Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-25 / 203. szám

8 1988. AUGUSZTUS 25.. CSÜTÖRTÖK ■ Iliiig 1 : i IltEKBHH M0.1988. augusztus 25. Ilin . Csütörtök. Lajos, Pat­rícia napja. A nap kél 5.53 — nyugszik 19.40 órakor. A hold kai 18.54 — nyugszik £.33 órakor. IVfmiATO időjárásúi Csütörtökön az ország nagy részén többórás napsütés vár­ható, a nyugati és északi me­gyékben azonban a gyakran megnövekvő felhőzetből el­szórt zápor, zivatar alakul ki. Az eleinte többfelé élénk észa­ki szél mérséklődik, majd dé­lire fordul és csütörtökön a Dunántúlon ismét megélénkül. A legmagasabb nappali hő­mérséklet csütörtökön 20 és 25 fok között alakul. Rcszrcllávirat Grósz Károly, a Miniszter- tanács1 elnöke táviratban fe­jezte ki részvétét Radzsiv Gandhi indiai, illetve Maries Man Szingh nepáli miniszter- elnöknek, az országukat sújtó természeti katasztrófa kap­csán. Nagy cső ulán Tegnap és tegnapelőtt másfél­szer annyi csapadék hullott Pest megyére, mint a havi át­lag. Ez helyenként elérte az 50 millimétert is, kisebb fenn­akadásokat okozva a közleke­désben. Képünk Szigethalom és Szigétszentmiklós között ké­szült. (Gottlieb Géza felvétele) Kitüntetés A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Kádár Bélá- nénak, a KGST titkára he­lyettesének a pártapparátus­ban, a tervezőmunkában és a nemzetközi gazdasági kapcso­latok terén kifejtett kiemelke­dő munkássága elismerése­ként, nyugállományba vonulá­sa alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést adományozta. A kitüntetést Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke ad­ta át. Jelen volt Marjai Jó­zsef miniszterelnök-helyettes, kereskedelmi miniszter. ALEKSZANDR KUPRIN ÖTVEN ÉVE halt meg Alekszandr Kuprin (1870—1938) orosz elbeszélő, re­gényíró. Apja kistisztviselő volt, aki korán meghalt. Édesanyjával ekkor Moszkvába költözött; ő is ott töltötte gyermekéveit és ifjúságát. Tízéves korában ka- détiskolába került, amelynek kaszárnyarendjét és torz er­kölcseit önéletrajzi elbeszélé­seiben örökítette meg. Az isko­la elvégzése után négy évet szolgált a hadseregben, majd leszerelt; Kijevben lett újság­író, s egyben az ottani egyete­men irodalmat adott elő. Kap­csolatba került Gorkijjal. Leg­érettebb müveit az 1905-ös for­radalom időszakában irta. 1919 őszén Párizsba emigrált és — már nagybetegen — csak 1937- ben tért haza. Ifjú kora tragi­kus élményét, a tisztikar rom­lottságát és embertelenségét ábrázolta Párbaj című kisre­gényében, amelynek egyetlen pozitív hőse hiába ábrándozik a tiszta, emberi életről; sekélyes hétköznapok, részeg tivornyák veszik körül és egy intrika kö­vetkeztében elpusztul. Sok írását fordították le ide­gen nyelvekre, s közülük jó néhány magyarul is megjelent. Az orosz klasszikusok eredmé­nyeit összegezte írásművészete. Színes, láttató stílusa, kitűnő leírókészsége és tematikai sok­rétűsége révén mindmáig a legolvasmányosabb orosz írók közé tartozik. Megfojtotta a gyermekeit Kihallgatták a tanárnőt Tegnap kerülhetett sor a mély megdöbbenést kiváltott dabasi családi tragédia gya­núsítottjának: Szabó Lajósné Kálomista Évának a kihall­gatására. A 32 éves földrajz­testnevelés szakos pedagógus- nőt borzalmas tettének elkö­vetése után néhány napig a fővárosi Korányi kórházban ápolták, jelenleg pedig az Igazságügyi Megfigyelő és El­megyógyító Intézetben áll megfigyelés alatt. Dr. Vágó Imre ügyész és Tóth Gyula rendőr főhadnagy hallgatta ki Szabó Lajosnét. A több mint két órán keresz­tül tartó kihallgatáson több­ször