Pest Megyei Hírlap, 1988. november (32. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-10 / 268. szám

8 1988. NOVEMBER 10., CSÜTÖRTÖK Hírek MR ■ 1988. november 10. ■ Csütörtök. Réka nap­ja. A nap kél 6.41 — nyugszik 16.15 órakor. A hold kél 7.53 — nyugszik 16.10 órakor. tüTKlurt* ITTÍyfiYfJfttT III Több-kevesebb napsütés az ország középső és keleti ré­szén valószínű. Hulló csapa­dék nem várható, deresedés, züzmaraképződcs, ónos szitá- lás azonban többfelé valószí­nű. A légmozgás mérsékelt marad. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 5 fok, né­hány tartósan ködös helyen 0 fok körül alakul. Virágbolt Lassan egy éve nyílt meg Nagykátán az áfész-áruház- ban a virágbolt. A Sasad Tsz üvegházaiból kerülnek ide a vágott és cserepes virágok. Hetente kétszer szállítanak friss árut. s a két alkalmazott helyben készít belőlük meg­rendelésre csokrokat, koszo­rúkat. Erdős! Agnes felvétele KITÜNTETÉSEK Az Elnöki Tanács Radriai Jánosnak, a Magyar Televízió sportszerkesztősége vezetőjé­nek, több évtizedes, kiváló munkája elismeréséül, nyug­állományba vonulása alkalmá­ból a Szocialista Magyaror­szágért Érdemrendet; Kis Csa­bának, a Magyar Távirati Iro­da főszerkesztő-helyettesének kiemelkedő munkássága elis­meréséül a Magyar Népköz- társaság Csillagrendjét ado­mányozta. A kitüntetéseket Berecz Já­nos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bi­zottság titkára szerdán nyúj­totta át a KB székházában. Jelen volt Andics Jenő, az MSZMP KB agitációs és pro­pagandaosztályának vezetője, Bereczky Gyula, a Magyar Televízió elnöke és Burján Sándor, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója. — Kabaréparádé. A Mik­roszkóp Színpad művészei sze­repelnek november 18-án, pénteken 18 és 20 órai kezdet­tel a Pomázi Művelődési Ház színháztermében. Az előadás címe: Kabaréparádé. — Emlékkiállítás. A Gödöl­lői Petőfi Sándor Művelődési Központ november 13-án, va­sárnap a gödöllői galériában emlékkiállítást rendez Körös- fői-Kriesch Aladár (1863—1920) műveiből. A magángyűjtemé­nyekből kölcsönzött anyagot Keserű Katalin rendezte. A megnyitót László Gyula egye­temi tanár tartja. A tárlat de­cember 11-ig tekinthető meg. — Bemutató. Az érdi mű­velődési központ hüllőtani stúdiója tart kiállítással egy­bekötött bemutatót november 11., 12., 13-án Budakeszin, az Erkel Ferenc Művelődési Köz­pont és nagyközségi könyvtár épületében. A rendezvényhez 12-én, szombaton, terraristák találkozója is kapcsolódik. — Textilek. Láng-Miticzky Katalin textiltervező iparmű­vész kiállítása nyílik meg no­vember 13-án 11 órakor Nagy­kőrösön, a város művelődési központjában. A bemutatott anyagokat december 4-ig te­kintheti meg a nagykőröáí kö­zönség. — Minősítő hangverseny. Szentendrén kerül sor a Pest megyei fúvószenekarok minő­sítő hangversenyére november 12-én, szombaton, délután 2 órai kezdettel, a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyv­tár épületében. KEMÁL ATATÜRK ÖTVEN ÉVE halt meg Kemál Atatürk, Musz- tafa Kemál pasa (1881—1938) tö­rök államférfi, a modern török állam megalapítója. Részt vett az 1908-as ifjútö­rök forradalomban, az 1911-12- es olasz—török háborúban, majd az 1912—13. évi Balkán­háborúban is, az első világhá­ború idején pedig (1915-ben) jelentős szerepet töltött be a Dardanellák védelmében. Ké­sőbb a kaukázusi és a szíriai— Palesztinái fronton teljesített parancsnoki szolgálatot. 