Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-17 / 196. szám
4 mesr *-Mf(. VEl] 1988. AUGUSZTUS 17., SZERDA Lánchídi lelet Új szerzemények Jelentős új szerzeményekkel gazdagodott a Magyar Építészeti Múzeum. Sikerült megszereznie a Lánchíd legelső szerkezetének 1849-ből származó néhány öntöttvas korlátelemét, amely Andrássy Gyula vasgyárában készült. A múzeum tervtárának 80 ezer da- raoos gyűjteménye Feszi Frigyesnek, a Pesti Vigadó és más fővárosi középületek alkotójának, valamint építész fiának, Józsefnek a terveivel gyarapodott. Az alkotók örökösei az Í840. és 1870. közötti időszakban készült 51 tervrajzot adták át a múzeumnak. Az egykori nevezetes épületeket, városrészeket ábrázoló, vagy a létesítményeket díszítő képzőművészeti alkotásokból mintegy 4 ezer . festménnyel, grafikával, szoborral és érmével rendelkezik a múzeum. Ezt a gyűjteményt is bővítették. A múzeum mérnökieszköz- gyűjteménye vonalzókból, körzőkből és különböző írószerekből európai viszonylatban is kiemelkedő, s a hazai létesítményeket ábrázoló fényképeinek állománya is jelentős. meghaladja a 100 ezer darabot. Az állandóan gazdagodó gyűjtemények szakszerű tárolására és feldolgozására az országos műemléki felügyelőség lehetővé tette, hogy az eddiginél nagyobb épületbe költözzön a múzeum, bár önálló bemutatóterem kialakítása továbbra is megoldatlan maradt. Kiállításait így általában a műemléki felügyelőség székházában és más közintézményekben rendezi. Gyűjteményét már több európai országban bemutatta, s legközelebb novemberben Londonban rendez kiállítást Leehner Ödönnek, az Iparművészeti Múzeum és más jelentős budapesti középület tervezőjének munkásságáról. Népművészeti ház Ráckevén A nagy meleg ellenére is sokan látogatják a ráckevei népművészeti házat, hogy megnézzék, hogyan is éltek eleink a XIX. században. Népművészeti kiállításoknak is helyt ad a tá.jház. Most R. Nagy Erika keramikus alkotásai láthatók. (Gottlieb Géza. felvételei.) Válunk vagy nem? Ha már a házasság tönkrement... — Ha elfogadjuk azt az összehasonlítást, hogy a megromlott házasság olyan, mintha egy sötét, szűk szobában kellene tartózkodnunk, akkor a válással kapcsolatos új jogszabályok nem keltik-e a felekben azt az érzést, mintha a szoba ajtaját rájuk zárták volna? Nem érzik-e majd egyre fokozódó kényszerként, hogy menekülni kell? — kérdem a válóperes bírót. — Itt valami tévedés van, hiszen a közös megegyezéssel beadott válások nem nehezedtek, csak bevezették a kétlépcsős eljárást, vagyis az első tárgyalás után harminc nappal van még egy. Iliit — Erősen jelen van viszont a köztudatban a háromévi különélés követelménye — k^uíedem tovább. — Ez a közös akaratú bontóperek másik esete. Ha a házastársak igazolják, hogy három éve külön lakásban élnek, akkor a bíróság automatikusan kimondja a válást. Egyébként csak akkor beszélünk a hároméves időtartamról, ha a házassági vagyonról is dönteni kell, de ez eddig is elég hosszadalmas volt. — Ha ez utóbbit vesszük flanelembe, mert ez a gyakoribb, akkor mégis kilátástalan az elválók helyzete napjainkban. — Ezt nem mondhatnám mert a jog mindenkinek biztosítja a válás lehetőségét. — Vajon beszélhetünk-e egyáltalán válásról, amikor a felek továbbra is egy lakásban maradnak, gyermeknevelési és közös anyagi ügyeik szinte gúzsban tartják őket? — Ez nem a jog problémaköre. A lakásüc>'et rendeletekkel sajnor nem lehet megoldani. Egyébként, ha látjuk, hogy nincs esély ezeknek a gondoknak a megoldására, tovább békítőnk, igyekszünk