Pest Megyei Hírlap, 1988. november (32. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-24 / 280. szám
2 1988. NOVEMBER 24., CSÜTÖRTÖK Genncgyij Geraszimov sajtóértekezlete Betiltott szovjet folyóirat New Yorkban, Havannában és Londonban külön szovjet sajtócsoportok működnek majd Mihail Gorbacsov látogatásai idején — jelentette be szerdai moszkvai sajtóértekezletén Gennagyij Geraszimov. A szovjet külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője beszámolt arról is, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel különgépet indítanak majd Moszkvából az ott akkreditált külföldi újságírók szállítására. Geraszimov üdvözölte azt a tényt, hogy Angola és Kuba után Dél-Afrika kormánya is hozzájárult a délnyugat-afrikai helyzet rendezéséről kötendő megállapodásokhoz. Rámutatott, hogy a Szovjetunió kezdettől fogva támogatta a genfi tárgyalásokat, s méltatta a közvetítő Egyesült Államok szerepét is, megjegyezve: a megoldás példa lehet más regionális feszültségek feloldásánál is. Egy kérdésre válaszolva Geraszimov megerősítette a Palesztin Nemzeti Tanács ülésével kapcsolatos szovjet álláspontot, miszerint a Szovjetunió elismeri a palesztin állam kikiáltását azzal, hogy a közel-keleti rendezés keretében teremtődhetnek meg a feltételek a palesztin állam létrehozására. Geraszimov kérdésekre válaszolva megerősítette, hogy az NDK-ban nem engedélyezték a Szputnyik című szovjet folyóirat terjesztését. Ez a döntés belügy, s ezért nyilvánvaló, hogy kommentálása sem a külügyminisztérium hatáskörébe tartozik — mondta, de hozzáfűzte, hogy a lapot kiadó APN sajtóügynökségben meglepetéssel vették tudomásul e döntést, s nem értenek egyet az indoklással. Értesülések szerint a Szputnyikot egy, a sztálinizmust élesen bíráló ösz- szeállítás miatt tiltották be az NDK-ban. Elhárultak az akadályok Namíbiái rendezés Miután a dél-afrikai kormány is megerősítette a megállapodást, elhárult az utolsó akadály a namíbiai kérdés rendezése elől. Az érdekelt országok: Dél- Afrika, Angola és Kuba — amerikai közvetítéssel — évek óta tárgyaltak Namíbia függetlenségének biztosításáról — amit egyébként már számtalan ENSZ-határozat előírt. Kuba 50 000 főnyi katonasággal támogatta Angolát Dél- Afrika elleni harcában: a fajüldöző rendszer nemcsak Namíbiát tartotta törvénytelenül megszállása alatt, hanem fegyverezte és pénzelte az angolai kormány ellen küzdő felkelőket és saját csapataival is rendszeresen betört Angolába. Lángra lobbant nemzetiségi ellentétek Rendkívüli állapot, tüntetések Rendkívüli állapotot léptettek életbe szerdán az azer- bajdzsáni Kirovabad városban és az Azerbajdzsánhoz tartozó, de főleg örmények lakta Na- hicseváni ASZSZK városaiban. Az intézkedés oka az, hogy Kirovabadban az azerbajdzsáSztrájkkal a megszállás és a deportálások ellen A támadás palesztin áldozatai Ezrek kísérték szerdán végső útjukra a libaAoni Szidon melletti Ain El-Helue menekülttáborban az előző napi izraeli légitámadás hét halálos áldozatát. A jeruzsólemi közlés szerint „terroristafészkekre mért csapás” következtében három férfi, két asszony és két kisgyermek halt meg a százezer feletti menekülttömegnek otthont adó tábor közvetlen közelében. A sebesültek száma másfél 'tucat.1'Az idén az ’eddigi 14' izraeli rálkéta- és bombatámadás nyomán ezen a vidéken 31 ember halt meg. Ugyancsak palesztin halottat jelentettek a Tel Aviv-i Tel Hasomer kórházból: a 13 éves fiút. Állam Hamajelt három nappal korábban, Nab- lusz mellett érte fejlövés, amikor izraeli egységek Beita faluban fegyverrel oszlattak szét egy tüntetést. A megszállt Ciszjordániában egyébként kedden — hasonlóan a korábbi hetek átlagához — tíz embert ért lövés, közöttük