Pest Megyei Hírlap, 1988. november (32. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-24 / 280. szám

ŐRI map A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 280. SZÁM 1988. NOVEMBER 24., CSÜTÖRTÖK Megkérdeztek, megkérdeztük A bizalom erősödésének jele is Az elmúlt napokban, hetekben lapunk c célra fenn­tartott helyein sűrűn találkozhatott az olvasó a Monor- vidéki Áfész hirdetésével, amelyben célrészjegy vásár­lását ajánlotta, elsősorban az ellátási területén élőknek. Másutt már korábban szerveztek ilyen akciót, és az üllői székhelyű szövetkezetben is régi ez a lehetőség. Mi indokolta a mostani szervezési kampánynak a meg­kezdését és időzítését? — kérdeztük Malecz Pétertől az áfész szövetkezetpolitikai osztálya munkatársától. — Sok oka van — válaszol­ta. — Egyebek között az, hogy szerettük volna tagsá­gunk tudomására hozni az el­ső háromnegyedévben elért eredményeinket. A nyeresé­günk már meghaladta a 17 millió 154 ezer forintot. A másik ok, hogy tovább kíván­juk szorgalmazni a forgóala­punk feltöltését, aminek a célrészjegy jegyzése az egyik legjobb módja. Szeptember végéig 28 millió 949 ezer fo­rintunk származott ebből, és ezt az összeget szeretnénk 40-45 millióra növelni. — Csakhogy legalábbis ket­tőn áll a vásár . . . — Ez kétségtelen — hang­zott az egyetértő válasz —, de úgy gondoljuk, a stabil gazdálkodásunk mindenki szá­mára elegendő biztosíték ar­ra, hogy nettó értékben 16 százalékos kamatot tudunk fi­zetni. Egyébként a bizalom je­lének tartjuk azt is. hogy a korábbi célrészjegy-tulajdono­sok közül eddig csupán egy­két ember vette ki a pénzét. — Miért előnyösebb önök­nek a forgóalap célrészjegyek­ből történő feltöltése, mint a hitelfelvétel? És miért jobb a takarékosságnak ez a formája a lakosság számára? — összetett a kérdés, de a válasz viszonylag egyszerű. A bankkamat már a húsz száza­lékot is meghaladja, tehát ha mi a célrészjegyek után brut­tóban 17 százalékot fizetünk is, még mindig olcsóbban jö­vünk ki. Ez a mi érdekünk. A vásárlókkal közös hasznunk viszont, hogy a magasabb for­góalapból nagyobb árukészle­tet, bőségesebb választékot, jobb ellátást tudunk garantál­ni az üzleteinkben. Az egyes embernek pedig azért előnyös a célrészjegy, mert az általá­nos betéti kamatoknál nem csupán magasabb a nettó 16 százalék, hanem tőlünk gya­korlatilag bármikor kiveheti a pénzét. Ebben rugalmasak va­gyunk. Igaz, hogy ilyen eset­ben alacsonyabb kamatfeltéte­lek érvényesülnek. Az egyhó­napos felmondási időt viszont igényeljük. — Ha valaki elszánja magát milyen címletű célrészjegyei vásárolhat? — A lehetőség 1 ezer fo­rinttól 500 ezer forintig ter­jed. — Megváltozik-e a viszo­nya. kapcsolata a Monorvi- déki Afész-szal annak, aki célrészjegyes lesz? — Természetesen. Főleg ha még rászán 300 forintot és szövetkezeti tagjaink sorába is belép. Elsősorban a válasz­tott területi intézőbizottságo­kon és a küldötteken keresz­tül gyakorolhatja a jogait, tá­jékoztatást kérhet a szövetke­zet gazdálkodásáról. — De abba van-e beleszó­lása, hogy mire költik a pénzét? Mondjuk, ha úgy gon­dolja, hogy a forgóalap-fel- töltés helyett az ó lakóterüle­tén a felújítás, korszerűsítés lenne előbbre való .. . — Most egyértelműen a forgóalap feltöltéséhez kérjük a pénzt. Nem tartjuk azonban kizártnak, hogy a kérdésben említett célra, vagy akár új beruházásra is szervezzünk célrésziegyjegyzést. Ennek lehetne például az egyik for­mája, hogy alacsonyabb ka­matot fizetünk, de garantál­juk az adott terület fejlesz­tését. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy előzőleg el kell végezni a megfelelő gazdasá­gossági számításokat. Mi is nyereségérdekeitek vagyunk, a teljes tagságnak tartozunk felelősséggel. Tudomásul vesz- szük, elismerjük és tisztelet­ben tartjuk a helyi szem­pontokat, de annak nincs ér­telme felépíteni egy ABC-t ott, ahol tudjuk előre, hogy veszteséges lesz, mert pél­dául elegendő lenne egy hús­bolt, vagy fordítva. — Gondolom az sem mellé­kes, hogyan érzik majd en­nek az akciónak az előnyét, hasznát a vásárlókkal közvet­len kapcsolatban lévő eladók? — Erre két dolgot tudok mondani. Az egyik, hogy a szervezés versenyszerű for­mában is zajlik, vagyis min­den az adott területen jegy­zett 100 ezer forintból ezer forint az illetékes, intézőbi­zottságnál marad. Értékeljük és jutalmazzuk majd a végső sorrendet is. A másik oldala a dolognak, hogy az az el­adónak is jó. ha az üzlete áruellátása javul, a választék szélesebb lehet. Ez egv-egy területen a vásárló-keres­kedő kapcsolaton túl a poli­tikai hangulatot is képes be­folyásolni. — Nekem úgy tűnik a for­góalap bővítésén túl a cél­részjegy árusításával közvetve a szövetkezeti tagság létszá­mának bővítésére, fiatalítására is módot találnak. — Való igaz, ezt a szándé­kunkat sem titkoljuk — mond­ta Malecz Péter. — Persze a tulajdonosi tudat még nem annyira ösztönző, mint a jó befektetés lehetősége. Ezen felül a fiatalításra vám egy régebbi jól bevált módsze­rünk, az iskolaszövetkezetek működtetése. A gyerekek ezekben nem csupán megta­nulhatnak bánni a pénzzel, megszerezhetik a kereskedői szakmát is, ők jelenthetik az utánpótlásunkat. Egyébként mindegyik 8 általánost el­végző iskolaszövetkezeti tag­nak a 20 forintos alaprész­jegyét az áfész egészíti ki 300 forintra. Persze azért nem Kulturális ajánlatok Ecseren csütörtökön 14 órá­tól nyitott ház, 15.30-tól lo­gopédia, 16-tól a nyugdíjas­klub foglalkozása, 17-től autó­vezetői tanfolyam. Gyömrőn 15-től az irodalmi klub összejövetele, filmvetítés délelőtt 10-től: Pinocchio, az úttörőházban 15-től asztalite­nisz-bajnokság, gyermektánc és r.émet nyelvszakkor foglal­kozása. Maglódon kismamaklub, TIT-előadás az iskolában a számítógépkezelésről. Monoron a filmszínházban 18-tól és 20-tól: Rendőrsztori (színes, hongkongi (jlm). Mentién 18-tól a fotó- és ifjúsági klub foglalkozása. Nyáregyházán a tanácski­rendeltségen 9—12-ig és 14-től 18-ig kézimunka-kiállítás. Péteriben 17-től a színját­szók próbája és a sportkör összejövetele, 18-tól filmve­títés. Sülysápon 17-től KRESZ, 17.30-tól társastánc-tanfolyam. Vecsésen 17-től szabás-var­rás, 18-tól német nyelvtan- folyam. feledkezünk meg a legidő­sebbekről sem. Éppen az ő érdekükben vásárlási vissza­térítésként mi átalányt fize­tünk, mégpedig az élelmisze­rek után a legtöbbet, 279 fo­rintot, míg például tartós fo­gyasztási cikkek, vagy felvá­sárlás után, amiben a nyug­díjasok érthetően kevésbé ér­dekeltek, 100-100 forintot. — Mik a tapasztalataik: a hirdetések után megnőtt a célrészjegyek iránti igény? És hol jegyeztek a legtöbbet? — A területen járva magam is tapasztalom a megnöveke­dett érdeklődést, sok jelzést kaptunk és a jegyzések is szé­fjén gyarapodnak. Meggyőző­désem, hogy reális a 40-45 milliós célkitűzésünk és ezt én a bizalom erősödésének tudom be. A legfrissebb hí­rem egyébként az érdeklő­dők számára, hogy a szövet­kezet vezetésének döntése sze­rint az 1988. január 1. és de­cember 31. között jegyzett és legalább egy évre lekötött célrészjegyek tulajdonosai ré­szére szintén prémiumot