Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-07 / 214. szám

1988. SZEPTEMBER T, SZERDA 5 Nemzetközi fesztivál Diaporámák Éppen huszonkét esztendő­vel ezelőtt rendezték meg Vá­cott először e kamaraműfaj művelői első találkozójukat. Tulajdonképpen ez képezte alapját az új művészeti ág magyar mozgalmának. Egy évtizeddel később országos biennálét szerveztek Miskol­con, amelyre azóta is minden második esztendőben kerül sor. A diaporámások rendsze­res szakmai tájékozódásukat biztosították azzal, hogy 1982- ben létrehozták a Diaporáma Információs Szolgálatot, s megalakult országos egyesüle­tük. Emellett alkotótelepet létesítettek Makón, s vitafó­rumokat tartanak Pécsett. Vác lett a helyszíne annak a kon­ferenciának is, amelyet első ízben szocialista országok ren­deztek tavaly. Mindezek mögött a Duna­kanyar Fotoklub áll, amely az idén magára vállalta a XII. nemzetközi diaporáma-íeszti- vál megrendezését. A meg­nyitóra szeptember 29-én ke­rül sor, s a zárónapon, októ­ber 2-án öttagú zsűri értéke­li az öt országból érkezett műveket. Ezúttal a fesztivál a vetíté­seken kívül többféle progra­mot is kínál, amelyek közül kiemelkedő a jubileumát ün­neplő Dunakanyar Fotóklub harmincéves alkotó tevékeny­ségét reprezentáló kiállítás. V. A. A szépség szertartásai Várják a társadalom rendeléseit Természetesnek tűnik, hogy a Budapesti és Pest Megyei Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalatnál minden esztendőben augusztus 20-án Szent István király em­lékére, az alkotmány és az új kenyér ünnepére kiállítást rendeznek. Ez a hagyomány az idén is folytatódott. Gy. Vad Erzsébet, Fegyó Béla, Bánsá­gi András, Szőllőssy H. Eta és Dilinkó Gábor már ajándé­koztak műveikből a vállalat­nak. Most festményeikből, ak- varelljeikből, grafikáikból nyitottak kiálítást. Ez alka­lommal is nagy létszámú kö­zönség üdvözölte a műveket és a művészeket, ami azt iga­zolja, hogy az élmény hozzá­járul az itt dolgozók szellemi gyarapodáséhoz. Mindez természetesnek tű­nik itt. Annak idején Boros András, a vállalat egykori, most nyugállományba vonult igazgatója szorgalmazta a kép­zőművészeti bemutatókat, mert tudta, hogy ünnepekre, a szépség .szertartására min­denkinek szüksége van. Nem véletlenül jutott ehhez a felis­meréshez, hiszen ő volt az, aki a ’60-as évek végén több munkatársával szorgalmazta a Nagy István-csoport létrejöt­tét. Ennek igen nagy a je­lentősége, hiszen megszüntet­te Szentendre és Vác vizuá­lis hegemóniáját, és Pest me­gye déli része — Dabas, Rác­keve, Monor, Cegléd, Nagyká- ta — képzőművészeti életét felzárkóztatta Zebegény, Gö­döllő festői értékrendjéhez. A lehetőség így vált általa is igénnyé a malomipari dolgo­zók körében, s így valósult meg a képzőművészet állandó fogadása a vállalat pesti és ceglédi üzemeiben. A tárlatot az új igazgató, dr. Csonka Tibor nyitotta meg, aki üdvözölte a bemutatott al­kotásokat, szorgalmazta a megtett út folytatását — ter­melés és kultúra szövetségét. Itt — és egyre inkább má­sutt is — kezdenek rádöbben­ni arra, hogy az üzemi kul­turális élet, annak szervezése a fejlődés, a boldogulás egyik feltétele. Űj és egyre inkább általá­nos gyakorlat, hogy a képző­művészet otthonra lel me­gyénk iskoláiban; állandó vagy időszakos tárlatokkal. A ráckevei Ady Endre Gimná­ziumban a múzeumi forma érvényesül, állandó az anyag. Nyársapáton, Dunakeszin, Du- naharasztin, Nagykőrösön tár­latok váltják egymást úgy, hogy a képzőművészettel pár­huzamosan a zene és az iro­dalom is megérkezik a tan­termekbe. Mindenképpen hasznos, ha az iskola névadóját festmény vagy szobor örökíti meg az épület falai közt. A dabasi gimnázium Rajki László ál­tal mintázott Táncsics-portré- ja, Kelemen Kristóf József Attila bronz arcképe Monoron és Ráday Pál szellemiségét megformáló szobor