egy 70 éves férfit. A Gáza-övezetben és Ciszjordániában szerdán ismét általános munkabeszüntetést tartottak: a lakosság a felkelés egyesített vezetőségének felhívására ezzel tiltakozott a megszállás és a deportálások ellen. ★ A Libanonból kiszakított „biztonsági övezet” legmélyebben benyúló zónájában, Mar- zsajun térségében az izraeli hadsereg hat 155 mm-es mesz- szehordó üteget állított fel szerdán, s több lövést is leadott a Bekaa-völgyre, a Hezbollah feltételezett állásaira — közölték libanoni biztonsági források. Ezzel párhuzamosan a térség útjait elzáró számos útakadályt eltávolítottak. Az átlagosnál nagyobb izraeli csapatfelvonuláshoz a nap folyamán három helikopteren több főtiszt is ebbe a zónába látogatott. Az idézett források ebből a mozgásból arra következtetnek, hogy Izrael esetleg ismét jelentős erődemonstrációra készül Libanon földjén, elsősorban a palesztinok, s a határon folytatott fegyveres tevékenységüket legaktívabban támogató integrista erők ellen. etaterrorakció maoridban Két ember életét kioltotta, negyvenöt személyt megsebesített az a terroristaakció, amelyet kedden éjszaka, néhány perccel éjfél előtt követtek el ismeretlen tettesek. A spanyol belügyminiszter szerint az ETA baszkföldi szeparatista szervezet kommandója az elkövető. Egy harminc hónapos kisgyermek és a Spanyol Rádió és Televízió egyik dolgozója halt meg a csendőrség országos parancsnoksága elleni támadás során. A Madrid városközpontjában levő épülethez egy furgon hajtott. Utasai futva elhagyták a helyszínt, majd egy rájuk várakozó gépkocsiba szálltak. Szemtanúk szerint távirányító szerkezettel ekkor robbantották fel a kocsiban elrejtett pokolgépet, amely mázsányi repeszt röpített szanaszét. Az elhunyt kisgyermek édesapja életveszélyesen megsebesült és a támadás óta nem tért magához; édesanyja súlyos sebesüléssel került kórházba, ötödik hónapos terhes. A csendőrparancsnokság épületében jelentős anyagi kár keletkezett és több bentlevő megsebesült. Csak röviden... FÖLD ALATTI NUKLEÁRIS kísérletet hajtottak végre Szemipalatyinszk térségében szerda reggel, moszkvai idő Szerint 6 óra 47 perckor. A kazahsztáni kísérleti terepen végrehajtott robbantás tudományos célokat, a nukleáris robbanás fizikája kutatási eredményeinek gyakorlati ellenőrzését szolgálta. JUGOSZLÁVIA tagköztársaságainak és autonóm tartományainak képviselőházaiban befejeződött az ország 1974-es alkotmánya módosításáról folytatott vita. Mindenütt elfogadták a föderáció szintjén előzőleg már egyeztetett és jóváhagyott változtatásokat, így a szövetségi parlament november 25-i ünnepi ülésén törvényerőre emeli majd az új alapokmányt. BOCSÁNATOT KÉRT televíziód beszédben nemzetétől szerdán Csőn Tu Hvan volt dél-koreai államfő a nyolcéves elnöki időszakában elkövetett hatalmi visszaélései és korrupciós botrányai miatt. A bukott politikus visszadta az államnak minden vagyonát, és vezekelni vidéki magányba vonult vissza. NÉGYSZÁZÖTVEN amerikai középiskolás utazik 1989 márciusában a Szovjetunióba szovjet—amerikai diákcsere keretében — jelentette be a program végrehajtására alakult amerikai társaság képviselője. nők és az örmények összecsapásai során kedden három katona életét vesztette, és száz- huszonhatan megsebesültek — jelentette az AP amerikai hírügynökség az azerbajdzsáni külügyminisztérium tájékoztatási osztályvezetőjére hivatkozva. A Nahicseváni Autonóm Köztársaság Örményország területébe ékelődik, nem határos Azerbajdzsánnal, mégis ez utóbbihoz tartozik közigazgatásilag. Szerdán hatalmas tömegtüntetések voltak az azerbajdzsán és az örmény fővárosban, Bakuban, illetve Jerevánban — jelentette az AP és az AFP. Jerevánban a tömeg azt