is elmondta, hogy az utóbbi időben úgy érezte, nem képes megfelelni kötele­zettségeinek. Három gyerme­kének: a hétéves Máténak, valamint a hat hónapos iker­párnak: Anettnak és Adrien­nek a gondozása nagyon ki­merítette, állandóan fáradt volt és a munkavégzése lelas­sult. öngyilkossági tervekkel — ŰJ menetrend. Szeptem­ber 5-től új menetrend sze­rint közlekednek a Volánbusz járatai Budapest (Nagytétény) és Érd között. Reggel fél öt és este negyed tizenkettő kö­zött 49 járat indul, illetve ér­kezik. Többségük csak a Chi- noin elágazás nevű megálló­tól indul Érdre, és érkezik vissza ugyanide. Részletes felvilágosítás a buszmegállók­ban található. Elsőként Magyarországon Megszületett a lombikbébi Megszületett az első magyar lombikbébi Pécsett. A neve­zetes újszülött szerdán reggel 7 óra 9 perckor látta meg a napvilágot a Pécsi Orvostu­dományi Egyetem Szülészeti Klinikáján. Az egészséges, fej­lett kislány súlya 3850 gramm. Mind az édesanya, mind gyer­meke jól van. Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 9.30 17.20i A morvaországi képtár 13.40 17.50: Dokumentumfilm 14.30 a csehszlovák bélyegekről 19.30: Híradó 15.00 20.00: Tévékomédia 15.05: 20.35: Publicisztikai műsor 15.25: 21.30: Dalok a képernyőről 21.40: Autósok, motorosok 16.00: magazinja 16.45: 22.20: Komolv zenei koncert 17.05: 2. MOSOK 17.20: 18.45: Golyócska Miska. 17.50 Bábfilmsorozat Befejező rész 19.00: 20.00: Nagy éjszaka, nagy nap 19.40: Szlovák film 22.15: Hal négyesben 19.50 Tíví iátPk MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 20.35: 4.30: 120 perc 20.45: 6.35: Az ifjú Oroszország 3. rész 21.50: 7.40: Rajzfilmek 8.15: Dokumentumfilm 23.03: 8.45: A szereplők 23.35: Hírek Dokumentumfilm Kazah népi hangszerek zenekara Hírek Rajzfilm Haydn: 103. (Londoni) szimfónia 16 évig és azon túl Világhíradó Dal 1988. Elméleti kérdések Az ifjú Oroszország — 3. rész Híradó Az átalakítás reflektor- fényében A Borogyin-vonósnégyes hangversenye Világhíradó Két találkozás Jurij Nagibin íróval Az ifjú Oroszország — 6. rész Az alupkal palotamúzeum Koncert RÁDIÓ ÉS TV MŰSORÁBÓL 4.30 8.00 8.05 8.15 8.20 8.30 8.50 9.00 11.00 11.30 11.36 12.00 12.30 12.40 12.43 12.45 13.00 11.00 11.05 11.10 11.25 15.00 16.00 16.05 17.12 17.25 17.30 13.00 18.15 18.25 18.28 18.30 19.05 19.15 19.20 19.23 19.30 20.00 20.30 21.00 21.30 22.00 22.30 22.50 23.00 23.19: 21.00: 0.10: 0.15: KOSSUTH RÁDIÓ Jó reggelt! Hírek, Időjárás Műsorismertetés Mai programok Peres, poros iratok Nóták Külpolitikai figyelő Napközben A Szabó család Műsorajánlat Üt a láthatatlan házhoz Déli Krónika Ki nyer ma? Múzeumi híradó RTV közönségszolgálat Válaszolunk hallgatóinknak Klasszikusok délidőben Hírek. Időjárás Műsorismertetés Labirintus Zenei Tükör Szóról szóra Hírek. Időjárás Szívesen hallgattuk Könnyűzene orgonára Ipargiazdák Lépegető exkavátor Kritikusok fóruma Hol volt, hol nem volt. í • Könyvújdonságok Műsorismertetés Esti Magazin Az Esti Maeazln melléklete Lottósorsolás! Reklám Az öt karika jegyében Feleki Kamill rádiós szerepeiből Vavrinecz Béla népzenei feldolgozásaiból (H)euréka — Európa és a csúcstechnológiák Énekelt versek A cselló virtuózai Hírvilág Madrigálok Ez az a ház Hogyan védekezzünk sötét utcában, avagy a Bencsik- metódus Évszázadok mesterművei Hírek. Időjárás Himnusz Éjfél után 4.30 6.00 6.05 8.00­8.05 9.00 9.05 10.00 11.00 11.05 11.10 11.30 12.00 12.10 12.22 12.39 12.58 13.00 13.05 13.45 14.00 14.30: 15.00 15.05 15.20 15.40 16.20 16.58 17.00 19.05 20.00 20.25 