Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-09 / 216. szám
Csökken-e a sertésállomány ? Árváltozás készülőben ^ Az Arany János Tsz a ^ múlt év első nyole hónap- ^ iában 5300 sertést vásárait ^ lel a háztájikból. Idén í szeptemberi? 7600 állatot g forgalmaztak. Most, hogy ^ a tápok árai emelkedtek, ^ számolni kell-e az állo- ^ mány nagyobb mérvű csök- ^ kenésével? Boros János, a £ háztáji ágazat vezetője így í látja: — 'Szerintem az árváltozással volt összefüggésben a legutóbbi állatvásár forgalma is, rengeteg malacot, süldőt kínáltak. Ennyiből persze sok következtetést még nem lehet levonni, az árváltozás mértéke nem volt akkora, hogy az komolyabb törést okozna a tenyésztésben. Hozzáteszem, ezt csak a nálunk gyártott, illetve forgalmazott tápok 2-10 százalékos emelkedéséből következtetem, de ezt támasztja alá az is, hogy a szemes termények továbbra is a régi áron kaphatók. — A szarvasmarhapiacon mi a helyzet? — Állandóan fogy az állomány, tavaly augusztusig negyvenet, idén ugyanennyi idő alatt csak . huszonkettőt adtak le. A háztáji tejhozam is mindig kevesebb, eddig 52 ezer litert vettünk át, ez legalább 20 százalékos csökkenés. — Érdemesebb ezek szerint zöldség-, gyümölcstermesztésre vállalkozni? — Nem lehet ezt így kategorikusan kijelenteni. Az igaz, hogy a háztájik többsége a kertre alapoz, igen szépen felszaporodott a kertészeti szakcsoport létszáma is. Közel kilencmillió forint értékű nyersanyag felvásárlását terveztük, az eddigi felhozatal 7 és fél milliót ér, tehát reális volt a kalkuláció. — A fő termény most az uborka volt, sajnos a paradicsom minősége az utóbbi hetekben erősen megromlott, aiig-alig hoznak. Szeptember eleje óta a paradicsompaprikából vásárolunk a legtöbbet, jó közepesnek mondható a termés. — A szövetkezet ügye, de azon belül sokak kíváncsiságát elégítjük ki az információval. Mikor válthatják meg a nyugdíjasok az illetmény- földet? — A kifizetés pontos dátumát még nem tudjuk, de szeptember végén, október elején mindenképp sor kerül rá. Erről egyébként mindenkit időben értesítünk. My. J. Ötujjú villa Vendégségbe hívtak. A háziasszony elővette ötujjú villáját, a természet, legpompásabb ajándékát, mit ember kaphat ilyen célra. Belehelyezte a vajas-habos tálba. Ott kevert, kotyvasztott turmixgép módjára egy keveset, majd külön-külön végignyalta mind az öt ágat, aztán folytatta az előző cselekvéssort, majd szívélyesen felkínált egy adagot a szakácsmesterség remekéből. Valahogy nem volt ínyemre az ilyen fogás, különben is káros az egészségre a szénhidrát, serkenti az agyműködést, a gusztus ítélőképességét. Elindultam tehát a boltba, hogy enyhítsem hiányérzetem. Az eladókisasszony, mintha ragadós lenne a példa, végigszopogatta ujjait minden egyes sütemény után, mert hiába, ragadós ez a fránya habos torta. Nos, édesség a fagylalt is, ha az kell, majd csillapítja só-, várgásomat ez a jeges nyal- nivaló. De a csoki és citrom közt valami gyanús rongyba kezdte törülgetni a mérőkanalat a kiszolgáló. Na majd eztán, biztatom magam, nem muszáj ínyenc« kedni, gyomornedveink háborgását csitíthatjuk párizsival is. Nagy gonddal végig- gyaszatolják a deszkát egy hypós ronggyal, majdnem el- szédülök a maró szagtól (vagy az éhségtől), aztán görgetni kezdik felém a szeleteket. Hol egy elűzött kóbor kutya? — nézem a kapualjakat. Szerencsére találok egy nyesz- lettet. Szóval így marad éhkoppon, aki válogat, nesze neked fity- inálás, lustaság, eridj haza, süss süteményt, keverj fagylaltot és tölts kolbászt, vagy vonulj a pusztába nagyböjtre. z. z. A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 216. SZÄM 1988. SZEPTEMBER 9., PÉNTEK Import kellene az exporthoz Nem a klasszikus üzletkötés Az új adórendszer csaknem egyesztendős gyakorlata szertefoszlatta a naiv reményeket a mennyiségi, minőségi teljesítmények szerinti igazságos differenciálódásról. Sajnos egyáltalán nem úgy látszik, hogy az ösztönzést és elvonást mint egymással szoros kölcsönhatásban lévő kategóriákat értékelné, kezelné a gazdaságirányítás. Olvasóink írják Rövid velencei táborozás Mint minden évben, az idén is elindult egy csoport a velencei Edosz-üdülőbe. Természetesen útközben megnéztük a Ferihegyi repülőteret, ahol láttunk felszállást, meg leszállást is. Budapesten megnéztük a Fradi sportkomplexumát és meghallgattuk az egyesület történetét. Délben érkeztünk Velencére. Azt is meg kellett tuctor miért ez a helység neve. Nos, a történet szerint á középkorban az Itáliából származó szegény emberek álltak meg vándorlásuk során itt. Nagyon megtetszett nekik a hely, és elhatározták, hogy ott várost alapítanak. Mivel a tópart hasonlított szülőföldjükre, Velencének nevezték azt el. Hát így mesélik. Visszatérve a táborozásra, a szabályokat is megtudtuk. A reggeli tornához 7 órakor kellett gyülekezni, 8 órakor reggeliztünk, az ebéd délben, az uzsonna 4 órakor volt, 6 órakor következett a vacsora. Voltunk a kilátóban, majd a következő napokban természetesen lementünk a Velenceitóhoz is. Sajnos nagy volt a szél és ezért hideg volt. Harmadnap hajókiránduláson voltunk, s megnéztük a pákozdi emlékművet. Láttuk még az agárdi vidám parkot, Kápolnásnyéken a múzeumot, a sukorói templomot, s részt vettünk ezt követően tábori vers- és ének- versenyen. Tábortüzet is rendeztünk. Ezen sokan szerepeltek, vidám, tréfás történeteteket adtak elő. Nagyon jól éreztük magunkat, kár, hogy ilyen hamar vége lett a kirándulásnak. Demeter Andrea Nyársapáton Humoros est A nyársapáti művelődési központban szeptember 10-én, szombaton, 19 órai kezdettel, humoros estet tartanak. A fellépők névsora valóban sok humoros percet ígér. Nádas György, Heller Tamás, Hadházi András, a Defekt duó (Markos Zoltán és Rácz Mihály), valamint Liliom Károly és Albert Dezső meg Kocsis Csaba szórakoztatja majd a nagyérdeműt. Jegyeket a klubkönyvtárban lehet vásárolni. Betörték a kirakatot Kabátokat loptak Szinte már nem is nagyon figyelünk az apróbb-nagyobb betörésekre. Legutóbb egy- egv bőrkabátot emeltek el (darabonként 11 ezer forint értékben) a szövetkezeti áruház, illetve a készruh abolt betört kirakatán keresztül. amerikai megrendelésre pedig 3 ezer gép készül. A BNV-n bemutatott hegesztő célgépeikről ugyancsak kedvező volt a visszhang. Sajnálatos viszont, hogy a KGST-tagországok vásárlásai erősen visszaestek. A Szovjetunióval például az utóbbi három évben nem kötöttek jelentős üzletet. Ott sem az érdektelenség, hanem a