követelte, hogy hívják újra össze a parlamentet, amely előző napon az azerbajdzsáni örményellenes zavargások miatt félbeszakította ülését. Az üzemek többségében szünetel a munka. Lett parlamenti szavazás Áthidaló megoldás A balti köztársaságok közül utolsóként kedden a lett parlament is véleményt nyilvánított a szovjet alkotmánymódosítás és az új választási törvény tervezetéről. Az éjszakába nyúló alkudozások eredményeként áthidaló javaslatban állapodtak meg a küldöttek; a tervezetek egyes pontjait elfogadva jóváhagyták azt a Moszkvába hivatalosan is eljuttatott csomagtervet. amely tisztázni hivatott a szövetséges köztársaságok helyzetét, illetve jogállását. A Lett Legfelsőbb Tanács elnöksége kezdeményezte, hogy állítsanak fel egy olyan hivatalos bizottságot az alkotmánymódosítások tervezetének kidolgozására, amelyben minden tagiköztársaság képviseltetné magát. A megyei tanács végrehajtó bizottságának ütése Gyermekek hátrányos helyzetben A Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága tegnapi ülésén túlnyomórészt a gyermek- neveléssel kapcsolatos témákkal foglalkozott. A testület tagjai megvitatták az iskolai egészségügyi ellátás, valamint az egészséges életmódra nevelés helyzetéről és feladatairól szóló beszámolót, tájékoztatót hallgattak meg a gyámhatósági tevékenységről, s az egyebek között foglalkoztak a pedagógus-szakszervezet panaszával, miszerint a tanárok és tanítók túlóradíjazásának bruttósítását a megye nem kapta meg. (E témáról lapunk november 8-i számában Ná- dasné Pribék Rozália, a Pedagógusok Szakszervezetének megyei titkára mondta el véleményét, ennek nyomán indított vizsgálatot a végrehajtó bizottság.) Több mint tizenegyezren mostoha körülmények között A tanácsok nyilvántartásai szerint 11 és fél ezer gyerek él Pest megyében mostoha körülmények között, hivatali szóhasználattal élve: hátrányos helyzetben. Minthogy a hátrányos helyzet túlságosan tág fogalom, a fentebb említett adat sem lehet pontos. Elégtelen eszközökkel példás eredmények Benne foglaltatnak azok a gyerekek, akiknek nem adnak enni, akiknél amúgy harmonikusan él a család, de a sok gyerek tisztességes ellátására nem jut elég pénz, s megint mások, akik csavarognak, akik alkoholista környezetben töltik gyermekéveiket, az árvák, yagy ahol az elvált szülők gyermekeik életét keserítve folytatják tovább a gyűlölködést. De sokukról sajnos a hivatal nem szerez tudomást. Ifjú emberekről van szó, akiknek jogait a gyámhatóságon kívül más nem védi, akik ettől a szervezettől nyerhetnek oltalmat, intézeti elhelyezést vagy éppen anyagi gondoskodást. A végrehajtó bizottság véleménye szerint a gyámhatóság alig több mint 150 munUj városi első titkár Nagykőrösön Lelkesedéséért becsülik Szerdán ülést tartott az MSZMP Nagykőrös Városi Bizottsága. Ezen részt vett dr. Balogh Pál, a Pest megyei pártbizottság titkára is. Elsőként Rózsás László, a jelölőbizottság elnöke kapott szót, s ismertette a bizottság munkáját. A pártbizottság tagjain kívül beszélgettek az alapszervezeti titkárokkal is, így tehát joggal állíthatta, hogy a szélesebb pártközvélemény állásfoglalásának birtokában ismertetheti azokat a javaslatokat, amelyek a városi első titkári tisztség betöltésére érkeztek. A túlnyomó többség Gotzián Lászlóné dr., a pártbizottság eddigi titkárát látná szívesen az első titkári tisztségben. A pártközvélemény abban is állást foglalt, hogy egy titkárral dolgozzon a nagykőrösi testület. Dr. Balogh Pál hozzászólásában elmondta, Gotzián Lászlóné dr. személyében nagy elméleti felkészültségű, de a gyakorlati pártmunkában is jártas, rátermett vezetőt tart érdemesnek a megyei testület arra, hogy a nagykőrösi első titkári tisztséget