Pest Megyei Hírlap, 1988. november (32. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-24 / 280. szám
4 1988. NOVEMBER 24., CSÜTÖRTÖK Ember- és értékvédelem a postánál A gázpisztoly nem csodaszer A második ruhacsere-akció Nagycsaládosok egyesülete Az emberek többsége fél a különböző önvédelmi eszközök elterjedésétől, egyes szakmák művelői ugyanakkor megköny- nyebbültek. Gondolok például a postásokra, egyesített kézbesítőkre, a mozgópostái vasúti menetek, közúti jegyzókelő és közvetítő járatok, illetve az egy-ikét személyes, többnyire városperemi postahivatalok dolgozóira. Ugyanis eddig né- hányan tartottak maguknál riasztó jellegű önvédelmi eszközöket, s valószínű, hogy ma is van ezekből egyikük-másikuk birtokában. A kérdések tehát önmaguktól adódtak, de a postás dolgozók is föltették mostanában. Ezért is továbbítottuk azokat Petik István üzembiztonsági osztályvezetőnek a Budapest-Vidéki Postaigazgatóságra. Egyénileg nem kap — Igénylik-e a postás dolgozók a riasztó jellegű önvédelmi eszközöket? Ha igen, kik s milyen úton-módon kaphatnak azokból? — Bár még nagyon rövid idő telt el a belügyminiszteri rendelet megjelenése óta, azt máris elmondhatom, postás dolgozó egyénileg, közvetlen nem juthat riasztófegyverhez vagy akár spray-hez. Először is a munkahelyi vezető dönti el, hogy jogos-e az igény. Majd a vállalati hierarchia szerint az igazgatóságok • továbbítják magasabb postai fórumhoz a tényleges igényt. De a dolog még ezek után sem egyszerű, hiszen a posta egész rendszere tipizáláson alapul. Ebből következik, hogy előbb ki kell majd választani az önvédelmi eszközök közül azt a mondjuk 3—4 típust, amelyek az egyes munkakörökben a leginkább megfelelőeknek bizonyulnak. Értem ezalatt azt, hogy a postahivatalok osztályba sorolásától, tehát az ott kezelt értékek nagyságától is függ, hogy melyeket célszerű ott bevezetni. Azonban a típusok kiválasztásánál még nem tartunk, hiszen a hazai kereskedelem nincs felkészülve megfelelő kínálattal a tömegigények kielégítésére, sem választékkal, sem azonos márkák nagyobb szériáival. — A riasztófegyver sokak szerint nem lesz csodaszer az emberek biztonságérzetének növelésében... — Valóban nem csodaszer. A posta eddig is használt másféle biztonsági berendezéseket és módszereket, s ezeket folyamatosan fejlesztjük, hiszen a bűnözők technikája is fejlődik. Az önvédelmi eszközök csakis kiegészítők lehetnek, azok voltak eddig is. — Milyen szervekkel működik együtt a posta saját biztonsága érdekében? — Természetesen a belügyi szervekkel, polgári és fegyveres testületekkel. Példaként említhetem a polgári fegyveres őrséget vagy a rendőrséget. De ha már itt tartunk, el kell mondanom, hogy vasúti mozgóposták és a közútiak biztosítása nem a BUVIG feladata. A vasúti mozgóposta biztonságáról a MÁV gondoskodik, a közúti járatokéról pedig a Posta Központi Járműtelepe, amely a gépkocsikat és a sofőröket állítja ki. Mi inkább a hivatalaink és az utcán is közlekedő kézbesítőink biztonságára fordítunk nagyobb gondot. Civilben járnak — Mennyiben fedi az eddigiek alapján a valóságot a megfogalmazás, miszerint fegyverkezik a posta? — Ez igaz is meg nem is. A közvetlen biztosítás az említett fegyveres testületek feladata. A mi dolgozóink, bár néhány esetben hatékonyan hárították el a támadást, semmi esetre sem kell, hogy felfegyverkezzenek. Tőlük inkább azt várjuk el, hogy adott esetben higgadtan, a helyzetnek megfelelően viselkedjenek, jó megfigyelők legyenek, adjanak minél pontosabb személyleírást a támadóról, vagy a kellő pillanatban riasszanak. Az