Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-24 / 254. szám

keszegen is segít a tanácsi kölcsön Fizetés után ellenőrzés adódik még az ez évi egymil­lió forint. Hogyan osztottak? 1985-ben 18 kérelmezőnek egymillió- négyszázhuszonötezer forin­tot adtak, a következő évben huszonkét főnek egymillió- nétszázhúszezret. Tavaly 14 építkezőt segítettek 930 ezer forinttal. 1988 rekordnak szá­mít, a kedvezményes kölcsön­ben 39-en részesültek, az ösz- szeg tizenötezer forinttal meg­haladta a kétmilliót. A nagyközségen átutazót bizony meglepi, hány nagy és szép családi otthon magaso­dik akár az új községrészben, akár a falu közepén. A kérel­mek beérkezése után a kije­lölt tanácsi előadó környezet- tanulmányt készít, beszerzi a kereseti igazolásokat, ezt kö­vetően kerül az előterjesztés a végrehajtó bizottság elé. A testület döntése után el­készítik a kölcsönszerződése­ket, majd ellenőrzik a meg­állapított pénzösszegek fel- használását. Először a szerző­dés megkötésétől számított egy éven belül, utána az ötö­dik évben ismételten megné­zik, nem szegték-e meg az adósok a feltételeket. Eddigi tapasztalataik: a köl­csönben részesültek rendelte­tésszerűen használták fel a forintokat. Még nem volt szükség arra, hogy elrendel­jék a kapott kölcsön egy ösz- szegben való visszafizetését, nem megfelelő elköltése miatt. A kamatmentes kölcsönöket lsaszegen is havonta kell tör­leszteni. Fizetési kötelezettsé­gének a döntő többség eleget tesz, azonban néhány család többszöri felszólítás ellenére sem fizeti rendszeresen a részleteket. 1987 végén 48 ezer forint hátralékot tartot­tak nyilván, azóta többen rendezték tartozásukat, de a vb-ülés anyagának készítése idején heten maradtak el ezer forintnál nagyobb összeggel. Egyiküknél munkahelyi letil­tást kezdeményeztek. A többi nagy összegű hátralékos utol­só figyelmeztetést kapott. Az egyre nehezebbé váló lakásépítési feltételek között a tanácson úgy ítélik meg, hogy tovább növekszik a kamat­mentes tanácsi kölcsönök je­lentősége. A vb a beszámolót elfogadva a hetedik ötéves terv hátralévő időszakára is indokoltnak tartja a lakástá­mogatási alap tervezését és felhívta a szakigazgatási szer­vet, hogy az éves pénzügyi javaslatokat ezen állásfogla­lásának megfelelően állítsa össze és terjessze a testületek elé. Választási törvény Folytatódó vita A héten Gödöllőn és von­záskörzetében folytatódik a választási törvénytervezetnek a vitája. Ma, hétfőn Mogyo­ródon, a művelődési házban mondhatják el véleményüket az állampolgárok. Holnap, kedden a gödöllői városháza nagytermében rendeznek vi­tát. Mindkét helyen 18 óra a kezdési idő. Gödöllőn csütör­tökön, október 27-én is tarta­nak vitát. Szintén a város­háza nagytermében, 16.30-kor. Ismételten megemlítjük, hogy bárki írásban is kifejt­heti véleményét, amit a párt- bizottságra, a népfrontklubba, a szakszervezetek városi bi­zottságához juttathat el. De átadhatja a tanácstagjának is. Gorka-terem Vázlatok tárlata A Gödöllői Agrártudomá­nyi Egyetem kollégiumának Gorka termében a hónap el­ső felében Kresz Albert fotó- kiállítását tekinthették meg az érdeklődők. Tokaji mes­terségek címmel. Ezen a hé­ten nyílt meg Balázs Béla tárlata. Változatok című fény­képkiállítását október 28-ig lehet megnézni. Őszi összejövetelek Vezetők klubja Megkezdi őszi összejöveteli sorozatát a Szervezési és Ve­zetési Tudományos Társaság gödöllői szervezetében műkö­dő igazgatók és elnökök klub­ja. Az üzemek, szövetkezetek, intézmények vezetőit magában foglaló klub őszi első ülését ma, hétfőn délután 2 órakor tartja a Gödöllői Vegyesipari Szövetkezet Körösi Csorna Sándor úti telephelyének ta­nácstermében. Az elnök. Szá­vai Tibor bemutatja szövetke­zetét, majd vállalkozási törek. véseiket ismerteti. GÖDÖLLŐI <jairigp A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM. 254. SZÁM 1988. OKTÖRER 24.. HÉTFŐ Lesz váró, elkülönítő Kerepesen Tarthatatlan volt az állapot A kerepesi orvosi rendelő állapota tarthatatlan. Min­den létező gyűlésen, fórumon kérték a lakosok és az ott dolgozók a bővítést és felújítást. Most van pénz ar­ra, hogy a régi rendelőhöz 209 négyzetméteres új szár­nyat építsenek, majd felújítsák a régi épületet. A mai rendelő épülete ere­detileg családi ház volt, talán évszázaddal ezelőtt. Azután orvosi szolgálati lakásként, egy kis rendelővel került álla­mi birtokba. Ahogy nőtt a fa­lu lakóinak száma és szapo­rodott az itt dolgozóké, úgy alakítgatták, toldozgatták év­ről évre az épületet. Annyi szakember dolgozott már itt, hogy nem lehetett tudni, me­lyik vezeték vagy cső hol megy. Az elmúlt években minden egyes javítás gondot okozott, a villannyal, vízzel állandóan problémák voltak. Nem sejtették A rendelőben két körzeti orvos és két fogorvos dolgo­zik egy közös váróval, vala­mint egy gyermekorvos két védőnővel. A jelenlegi kívá­nalmaktól messze elmaradó körülmények között. Nem tudják elkülöníteni az egész­A víznyelők A minap közöltem a szer­kesztőséggel az örömhírt, hogy elkészült a vasútállomást a strandfürdővel összekötő Sza­badság ute úttestének vég­leges, széles betonozása. Vég­re kész a szép út, indulhat ra.lta a forgalom, indulhat a 2. számú au< ^buszjárat. Néhány nap múlva nem akartam hinni a szememnek és a hírnököknek: bontanak! Végig a Szabadság úton. is­métlődő távolságokra mintegy méterszer méteres lyukakat vágnak a még szinte meleg aszfaltba. Nagy darabokban kiemelik és víznyelő rácso­kat helyeznek be. Azután a környékét — az aszfaltnál lé­nyegesen gyengébb — beton­nal foltozzák ki. Kérdem, kérdjük tucatnyian: nem lehetett volna a — ugyancsak roppant fontos és szükséges — víznyelőket az aszfaltozás előtt a helyükre tenni? Még mindig nem tud­juk dolgainkat helyre tenni? Vagyis nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal? —kas A z asszony ideges és rosszkedvű volt. Mindezt fokozta, hogy napok óta alig aludt valamit éjszakánként. A gond, ami az utóbbi hetekben telepe­dett rá, még a pihenés óráit is elrabol­ta tőle. Csak feküdt ilyenkor az ágyon és bámult a semmibe. Dühös volt, mert egyik Tüzép-teleptől a másikig rohan­gált, de hasztalanul. Az elárusítók fölényesek, s alig ismernek más szót, mint azt, hogy nincs! Pedig neki na­gyon fontos lenne, hogy az otthona minél előbb felépüljön. Egyre hűvöseb­bek a hajnalok ... Most is építőanyag-telep felé igyeke­zett. Ez volt az utolsó lehetősége. A többit már körbejárta, s szinte szálan­ként teremtette elő a gerendákat, desz­kákat. Csak éppen a cserepek alá nem tudnak mit tenni az ácsok. Pedig hol­nap már a tetőléceket akarják felszö- gelni. Csak hát léc nincs! Sehol sem lehet kapni. Ahogy átlépett a telep szélesre tárt vaskapuján, az idegessége is szertefosz­lott egy pillanat alatt. Magabiztossá vált. Ment egyenesen a telep széle fe­lé, oda ahol a faanyagokat tárolták. Szeme villámgyorsan felmérte az áru­készletet. Semmi! Becsapta volna a megérzés? Nem! Az lehetetlen, Karcsi megmondta neki, hogy hogyan viselked­jen ... Állt, nézelődött. Figyelte az embere­ket, a telep alkalmazottait. Eddig még senki sem ment oda hozzá, hogy mit akar. De ez most nem baj. Sőt kifeje­zetten jó. Szeme megakadt egy hosszú, sovány férfin, aki köpenyben, kezében mérőszalaggal mászkált a telepen. El­indult a férfi felé. Megszólította: — Bocsánat, tudna nekem segíteni? A férfi ránézett, de az arca közö­nyös maradt. Nem mondott semmit, csak bólintott, de ez nem volt egyértel­mű válasz. Az asszony gyorsan meg­szólalt: — Nagyon hálás lennék, ha meg­mondaná nekem, hogy hol találok te­tőléceket . . A kissé naivul hangzó mondat, a lágy, behízelgő hangnem mosolyt csa­BÜNTETÉS? lógatott a férfi arcára. Megrázta a fe­jét, aztán válaszolt: — Hetek óta nincsen, asszonyom. Hiánycikk. Talán a jövő kedden ka­punk ismét... Az asszony mintha meg sem hallot­ta volna a férfi szavait: — Egy közös ismerősünk, Béla ne­kem azt mondta, hogy csak maga tud segíteni... Nem lennék hálátlan... — súgta végül. Bár ebből egy szó sem volna igaz, a férfi nem kérdezte meg, hogy milyen Béla az a közös ismerős, az asszony pedig egyre inkább úgy viselkedett, mintha a másik tudná, hogy ö kiről beszél. — Mennyi kellene? — Húsz köteg — vágta rá az asz- szony, s már biztos volt abban, hogy ezt a játszmát megnyerte. — Fuvarosa van? — kérdezte a férfi. — Nincs, de itt a bejáratnál... — Jó, ha szerzett kocsit, mondja meg a pilótának, hogy menjen oda hát­ra — rendelkezett a férfi. „Szóval ott rejtegetitek a hiánycik­keket’’, villant át az asszony agyán. Hát persze! A „hálátlan” vásárló nem kap semmit! Na, megállj! Forrt benne az indulat ahogy a kijárat felé igyekezett, hogy teherautót szerezzen a szállítás­hoz. Az elsőt túl drágának találta, a konkurencia olcsóbb volt, így azzal állapodott meg. A sofőr szó nélkül kö­vette a nő utasításait. Járművével be­hajtott a telep kapuján, s pontosan ott állt meg, ahol kellett. Itt már nem volt forgalom. A vásárlók, nézelődők soha­sem jöttek ide hátra. Minek? Csak szétdobált raklapokat, papírdobozokat, törmelékeket találtak volna ... Csupa kacatot! Mire a teherautó beállt a „kijelölt” helyre, a telep alkalmazottja már ott tüsténkedett. Egy fekete nejlonfóliát igyekezett felemelni, de nehezen ment a dolog. Végül csak felhajtotta a kupac tetejére. De ez elég volt ahhoz, hogy az asszony lássa az egymás mellett sora­kozó tetöléckötegeket. Legalább ötszö­röse volt annak, mint amennyire neki szüksége volt! Ahogy meglátta az első osztályú faárut, az öröm helyett az indulat lett rajta úrrá. De nem szólt semmit. Sőt, amikor a telep alkalma­zottja feléje fordult, még egy cinkos mosolyra is tellett tőle. A gépkocsivezető, s a másik férfi gyorsan felrakták az árut a platóra. Az eladó már a számlát lebegtette az orra előtt, s megmutatta, hogy hol a pénztár. Aztán várt. Az asszony tudta, hogy most kelle­ne azt a bizonyos „jutalmat” a másik zsebébe tennie. Ehelyett azt mondta: — Ha a pénztárnál minden rendben lesz, a bejárat előtt... A férfi nem számított ennyi „dör­zsöltségre”, de azért belement az al­kuba. Az asszony pedig fizetni indult. A pénztárnál minden rendben volt. Tárcájába gyűrte a visszajárót, s el­indult a várakozó teherautó felé. Hir­telen megállt, visszament a pénztárhoz, s kért egy darab papírt. A táskájából tollat vett elő, aztán a sarokba vonult és a papírra nyomtatott betűkkel azt írta: „örüljön, hogy nem jelentem fel. De azért köszönöm, hogy segített”. gondosan összehajtogatta a cédulát, szinte már olyan volt, mint egy boríték. Amikor kilépett az apró épü­let ajtaján, elsőként a telep alkalma­zottját pillantotta meg. Elmosolyodott és elbűvölő hangon köszönetét mondott, majd egészen közel lépett a férfihez és egy ügyes mozdulattal a zsebébe csúsz­tatta az összehajtogatott papírlapot. A férfi észrevette a mozdulatot, arcá­ra mosoly telepedett. — Csak máskor is forduljon hozzám, ha segítségre van szüksége — mondta feltűnő kedvességgel. — Köszönöm — válaszolta az asszony és határozott léptekkel elindult a vára­kozó teherautó felé. Csitári János séges és a beteg gyermeke­ket, nincs védőnői szoba és külön váróterem. Az egész épületben nem volt sem sze­mélyzeti öltöző, sem személy­zeti WC, de még egy raktár- helyiség sem Ezt a zsúfolt váróteremben ülő betegek nem is sejtették. Hiányzott a vas A közelmúltban megkezdett építkezés remélhetőleg véget vet a felsoroltaknak. — A beruházásra a tanács költségvetése ebben az évben négymillió forintot szánt. A régi rendelővel egybeépülő új, kétszáz négyzetméteres szárny falai már állnak. Eb­ben az új részben lesz a gyer­mekrendelő, a védőnői szo­ba. két harminc négyzetméte­res váró, elkülönítő, s az ed­dig nélkülözött mellékhelyi­ségek, személyzeti öltözők, mosdó, zuhanyozó. A várako- 'zók részére külön férfi és női mosdókat építenek. Lesz rak­tárhelyiség is Az új rész tel­jesen a gyermekorvosi és vé­dőnői., szolgálat birtokába ke­rül majd — tájékoztat a ta­nácselnök, Vassné Nyéki Ilo­na. Az építkezés kezdete azért csúszott el, mert olyan magas árajánlatokat kapott a tanács, melyeknek nem tudott volna eleget tenni. Az utolsó elke­seredett pillanatban érkezett a költségvetési üzem ajánlata, melyet végül elfogadtak, és így hatmillió forintért épül fel az új rendelőrész. — A munkák jól haladnak, a tetőre már felkerültek a Szol­nokról szállított födémelemek. Kétheti leállás volt vashiány miatt. Jelenleg a szakemberek a betonkoszorú vasszerelését végzik. Ha sikerül megszerez­ni a faanyagot és a tetőcse­repet, akkor már az idén tel­jesen kész lesz a tető. Az át­adás határidje jövő május el­seje, a munkák eddigi állása szerint tartani tudjuk ezt — mondta Földvári Sándor, a ki­vitelező üzem igazgatója. Az épületet téliesítik, így kemény tél esetén is l^het a belső szakmunkákat végezni. Ha az új rész elkészül, a ré­giből ideiglenesen átköltözik valamennyi rendelés és meg­kezdik annak az átalakítását. Az átalakítás után a jelen­legi gyermekorvosi részben dolgozik majd a fogorvos. A röntgenhelyiséget is itt kí­vánják kialakítani. Teljesen felújítják a víz és villanyhá­lózatot. Az új és régi épület­ben egységes központi fűtés lesz. Az új épületbe sok beépí­tett szekrényt terveztek, melyek nagy része már elké­szült a költségvetési üzem műhelyeiben. A rendelő környékén évek óta olyan a növényzet, mint egy őserdő, a kerítés és a kapu talán tíz éve kidőlt, a környék lakói itt jártak ke­resztül. Most ígéretet tett a tanácselnök arra. hogy ennek is véget vetnek, tavasszal rendezik a terepet. Az anyagbeszerzési gon­dok igen nagyok, nem lehet kapni sem faanyagot, sem cserepet, de gond van az aj­tók, ablakok beszerzése körül is. Összhang és megértés — A fejlesztések és beru­házások a két községrész­ben általába^ párhuzamosan folynak, így van ez a rende­lőkkel is — mondja a tanács elnöke, de a lakosság vissz­hangja nem ezt tükrözi, az ellentét Kistarcsa és Kerepes között még nem oldódott, még nincs meg a szükséges összhang és megértés. Á. M. A nap programja Gödöllő, művelődési ház: Kortárs filmklub: Senki földje, svájci film, este 7 óra­kor. Mozi Hupikék törpikék. Színes, magyarul beszélő belga rajz­film. 4 órakor. Rendőrsztori. Színes hon,g kong! film. 6 és 8 órakor. Nem csak gazdálkodóknak Fejlődhet a tanyavilág Mint arról korábban már beszámoltunk, a Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága október 19-i ülésén felülvizsgál­ta a tanyák fejlesztésére kije­lölt területekről szóló 1975-ös határozatát. Szükségessé tette ezt, hogy az elmúlt tiz-egyné- hány évben megváltozott a gazdasági környezet, zöld utat kaptak a vállalkozások, közöt­tük a mezőgazdasági jellegűek is. Az Országos Építési Sza­bályzat már azt is engedélyezi, hogy a kijelölt területeken új tanyákat építsenek. Meg kell jegyezni azt is, hogy a föld­törvény és a már említett épí­tési jogszabály már nem teszi kötelezővé, hogy a tanyatulaj­donos vagy -vásárló mezőgaz­dasági foglalkozást űzzön. Az érdekelteknek azonban figyelmükbe ajánljuk, hogy a tanyák fejlesztésére nem kije­lölt területeken továbbra is csak az épületek állagát meg­óvó karbantartást, felújítást, illetve 25 négyzetméternél nem nagyobb bővítést szabad vé­gezni. Ilyen területeken új lakás építése továbbra sem megengt dett. A legalább 1500 négyzet­méter nagyságú külterületi földön legfeljebb 30 négyzet- méter alapterületű tartózkodó és gazdasági melléképület he­lyezhető el. A végrehajtó bizottság ha­tározata tartósan fennmaradó tanyás területté nyilvánítja Dányban Szentkirály meglévő tanyás területeit, az út másik oldalán lévő földeket új ta­nyák építésére kívánják hasz­nosítani. Ugyancsak tartósan fennmaradnak és fejleszthetők Pécelen az újtelepi tanyák. Öregfiúk Jön a Konzerv A GSC öregfiúk focicsapata hétfőn a Dunakeszi Konzerv csapatát fogadja. A mérkőzés 15 órakor kezdődik. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) y A közelmúltban tájékoztat- ^ tunk az isaszegi nagyköz- ségi tanácstestület iegutób- ^ bi üléséről. A lakáshoz ju- ^ tás feltételeinek alakulásá- ^ ról esett ott szó, különös ^ tekintettel a nagycsaládo- 4 sok és a fiatal házasdk í helyzetére. A tanácstagok- í nak és a meghívottaknak ^ eljuttatott előterjesztésnek ^ volt egy melléklete is. A 5; tanácsülést megelőző vég- ^ rehajtó bizottsági ülésen £ ugyanis a téma egy vetü- ^ letét, a magánerős lakás- í építést segítő tanácsi köi- í csönök felhasználásának í felülvizsgálatát tárgyalták. A vb-ülésen elhangzott vé­lemények alapján állították azután össze a tanácsülés elé kerülő anyagot. A végrehajtó testület tagjait ugyanis elő­zetesen arra kérték, gyűjtsék össze lakókörnyezetük vélemé­nyét, hogy a tágabb közvéle­mény álláspontját tudják is­mertetni. Érdemes azonban visszatér­ni a melléklethez, vagyis a vb-ülés anyagához. Az utób­bi időben ugyanis a lakáshoz jutás egyre növekvő terheket ró az építkezőkre. A helyi tanácsok kamatmentes köl­csöne, illetve vissza nem té­rítendő támogatása sok segít­séget nyújthat, lsaszegen 1985- ben tanácsrendeletben szabá­lyozták a lakástámogatási fel­tételeket. Attól az évtől kezd­ve minden esztendőben az éves pénzügyi tervekben elő­irányoztak pénzt a már emlí­tett célokra. A négy év alatt 99 kérelem érkezett, 91 esetben állapított meg a vb különböző összegű kölcsönt. Két éve, 1986-ban egy idős nyugdíjas, tanácsi bérlakásban élő, egyedülálló lakosnak 50 ezer forint visz- sza nem térítendő támogatást adtak. Tavaly ugyancsak egy tanácsi bérlakásban élő csa­lád részére ítéltek meg 140 ezer forint hasonló támoga­tást. A lakosság lakástámogatá­sára az anyagi fedezetet rész­ben saját erőből, részben há­romszázalékos kamatozású bankhitel felvételével, har­madrészt pedig megyei taná­csi céltámogatásból teremtet­ték meg. 1985-ben, ’86-ban és az idén 500-500 ezer forint hitelt vettek fel, amely össze­geket 10 év alatt kell vissza­fizetniük. 1986-ban 210 ezer forint céltámogatást kapott az Isaszegi Tanács, 1987-ben ne­gyedmilliót. Az utóbbi össze­get ténylegesen csak az idén utalták a számlájukra. Ehhez

Next

/
Oldalképek
Tartalom