betöltse. Emberi magatartását a nyitottság, vezetési módszereit a nagyfokú demokratizmus jellemzi. Szorgalmas, lelkiismeretes és ami különösen fontos manapság: lelkes. Dr. BaA GATE-n tegnap is tanultak a hallgatók Egyetemi demonstrációk Országszerte nyilvános demonstrációt tartottak szerdán az egyetemeken és főiskolákon, követelve a felsőoktatás anyagi és tárgyi feltételeinek radikális javítását, az intézmények autonómiáját, belső demokráciáját, valamint a tanszabadságot. A demonstráció nem maradt visszhang nélkül megyénk felsőoktatási intézményeiben sem. Az ELTE Általános Iskolai Tanárképző Főiskolai Karának gödöllői ki- helyezett tagozatán Kürti Endréné, a kar pedagógiai vezetője, valamint Gulyás Mariann II. éves hallgató, az intézmény helyi KlSZ-alap- szervezetének titkára elmondták: az ÉLTÉ-vei együtt csatlakoznak a felhíváshoz. Tegnap elmaradtak az előadások. Egész napon át fórumok követték egymást, amelyeken részt vettek a Gödöllőn dolgozó oktatók, és a kar" hallgatói majdnem teljes létszámban. A diákok egészét képviselő hallgatói tagozat által szervezett megbeszélésen reggel felolvasták a szegedi József Attila Tudományegyetem hallgatóinak programját, és megvitatták tartalmát. A gödöllői diákok a programot csak fenntartásokkal fogadták el, mivel a szegediek elképzelései alapvetően egyetemekre vonatkoznak. A hallgatók úgy találták, nekik egy olyan koncepciót kell kidolgozniuk, amely speciálisan a tanárképző főiskolákra vonatkozik — ezekből egyébként 19 működik az országban. Zsámbékra is eljutott a felsőfokú intézmények mozgolódásának híre, s itt is egyre többet beszélnek a hallgatók és az oktatás gondjairól. Tegnap ifjúsági fórum keretében vitatták meg a diákok és az oktatók az aktuális problémákat. Ma pedig az előadások látogatásának bojkottálásával tiltakoznak a felsőoktatásban tapasztalható ellentmondások miatt. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen tegnap a megszokott menetrend szerint folyt az oktatás. logh Pál ismertette a megyei álláspontot az egy- vagy két- titkáros rendszerről is. A jelenleg érvényes határozatok szerint mindenképpen szükséges majdan betölteni a titkári tisztséget is — mondta. Ugyanis, a területen élő párttagok számához viszonyítva, valamint megvizsgálva a politikai munka mennyiségét és minőségét, egyáltalán nem biztos, hogy éppen a titkári tisztséggel kell kezdeni a létszámcsökkentést. A testület a véleménycsere után úgy foglalt állást, hogy szükség van mind az első titkár, mind a titkár munkájára, de ez utóbbi tisztség betöltését nem feltétlen azonnal végzi majd el. Ezt követően a városi párt- bizottság megválasztotta első titkárát. Miután mind a 38 jelenlevő Gotzián Lászlóné dr.-ra adta voksát, így ő tölti be ezt a tisztséget. Az új első titkár megköszönte a bizalmat, elmondta, évek óta dolgoznak együtt, most folytatják majd tovább ezt a munkát, egy olyan időszakban, amikor a pártnak az a feladata, hogy élére álljon a változásoknak. B. O. katársa, s az őket segítő mintegy félezer aktivista napról napra páratlan nehézségeken lesz úrrá, elégtelen eszközeivel is példás eredményeket ér el. Dicséret illeti tehát őket. így van ez akikor is, ha az állami gondoskodás nem képes pótolni a szülő szeretetét, s a társadalom felelősségét sem feledtetheti. Illusztrálja azt a tényt is, hogy bár a tanácsi költségvetés évről évre többet fordít segélyezésre (idén 12 és fél millió forintot), a veszélyeztetett kiskorúak száma mégis folyamatosan és rohamosan emelkedik. Az ifjúságnak ennél jóval szélesebb köre van kitéve egy másfajta veszélynek: annak, hogy nem nevelődik egészséges felnőtté. A középiskolákban például a tanulók 15 százaléka dohányzik (a