Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-15 / 194. szám
NAGYKŐRÖSI K^Cíwitm A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 194. SZÁM 1988. AUGUSZTUS 15., HÉTFŐ Válunk vagy nem? Ha már a házasság tönkrement... — Ha elfogadjuk azt as összehasonlítást, hogy a megromlott házasság olyan, mintha egy sötét, szűk szobában kellene tartózkodnunk, akkor a válással kapcsolatos új jogszabályok nem keltik-e a felekben azt az érzést, mintha á szoba ajtaját rájuk zárták volna? Nem érzik-e majd egyre fokozódó kényszerként, hogy menekülni kell? — kérdem a válóperes bírót. — Itt valami tévedés van, hiszen a közös megegyezéssel beadott válásók nem nehezedtek, csak bevezették a kétlépcsős eljárást, vagyis az első tárgyalás után harminc nappal van még egy, si::s ■— Erősen jelen van viszont a köztudatban a . háromévi különélés követelménye — kétkedem tovább. — Ez a közös akaratú bontóperek másik esete. Ha a házastársak igazolják, hogy három éve külön lakásban élnek, akkor a bíróság automatikusan kimondja a válást. .Egyébként csak akkor beszélünk a hároméves időtartamról, ha a házassági vagyonról is dönteni kell, de ez eddig is elég hosszadalmas volt. — Ha ez utóbbit vesszük figyelembe, mert ez a gyakoribb, akkor mégis kilátástalan az elváló}c helyzete napjainkban. — Ezt nem mondanám, mert a jog mindenkinek biztosítja a válás lehetőségét. — Vajon beszélhetünk-e egyáltalán válásról, amikor a felek továbbra is egy lakásban maradnak, gyermeknevelési és •közös anyagi ügyeik szinte gúzsban tartják őket? — Ez nem a jog problémaköre. A lakásügyet rendeletekkel sajnos nem lehet megoldani. Egyébként, ha látjuk, hogy nincs esély ezeknek a gondoknak a megoldására, tovább békítünk, igyekszünk rábeszélni a feleket a házasság fenntartására. — Mégis úgy érzem, hogy a válás azon kevesek privilégiuma, akik mellényzsebből ki tudják egyenlíteni a másik követeléseit, és az átlagember csődbe jut, ha a jog ezen vizeire evez. — A válás nálunk nem drága, lehet illetékmentességet is kérni. Nem úgy, mint Nyugaton, ahol erősen megcsappanhat a jómódban élők Vagyona. — Igen, ha van minek megcsappannia... De nálunk, vegyünk például egy kétgyermekes családot, ahol az anyának ítélik a lakást, a férfi távozik és fizeti a tartásdíjat is. Nem lehetne ilyenkor legalább a tartásdíjat megszüntetni az elhagyott lakás .fejében? Mozi Hétfőn a nagyteremben: A kis szemtanú. Színes amerikai bűnügyi film. Előadás 6 órakor. Most és mindörökké. Amerikai film. Előadás 8 órakor. A stúdióteremben: István, a király. Színes, zenés magyar film, fél 6-kor. A Cifrakert parkmoziban: A kis szemtanú, 21 órakor. — Nézze, sem a falat, sem' a fürdőszobát nem lehet megenni,' a gyerekeknek táplálékra és ruhára van szükségük, ehhez pedig az anya fizetése gyakran kevés. Egyébként ha van más ingóság, azzal ki lehet egyenlíteni a különbséget. Ha nincs, az, apa kérheti a volt feleség fizetésének 33 százalékos letiltását, vagy megosztozhatnak a gyermekeken is, így csak különböze- tet kell fizetni. De van mód arra is, hogy áz apa a lakás ráeső részenek ellenértékét az. egyik gyermek tartásdíjának elengedésében kapja meg. — Ügy érzem, hogy a térvény a nők pártján áll. — Szó sincs róla. A törvény gyermekpárti. — Mégis, ha egy családapa válókeresettel fordul a bírósághoz és kéri gyermekeinek nevelési