Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-20 / 199. szám

4 ^Mítian 1988. AUGUSZTUS 20., SZOMBAT Elhalkul a kocsma Segít az adó... A panasz tulajdonképpen már nem aktuális, hiszen an­nak tárgya, az a bizonyos kocsma Szigethalmon már csak október 30-ig bosszantja a környék lakóit, s azután végleg bezár. De nem azért került pont egy három éve húzódó ügy végére, mert in­tézkedtek az illetékesek. A huzavona több éven keresztül tartott, s ez az, amiért érde­mes szólnunk a történtekről, mely sajnos nem számít egye­dinek. Nem hiszem, hogy az Ara­di utca lakói nem szeretik a zenét, de talán érthető, ha a hét minden napján nagy hangerővel, közvetlen köze­lükben szóló elektromos or­gona muzsikáját megelégel­ték. Hallgathatták három éven keresztül, egyetlen szün­nap nélkül, sokszor este ki­lenc óra után is. A zenehall­gatáshoz megfelelő hangulat szükségeltetik, s bár az idege­sebb emberre olykor nyugta- tólag hat a muzsika, de az effajta hangos zene, amely a kocsmából hallatszik, inkább borzolja az idegeket. A környék lakói három év­vel ezelőtt fordultak először a tanácshoz, segítséget várva. A falugyűlésen is szóltak a kocs­máról minden évben, de vá­laszt sem kaptak panaszukra. Leveleztek az országgyűlési képviselőjükkel is, kevés ered­ménnyel. Igaz, egyszer össze­hívtak eáy utcagyűlést, ame­lyen az áfész illetékesei igye­keztek meggyőzni a lakókat a kocsma hasznosságáról, a be­vétel növelésének fontosságá­ról. A talponálló környékén la­kóknak csak a zaj, a hangos zeneszó maradt, részegek ran- dalírozása, és még sok min­den, ami egy ilyen helyen megtörténhet. Még két hónap és mindez véget ér. Nem is gondoltuk volna, hogy a mostanában oly sokat bírált adótörvénynek jótékony hatása is lehet. A bérlemény tulajdonosa ugyan­is erre — és a bérleti díja kö­rüli vitára — hivatkozva mondta fel az áfésszel kötött szerződést. Így a kocsma ok­tóber 30-án végleg bezár. Az adótörvény tehát néhány hó­nap alatt „elvégezte” mind­azt, amihez a hatóságoknak, hi­vatalos személyeknek három esztendő is kevés volt, vissza­adta a környék lakóinak nyu­galmát. U. E. Erős akaratú asszony Ká­dár Jenöné, a Fóti Gyermek- város igazgatója. Ez kiderül abból, hogy következetesen küzdött a családias nevelés — intézményen belüli — beve­zetéséért, és az ahhoz szüksé­ges körülmények megterem­téséért is. A múlt esztendő­ben két ízben is foglalkozott lapunk ezzel a témával. An­nak kapcsán, hogy Vajai Ta­más, a Kereskedelmi Tervező Intézet igazgatóhelyettese el­készítette az építészeti átala­kításhoz szükséges terveket. Apró lépésekkel Ám a kiviteli tervek meg­rendelése késett. Aztán elma­radt. Talán mondanom sem kell, hogy ennek a népgazda­ság nehéz helyzete az oka. Pe­dig a terv megvalósításának pedagógiai indoklása — elég­gé meggyőző. Hogy Kádár Je- nőné mégis ennek jegyében gondolkodik, azt az apró vál­tozások bizonyítják, amelye­ket a látogató tapasztal. Ab­ból a 3,2 millió forintból, ame­lyet a felügyeleti szervektől kaptak, olyan korszerű búto­rokat vásárolnak, amelyek emlékeztetnek az otthoni kör­nyezetre. A felújítási keret­ből elvégezték az elektromos hálózat korszerűsítését. Így lehetőségük lesz majd az új fali konnektorokba minden gyermek számára egy olvasó­lámpát csatlakoztatni. Koráb­ban már felújították a kazán­házat, most a belső fűtéshá­lózat kerül sorra. Próbálják tehát fokozatosan