Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-17 / 300. szám
4 fsffwtgp 1988. DECEMBER 17., SZOMBAT Felüljárót javasol a tanács Gyógyulófélben a harmadik sérült Olvasóink előtt Ismert, hogy hétfőn Gödöllőn, egy gyalogosátkelőn három gyereket gázolt el a HÉV-szerelvény, akik közül ketten meghaltak, harmadik társuk életveszélyes sérüléseket szenvedett. A városban csütörtök délután tanácsülést tartottak, ahol fölolvasták a Petőfi-iskola tantestületének levelét. (Ebbe az iskolába jártak a gyerekek.) Az alábbiakban közöljük a levelet, illetve a tanácsülésen a balesettel kapcsolatban elhangzott tájékoztatót, s állásfoglalást. Egy hír nyomán Indultam Galgamácsára. Ez ügy szólt: Vankóné Dudás Juli-emlékhá- zat létesítenek a településen. Tóth András tanácselnököt erről kérdeztem. Az első mondat után kiderült, hogy mindössze nevét veszi majd fel a meglevő tájház. amelyben szép számban láthatók Vankóné ajándékai s munkái. Világhírt szerzett Galgarrfácsánalc Mecénás kellene Am a fehérre meszelt parasztház — hajdan itt csak ilyenek voltak —, éppen elég gondot okoz a tanácsnak. Alapos felújításra szorul, hiszen a múlt század második harmadában még nem számoltak azzal, hogy e lak még százhuszon-egynéhány év múlva is állni fog. Nincs szigetelve, a borospincét lassan elemészti a talajvíz, kikezdte a falakat Az egykori nyárikonyha pedig... Meglepő, de az épület nem védett. Más kérdés az, hogy ehhez, viszont rendbe kellene hozni. Szerencsére a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága számon tartja sorsát, s áldoz rá. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a tökéletes föl- újításhoz két és fél, hárommillió kellene. Visszacseng fülembe a tanácselnök egyik mondata: reméli, hogy a tanácsülés megszavazza ennek tíz-tizenöt százalékát. Furcsán hatott ez a megfogalmazás. Vajon mi húzódik meg mögötte? Talán az, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában? Végtére is akadhattak irigyei, ami egy ilyen kétezer-egynéhány lelkes településen erőteljesebben jelentkezik. S Vankóné olyan ember volt, aki megmondta, amit gondolt. Mindezeket azonban háttérbe kell szorítsa, hogy Dudás Juló a saját tehetségét nem csupán a maga hasznára kamatoztatta, hanem az általa vezetett hagyományőrző csoport, s —főként — a falu javára. Legkevesebb, hogy megismerték Galgamácsa nevét, Vankóné alkotói tevékenysége mellett gyűjtötte a népszokásokat, gyerekjátékokat. Gödöllő és körzete két ízben rendezett már Galga menti népművészeti találkozót — amelynek gáláját egyébként mindig Galgamácsán tartották —, a következő 1990- ben lenne esedékes. Vankóné halálának jövőre lesz az ötödik évfordulója. Ez a két dátum már önmagában elegendő lenne arra, hogy nagyobb szabású rendezvényre kerüljön sor. Megfordult ez már a tanácselnök fejében is. De hát egy ekkorka közösség egyedül viselje a költségeket? Sajnos ez nem megoldható. Most tehát az anyagi fedezet okoz nagy gondot. Eddig ugyanis mecénások támogatták a találkozót, s csupán a díszbemutatóra kellett jegyet váltani. Bár — ha a nagyközség konkrét és előremutató tervezetet tudna összeállítani — talán még egy alapítvány támogatását is megpályázhatná. Minden bizonnyal találnának ehhez segítőtársat Vagy elég lenne egy is? Például egy menedzser, aki nemcsak az ötleteket szaporítaná, hanem megtalálná a megfelelő támogatókat. Van ám ennek a falunak egy hajdanvolt — s most ki tudja miért nem védett — műemléki magtára. Ismereteim szerint nem akad még egy ilyen az országban. Éppen az utolsó pillanatban sikerült megmenteni a lebontástól. Mégpedig