jogát, és ezzel együtt a lakás kizárólagos használatát, valószínűleg nincs semitii esélye. Míg, ha egy nő teszi ugyanezt, követelésének helyt adnak. — A gyermekeket mindig annál a szülőnél kell elhelyezni, akinél a fizikai és szellemi fejlődésük biztosítva van, egyébként nem ritka, hogy az apához kerülnek. — A megítélésnél nem játszik-e döntő szerepet, hogy a válóperes bíróit nagy része nő? — Saját életviteléből, élményanyagától és nemétől senki sem független, de minden esetben az objektivitásra törekednek. ::::a Sül — Dr. Szilágyi Vilmos írja — idézem a pszichológust —, hogy a korszerű házasságban a házastársak a külön élélményekből nyert energiát is betáplálják házasságukba. Nem járhatóbb út a nyitott házasság, mint a válás? — Hogy ez általánosan is elfogadott legyen, egészen más etikai alapokon kellett volna nevelődnünk. Én a házasság pártján állok. Ami pedig véglegesen elromlott, azt meg kell szüntetni, energiát pedig nyerjen az ember a. következő házasságból. Hiszek a házasság jövőjében, nem találtak fel még jobbat. — Ismét idéznem kell. Mis- kolezi Miklós ezt írja: Nem tudjuk és főként nem próbáltuk felmérni. ,milyen társadalmilag is hasznosítható erők szabadulnának fel egy megélhető új szerelemben. — Erről nincsenek adataim, ha valakinek megfelel, hogy láthatatlan messiása legyen a másik megromlott házasságának, akkor csak tegye... — mondja búcsúzóul a bíró. — És ne felejtse, hogy a nevemet ne írja' ki. — Nem fogom, de hadd kérdezzem meg, rni a véleménye a névtelen bejelentőkről? — Semmi, legalább fény derül sók visszás dologra. | — És nem ítéli el őket? — Nem, én nem szoktam elítélni senkit... Zimonyi Zita Program az egészség megőrzéséért Látogatottabb manapság a patika Nagykőrös és vonzáskörzetében élők egészségi állapotáról meglehetősen komor hangulatban szoktunk beszélni. Már csupán felületes egyéni benyomásaink is azt súgják, hogy enyhén szólva rossz a helyzet, orvosaink statisztikái pedig egyértelműen meggyőznek bennünket erről. Gyógyszer 12 millióért Kétszeresen bántó az, hogy nemcsak szűkeb b pátriánkban van ez így, a Pest megyei és az országos .útmutatások is mindegyre aggasztóbb képet festenek. A járóbeteg-ellátás egyes mutatói szerint az orvosi ellátásra az igény meghaladja az országos szintet. Hogy romló a tendencia,. azt a táppénzes napok számának alakulása jelzi elsősorban, és a gyakoribb megbetegedések, illetve a súlyosabb, nemegyszer a rokkantsághoz vezető állapotokkal függ össze. A múlt évben 231 ezer alkalommal történt, betegellátás a szakrendeléseken, az ezt megelőző évhez viszonyítva 8—15 ezres nagyságrendű emelkedéssel. Nyársapáton 75,00, Kocséron 6700 ellátás volt. Az előbbi helyen nagyjából azonos a betegforgalom, Kocséron valamicskét csökkent. A vonzáskörzetben ösz- szesen 227 ezer volt a múlt évben kiutalt táppénzes napok száma a két községben együttvéve meghaladja a 30 ezret. Aggasztóan fokozódik a gyógyszerfogyasztás. ■ összefüggésben a romló egészségi állapottal', és nem kevésbé a helytelen, sok esetben szokássá vált fogyasztással. Három évvel korábban 10,8 millió forint értékű gyógyszert forgalmaztak a körzetközponthoz tartozó patikák, tavaly már kevés híján 12 millióra rúgott ez az összeg. A lakosság valamennyi korcsoportjában magas a halálozások száma. Csökkent az él- veszületések aránya, a