Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-10 / 242. szám
Ecrsózsákolék A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 212. SZÁM 1988. OKTOBER 10.. HÉTFŐ Külső támogatás nélkül Jobban működő iskola Domonyban ÍJ Romom ban 12 évvel ezelőtt, 1976-ban vették birtokba a J gyerekek az új iskolát, amelytől azt remélték a község ^ vezetői és természetesen a szülők is, hogy hosszú táv- ra megoldja az oktatás gondját. Nem így történt. Bár í felépült az új iskola, amelynek hat tanterme a tanulók J rendelkezésére állt, de hiányoztak a létesítményből az J úgynevezett kiszolgáló helyiségek: napközis foglalkozta- J tők, szaktantermek, szertárak és sok minden más, ami í nélkül elkepzelhetetlen a korszerű ismeretátadás. Azt ^ elérték, ha három helyen is, de mégis egy műszakban < folyhatott az oktató-nevelő munka. Alkohol és füst nélkül kellemesebb Rendszeres, vitamindús A borsóvetőmagot a Gödöllői Tangazdaság kartali kerületében termelik. A Vetőmagtermeltető Vállalat révén kerül a termés a szövetkezetekhez, gazdaságokhoz. Képünkön: a csomagolóüzemben szállításra kész vetőmagot zsákolnak. (Vimola Károly felvétele) Stromfeld- sétány Lakógyűlés Lakógyűlést tart a gödöllői Stromfeld sétánvi lakónegyedben a 4-es számú ház előterében, a 29-es számú választási körzet tanácstagja, Aufmuth Éva, ma október 10-én, hétfőn, déiután fel 6-kor. Bag Zene-móka Zene-móka címmel kezdődik zenés, humoros vetélkedő a bagi Dózsa György Művelődési Házban október 11-én, kedden délután három órakor. A Gyermekszínház műsorát írta és rendezte Torma István. Mozi No megállj csak! Színes, magyarul beszélő szovjet rajzfilm. 4 órakor. Nincs kettő négy nélkül. Színes, magyarul beszélő olasz filmvígjáték. 6 és 8 órakor! Közösségi élet — A domortviak községüket szerető, a közösségért tenni akaró emberek — mondta Bagyin József, az Aszód Nagyközségi Közös Tanács elnöke — nem pihentek tehát a babérokon, hanem az iskola felavatása után azonnal újabbat léptek, s elhatározták, hogy szinte minden külső támogatás nélkül, önmaguk erejéből felépítik a tornatermet. Huszár Janos — aki akkor vállalati igazgatóként dolgozott, s jelenleg Domony elöljárója — sok segítséget adott a terv megvalósításához, de még többet adtak a domonvi lakosok. Hosszú hónapokon át minden hét végén — szükség szerint — szak- és segédmunkások tevékenykedtek az építkezésnél. Az így kialakult épület- együttesre tervezte a Pest Megyei Tanács Tervezőintézete az új építkezést, azzal az elképzelt és hamarosan megvalósuló céllal, hogy a régi és az új összekapcsolásával egy funkcionálisan jobban megfelelő. tehát jobban is működő iskolája legyen Domony községnek. Hogy mi épül most, és mi lesz az új intézményben? — erre a kérdésre sokan kiváncsiak a faluban. A tantermek mellett itt üzemel majd a konyha, az ebédlő, itt kapnak helyet a napközi otthon foglalkoztatói, a természettudományi szaktanterem, a gyakorlati mühelvek és itt alakítják ki a közösségi élet színterét, a rendezvényekre is alkalmas aulát. — Céltámogatást nem kaptunk ehhez a feladathoz — tájékoztat a tanácselnök —, ezért 8 millió forint értékben kötvényt bocsátottunk ki. Segített a galgamácsai termélő- szövetkezet is hogy értékesíthettük a zártkerteket és az így befolyt pénzt az építkezésre fordíthattuk. A munkálatokat, amelyeknek értéke 21 millió forint, a Rákosvölgye Termelőszövetkezet építőrészlege végzi, s nagyon reméljük. még az idén befejezik a belső munkálatokat. A tetőteret úgy képezték ki, hogy ha a szükség úgy kívánja és a további bővítés indokolt lesz, nem kell az alsó szintet megbontani, mivel a közműveket — villany, víz, fűtés — eleve beépíthették. Utána szívesen Kíváncsi voltam, hogy a nehéz gazdaság: helyzetben folyó építkezésnél mennyi a társadalmi munka értéke. Bagyin József elmondta, hogy az építkezéshez társadalmi munkát nem szerveztek, mindent a kivitelezőre bíztak, de nagyon hisznek abban — s erre több domonvi szülő tett ígéretet —. hogy a szakmunkák befejezése, vagyis az építők levonulása után szívesen végeznek társadalmi munkát. amire elsősorban a sportudvar kialakításánál, a szabadtéri tanterem létesítésénél. valamint az iskola kertjében lévő ősfák körül kialakítandó Galga-parti úttörőpark és az iskola előtti tér rendezésénél lesz szükség. — Különös öröm számunk-, ra — újságolta Bagyin József —, hogy a községi elöljáróság és a. Hazafias Népfront községi bizottsága már most, az építkezés időszakában is foglalkozik a lakosság és az iskola. a szülők és a pedagógusok kapcsolatának a kérdésével. és ez a kezdettől tapasztalt érdeklődés, ahogyan közeledik az intézmény átadásának határideje, egyre inkább' erősödik. A kultúra kúriája Huszár János elöljáró kezdeményezésére beszélgetésre jöttek össze az elöljáróság és a népfrontelnökség tagjai, s ezen együttesen arról cseréltek gondolatokat, hogyan segíthetnék egymást a szülők és pedagógusok, az eredményesebb oktató-nevelő munka érdekében. — Reméljük, hogy a nem kis áldozatokkal épülő iskola minden domonvi polgárnak ölömet szerez — hallottam a nagyközség elnökétől —, s ha az iskola építése befejeződik, á falu akarásával és egyetértésével újabb elképzelések mégvalósításábá is foghatunk. Milyen szép és nagy dolog lenne, ha egyszer a falu közepén lévő Both-Bathy-kúriá- ból kialakíthatnánk a domo- nyi közösségi házat, amelyben a felnőtt lakosság tölthetné el okosan és hasznosan a szabadidejét, találná meg a kultur ráit szórakozás és művelődés örömét. Hiába tervezünk szép házakat, utcákat, településeket, ha a közterületeken, pontosabban a porták előtt huzamosabb ideig tárolt sóder, homok. építési törmelék kupacai csúfítják el a környezetet. A gond akkor kezdődik, amikor már nem indokolt az ott-tar- tásuk, hanem valami miatt elsikkad a figyelmünk elől az eltakarítás feladata. ^ Az egészséges életmódra ^ nevelés, az alkoholizmus és ^ a dohányzás elleni prog- J ram országos. Miként kap- J csolódik ehhez a nem J könnyű és sok energiát J igénylő, szinte helybenjá- ^ ráshoz hasonló tevekeny- ^ séghez Gödöllőn egy fia- £ tatokat nevelő és oktató intézmény? A csaknem ezer J tannlös Madách Imre Szak- J munkásképző Intézet és J Szakközépiskolában érdek- J lődtünk rendezvénysoroz.a- 2 tűkről. Az iskola igazgatóhelyettese, Kozák Györgyéé elmondta, hogy már tavaly is részt vettek egy versenyen, s igen szép eredményt értek el, kevesebb fiú 1 dohányzik, mint a korábbi években. A most kezdődött előadás- és vetélkedősorozat az Országos Egészségvédelmi Tanács tavaly meghirdetett pályázatának keretében zajlik. Beneveztek a pályázatra és elfogadták jelentkezésüket. Az iskola kapott 17 ezer forintot az ÁISH-tól, melyet most felhasznál a részt vevő gyerekek jutalmazására. — A már szeptember végén megtartott két sportvetélkedő igen jól sikerült, hat osztályt mozgattunk meg az Alkohol és füst nélkül kellemesebb! jelszavú versenyeken. Csaknem kétszáz gyerek fogja kitölteni október 21-én és 28-án az egészségünkért totót. A vöröskeresztes tanárelnök állítja össze a kérdéseket. Előadókat is hívtunk, dr. Várady Tavias tüdőgyógyász tőorvost, ő tartja majd a harmadik rendezvényen az előadást a kábítószerekről, a dohányzásról és a hazánkban egyre terjedő alkoholizmusról. A gyerekek már várják, gyűjtik a kérdéseket. Az egészséghez kell a rendszeres és vitamindús, rostokban gazdag táplálék is. Dietetikus segít azon a vetélkedőn, melynek címe Az egészséges étkezési és higiéniai szokások. A gyerekek különféle ételeket, salátákat készíthetnek'el, megtéríthetnek, szépen, ízlésesen, ahogy otthon kevesen ülnek asztalhoz, és elfogyaszthatják a készített étra. Nyolcvan százalékuk eleget is tett ígéretének, tapasztalta.. Húsz isaszegi utcában egyébként elvétve sem talált nem oda valót. Külön kiemelte a Tőzegtelep környékén élők rendszeretetét. keket. Ez a vetélkedő november 2-án lesz. A környezetszennyezés és egészségünk kapcsolata naponta jelentkező gond. Erről tart majd előadást Hajnal Irén, a környezetvédelmi oktatóközpont vezetője, s ezt követi Az egészség és környezet című vetélkedő, melyet Barna Péter, a környezetvédelmi szakkör vezetője vezet. A szeptember huszonegyedikén f kezdődött rendezvény- sorozatot a december 14-i egészségügyi fórum zárja. Az iskola vezetői meghívják a programban érdekelteket, orvosokat, pszichológust, rendőrt, védőnőt, vöröskeresztest. A gyerekek közvetlenül bármiről kérdezhetik a meghí-; vottakat. A fórumra fotókkal, alkohol- és dohányzásellenes plakátokkal nevezhetnek a gyerekek. Ezeket díjazni kívánják. A város egészségügyi in-. tézményeiben . helyezzük el a legjobbakat. A dohányzás ellen sokat tesz az iskola, főleg példával jár a gyerekek előtt. Betiltották az iskolában és az oda vezető utcákon is a dohányzást. Mint az igazgatóhelyettes elmondta, a gond nem a fiúkkal, hanem a lányokkal van. A gyerekek díjként testápolási cikkeket, az egészséges táplálkozáshoz kapcsolódó termékeket, gyümölcsöt és üdítőt kapnak. Az osztályfőnöki órák és a szülői értekezletek is kapcsolódnak a rendezvénysorozathoz. A. M. Véradók napja Rajzpályázat November 27-én rendezik meg először a véradók napját. Ebből az alkalomból rajzpályázatot hirdetnek altalános és középiskolásoknak.. Az ötven- szer hetven centiméteres, tetszőleges technikával készült rajzokat a zsűri három korcsoportban értékeli: középiskolások, általános, iskolások alsó és fölső tagozatosai. Az első díjazottak ezer, a másodikok ötszáz a harmadik helvezettek kétszáz forint értékű vásárlási utalványt kapnak. A téma az önkénlés véradás. Azt az önzetlenséget kell rajzban ábrázolni, ami a véradókat jellemzi, amikor embertársaikon igyekeznek ily módon is segíteni. A rajzokat november 10-ig lehet beküldeni a Magyar Vöröskereszt Pest megyei vezetőségének, Budapest 1054, Steindl Imre utca 12. A hátlapra a következő adatokat kérik fölírni: név, lakcím, iskola, osztály, felkészítő tanár neve. ■ Anyakönyvi hírek■ Fercsik Mihály Négy forint is ösztönözhet A szebb isaszegi utcákért Véleménycsere Körültekintő neveléssel J A közelmúltban cikk jelent meg a Gödöllői Hírlapban J Markó Gábor tollából A nyúl viszi a puskát? címmel, í Mivel a cikkben rólam, mint az NB Il-es női röplabda- '/ csapat vezető edzőjéről is szó van, szeretném elmonda- 2 ni véleményemet a leírtakkal kapcsolatban. A GSC jelenlegi női röplabdaszakosztálya 1981-ben alakult meg. A csapat irányításommal két évig a megyei bajnokságban szerepelt, majd sikerült feljutniuk az NB II- be. Ettől kezdve már segítőtársam is akadt, Dóczi István személyében, aki az NB II- ben kötelezően indított ifjúsági csapat edzője lett. Az első két évben a kiesés ellen harcoltunk, majd kellő rutint szerezve, valamint az ificsa- pat legtehetségesebb játékosainak a fokozatos bevonásával, sikerült felkapaszkodnunk a középmezőnybe, ahol az elmúlt évben is végeztünk. Hamar felismertük azt. hogy az NB Il-es szintet tartósan csak következetes és körültekintő utánpótlás-neveléssel tudjuk biztosítani, mert idegen játékosok átigazolására nálunk nincs lehetőség. A GSC vezetésének a segítségével megállapodtunk a sport- tagozatos Karikás Frigyes iskolával leány röplabdáscso- port létrehozásában. Az iskolával olyan egyezség született, hogy 3 évenként választhatunk mi először az V. osztályos kislányok közül felmérés alapján. így az iskolában működő másik labdajáték, a kézilabda, a röplabdával szemben — bár mi vagyunk NB II-esek — kétszeres kiválasztási előnyt élvez. Jelenleg az iskola négy felső évfolyamán egyedül a VII. osztályban vannak röplabdázó kislányok. Így nem állja meg a helyét a cikk írójának azon állítása, hogy a női röplabdacsapat agilis vezető edzője minden korcsoportban . előnyben részesül a lányok Kiválasztásakor, az iskola vezetésénél. Két évvel ezelőtt, amikor a jelenlegi VII. osztályos csoportot létrehoztuk, összehívtuk a kislányok szüleit, s elmondtuk. hogy szeretnénK, ha segítenénk egymást abban, hogy a gyerekekből egészséges. etfzetl felnőttek, s egyben jó röplabdajátékosok légimnek. A szülőkkel való szoros kapcsolatot a továbbiakban is fenntartottuk. Negyedévenként rendszeresen megbeszéljük velük az eredményeket és a problémákat egyaránt. A folyamatos utánpótlásért idén a Karikás iskola IV. osztályosai mellett felkerestük a Petőfi és a Damjanich is Kólákat is, ahol IV. és V. osztályokban végeztünk toborzást az ott tanító testnevelő tanárok segítségével. A Damjanich iskola igazgatója, Bar- kóczi István, örömmel adott tornatermi edzésiel/etőséget is, mivel mi voltunk az elsők a GSC szakosztályai közül, akik be akarták vonni, az ott tanuló gyerekeket a rendszeres sportmunkába. Szeptembertől kezdve Huszár Éva testnevelő tanárral - együtt újabb 50 negyedikes és ötödikes Kislánnyal kezdtük el a murisát. Az említett újságcikkben szereplő másik kérdés: az új gimnázium tornatermének használata. Ez a tornaterein méreteinél és belső kiképzésénél fogva kézilabdázásra nem használható. Tökéleres feltételeket biztosít viszont, főleg magassága miatt, röplabdázáshoz. Ezért, és nem személyi kapcsolatok miatt, egyezett meg a sportkör és az iskola vezet őségé abban, hogy az őszi idénytől kezdve a gimnázium ad otthont a íöp- labdának. A kedvező versenyzési lehetőséget szakosztályunk azzal is igyekezett megháiáni, hogy társadalmi munkát szerveztünk a gimnázium új épületbe való költözésének a segítésére. Három edző es tíz röplabdáslány vette ki részét a költözködésből. Körösfői László Felismerték ezt Isaszegen is, sőt, változtatni próbáltak a helyzeten. A tanács megbízta Raffael Károly nyugdíjast, hogy mérje fel, hol, mekkora helyet foglalnak el az előbb említett halmok. Emberük szorgalmasan végezte feladatát. Százegy olyan házat talált, amely előtt hosszabb ideje tároltak különböző anyagokat. A közterület-foglalásért havonta és négyzetméterenként négy forintot fizettetett. Az összeg jelképes, de olykor hatásos volt. A tanácson úgy vélik, folytatni kell ezt az élő . kapcsolatot a ’ lakossággal a község csinosabbá tétele érdekében. Ha folyamatos az ellenőrzés, meglesz a hatása. Szebb, tisztább, rendezettebb utcákban élhetnek az isaszegiek. Sokan voltak egyébként, akik Raffael Károlytól néhány hét haladékot kértek a különböző anyagok elszállításáSzületett: Sziklai Krisztina, Gödöllő, István köz 3.; Sztan- kó Anita Éva, Kossuth Lajos utca 45.; Sztruhár Krisztina, Ambrus Zoltán köz 13 B.; Takács Mihály, Kossuth Lajos utca 58.: Terjánszky István Péter, Nyisztor György tér 4C; Zsíros Anita Edit, Blaha Lujza utca 117.; Bálint József, Rózsa utca 4.; Csiba Edina. Korvin Ottó körút 9.; Gerstenbrand Roland, Szőlő utca 32.; Hegyi Attila. János utca 19.; Baranyi Judit. Attila utca 7.; Benedek Ildikó, Szilágyi Erzsébet Utca 42.; Bükk Viktor, Kör utca 12.; Dóka Fruzsina, Templom tér 1.; Egyed József, Gerle utca 6.; Fülöp Anna Ilona, János utca 46.; Hardi István, Ibolya utca 61.; Kovács Gábor, Bethlen Gábor utca 9.: Nótár Renáta, Mátyás király utca 43.; Pihelovics Péter, Kossuth Lajos utca 66.; Sarudfalvi Bianka, Rekettye utca 3.; Simon Fatime Piroska, Bem József utca 2/B.; Székely Zsófia, Fenyvesi nagyút 48. Házasságot kötött: Tamássy József és Székely Anna, Kiss László János és Kreisz Erzsébet Zsuzsanna, Pintye Sándor és Csorna Judit, Krizsán János és Horváth Márta, Csep- regi Tibor István és Kovács Beáta Judit, Csizmadia István László és Nagy Katalin, Kerekes Emil és Baranyi Ágnes, Boda István és Jakab Tünde. Gelybó Sándor József és Bozlék Erika, File Gábor és Grancsa Éva, Biró György és O-nagy Judit. Elhunyt: Molnár Ferenc, Gödöllő, Isaszegi út 34.: Pintér Andrásné Matuz Julianna, Hegy utca 16.A.; Öcsai János, Kobzi János utca 10.; Komló- di János, Röges utca 97.; Király Jánosné Kovács Katalin, kastély; Molnár Márton, Dózsa György út 1—3.; Takács Józsefné Siráki Ágnes. Drego- nva utca 22.; Szita Józsefné Füzér Regina, Béke utca 4.; Magyar Balázs. Stromfeld sé~ tánv 16.; Szebení Mihályné Pap Mária, Kandó Kálmán utca 48.; Horváth Julianna. Március 15. utca 2.; Kun Imréné Csorna Erzsébet, kastély; Som Andrásné Szabadi Erzsébet, Ádám utca 42.; Varga István. Blaha Lujza út 220.; Batta Sándorné Süte Sára Mária, Hétház utca 4.; Szőkéi Ilona, Kossuth Lajos utca 8.: Simái Sándor. Köztársaság út 34. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) Pontosan Pontosan tértek haza bagi vendégségükből a gödöllői öregfiú labdarúgók, hiszen 1-1-re végezlek. Viszont a tudósítás pontatlanul jelent meg. Rövidíteni kellett a beszámolót, így történhetett meg, hogy végül az állt a beszámolóban: a bagiak és a gödöllőiek még nem találkoztak egymással. Valójában bajnoki mérkőzésen nem kerültek eddig egymással szembe. Az első reklamáló a tudósítás szerzője volt, aki felidézte, nem is olyan régen kupatalálkozót vívott a két csapat. Mivel akkor a GSC szerepelt magasabb osztályban, ugyancsak vendégségbe érkeztek a bagi stadionba. Akkor is csak az egyik pontot sikerült megszerezniük, de azzal a BSE jutott tovább. Ebből következik, a minapi tudósítás címe az is lehetett \olna, hogy ismét Ragon maradt az egyik pont,. Az eset külön érdekessége, hogy a szerkesztési baki elkövetője bagi lakos. Ügy tűnik, a siker gyorsabban feledhető, mint a kudarc. hg