rábeszélni a feleket a házasság fenntartására. — Mégis úgy érzem, hogy a válás azon kevesek privilégiuma, akik mellényzsebből ki tudják egyenlíteni a másik követeléseit, és az átlagember csődbe jut, ha a jog ezen vizeire evez. — A válás nálunk nem drága, lehet illetékmentességet is kérni. Nem úgy, mint N-. ^aton, ahol erősen megcsappanhat a jómódban élők vagyona. — Igen, ha van minek megcsappannia... de nálunk, vegyünk például egy kétgyermekes családot, ahol az anyának ítélik a lakást, a férfi távozik és fizeti a tartásdijat is. Nem lehetne ilyenkor legalább a tartásdijat megszüntetni az elhagyott lakás fejében? — Nézze, sem a falat, sem a fürdőszobát nem lehet megenni, a gyerekeknek táplálékra és ruhára van szükségük, ehhez pedig az anya fizetése gyakran kevés. Egyébként ha van más ingóság, azzal ki lehet egyenlíteni a különbséget. Ha nincs, az apa kérheti a volt feleség fizetésének 33 százalékos letiltását, vagy megosztozhatnak a gyermekeken is, így csak különböze- tet kell fizetni. De van mód arra is, hogy az apa a lakás rá eső részének ellenértékét az egyik gyermek tartásdíjának elengedésében kapja meg. — Vgy érzem, hogy a törvény a nők pártján áll. — Szó sincs róla. A törvény gyermekpárti. — Mégis, ha egy családapa válókeresettel fordul a • bírósághoz és kéri gyermekeinek nevelési jogát, és ezzel együtt a lakás kizárólagos használatát. valószínűleg nincs semmi esélye. Míg, ha egy nő teszi ugyanezt, követelésének helyt adnak. — A gyermekeket mindig annál a szülőnél kell elhelyezni, akinél a fizikai és szellemi fejlődésük biztosítva van, egyébként nem ritka, hogy az apához kerülnek. — A megítélésnél nem játszik-e döntő szerepet, hogy a válóperes bírók nagy része nő? — Saját életvitelétől, élményanyagától és nemétől senki sem független, de minden esetben az objektivitásra törekednek. — Dr. Szilágyi Vilmos írja — idézem a pszichológust —, hogy a korszerű házasságban a házastársak a külön élményekből nyert energiát is betáplálják házasságukba. Nem járhatóbb út a nyitott házasság, mint a válás? Utazunk a vonaton Tényleg ott volt a rúzs — Hogy ez általánosan is elfogadott legyen, egészen más etikai alapokon kellett volna nevelődnünk. Én a házasság pártján állok. Ami pedig véglegesen elromlott, azt meg kell szüntetni, energiát pedig nyerjen az ember a következő házasságból. Hiszek a házasság jövőjében, nem találtak fel még jobbat. — Ismét idéznem kell. Mis- kolczi Miklós ezt írja: Nem tudjuk és főként nem próbáltuk felmérni, milyen társadalmilag is hasznosítható erők szabadulnának fel egy megélhető új szerelemben. — Erről nincsenek adataim, ha valakinek megfelel, hogy láthatatlan messiása legyen a másik megromlott házasságának. akkor csak tegye ... — mondja búcsúzóul a bíró. — És ne felejtse, hogy a nevemet ne írja ki. — Nem fogom, de hadd kérdezzem meg, mi a véleménye a névtelen bejelentőkről? — Semmi, legalább fény derül sok visszás dologra. — És nem ítéli el őket? — Nem, én nem szoktam elítélni senkit... Zimonyi Zita Rockfesztivál Fényshowműsor Elsőként augusztus 31-én, szerdán az MTK-VM-pályán lép fel az angol heavy metal újhullámának legjelentősebb képviselője, az Iron Maiden. A nézők ezúttal az elektronikus csodák helyett fényshow- ra számíthatnak. Előttük az első nagylemezes magyar Ossian HM hallható. Szeptember 2-án, pénteken a New York-i Kiss együttes mutatkozik be a magyar közönség előtt a Kisstadionban. A 80-as évek elejéig még festett arccal, különböző jelmezekben koncertező zenekar nemrég