fi­zetünk az adó átvállalása mel­lett. így az osztalék mértéke a prémiummal együtt nettó 16 százalék lesz — válaszol­ta Malecz Péter, a Monor- vidéki Áfész szövetkezetpoli­tikai osztályának munkatár­sa. — Azt hogy hot melyik településen mennyi célrészje­gyet vásároltak, sajnos nem mondhatom meg, ezt ugyanis bizalmasan kezeljük. Vereszki János Újabb egyesület A lakóhely hagyományait őrzik A régi ismerősök szívé- y lyesen üdvözölték egymást ^ a Gyömrői 1. Számú Álta- lános Iskola aulájának elő- ^ terében. Sokan most talál- koztak egymással újból ^ több évtized után. S bár ^ több mint száz meghívót < kézbesítettek az érintettek- nek, hozzávetőleg hatvanan 'j vettek részt a Gyömrőért ^ Baráti Kör Gyömrő Nagy- ^ község Védő-, Szépítő- és £ Fejlesztő Egyesület alaku- ^ ló összejövetelén. öröm ^ volt a Gyömrőről elszár- í mazottak nagyszámú rész- j vétele, ugyanakkor a hely- ^ beliek közül bizony többen '' is eljöhettek volna. Somogyi Károly, a Hazafias Népfront nagyközségi bizott­ságának elnöke üdvözölte résztvevőket, majd Nyitrai András nyugdíjas főosztály- vezető, a szervezőbizottság ve­zetője ismertette az elmúlt három hónap történéseit. Elmondta, hogy a baráti körrel kapcsolatos elképzelé­sekben nagy hangsúlyt kapott az a mondás, hogy a szülő­föld hívja a máshol élőket, akár közel, akár távol lak­nak. Nem új keletű szerve­zeti formáról van szó, hiszen Sopronban például már 100 éve működik hasonló egye sülét, de az ország más vá­rosaiban is. Feladatuknak tekintik majd a község környezeti, termé­szeti értékeinek megőrzését, korszerű, esztétikus szépíté sét. Ápolni kívánják a lokó- hely hagyományait, hogy ez­által is erősödjön az emberek kötődése lakókörnyezetükhöz. Felkutatták a Gyömrőről el­származottakat, akiket szeret­nének évente egyszer legalább összehívni. Varga Mária, a HNF köz­ségi titkára az alapszabály­tervezetet ismertette az ala­kuló ülés résztvevőivel, majd dr. Csáky Csaba, a Város-, Község- Védő és Szépítő Egye­sületek Szövetségének titkára kért szót. Elismeréssel beszélt a szervezőbizottság áldozatkész munkájáról, amelyet az el múlt három hónapban kifej tettek. Fizetőképes kereslet. Lép­ten-nyomon hallom újabban ezt a közgadasági kifejezést. Értem: vennék egy Mercedest, de nincs rá pénzem, tehát fi­zetőképtelen vagyok. Hallom a rádióban — immár sokad­szor — az áruházi szakembert, csökkent a potenciális vevők száma. Vagyis, ha téliszalámit csak ennék, de zsebem nem engedi, akkor én impotenciális vagyok? Persze nem a korom, a nyugdíjam miatt... Popcorn. Magyarul: patto­gatott kukorica, amit a japán mesevárosról szóló filmben a alkalmazottak az utolsó elhul- lajtott szemig felszednek. Ilyen nálunk is van — sok­szor, sokat írtam róla —, a szotyi. Vagyis jelentős ha­szonnövényünk, a napraforgó magja, amit piacon, bódék­ban árusítanak (miért nem tiltják már végre be?) és az­után teleköpködnek vele HÉV- et buszt, vonatot, megállóhe­lyet, mozi nézőterét (miért nem büntetik a szemetelő- ket?!), az egész országot. Ha nálunk is úgy szednék össze, mint Japánban a pattit, évtizedekre megoldanák a munkanélküliség fenyegető problémáját... Szemüveg. Elnézést, hogy magánügyben morgok. De a minap a postán, amikor — váratlan öröm — ifjú szom­szédom fölajánlotta, kivisz ko­csival a vasútállomásra, hogy elérjem a vonatom, összekap­kodtam, amit írni akartam és rohantam. És a szemüvegemet — ami, kettős látásom miatt, szögre Csiszolt hasábos — a kis írópulton hagytam. Már a vonatban észrevet­tem, de nyugodt voltam, le fogják adni. Egy