1919- töl vezette a nemzeti burzsoá forradalmat. Az általa újjászer­vezett török hadsereg az .1919— 22-cs görög—török háborúban győzelmet aratott, s 1923 októ­berében Kemál Atatürk lett az új Török Köztársaság elnöke. Több haladó szellemű polgári reformot valósított meg a köz- igazgatásban, az igazságszol­gáltatásban, a közoktatásban; kiterjesztette a nők jogait stb. 1921-ben barátsági, 1925-ben pe­dig semlegességi szerződést kö­tött a Szovjetunióval, de kül­politikájában később a nyuga­ti hatalmak törekvéseihez iga­zodott. „A törökök atyjának” emlé­két máig kegyelettel ápolják hazájában. Az Atatürk Múzeu­mot 1942-ben nyitották meg Isztambulban, ahol a Taksim téren emlékműve is áll, s a tö­rök államférfiról elnevezett kulturális központ várja a lá­togatókat. Síkosak az utak Riasztható ügyelet Síkosak az utak. A Buda­pesti Közúti Igazgatóság tá­jékoztatása szerint a korán be­köszöntött párás, hideg idő nagymértékben megváltoztatta az utak burkolatának felüle­tét. A páralecsapódások jelen­leg még lokális jellegűek — mondta Holnapy László, a BKI Pest megyei műszaki 'igazgatóságának osztályvezető­helyettese —, így nem indokolt az egész megye úthálózatának síkosság elleni védelme. Októ­ber 31-től üzemmérnökségeik telephelyein egy-egy gépkocsi riasztható a helyi lefagyások elhárítására. Az ügyeleti szol­gálat teljes létszámban no­vember közepétől látja el az utak téli fenntartását. Felhív­ta a gépjárművezetők figyel­mét, hogy mindig a látási és útviszonyoknak megfelelően vezessenek, ne veszélyeztessék maguk és embertársaik testi épségét. Hajógyári részvénytársaságok Vácott is kialakul Folyamatosan alakulnak meg a hajógyári részvénytár­saságok. A Ganz Danubius üzemei ugyanis a jövő év ele­jétől 7 részvénytársaságként működnek majd. Eddig a ti­szafürediben, a fővárosban pedig a darugyárban került sor alakuló közgyűlésre, így az előbbi helyen a Daru- és Gépgyártási Rt., az utóbbin pedig a Kazán- és Gépgyártási Rt. jött létre. Novemberben a Hárommillió palack pezsgő Exportborok belföldre November első napjaiban megélénkül a forgalom a Hungarovin budafoki pince- gazdaságának pezsgőraktárai­ban. Egymást követik a nagy szállítmányok az ország min­den részébe, hogy a karácso­nyi és szilveszteri italvásárra — a megnövekedett exportle­hetőségek mellett is — min­den belföldi igényt kielégít­hessenek. A budafoki pincékben az év végi napokra csaknem 3 millió palack pezsgőt tárol­nak. Csaknem 50 százalékkal több különböző jó minőségű palac­kos bort hoznak forgalomba ezekben a napokban, mint a múlt esztendőben. A Badacso­nyi Szürkebarát, a Debrői Hárslevelű és a tüzes Bikavér mellett az eddiginél nagyobb mennyiségben kerülnek az üz­letek polcaira az eddig fő­ként csak exportra termelt borkülönlegességek, így pél­dául a hattagú Szent István család különböző változatai is. K. Z. Pozsony—Moszkva Szomszédotok tévéiből ,2ft.o$j[ Lab&irútf^-öasaofofflaló 20.20: Te ... 16.20 18.30 19.30 20.00 21.03 21.30 22.15 16.30 17.40 SZLOfVAl£ TELEVÍZIÓ Orion (magazin) Kék fény Híradó Egy család története Dalok a képernyőről Autósok, motorosok magazinja Koncert (komoly zene) 2. MŰSOR Közép-szlovákiai magazin Apák és nagyapák (szovjet film) Híradó FA ltAPIÓ~ÉS TV >1 IMI HÁHO I 4.30 8.00 8.15 8.20 8.30 9.10 9.30 10.00 10.05 10.35 11.05 11.25 12.00 12.30 12.40 12.43 12.45 13.00 14.00 14.10 14.25 15.00 16.00 16.05 16.20 17.00 17.25 17.30 18.15 18.25 18.30 19.30 20.13 20.25 20.55: 22.00: 22.30: 22.51: 23.01: 24.00: 0.10: 0.15: a. 30: 8.00: 8.05: KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Jó reggel! 