megjelent 21. nagylemezéről is játszik dalokat. A fesztivált a San Francis- có-i Metallica szeptember 11-i, vasárnap esti hangversenye zárja az MTK-pályán. Előttük a Pokolgép együttes lép színpadra. Akkor történt, amikor vizsgázók és felvételizők hada szállta meg a vonatot. Egy fiatal nő ki-kidug- ta fejét a Népszabadság mögül, miközben egyre türelmetlenebbül szegezte kérdéseit a szomszédjának. — Mi ez. az új státus? — Gondolkodj! — hangzott a kurta válasz. — És hogyan fogja ezt a két funkciót ellátni egyszerre? Győzi majd erővel, és ösz- szeegyeztethetö ez a szétválasztás elvével? — Fogja bírni, és össze is egyeztethető, ő maga mondta rögtön azután. Nem hallottad? — És mi lesz velünk? — Ne nyugtalankodj, most már elindultunk. az ácsorgás után, valahová csak eljutunk... — Volt egy príma jó bicskám, sörnyitó is volt rajta — mondja a mellettem ülő ötvenes férfi. —• Jöttünk haza a feleségemmel Münchenből, falatoz- gattunk, majd a szalvétát összefogtam és kiráztam a vonatablakon. Rögtön meghallottam a csörrenését... oda lett a remek bicska. — • Látja, legközelebb nem szemetel majd — kapta fel a fejét a beszédes hölgy. A férfi megnedvesítette torkát egy korty sörrel, aztán folytatta. — Tavaly Firenzében épp fel akartunk szállni egy buszra, hát leszakadt a hátizsákomról a felső csat, ami tartotta az egészet. Súlyánál fogva lezuhant a földre, és a tartórúd mellett végighasadt a vászon. Mind a száz kon- zervünk szétgurult, gondolhatod, hogy mi volt ott... Máskor Párizsba készültünk, álltunk a francia határnál. Látom ám, hogy egy kis vakarák kutya úgy szimatol, mint egy őrült. Végigvitték az egész kocsisoron, aztán a munka végeztével a gazdája valami fehér port adott neki a tenyeréből. Hát szép, rászoktatták a kábítószerre, nem hivatástudatból keres, hanem kényszerből. Tiltakoznak is az állatvédők. Lassan mindenki az anekdotázgató férfit hallgatta. — De hogy tegnap milyen érdekes történt velem, ezt hallgasd meg! Ügy Kecskemét tájékán bemegyek a mosdóba, látok egy női táskát a fogason. Belenézek, hát volt benne vagy száz darab ezres. Viszem a kalauzhoz, de jön velem szemben egy kisírt szemű nő. — Jajj, uram, megtalálta a táskámat? — Igen, de mondja, mi van benne? — kérdeztem. — Hát a rúzsom. — Belenézek, hát tényleg ott volt a rúzs. — Hol van már megint a Kovács?! — harsogta túl az ablakon betóduló leve- gőáramok moraját a diákokat kísérő tanárnő. — Menjetek végig újra a vonaton — mondta izgatottan. — Nem találjuk — újságolták a visszaérkezök. Ekkor bamba vigyorral az arcán előkerül a termetes Kovács is. Ki tudja, korínéi. A tanárnő azért tudta... — Add ide a cigarettádat! — szólt rá dühösen. — Nem adom! — hangzott a válasz. — Dehogyisnem! Mert kapsz akkora pofont, hogy örökre elmegy a kedved a bagózástól! — Azzal betuszkolta a nálánál kétszer nagyobb hetedikest a fülkébe. Nem tudni, mi történt, csak tompa puffanásokat lehetett hallani. Aztán csönd lett. Csönd egész a végállomásig. Tetszett nekem ez a bátor tanárnő. Eszembe jutott egy saját tanítványom, aki termetre feleakkora, mint én. Az elmúlt években falat bontott az iskolában, biciklit lopott, és nem tanácsos mellette elmenni a szünetben, mert erőteljes rúgásokkal adja diáktársai tudtára, hogy észrevette őket. ő az, aki miatt aggódva járnak be az anyák, gyermekeiket féltve szurkolásaitól, fenyegetéseitől. S ki tudja, miért, neki nem használ sem a kérlelő, sem a dorgáló szó. Vajon mi lenne a megoldás, hogy egyszer ő is eljusson majd valahová... Z. Z. Régmúlt