek 13.30: Egy kosár rák 15.00: Szent este. Varieté 36.10: Világútlevél 17.25: A Pic Blane nimfája 37.55: Hírek. Időjárás 18.00: Karácsonyi ropogós 39.30: Nyalánkságok 20.00: Tv-híradó 20.30: Karácsonyi műsor élőben 22.351 Akinek tücsök szól a tűzhelyén 00.30: Nyalánkságok 16.30: Horgász-vadász magazin 17.00: Sportmagazin 18.00: Aranyruha 19.00: Ushuaia IS.30: A serfőzés megszállottjai 20.30: A jó kisördög 22.00: Tv-híradó 22.30: Európa időjárása 22.35: Az 1988-as év eseményei 23.30: Ex libris 00.30: Csillogó papiros Hétfő SKY CHANNEL 6.30: Európai üzleti hírek ,7.09: Jó reggelt, Skandinávia! 8.00: DJ Kát. Kelj fel klub 8.05: DJ Kat-show. Gyermek­műsor 9.00: Dennis. Vígjátéksorozat 9.30: Tukiki karácsonya. Rajzfilm 10.00: Made in Germany. Sztereo popzenei műsor 11.00: Visszaszámlálás. Popzenei műsor 12.00: A Coca-Cola európai ötve­nes slágerlistája 13.00: Egy másik világ. Tévéjáték­sorozat 14.00: 2000 után 15.00: Elefántfiú. Kalandfilm­sorozat 15.30: Hajótöröttek 16.00: Nescafé brit negyvenes slágerlista 17.00: DJ Kat-show 18.00: Gidget. Vígjátéksorozat 18.28: Jeannie-ről álmodom 18.57: Uniroyal Időjárás-jelentés 19.00: Mrs. Muir, és a szellem. Vígiá téksorozat 39.28 : A Times hírei 19.30: A beavatottak. Akciófilm­sorozat 20.30: Karácsonyi film: Scooge 22.42: Uniroyal idő járás-jelentés 22.45: Mobil motorsporthírek 23.15: Soul a nagyvárosban 0.15: A vonalban Kanada 16.00: Supertime. Gyermekműsor 17.00: Európai negyvenes slágerlista 18.00: Super Channel-hírek és Good Year időjárás-jelentés 18.15: Klasszikus koncentráció 18.40: Kate és Aliié. Vígjáték­sorozat 19.10: Filmelőzetes 20.10: Good Year időjárás-jelentés 20.15: Super Channel-hírek 20.30: Film: A szeretet adománya — karácsonyi történet 22.20: Futball Angliából 23.20: Super Channel-hírek 23.40: Good Year időjárás-jelentés 23.45: Rock Angliából TV 5 16.10: Századok emléke 16.30: Jó napot, jó étvágyat! 17.00: Játékok ideje 17.30: Számok és betűk 18.00: Farkasok hajnala 19.39: Papírsárkány 20.00: Showbusiness 21.00: Újvilág 22.35: A zöld hét 23.20: Interjú Marguerite Yourcenarral 0.30: Papírsárkány 1.00: Műsorzárás nálkoznak az elesetteken, ha­nem tesznek is értük valamit. Kossuth, 14.10. A sok finom falat élveze­te közben hallgassák meg a „Zenekanál" című összeállítást a Petőfi rádióban 11.05-kor. Nem fognak csalódni benne! A Bartók rádió 13.05-kor kezdődő kívánságműsora egy teljes óra jó hangulatot ígér. Magnósoknak is ajánlom, mert sok divatos sláger is elhang­zik a műsorban. Tyltyll és Mytyll történetén nemzedékek nevelkedtek. „A kék madár" históriája örök­zöld. Most is meghallgathat­ják Maurice Maeterlinck cso­dálatos mesejátékát olyan művészek előadásában, mint Bulla Elma, Ajtay Andor, Kő­míves Sándor. (Kossuth, 19.00). Akit pedig érdekel „A bib­lia" évezredek óta izgalmas története, annak valóságos él­ményt jelent majd a Petőfi rádió 19.05-kor kezdődő mű­sora. Este, 20.30-kor már bizonyá­ra mindenki túl van a megle­petés — és meglepődöttség — percein, az izgalmakon. Pihe­nés gyanánt ajánlom Sebes­tyén János „Karácsonyi napló” című különleges műsorát a Kossuth adón. Fiataloknak ajánlom a Pretty Things együttes 1964— 67 között készült felvételeit, amelyeket Göczey Zsuzsa