a Budavidé- ki Erdőgazdaság jóvoltából, övék most a kezelői jog. Ha megtartásában jó partnerei voltak a településnek, miért ne foghatnának össze a hasznosítás érdekében. Lehetne itt kialakítani — a helyreállítás során — szálláslehetőséget, vendéglátóhelyiségeket. Vendég akad, ha vonzó programot szerveznek számára e szép vidéken, a környékbeli erdőket kedvelik a vadászok. Bennem nemegyszer fölvetődött —- s meg is fogalmazódott e hasábokon —, hogy vajon Vankóné Dudás Juli emlékére miért nem hirdetnek népművészeti pályázatot? Legalább 'megyeit. Ennek a Népi Iparművészeti Tanács támogatója lenne. Csak valakinek kezdeményeznie kellene. Ha továbbra is megtartják a Galga menti találkozókat, össze lehetne kapcsolni ezeket Dudás Juló-emléknapokkal. Miért is ne lehetne ezen alkalmakkor népművészeti, néprajzi tanácskozást tartani — akár országosat is: a Galga mentén ugyanis még nagyon sok tennivalójuk akadna a néprajzosoknak. Mindezeket egybeköthetnék a Dudás Juli emlékére meghirdetett népművészeti pályázat anyagainak bemutatásával, s a díjkiosztással. A Vankóné Dudás Juli tájházban csak töredéknyi a honismereti gyűjtemény, a legtöbb tárgy őrá emlékeztet. Ügy vélem, hogy örököse aligha zárkózna el a magánkézben levő anyag kölcsönzésétől, egy kibővített kiállításhoz. Érdemes lenne azonban odafigyelni még egy dologra. Mert igaz ugyan, hogy él és dolgozik még a hagyományőrző csoport, s mindig akadnak olyan fiatalok, akik tovább viszik a szellemi hagyatékot. Ám mi lenne, ha már az óvodásokkal is megismertetnék ezt a kincset? S később az iskolában folytatnánk ezek megtanítását? Mivé nőhetné ki magát — néhány év alatt — mindezek által e falu? Azt már csak félve merem kijelenteni, hogy netán létesíthetnének egy Dudás Juló- alapítványt a tehetséges hagyományőrző gyerekek jutalmazására. Végtére is Vankóné Dudás Juló több volt, mint egy gal- gamácsai. Még a megye sem Mesevilág Törökbálinton Disneyland magyar módra A világban számos helyen működnek sikeresen színvonalas. komplex művelődési, szórakozási centrumok, amelyek gazdaságilag is jövedelmezők. Tegnap délelőtt az Atrium Hyatt Szállodában sajtótájékoztatót tartottak. A téma: a Funny Welt (tréfás világ) játékpark létrehozása Magyar- országon. A résztvevők magyar részről: dr. Herczeg Ferenc, a játékpark magyarországi szervezője és Andrikó Miklós kereskedelmi államtitkár, osztrák részről pedig Hans Dostal, a Funny Welt vezérigazgatója és Georg M. Schwarcz üzletember. Napjainkban — mondták —, köszönhetően a politikai, gazdasági és személyes kapcsolatok dinamikus bővülésének Kelet és Nyugat között, amikor a keményvaluta szerzésének lehetősége rendkívül fontos országunk számára, meg lehet és meg is kell minél előbb valósítani egy Disney- land-szerű oktató-nevelő, szórakoztató központot Magyar- országon. Eddig, a körülbelül 50 millió dolláros beruházásra nem akadt vállalkozó. A körülbelül 5 év múlva megvalósuló mesevilág színhelye Törökbálint lenne, az MO-ás körgyűrű mentén. Hogy mi lenne látható ezen a területen, arról egyelőre csak nagyon vázlatosan a következőket lehet elmondani. Bemutatná a magyar föld történetét, a magyarok eredetétől egészen napjainkig, hazánk nevezetes épületeit, a magyar folklór- és mesevilágot. A múlt mellett pedig a jövőt: milyen lesz az ország, a világ pár száz év múlva. Ugyanakkor helyet kapnának itt a legmodernebb szórakoztató játékok, az egyéni és kollektív kreativitást fejlesztő berendezések. A hely a gyerekek és felnőttek számára egyaránt alkalmas lesz színvonalas pihenésre és