8.50: Hírek. Időjárás 9.00: Mai programok 9.05: Mellény-zseb 12.00: Híres vonószenekarok műsorából 12.10: Színészek operettfelvéte- 12.25: leiből 12.30: A külpolitikai rovat műsora 13.00: Hírek. Időjárás 15.05: Diákfélóra 15.10: Táncház Pesten 15.45: Martha Angelici operaáriá- ltí.OO: kát énekel Hunyadi Sándor meséli 17.00: Déli krónika 17.05: Ki nyer ma? 17.30: Múzeumi híradó 18.30: RTV-közönségszolgálat 19.00: Válaszolunk hallgatóinknak 19.05: Klasszikusok délidőben 19.15: Hírek. Időjárás 20.00: A magyar nyelv századai 21.00: Nóták Szóról szóra 21.05: Hírek. Időjárás 21.51: A tengernél 21.55: Neked szól! 22.35: Agrárműhelyek 23.00: Ipargazdák 23.10: örökzöld dallamok Hol volt, hol nem volt... 23.50: Könyvújdonságok Esti magazin o.l5: Észt drámák szemléje Bihari-verbunkosok 6.00: A tudományok és tudó- 9.03: mánypolitika az 50-es 9.08: években 10.17: Kapcsoljuk a Magyar Rádió 11.05: márványtermét 11.10: Hírvilág H.25: Barangolás régi hangleme­zek között 13.00: Mindennaoi dogmáink 13.05: Gluck operáiból 14.00: Hírek. Időjárás 15.11: Himnusz 16.01: Éjfél után 16.14: PETŐFI RADTÖ 17.00: Reggeli műsor Hfrptc. időjárás 17.30: Nóták A Szabó család Külpolitikai figyelő Hírek. Időjárás. Útközben Napközben Hírek németül, oroszul és angolul Fúvós indulók Útikalauz üdülőknek A népművészet mesterei Hírek. Időjárás. Útközben Néhány perc tudomány Operaslágcrek Törvénykönyv A Beatlestől az Illés együt­tesig Hírek. Időjárás. Útközben Újdonságainkból Ha én lennék . . , Slágerlista Hírek. Időjárás. Útközben Operettkedvelőknek Lottósorsolás A poptarisznya dalaiból Hírek. Időjárás. Lottó. Útközben Manci Rólunk van szó! Slágerről slágerre Népdalkörök pódiuma Hírek. Időjárás. Lottó A Cure együttes összes nagylemeze — X/2. rész Philadelphia Jerry Ricks bluesf elvételeiből Éjfél után BARTÓK RADIO Muzsikáló reggel Időszaki kiállítások Zenekari muzsika Pillangókisasszony Pillanatkép Magyarán szólva Karai József kórusművei­ből Hírek. Időjárás Laár pur Laár Zenekari muzsika PoDhuIlám Élősirató Szokolav Sándor: Sámson Nvitnikék — Kisiskolások műsora Az operaközvetítés folyta­tása 18.23: 19.00: 18.30: 19.05: 19.35: 20.54: 21.15: 21.55: 22.35: 23.30: 8.55: 9.00: 9.05: 9.15: 9.45: 10.45: 16.50: 16.55: 17.25: 18.10: 18.40: 18.50: 18.55: 19.15: 19.25: 19.30: 20.00: 20.05: 20.45: 20.50: 20.55: 21.40: 22.25: 17.15: 17.20: 17.25: 19.00: 19.30: 20.00: 20.05: 20.45: 21.10: 21.25; 23.C0: Menher: F-dúr induló Hírek. Időjárás In limba materna Diákfélóra Zenekari muzsika Csenki Imre: Kolinda concerto Top-les A bibliás ember Napjaink zenéje Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ Tévétorna nyugdíjasoknak Képújság Telcdoktor Szia, Mami! Varieté világa Képújság Hírek Képes nóták kívánság­műsora Hármas csatorna Tájak, városok, emberek Reklám Tévétorna Esti mese Lottósorsolás Reklám Híradó Reklám Üj nyitott könyv Van öt perce? Reklám Üj hullám Fejezetek az első világhá­borúból Híradó 3. 