mu­tat be „Lemezbörze helyett" című műsorában 13.05-kor a Bartók rádióban. Először áll ilyen műsorban mikrofon elé az üj miniszter- elnök. Németh Miklós a „Töb­bet ésszel" című programban mondja el gondolatait 14 óra­kor a Petőfi adón. 18.40-kor, ha lehet, teremt­senek hangulatvilágítást a szobában, süppedjenek egy kényelmes karosszékbe és hallgassák meg Sütő András „Advent a Hargitán” című színművét a Nemzeti Színház művészeinek előadásában a Kossuth adón. Igaz, már későre jár az idő, ám aki teheti, üljön a készü­lék mellé. Dosztojevszkij „Mega.lázottak és megszomo- rítottak” című regényéből ké szült rádiójátékot élvezhetik végig a Bartók rádióban 21.26-kor. A második részt ugyancsak a Bartók hullám­hosszán hallhatják hétfőn, 21.55-kor. Kiss Emil Pozsony—Moszkva Szomszédaink lóvéiból Szombat SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 10.30: Jégrevü (felvételről) 11.50: Koncert 12.30: Népszokások 13.00: Benji (amerikai film) 14.55: Csendes egér (mesefilm) 15.55: Receptek nemcsak vasár­napra 16.35: Szovjet bábfilm 16.55: Nemcsak ezekben a napok­ban (tévéjáték) 17.30: Hörcsög hálóingben (tévésorozat) 18.15: Szovjet mesefilm 18.40: Karácsonyi kép 19.00: Híradó 19.10: Ünnepi koncert 19.40: Mesefilm 21.15: Dióhéj (tévéfilm) 22.10: Krámer kontra Krámer (amerikai film) 23.50: Népszokások 2. MŰSOR 10.00: Drága nagybácsi (tévéjáték) 11.20: Párbeszéd a zenéről 11.50: Zenészek (dokumentum­film) 12.00: Kisfilmek 13.00: Francia tévéfilm (ism.) 15.35: Kicsinyek magazinja 15.25: Valaki olyan mint én (zenés film) 16.30: Mesefilm 19.00: Híradó 21.10: Matej Bel Ocsovából (tévé­játék, első rész) 22.10: Maniere teátráli opera 23.25: Adam Boronca karácsonya (film) MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 4.30: 120 perc 6.35: A nagy játszma (film, hatodik rész) 7.40: Dokumentumfilm 8.00: Mi okból és miért? 8.30: Népművészet 9.00: Szombat, a szülők napja 10.30: A szocializmus országaiban 11.00: Mindenkinek külön-külön 11.30: Nyilvánvaló, hihetetlen 12.30: Hírek 12.40: Bűnösnek nyilvánítva (film) 14.10: A Nyírfácska együttes műsora 14.45: Vaszilij Suksin 16.10: Nemzetközi műsor 17.10: Rajzfilm 17.30: Katonadalok 19.00: Híradó 19.40: Az átalakítás reflektor- fényében 19.50: Katonadalok (folytatás) 21.20: Éjfél előtt és után 23.00: őfelsége adjutánsa (film, negyedik rész) 00.05: Hírek 00.10: Zenés műsor Vasárnap SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 10.45: A mentőkocsi (tévésoro­zat, ism.) 11.40: Objektív (magazin) 12.10: Karácsonyi szokások 12.50: Cseh animációs film 13.10: Tátra kocsival a világ körül 14.40: Gyerekopera (ism.) 16.10: Cseh film (ism.) 17.35: Hörcsög hálóingben (tévé­sorozat) 13.30: önök kívánták (szórakoz­tató műsor) 19.30: Híradó 20.05: Az Humberto cirkusz (té­vésorozat) 21.00: Karéi Gott karácsonyi koncertje 22.00: A királynő éjszakái (tévé­játék) 23.30: Ünnepi koncert 2. MŰSOR 10.00: A káposztaleves (tévéjáték, ism., ff) 10.40: Zenés műsor 11.15: Kaleidoszkóp 11.30: A nadrág (tévékomédia) 12.10: Táncverseny (felvételről) 13.00: A hegyek távoli csúcsai (angol film) 14.50: A falra festve (zenés szó­rakoztató műsor) 18.15: Shogun öröksége (japán dokumentumfilm, első rész) 19.30: Híradó 20.00: Karácsonyi szokások 21.00: Matej Bei Ocsovából (té­véfilm) 22.05: Defile (zenés szórakoztató műsor) 22.45: Friss rózsa (spanj'ol tévé­film) # . MOSZKVAI TELEVI7IÓ 6.00: Hírek 6.15: Aerobik 7.00: Távol-Kelet 7.30: Ébresztőóra 8.00: A hazámat szolgálom! 