Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-09 / 216. szám
I Vendégségben Inkább egy pusztai böjt? 17 endégségbe hívtak. A ' háziasszony elővette ötujjú villáját, a természet legpompásabb ajándékát, mit ember kaphat ilyen célra. Belehelyezte a vajashabos tálba. Ott kevert, kotyvasztott turmixgép módjára egy keveset, majd külön-kiilön végignyalta mind az öt ágat, aztán folytatta az előző cselekvéssort, majd szívélyesen felkínált egy adagot a szakácsmesterség remekéből. Valahogy nem volt ínyemre ez a fogás, különben is káros az egészségre a szénhidrát, serkenti az agyműködést, a gusztus ítélőképességét. Elindultam tehát a boltba, hogy enyhítsem hiányérzetem. Az eladó kisasz- szony, mintha ragadós lenne a példa, végigszopogatta ujjait minden egyes sütemény után, mert hiába, ragadós ez a fránya habostorta. Nos, édesség a fagylalt is, ha az kell, majd csillapítja sóvárgásomat ez a jeges nyalnivaló. De a csoki és citrom közt valami gyanús rongyba kezdte törülgetni a mérőkanalat a kiszolgáló. Na majd eztán, biztatom magam, nem muszáj inyenckedni, gyomornedveink háborgását csitíthat- juk párizsival is. Nagy gonddal végiggyuszatolják a deszkát egy hypós rongy- gyal, majdnem elszédülök a maró szagtól (vagy az éhségtől), aztán görgetni kezdik felém a szeleteket. Hol egy elűzött kóbor kutya? — nézem a kapualjakat. Szerencsére találok egy nyeszlettet. Szóval így marad éhkoppon, aki válogat, nesze neked fitymálás, lustaság, eridj haza, süss süteményt, keverj fagylaltot és tölts kolbászt, vagy vonulj a pusztába nagyböjtre. z. z. ÜGYELET Gombán, Bényén és Káván: dr. Nagy Márta (Káva, tanácsháza) ; Gyomron, Maglódon és Ecseren: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 62., telefon: Gyömrő 70); Monoron, Monori-er- dőn. Vasadon, Csévharaszton és Péteriben: központi ügyelet (Monoron, a szakorvosi rendelőintézetben); Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.); Sülysápon, Üriban és Mendén: központi ügyelet (Sülysáp, Losonczi u. 1., telefon; Sülysáp 50); Üllőn: dr. Balázs László; Veesésen: központi ügyelet a szakorvosi rendelőben (Bajcsy-Zs. u. 68.). Fogorvosi ügyelet: szombaton reggel 8-tól 13 óráig Monoron, a szakorvosi rendelőintézetben. A vecsési és az üllői betegeket 8-tól 13 óráig a vecsési szakrendelő fogászatán látják el. (Cím; Vecsés, Bajcsy-Zs. u. 68.). Egyéb időpontban, tehát szombaton 13 órától hétfőn 7 óráig Budapesten, a VIII. kerületben, a Szentkirályi utcai szakrendelőben van fogászati ellátás. Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Veesésen a Kun Béla téri, az üllői és a gyömrői. Ügyeletes állatorvos: dr. Popovics László, Sülysáp, Patak sétány 5. Beteg állatok bejelentése: Monoron a főtéri gyógyszer- tárban, szombaton reggel 8- tól 13 óráig, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. XXX ÉVFOLYAM, 216. SZÁM 1988. SZEPTEMBER 9., PÉNTEK Gyömrőiek figyelmébe Közlemény A Gyömrői Nagyközségi Tanács értesíti a lakosságot, hogy a nagyközség hosszú távú általános rendezési terve előzetesen megtekinthető az ügyfélfogadási időben a tanács 10-es számú szobájában. Hétfőn 8-tól 15 óráig, szerdán 8-tól 16 óráig, pénteken 8-tól 12 óráig várják az érdeklődőket, akiket arra kérnek, nyilvánítsanak véleményt a dokumentummal kapcsolatban. A szövőlepke ellen Kötelező a