fizetésképtelenség nyomja rá bélyegét , a kereskedelmi kapcsolatokra. Ha feltételezzük, hogy a közeljövőben változik is a helyzet, az nem a klasszikus üzleti értelemben történik. t Segítik egymást Két gyermek anya nélkül Cegléden meghalt egy asszony Meghalt egy törteli asszony a ceglédi kórházban. A 26 esztendős tanárnő kéthetes túlhordás után 4 kiló 35 dekagramm súlyú csecsemőt hozott a világra. Egészséges gyermekét az anya már sohasem láthatja, nem örülhetnek neki közösen a Nagykőrösi Konzervgyárban dolgozó férjével. nő méhe a szülés után nem tud összehúzódni — és. nincs módszer, amivel el lehetne érni —, ezért aztán igen gyorsan hatalmas mennyiségű vér folyhat el. 0 Ilyenkor mi a teendő? — A végső megoldás a méh eltávolítása, ami ugyan súlyos műtét, de nem cserélhető fel mással. Sokan azt gondolják, hogy 10—15 liter vérrel lehet megmenteni egy ember életét. Csakhogy a vérátömlesztésnek is keletkezhetnek szövődményei. Nagyobb mennyiségű vér egyszerűen nem adható ennek a veszélye nélkül. De itt van ugyanannak a dolognak a másik oldala: ebben az esetben is a vérátömlesztéssel tudták az asszony életét meghosszabbítani az orvosok, s lehetővé tenni azt, hogy a műtétre sor kerüljön. 0 Más okok? — A gyermekágyi láz ritkán bukkan föl. Megelőzésére és gyógyítására sokkal több eszköz áll rendelkezésre, mint a vérzéses szövődmények területén. Mindezek mellett fejlődési rendellenesség, méh repedés is jelenthet halálokot. V. S. A közelmúltban a bírósági orvosszakertői iroda vezetője és munkatársai a ceglédi Toldy Kórházba érkeztek, hogy minden részletre kiterjedő vizsgálattal alkossanak véleményt a történtekről. A hazai iparban elsősorban a Traconik típusú hegesztö- tráTŐkat hasznosítják a Tra- kis gyártmányai közül. Képünkön az összeszerelés látható (Varga Irén felvétele) Az export fokozásának a Trakis életében is rendkívül nagy jelentősége van. Kedvező a visszhang Egyrészt a bértömeg-gazdálkodásban, valamint az import devizakeret növekedésében jelentkezik közvetlenül pozitív vonzata. Különösen az utóbbi nagyon lényeges abban az üzemben, ahol egyes nyugati alkatrészek és anyagok nélkül termelni sem tudnának. Rácz Zoltán igazgatónak fél —egy évvel korábbi értékelése a piaci helyzetről, ma is heljdálló. Változatlanul szívesen vásárolják mind idehaza és szerte a világban a hegesztőtranszformátorokat, hegesztőgépeket, melyeket a maguk nemében, a legkorszerűbbeknek ismernek el. Üj abban Svédországba is szállítanak, — Hosszú tárgyalások után van remény arra, hogy a szovjet piacon is sikerül elmozdulni a holtpontról — erősíti meg az igazgató. — Elgondolásunk az, hogy a Szovjetunióból úgynevezett trafó kis- egységeket importálunk, ennek ellentételeként kész transzformátorokkal fizetnénk. Számunkra nagyon előnyös lenne, ha az alkatrészbeszerzésben nagyobb lehetőséghez jutnánk odaát. Tudniillik az importkeret szűkös volta miatt rendkívül körülményes a beszerzés. Ugyanez vonatkozik áttételesen a hazai gyártású elektronikai cikkekre is — gondolok a kondenzátorokra — ha azokba történtesen külföldi alkatrészeket építenek be. Az import alkatrészek beszerzésére fordítható összeg nagysága és az export volumene tehát szoros kölcsönhatásban vannak. Állami segítség