9.00: Reggeli posta 9.34: Nézőpont 10.30: Zenebutik 11.00: Falusi óra 12.00: Az egészség 12.45: Ezt ti tudjátok 13.30: A szövetséges köztársasá­gok filmművészete 14.55: Viccből és komolyan 15.25: A Louvre (kilencedik rész) 16.00: Nemzetközi panoráma 16.45: Vasárnapi mozi 19.09: Híradó 19.40: Alfréd Snitke zeneszerző 21.00: Hírek 21.10: Labdarúgószemle 21.50: őfelsége adjutánsa (ötödik részi 23.05: A balerina (film) Hétfő SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 8.35: Az utolsó sárkány (tévésorozat) 9.05: Hugó. a víziló (magyar rajzfilm) 13.50: Az 1.988. év gólja 14.09: Asztalitenisz-közvetítés 16.10: Baracklekvár (tévéjáték) 17.30: Hörcsög hálóingben (tévésorozat) 19.39* Híradó 20.00: Az Humberto cirkusz (tévésorozat) 2. MŰSOR 10.09: Vacsora (tévéjáték ism.) 11.15: Szórakoztató műsor fúvószenekarral 11.15: Chaplin-filmek (ff) 13.50: A kanadai Supcrtramp együttes műsorából 14.10: Fantasztikus nagynéni (ma­gyár tévékomédia) 16.25: Csávád nélkül (szovjet film, befejező rész) 17.40: Sógun öröksége (japán dokúrftérttú'ÚTÍírúi, 2. rész) 18.30: A hét eseményei magyar nyelven 21.20: Matej B<ú Ocsovából (tévé­film, befejező rész) MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 16.05: Egyiptom, a piramisok országa 19.00: Híradó 19.40: Az átalakítás reflektor­fényében 19.50: Don Juan (bábfilm) 22.00: Egy őrült nap, avagy Fi­garo házassága (színmű) lA RÁ»I©"ÉS TV MŰSORÁBÓL Vasdrnnp SKY CHANNEL §.00: Fun Factory. Mókagyár 12.00: Visszaszámlálás 13.00: Karácsony a világon 14.30: Karácsonyi ének 15.30: A világ sportja 16.30: Divatkörkép 17.00: Állatbarát-magazin 17.30: A Skv ötvenes slágerlistája 18.30: 2090 után. A XXI. század újszülöttel 19.30: A bionikus nő 20,30: My Fair Lady 00.00: E heti mulatság SUPER CHANNEL 7.00: Sunertlme-klub 10.00: Mit, Machine 11.00: Tüzes kövek 12.45: Klasszikus rajzfilmek 13.00: írva vagyon 13.30: Ausztrál túrakocsi-bajnokság 14.23: Várható időjárás 11.30: Baseball 15.30: Sportvilághíradó IS.30: Off The Wall. Slágerek 17.30: A hnlnan világa 18.00: Tréfatrültkök 18,25: Motorcsónakverseny , 18.55: Muppet Show 13.55: Rocklexikon 20.30: Királyi parádí 22.00: Paul naniels-bfSvószshow 22.50: Európai üzleti hírek 23.20: Kiköpött arcmások 23.50: Chart Attack TV 5 12.00: Angoltál 12.4.3: Pinrótöl a padlásig 13.00: Tv-hfradó 13.13: Karácsonyi ropogós 11.43: Hiányjelek 16.10: Kalandok naplója Ma először, legközelebb szilveszterkor, az új évben pedig már rendszeresen közli a Pest Megyei Hírlap a leggyakrabban nézett műholdas televíziók, a Sky Channel, a Super Channel és a TV5 Europe program­ját. Megyénk városaiban szinte már mindenütt ki­épült és folyamatosan bő­vül a kábeltelevíziós háló­zat, a családi házak tetején is egyre többször lát­ni parabolaantennát. Olvasóink kérésére, te­hát rendszeresen a Pest Megyei Hírlapban is meg­találja a műholdas tévék programját. SUPER CHANNEL 8.00: Supertime. Gyermekműsor 8.55: Kicsi Lulu 10.30: Skandináv magazin 11.20: Sharp-fözőtanfolyam 11.50: Film: Tarzan és a vadorzók 13.05: Capitol. Amerikai sorozat 13.25: Good Year időjárás-jelentés 13.30: Fiaink és lányaink. Ausztrál sorozat 14.00: A nővér. Ma: Sodrásban 14.55: Good Year időjárás-jelentés 15.00: Slágergép Szombat KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! 