Pécelen Út az értelmiségi létforma felé A Gutenberg-galaxis jövője Gutenberg-galaxis. McLuhan óta öntudatosan viseli fejlett­ségére és hagyományaira büszke civilizációnk ezt a meg­tisztelő elnevezést. Méltán, hiszen az emberi kultúra, műveltség rohamléptű elterjedését valóban a könyv, a gyors, egyszerű és tömegméretű nyomtatást lehetővé tevő technika kialakulásának köszönheti. Innen áradt szét a fény a világban — áll a felta­láló emlékművén szülővárosában. De vajon meddig világít még ez a fény? A kérdést fel­tették egyik oldalról a modern informatika szakemberei, akik közül sokan úgy vélekednek, számítógépekre, televíziós képernyőikre, videókra, mikro­filmekre épülő jövőnkben ha­marosan fölöslegessé válik majd a könyv, öle tehát a nyomtatott formában történő információközlés háttérbe szo­rulását egyszerűen a fejlődés elkerülhetetlen, és nem is hát­rányos velejárójának tartják. Kölcsönös vádaskodás Annál nagyobb aggodalommal figyelik viszont a kép, a lát­vány erősödő terjedését, s ez­zel párhuzamosan a könyv és egyáltalán az olvasás egyre csökkenő népszerűségét a má­sik oldalon a pedagógusok és a közművelődés munkatársai. Mert bár azt ők sem tagad­hatják, hogy a jövő útja a video és komputer, egy mo­dern analfabétizmussal sújtott társadalomra nem lehet szá­mítógépes, sőt semmilyen kul­túrát sem alapozni. Az embe­ri civilizáció örökségét nem lehet a fejekbe betáplálni, az csak olvasás útján válik hoz­záférhetővé, mindenki számá­ra csak önmaga erejéből. Es mégis újabb nemzedé­kek nőnek föl, akik saját jó­szántukból igen nehezen vesz­nek könyvet a kezükbe. A böl­csészkaron rémülten láttam középiskolai tanárnak készülő csoporttársaimat: legtöbbjük számára a betű nem örömet, hanem csak kötelességet je­lentett. Egy sort el nem ol­vas fölöslegesen ez a gyerek — panaszkodik az apuka, a nagymama. Okolják az okta­tást — mert mindig új mód­szerekkel kísérleteznek, bezzeg annak idején Manci néninél karácsonyra mindnyájan fo­lyékonyan olvastunk! Az is­kola viszont a szülőkre mu­togat vissza — nincs egy érté­kes könyv az egész lakásban, a gyerek nem lát maga előtt jó példát, hát mitől lenne ked­ve jó könyv után nyúlni! A kölcsönös vádaskodás közben azután a vita tárgya, a gye­rek szép lassan középiskolába kerül, és nem boldogul a tan­anyaggal, hiszen nemhogy ta­nulni, de még olvasni sem tanult meg. Azaz a betűket még a fejébe verték, könnyebb szöveg semmi gondot nem okoz. Ami az alsó tagozat fel­adata volt, azt rendben végre­hajtották. A problémák ott kezdődnek, ahol már saját erőfeszítésre lett volna szük­ség a továbblépéshez. Erre azonban tényleg nem kény­szerítették, a felső tagozatban egyszerűen természetesnek ve­szik a kialakult képességet, ezért fordulhat elő, hogy a gyerek bonyolultabb szöveg olvasásával, és főleg értelme­zésével nem birkózik meg. Az agyát mozgatni pedig végül is fáradságos dolog, hát bolond lenne amúgy is megfogyatko­zott szabad idejét erre fordíta­ni. A kulcspont tehát valahol kilenc-tízéves kor tájékán ta­lálható. Ha ilyenkor sikerül a kicsit rávezetni az olvasásra, akkor felnőttkorában nem muzsikaszó, hanem betű nélkül nem élhet majd. És máris el­indult egy értelmiségi létfor­ma felé vezető úton. Harminc levél Ennek az életkornak a je­lentőségét ismerte fel a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Vállalat is, amikor általános iskolások számára meghirdet­te baráti körének, a Móra könyvklubnak megalakulá­sát. Megállapításuk szerint a tapasztalatok világszerte azt mutatják, hogy az ehhez ha­sonló klubok működése igen hatékony segítséget nyújt a könyvterjesztőknek, és meg­könnyíti a kiadók tervező- munkáját is. összefogja a könyvet szerető és vásárló embereket, s ugyanakkor év­ről évre növeli számukat. Leg­nagyobb jelentősége azonban, hogy egy ilyen hálózat útján az idáig elhanyagolt terüle­tekre is eljutnak a kiadvá­nyok. Erre utalnak a mozga­lom felhívásának eddigi ered­ményei is. A kiadó ugyanis az elmúlt tanév végén, június­ban tájékoztatta először el­képzeléseiről a pedagógusokat, népművelőket, könyvtárosokat. Az időpont nem nevezhető éppen ideálisnak, ezzel ma­gyarázható, hogy a szétkül­dött prospektusok jórésze visszhang nélkül maradt. Mos­tanában azonban, az új tanév kezdete óta sorra érkeznek a jelentkezési ívek a Móra könyvklub címére, napi har­minc levelet is hoz a posta. Szeptember 30-val, a jelent­kezés lezárulásának közelgő határidejével pedig ez a szám bizonyára csak növekedni fog. Mostanáig mintegy 180 klub­vezető értesítette a kiadót csatlakozási szándékáról, s a legtöbben olyan kis falvakban, községekben, tanyákon adták fel megrendelőlapjaikat, ahol sem könyvesbolt, sem könyv­tár nem akad. Pest megyé­ből jelentkezett már a her­ceghalmi általános iskola és a ceglédi könyvtár, érkeztek lapok Érdről, Dabasról, Nagy- kátáról, Gödöllőről. Tagja lesz majd a hálózatnak Ácsa, Bénye, Káva, Gyál, Nagybör­zsöny, Solymár és Tápiósző- lős klubja is. * * En Újságom A könyvtárakban, művelő­dési házakban, iskolákban szervezkedő Móra könyvklub­nak a tagjai az idén tizenhat könyv közül válogathatnak, belépésük feltétele, hogy ezek­ből legalább ötöt megrendel­jenek és megvásároljanak. A kiadó többek között Csukás István, Janikovszky Éva, Mó­ra Ferenc, Mikszáth Kálmán műveiből állította össze az ez évi listát, híven ahhoz az elképzeléséhez, hogy a klasz- szikus és a mai irodalom leg­jobb alkotásaival ismertesse meg a gyerekeket. További tervei között szerepel egy új­ság megindítása is, ennek, az egykori képes gyermeklapra emlékezve, az Én Újságom címet választotta. Nagy, és közvetlen anyagi haszonnal nem kecsegtető vállalkozásba kezdett a Mó­ra Kiadó. A vásárlásra kínált kötetek ára 35-45 forint körül mozog, a legdrágább 80 fo­rintba kerül. Az igazi haszon egy olvasni megtanult és megszeretett nemzedék lehet. Sikerül-e ezt a célt ezen esz úton elérni, vagy legalábbis megközelíteni — csak évek múlva derül ki. Mörk Leonóra Domonkos Béla: II. Rákóczi Ferenc mélyreható gondolatisággal a középiskolások számára — jel­kép. A tárnoki példa friss és kö­vetendő. Szeptemberben a II. Rákóczi Ferenc Általános Is­kolában — szívderítő környe­zetben: az új nyolc tantermes oktatási intézményben — 760 gyerek, negyven pedagógus és nevelő kezdi meg közös mun­káját. Az aula központjában II. Rákóczi Ferenc, az iskola névadójának szobra — Do­monkos Béla érdi szobrászmű­vész alkotása — fogadja a diákokat reggelente. Domonkos Béla nagy szob- rászi feladatra vállalkozott e bronzból készült alkotással, amely méltóságot és határo­zottságot sugároz. Domonkos Béla portréi közül jelentősek a nagy személyiségekről mintá­zott alkotások, amelyek egy- egy jellem maradandó voná­sait örökítik meg. Pest megyében sok szob­rász, festő, grafikus alkot, akik új feladatokra várnak. Több száz közintézményünk­ből viszont hiányzik a képző­művészet. Ezredfordulóra kö­zös összefogással elérhetnénk, hogy az iskolák, kórházak, ta­nácsok előcsarnokaiban szob­rok és festmények köszöntsék az érkezőt. A szentendrei, vá­ci, érdi, ceglédi, szigetszent- miklósi, ráckevei, dömsödi műtermek várják a társada­lom rendeléseit. E folyamat nyitánya lehet Domonkos Bé­la Rákóczi-portréjának fel­avatása. Losonci Miklós Gólyatábori fórum Zsámbékon Miért nem kérdeznek? Az ősi diákszokás szerint a hátsó sorok teltek meg elő­ször. Egyébként is úgy tűnt, hiába gyűltek egybe a leendő elsősök, hiába áll készsége­sen a kérdések elé a Zsám- béki Tanítóképző Főiskola ve­zetősége és tanári kara, ez a fórum döcögős lesz. Bizony a demokráciát, a kérdezz-feleleket még tanul­niuk kell a huszadik élet­évükhöz éppen csak közelgő fiataloknak. A nappalisok vol­tak ebben a gólyatáborban, többségüknek előre sikerült a felvételi vizsga. Túlzottan él­tek még a gimnazista beideg­ződések. Mert a középiskolák­ban — tisztelet a kivételnek — inkább csak szavakban él az egyenrangúság, a partner­ség eszméje. Sokkal általáno­sabb, a nincs más dolgod, mint tanulni, és csakis tanul­ni, hogy felvegyenek nézete. Talán ebből fakadt, hogy a kétórásra tervezett beszélgetés mindössze bő harminc percet vett igénybe. Persze lehetünk jó szándékúak és mondhatjuk, azért nem volt kérdés, mert minden világos, érthető. Bár ennek ellentmond némileg az a tapasztalat, hogy olyankor sem mertek visszakérdezni, ha nem hangzott el a felelet. Azt hittem, hogy a diákok számára az egyik legfontosabb kérdés az ösztöndíjrendszer, a kollégiumi térítés, az étkezés. Egyetlen kíváncsiskodó volt ebben a tárgykörben, igaz, mindenre kiterjedő részletes tá­jékoztatást kaptak. Annak ta­lán örülhetünk, hogy végered­ményben a feltett kérdések túlnyomó többsége a tanulmá­nyi munkára, azon belül is a választható lehetőségekre, a szakkollégiumokra korlátozó­dott. Így derült ki, hogy a korábbi évvel ellentétben nem indul anyanyelvi szakkollé­gium, mert az irodalmi tan­széken nincsenek meg ennek a személyi és tárgyi feltételei. Bővül viszont a kör a hon­ismerettel és a családvédelem­mel, igaz, ez utóbbi még nem érinti az elsősöket, örvende­tesen sokan kíváncsiak a nyelvtanulási lehetőségek iránt. Csak nehogy a korábbi évek gyakorlata ismétlődjön, mikor a kezdeti nagy lendület igen hamar alábbhagyott, és félévkor, év végén csupán egy-két kitartó fiatal látogatta az órákat. Az is elképzelhető, hogy félnek kérdezni, ezért uralko­dik időnként kínos csend a teremben. Nem attól tartanak, hogy a tanárok részéről lesz valamiféle retorzió, hanem a többiek megjegyzéseitől. Mert senki nem szeretne nevetsé­gessé válni. Általános moraj fut végig a termen minden jelentkezés után. Igen, ez jó kérdés volt, vagy éppen ellen­kezőleg. Az egyéni problémá­kat sem jó kiteregetni a nagy nyilvánosság elé, inkább egy alkalmasabb időpontban meg kell találni a lehetőségét a bizalmasabb érdeklődésnek. Nagy derültséget kelt, mikor egy másodikos érdeklődik környezete unszolására az órák száma és a napi tanul­mányi idő felől. A diákoknak bizonyára megnyugtató a vá­lasz, csökkent az óraszám. Most már csupán az a kér­dés, hogy a több szabadidőt mennyire értelmesen tudják majd kihasználni? Mert egy­két megjegyzés arra mutat, a gólyatábor szervezői most nem törődtek ezzel a problémával. Sok a holtidő, az üresjárat. Lehet, megpróbáltak tenni va­lamit, csak kudarcba fulladt. Például első pillanatra jó öt­letnek látszik, hogy sok fia­talon kis papírembléma függ, mindenféle fantázianévvel, amelyek a kisebb közösségek­hez való tartozást jelzik. Ta- álkoztam például Gá-Gá-ékkal, de a Karcagról érkezett Ri­maszombati Beáta nyakában a Zuzmó Zenzi brigádot hirdeti a felirat. De nem mindenki viseli ezt a házilagos jelvényt. Sőt, nagyon sokan nem hord­ják. Ami mindjárt érthető, mikor kiderül, központi ötlet­ről van szó, a kis azonosítók elkészítése feladat volt. Ezek a fiatalok néhány év múlva pedagógusok, nevelők lesz­nek. Gyerekek sorsát, életét befolyásolják, irányítják. Egy­általán nem mellékes, hogy miként, milyen eszközökkel. Talán nagyon elrugaszkodom a valóságtól, mikor arra gon­dolok, ezek az álközösségek eredményezik később az izgazi egyéni gondolatok, akaratok hiányát, ami abban is jelent­kezik, hogy főiskolás fiatalok nem tudnak egy demokratikus fórumon valóban fontos kér­déseket feltenni. Pedig róluk lenne szó. Szabó Z. Levente Rádiófigyelői MUNKAVÉDELEM, Jó is­merősöm egy nagyüzem mun­kavédelmi felelőse. Több mint húsz esztendeje dolgozik a