Pest Megyei Hírlap, 1988. november (32. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-10 / 268. szám

I Abonyi krónikái Akik a sor végén állnak A 42 ezer kötetes abonyi könyvtár működési feltételeit tekintve kedvezőbb pozícióban van, mint például a helyi mű­velődési ház, mégis Csilleiné Szabó Gyöngyinek, a biblioté­ka vezetőjének a minap foly­tatott beszélgetésünk során volt egy olyan megjegyzése, amire nem lehetett nem felfi­gyelni. Ezt mondta: Már-már kezdjük fölöslegesnek érezni magunkat. A közművelődési intézmény­nek napjainkban 1700 beirat­kozott olvasója van, ami a te lepülés összlétszámának több mint tíz százaléka, a kor sze­rinti megoszlást tekintve pedig 50 százaléka felnőtt és ugyan ennyi a gyerek. Ez a létszám a korábbi esztendőben maga­sabb volt, és most ugyancsak lehetne annyi. — A beiratkozott 800 körüli gyermek olvasó*nem kevés, én Inkább azt fájlalom, hogy ko­rábban sűrűbben, nagyobb gyakorisággal kerestek fel, s többet olvastak — mesélte a könyvtár vezetője. A sok pél­damutatást igénylő csemete családi körben kevésszer lát szülei kezében könyvet. Ezért nem mindig az anyukát, apu­kát kell elmarasztalni, hiszen egyszerűen nem jut idő az ol­vasásra. Ezért van az, hogy a beiratkozott olvasók között csekély létszámban találhatók középkorúak. A gyermekek tá­volmaradásának másik oka az új híradástechnikai berende­zések terjedése: sokan cserélik fel a könyvet videóval vagy a számítógéppel, ami nem lenne baj, csakhogy az utóbbinál megelégszenek az igényességet nélkülöző vadászós játékprog­ramok megoldásával. A művelődés, a műveltség presztízse elveszett Az ember előbb-utóbb eljut oda, hogy amíg ebből nem tud megélni, illetve nem úgy honorálják, amint azt természetesnek hin­né, kénytelen lesz mással fog­lalkozni és körülményeit úgy formálni, hogy megélhetését megteremtse. A közművelődés dolgozói sincsenek megfizetve, erről naponta hallunk. Nem hallgatom el, szeptember el­sejével mi kompenzáló bér­emelésben részesültünk, ami valamelyest enyhített gond­jainkon. Ugyanakkor elkésett intézkedésnek tartjuk, mert ezt megelőzőleg aktív, peda­gógus végzettséggel rendelke­ző könyvtárosok hagytak itt és elmentek tanítani. — Az önök béremelése mi­lyen volt? — öten kaptunk 4000 forin­tot, az átlagkereset most 5000 forint körül van. Beletörődés­ről szó sincs, de a könyvtáros lassan megszokja, hogy a sor végére kell állni. — Milyenek a működési fel­tételek? — Nem rosszak, araszolva haladunk előre, közben azon törjük a fejünket, milyen új szolgáltatásra érnek meg feltételek. Hosszabb ideje, évente százezer forintot köl­tünk új könyvekre, ezzel mindössze annyi gondunk van hogy ennyi pénzért egyre ke­vesebb kiadványhoz jutunk hozzá, mivel az átlagárak el­érik a 70, sőt 80 forintot. — Lát-e valamilyen kiutat? — Az egyik biztató jel, hogy a szakma változtatott korábbi merev álláspontján, miszerint a könyvtáraknak a többi kö­zött az ízlés befolyásolása az egyik fontos feladata. A szó­rakozásra fordítható összegek mérséklődnek és így valószí­nűleg többen igénylik a biblo- téka szolgáltatásait. Aztán bí­zom abban, hogy a több tu­dásnak meghatározó szerepe és rangja lesz, és ezzel a mi helyzetünk is megváltozik. Gy. F. Megvalósulhat Kedvező