sportra, kikapcsolódásra, lesz szállodája, saját postája, bélyege, kaszinója, totó-lottója. Ahogy a létrehozásán munkálkodók elmondták. a Budapesttől 800— 1000 kilométer sugarú körben szeretnének vonzóvá válni a látogatók számára. Felépítéséhez további magyar és külföldi vállalkozók, tőketulajdonosok csatlakozására számítanak. A. P. Vankóné Dudás Juli nevét fogja viselni a galgamácsai tájház, amelyben alkotásai, ajándékai találhatók (Vimola Károly felvételei) sajátíthatja ki annak az asz- szonynak szellemi hagyatékát, akit nemcsak az ország, hanem a világ is megismert. Vennes Aranka „Tisztelt Tanácsülés! A Petőfi Sándor Általános Iskola nevelőtestülete, szülői munkaközössége, iskolatanácsa és tanulóifjúsága nevében nyílt levéllel fordul a tisztelt tanácsi testülethez. E nyílt levél oka az 1988. december 12-én délután 17.08 órakor történt tragédia, amely két gyermek életét követelte és egy harmadik gyermek élet- veszélyes sérülését okozta a János utca és a Volán-buszmegállót összekötő vasúti és közúti gyalogátkelőhelyen. Két tanulónk, városunk két 11 éves gyermeke fejezte be ezen a helyszínen oktalanul az életét, és a harmadik életveszélyesen megsérült. Megdöbbenten vette tudomásul nevelőtestületünk, tanulóifjúságunk és a város jóérzésű lakossága ezt a szomorú hírt. Az említett tények sajnos visszafordíthatatlanok, de ezen a helyen, ilyen feltételek mellett továbbra is fennáll a hasonló balesetek veszélye. Ezért kérjük a tisztelt tanácsi testületet olyan műszaki és közlekedésbiztonsági intézkedések megtételére, melyek a hasonló veszélyhelyzeteket azonnal megszüntetik. Javasoljuk: a legrövidebb határidőn belül gyalogátkelést szabályozó fénysorompó elhelyezését, mely a János utca és az autóbusz-pályaudvar közötti veszélyhelyzetet csökkenti. Kérjük a tanácsülést arra, hogy teremtsen rövid időn belül anyagi fedezetet egy gyalogos-felüljáró megépítéséhez. Javasoljuk, hogy a tanácsi testület gondoskodjék egy bizottság létrehozásáról, hogy a műszaki, közlekedésbiztonsági és pénzügyi feltételek ismeretében rövid határidőn belül a legjobb megoldást tudja a tanácsi testület elé terjeszteni.” A baleset körülményeiről Miklós János, a HÉV gödöllői üzemegységének vezetője adott tájékoztatót a testületnek. Elmondta, a János utcai átjáróhoz többek által javasolt fénysorompó kevésbé biztonságos, mint a labirintkorlát, amilyen ott is van. A tapasztalatok és a szakemberek egyöntetű véleménye szerint az ilyen átjárókon a labirintkorlát a legbiztonságosabb. A legbiztonságosabb, persze, a felüljáró lenne, ami már régebben fölmerült elképzelésként, de akkor — egyebek között esztétikai szempontok miatt — elvetették. Miklós János szerint a fölüljáró olcsóbb, mint a fénysorompó. Az üzemegységvezető közölte, a gödöllői vonalon huszonhét, a János utcaihoz hasonló átjáró van, éppen ezért nem megoldható, hogy itt sohase találkozzanak a szerelvények. Mindenesetre utasítja a járművezetőket, hogy a gödöllői átjáró előtt még óvatosabban haladjanak. A tanács bizottságot hozott létre, amely a szakemberekkel együtt megvizsgálja, hogyan oldhatnák meg a legbiztonságosabban a buszpályaudvarról az átkelést a 30-as úton. Ismét fölvetődött, vajon megfelelő helyen van-e a buszpályaudvar, s okvetlenül a jelenlegi helyére kellett-e építeni a gimnáziumot, a legforgalmasabb csomópontok közelébe. De hát ezek már csak költői kérdések. Akkor, amikor még lehetett volna változtatni, elég gyönge volt azok hangja, akik másképp gondolták. Mind az utcán, mind a testületi ülésen fölmerült a javaslat, hogy a HÉV ne közlekedjen