idők emlékei Kiállítás készül az évfordulóra Valamikor szegényház is volt Monoron, fenntartásához a község lakói is hozzájárultak pénz- és élelmiszer-adományaikkal. A szinte napon- kén ismétlődő nemes cselekedetért a Pestvidéki Hírek 1925—26-os lapszámaiban a nevek felsorolásával Melicher János gondnok mondott hálás köszönetét. De volt Monoron a századforduló táján ispotály (kórház) is, bizonyságul szolgál az értékes fénykép, amely az ápolószemélyzetet ábrázolja. s az mind csupa férfi volt. A közelmúltban elhalt Kiss Pál örökösei adták át a fotókat Fehér Lászlónak, az üllői általános iskola igazgatóhelyettesének, a 700 éves évfordulóra készülő község honismereti baráti köre elnökének. Megjegyezzük, hogy az ápolók fehéres egyenruhája inkább hasonlított a tűzoltók formaruhájához. Sok más, a távolodó múltra emlékeztető, ma már a község életében történelmivé váló fénykép is a baráti kör birtokába került a Kiss-örökség- ből. Az ápolószemélyzet egyik tagja üllői lakos. A húszas évek elejéről származik az osztálytabló, amely az első osztályosokat ábrázolja — vannak vagy negyvenen — középen ül a nagy testű kántortanító Bimbó Pál. aki bizony padra húzatta a hanyag nebulót, úgy figyelmeztetve aa elhanyagolt kötelességére. Nem is volt rossz tanuló az osztályban, és a diákok még az utcán is előre köszöntek. A két fia bizony messze került a pedagógusok nemes hivatásától. Az öregebb — József — még térben is eltávolodott a szülőfalujától. Szegeden túl, Kiszomborban földművelő, jómódú parasztember lett. A fiatalabb a filmgyárban sta- tisztálkodott, ha a rendező mutatós, szép szál csendőrt akart láttatni a filmben, Bandit öltöztette be. Egyébként bértáncos volt az Arizona mulatóban. Székely Ferenc is oktatta, nevelte vagy harminc évig Üllőn a gyerekeket, népes osztálya közepén örökítette meg az egykori fényképész. Fia, lánya hű maradt a pályához. A papa nyugdíjas korában a pártszékház helyén működő hitelszövetkezetet elnökként igazgatta a megszűnéséig. A csoportképeken megfigyelhető, hogy az élénk tekintetű diákgyerekek milyen jólöltö- zöttek, valamennyiük lábán fényesre suvickolt a cipő, csizma alig látható a lábakon. Ügy látszik, a lábbelidivat akkor cipőpárti volt. Kevesen emlékeznek már Üllőn Vellasics György tanító úrra, egyik fakuló képen láthatjuk őt az osztályának tanulói között, szép házat építtetett a lebontott kántorház mellett, ahol hosszú ideig a Lengyel doktor lakott. Örök lakhelyéről is jó előre gondoskodott, a temetőbe kápolnát építtetett a családjának. Sok más képen a fotós a község eleven kulturális életét tárja elénk, népviseletbe öltözött csikóslányok, -legények sokasága, a hintón a büszke bíróné meg a tutyi- mutyi bíró, mint a Gárdonyi közkedvelt triójában a Kátsa meg a Durbints sógor mellett a Göre Gábor. Mert a soka- dal ómban bizony a rongyos ekhósszekér egész regiment cigánypurdét is cipelt. Kedves emlék ez mind. Egész halom kép a műkedvelő színpadok szereplőit örökíti meg, sok feledhetetlen, sikeres előadásra emlékeztetnek. Jólesik ezt látni szereplőknek, egykori nézőknek egyaránt. Megörökítették az új vasútállomást, ahol még a robbanás előtt a két halálos áldozatot követelő karbidgáz táplálta lámpa világított. Fehér László elmondotta, hogy a képekből a rendezés és az azonosítás után kiállítás készül, azzal a reménnyel, hogy a látottak után valakiknél a fiókokban akad olyan múltra emlékeztető kép, amely beleillik a „nagytablóba” és emlékezetesebbé teszi az évforduló fényes ünnepségét. Kiss Sándor