mérleg Az Abonyi Tsz SK megyei bajnokságban játszó labdarú­gói joggal tekinthetik pozitív­nak az elmúlt egy hónapról készült mérlegüket. A Kis- kunlacháza, Dabas, majd a Bem SE elleni döntetlen és a Maglód, valamint Üllő elleni győzelmükkel az élbolyba ve­rekedtek fel magukat, s ha továbbra is hasonló becsvágy- gyal küzdenek, célkitűzésük — miszerint a bajnokságot az öt legjobb csapat között szeret­nék befejezni — megvalósul­hat. Csütörtökön Előadások November 10-én, csütörtö­kön 14 órakor a Kossuth Gim­náziumban Kondor Katalin, a Magyar Rádió munkatársa lesz a vendég. Ugyancsak ezen a napon Vértes Éva, a Ma­gyar Rádió külpolitikai rova­tának főmunkatársa A szov­jet—amerikai kapcsolatok je­lenlegi helyzete címmel 14 órakor a konzervgyárban, 16 órakor a sütőipari vállalatnál tart előadást. Este 6 órakor pedig a Ceglédi Kaszinóban hangzik el élménybeszámolója az amerikai hétköznapokról. inán A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 268. SZÁM 1988. NOVEMBER 10., CSÜTÖRTÖK Négy szobában két kályha Hivatásos anya státus nélkül ? A Szűcs-telep nem éppen a város Rózsadombja. A ^ Pacsirta utca sem parkosított sétány a Pemü cipőgyárá- ^ nak szomszédságában. Nem is igazán lep meg, amikor ^ kiderül az alacsony mennyezetű, öreg házikóról, hogy ^ az előző tulajdonos állításával szemben nem téglából, ^ hanem vályogból építették. Ez az egyik s majdnem a ■í legnagyobb csalódása a J. családnak. — Most jöttünk ide. Egy plusz két félszobás tanácsi bérlakást adtunk ezért a ba­golyvárért, s még értékkülön­bözetül azt a 100 ezer forin­tot, amit kamatmentes köl­csönként kapott meg a férjem munkahelyétől, az Ápisztól. De a menyezet két helyen már be akar omlani, pedig a ház még nincs a birtokunkban. Ugyanis a volt tulajdonos még nem fizette ki elvált feleségét e ház értékesítéséből járó jö­vedelem után. Ezért a tulaj­doni lapunkat bár a nevünk­re írták, letétben van a föld­hivatalban, így a házunkhoz valójában semmi közünk — dől a szó Zsuzsanna asszony­ból. — Ezek szerint cserébe ad­ták a központi fűtéses tanácsi bérlakást, plusz a 100 ezer fo­rintot, és még sincs saját laká­suk. Miért mentek bele ebbe a rossz üzletbe? — Szerettünk volna min­denáron még kisgyerekeket a családban, de a három sajá­tot császárral szültem, ezért nem lehetett több. A nagy­fiam és a lányom is győzkö­dött, hogy vegyünk magunk­hoz állami gondozott gyere­keket. Ez még 1982-ben volt, amikor a Képes Újság több­ször is írt ezekről az elhagyott apróságokról. Valit és Pistit akkor vettük magunkhoz. Ma már hét állami gondozott és két saját gyereket nevelünk. Szóval, szerettem volna hi­vatásos nevelőszülő lenni, mert mindig is imádtam a gyerekeket. Azt mondták a GYIVI-nél, hogy ez csak ak­kor lehetséges, ha kertes ház­ra cseréljük el a tanácsit. Hát ez megtörtént. Most meg az a baj, hogy a GYIVI-nek nincs státusa, illetve kerete arra, hogy fizetést adjon mint hiva­tásos nevelőszülőnek. — Akkor így becsapva még nehezebb lehet kilenc gyere­ket nevelni... — Hát igen. Egy állami gon­dozott tizenöt éves fiú után 4 ezer 200 forint ruhapénzt kapok egy évre, s a tizenhá­rom éves lányra rendszeres segélyként 690 forintot havon­ta a GYIVI-tőL Ez nem túl sok. De ha fizetést kapnék mint