koraszüléseké lényegében változatlan. Városunk lélekszámának fogyatkozása a fentiekkel is Nagykőröstől Isztambulig Hat nap guruló szállodában Szombaton reggel izgatott, jó kedélyű, jól felszerelt társulat gyülekezett a nagykőrösi autóbusz-pályaudvaron, a szép, modern autóbusz mellett, amely hatnapos útra indult Törökországba. A kényelmes üléseken 45 utas foglalt helyet. Útjukat az áprilisban már Törökországba indított hasonló törökországi csoport látogatása, s az utasok jó szájpropagandája előzte meg. A felcsigázott érdeklődés érthető, hiszen a 6 nap alatt Jugoszlávián keresztül egészen Isztambulig gördül velük az autóbusz, s így sok látványos élményben lesz részük. Talán az sem okoz majd különösebb gondot az utasoknak, hogy a hat napig az autóbusz lesz az otthonuk. A kedvező anyagi feltételek biztosítása érdekében úgy szervezték az utat, hogy szállodára nem lesz szükségük, mivel az éjszakákat is az autóbuszban tölthetik, ahol miközben messze tájakat szelnek át, megfelelő kényelmet biztosító pihenőhelyek állnak az utasok rendelkezésére. A törökországi kirándulás iránt mutatkOLj nagy érdeklődés arra készteti a szervezőket, hogy őszre újabb túrát készítsenek elő. K. Z. A bizalotn: minden emberi kapcsolat alapja. Akkor igazi, ha kölcsönös. E fogalom nem csupán a másik ember felé irányuló érzésünket jelöli: a körülmények kedvező alakulásába vetett hit, a bizakodás szintén bizalom. Ha túlságosan megbízunk valakiben, vagy valamire biztosan számítunk, könnyen csalódás érhet bennünket. A túlzott bizalom, naivság, hiszékenység, talán felelőtlenség is. A kijózanító valóság azonban gyakran leckéztet meg. Mint a közelmúltban engem is. Azon a pénteken ugyanúgy vásároltam, mint mindig; degeszre tömött szatyraimat nyugodtan a kerékpáromon hagytam, valamelyik alján a pénztárcáimnál, benne 100-150 forintnyi aprópénz. Mikor néhány perc múlva visszatértem, biciklim íelmálházva és hűségesen várt rám a tűző napon. Hogy a pénztárcám hogyan került mégis a csomagjaimtól néhány lépéssel távolabb, máig sem tudom. Bar amikor fölemelTanulópénz tem a ■ földről, és gyanúsan könnyűnek éreztem, már sejtettem; nem csupán kiesett. Vagy ha mégis, hát nagyon furcsán, mert a pénz. az utolsó fillérig eltűnt belőle, a többi holmim, az igazolványok és apró kis kacatok pedig szerényen ott lapultak a helyükön. Ök talán az egyedüli szemtanúk — de nem vallanak. Mi történt? Talán a kánikula — gondoltam bosz- szúsan és jókedvűen —, a nagy meleg teszi: a sok apró kigurult és szublimá- lódott. Csak így lehetett, mert nyomtalanul tűnt el... Itthon újra végigpergettem az elképzelt eseményt, leszűrhettem tanulságokat. A közmondások bölcs tükrében így festett az eset: Rossz pénz nem vész el. Ha mégis történik ^ ilyen, az már önmagában bizonyíték; az a pénz csak jó lehet. (Bízhatunk tehát higgadt, középkort megért fizetőeszközünkben.) Alkalom szüli a tolvajt. S amíg családi házak elől vagy azok udvarából (!) is nyomtalanul eltűnhetnek lezárt kerékpárok; vagy amíg egy ilyen alkalmi munkás úgy sétál el az udvarról, hóna alatt egy felfújt gyermekmedencével (amelyből még a vizet sem volt rest kiönteni), mintha most vásárolt, jogos tulajdona volna, addig valóban érhet minket — kárunkon, bosszúságunkon túl — vád is; mi adtunk lehetőséget az alkalmi tolvajoknak. Engem mégis nagyon elgondolkoztat: miért törvényszerű, hogy ez az alapvető emberi érték, a bizalom is ilyen rohamosan devalválódjék? Mire építsünk, ha az alap énnyi- re bizonytalan? Végül: az élet nagy tanítómester. S ha az én ertetlen naivságom, nehéz felfogásom csak úgy for-, málható, ha a Mester különórán korrepetál, bajlódik velem, ezért “fizetnem kell. E gyébként azt hiszem,a tanulópénzt, még ha gyakran apróra váltva is, mindannyian fizetjük egész életünkön át. B. T. összefügg, nem csupán szociológiai vetületű. Az élveszü- letések aránya 1—3 tizeddel kisebb a halálozásokénál. Az 1984—86 között regisztrált adatok voltak elérhető közelségben, de ez aligha változtat a lényegen. Két év alatt félezerrel csökkent Nagykőrös lé- lekszéma, ' Kocséré 117-tel, Nyársapáton úgy tűnik egyensúly van. Kétségkívül megérne egy részletesebb elemzést, miért' jobb Nvársapáton e vonatkozásban is a helyzet. Természetesen a népesség számának alakulását‘több más tényező is befolyásolja, miként az egészségi állapot romlását is. Jórészt a helytelen életmód, a környezeti, ártalmak sorolhatók ide. az öröklött biológiai adottságok, illetve az egészségügyi ellátás színvonala együttesen is kevesebbszer okolható emiatt. Legyen igény Ismét csak megerősíthetjük az egészségügy dolgozóit, funkcionáriusait álláspontjukban, miszerint az áldatlan állapotokon csak jól összehangolt, hosszú távra szóló, a lakosság egészének aktív részvételét igénylő egészségmegőrző program keretében -lehet túlhaladni. Többnyire ismeretesek az ide vonatkozó városi tervezetben foglaltak, amiben központi helyen szerepelnek a szűrővizsgálatok, melyek rövidesen kiegészülnek a hipertó- wia-programmal is. Ám, tudjuk azt is, hogy bármennyire következetesek, át- fogóak, feltáróak ezek a kontrollok, önmagukban nem képesek a javarészt a helytelen életmódból, szokásból „újratermelődő” kóroknak gátját vetni. De maga- az egész egészségvédő programnak is csak akkor várható eredménye, ha apró kollektívák igényévé válik mindennapjainkba való beépítése. „A szervezett egészségügyi nevelést már az óvodában', iskolában el kell kezdeni” — hallom a pedagógusoktól. Annyira igaz, és sokat hallott megállapítás ez, hogy már r :m is fontolgatjuk. Miért? .Nos, azért, . mert szólammá degradálódott, mondván úgysem fér-bele az agyonzsúfolt tanmenetbe. Nem is belezsúfolni kellene, hanem méltó helyre ültetni, ha- kell felváltva a tananyagnak azt a részét, amelynek uram bocsa’ nem tudása árán egy generáció egészségben nő fel. A pedagógusok tehát sokszor feltételes módban kénytelenek fogalmazni, jelezvén, hogy személy szerint a jelenlegi helyzetben többre nemigen futja erejükből, tenni az egészségügyért. Pedig ha már az állami költségvetésben a szükséglethez mérten oly kevés az egészségügy fejlesztésére fordítható pénz,'legalább .ésszerűsítsünk. könnyítsünk az ügy érdekében ott. ahol lényegében nem kerül az egy fillérbe se. Tartok tőle, hogy egészség- védelmünk bástyáit most sem ott erősítgetjük, ahol elsősorban kellene: a szó legnemesebb értelmében vett közösség oldalán, a családnál. Márpedig ez' az egyetlen társadalmi szerveződés, ahol összességében a jó szóval, példával, vagy szigorral de bizonyosan vérré válik korunknak e nagy problémája. Elveszett státusa Látványos és gyors eredményre nyilván nem számíthatunk, főleg ha meggondoljuk, hogy a