védekezés A Monori Nagyközségi Tanács müteí-osztályától kaptuk az alábbi tájékoztatást: Az amerikai fehér szövőlepke az 5/1988. MÉM sz. rendelet alapján veszélyes káro- sítónak minősül, ezért a védekezés ellene valamennyi termelő, tulajdonos és nem mezőgazdasági földhasználó szá mára kötelező. A második nemzedék ellen Jelentkezőket várnak Ószi-téli tanfolyamok Hamarosan elkezdődnek a művelődési házban az őszitéli csoportos foglalkozások, melyekre új jelentkezőket is várnak. Ecseren logopédia, zenés torna — óvodásoknak — és dzsesszbalett-tanfolvamra hívják és várják az érdeklődőket október 5-ig. Veesésen szeptember-októberben német nyelvtanfolyam — kezdőknek és haladóknak —, szaibás-varrás, dzsessz- baiett, női torna, mozgásművészeti tanfolyam, társastánc és művészi torna indítását tervezik. A jelentkezni szándékozók bővebb felvilágosítást a művelődési házakban kaphatnak. Cipészrészleg Ismét nyitva A hét elejétől ismét fogad ja a megrendelőiket a monori szolgáltatóház cipészrészlege A pár hónappal ezelőtt bezárt részlegben egy fiatal szakember állt munkába, aki a korábbihoz hasonló nyitva tartási időben áll a betérők rendelkezésére. szeptemberben az alábbiak szerint kell védekezni: A gyümölcsfákkal fásított utcák védelme elsősorban mechanikai úton hajtható végre. A házi kertekben és a közterületeken hatásos és megfelelő környezetkímélő módszer a kis hernyófészkek levágása és megsemmisítése. A későbbiekben a fejlettebb hernyók szétmá- szása után a védekezés csak kémiai úton valósítható meg. A védekezés elmulasztása esetén a tanács pénzbírsággal járó szabálysértési eljárást kezdeményezhet. Színes papírlapokat készítenek és csomagolnak a sülysá- pi Papírfeldolgozó Isz-ben. Az iskolákban használatos oktatási segédanyagból nem lesz hiány, mert a szövetkezet egész évben gyártja a színes lapokat (Vimola Károly felvétele) Kulturális ajánlatok Ecseren pénteken 14 órától nyitott ház, 19-től néptánc. Gombán az autós kertmoziban 20-tól: A zsoldoskatona (színes, szinkronizált olasz kalandfilm, főszereplő; Búd Spencer). Gyomron a Strand kertmoziban 20.30-tól: A zsoldoskatona. Monoron a művelődési központban 17.30-tól karatetanfolyam. Sülysápon 18-tól a tiniklub összejövetele és filmvetítés: Rövidzárlat (színes, szinkronizált amerikai sci-fi komédia). Serdülő-labdarúgás 1988/89 A bajnokság fordulói ŐRI tlfCBP A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Színes lapok Otthon maradt a serleg Jól felkészültek a versenyzők A győztes nyáregyházi csapat (Ácsai Zoltán felvételei) Az MHSZ Monor területi vezetősége Nyáry Pál Kupa lövészversenyének már igazi rangja van. Az évről évre Nyáregyházán megrendezett versenyen ismét népes csapatok indultak, bizonyítva a fiatalok honvédelmi készségét és fizikai képességét. Hozzájárult a verseny az MHSZ megalakulásának 40 éves méltó megünnepléséhez is. Már hét óra után fiatalok népes csoportjától volt hangos a nyáregyházi óvoda-napközi udvara, ahol a „főhadiszállást” jelölték ki. A kapun fekete zászló „fékezte” a jókedvet, a jövés-menést, gyászolt a Nyáregyházi MHSZ lövészszakosztály, hosszú betegség után elhunyt Fiel Gyula, a vezetőség tagja, aki 15 évig elkötelezett lelkesedéssel vett részt a honvédelmi munkában. A mintegy százhúsz részvevő egyperces néma tiszteletadással adózott emlékének. Nyolc órára Csonka József gyömrői klubtitkár és Magda Gyula területi főelőadó elkészítette az eredménytáblát, amelyen a jelenlevők leolvashatták a versenynemeket. A honvédelmi klubok korcsoportonként és fegyverfajtánként nyolc főt indíthattak. Légpuskában: úttörő leány, fiú, ifi fiú, női és férfi; kispuskában: ifi fiú, női és férfi versenyzőket. Értékelés, egyéniben az elért köregység alapján, csapatban a nyolc fő összesített köregységei szerint. A korábban kiadott versenykiírás nagy részletességgel közölte az engedélyezett fegyver- és lőszertípusokat, például nyugati gyártmányú fegyver használata nem volt megengedve, légpuskával csak nyílt irányzékával lehetett lőni, a szíjhasználat tilos volt, lőszert a rendező szerv biztosította, és így tovább. Az öt próba- és tíz értékelt lövésre tizenöt percet adtak. Szimcsák József, a Nyáregyházi MHSZ klubtitkár megnyitója után, amelyben köszöntötte a versenyzőket, hangsúlyt kapott az egységes példamutatás, a balesetmentes, fegyelmezett versenyzés követelménye. Részt vett a rangos vetélkedőn Bukovszki István, a pilisi pártbizottság titkára és Misek Miklós, az MHSZ területi titkára is. A technikai eligazítás után a légpuskások a napközi udvarán gyülekeztek, ők itt versenyeztek, az előre kialakított lőállásokban, a kispuskások kivonultak a lőtérre. Ettől az időtől a megszokott rendben, a versenykiírás szerint peregtek az események. A rendező bizottság tagjai, Misek Miklós, Szimcsák József, Csonka József, Kalmár József és Ácsai Zoltán, s a versenyfeladatok vezetői és a versenybírák feladatuk magaslatán álltak, az események zavartalanul peregtek, egy-egy óvás elbírálása kollektív alapon, korrekt vita után dőlt el, amit szó nélkül fogadtak el az érdekeltek. Jól koordinálta és irányította a verLőállásban a monori tartalékosklub úttörőcsapata. Jobbról a győztes: Kalina Csaba senyt Magda Gyula területi főelőadó. Már az első óra után hírnök jött és jelentette, hogy az úttörő fiúknál a Monori Tartalékos Honvédelmi Klub versenyzője. Kalina Csaba kiváló, 81 köregységet lőtt, amivel (ez később kiderült!) megnyerte a kategóriájában a versenyszámot. Nagyon jól lőtt kispuskával a felnőtt Tóth Béla. ő 85 köregységet teljesített. A legjobb úttörő leány Badenszki Erika (64) lett. Eredmények. A csapatversenyt nagy fölénnyel Nyáregyháza nyerte meg 500 köregységgel, 2. Maglód 483, 3. Pilis 457. A nyáregyháziak kiváló szereplésükkel elnyerték a Nyáry Kupát! Kispuska férfi: 1. Tóth Béla (Nyáregyháza) 85 köregység, 2. Barsi Dénes 81 (Nyáregyháza), 3. Sipos János 81 (Nyáregyháza). Női: 1. Tóth Gézáné 69 köregység (Csév- haraszt), 2. Fauszt Jánosné 69 (Maglód), 3. Prakter Mária 64 (Vasad). Légpuska ifjúsági fiú: 1. Hoffmann Tibor 73 köregység (Gyömrő), 2. Gruber Zsolt 72 (Nyáregyháza), 3. Varga András 66 (Péteri). Női: 1. Tóth Istvánná 66 köregység (Csév- haraszt), 2. Cséplő Gyuláné 63 (Maglód), 3. Lipót Pálné 59 (Nyáregyháza). Férfi: 1. Ba- gi István 76 köregység (Nyáregyháza), 2. Perger József 75 (Nyáregyháza), 3. Haluszka Attila 75 (Pilis). Légpuska úttörő fiú: 1. Kalina Csaba 81 köregység (Monori THK), 2. Szemők István 73 (Pilis), 3. Fauszt Attila 63 (Maglód). Üttörő leány: 1. Ba- denszki Erika 64 köregység (Gyömrő), 2. Bán Szilvia 57 (Monori THK), 3. Bencze Mária 57 (Pilis). Kispuska ifjúsági, fiú: 1. Takács Csaba 64 köregység (Vecsés), 2. Liptai Zoltán 61 (Pilis), 3. Nagy Mihály 52 (Nyáregyháza). A díjakat Misek Miklós adta át. Az egyéni helyezettek érmet kaptak, a csapat I—III. helyezettek oklevelet és értékes tárgyjutalmat vehettek át. A nyáregyháziak elnyerték a Nyáry Pál vándorkupát. Hörömpő Jenő •(ISSN 0133—2851 (Monori Hírlap) Szeptember 11.: Monori Diáksportkör—Monor, Villám—Nyáregyháza, Pilis—Vecsés, Péteri—Mende, Sülysáp —Gyömrő, Üllő—Ecser. Szeptember 18.: Monori Diáksportkör—Üllő, Monor— Sülysáp, Gyömrő—Péteri, Mende—Pilis, Vecsés—Villám, Nyáregyháza—Ecser. Szeptember 25.: Ecser—Vecsés, Villám—Mende, Pilis— Gyömrő, Péteri—Monor, Sülysáp—Monori Diáksportkör, Üllő—Nyáregyháza. Október 2.: Monori Diák- sportkör—Péteri. Monor—Pilis, Mende—Ecser, Vecsés— Nyáregyháza, Üllő—Sülysáp, Gyömrő—Villám. Október 9.: Vecsés—Üllő, Nyáregyháza—Mende, Ecser— Gyömrő, Villám—Monor, Pilis—Monori Diáksportkör, Péteri—Sülysáp. Október 16.: Monori Diáksportkör—Villám, Monor— Ecser, Gyömrő—Nyáregyháza, Mende—Vecsés, Sülysáp —Pilis. Október 23.: Mende—Üllő, Vecsés—Gyömrő, Nyáregyháza—Monor, Ecser—Monori Diáksportkör, Villám—Sülysáp, Pilis—Péteri. Október 30.: Monori Diák- sportkör—Nyáregyháza, Monor—Vecsés, Gyömrő—Mende, Péteri—Villám, Sülysáp —Ecser, Üllő—Pilis. November 6.: Gyömrő—Üllő, Mende—Monor, Vecsés— Monori Diáksportkör, Nyáregyháza—Sülysáp, Ecser—Péteri, Villám—Pilis. November 13.: Monori Diák- sportkör—Mende, Monor— Gyömrő, Pilis—Ecser, Péteri —Nyáregyháza, Sülysáp—Vecsés, Üllő—Villám. November 20.: Nyáregyháza —Péteri, Monor—Üllő, Gyömrő—Monori Diáksportkör, Mende—Sülysáp, Vecsés—Pilis, Ecser—Villám. A mérkőzések kezdési időpontja: délelőtt 9 óra (kivétel a Monori Diáksportkör: szombaton 14 óra.) A csapatokban 1973. augusztus 1. utón született játékosok szerepelhetnek. Mérkőzésenként 5 cserejátékos szerepeltethető. —ér Démász Felhívás A Démász monori kirendeltsége értesíti a strá- zsahegyi és Téglaházi dűlő pincetulajdonosait, hogy ebben a hónapban esedékes a villanyórák leolvasása. Igyekeznek ugyan hét végén felkeresni a tulajdonosokat, de így is előfordulhat, hogy nem találják ott őket. Kérik, hogy ha nem tartózkodnak a pincében. a villanyóraállást egy papírra feljegyezve tűzzék ki az ajtóra. Fájó szívvel mondunk köszöne.. tét az óiknak, akik a felejthetetlen feleséget, édesanyát és testvért, László Sándornét Gyömrőn utolsó útjára elkísérték és gyászunkban osztoztak. Gyászoló csatiad. Szelelőrostát vennék, üzemképtelent is. Árajánlatokat Klémenit Kisújszállás, Dózsa György u. 29. címre kérem. Üzlethelyiség sürgősen eladó Pilisen. Érdeklődni : Vecsés, Szamuely u. 101. KENgZLERNÉ. Eladó egy Fáklya kombinált szekrénysor. Monor, Liszt F. u. 30. HIRDESSEN A MONORI HÍRLAPBAN! A Vizügyj Epito v/ a: lalat vecsési üzeme felvételre keres közép iskolai végzettségű és gyakorlott technológust. műszaki ralzolót valamint lakatost hegesztőt és asztalost Jelentkezni lehet s Vecsés. Dózsa Gvörsv u. 32. sz. alatt vagy a Vecsés 60-as. illetve a 343-780-as telefonon. Téli időszakra garázst bérelnék Monoron. Singer László, Monor, Kossuth L. u. 88/B. II. 4. Erdőben, szép környezetben tanya eladó. Érdeklődni naponta délután a helyszínen. Vasad, II. külterület 60. szám (a rávágyi boltnál).