megteremteni azokat a felté­teleket, amelyek a kollégiumi rendszer helyett a családias nevelés körülményeit segítik elő. Ám egy bizonyos határon túl — ha a belső tereket nem szervezik át — nem tudnak továbblépni. Hiszen vannak olyan funkciók,1 feladatok, amelyekhez nincs megfelelő helyiség. Egyetlen tankonyha közel sem elegendő kétszáz lány konyhai ismereteinek bő­vítésére. Milliószor átgondolják, meg­beszélik, mit végezzenek el, hogy ne költsék feleslegesen a pénzt. Az egyik leányotthon­ban például a hodálynyi elő­térből leválasztottak egy részt, ahol a még fiatalkorú, de már munkába álló lányok lakhat­nak nyolcán. Ez is egy lépés. amely a családias neveies fe­lé vezet. Mindezeket csak azért ír­tam le, hogy érzékeltessem: semmiképpen sem szabad le­mondani a végcélról. Még ak­kor sem, ha minden erőt a népgazdaság — anyagit is — talpra állítására fordítunk. Le­gyen szó az ipari struktúra átalakításáról, vagy a hazai szellemi kapacitás még jobb kihasználásáról — akkor sem tekinthetünk el a felnövekvő nemzedék megnyerésétől. Igaz ugyan, hogy mindhá­rom pénzbefektetést igényel — de óriási nyereség remé­nyében. Lehet, hogy első ol­vasásra ez elég furcsán hat, mintha valamifajta technok­rata szemléletet akarnék pár­tolni. Szó sincs róla! Ellenkező­leg; nagyon is az ember párt­ján vagyok, akiről mintha itt- ott megfeledkeznének mosta­nában. Látszólag — de remé­lem, nem végleg! — a gyer­mekváros építészeti megújítá­sa lekerült a'napirendről. Jól­lehet új „gazdát” kapott az in­tézmény, most már nemcsak hároméves, hanem háromtól tizennyolc eves korukig az Egészségügyi Minisztérium gondjaira bízták a család nél­kül felnövő gyerekeket. Nem véletlenül fogalmaztam így, mert hiába kaptak új elneve­zést, az mit sem változtatott azon a problémán, hogy úgy nevelődnek a kicsinyek, hogy a hátuk mögött nincs család. Továbbra is a társadalom gondja az övék, s az is: ki pó­tolja az otthon hiányát. Talán mondhatjuk úgy, hogy ami a nevelés techniká­ját illeti, abban továbbra sem történt változás. A világ sok más fertályán karitatív szer­vezetek is foglalkoznak ezzel. Most, amikor a magyar tár­sadalom fejlődésének' jeléhlé- gi fokán a gazdaságban, a po­litikában nyitás történik, re­ményünk lehet arra, hogy e probléma megoldásában is megkezdődhet e folyamat. Felújításra érettek Mire gondolok? Például ar­ra, hogy a mi társadalmunk­ban is részt vállalhatnának különféle szervezetek a gye­rekek neveléséből. Igv például a Hazafias Népfronttól kezdve a hazánkban működő sokféle egyházon keresztül netán ma­Ha harc, legyen harc! (11.) Faiufelvirágoztatási terv C sámpa Emánuelnénak a kotnyeleskedő újságírók­kal való lelki rokonságáról Harácson senki sem beszélt. Pedig ő is, miként a sajtó egynémely toliforgatója, sze­rette továbbadni értesüléseit. Hogy ennek a nyilvánvaló ha­sonlatosságnak a felismerése mégsem vált általánossá, an­nak egyetlen oka lehet: Csám­pa Emánuelné információ- áramoltatását senki sem pró­bálta gátolni. Ö ugyanis so­hasem hajlott volna meg az olyan érvek előtt, mint pél­dául, hogy „ez önmagában nézve igaz lehet, de nem jel­lemző”; vagy: „az ilyesminek a kiszivárogtatása az odafönti elvtársak szerint nem idősze­rű", mert Csámpáné annyit sem tartott a főszerkesztőktől, mint a vércse a galambtól. Éppen ezért, amikor haza­felé ballagva sikolyt hallott Tyukodi házából, eredeti szán­dékát rugalmasan megváltoz­tatva, özvegy Csipegető Ká- rolynéhoz zörgetett be a friss hírrel: Anasztáz fojtogatja a feleségét, özvegy Csipegető Károlynénak szokása szerint most is megrándult a bajusz- kája a boldog izgalomtól, _s képzelőerejének megfeszítésé­vel megpróbálta kitalálni, mi­lyen beszédet mond majd Apostol Loránd tisztelendő úr a szerencsétlen asszony teme­tésén. Meghányták-vetették a szó­ba jöhető okokat és következ­ményeket, majd elhatározták, hogy haladéktalanul megláto­gatják a Tyukodi házaspárt, mintha mit sem sejtenének a várhatóan elébük táruló tra­gédiából. Amíg azonban oda­érnek. ismerjük meg a sikoly előzményének olyan hiteles történetét, mintha egy több­szörösen ellenőriztetett kom­münikében olvasnánk. Tyukodi, amikor este haza­érkezett, azzal váltotta ki fe­lesége csodálkozását, hogy munkaruhája helyett az egyik szép öltönyét viselte. A követ­kező meglepetés oka pedig az volt, hogy egy űrlapot tett az asztalra és hangjában szokat­lan melegséggel így szólt: — Jucikám. angyalom, ne­ked olyan szép gyöngybetűid vannak, töltsd ki, légy szíves, ezt a papírt, mert jelentkezni akarok a defterdári technikum esti tagozatára. Az asszony vállat vont. mint aki nem bánja, de túlságosan nem is helyesli ezt az elha­tározást. Mikor a „munkakö­re” rovatba beírta, hogy „traktorvezető”, Tyukodi el­néző mosollyal így szólt: — Sejtettem, hogy el fogod rontani. Jucikám, ezért hoz­tam többet is ebből a jelent­kezési lapból. Ide ebbe a ro­vatba ne azt írjad, hogy trak­torvezető. hanem azt, hogy a Déli Verőfény Termelőszövet­kezet ágazatvezetöje. Mivel­hogy délelőtt óta ez a beosztá­som. Ekkor ejtette el Tyukodiné a tollat, s ekkor tört fel a si­koly a torkából. (Csámpa Emánuelné ezt hallotta.) Bol­dogan, forró szerelemmel né­zett férjére, ölelte, csókolta a nagyszerű embert és a fülébe suttogta: — Ha eloltjuk a villanyt, azt csinálhatsz velem, amit akarsz. — Ezek szerint köztünk nem lesz semmi változás — nevette él magát a nagygépudvar ve­zetője. Később, mikor már az űrla­pot is kitöltötték, Tyukodiné megkérdezte: — Ezért öltöztél hát ünnep­lőbe? — Ezért is, de nemcsak ezért. Délután békítő tárgyalá­son voltam a tömegszerveze­tek székházában. Jóvári Ká­roly népfrontelnök és Békés János párttitkár hívott oda egykori vőlegényeddel, Kuczug Leóval együtt. — Mit akartak a Leóval? Hisz az most már rangban messze mögötted kullog! — Azt mondta Békés Já­nos, hogy vezetők között tűr­hetetlen az a kisszerű piszká- lódás. amit mi Leóval egymás bosszantására folytatunk. Ha- rács állítólag másról sem be­szélt, mint arról, hogy mi ho­gyan törlesztünk egymásnak. Felszólított bennünket, hogy fogjunk kezet, ami történt, felejtsük el, és legyünk jó szomszédok. — Tán még azt is szeret­né, hogy én barátkozzak a Terussal! Még mit nem! — Rólatok nem esett szó... Jóvári Károly meg arról be­szélt, hogy ha azt az energiát, amit egymás hántására fe­cséreltünk. Harács .felvirágoz­tatására fordítanánk, még a defterdári vezető elvtársak is gondolnának ránk, amikor a kitüntetéseket osztogatják. gánkezdeményezésben létre­jött vállalkozások is. Természetesen ez magába rejti annak lehetőségét, hogy sajátos — nem gazdasági! — erkölcsi versenyre késztetik az államot. Ám gondolhatunk a verseny helyett együttmű­ködésre is. Ügy vélem, legin­kább így tudnak megfelelni a hazai igényeknek. De ha már az igényekről esik szó, egy kissé eltértünk a Fóti Gyermekvárostól, s a családias neveléstől. S még mindig nem válaszoltunk a hol kérdésre. Tulajdonkép­pen, ha az épületek műszaki állagát vizsgáljuk Foton, talán az a megállapítás illik legin­kább rájuk: felújításra éret­tek. Erkölcsi érdek Az jutott eszembe, miköz­ben a műemléki kastély vé­dett parkjában jártam, hogy annak idején minden egysé­get, pavilont valamilyen szer­vezet támogatásával hoztak létre. Vajon hogyan hatna, ha ismét kérnék az ilyen társa­dalmi segítséget? Hiszen amit az állam nem tud megoldani, azt rendszerint a társadalmi összefogás kategóriájába te­szik át. Ám ma erőteljesen ér­vényesül életünkben a gazda­sági racionalitás. Pedig itt vannak ezek a gyerekek — akikért tenni kellene. Vennes Aranka A repülésbiztonságért A repülés biztonságát szavatolja egyebek között a folyamatos és magas színvonalú karbantartás. Elképzelhető, hogy a jövő­ben a pilóták egy részét is földi munkára osztják be. Képün­kön: folyamatosan karbantartják a repülőgépeket Budaörsön (Erdősi Ágnes felvétele) Évtizedeken át gyűjtötték az emlékeket Hajdani aratásokat idéznek Az egykori paraszti porta olyannak tűnik, mintha gazdá­ja nemrég tért volna vissza a szántóföldjéről. Az aratáshoz használatos kasza, sarló, kévekötő és a kaszakövet tartó tok- mány a helyén pihen. A helyszín Szigetszentmíklóson a hel.v^ történeti múzeumhoz tartozó udvar, ahol a szántóvető ember létfontosságú munkaeszközeit hangyaszorgalommal gyűjtötték össze az utókornak. A múzeum vezetőjének, Vöő Imrének irodájában a kutató tekintet megakad olyan tár­gyakon, beszédes dokumentu­mokon, amelyeket évszázado­kon, sőt évezredeken át őr­zött a föld mélye. A sok apró lelet közül több jókora malomkerék, vagy az egyik vitrinben néhány al­— Te már rég megérdemel­tél volna egy-két plecsnit. — Hogy folytassam: Leó rögtön felajánlotta, ö felvirá­goztatja Harácsot, ha én nem akadályozom. Miért akadá­lyoznám, még tapsolok is neki, mondtam erre. Ha viszont úgy adódna, hogy mégsem sikerül neki a felvirágoztatás, akkor ö se akadályozzon engem az áskálódásaival, mert majd én megmutatom: falunknak lesz nagyszerű múltja és jövője is! Békés János itt közbeszólt: ta­lán nyelvbotlásból mondtam, hogy a falunak lesz nagysze­rű múltja? De erre én azt vá­laszoltam, hogy az én pozí­ciómban már nyelvbotlásról szó sem lehet, ha nem is pa­pírról olvasom, pontosan azt fejezem ki, amit mondani aka­rok. Csodálkoztak mind a hár­man, de a faiufelvirágoztatási tervet sem Leó nem árulta el, sem én. Zörgettek a kisajtón, Tyu­kodi kinézett az ablakon és így szólt: — A banyák jönnek. Engedd be őket, és legyél nagyon ked­ves hozzájuk, mert messzeható tervem van velük. N incs az a népszerű újság, amely másnap a banyá­kéhoz hasonló sikerrel tette volna a faluban közhírré, hogy Tyukodi Anasztáz nagy vezető lett a Déli Verőfényben. A hír az ő terjesztésükben azért vált nagyon érdeklődést kel­tővé, mert néhány homályosan megfogalmazott mondattal azt is sejteni engedték, hogy az öreg Kancsuka István aligha­nem nagy disznóságot csinált, ha egyik napról a másikra nyugdíjba kellett zavarni. Cseri Sándor ma nagyságú őrlőkő tűnik ki. Ez utóbbi a még nagyon kez­detleges gabonafeldolgozásra utal. A szerkezetbe illeszthe­tő malomkövek viszont jóval későbbi eredetűek. A vízimol­nárok fennmaradt hagyatéka:. Vöö Imre minden fellelhe­tő darabhoz tud szakmai ma­gyarázatot, vagy érdekes tör­ténetet mondani: — Földrajzi fekvésénél fog­va bizony gyakorta mosták árvizek a szentmiklósi határt. Történt plédául 1775-ben, hogy övedzésig — övig — ért a víz. Az aratók csak sarlóval tud­ták levágni. A korabeli kró­nika szomorú aratásként je­gyezte fel ezt az esztendőt. Ezt megelőzően pedig 1723 au­gusztusában olyan nagy volt a jégverés, hogy a levágott cs már keresztben lévő gabona­kévéket kicsépelte. A jobbá­gyok kérték az uraságot, Sa- voyai Jenőt, hogy legalább a szűkös megélhetésükhöz és a következő, évi vetéshez való­hoz segítse hozzá őket... Zsákba szedték a nyalat A múzeum vezetője nagyot lépve a történelemben, a kö­zelebbi múlt eseményeit so­rolja: — Részletes leírás maradt ránk 1914 augusztusából. Ököl nagyságú jég zúdult a vi­dékre. Olyan nagy volt a pusztítás, hogy a parasztok a mezőn zsákokba szedték össze a jég által agyonvert nyula- kat. Egy hét múlva is talál­tak még jeget' az árkokban, nagyobb mélyedésekben. Ez az esztendő vízválasztó lett a szentmiklósi polgárok életé­ben. Mivel a szőlőültetvények nyolcvan százaléka is elpusz­tult, ezért jószágtartásra tér­tek át. Az a szóbeszéd járta az ezt követő években, hogy ló- és ökörimádó nép lett a szigetszentmiklósi ... Vöő Imre azonban szebb emlékeket is idéz: — Akkor volt szép látvány az aratás, ha több kaszás ütemre vágta a gabonát. Az uradalomban a nagy táblákon 15-20 kaszás is vágta egy bandában a kenyérnekvalót, aztán . bekötötték a .kévéket. Ha idős ember is volt a csa­ládban, akkor az ő dolga- volt a kötözés. A hagyományos molnárbálra, amelyet Szent István napján szoktak tarta­ni a molnárok, a régiek közül még ma is sokan emlékeznek. Ha egy faluban befejeződött az aratás, akkor a fiatalság aratóbált rendezett valamelyik kocsmában. A kiöltözött fiúk, leányok hosszú menetben vé­gigvonultak a falu utcáin. Fú­vószenekar és ökrös fogat kí­sérte őket. Mintha ma történt volna Ha az uraságnál befejező­dött az aratás, akkor az ara­tók az intézőhöz vonultak fel szerszámokkal. Búzakoszorút is vittek magukkal, az intéző pedig ételt-italt adott a mun­kásoknak. A múzeumvezető még hosz- szan idézi a múltat. Szóba ke­rülnek személyes élményei is: — Mintha ma történt vol­na, annyira elevenen él ben­nem édesanyám kora hajnali kelése. Mi. gyerekek, előtte való nap.este, lefekvéskor lát­tuk, hogy miként dagasztotta jóanyánk a kenyértésztát és miként készítette elő a ke­mence felfűtéséhez a tűzifát. Ügy fűtött be a kemencébe, hogy amikor annak alapján a piszkaiét végighúzta, nyomá­ban szikrák röpködtek. Az­tán mikor kisült a kenyér, s vele együtt a gyerekeknek félretett lángos, farkasétvágy- gyal láttunk hozzá a falato­záshoz. Az a hajnali lángos volt a mi mindennapi kenye­rünk, s ettünk hozzá szilvát, almát, mindenfajta gyümöl­csöt. Azokat az ízeket nem lehet elfelejteni. Birtokba veszik a skanzent A személyes emlékek mel­lett a múlt tárgyi bizonyíté­kait is lelkesen gyűjtögették 28 éven át a szigetszentmikló­si helytörténeti szakkör tag­jai, s természetesen Vöő Im­re is. Munkájuk nyomán most, az új kenyér ünnepén veheti birtokba a város azt a skan­zent, amelyben ezután is jut még hely a paraszti múlt, a falusi élet eszközeinek. Gyócsi László A kastély védett — és a gyerekek? A helyben járás nem visz előre

Next

/
Oldalképek
Tartalom