20.30 21.00 21.05 21.34 23.00: 23.10 0.05 0.15 6.00 9.00 9.03 PETŐFI RÁDIÓ 9.08: Reggeli zenés műsor 10.01: Hírek. Időjárás. Ütközben Reggeli csúcs Hírek. Időjárás Napraforgó 12.24: Hírek. Időjárás. Ütközben 13.00: Operettkedvelőknek 13.03: Rivaldafényben 13.05: Hírek. Időjárás. Ütközben 14.00: Vilásrújság 14.30: Térkép és útravaló 15.00: Balaton-rádió Hírek németül, oroszul és 16.08: angolul Archívumunkból 17.00: „Énekeltem én: 18.00: Molnár Ferencné” 18.30: A sándorfalvi citerazene- 19.00: kar felvételeiből 19.03: Műsorismertetés 19.05: Hírek. Időjárás. Ütközben A vakondsárkány 21.35: — mesejáték 21.42: Időjárás- és vízállásjelentés 22.05: „Szeretem a kertet’» 23.30: Sullivan-operettnyitányok 23.33: Hírek. Időjárás. Ütközben Hetet egy csapásra 8.55: Nóták 9.00: Túllépni az élet sablonjain 9.05: Könnyűzenei stúdiónk 9.15: úi felvételeiből 10.15: Műsorismertetés 11.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 16.55: A Poptarisznva dalaiból 17.00: Kérted — hallgathatod 19.05: Radioton-koroiigokról 19.15: Slágerlista 19.20: Hírek. Időjárás. Lottó, 19.25: Ütközben 19.30: Csintamánok és madarak 20.15: Régi magyar dalok 20.45: és táncok 21.30: A Kattogó Kabaré különki­adása — Színházi élet an- 22.10: no . .. 23.00: Hírek. Időjárás. Lottó Szovjet rockzene 18.10: Régi fúvószene 18.15: Éjfél után BARTÜK RÁDIÓ 18.20: Muzsikáló reggel 18.35: Műsorismertetés 19.30: Időszaki kiállítások 21.15: Barokk zene Nagy siker volt! A Magyar Állami Hangver­senyzenekar két hangverse­nye Gounod operáiból Hírek. Időjárás Műsorismertetés A heavy metal kedvelőinek Kórusmuzsika Szonda A Barcelonai Szimf. Zenekar és Énekkar hangversenye Magyar művészek opera- felvételeiből A kamarazene kedvelőinek Bach-művek In limba matema Hírek. Időjárás Műsorismertetés A főszerepben; Carlo Bergonzi Országok, tájak népzenéje Banduka éhes Napjaink zenéje Hírek. Időjárás Műsorzárás TELEVÍZIÓ Tévétorna nyugdíjasoknak Képújság Teledoktor Szünidei matiné A láthatatlan nyomozó / Képújság Hírek Hazai Tükör Esti mese Lottósorsolás Tévétorna Reklám Híradó Szomszédok Hírháttér Fejezetek az első világ­háborúból Zene, zene zene Híradó 3. 2. MŰSOR Képújság Správy — Hírek izlovák nyelven Magyar évszázadok Féltestvérck Nas ekran Képújság A paksi fiatalasszony, akinél a múlt év utóján történt meg a sikeres petesejt-visszaülte- tés, tíz éven át élt meddő házas­ságban. Január elején derült ki, hogy áldott állapotban van, azóta folyamatos orvosi fel­ügyelet alatt állt. Ez volt az első mesterségesen létrehozott terhesség hazánkban, eredmé­nyeként a pécsi klinikán évek óta folyó kísérleti munkának. Dr. Csaba Imre professzor, a szülészeti klinika igazgató­ja azt is elmondta az MTI munkatársának, hogy további három lombikbébi van úton: két komlói és egy pécsi anya magzata, jelenleg 20, 14, illet­ve 8 hetesek. A megterméke­nyített pete visszaültetését minden esetben az a munka- csoport végezte, mint az első alkalommal. Halálos kísérlet Sorompónak rohant Szerdán nulla óra után né­hány perccel a kőszegi határ- állomás előtt a határőr járőr felszólítását, valamint a köz­úti jelzéseket figyelmen kívül hagyva Konrád Tiele NDK- állampolgár személygépkocsi­jával továbbhajtott, majd nagy sebességgel a határátke­lőhely lezárt sorompójának rohant. A kitörést megkísér­lő kocsi vezetője szörnyethalt. A határőrök a helyszínre érkező tűzoltók segítségével kimentették a roncsból a 28 esztendős Martina Richter Pannickét és a 8 esztendős René Pannickét. foglalkozott, és