hivatásos nevelőszülő, már négyezer forint körüli összeg is észrevehetően segí tene gondjainkon. — Kaptak már valahonnan támogatást? — Megkaptuk a városi ta­nácstól a 150 ezer forint ka­matmentes kölcsönt. Ebből kellene megcsinálni a közpon­ti fűtést és a fürdőszobát. Minderre azonban nem elég ez a pénz, még kellene vagy 50 ezer forint. Ráadásul- no­vember ide vagy oda, a gmk, amelyik a központi fűtést' sze reite volna, még a terveket sem készítette el, s csak két kályhánk van négy szobára. Igaz, munkahelyemtől, az áfésztól 1400 forint beiskolá­zási segélyt kaptam, s Lakitel­ken voltunk nyaralni a GYIVI jóvoltából. De hát ezek csak cseppek a szükségletek tenge­rében. Játékra nem nagyon jut a gyerekeknek, mert mi­ből vennék én egyszerre hét biciklit. Ezért szeretnék in­kább egy pónilovat vásárolni, mert annak mindegyikük örülne, s az állatokat amúgy is szeretjük valamennyien. Bár ebben a pillanatban fogalmam sincs arról, hogy mennyibe kerül egy póniló. — Úgy látom, több generá­ció alkotja a családot... — András fiam a legidő­sebb, 18 éves, utánuk az álla­mi gondozott gyerekek sorá­ban jön Pista, aki elsőéves szobafestő-tanuló, Vali hét-, Ági (a sajátom) ötéves, Kati elsős, a fiúikrek, ötévesek, Brigi négy lesz februárban, s decemberben tölti a hármat Zolika. — Egyvalaki hiányzik .., — Hát igen, az első házas­ságomból való lányom elment a vér szerinti apjáhok. Nem bírta elviselni az állami gon­dozott gyerekeket... Ha így vesszük, nagy árat fizettem azért, mert nem csak a saját­jaimat. akarom felnevelni. S ilyenkor fölvetődik a kérdés az emberben, hogy megérte-e? Ma sokan a környékben is megkérdezik, mennyi hasznom van a gyereknevelésből. Hát azt mondom, számoljanak utá­na... Aszódi László Antal Dilemmák Hogy krónikus papírhiány van, tudjuk. , Semmi kétség, lehet segíteni a goncion, ha például levelet eztán ujsagszeire írunk, a ma­radékot feldaraboljuk cakkos ollóval szalvétának, csomagoló alkalmatosságnak, vagy ami meg ennél is hatásosaim, na­pilapok helyett eztán csak ki- zaroiag telt kebiu hölgyekkel dúsított kiadványokat adnak közre. Olyanokat, amelyekkel is szép számban bástyázzák körbe magukat a hírlapáru­sok, dacoiva minden hiánnyal. De hogy a Tankönyvkiadó milyen találékonysággal ol­dotta meg ezt a dilemmát, az mar igazan minden elismerést megérdemel. Nem, nem arra gondolok, hogy évek óta nem adnak ki elegendő főiskolai, egyetemi jegyzetet, mert en­nek is megvan a maga előnye. Hiszen akinek mégis sikerül egyet elcsípni az oldalakon át sorolt olvasmányokból, az iga­zán úgy erezheti magat, mint­ha ötöst, vagy hatost nyert volna a lottón. Joggal állíthat­ja, hogy ő Fortuna kedveitje. Tehát kialakul az egészséges önbizalmú diákok kasztja. Nem, nem is arra célzok, hogy az általános iskolákba leginkább szeptember vegén, október elején érkeznek meg az utolsó tankönyvek. Nem, hiszen a diákok még így sem mondanak le az ismeretszerzés gyönyörűségéről, hiába mes­terkedik kiváló stratégiával a kiadó, s különben is repetitio est mater studiorum, azaz is­métlés a tudás anyja. Egészen új az a módszer, amit valószínűleg ez idő tájt sikerült ilyen tökéletesre fej­leszteni. Ugyanis megjelenik iskolakezdésre a megfelelő példányszám, eleinte senki