Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-28 / 232. szám

8 1988. SZEPTEMBER 28., SZERDA BEK MA , 1988. szeptember 28., nyug­vtteti ifi^Tn'iyr^yt.T szerda. Vencel napja. A nap kél 6.39 — nyugszik 18.31 órakor. A hold kél 19.25 szűk 01. 11 óraikor. E22 Általában kevés lesz a fel­hő, eső nem várható. Az éj­szaka képződött köd délelőtt megszűnik. Napközben kissé megélénkül a délnyugati, nyu­gati szél. A hőmérséklet nap­közben 32-27 fokig emelkedik. Javában tart Vecsésen a kivá­ló tulajdonságú tájjellegű ká­posztafajták, a golyó és a la­pított szedése. A Frehigyei Ter­melőszövetkezetben a 150 hek­tár nagyüzemi művelésű terü­let mellett a háztáji integráció­ban részt vevők mintegy 110 hektárját szedik le november elejéig. Megteltek a savanyító­kádak is, ahol 8-10 napi tejsa­vas erjedés után konzervdobo­zokba kerül a külpiacon is el­ismerést szerzett vecsési sava­nyú. (Hancsovszki János felvétele) Elhunyt Béli Béla Életének 79. évében el­hunyt Béli Béla nemzetközi hírű tudós, a magyar meteo­rológiai kutatás és oktatás ki­emelkedő egyénisége, az MTA rendes tagja, címzetes egyete­mi tanár, az Országos Meteo­rológiai Szolgálat aerológ'iai obszervatóriumának (ma Köz­ponti Léglköirfizii'kai Intézet) megalapítója és a Magyar Meteorológiai Társaság elnö­ke. Hamvasztás utáni búcsúz­tatása október 12-én, szerdán 15 órakor lesz a Farkasréti te­metőben. — Versenytárgyalás. A Pest Megyei Beruházási Vállalatnál ismertették a dunaharaszti 2. sz. islkola tornatermének épí­tésére kiírt pályázat eredmé­nyét. A megbízást a PÁÉV nyerte el, az építés tervezett költsége 11 millió 235 ezer fo­rint. — Emelkedő költségek. Bu­daörsön és vonzáskörzetében a területi szociális gondozás költségei az elmúlt évben meghaladták az egymillió 700 ezer forintot. Ez mintegy há­romszorosa a három évvel ezelőtt, hasonló célból kifize­tett költségvetési kiadásoknak. — Kiállítás. „Magyar alko­tók a technikai haladásért” címmel nyílik kiállítás a Nép­rajzi Múzeumban szeptember 29-én. — Menetrendváltozás. A Volánbusz szeptember 26-tól módosította több, a hivatalos menetrendben szereplő jára­tát. E szerint a Dabas—Her- nád—Táborfalva és a Csepel— Szigetszentmiklós—Szigetha­lom útvonalon közlekedő autó­buszok közül néhány járat időpontja megváltozott, mások megszűntek, tanítási napokon új buszokat indítanak. SÍK SÁNDOR HUSZONÖT ÉVE halt meg Sík Sándor (1889— 1963) Kossuth-díjas költő, Iro­dalomtörténész, műfordító, egyetemi tanár, a Magyar Tu­dományos Akadémia levelező tagja. Tanulmányait Budapesten végezte, s 1903-ban belépett a piarista rendbe. Előbb a váci, 1911-től pedig a budapesti pia­rista gimnáziumban tanárko- dott. 1930-tól 1944-ig a szegedi egyetemen a magyar irodalom professzora volt; 1946—47-ben az Országos Köznevelési Ta­nács ügyvezető alelnöke, 1948- tól a piarista rend magyaror­szági tartományfőnöke. 1946-tól szerkesztette a Vigilia című fo­lyóiratot. A Petőfi Társaság és a Kisfaludy Társaság egyaránt tagjává választotta. Az egyhá­zi költészet keretein túlemel­kedő verseiben a modern tár­sadalom problémái is hangot kaptak. Egyike volt a XX. szá­zad legjelentősebb vallásos szellemű magyar lírikusainak, akiknek irodalomtörténeti és esztétikai művei az elemzések finomságával tűnnek ki. Mű­fordítói tevékenysége is emlí­tést érdemel. Fontosabb művei: Hét szép história (1921), Gárdonyi, Ady, Prohászka (1929), A boldog em­ber inge (1939), Pázmány, az ember és az író (1939), Sík Sándor összes versei (1941), Himnuszok könyve (1943), őszi fecske (válogatott versek, 1959), Zsoltárok könyve (1961). Konferencia szakembereknek és laikusodnak A rák is gyógyítható Korunk betegségének mond­juk és rettegünk tőle. Kétség­telen, a magas halálozási sta­tisztikánkban vezető okként ott áll a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a balesetek mellett. Megyénkben napjainkban az elhunytak 25 százaléka szenvedett vala­milyen daganatos megbete­gedésben. S ez az adat már egy javuló tendenciát mutat. Az onkológiai szürőhálózat sű­rítésnek, a vizsgálatok sza­porodásának köszönhető a vál­tozás. De hogyan lehetne még hatékonyabban megvéde­ni az embereket az értelmet­len, korai haláltól? Hiszen a rák, mint minden más halá­losnak tartott betegség, gyó­gyítható, ha idejében felfede­zik, kezelik. E kérdéskört választotta té­májául a 18. megyei egészség- nevelési konferencia, amelyet szeptember 30-án, pénteken délelőtt 10 órától tartanak Szentendrén. Közel két évtize­de — ez elmúlt esztendőt ki­véve — évről évre a legaktuá­Versenyfe Ihi v ás Vetélkedő a Szovjetimiórtíl Ki tud többet a Szovjet­unióról? címmel az 1988—89- es tanévben ismét megrende­zik a népszerű politikai vetél­kedősorozatot. A magyar— szovjet műszaki-tudományos együttműködés 40. évforduló­ja tiszteletére hirdetett ver­senyben a középfokú oktatá­si intézmények diákjai vehet­nek részt. A vetélkedőt azzal a céllal rendezik, hogy mind szélesebb körben megismertessék a Szovjetunió történelmét, a szovjet nép életét, valamint a Szovjetunióban az utóbbi idő­ben végbemenő változásokat. A versenyre valamennyi kö­zépfokú oktatási intézmény — Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből — Világablak A nyári nap­közis táborok foglalkozásainak és programjainak tapasztala­tairól, valamint a Világablak- expedíció beindításáról tárgyal legközelebbi, október 12-i ülé­sén a Magyar Üttörők Szövet­sége Pest megyei elnökségének napközi otthoni bizottsága. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ «.30— 14.30: Olimpiai játékok 16.20: A nap percei 16.30: Olimpiai játékok 18.00: A szocialista országok életéből 18.20: Esti mese 19.30: Híradó 20.05: Az árulás napjai (cseh film, befejező rész) 22.15: Olimpiai játékok 2. MŰSOR 17.35: Ivanhoe (angol tévéfilm­sorozat, befejező rész, ff) 18.00: Olimpiai játékok 21.30: Híradó 22.00: Világhíradó 22.45: Híradó a pozsonyi zenei napokról MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 4.30: 120 perc 6.35: Szeretettel, Kolja (film). A szünetben: Hírek 8.40: Koncert 13.00: Olimpiai közvetítés 16.45: Világhíradó 17.50: El akarjuk mondani önöknek . . • 19.00: Híradó 19.40: Az átalakítás reflektor- fényében 19.50: A leningrádi Kirov Balett műsora 20.30: Olimpiai közvetítés. A szünetben: Világhfradó 23.30: Afonya (film) RÁDIÓ ÉS TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Időjárás 8.20: Eco-mix 8.50: Népdalcsokor 9.37: Beszélni nehéz 9.49: Állatmesék 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Irodalmi világjárás 10.35: Operettparádé 11.24: Muzsikáról, versben, prózában 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv 13.00: Klasszikusok délidőben 14.00: Hírek. Időjárás 14.10: A magyar nyelv századai 14.25: Operaslágerek 15.00: Zengjen a muzsika! 15.30: A véges végtelen 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Ifjúsági zenét kérünk! 16.20: ,.A fej nélküli szellem** 16.55: Muzsikáló természet 17.00: Múltidéző 17.30: Szöul »88 17.50: Ipargazdák 18.02: Pálóczi Horváth Ádám! Felfedezett titkok 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Könyvújdonságok 18.30: Esti Magazin 19.15: Szöul »88 19.25: Magyar színház a két világháború között 20.13: Offenbach : Kékszakáll — Esküvői jelenet 20.30: Külpolitikai rovat műsora 21.00: Köszöntiük a 80 éves Bartha Dénest 22.00: Hírvilág 22.30: Vallások világhíradója 23.00: Esti muzsika 0.15: Éjfél után PETŐFI RADIO 4.30: Halló, itt Szöul! 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Halló, itt Szöul! 14.00: Láthatatlan múzeum 14.30: Vásárrádió 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben 15.05: Séta kettesben 15.45: Végrendelet 16.05: Tartóshullám 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben 17.05: Kölyökrádió 17.30: ötödik sebesség 18.30: Garázs 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben 19.05: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságaiból 19.30: Pitti Katalin nótákat énekel 19.55: Albumajánlat 20.50: önkéntes tűzoltók 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben 21.05: Valami történt 21.23: Közkívánatra! 23.00: Hírek. Időjárás 23.10: Könnyűzenei stúdiónk új felvételeiből 0.15: Halló, itt Szöul! 1.00: Hírek. Időjárás BARTÓK RADIO 6.00: Muzsikáló reggel 9.03: időszaki kiállítások 9.08: Ottó Klemperer hangversenyfelvételeiből 10.09: Évszázadok olasz muzsikájából 11.05: Pillanatkép 11.10: Zenekari muzsika 12.00: Olasz operákból 12.43: Magyar zeneszerzők fúvósműveiből 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Bioritmus 13.25: Népzene az olimpia országából 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés 14.00: Bach: C-dúr szvit 14.25: Slágerről slágerre 15.05: Auber: Fra Diavolo 17.36: Gershwin-művek 18.30: V materinskom jazyku 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: A Kuijken kamaraegyüttes Couperin-műveket játszik 19.35: Fiatalok a seregben 20.05: Kapcsoljuk a Budapesti Kongresszusi Központot 22.10: A hangverseny-közvetítés folytatása 22.50: Romantikus dallamok 23.09: Színészvizsga — 1988 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 8.20: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.25: Képújság 8.30: Szerelmek nyomában 10.20: Szöul ‘88 14.35: Képújság 17.05: Hírek 17.15: Front kegyelem nélkül 18.25: Tévétorna 18.30: Cim-cim 18.50: Esti mese 19.10: Álljunk meg egy szóra! 19.30: Híradó 20.35: Szöul ‘88 21.45: Tetthely 23.20: Híradó 3. 2. MŰSOR 17.50: Nachrichten 17.55: Képújság 18.00: Szöul »88 20.00: Képújság 20.05: Budapesti Művészeti Hetek 20.50: Szeptember. Szovjet rövidfilm 21.55: Híradó 2. gimnázium, szakközépiskola, egészségügyi szakiskola, szak­munkásképző iskola és kollé­gium — négyfős csapatokkal jelentkezhet. Közös igazgatá­sú iskoláknál minden iskola­típus külön nevezhet; a szak­munkástanulók és a középis­kolások a fordulókban külön versenyeznek. A vetélkedőre jelentkezők a Szovjetunióra vonatkozó iskolai tananyag­ból, a Szovjetunió című folyó­irat 1988. 1—12., és az 1989. 1—4. számainak cikk- és kép­anyagából, valamint a Szov­jetunióval kapcsolatos egyéb kiadványokból készülhetnek fel. A jelentkezési lapokat — amelyeket a szervező bizott­ság által közreadott tájékoz­tató tartalmaz — 1988. novem­ber 1-jéig jutassák el a neve­zők a megyei, illetve főváro­si vagy kerületi tanács műve­lődési osztályára, valamint a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat magyar nyelvű lapok olvasószolgálatának vetélkedő- csoportja címére (1906 Buda­pest, VII., Lenin krt. 9—11.). lisabb egészségvédelmi témáról van szó ezeken a fórumokon, amelyeket a Pest Megyei Köjál egészségnevelési osztálya, több illetékes társszervével, közöt­tük a megyei tanács egészség- ügyi osztályával, s ez alka­lommal az Országos Onkoló­giai Intézettel mint legilleté­kesebbel közösen szervez, ha­gyományosan Szentendrén. Érdekessége a tanácskozásnak, hogy a szakembereken kívül, hallgatóként szívesen várnak minden érdeklődőt. A szentendrei művelődési központban 10 órakor kezdő­dő fórumra ezúttal a körzeti egészségügyi hálózat dolgozóit, orvosokat, asszisztenseket, ápolónőket, gondozókat hív­ták meg, mintegy szakmai to­vábbképzésre, az egészség- megőrzés hosszú távú prog­ramja részeként felkészítésül e betegség megelőzéséhez és gondozásához. K. E. Rádió Budapest Döntés született, egy év múlva megkezdi adását a Budapesti Ifjúsági Rádió, hazánk első folyamatosan működő városi rádióadója. A Budapesti Ifjúsági Rá­dió létrehozásának gondo­lata tavaly ősszel a KISZ Központi Bizottságának ülé­sén vetődött fel. Az ifjúsági szövetség vezető testületéi úgy vélték, szükség van az ifjúság saját tömegkommu­nikációs eszközének létre­hozás ár a. Az elképzelések szerint a regionális rádióadó Buda­pesten és a fővárost körül­ölelő agglomerációban su­gározza műsorait napi 6-10 órában, folyamatosan, sok zenével. Adásaiban a fővá­rosról szóló riportok és in­formációk mellett bősége­sen hallunk majd híradáso­kat a Pest megyei települé­sekről is. S mert a rádióadó jelentős részben önellátó kíván lenni, gyakran hal­lunk majd közérdekű rek­lámokat is. 185-794 (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) Hétfőn és pénteken 10 és 16, szerdán 13 és 18.30 között A TELEFONNÁL AZ ÜGYELETES RIPORTER _ KÁNTOR MIKLÓS HA GONDJA VAN ÉS SEGÍTSÉGRE SZORUL, HÍVJA FEL VAGY KERESSE FEL! (Budapest V. kerület, Kossuth Lajos utca 2/a., t. emelet) Ha már drága, ne legyen silány Ellenőrzött tápok Űj feladattal bővült az ál lategészség-ügyi és élelmiszer­ellenőrzési állomások tevé­kenységi köre. Így július el­sejétől Pest megyében is az állomás munkatársai végzik a takarmány-ellenőzést, mely az átszervezésig az Állami Ta­karmány- és Minőségellenőrző Intézet feladata volt. Mint dr. Tóth Péter, az állomás főigazgató főorvosa elmondta, feladatuk a keve- rők, a premixek, a gyógy­szeres tápok és a forgalmazó egységek ellenőrzése, A me­gyében 45 keverőüzem műkö­dik. ebből 27 eladásra i-s ter­mel. A 14 pedig gyógyszeres táp előállítására vállalkozik. De ellenőrzik a 449 takar­mányboltot is. El kell érniük, hogy a takarmány beltartalmi Felborult a motoros Kerítésnek ütközött Ittasan. Kartalon Dudok András 37 éves lakatos ittas állapotban kerékpározva fel­borult és megsérült. Nekiment. Pilisen Ésik Fe­renc 19 éves rakodó motorke­rékpárral nem az út- és látá­si viszonyoknak megfelelő se­bességgel közlekedve kerítés­nek ütközött és megsérült. Jogosítvány nélkül. Gödöl­lőn Kucsik Károly 45 éves ra­kodó, aki gépjárművezetői en­gedéllyel nem rendelkezik, sze­mélyautóval áttért a menet­irány szerinti bal oldalra, és egy kerítésnek ütközött. A balesetnél megsérült. Figyelmetlenül. Nagykátán Szikra János 37 éves MÁV- dolgozó figyelmetlenül vezette motorkerékpárját, mellyel felborult és megsérült. Összeütközött. Gönyű kül­területén az Ml-es autóúton Zsinka János 37 éves tanár, szigetszentmiklósi lakos össze­ütközött egy személygépkocsi­val, amelyet Bognár Tamás 27 éves felszolgáló, csornai lakos vezetett. A baleset következ­tében Zsinka János és utasa, Zsinka Jánosné 33 éves titkár­nő, szigetszentmiklósi lakos, valamint a másik személygép­kocsi vezetője a helyszínen meghalt. Zsinka három utasa és a másik személygépkocsi