attól tartott, hogy nélküle majd árván ma­radt gyermekeinek „borzal­mas élete lesz’’. Kimerültségéhez hozzájá­rult, hogy nemrég fejezték be a családi ház építését, továb­bá a hosszan tartó kánikula is megviselte. Férjével, akit még főiskolás korában ismert meg — tíz éve kötöttek há­zasságot —, vallomása szerint harmonikusan élt. Haragu­dott azonban amiatt, hogy férje, aki szintén pedagógus, táborba utazott a tanítványai­val, és őt magára hagyta. Rémtettét augusztus 15-én reggel hat órakor követte el, de már előző este kitervelte. Gyógyszert nem vett be, al­koholt sem fogyasztott, és vallomása szerint tudata tisz­ta volt, amikor megfojtotta mindhárom gyermekét. „Vi­gyáztam, hogy ne okozzak ne­kik szenvedést.’’ A hármas emberölés elkö­vetése után búcsúlevelet írt a kis Máté egészségügyi köny­vére. „Ép ésszel tettem, amit tettem ... temessetek a gyere­kek mellé ..Ezt követően öngyilkosságot akart elkövet­ni. Manikűrollóval megvágta a csuklóját és a nyakán az ereket, majd mikor látta, hogy ez nem vezet eredmény­re, bevett egy levél Eleniu­mot, 8-9 szem Seduxent és 4-5 darab Demalgont. Belülről el­torlaszolta az ajtót, eléfeküdt és elaludt. Szabó Lajosnét harminc napig tartják az intézetben megfigyelés alatt, ezt köve­tően készítik el elmeállapo­táról az orvosi szakvéleményt. Ga. J. Gyanúsiiolt rendőrök Kész a vádirat Befejeződött a nyomozás a jogtalan előny elfogadásával gyanúsított volt rendőrtisztek ügyében. A Budapesti Katonai Ügyészség vádiratot nyújtott be a belügyminiszter által ko­rábban már lefokozott és a testületből eltávolított Tóth Ferenccel és dr. Pudleiner Gyulával, továbbá az Inoszolg Építőipari Kisszövetkezet volt elnökével, Huszti Zsigmonddal szemben. A vádirat szerint Huszti Zsigmond vádlott-társai szá­mára térítés nélkül végezte­tett szövetkezetével építési, szerelési munkákat, és beosz­tásukra való tekintettel egyéb vagyoni előnyöket juttatott számukra. Huszti Zsigmond ellen egyéb vagyoni bűncse­lekményei miatt a nyomozás tovább folytatódik. • P' Évfordulós tanulmánykötet Az emberi jogok, hazánkban Tegnap délután az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Továbbképző Intézetében mutatták be az újságíróknak az Emberi jogok hazánkban című tanulmánykötetet. De­cemberben lesz az emberi jo­gok egyetemleges nyilatkoza­tának negyvenéves évfordu­lója, ezzel az összeállítással erről kívántak megemlékezni. Dr. Takács Imre, az inté­zet kutatócsoportjának vezető­je hangsúlyozta: a közeli dá­tum feszített munkatempót kívánt szerzőktől, lektoroktól, nyomdászoktól egyaránt. A ki­advány a Hazafias Népfront és a Soros alapítvány támogatá­sával a Franklin Nyomdában készült. Már a borító is kife­jezi az eszmei tartalmat, Mi­chelangelo freskójának rész­lete, az ember teremtése lát­ható rajta. Bár a tájékoztatón elhang­zott, hogy néhány témakörrel a jövőben bővíteni kívánják a kutatásokat, laikus szemlé­lő számára a tartalomjegyzék­ből az derül ki, minden lé­nyeges — minket, állampolgá­rokat közelről érintő — téma helyet kapott. Dr. Kulcsár Kálmán akadémikus, igazság­ügyminiszter bevezető tanul­mányában a deklarációk és a valóság közötti ellentmondá­sokat elemzi. A további tizen­kilenc részben szó van az ál­lampolgári tulajdonjogról, a nemek, a nemzetiségek egyen­jogúságáról, a művelődéshez, a munkához való jogról, a sajtószabadságról, a gyüleke­zés és egyesülés szabadságáról. Bár az egyes tanulmányok jo­gi és szabályozási alapkérdé­seket is érintenek, a mű meg­születésében közreműködők szándéka az olvashatóság, a közérthetőség volt. Erre bizto­síték a szerzők, például dr. Kukorelli István, dr. Szegő Ta­más, dr. Péteri Zoltán szemé­lye. Nekilökte a gépkocsit Szerelvénynek ütközőit A helyszínen meghalt. Men­dén Zima Gyula 35 éves rész­legvezető személygépkocsijával A Budapesti Közlekedési Vállalat felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: autóvillamossági szerelő, elektroműszerész és lakatos, fűtő, gyors- és gépíró, szerelölakatos, asztalos, fűtés- és csőhálózat-szerelő, lánghegesztő, víz- és gázszerelő, lakatos művezető, autószerelő, karosszérialakatos, lakatos, hegesztő, karbantartó lakatos, pályamunkás. Fizetés: a kollektív szerződés szerint. Díjmentes utazási igazolvány a családtagok számára is. Felvétel: BKV felvételi iroda Budapest X., Fehér út 1/C. Telefon: 187-133, 188-774. nem az útviszonyoknak meg­felelő sebességgel haladt. Át­tért az úttest bal oldalára, ahol összeütközött egy pótko­csis szerelvénnyel. A baleset következtében a helyszínen életét vesztette. Követési távolság. A 4-es számú főút monori-erdei sza­kaszán Hajdú József 27 éves gépkocsivezető tehergépkocsi­val nem tartott kellő követési távolságot és rekiütközött a dr. Zsédely Ferenc 32 éves or­vos által vezetett személyautó­nak, amit nekilökött egy má­sik személyautónak. A bal­esetnél dr. Zsédely Ferenc megsérült. A rendőrség tovább vizs­gálja a balesetek körülmé­nyeit. A Köjál kérése Veszed J róka Augusztus 17-én a 70-es úton a diósdi temető mellett ismeretlen férfi elgázolt egy rókát, melyet zsákba csoma­golva az árokba dobott. A Köjál kéri, hogy az illető sa­ját érdekében jelentkezzen a Budakörnyéki Közegészség- ügyi Járványügyi Állomás ki- rendeltségén, Budapest, XI. kerület, Karinthy Frigyes út 3. szám alatt Telefon: 851—406. nrCT MCPVCI U Dl AD A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Bárd Andrá« — |L0I IYIlUiCI ninLnr Főszerkesztő-helyettes: Árkus István, Csulák András. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRANYlTÖSZAM: 1446. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blana Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkeszlőség éa a kiadóhivatal központi telefonta­1 ■ ------ 343-100 és 336-130. — szerkesztőségi titkárság: 335-365. FIÖKSZERKESZTOSEGEINK : CEGLÉDI Hiti LAP, Cegléd, Kossuth tér 1.. ff. 19 2701. Telefon: 11-400 - ÉRDI H ÍRLAP, Érd. Engels u. 1—3. 2030. Telefon: 45-352. GÖDÖLLŐI HÍRLAP. Gödöllő. Szabadság tér 10. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-706. MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf 51 2201 Telefon 157 - NAGY­KŐRÖSI HÍRLAP, Nagykőrös, Hősök tere 5 2750. Telefon: 51-398. - VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin üt 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10 095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hfrlapkézbesftő postahivatalnál, a htrlapkézbesltőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. tO/a - 1900 -, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi Jelzőszámra. A lap ára: 8 oldal 1,80 Ft: 12 oldal 2.20 Ft. Előfi­zetési díj: egy hónapra 43,— Ft. egy negyedévre 129,— Ft. félévre 258.— Ft; egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516.— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceg­lédi Hírlap), ISSN 0209-5461 (Érdi Hírlap), ISSN 0133-1951 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133-2651 (Monpri Hírlap), ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-2759 (Váci Hírlap),

Next

/
Oldalképek
Tartalom