pár óra múl­va abban a biztos tudatban je­lentkeztem a postán, hogy le­adták. Nem adták le. Ezt írd meg. Jut a fentiről az eszembe ... Harminc éve (+1) gyönyörködtem a nyom­tatott szöveg es a sajat írá­som varázsában és írtam sporttól novelláig mindent, csak egyet nem. Amikor vala­ki azzal jött hozzám, hogy: ezt írd (írja) meg! És elmond, rendszerint valami csiklandós, támadó, bíráló jellegű ügyet. — Rendben van, megírom szí­vesen, de aláírom a neved (ne­vét). — Mire a hírközlő: — Arról szó se lehet, hogy az­tán engem szidjanak! Tetsze­nek érteni? Engem lehet! Magyar vírus. Magyar ví­rus felfedezéséről számol be tudományos ismeretterjesztő előadás, vagyis arról, hogy tu­dósaink. ha jól értettem, elkü­lönítették az AIDS magyar ví­rusváltozatát. Magyar vírus? Ez lett s híres magyar virtus­ból? F. M. Felhívás Lomtalanítás 1988. november 26-ára lomtalanítási akciót szer­vezünk a városi jógii nagy­községi közös tanács köz- igazgatási területén: Mo­noron, Monori-erdőn és Péterin. Arra kérjük a tisztelt állampolgárokat, hogy no­vember 25-én egész nap és november 26-án reggel nyolc óráig helyezzék el közútjaink mentén’ elszál­lításra szánt lomjaikat, úgy, hogy a közúti for­galmat ne akadályozzák. A Monor Városi Jogú Nagyközségi Közös Tanács, a tanács Építőipari Költ­ségvetési Üzeme és a tár­sadalmi munkában részt­vevő üzemek és a helyi katonai alakulat nevében Kovács Benő tanácselnök Ma már több, mint másfél száz egyesületet jegyeznek Magyarországon, s az egyesü­lési törvény jóváhagyása után újabbak alakulása várható. A baráti szocialista országokban sem ismeretlenek az egyesü­letek. Kevesen tudják pél­dául, hogy léteznek a Szov­jetunióban, de Lengyelország­ban és a Német Demokrati­kus Köztársaságban ' is. Sok sikert kívánt a Gyöm­rőért Baráti Kör Egyesület­nek a munkájához. Többen kifejtették ezután véleményü­ket. Ifj. Pál Mihály szobrász- művész arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy a régi község­magot (a faluban) jó lenne megmenteni a pusztulástól. Nevezetesen arra gondolt, hogy el kellene terelni a for­galmat a református temp­lom elől, s akkor a templom — és hősi sírkerteket ápolni lehetne. Rakó József újság­író, a Pál Mihály Baráti Kör helytörténeti csoportjának ve­zetője arról beszélt, hogy ké­szek az együttműködésre az új egyesülettel. Varga József, az Emke étterem és sörbár üzletigazgatója kifogásolta, hogy kevés helybeli vett részt az alakuló ülésen. Patkós At­tila — aki ma Egerben lakik — a különféle pályázatokhoz való csatlakozások szükséges­ségét sürgette. Meleg Zoltán, a Pest Megyei Tanács kör­nyezetvédelmi titkára öröm­mel számolt be arról, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottsága természetvédelmi területté nyilvánította a kis­erdőt és annak környékét. Több más vélemény és hoz­zászólás után az alakuló ülés résztvevői jóváhagyták az alapszabályt, megerősítve, hogy a Gyömrőért Baráti Kör mentes minden politikai szer­vezettől. Sor került a három­tagú vezetőség megválasztásá­ra, az elnök Nyitrai András, az elnökhelyettes Rónaszéki Ferenc, a titkár Molnár Pál lett. Az elnökségbe válasz­tották még Gér József újság­írót és Tarró József nyugdí­jast. Az elnökség ezután szer­veződő és alakuló különböző csoportok vezetőivel is kiegé­szül majd. Az évfordulón Ünnepi ülés A Kommunisták Magyar- országi Pártja megalakulá­sának 70. évfordulója tisz­teletére kibővített ünnepi ülést tart ma délután fél négykor az MSZMP Mono- ri Városi Jogú Nagyközsé­gi Bizottsága. A monori József Attila Gimnázium és a művelő­dési központ irodalmi szín­pada színvonalas műsorral köszönti az évfordulót. Be­szédet mond Szentgyörgy- vári István, a pártbizottság első titkára. Az ünnepség keretében adják át a Szo­cialista Hazáért Érdem­renddel kitüntetett, vala­mint a hazánk felszabadu­lása előtti munkásmozgal­mi múlttal rendelkező ve­terán párttagok új tagköny­veit. A kibővített ünnepi párt­bizottsági ülést ezúttal a Monori Művelődési Köz­pontban tartják. MHSZ-lőversenyek Éles szem, biztos kéz Tíz csapat és negyvenegy egyéni versenyző részvételé­vel Mendén az idén is meg­rendezték a korábban hagyo­mányosnak tekintett MHSZ lövészversenyt. Az élen két kategóriában is a házigazdák végeztek, de jól szerepeltek a gyömröi és a csévharaszti klubok lövészei is. Csapatban a sorrend: 1. Mende Honvédelmi Klub I. (243 köregység), 2. Mende HK. II. (240), 3. Gyömrő ifi (216), 4. Monor TK (212), 5. Csévharaszt HK. ifi (187), 6. Csévharaszt HK. női (165). A felnőtt férfiak egyéni versenyében: 1. Gselmann Ferenc (Mende II.. 91 kör­egység), 2. Kanyik Zoltán (Mende II. 88), Labadics Ist­ván (Mende I. 86). A nők kö­zött: 1. Tóth Istvánná (Csév­haraszt, 64), 2. Bradács Ág­nes (Gyömrő. 64), 3. Tóth Gé- záné (Csévharaszt, 57). Az ifik sorrendje: 1. Serfőző Fe­renc (Gyömrő, 84), 2. Hoff­mann Tibor (Gyömrő, 78), 3. Czira József (Csévharaszt, 68). A győztesek és helyezettek érmet, oklevelet, a legjobb mendei férfi és női céllövő — Gselmann Ferenc, Velkei Éva — ezen felül különdíjként tárgyjutalmat kaptak. E hét végén — november 27-én, vasárnap — a meggyilkolt parlamenter halálának 44. évfordulója tiszteletére Ve­csésen rendezik meg a Stein­metz Kupa lövészversenyt. Minden körzetbeli település­ről négy versenyző nevezhet, a csapiatok eredményeinek összevetésénél a három leg­Gyermekeknek Rajzpályázat A monori nagyközségi gyer­mekkönyvtár pályázatot hir­detett a közelmúltban a hely­beli általános iskolák és óvo­dák részére. Az álsó, felső ta­gozatos tanulók és óvodások egyaránt pályázhatnak a bár­milyen technikával készülő rajzokkal. A pályázat címe: Ezt olvas­tam. Az óvodásoktól kedvenc meséjük illusztrálását várjuk. A gyermekkönyvtár dolgozói várják a rajzokat a megadott határidőig, december 1-jéig. Eredményhirdetés a gyermek­könyvhéten lesz. jobb céllövő teljesítményét ér­tékelik. A felnőttek kispuská­val, az iskolások légpuskával lőhetnek. A verseny rendezői külön értékelik és díjazzák az egyé­ni, illetve a csapateredmé­nyeket. A vándorserleget há­rom egymást követő évben elért csapatgyőzelemmel le­het véglegesen megszerezni. A résztvevőket, az érdeklődő­ket vasárnap reggel 8 és 9 óra között várják a vecsési lőtérre (Dózsa György út vé­ge, VIZÉP Vállalat mögött). A versenyt az időjárástól füg­getlenül, ha szükséges, fedett lőtéren is megrendezik. Vecsés politikai, állami ve­zetői és MHSZ-szervezete szá­mítanak rá, hogy a körzet szinte minden településének képviselőit vendégül láthat­ják a vasárnapi Steinmetz Kupán. —ki A PEVDI vegyi gyáregység lakásokat, lakrészeket és kiadó szobákat keres bérleti szerződésre, erdélyi menekültek munkába állásának elősegítésére. Az ajánlatokat a PEVDI, Gyömrő, Dózsa György út 116. 2230-as levélcímre küldjék el. Autósok figyelmébe ajánljuk a csehszlovák, Barum radial, 165 R—13-as, acél-radiál gépkocsikö­penyt. Kapható a Pest Megyei Ru­házati Kereskedelmi Vállalat mo­nori boltjában, cím: Kossuth L. u 77. (ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) Tűnődések Mérgelődöm - morgolódom

Next

/
Oldalképek
Tartalom