gyárban. Minden műhelyt ala­posan ismer, hiszen mint kar­bantartó lakatosnak naponta alkalma nyílott a gépekkel és az azokat kezelő emberekkel megbarátkozni. Egyebek kö­zött ezért is esett a válasz­tás a személyére, amikor az előző munkavédelmis nyug­díjba vonult. Lelkiismeretes emberként nagy körültekin­téssel fogott új munkájához. Hiszen gyakorlatból tudta, hogy hol szorít legjobban a cipő. Néhány hónap múlva azonban kedveszegetten nyi­tott be hozzám. Tele volt pa­nasszal. Eleiben nem is sej­tette, hogy mit vállalt magá­ra. Észrevételeivel, javasla­taival újra meg újra parazsat gyűjt a fejére. A művezetők­től az igazgatóig legtöbbször csak öncélú bakafántoskodás- nak fogják fel, amit mond és lassan már felőrlődik a vég­ső soron számára meddő vi­tákban. Végül rendszerint azt vágják a fejéhez, hogy a mai pénzszűke időkben ne akarja megváltani a világot. Ez a történet jutott eszem­be, miközben Kapusi Rózsa riportját hallgattam a rádió mellett. Sajnos, nem egyedi esetről van tehát szó. A szak- szervezet egyik illetékesének a szavaiból kiderült, hogy az utóbbi években még inkább megtorpant a munkavédelem fejlesztése és a munkakörül­mények rosszabbodtak. Ma egymillió ember dolgozik olyan helyen, ahol több szak­mai ártalom van jelen és a statisztikai adatok egyáltalán nem hízelgők. Évente négy­ötszáz ember hal meg és száz­ezer körül van a sérültek szá­ma. Minden öt-hat percben történik egy baleset és ebből következően esztendőnként a népgazdaság számláját 15—16 milliárdnyi kár terheli. Igen, a népgazdaságét és nem a vállalatokét, amelyek ebben vétkesek. Azok ugyan­is gazdaságilag nem érdekel­tek a munkavédelmi előírá­sok betartásában. Legfeljebb egyik-másik gazdasági vezető éves prémiuma csökken vala­melyest. Éppen ezért, ha va­lami baj történik, azt is igyekeznek eltussolni, ha le­het, suba alatt kiegyeznek a dolgozóval. Pedig a munkavédelmi be­ruházások elhanyagolása ides­tova még több kárt fog okoz­ni. Az embereket kellő idő­ben fel kell készíteni az új technika fogadására. Máskép­pen nagyobb lesz a baj, mint amennyi a haszon. Felismerte ezt a kormányzat is és né­hány évvel ezelőtt az újon­nan szervezett Országos Mun­kavédelmi és Munkaügyi Fel­ügyelőség gondjaira bízta a feladatot. Azóta is egy hely­ben toporog minden. Talán lesz előrelépés, ha tető alá ke­rül a most készülő munka- védelmi törvény és sikerül áttörni egy megcsontosodott álláspontot, amely tagadni lát­szik azt az alapelvünket, hogy a mi társadalmunkban leg­főbb érték az ember. TÖRVÉNYKÖNYV. A leg­utóbbi adásban dr. Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter nyilatkozott Kapás Irén ri­porternek. Mindössze két hó­napos miniszterségével a há­ta mögött sem érték váratla­nul a kérdések az interjú- alanyt, hiszen addig mint az Akadémián dolgozó tudós is alaposan tájékozott volt a jo­gi és az államigazgatási ügyek­ben. Legfőbb gondjának — mint elmondotta — azt tart­ja, hogy kevés a jogász min­den területen. Ez összefügg azzal is, hogy az utóbbi négy évtizedben a jogszolgáltatás hazánkban alaposan leértéke­lődött. Ilyenformán a feladat a jogászképzés mellett egy olyan belső tartás kialakítása, amely tudatosan sugározza a bíróságoknak, az igazságszol­gáltatási szerveknek a maga egyedüliségét; vagyis azt, hogy jellegüknél fogva nem huszadrangú szerepet töltenek be a társadalomban. Ezt a szellemet, melyet a miniszter legfontosabbnak tart — termé­szetesen csak belülről lehet kialakítani. Ennek érdekében a jogi kultúrának is át kell alakulni közéletünkben né­hány év leforgása során. Az új törvények előkészítésével, az alkotmányosság biztosításá­val és az igazságügy átalakí­tásával a minisztérium termé­szetesen ezt a célt is kívánja szolgálni. Szombathelyi Ervin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom