Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-27 / 231. szám
4 1988. SZEPTEMBER 27., KEDD Sokszorosítóüzemből nyomda Százhalombattán az erőmű kéményeinek tövében egy barakképületben, alig pár négyzetméteren dolgoznak a Gelka sokszorosítóüzemének dolgozói. A nyolc éve létrehozott részleg az első pár évben csak az országos javító vállalat házi nyomdájaként működött. Az évek során folyamatosan fejlődött a géppark, ma már korszerű nyomdagépek segítik a 12 főre növekedett üzem munkáját. Felvételeinken: Ádám Judit montírozza a báli meghívót. (Fölső kép). Az ofszetnyomógépen tűzvédelmi ismertetőt nyom Cseresznye Gáborne. (Bal oldali kép). (Hanosovszki János felvételei) Kritikus, önkritikus vita Nagykátán A kétszintű pártirányítás felé 9 Harsány plakát adta hírül Nagykáta lakóinak a 9 legutóbbi pártbizottsági ülés időpontját, helyét, napi9 rendjét, jelezve, hogy a téma iránt érdeklődőket szere^ tettel várják a pártbizottság klubtermében, ahol televí- ^ zión, egyenes adásban figyelhetik a tanácsteremben zaj- iá ló értekezletet. Ez az újdonság csak egy■ volt azok közül a javaslatok közül, amelyeket a nagykátai városi jogú pártbizottság és testületi munkája nyilvánosságának kiszélesítése érdekében a pártbizottság tagjai elé terjesztettek. Pedig e tekintetben a nagykátaiak mindig is úttörőnek számítottak. Koncerteket, nívós rendezvényeket terveztek a pártház szép tanácstermében. Remélve, hogy aki ilyen alkalmakkor ellátogat ide, bejön máskor is. Például ha közérdekű véleménye vagy éppen gondja van. Az apparátus tagjai már régóta esti ügyeletet tartanak valamelyik utcára néző irodában, hogy mindenki lássa, még este is nyitva a ház. A videón közvetített pb- ülés csak egy a sok — nagyobb nyilvánosságra irányuló — törekvés sorából. Szerepelt itt még a tömegtájékoztatással való szorosabb együttműködés vagy például, hogy a helyi könyvtárban minden testületi ülés határozata olvasható lesz. A vitában hozzászólók egyetértettek a javaslatokkal, ám arra hívták fel a figyelmet, hogy a formai kérdések mellett mennyire fontosak a tartalmiak. Vagyis, nemcsak a döntések végső stádiumáról kell tájékoztatni a szélesebb közvéleményt, hanem ez előkészítésről is olyan szakaszban, amikor még véleményeikkel, javaslataikkal alakíthatják a testület elé kerülő anyagot. A nyilvánosság csupán egyik témája volt a nagykátai párt- bizottság legutóbbi ülésének. Ekkor vitatták meg ugyanis azt a politikai feladattervet, amely az MSZMP XIV. kongresszusáig határozza meg a testület tevékenységének irányát. Mint Babosán József, első titkár hangsúlyozta, napjainkban a gazdaságban együtt van jelen a stabilitás és a feszültségek éleződése. Fokozottan igaz ez politikai életünkre. Olyan kihívások késztetik munkájának, módszereinek átértékelésére a pártot, amelyek szinte egyenesen következnek napjaink ellentmondásaiból, a növekvő társadalmi bizonytalanságból, az ideológiai zavarból. A feladatterv világos célokat határoz meg a társadalmi és tömegszervezetekkel való kapcsolatban, az ifjúsággal való foglalkozásban. Hatásosabban kell fellépnie a pártnak a közélet tisztasága érdekében. Világos célokat jelöl meg a terv a gazdaságpolitikában és a településfejlesztésben. A legfontosabb része azonban a kétszintű politikai irányítás megteremtésére vonatkozott. A nagykátai pártvégrehajtóbizottság ajánlása szerint a pártbizottságnak arról kellett döntenie, hogy javasolják-e a felsőbb pártszerveknek a tanácsi munkában egyes helyeken már alkalmazott kétszintű irányítás kísérleti bevezetését a pártban is. Ennek lényege, hogy 1989. január elseje után, amikor Nagykáta városi rangot kap, végrehajtó bizottság nélkül dolgozó pártbizottságot választanak pártértekezleten, amelynek testületi hatásköre Nagy- kátára terjedne ki. Míg a körzet többi pártbizottsága, párt- szervezetei felett közvetlenül a megyei pártbizottság gyakorolná a testületi felügyeletet. Ez kettős célt is szolgálna, egyrészt növekedne a településeken dolgozó pártszervek önállósága, másrészt kiiktatnának egy felesleges irányítási szintet. Az információk közvetlenebbül jutnának el a pártszervekhez. Mások javasolták, hogy még az idén rendezzenek pártértekezletet, úgy, ahogy azt már több más városi szintű pártbizottság is elhatározta. Az MSZMP Pest Megyei Bizottságának titkára, Nagy Sán- dorné — aki részt vett és felszólalt a vitában —, felhívta a figyelmet arra, hogy most formálódnak a konkrét munkafeladatok a megyei pártbizottságon. Tehát átalakulóban van a munkastílus, ennek része lenne a kétszintű párt- irányítási rendszer. Száz- egynéhány pártszervet azonban nem lehet a régi módon instruktori rendszerben felügyelni, segíteni. Az önállóság növekedése mellett a közvetlen kapcsolat, a fő kérdések közös megvitatása lép előtérbe, amely csak használ az érdemi politizálásnak. Arról is szólt Nagy Sándorné, hogy megyénkben nem állnak fenn olyan okok, amelyek a pártértekezletet kikényszerítették Csongrádban vagy Hajdú-Bi- harban. A megyei párt-végrehajtóbizottság a tartalmi munka megújítására elegendő garanciát lát értekezlet nélkül is. Ennek ellenére a megyei pártbizottság titkára kérte, mondják el véleményüket e kérdésről is a nagykátai testület tagjai. Kemény, kritikus és gyakorta önkritikus kijelentések hangzottak el a vitában. Ütté- vesztésről, céltalanságról, a párt elkényelmesedéséről. Akadt, aki felesleges, az érdemi munkától való elvonásnak nevezte az újabb értekezleteket. Mások, például Józsa László szerint történelmi változások tanúi vagyunk, s ez megköveteli, hogy megyénkben is pártértekezleten tekintsük át a helyzetet. Végül is, nemcsak abban volt egyetértés, hogy januárban legyen pártértekezlet a nagykátai körzetben, amikor már csak nagykátai pártbizottságot alakítanának. Abban is egyetértettek, hogy javasolják: rendezzen pártértekezletet a megye, ahol a megújulás tartalmi, formai és stratégiai kérdései napirendre kerülhetnek. Móza Katalin Ünnepet ültek minap Százhalombattán az óvárosi szerbek. Mint annyi más jeles napunk — a karácsony, a húsvét —, ez is a valláshoz kötődik, mégpedig Kisasszony napjához, hiszen ez a Kisasszony napi búcsú. — Nem szabad ám összetéveszteni Nagyasszony napjával — int Osztovics György. — Az augusztus 28-án van, s akkor a ráckevei kolostorban tartanak búcsút. Szeptember 21-én pedig nálunk, és ez a nap soha nem változik, mindegy, hogy hétköznapra vagy hétvégére esik. Most éppen szerdán tartjuk. A tizennyolcadik század első felében hazánkba telepített szerbek, nem sokkal megérkezésük után hozzáláttak a templom megépítéséhez, amit 1750. szeptember 21-én, Kisasszony napján szenteltek fel. Azóta, vagyis immáron há- romszázharmincnyolcadik esztendeje ünnepük meg ezt a napot Százhalombattán az óvárosban. Malacsült almával — Micsoda búcsúk voltak régen! — emlékezik vissza Osztovics György. — A húszas években három napig tartott a mulatság. De ez csak a mulatság, mert jóval előtte megkezdődött a készülődés. Kívül- belül kimeszelték a házat, nagytakarítást rendeztek, új ruhát csináltatott magának mindenki, főleg az asszonyok. Búcsú előtt levágták a malacot, amit egyben sütöttünk meg. Akinek volt saját kemencéje, az otthon, akinek nem, az vitte a pékhez. Az asztalra természetesen jpiros almával a szájában került fel. Ez volt a lényeg, malacsült nélkül nem volt búcsú. De természetesen került az asztalra Segítettek a szövetkezetek Fotóalbum Ráckevéról Csodaautó Mindig mondta jó szülém, hogy vigyázzak a dolgaimra. Soha nem tudhatom, hogy micsoda érték tulajdonosa vagyok. Lassan kezdem komolyan venni intelmeit, hiszen azok a használati tárgyak, amelyekhez nap mint nap hozzáérek, maholnap muzeális értékké válnak. Az intő szavak, s a különböző emlékek alapján összeállt bennem egy kép, amit felnőtt fejjel tapasztalatnak nevezünk. Am néha meglepetések érik az embert, s ebből azt a következtetést vonta le, hogy sohasem lehet elég felnőtt. Szegény budaörsi lakos, milyen tehetetlen gyermeknek érezheti magát a meglepetésekkel szemben! Egy olyan fiatalemberről van szó, aki egy napon kölcsönökért folyamodott családhoz, baráthoz s vett húszezer foritnért egy huszonegy éves 850-es FIAT személygépkocsit. Mivel gyenge lábakon, pontosabban keréken állt szegény pára, két hetet azzal töltött, hogy két ismerősével igyekezett rendbe hozni, alul, felül. S mivel egész pofás lett a kis autó, úgy döntött, hogy most már biztosítást köt rá, hogy megelőzze a bajokat. Irány a Hungária Biztosító. Egy hölgy, hatalmas katalógust lapozgatva különös dolgokra jött rá: vagyis, hogy a kocsi nyugati gyártmány, s ezen belül is, FIAT márkájú. Tovább böngészte a könyvet, s megállapította, hogy ennek az 1967-es modellnek az ára 5960 svájci frank, az annyi mint két- száz-egynéhány ezer forint. S ezek alapján a kétezer forintos önrészesedésnél ötszázharmincnyolc forint biztosítást kell fizetni. No, azért — ha ritkán is —, de éri szerencse az ember fiát: húszezer forintért vett egy kétszázezer forint értékű csodát... F. A. M. Ha kezünkbe akad egy régi képeskönyv, mely az általunk ismert városok életéből mutat be részleteket, érdeklődéssel lapozgatjuk. Próbáljuk azonosítani a mai budapesti utcákat a képeken látható házsorokkal, keressük a százéves portálok mai megfelelőjét. Megtalálunk egy-egy épületet, kiugró erkélyt ma is azok közül, amelyek a fotókon láthatók, de hiányzik egy szökőkút, egy díszes pavilon. Vajon hová lettek? A fényképezés feltalálása óta a fotók révén tudtunk meg talán a legtöbbet a közelmúltról, s így mindenki legtermészetesebb törekvése, hogy megörökítsen egy-egy pillanatot, egy-egy élményt abból, ami éppen körülveszi, abból, ami életét gazdagítja. Családi eseményeket őriznek a fényképalbumok, s ma már egyre több város jelentet meg fejlődésének bizonyos stációján képeskönyvet. Általában ezek a stációk valamilyen emlékezetes eseményhez kötődnek. Ráckeve is életének fordulópontjához érkezett. Hacsak nem jön közbe valami előre nem látható akadály, a település elnyeri a város címet. A nagyközség vezetői úgy vélték, hogy elérkezett az a perc, amikor meg kell örökíteni a pillanatot az utókor számára, s ugyanakkor az ünnepélyes eseményt sem árt megtisztelni egy fotóalbummal. így kerül sor a kiadvány megjelentetésére, amely a városi jogú nagyközségi tanács gondozásában lát napvilágot. Az album száz felvételt tartalmaz, s ezeken mutatja be mindazt, ami a ma emberének a fotóművész szemével nézve talán a legfontosabb, avagy a legméltóbb arra, hogy megörökítsék az utánunk következő nemzedékek számára. Ráckeve, Lórév, Makád, Szigetbecse legjellemzőbb részeit kapta lencsevégre Németh István fotóművész. Még csak formálódott az album, mikor a nagyközségi tanács felhívást intézett a ráckeveiekhez, s a környék településein élőkhöz, hogy szívesen fogadnának olyan archív felvételeket, amely a húsz, harminc vagy akár ötven esztendővel ezelőtti Ráckevét, Makádot, Lórévet, Szigetbecsét mutatja be. Szó ami szó, nem tolongtak túlzottan a régi felvételekkel a környéken élők, de jelentkezett — immáron sokadszor — Ackermann Róbert, helybéli fényképész, hogy szívesen az albumkészítők rendelkezésére bocsátja a település életét bemutató korábbi felvételeit. Ackermann Róbert, bár nem született ráckevei, de húsz esztendeje él a nagyközségben, régóta nyomon kíséri fényképezőgépének kamerájával Ráckeve életét. Négy esztendővel ezelőtt felajánlotta a tanácsnak, hogy minden hivatalos eseményről ingyen készít felvételeket. Ma már közel ötszáz fotó gyűlt össze az archívumban, amelyen a prózainak tűnő tanácsüléstől elkezdve a karácsonyi ünnepekig, a tanévzárótól a gimnáziumi ballagásig mindent rögzített a fényérzékeny celluloidszalag. Az albumban található száz kép nagy része színes, a többi, s ezek Ackermann Róbert archív felvételei, fekete-fehérek lesznek. Közel kétszázötven felvételből választja ki a Képzőművészeti Alap zsűrije azokat, amelyek végül is megjelennek, bekerülnek a könyvbe. Honnan van erre pénze a tanácsnak? — kérdezhetné bárki. — Mint annyiszor, most is a körzet gazdasági egységeitől kaptunk támogatást. Segítségünkre volt a ráckevei Aranykalász Mgtsz, az Architektúra Kisszövetkezet, a lórévi Duna Menti Mgtsz, a szigetbecsei Űj Élet Mgtsz, a Kertészeti Egyetem Szigetbecsei Tangazdasága és a Közép- Duna-vidéki Intéző Bizottság — válaszol Stáhly István, a Ráckevei Tanács vb-titkára. Ünnepet ültek a battai szerbek Kóló a templomkert fái alatt tyúkhúsleves, kakaspörkölt, bár ezt csak a pomáziak nevezik így. Nálunk ez kakaspaprikás. És rengeteg sütemény: diós és mákos bejgli, finom kalácsok. Reggelig tartó bál Ám leginkább azért volt ünnep az ünnep, mert ilyen alkalmakkor eljöttek a távoli vidékeken élő rokonok, barátok is. Volt, aki kétökrös szekérrel érkezett a Tolna megyei Medinából, más négy jószágot fogott a kocsi elé. A módosabbak lovas kocsival érkeztek. Igaz, még így is több napig tartott az út. Könnyebb volt a helyzetük a lórévi, pomázi, budakalászi, szentendrei szerbeknek, hiszen nem kellett napokkal előbb nekivágniuk az útnak. A tököliek pedig csak felszálltak a kompra, s áthajóztak a Duna jobb partjára Onnan jöttek a zenészek is, akiket a legények fogadtak meg. Ök fizették őket, s ők is szállásolták el a muzsikusokat. Minden zenész egy-egy családnál vacsorázott, ott is aludt. Ha sokan mentek el a bálba, és sok pénz jött össze a belépőkből, akkor jól jártak a legények, hiszen miután kifizették a muzsikusokat, még nekik is maradt valamennyi pénz. Ha kevesebb érdeklődő volt, akkor bizony be kellett nyúlni a zsebükbe, hogy megkapják a zenészek a nekik járó fizetséget. Kisasszony napja előtti délután érkeztek meg a távoli falvakból a vendégek, a közelben élők pedig búcsú napján reggel, kora délelőtt. Az volt a lényeg, hogy a délelőtti kismi- sére együtt legyenek rokonok, barátok, az egész ünneplő közönség. Kismise után körmenet következett, s megszentelték a keresztet. Majd összegyűltek az ebédre. Délután, a rövid litániát követően az előző esztendei búcsún megválasztott koma — ő az ünnepség védnöke — kalácsát, a búzából készített, dióval, mandulával díszített koivót, s az erre az alkalomra tartogatott óbort kör- bekínálták, s a templomkertben eljárták az első kólót. Este mindenki a bálon ünnepelt. Flső nap hajnalig, három-négy óráig húzták a zenészek, másnap már csak éjfélig. Hiába, no, még a szerbek is elfáradnak egy idő után. Majd mindenki kompra szállt, kocsira ült, s lassan hazatértek a vendégek. Szabadságon a család Sokat változott a húszas évektől az ünneplés, de azért ma is megülik annak rendje s módja szerint Kisasszony napját. Hogyan? — Hát lakomával — nevet Marija, Osztovics György felesége. — Napokkal ezelőtt megkezdődött a takarítás. Már bosz- szús is voltam — mondja Osztovics György —, mert akármerre léptem, mindenütt az asszony dolgozott. Felforgatta a lakást, leszedte a függönyöket. Igaz, idén nem vágtunk malacot, mert hétköznap lévén, nem jöttek el a lányomék Tolnából. Pedig éppen erre az alkalomra tartogattam egy harminc-negyven kilós jószágot. De azért bevásárolt Marija. — Levágtam egy hízott kacsát, egy tyúkot, négy csirkét, vettem egy lapockát, több kiló karajt — mondja a feleség. Hogy hányféle süteményt sütött, nem is kell sorolnia, hiszen előttem az asztalon kókusztekercs, diákkenyér, méteres csoda, habcsók, mandulatorta, kalács. — Én szabadságot vettem ki, s szerencsére az unokámnak sem kell holnap iskolába menni, így el tud menni a bálba — mondja a házigazda, aki a Ben- ta Téesznél mezőőr. Videóra veszik Délután ünneplőbe öltözött emberek tartanak a szerb templom irányába. A rövid litániát s az azt követő ünnepséget, a művelődési központ Mini Montázs filmszakköre videóra rögzíti. Csöndben dolgoznak a kis diákok, illedelmesen, ahogy kell, pedig lehet, hogy egyébként soha nem jártak még templomban. A kert évszázados fái alatt, ahogy háromszáz éve mindig, most is körbekínálja a koma, ezúttal Rácz Csaba a koivot, felesége, Ivanov Marija pedig a bort és a kalácsot. Finom zalagyöngye bort tartogatott erre az alkalomra Rácz Csaba apósa, s mivel a saját pincéje nem túl hűvös, a szomszédéban tárolta a búcsú napjáig tavaly ősztől egy negyvenliteres hordóban. Közben megérkeznek Tökölről a zenészek, Halász László és csapata, s már húzzák is a szívbemarkoló szerb dallamokat. Még el sem hangzanak az első ütemek, máris egymásba kulcsolódnak a karok, s kólóra lendülnek a lábak. Bajront Lázár esperes plébános a fa alól nézi az ünneplő sereget, amely hat óra után lassacskán oszlani kezd. Hazatér ki-ki elfogyasztani az ünnepi vacsorát, hiszen kell az erő a hajnalig tartó bálhoz. Fiedler Anna Mária