8.30: Családi tükör 9.05: Színes népi muzsika 10.05: Ismét — a javából! 12.00: Déli Krónika 12.30: A kitüntetés 13.00: Klasszikusok délidőben 13.49: Énekeljünk együtt! 14.10: Védőkar 15.00: „Nehéz ember vagyok'* . . • 16.05: A világlíra gyöngyszemei 16.15: Szadai betlehemes 16.30: Adámok és Évák találkozója 18.40: Karácsonyi rézfúvós dalok 19.00: A kék madár 20.15: A Kájoni-kódex magyar táncmuzsikájából 20.30: Karácsonyi album 22.10: Verseit elmondja: Kányád! Sándor 22.25: Legszebb Mozart-lemcze- inkből 23.33: Gregorián dallamok 0.15: Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Dallamkoktél 6.05: Reggeli csúcs 8.11: Népszerű muzsika 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05: Krúdy Gyula két egyfelvo- násosa 10.00: Ha még nem tudná...' 10.30: Szimfonikus dallamok 11.05: Zenekanál 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 13.05; Kenguru 14.00: Az év sportolója 15.05: Akár hi-fi, akár nem .. 16.00: Tudod? 17.05: Bing Crosbv karácsonya 18.00: Embermcsék 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben 19.05: A Biblia 21.15: Mándy Iván hangjátékaiból 21.55: Nosztalgiahullám 23,10: rillantás az „ünnepi" discóba 0.15: Fehér karácsony — köny- nyűzene ünnepi hangulatban TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna gyerekeknek 8.10: A Szegedi Körzeti Stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora 8.45: Zene-bona 9.35: Flóra 10.10: Élet a Mississippin 11.50: Hármas csatorna 14.10: Karácsonyi dalok Európá­ból 15.05: Mozgó képek 15.20: Kiskirályfi és a róka 16.25: Három kívánság 17.55: Gvermekszemmel az Idő­sekről 18.05: Tom és Jerry 18.15: Titiri 18.40: Pumukli kalandjai 19.10: Csip-csup csodák 19.25: Esti mese 19.35: Szőnyi Erzsébet: Didergő király 20.05: Csak a derű óráit számolom 21.00: Cirkuszvilág 23.15: A Biblia földjén 23.55: Karácsonyi éjféli mise 2. MŰSOR 17.15: Pillangókisasszony a Mar­gitszigeten 18.05: Oscar Wilde: A boldog herceg 18.30: Monteverdi: Vespero della Bcata Virgine 20.05: Paul Daniels műsora 20.55 : Hoffnung meséi 21.00: M. S. Mester 21.20: Beethoven: IX. Szimfónia 22.35: Kalocsa műemlékei Vasárnap KOSSUTH RADIO 6.00: Vasárnapi újság 8.30: Énekszóval, muzsikával 9.00: Helyettem írták . ., 10.05: Karácsonyi ének . .. 10.10: Téii ünnep — könnyűzene 11.00: Gondolat-jel 12.00: Déli krónika 12.10: Harminc perc alatt a Föld körül 12.50: Az élő népdal 13.00: Müvészlemezek 13.30: Kapcsolataink minősége 14.10: „Nehéz ember vagyok..." 14.50: Karácsonyi ének a pászto­roknak 15.00: A zöldköves gyűrű 16.05: Mi lesz a magyar faluval? 