egy utasa súlyos sérülést szen­vedett. A vizsgálat eddigi ada­tai szerint Zsinka János fi­gyelmetlenül vezetett. A rendőrség tovább vizsgál­ja a balesetek körülményeit. értékei megfeleljenek az elő­írásoknak, a szállítás és a tá­rolás kifogástalan legyen. Bármilyen hiba esetén ha­tósági eljárás követi az ellen­őrzéseket, melynek pénzbün­tetés, esetleg zárolás a követ­kezménye. Mint a főigazgató elmond­ta, céljuk a megfelelő takar­mányozási és tartási módsze­rek kialakításéi,- s .ezzel a .mi­nőség javítása. Budapesti Művészeti Betek A Budapesti Zenei Hetek prog­ramja keretében ma este fél nyolc­kor Sebők György zongoraestje lesz a Zeneakadémián. Műsorán Bach, Mozart, Beethoven és Brahms művei szerepelnek. A Budapest Kongresszusi Köz­pontban az MRT Szimfonikus Ze­nekar és Énekkar Haydn: Terem­tés című oratóriumát adja elő. Ve­zényel: Ligeti András. A hangver­seny fél 8-kor kezdődik. A Madách Kamaraszínházban Arthur Miller: Az érseki palota mennyezete című művének ma­gyarországi ősbemutatójára kerül sor este 7 órai kezdettel. Az elő­adást Lengyel György rendezte. A Magyar Állami Népi Együttes szeptember 28-, 29- és 30-án este fél 8-kor tartja gálaműsorát a Pes­ti Vigadóban. Művészeti vezető: Tímár Sándor. A Pest Megyei Munkaügyi Szolgáltató Iroda (Budapest XI., Karinthy Frigyes út 3.) felhívja a munkavállalók figyelmét, hogy a Gáz- és Olajszállító Vállalat 21. sz. üzeme (Vecsés) felvételre keres munkatársakat az alábbi munkakörökbe: — gépíró (egy műszak) — terület-karbantartó segédmunkás (7x12 érás munkarend, majd egy hét pihenő). A munkavégzés Budapest. Tököl és Vác közvetlen közelében levő telepeken és gázátadó állomásokon történik. Jelentkezni lehet levélben (Vecsés, Pf.: 2. 2220) személyesen a vecsési üzemközpontban (megközelíthető az M4-es főút ecserl leágazásától), valamint a Vecsés 79-es és a 342-915-ös telefonszámon. Felvilágosítást ad Bencze Jenő üzemvezető, Kérész Sándor és Kecskeméti Józsefná. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Bárd András. — Főszerkesztő-helyettes: Arkus István, Csutak András. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRANYlTÖSZAM: 1446. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blana Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal közDontl telefoma:---------------------------—------I---------- 343-100 és 336-130. - Szerkesztőségi titkárság: 335-365. FIÖKSZERKESZTÖSÉGEINK : CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1.. If. 19 3701. Telefon: 11-400 - ÉRDI H ÍRLAP, Érd. Engels u. 1—3. 2030. Telefon: 45-352. GÖDÖLLŐI HÍRLAP. Gödöllő, Szabadság tér 10. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796. MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157 - NAGY­KÖRÖS! HÍRLAP, Nagykőrös, Hősök tere 5. 2750. Telefon: 51-398. - VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hlrlapkézbesltő postahivatalnál, a hlrlapkézbesftőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hfrlap-előflzetésl és Lapellátási Irodánál fHELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi Jelzőszámra. A lap ára: 6 oldal 1.80 Ff, 12 oldal 2,20 Ft. Előfi­zetési díj: egy hónapra 43,— Ft, egy negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft; egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceg­lédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133-1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN .U33-2651 (Monorl Hírlap), ISSN 9133-2708 (Nagykőrösi Hírlap). ISSN 0133-2759 (Váci Hírlap). Káposztafejek

Next

/
Oldalképek
Tartalom