óvatosság, a felkészülés persze nem árt, mert megszaporodtak az erőszakos cselekmények. — Sok támadás érte a postás dolgozókat az utóbbi két évben? — Szaporodott az ilyen erőszakos cselekmények száma, de erről pontos adatokat nem mondhatok, mert hivatali titkot képeznek. — Valóban hivatali titokról van szó, vagy attól fél, hogy néhány postás megijed, ha az adatokat olvassa, és esetleg kilépnek? — Nem hiszem, hogy ezért bárki is elmenne innen, mert Rekordidő alatt készült el a szigetszentmiklósi 208-as szakmunkásképző intézet új tantermi szárnya. A bővítés során négy oktatóhelyiséggel és két szertárral gazdagodott az iskola. A kivitelező költségvetési és kommunális üzem a szombathelyi Falco Faipari Vállalat betonypelemeiből készítette el az új részt hat hét alatt, és a napokban már megtörtént az épület műszaki átadása is. x, A létesítményt a megyei tanács támogatásával és a városi pénzeszközök felhasználásával valósították meg. Ezzel lehetővé vált száz olyan diák beiskolázása az esztergábizonyos kockázattal eddig is számolt minden postás kolléga, aki olyan munkakörben dolgozik. — A riasztó- és a valódi fegyvereken kívül más biztonsági eszközökről is szólt. Amikor jó öt évvel ezelőtt láttam egy postás járati gépkocsin a sofőr saját CB-rádióját, az akkor még szabálytalan volt... — Már akkor iis voltak gépkocsijaink, amelyekbe riasztó- berendezést építtettünk, rádió- telefont vagy rádió adó-vevő berendezést. Ezekből a technikai eszközökből egyre több lesz, de a posta beszerzésében. — Rebesgetik, hogy nem saját dolgozókat is megbíz a posta az értékek védelmére. Igaz ez a hír? — Van arra konkrét lehetőség, hogy őrzési, ellenőri vagy megfigyelési feladattal nem saját dolgozókat is megbízzon a posta. Közöttük vannak olyanok is, akik beléphetnek postai intézmények, hivatalok területére, mások csak külső megfigyelők. Ezek az emberek civilben járnak, ezáltal feladatukat inkognitóban látják el, a nagyközönség tudtán kívül. Kártérítést fizet? — Ha egy postahivatalt rablótámadás ér, s ott megsérül vagy vagyoni kárt szenved egy ügyfél, fizet-e kártérítést a posta? — Nincs jogi gyakorlata az ilyen esetleges kártérítéseknek. De magánvéleményem szerint a későbbiekben nem lehetetlen, hogy a posta ilyen esetekben is fizessen kártérítést. Ezt azonban nem szabad ígéretnek venni, mert annak megerősítése vagy akár cáfolása a Magyar Posta központjának a joga — fejezte be részletes tájékoztatását Petik István, a BUVIG biztonsági osztályának vezetője. Aszódi László Antal lyos szakmában, akiket más oktatási intézménybe nem vettek fel. A vasútállomásnál senki ™ sem akart taxiba ülni. Pedig az érkező vonatok forgalma nagyobb volt az átlagosnál. A piros magántaxi vezetője megvárta, amíg elnéptelenedik a környék, aztán indított és a buszpályaudvarhoz hajtott. Talán ott több szerencséje lesz ... Tévedett. Az autó mellett elsiető emberek unott vagy közönyös arccal bámultak rá, senki sem akadt, aki beült volna mellé a kocsiba. Zsiga kerülte az éjszakai munkát. Különösen azóta nem taxizott késő este, amióta a gyilkosság történt Székesfehérvá- rojj... Neki családja van, három gyereke, nem engedheti meg magának, hogy felelőtlen legyen. Nem volt különösebben bátor, de gyáva sem. Igaz, akadtak olyan utasai is, akiktől igyekezett minél előbb szabadulni. Ha csak rajta múlna, be sem engedné őket a kocsijába. De hát mit tehet? A családnak pénzre van szüksége, neki pedig ez a munkája ... Immár egy éve taxizik. Maradhatott volna a szervizben is, hiszen a jó autószerelőre mindig szükség van. De neki