a városon át, hanem az Erzsébet parkban legyen a végállomás, ahonnan buszok szállítanák tovább az utasokat. ★ Péntek délelőtt kedvező hírt kaptunk a harmadik sérült állapotáról. Monori Mihály iskolaigazgató elmondta, a kórház tájékoztatása szerint a gyerek karácsonyra már otthon lesz. K. P. RÁDIÓFIGYELŐ KÍSÉRLETEK AZ ISKOLÁVAL. Az ötvenes évek pangása után az iskolai oktatás területén is megpezsdült az élet. Méghozzá talán a kelleténél is alaposabban. A reform- javaslatok tömkelegé szinte mindent elárasztott. Hovatovább krónikussá vált a tankönyvhiány, hiszen minden oktatási évadot vadonatúj kiadványokkal kellett kezdeni. Ezzel viszont nem tudott lépést tartani nemcsak a szerzők és a felülbíráilók serege, hanem a nyomdai kivitelezés sem. A változások szükségességének legtöbbször hangoztatott indoka az volt, hogy az élet minden területén lépést kell tartani a gyors fejlődéssel. A felsőbb ösztönzéstől sarkallva reménytelen versenyt futottunk tehát az idővel. Közben az új meg új tervek lázában égve, szinte észre sem vettük, hogy az oktatás színvonala állandóan csökkent. A matematikai eredmények utáni hajszában kísérleti tanmenetünkben például elsikkadtak a számtani alapismeretek. Sokszor légvárakat építettünk minden megalapozás nélkül. Algebrai gondolatokkal játszottunk, az egyszeregy ismeretére pedig ügyet sem vetettünk. Később az írás—olvasás tanításába tört bele a bicskánk. Gyerekeink közül sokan úgy kerülnek ki a nyolc általánosból, hogy képtelenek folyamatosan szövegeket olvasni, az írótollat göcsörtö- sen fogják, nem is beszélve arról: a legtöbbjének fogalma sincs a helyesírás elemi szabályairól. Szerencsére az iskolai dobogóról túlburjánzó kísérletező kedvnek mára már elültek a legszélsőségesebb hullámai. A rádió Társadalom és iskola című műsorában Lukács Péter vezetésével több szakember higgadtan mérlegelte a mostani lehetőségeket. A szakmai túlbuzgóságot óvatosan megkerülve igen jelentős hangsúlyt kapott a szülök szerepe. A beszélgetők egyetértettek abban, hogy semmilyen kísérletet a szülők bevonása nélkül nem lehet folytatni. Ezért is volt például eleve kilátástalan az új olvasási módok bevezetése, mivel a szülők többsége is idegenkedett tőle, a kudarcra pedig az eredménytelenség csak a végső pecsétet ütötte rá. KATONAI KIADÁSOK. Néhány esztendővel ezelőtt a katonai kiadásainkat, egyáltalán a honvédelemmel összefüggő kérdéseket hétpecsétes titokként kezelte a kormányzat. Ma már ezek jó része előtt is fedihúzódtak a redőnyök és már eddig is megismerkedhettünk sok olyasmivel, ami azelőtt tabunak számított. Napirendre került — egyebek között — a katonaságra szánt összegek csökkentése is, ezzel is könnyítve népgazdaságunk terheit. Természetesen ezt a hírt a közvélemény jó szívvel fogadta. Van azonban az országban egy olyan réteg, melynek e feletti örömébe az üröm cseppjei is vegyülnek. Ezek közé tartozik a Videotonnak az a közel hétezer munkása, aki a hadiiparnak dolgozik a húszezerből. Igaz, hogy közülük sokan el tudnak helyezkedni a gyár polgári célokra gyártó üzemrészeiben, de a közeljövő bizonytalansága mégis hónapok óta megsá- pasztja kedvüket. Domány A.ndrás riportjában a fehérvári gondokkal is feltarisznyázva kereste fel az illetékes minisztériumi szerveket, ahol már kevésbé borús kép fogadta, mint a gyárban. A kormányzat természetesen kész minden segítséget megadni, hogy lehetőleg minél kisebb zökkenővel át tudjanak az érintett üzemek állni, de ehhez a vállalatnak kell segítséget adni - megfelelő átalakítási javaslat formájában. Szombathelyi Ervin