szakmunkástanulók közül minden harmadik), terjed az alkoholfogyasztás, a kábítószerezés. A kerepestarcsai kórházban másfél év alatt több mint száz 14 —18 év közötti súlyos alkoholistát, kábítószer-élvezőt kezeltek. Ijesztő, hogy a kisgyerekek két és fél százaléka értelmi fogyatékos, fél százaléka képezhetetlen, 1 százaléka tornából felmentett. Ugyanilyen arányban (ez összességében 4 százalék) felnőtt fiatalnak is olyan gyenge, hogy alkalmatlan katonai szolgálatra. Kevés tornaterem, fejlődő iskola-egészségügy A kirívó esetek mellett jó néhány olyan alattomos veszéllyel kell küzdeni, amelyek csak hosszabb távon rontják ifjúságunk fizikai és szellemi képességeit. Ezek közé tartozik, hogy a megye 260 iskolájából 65-ben még ma sincs tornaterem, de" ahol van, ott sem elegendő a nagyszámú gyerékhadnak. S bár felépült négy’tahtíszoda,' az általános és középiskolásoknak csak 20 —30 százaléka tud úszni. Még mindig 20 olyan iskola van á megyében, ahol nincs vezetékes ivóvíz (134 épületben árnyékszékre járnak a gyerekek). A valóságos kép szerencsére összességében ennél azért derűsebb. Fejlődik az iskola- orvosi hálózat, korszerűsödött a tanintézetek, és az óvodák fűtése és világítása. Sikeres szűrővizsgálatokkal egyre eredményesebben küzdenek az orvosok a gyermekkori fogszuvasodás ellen. Egyre több a megyében a diáksportkör is. , Cs. A. A tárgyalások nem vezettek eredményre Nádasné Pribék Rozália, a pedagógus-szakszervezet megyei titkára a Pest Megyei Hírlap 1988. november 8-i számában arról nyilatkozott, hogy a pedagógusok túlóra-bruttósítására Pest megye nem kapott pénzt, a túlórák létszámosí- tására pedig a Pénzügyminisztérium a megye kérése alapján 10 millió 5 ezer forintot állapított meg. Már a cikk megjelenése előtt jeleztük a Pénzügyminisztériumnak, hogy a pedagógusok túlóráinak bérfedezetére megállapított összeget nem tudjuk elfogadni, mert a bejelentett összes bérigényünk ennél jóval magasabb; 32,í millió forint volt. Kértük ennek megfelelően a rendezést, amelyre fedezet hiányában csak részben került sor. A problémát jelentettük november 9-én a megyei tanács végrehajtó bizottságának, amely megbízott a pedagógus-bérfeszültségek felmérésének és rendezésének felülvizsgálatával. Ennek alapján a következő tájékoztatást adom a vizsgálat eredményéről: A Pénzügyminisztérium intézkedésére a megyei tanács pénzügyi és művelődési osztályai bekérték a helyi tanácsoktól a bérbruttósításhoz még szükséges igényeket és a pénzügyi osztály a 32,1 milliós ágazati bérigényt felosztotta több jogcímre. Á kimutatás „ágazati bérrendszerek kondíciőjavító tényezői’’ című oszlopába írtak be 10 millió forintot, amelyet a minisztérium úgy értelmezett, hogy ez a túlórák lét- számosítási bérigénye, holott ilyen felmérést nem is kértek. A pénzügyi osztály egyébként a kísérő levélben pontosan megírta, hogy a bejelentett bérigények mire vonatkoznak. A Pénzügyminisztérium az oktatási ágazat bérfeszültségeinek rendezésénél nem az összes igényből, hanem egy részösszegből indult ki, és ennek alapján javasolt 10 millió forint pótlólagos állami támogatást. A pénzügyminisztériumi körlevél félreérthetőségét bizonyítja, hogy a megyék egészen eltérő tartalommal töltötték ki a szóban forgó kimutatást és így aránytalanul történt a túlórák utáni bérfedezet megállapítása. A végrehajtó bizottság mai ülésén úgy foglalt állást, hogy a központilag biztosított összeget a pedagógusok legégetőbb bérfeszültségeinek megoldására kell fordítani. Ezzel egyidejűleg a pedagógus-szakszervezettel közösen kezdeményezzük a Pénzügyminisztériumnál a bejelentett további jogos bérigényünk rendezését. Vágvölgyi József a Pest Megyei Tanács általános elnökhelyettese