híján az egyikből a másikba való . átmenet nagyon lassú folyamat. Mindenképpen külső segítség kellene. — Most a konzervgyárral is folytatunk tárgyalásokat, úgy 200 ezer márka értékű kölcsönt szeretnénk felvenni, s erre a kilátások biztatóak. Ezzel a pénzzel sikerül talán némi lélegzethez jutnunk — toldja meg az elmondottakat az igazgató. Mi csak annyit jegyzőnk meg ezzel kapcsolatban, hogy ilyen jellegű segítségadásra két cég között nemigen volt eddig példa nálunk. Lehet, hogy a szükség ezt is gyakorlattá teszi? Miklay Jenő Szemtanúk jelentkezését kérik Elgázolta a teherautó Szeptember 5-én 17.55 órakor Nagykörösön, a Kossuth Lajos úton — a Szövetkezet étterem előti parkolóban — ismeretlen személy által vezetett és ismeretlen forgalmi rendszámú tehergépkocsi a parkolóból való kitolatás közben elütötte az úttesten kerékpárral szabályosan közlekedő Sebsi Mónika 14 éves tanulót, majd segítségnyújtás nélkül a helyszínről eltávozott. A baleset következtében a kislány könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség kéri, hogy je- lentkezzenek azok, akik az üggyel kapcsolatban bármilyen Hálás szívvel mondunk köszönetét minden'kinek, aki szeretett édesapánk id. Szűcs Imre temetésén részt vettek, sírjára koszorút. virágot helyeztek. A gyászoló család. felvilágosítást tudnak adni. Jelentkezni lehet személyesen a Ceglédi Rendőrkapitányságon (Cegléd, Kossuth tér 7.) vagy telefonon: 10-066. Mozi Pénteken a nagyteremben: Vágyrajárók. Színes, szinkronizált francia filmvígjáték. Előadás 6 órakor. Roncspalota. Színes, szinkronizált új-zélandi kalandfilm. Előadás 8 órakor. A stúdióteremben: Nézz körül. Színes szovjet film, fél 6-kor. A Cifrakert parkmoziban: Vágyrajárók, 21 órakor. ISSN 0133—2708 (Nagykörös! Hírlap' A Trakis nagj'kőrösi leány- vállalata a sokadik munkahely, ahol ismét megerősítettek felőle, hogy a többletbér nem ösztönöz. A túlórákat mégis vállaló brigádokról, műhelyekről azt tartják, inkább morális indítékból, mintsem a magasabb jövedelem reményében tesznek többet az asztalra. Márpedig ha a többletmunkát visszafogja az elvonás, akkor a gazdasági célok elérése, mint például az export növelése, sem teljesíthető. Ellentétes érdekek Kínos helyzetet teremt ez ott, mint a Trakisnál, ahol egyébiránt lehetőség volna a nyugati piacok fokozódó érdeklődésének kihasználására. Csakhogy ma már- a gazdasági munkaközösségekre sem számíthatnak, megszűnt valahány, a 20 százalék vállalkozói adó túlságosan nagy teher volt ahhoz, hogy viselni tudnák. Bizonyos fokig tehát a munkahely eredményeihez fűződő- 'csökkenő dolgozói' érdekeltség is közrejátszott abbén; hogy a leányvállalat az első félévben kicsit sarkosan tudta megoldani kiszállításait. A múlt év hasonló időszakához képest mintegy ötödével esett vissza a belföldi értékesítés. Igaz, ugyanolyan arányban nőtt az export a nyugati országokba, így el tudták érni a fél évre tervezett 10,5 millió forint nyereséget. A nagykőrösi közvélemény zaklatott, s az eset újabb adalék az egészségügyi integrációról szóló, többnyire egyoldalú népi vitához. 0 Igaz, hogy egészségügyi zárlatot rendeltek el? — Szó sincs zárlatról — mondja dr. Túri József, a ceglédi kórház igazgató főorvosa. — A titoktartás ugyan bizonyos mértékig köt bennünket, de azt reméljük, ha nyitottak vagyunk, a lakosság is bizalommal lesz irántunk. Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, ha bármiféle betegségbe esnék, ami Cegléden gyógyítható, jómagam is csak ide jönnék. És nem azért, mert így illik. & Mit tudnak a szülést megelőző időszakról? — Az asszonyt terminustúllépés miatt vettük föl az osztályra — mondja dr. Zubek László, a szülészeti osztály vezetője. Szívhanghallgatással és a magzatvíz vizsgálatával tájékozódtunk a magzat méhen belüli állapotáról, és semmiféle kóros elváltozásra nem bukkantunk. Mivel ilyen esetben indokolt a szülés megindítása, ezt tettük fájáskeltő injekcióval. A burokrepesztés után meconiumos magzatvízet kaptunk, ezért a továbbiakban intenzív észlelést kellett végeznünk kardiotopográffal. Egy idő után a szívhangok elromlottak, ezért császármetszésre határoztuk el magunkat. De miközben a fiatalasszonyt a műtőasztalra fektették, a magzat feje lekerült a medenceüregbe, ami kizárta a császármetszést. Ugyanakkor a szívhangok megjavultak, és spontán szüléssel jött világra a gyermek. 0 Semmiféle rendellenességet nem vettek észre? — A szülés után a megszokottnál bővebb vérzés jelentkezett, ezért méhűrbetapin- tással, -feltárással éltünk, elláttunk ott egy kisebb sérülést, majd tovább folytattuk a méhösszehúzó szer adását. És ezzel együtt kértük a meghatározott vércsoport ellenőrzését is, arra az esetre, ha valami baj történne. Körülbelül egy óra telt el, amikor hirtelen nagyon erőssé vált a vérzés. A méhen ugyan most sem észleltünk semmilyen sérülést, de mert a kismama állapota romlott, a méh kivétele mellett döntöttünk. Ez volt az egyetlen életmentő beavatkozási lehetőség. 0 Mikor került sor erre az operációra? — A szüléstől számított 1 és háromnegyed óra után már a műtőasztalon feküdt a fiatal- asszony, tehát nem késlekedtünk. Nem sokkal az operáció megkezdését követően a szív megállt Ennek oka valószínűleg a tetemes vérveszteség lehetett. Az újraélesztés során — ami nagyon nehezen hozott eredményt, és el is húzódott — egy ideig oxigénellátás nélkül maradt az agy. Folytattuk tovább az operációt, aminek a végén a hasfal zárásakor már kóros vérzékenység lépett föl. Mivel igen ritka szövődményről volt szó, gyorsan konzultáltunk a véradóállomás főorvosával. 0 Mi történt a műtét után? — A kismama nem tért magához — gépi lélegeztetést alkalmaztunk —, és sajnos, két óra múlva meghalt. 0 ön szerint mi a fő ok? — Ügy látom, hogy a szív megállásához a heveny vér- veszteség következtében kialakult kóros állapot vezetett, majd a nem szűnő vérzés és az agyi károsodás okozták a halált. Az a meggyőződésem, hogy az ellátás során mindenki időben cselekedett. Vér volt bőven. ® Gyakori a terhességgel kapcsolatos haláleset? — kérdezzük dr. Sebők Jánostól, a patológiai osztály vezetőjétől. — Nagyon ritka. De azért Magyarországon évente 50—70 alkalommal előfordul. Ezeket gondosan kivizsgálják. 0 És milyen okokat regisztrálnak? — Legtöbbször a nagyon súlyos vérzést lehet megnevezni. Maga a terhesség is hajlamosíthat véralvadási zavarra. Az esetek többségében az először szülő vagy esetleg a túlhordásban lévő vagy az óriás magzatot világra hozó