családnak sirfcs már meg eszmei síkon acélerős kohéziója, elveszett státusa. De most már a továbblépés gondja is sürget, hogy visszakapja méltó szerepét. Súlyos ügyeink közt ezt a törekvést nem érezzük elég kifejezőnek. My. J, ..................1 +■ <Z. ' mm Sporthírek Mini leány villámtornán Leány utánpótlás kosárlab- dásaink Szarvason teremben mini villámtornán vettek részt. Számukra továbbra is szokatlan és zavaró' volt, hogy minimagasságra állított, palánkra kellet játszaniok (ilyen még mindig nincs városunkban!). Három csapat mérte össze erejét. 2X15 perces tiszta játékidejű mérkőzésen. Csak 1976. szeptember 1. után születettek szerepelhettek. Szarvasi 3. szánni DSE— Nagykőrösi Kgy. Kinizsi 40-27 (18-11). Nagy volt az iram. Az idegeskedő körösiek nem tudták tartani az általános iskolás diákolimpia országos döntőjében is szerepelt vendéglátók kulcsjátékosát. Nagykőrösi Kgy. Kinizsi— Pusztaföldvári isk. 33-17 (25-8). A kinizsisek sokkal bátrabban és főieg az első félidőben jobban is játszottak Békés megyei ellenfelüknél és megérdemelten győztek. A második helyezést megérdemelten kivívott konzeives kislányok (zárójelben az elért összkosarak száma): Csom- bai Anett (4), Zsuzsandor Anikó (14), Kovács Rita (14), Dér Edit (2), Zatykó Helga, Fajka Ivett (2), Horváth Mariann (6), Béja Julianna (8), Martinovics Anita (8), Orbán Renáta (2), Demeter Brigitta és Tánczos Ágota. , Barátságos mérkőzés, negyedik osztályt végzettekkel: Szarvasi 3. számú DSE II.— Nagykőrösi Kgy. Kinizsi II. 30-8 (11-4). Nagykörösiek: Körtési, Országit . (2), Sebestyén, Privigyei (4), Demeter B.; csere: Szilágyi (2), Szabó B., Szentkirályi. A lelkes Körösiek szünetig jól tartották magukat, de fordulás után az ezen a találkozón is szereplő ottani testnevelő házaspár rendkívül tehetséges és ijgyes kislányának játéka és eredményessége döntő volt. A számszerű különbség erősen túlzott. Az 1987/88. évi'Pest megyei serdülő leány kosárlabda-bajnokság végeredménye a következő: 1. Monori Gimn. 6 5 J 563:3*0 11 2. Nagykőrösi G. 6 5 1 397:154 11 3. Ceglédi Gimn. 6 2 4 169 :417 8 4. Váci Közgazd. DSK 6 — 6 113:131 « Azonos pontszám után a monoriak egymás elleni össz- pontkülönbsége +20 és a körösiek —20, s ez döntött. A második helyen végzett nagykőrösiek: Görbe Zsuzsanna, Szabó Szilvia, Csányi Ildikó, Orbán Krisztina, Érsek Mónika, Bisztricsány Dóra, Németh Ildikó. Pankovils Mónika és Ábrahám Rita. Felkészítő testnevelőjük: Szentgróti Antal. A kosárlabdasport váro- sunkbeli híreihez tartozik még, hogy augusztus végén az NDK-beli kosarasok, szeptember elején pedig a csehszlovákok jönnek Nagykőrösre, barátságos nemzetközi férfitalálkozókra. Szeptember második részében pedig a kinizsisek mennek az NDK-ba viszontlátogatásra és közös felkészülésre, JÖ KABALÁK VOLTUNK Mármint az Évig Ceglédi VSE vízilabdásainak, akik a szómszéd város strandfürdőjének időszakos bezárása miatt városunk strahdján tartották edzéseiket és hazai bajnoki mérkőzéseiket. Kieső helyen álltak, amikor Nagykőrösre jöttek. A korábbi itteni találkozók után a hajrájuk is .jól sikerült: az élcsoportból MAFC-ot 1 góllal, az Egri Vízműt 9:7-re legyőzték és a Csatornázási Művekkel 9:9-es döntetlent játszottak. Végül tíz csapat közül hatodikok lettek az OB II. A-osztályában. S. Z. ISSN 0133—2708 (Nagykőrös! Hirla, I