2. MŰSOR Képújság Správy — hitek szlovák nyelven BSE—-VS Praha A szerelem olyan, mint a bor Unser Bildschrim Kénújság Tc'esnort Bakui balkonok Híradó 2. A 28. miskolci tévéfcsztivál- ról jelentjük . . . Tejszín a kávémban Képújság Tegnap és ma (szórakoztató műsor) 21.30: Híradó 22.00: Világhíradó 22.15: NSZK-film MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 4.30: 121 perc (•.35: Gyermekkórusok 7.35: Petrovka—38 c. film 9.00: Hírek 13.30 * Hírek 13.45: P. Csajkovszkij: II. zon­goraverseny 14.40: Dokumentumfilm 15.10: Hírek 15.15: Tizenhat évig és azon túl 16.00: A XIX. pártcrtekczlct után 16.45: világhíradó 17.00: Az átalakítás 19.40: Az átalakítás reflektor­fényében 19.50: Koncert a szovjet milicia ünnepén 21.40: Világhíradó 22.00 : Nyilvánvaló fölény c. film 23.20 : Hírek 23.25: Az előadás után többi részvénytársaság is ki­alakul az angyalföldi, a nép­szigeti, az óbudai, valamint a balatonfüredi gyáregységben, továbbá Vácott a konténer­gyárban. így várhatóan mind­egyik Ganz Danubius Rt.-t még az idén bejegyezhetik. A nagyvállalati központ a továbbiakban vagyonkezelő, holding-központként dolgozik, részyénytöbbséggel rendelke­zik mindegyik Rt.-ben. A töb­bi részvényes bankokból, biz­tosító társaságokból, ipari és külkereskedelmi vállalatokból kerül ki, A legszebb változat Bnszmrgállók A toki tájvédelmi klub felkérésére egyhetes környe­zetesztétikai felmérés után a Magyar Iparművészeti Főis­kola környezettervező stúdió­jának végzős hallgatói elké­szítették a Zsámbéki meden­cében elképzelt, variálható buszmegállók terveit. A meg­állóépületek társadalmi zsű­rizését november 10-én 18 órakor tartják a zsámbéki művelődési házban. A közösen kiválasztott legszebb változat alapján készül el majd egy- egy építmény Zsámbékon, Tökön, Perbálon és Tinnyén. A társadalmi segítésről Előadás Cegléden A ceglédi Kossuth Művelő­dési Központ kamaratermében november 14-én, hétfőn 17 órakor Tamás Bertalan, a Ma­gyarországi Református Egy­ház Zsinati Irodájának kül­ügyi osztályvezetője tart elő­adást a hazánkban leteleped­ni szándékozó külföldi állam­polgárok társadalmi segítésé­ről. A bíróság előtt kell felelniük Betörök a láisgossiitönéi A Ráckevei Bíróság négyta­gú galeri ügyét tárgyalja rö­videsen. A banda vezetője a közveszélyes munkakerülésért kiszabott büntetését letöltött Barna László 22 éves sziget- szentmiklósi lakos, társai: a büntetett előéletű 23 éves Le- mes József, a 28 éves Roz­mánra Sándor és a 25 éves Se­res László, mindhárman du- naharaszti alkalmi munkások voltak. Barna és Rozmann egyik este betört a dunaha- raszti piactéren lévő lángossü- tő műhelybe, ahonnan két gázpalackot, zsírt, nagyobb mennyiségű lisztet szállította« el. Egy hét múlva Barna visz- szatért a lángossütő műhe­lyébe és amit talált, ismét magával vitte. Barna és Le- mes egyik este a Vadvirág borozóban ismerősük asztalá­hoz ült, s addig itatták, míg az illető az asztal mellett el­aludt. Ekkor zakójának zsebé­ből Barna kivette pénztárcá­ját és abból hétezer forintot kiemelt. A pénzt társával megosztotta, majd másnap el­mulatták. Sorozatos lopásért fogja a bíróság felelősségre vonni a. társaságot. A. I. Il'.asan a volán melleit Karambolozó gépkocsik Nem adott elsőbbséget. Mo­nori-erdőn Anek Attila 21 éves segítő családtag ittas ál­lapotban vezetett személygép­kocsit. Nem biztosított elsőbb­séget egy másik személyautó­nak, amellyel összeütközött. A vétlen gépkocsivezető utasai: Budai Istvánná 54 éves háztar­tásbeli, Budai István 21 éves gépkocsivezető és Budai Szil­via 13 éves tanuló megsérül­tek. Vigyázatlanul. Gödöllőn Be- rencsi István 42 éves előadó ALKOTÓ IFJÚSÁG EGYESÜLÉS ß 1/ szabadalom Nagy vízhozamú homokmentes kútszerkezet == bővített, nagy átmérőjű, kavicsolt kút. Ezt bizonyítja az eddig megfúrt mintegy száz, 80-800 m mélységű referenciakút. A kútfúrás megrendelhető: Alkotó Ifjúság Egyesülés területi képviselete Debrecen, Varga u. 22. 4024. személygépkocsijával vigyázat­lanul haladt, és összeütközött egy másik személyautóval, melynek utasa, Tihanyi Csaba 7 éves gyermek súlyos sérülé­seket szenvedett. Szabálytalanul. Gödöllőn Németh Nóra 22 éves asszisz­tens személygépkocsival halad­va nem adta meg az elsőbbsé­get egy másik személyautó­nak, mellyel összeütközve meg­sérült. A rendőrség tovább vizsgál­ja a balesetek körülményeit. Érvényben: nov. 9-töl Valutaárfolyamok Vételi Eladási Pénznem árf. 100 egységre forintban Angol font 9 063,61 9 624,25 Ausztrál dollár 4 234,00 4 495.90 Belga frank 136,47 144,91 Dán korona 74?,33 788.25 Finn márka 1 212,14 1 287,12 Francia frank 838,44 890,30 Görög drachma a) b) 34,20 36,32 Holland forint 2 535,94 2 692,80 ír font 7 648.91 8 122,03 Japán yen (1000) 407,07 432.25 Kanadai dollár 4 134,39 4 390.13 Kuvaiti dinár 18 182,18 19 306,86 Norvég korona 767.02 814,46 NSZK márka 2 859,97 3 036.87 Olasz líra (1000) 38.49 40,87 Osztrák schilling 406,79 431,?5 Portugál escudo 34,51 36,65 Spanyol peseta 43,43 46,11 Svájci frank 3 409,46 3 620,36 Svéd korona 825,21 876,25 USA dollár 5 096,47 5 411,71 ECU (Közös Piac) Jugoszláv dinár 5 932,34 6 299.28 csekk (1000) b) 12,66 13.44 a) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 1000-es. b) Bankközi és vállalati elszá­molásoknál alkalmazható árfo­lyam : Görög drachma Jugoszláv dinár csekk (1000) 35,22 35,30 13,04 13,06 E.rü Engels u 1-3 2030 Telefon: 45-352 GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tör 10 Pf. 14 2100 Telefon: 20-706 MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71 Pf 51 2201 Telefon: 157. - NAGY- rörrisi HÍRLAP Nacvkőrös Hősök tere 5 2730 Telefon: 51-303 - VÁCI HÍRLAP, Vác. Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10 095 - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda. Budapest felelős vezetői: Csöndes zíiltán vezérieazéató - Te’rieszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hlrlapkézbesftő postahivatalnál. a nlrlapkézbesllöknél. a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetést és Lapellátási Irodánál ÍHPI IR1 Rndanpst XIII f éhei- u 10 a - 1900 - közvetlenül vagy postauialványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzfoigalmi Jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 1,80 Ft. 12 oldal 2.20 Ft. Előíi­zetést 'riíi- eev hőnaDra "i3 - Ft egy negyedévre 129,- Ft, félévre 258,- Ft: egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,- Ft. - ISSN 0133-0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133-2600 (Cég- léd! Hírlap), ISSN 0203-5467' (Érdi Hírlap), ISSN 0133-1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133-2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap). ISSN 0133-2759 (Váci Hírlap). 07416279

Next

/
Oldalképek
Tartalom