sem gyanakodik, mindenki örül, nincs interjú se a tévé­ben, se a rádióban. Aztán ki­nyitják — mondjuk az ötödi­kesek a magyar nyelvi mun­kafüzetet, hajtogatják, s kide­rül, hogy a huszonnegyedik oldal után a harminchetedik következik, s minden évfo­lyamban ugyanígy . .. A megalkuvók belenyugod­nak, de a többiek serényen fénymásoltatni kezdik az ol­dalakat az egyetlen hibátlan példányról. Lám, kárba vész mégis az igyekezet, mert eh­hez is csak papír kell. Bár a Tankönyvkiadó szempontjából ez mégiscsak megtakarítás, egyből két könyvet is ki lehet hozni. Eddig rendben is vol­nánk, de azt semmiképpen sem érti a honpolgár, hogy miért esnek szét a könyvek. Talán, hogy a gondatlanul összeállított példányokat — ahol a negyvenedik oldal után a hetvenedik következik — mi magunk rendezhessük hasz­nálhatóvá? Vagy újabban már a ragasz­tóhiány is felsorakozott az egyre folyondárosabbá váló hiánylistára? Zimonyi Zita Kézilabda NB l/B Folytatás az alsóházban £ Bármennyire is kínos, hogy erejéből csupán a nyol- ^ cadik helyezésre futotta, s ezért tavasszal az alsóház- ^ ban kénytelen vitézkedni, de ebben a bajnokságban már ^ akadtak a C. Közgépnek pillanatai, amelyek mcgmutal- ták, mivé lehetne ez a csapat, ha... De egyelőre nem lett. Éppen olyan pozícióba csusszant be­le, amit pillanatnyi tehetőssé- ége hitelesít, amiért megdol­gozott, s amit szerencséje és balszerencséje kikerekített. Egyébként hasonló vélemé­nyen, van az együttes edzője, Nagy Károly is. — A mezőny második felé­ből kerülnek ki majd a ki­esők, és a Közgép ide sodró­dott. — Ha arra gondolok, hogy tizennégy fordulón át három kulcsjátékosunk nélkül szere­peltünk, s ugyanez ismétlődött meg a kritikus időszakban az őszi idény végén, amikor sérü­lés sérülést követett, akkor a nyolcadik helyet megfelelőnek kell mondanom. Hát persze, ha kihúztuk volna betegségek nél­kül, állítom, hogy a Közgép az első hat között végez. És mind­ebből azt a következtetést kell levonni, hogy a mértékadó já­tékosokat csak ideig-óráig tud­juk pótolni. — Ha az őszi futam emlé­kezetes győzelmi szériájából indulok ki, amit nem kis ke­servet okozva a Szolnoki Olaj­bányász szakított meg ... — A Szolnokkal való meccs pénteki napra esett. Szerdán este, amikor edzés után haza­mentem, és átgondoltam az előttünk álló feladatot, úgy éreztem, hogy a Közgép ko­moly győzelmi eséllyel utazik a szomszédos városba — s az utolsó előtti pillanatban, csü­törtökön este már nem volt csapat. A sérülések egyetlen nap alatt szétforgácsolták az addig szerintem egységes gár­dát. Ennek ellenére is csak szo­ros mérkőzésen, drámai befe­jezés után adtuk meg magun­kat az Olajbányásznak. Ez volt az ősszel megerősödött Közgép hattyúdala. A sípszó előtti 120 másodpercben úszott el a hatodik hely. — Na jó, de ez csak egy ve­reség volt a sok közül, talán nem lenne szabad eltúlozni a jelentőségét. — Ez végzetes vereség, ki­vételesen nagy a súlya. Ho­gyan érzékeltessem? Mintha a világbajnoki döntőtől estünk volna el. Nem véletlen, hogy a hitét, a lelki erejét, tartását elveszítette a csapat. Az utolsó fordulóban — amikor ennek minden jele láthatóvá vált — a TFSE ellen már nem volt miért játszani. — Visszaszerezhető-e a lel- kierö? Mert ugye tavasszal