16.35: Millöcker: A koldusdiák 18.15: Hol volt. hol nem volt... 18.40: Közvetítés a Nemzeti Szín­házból — Advent a Hargitán 21.15: Reiner Frigyes öröksége 22.10: Sándor György önálló estjei 23.23: A Vancouver! Bach-kórus énekel 0.15: Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Dallamkoktél 8.05: A medve és a róka 8.42: Ének a kőszívű királyról 9.05: Cserepes Károly karácsonyi lemeze — részletek 9.35: Szivárvány —-az ünnepről 11.03: Ünnepi koktél 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 13.05: Betlehemi állatok 13.28: Népszerű kórusmuzsika 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Többet ésszel 15.05: „Pihenőidő". Kívánságmű­sor 16.20: Gyarmathy Tihamér-portré 17.05: Sikerlista ’88! 18.25: Bemutatjuk új nótafelvéte­leinket 18.53: Richard Strauss: A johanni- ta rend lovagjainak ünnepi bevonulása 19.05: Kirándulás a spanyol pop­zenében — különkiadás 20.00: Egy óra Kovács Apolló­niával 21.05: Ünnepi rock-party 22.05: Operettest 23.10: örökzöld filmmelódiák 0.15: Éjfél után TELEVÍZIÓ 8.25: Tévéíorna gyerekeknek 8.30: Óvodások filmműsora 9.00: Tomkins 9.30: Döbrentei Ildikó: Banya­tanya 10.30: Mi-tu-ház 10.55: Karácsonyi zenebutik 11.55: Ki nyer ma a képernyőn? 14.00: Buzgómócsing szomszéd 14.05: Az utolsó mohikán 15.35: RTV-közönségszolgálat 15.45: Legyen szerencsénk! 16.45: Delta 17.10: Nézzük együtt 17.50: Pumukli kalandjai 18.15: Röntgen 18.20: Családi torna 18.25: Meséről mesére 19.00: A Ilét 20.05: Vers mindenkinek 20.10: Tamási Áron: Gyökér és vadvirág 21.15: Ma.gyar évszázadok 21.30: Az isten háta mögött 2. MŰSOR 9.10: Népek, kultúrák 10.00: Popkorong 11.40: Forró, nyomok 15.30: Jessze fái 15.40: Fenyves tábor 17.10: Színház az egész világ 18.05: Gondolkodó 18.50: A megtalált idő 20.05: A Fekete erdőtől — A Fekete-tengerig 21.45: M. S. Mester llftfo KOSSUTH RADIO 6.00: Kellemes ünnepet! 8.05: Családi kör 0.20: Énekszóval, muzsikával 9.00: Helyettem írták 10.05: A hét költője: Petőfi Sándor 10.20: örökzöld dallamok 11.00: Húszas stúdió 12.00: Déli krónika 12.10: Bemutatjuk.új felvéte­leinket 13.10: Dúdoló 13.20: Szonda 14.10: Müvészlemezek 15.00: A zöld köves gyűrű 15.57: Radioton-korongokról 16.05: X. Europa Cantat — Pécs 1988 17.00: Látás és viszontlátás 18.00: Karácsonyi dalok Szokolay Sándor feldolgozásában 18.15: Hol volt, hol nem volt..* 18.40: Jaj, szeressetek . .. 1 19.44: Ncpdalest 20.30: Hétfő este — minden­kinek 22.10: Sporthírek 22.15: A Bécsi szimfonikus zene­kar hangversenye 23.32: Ludwig Güttler trombitán játszik 0.15: Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Dallamkoktél 7.05: A református egyház félórája 7.35: Orgonamuzsika 8.05: Róza, a nagy varázsló 8.56: Rólunk van szó! 9.05: Barlangvasút 9.50: 3:1 a szerelem javára 11.0': Az év felfedezettjei 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 12.53: Kis magyar néprajz 14.00: Diárium — 1988 15.30: Ünnepi kívánságműsor 17.30: Poptarisznya 21.05: Nagy nevettetők 22.05 : Noktürn 23.10: Bach tói Erroll Garnerig 23.50: A Fehér Ló TELEVÍZIÓ 9.15: Alombolt 10.05: Ma a porondon 10.30: Muszty Bea—Dobay And­rás: Boszorkánypalánta 14.10: Karácsonyi álom 14.45: Ppfrovácz István: Csere Rudi 15.15: Az Almok ura 16.50: Hispánia, Hispánia Í7.45: Ajándékkosár 19.05: Pumukli kalandjai 19.35: Esti mese 20.05: Bíró Lajos: Rablólovag 21.25: Az Isten háta mögött. Amerikai tévéfilm 22.55: MestcrdalJamok 2. MŰSOR 17.25: Shakespeare összes művei a BBC feldolgozásában. Ahogy tetszik 20.05: Táncünnep 21.35: XX. századi portrék Világtévé

Next

/
Oldalképek
Tartalom