ez kellett! Ágnes, a felesége ugyan előre figyelmeztette: nem aranybánya a taxizás, ne add fel a biztosat a bizonytalanért. Igaza volt. De hát Sanyi, a barátja addig erős- ködött. míg meggyőzte őt arról, hogy megéri. Az első időben jól ment a bolt. Akadt néhány külföldi vendége is, akik több napra lekötötték. Augusztusban egy hétig a Balatonnál volt egy kanadai házaspárral. Fizették a szállást, az étkezést, úgy élt, mint a menők. Mindezért csak autóznia kellett, mosolyognia és udvariasnak lennie. A kaEgyüttműködéssel Vetőmagtermelés Jövőre az eddiginél is nagyobb területen folytatnak kísérleteket magyar növényfajtákkal és hibridekkel a Szovjetunióban. Az Állami Gazdaságok Országos Egyesülése az orosz, az ukrán és a tadzsik köztársaságok üzemeivel korábban létrejött kapcsolat fenntartásán tül az üzbég és a kazahsztáni mezőgazdasági minisztériummal is megállapodást kötött különféle, magyar nemesítést! szaporító anyagok közös kísérletére. 1989-ben ötvennél több szovjet nagyüzemben, összesen mintegy 2500 hektáron, kis- parcellás kísérletekben próbálják ki a magyar vetőmagokat. A parcellák mintegy 80 százalékán a nálunk már jól bevált 20-22 féle hibridkuKo- ricával folytatnak kísérleteket. A hároméves szerződés alapján Kazahsztán környéken négy megyében tíz rövid tenyészidejű hibriddel, az orosz köztársaság négy megyéjében pedig hét hibriddel folytatna« kísérleteket. Hasonlóképpen zajlanak a nagyüzemi próbák Kazahsztánban napraforgóval, cukorrépával, az orosz föderációban pedig cukorrépával, cirokkal, repcével, valamint lucernával és vörösherével. A kísérleteket a szovjet és a magyar szakemberek együtt folytatják. Az állami gazdaságokból származó szaporító anyagokat a szovjet gazdasagok vetik el, és a növénye« ápolását Is Ők végzik. Az együttműködés azonban — például a cukorrépa-termesztési kísérletek egy részénél — harmadik partnerrel is bővül, ugyanis a speciális gépeket szállító NSZK-beli Becker cég szakemberei is ott lesznek a vetésnél. Az elmúlt években a kispar- cellás kísérletek mellett a növények naigy üzemi szaporítása is rendszeres volt. 1988-ban az orosz köztársaságban például 55 ezer hektáron vetettek el napraforgót a Magyarországról kapott vetőmaggal. A napraforgó vetőmagjáért a szovjet partner ipari feldolgozásra alkalmas napraforgóval fizetett, egy tonna napraforgó- hibridért 15 tonnát. Az Ágker kft., az állami gazdaságok kereskedőháza az utóbbi időben évente 54-55 ezer tonna vetőmagot exportál a KGST-országokba, ennek több mint a felét a Szovjetunióba szállítja. nadaiak persze kihasználták őt, de akkor is megérte. Több pénzt kapott tőlük búcsúzóul, mint a szervizben olajban, koszban dolgozva egy hónap alatt. De az utóbbi hetekben rosz- szul mentek a dolgok. Az emberek inkább gyalog járnak, busszal vagy vonattal. Aki mégsem, azt vagy másik taxi, vagy az állami cég pilótái „csípik” el. Talán benne van a hiba, hogy nem elég erőszakos, nem „lopja" el az utasokat. Ügy, ahogy azt néhányszor a konkurencia már megtette vele. Túl sok ma már a személyszállító kisiparos. Legalábbis a forgalomhoz képest ... Az órájára nézett: mindjárt hat. Érdemes kimenni a kórházhoz. Lassan vége a beteglátogatásnak, biztosan akad valami, gondolta. Hárman ácsorogtak a kórház kijárata előtt, taxira várva, de négy-öt szabad kocsi is volt még előtte. Beállt a sor végére. Egy idősebb férfi bicegett feléje, aztán kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját és lassan, nagyokat szuszogva beült. Zsiga indítani akart, amikor az előtte várakozó autó pilótája hirtelen kiugrott a Ladájából és integetve elindult feléje — Ezt megjegyzem magamnak, haver, hogy elviszed az utasainkat — mondta a másik dühösen. — Találkozunk még ...! Zsiga nem szólt, csak a vállát vonogatta és vigyorgott. Tudta, hogy a játékszabályok szerint igaza van a másiknak, hiszen az korábban érkezett. De az utast, aki az ő kocsiját — A legnagyobb haditény a mogyoróhegyi rendezvény volt — mondja Szabados János erdőmérnök, a szentendrei nagycsaládos tagegyesület vezetője —, legalább ezer ember vett részt rajta, még Nagykanizsáról és Szegedről is érkeztek. Október elején rendeztük ezt az erdei művelődési ház körül, a Pilisi Parkerdőgazdaság hathatós támogatásával. Három túravezető vitte körül a résztvevőket, akik a természeti értékekkel ismerkedtek. Volt gombaszedés, táncház, gyerekjátékok. Budapestről különhajó hozta a vendégeket. Szentendrén egy ízléses Kovács László utcai villában beszélgetünk, amely a házigazda szolgálati lakása. Szabados .Tánoson kívül itt található Csizmazia András matematikus is, aki a visegrádi nagy- családos egyesület vezetője. Három, illetve öt gyermeket nevelnek. Mindketten a Pilisi Parkerdőgazdaság dolgozói. — Esztendeje alakult mindkét egyesület — mondja Szabados János. — Nálunk 27, Visegrá- don 17 család a tagja. Most rendezzük meg a második ruhacsere-akciónkat. Erre hozott András két zsák holmit Visegrádról. A kinőtt ruhákat összegyűjtjük, s a tagok tetszésük szerint válogathatnak belőlük. De még szomszédok, ismerősök is jönnek. A katolikus egyház hittantermében lesz a „vásár", a maradék ruhát a szeretetszolgálat az erdélyi menekülteknek juttatja el. Csináltunk már túrát Királykáira, s levetítettük egy amerikai nőgyógyász videó- filmjét, a Néma sikolyt. Ez a magzati életet követi nyomon, s az abortuszok ellen emel szót. Tevékenységünk fontos része az anyaság védelme, a A világhírű NSZK-beli Tetra-pak-cég és az Országos Takarékpénztár — a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium közreműködésével — szerződéses megállapodásra jutott csomagolási program megvalósítása ügyében. A szerződés értelmében a partválasztotta, nem dobhatja ki... Gázt adott és indított. A másik férfi valami gorombát mutatott neki. de ez már nem érdekelte. Az úti cél felől kérdezte az öregembert. Az motyogva megadta a címet, aztán hallgatott. Egész úton ... Zsiga az iménti jeleneten gondolkodott. Lám, nemcsak neki mehet rosszul a bolt, hanem a konkurenciának is. Ma már semmin nem lehet csodálkozni, gondolta. Közben megérkeztek. Nem volt valami nagy haszonnal járó fuvar, de több a semminél. Az öreg kifizette a kért összeget, aztán mindössze öt forint borravalóval toldotta azt meg. Zsiga megköszönte, pedig kevesellte a pénzt. De azt is látta, hogy utasa nem azok közé tartozik, akiknek módjuk van számolatlanul költekezni. Zsiga megfordult a taxival és a belváros felé hajtott. Ott talán akad valami, gondolta. Ha nem, akkor mára befejezi a munkát. Illő lenne vacsorázni már, meg Ágnessel is beszélni kell. Az asszony az utóbbi hetekben sokat vitázik, durcáskodik a taxizás miatt. Más munka után kellene nézni. De mi lenne a jó? Ismét a szerviz? A többiek kinevetnék, hogy „csődbe” jutott. Nem, arról szó sem lehet ! Meg aztán a kötöttség ... Reggeltől estig csak' a robot. Igaz, ott legalább biztosan csurran-cseppen valami, de Zsiga annál sokkal többet akart. Beért a belvárosba. Az utcákon élénk volt a forgalom. nagycsaládokban keletkező értékek felmutatása. — A közelség folytán Is, gyakran együttműködünk a szentendreiekkel — mondja Csizmazia András. — Viseg- rádon inkább a kulturális megmozdulások a jellemzőek. Volt már előadás miiünk a Család a művészetben címmel. Legutóbb Berencz András néprajzos a gyimesi tájról tartott vetítettképes előadást, énekelt népdalokat, mondott gyimesi meséket. Alapvető törekvésünk, hogy nem szabad bezárkóznunk, hanem kapcsolódnunk kell a kiscsaládokhoz. Sőt, később ha megerősödünk, megpróbálunk valamiképpen hatni a deviáns családokra is. Példánkkal is, konkrét életviteli segítséggel is vagy saját gyermekeink útján tévelygő, csavargó gyerekeiket körünkbe vonni. — Kialakult már társasági élet az egyesületben? — öt-hat család jár össze. De ennek a lakásprobléma is gátat jelent — mondja Szabados János. — Tíz évig laktunk Pomázon, de itt egy év alatt több barátot, jó ismerőst szereztem, mint ott. S ez az egyesület szervezésével, a rendezvényekkel függ össze. — S az érdekvédelem? — Nehéz dolog, s nem a tanácsi szerveken múlik. Hisz eleve nincsenek meg az anyagi eszközök. így ha valamelyik nagycsalád lakásproblémájának megoldásához kérjük a segítséget, egyetértenek, de legtöbbször nincs módjukban segíteni. Ennek ellenére igen eredményesnek érezzük tevékenységünket, hisz a családi élet rangjának visszaszerzése lehet csak a társadalom megújulásának alapja. Átányi László nerek közös vállalatot alapítanak, ennek keretében Magyarországon 2,3 milliárd forintos beruházást valósítanak meg a minden szempontból korszerű Tetra-pak technológiát alkalmazó nagyüzem létesítésére. Egy férfi állt a járda szélén, taxira várva. Zsiga kitette jobbra az indexet és megállt Az utas jelölt imbolyogva lépett a kocsihoz, majd lehuppant a hátsó ülésre. — Vigyen haza — mondta akadozó nyelvvel. Zsiga már bánta, hogy megállt, hiszen a férfiből dőlt az italszag, s a jelek szerint csak halovány fogalma volt arról, hogy hol is van. — Hová vigyem? —kérdezte bosszúsan. — Haza... — böfögte az idegen, aztán többszöri kísérlet után sikerült végre kinyögnie a címet. Zsiga elindult, de alig tett meg pár saroknyit, amikor utasa horkolására lett figyelmes. Gázt adott, hogy minél előbb kiérjen a város szélére, ahová a férfi menni akart. Már közel volt a célhoz, amikor az utas váratlanul felnyögött, forgolódni kezdett... — Hányingerem van... — kezdte volna, de a mondatot már nem tudta befejezni... Zsiga iszonyú dühbe gurult. Lehúzódott az út szélére és megállt. Kiszállt a kocsiból, hátrament és kirángatta a férfit a hátsó ülésről. — Az istenit! — mondta közben. — Ez sokba fog kerülni ... A férfi bambán nézett rá és vigyorogni kezdett: — Majd a feleségem ... m... kifizeti... Nálam nincs egy fillér sem ... — mondta, aztán mintha semmi sem történt volna, otthagyta a taxit és elindult az utcán. 7siga döbbenten bámulta, ^ aztán utána vetette magát Elkapta a férfi kabátjának a szélét, a földre lökte az utasát és ütni-verni kezdte ... Csitári János Flakonokban a testápoló Kerepestarcsán, a Szilasmenti Termelőszövetkezet Silanus ágazatában évente, mintegy 70 millió forint értékű különféle kozmetikai cikket gyártanak. A Silanus fantázianévre keresztelt cseppek, krémek, haj-, test- és kézápoló szerek családja ma már meghaladja a húszfélét. Üj termékük a három darabból álló Erzéria hajápoló, amelyet a Közel-Keletre, az arab férfiak részére fejlesztettek ki természetes anyagokból. Legújabb cikkük a kamillás testápoló, amely júliusban került az üzletek polcaira. Felvételünkön: Búzás Erika dobozba rakja a húszdekás flakonokba töltött testápolótejet Száz esztergályostanuló Termek rekordidő alatt Közös vállalatot alapítanak Szerződés a Tetra-pakkal