folytatódik a tülekedés. — Merem mondani, hogy jó úton járunk, a sikerekkel és a kudarcokkal együtt. Bízom ab­ban, hogy jövőre egységes lesz a csapat, s szinte kötelező azt a célt megfogalmazni, hogy az itthoni találkozókon csak a győzelem fogadható el. És ez nem is lázálom, ha megszilár­dul a szakosztály vezetősége, ha jó játékosokkal tudunk erő­síteni, és ha mindenki elvégzi a rá kiszabott munkát. — Tehát új játékosok igazo­lása is várható? — Igen, folynak a tárgya­lások. Ami már biztos: Tóth Béla — aki Ceglédről indult — a Bp. Honvédből visszatér. Ra átlövőként számítunk. Sze­retnénk megnyerni még a szol- íoki Kocsist, aki irányító posz- on játszik, és az NB I-es Du­naújváros beállósát, Veres- Kovács Pált. — És a régiek ... ? — December 7-ig várunk vá­laszt mindenkitől. Azt tudom, hogy Tóth Tibor a visszavonu­lás gondolatával foglalkozik, Bér Gábort nemsokára elbú­csúztatjuk, Túlik minden va­lószínűség szerint folytatja a játékot, Pásztor és Túróczi szintén. És a többiek is ma­radnak. V. S. ISSN 0133—2601 (Ceglédi Hírlap) azért még „csiszolgatta” gon­dolatban. Ha az igazgató el­veszíti a munkások bizalmát, akkor azon kell munkálkod­nia, hogy a helyettese, Zolnay kerüljön a vállalat élére. Zol­nay az 6 embere! Kilépett az irodája ajtaján, hogy megkeresse azt, aki — akaratlanul is — segít neki. A folyosó végén meglátta Esztert, az orvosi rendelő asszisztensét. Eszter imádja a pletykát, van benne némi rosszindulat is, tökéletesen megfelel, gondolta. Egy-két óra múlva nem lesz ember a környéken, aki ne 'arról be­szélne, hogy az igazgató csőd­be juttatta a vállalatot, azon­kívül nőügyei vannak, s ta­lán csak órák kérdése, hogy sikkasztásért is felelősségre vonják ... — Kézit csókolom, Esztike — köszönt sejtelmesen moso­lyogva a főenergetikus. — Üdvözlöm — biccentett a nő. — Esztike, maga igazán el­bűvölő ma is. Hogy ezt hogy csinálja...? — hízelgett a férfi. — Ügy látom, még nem i tud semmit — súgta. — Mit kellene tudnom? — Ha nem mondja meg ; senkinek, akkor talán... A i legbiztosabb helyről tudom, hogy nagy dolgok vannak itt i készülőben... i Az asszony meghökkent, ki- ; ült arcára a kíváncsiság. ' — Mi történt? — kérdezte. ] — Mi jog történni! ... De j nem tőlem hallotta ... nekem , is mások mondták... — tette hozzá. Aztán közelebb lépett ( a nőhöz és hosszasan sugdo- ( lózni kezdett vele ... Csitári János i Alkalmazkodás? A főenergetikus nyugtalan volt. Éjszakánként forgolódott az ágyában és kényszerképze­tek gyötörték. Mi van, ha fe­lettesei őt is nélkülözni akar­ják? Már ötvenen túl mihez kezd, hol fog ismét ilyen kap­csolatrendszert kiépíteni? Ezt már megszokta. Tudta, hogy kik az ellenségei, tisztában volt azzal, hogy hol mit kell mondania, s a dolgok akkor úgy alakulnak, ahogy azt ő eltervezte. Igaz, kevés kimu­tatható hasznot hoz tevékeny­sége a vállalatnak, de min­denki azt gondolja, hogy per­tu barátságban van számos magas rangú vezetővel. Roko­na ez is, az is. Amikor a vál­lalat főnökei szívességeket kértek tőle, szinte mindent elintézett! Azt senki sem mondhatja, hogy nem. Pedig nem volt egyszerű, hogy saját fontosságának látszatát meg­őrizve eredményeket produ­káljon. Csak az igazgatóval nem sikerült közelebbi kap­csolatba kerülnie! De hát ezzel már együtt kell élnie. Vagy mégsem? Mi lenne, ha nyilvánosságra hoz­ná, hogy milyen rossz a cég helyzete. Csődben a vállalat, s mindenkit ki fognak rúgni! Manapság ez máshol is elő- i fordul. Ha ügyes, a munká­sokat meg lehet szédíteni. Csak az kell, hogy ne hozzák kapcsolatba a nevét a plety­kával. Így az igazgatót is „ki j lehet készíteni”! Hiszen min- • denért ő a felelős! • A főenergetikus kivitelezhe- • szó, a véleménynyilvánítást tréfával ütötte el. Igazából senki sem ismerte. Az embe­rek vagy szerették vagy gyű­lölték. Átmenet nem volt. A nők imádták! Ennek köszön­hette, mindenkinél előbb tu­domást szerzett arról, hogy rövidesen jelentős létszám- csökkentés lesz a vállalatnál. A cég pénzügyi helyzete nem olyan szilárd, mint azt a dol­gozók hiszik. Az exportmeg­rendeléseket nem tudják tel­jesíteni, azon túl, hogy a megrendelők hosszú panasz­listát nyújtottak be a kiszál­lított termékek minőségével kapcsolatban is, kártérítést követelve. A tervezett fejlesz­tések határideje késik, sokkal többe kerül, mint amennyi pénz van arra. Az igazgató­nak legutóbb már amiatt is fájt a feje, hogy az esedékes béreket miből fogja kifizetni a dolgozóknak. Szinte a csőd szélén állnak, s ezt már nem lehet hosszú ideig eltitkolni. A főenergetikus napok óta tudta, hogy kit fognak levál­tani, kinevezni, más munka­körbe helyezni. Így a „bu­kott” embereket messze elke­rülte, míg a különféle vezetői posztok várományosait máris megkörnyékezte. Csak egyet­len dolgot nem tudott: kiknek a neve szerepel azon a lis­tán, akik a jövőben nélkülöz­hetők a vállalatnál. Mert azt tudta Pirikétől, a nagyfőnök titkárnőjétől, hogy készült egy ilyen tervezet, csakhogy azt a vállalat irányítója szigorúan a páncélszekrényben őrzi. A vállalatnál szinte semmi lényeges dolog nem tör­ténhet, hogy arról a főener­getikus ne szerezzen tudo­mást. Szellemességével, mo­solyával, ártatlan udvarlásai­val elsősorban a titkárnőket vette célba. Túl volt már az ötödik ik- szen, tudta, hogy a nők több­sége nemcsak hiú, hanem tit­kot sem tud tartani. Szeretnek fecsegni olyan dolgokról is, amit talán jobb lenne, ha ma­gukban tartanának. Csak hát ez nem mindegyiknek sike­rül ... A munkahelyén eltöl­tött húszesztendős pályafu­tása során számtalanszor ta­pasztalta és hasznosította ezt már. Alig egy esztendeje, hogy a vállalat főenergetikusa. Sok beosztásban dolgozott már, volt főnök és beosztott, sike­res ember és bukott, de min­dig talpra tudott állni. Igaz, elvállalt mindenféle társadal­mi megbízatást, önkéntes vér­adó volt, szervezte az MHSZ, a vállalati sportkör program­jait. Ott volt a szakszervezeti testületben, s mindennapos vendége volt a vállalati párt- irodának is. Látszólagos fon­tosságával igyekezett feledtet­ni, hogy a főenergetikus való­di tennivalóit szinte alig is­meri. Ez persze nem okozott különösebb gondot neki, mi­vel helyettese kitűnően kép­zett szakember volt. Tipiku­san az az ember, akit nem érdekel, hogy mi történik kö­rülötte, pontos és precíz, sen­kit sem bánt meg, mindig a háttérben marad. Ideális part­nere volt felettesének! A főenergetikus csak ön­magában bízott, s ha valahol

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom