Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-16 / 169. szám
Faiskolában Tizenkét hektáron 40 ezernél több örökzöldet, díszfát, díszcserjét nevelnek a Parképítő Közüzemi Kisvállalat díszfaiskolai ágazatában. Kulcslyukon Közéleti? Nemrégen folytatásos cikkben számoltunk be a szomszédos nagyközségbeli körzeti orvosok viszályáról. Erre reagált most albertirsai olvasónk. A levél végére, ahol nevének illene következnie, ezt kanyarította: Egy közéleti személy. Nem szeretem a névtelen közéleti személyeket. Pedig sejtem, hűvös szobákban, gondosan bereteszelt ajtók mögött, csapatostul munkálkodnak. Óvakodom tőlük, mert kulcslyukon át leselkednek a világra, de vélik, tágas ablak az. Tartok tőlük, mert lehetősségükből pusztán a névtelen levélre futja, s hiszik, ez a közélet. És különösen félek attól a névtelen közéleti személytől, aki ítéletet mond: lándzsát tör az egyik ember mellett, s pokolba küldené a másikat — mint ez az albertirsai is —, de retteg, hogy maga is megítéltessen. V. S. ínon A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 169. SZÄM 1988. JŰLIUS 16., SZOMBAT Állták a próbát Másodszorra még szebb lett A Kossuth Gimnázium leánykara a napokban indult a 13-ik Bartók Béla nemzetközi kórushangversenyen — erről lapunk hasábjain is beszámoltunk —, ahol várakozáson felül szerepelt az együttes. Erről beszélgettünk Soltész Nagy Lászlóné karnaggyal. — Debrecenben igazi fesztiválhangulat fogadta valameny- nyi részvevőt. A 3 ezer énekes végigvonult a főutcán, kétoldalt a város lakói sorfalat alkottak ; bravóztak. Gyakran elhangzott, hogy hajrá Cegléd! Talán ismerősök lehettek, persze az is elképzelhető, hogy a szép kislányaink tetszettek nekik. A művelődési központ előtt mindenki együtt énekelte Bárdos Lajos egyik művét. — Valóban olyan kitűnő kórusok jöttek el erre a hangversenyre, mint ahogy azt a szervezők beharangozták? — A fellépésünk előtti este értesültünk arról, hogy a rendezők elsősorban azokat az énekkarokat hívták meg, amelyek Európában már valamilyen fesztiválon díjat nyertek. Az ötvenkét együttes közül harminc ilyen volt. A szakemberek szerint talán még soha nem rendeztek ehhez hasonló magas színvonalú versenyt Debrecenben. — Milyen érzés volt ebben az erős mezőnyben színpadra lépni? — Miután mi a második napon szerepeltünk, az elődöntőben, szerencsére fel sem foghattuk, hogy milyen fantasztikusan éneklő kórusok vannak. Egy csodálatos kötelező számmal kezdtünk, igazán szépre sikeredett. Egyszer csak hirtelen csengőszó szakította félbe a produkciónkat. Ledöbbentünk. Azt vettük észre, hogy a zsűri tanácstalanul táblából, és közben megkértek minket, menjünk le a színpadról. — Abban a pillanatban mire gondoltak? — Valami iszonyú dolog Gyilkos kos A gazdáját ölte meg A sors ostoba játéka, hogy 1988 nyarán az abonyi Kospart dűlőnek éppen egy kos szerzett hírnevet. Kummer Istvánná azon a délutánon a ház körüli jószágok napi menetrendjével volt elfoglalva. Teheneit hajtotta haza a tanyába, az egyik már meg is lelte a helyét az istálBecsület — szavunkra Ne eszperente nyelven! Dárki elmesélhetné egy napjának történetét eszpe- " rente nyelven, azaz csupa e-betűs szóval. Például így kezdhetné: Felkeltem reggel, cekkerrel lementem, kenyeret s tejet vettem, megettem, s eltelve remek kedvvel felkerekedem, expresszlevelet menesztettem Szegedre kedvesemnek... Ugye mennyire egyhangú így? Pedig harmonikus, szép a magyar nyelv zenéje! Mivel gyakori az e előfordulása (a folyamatos beszédben 100 magánhangzó közül 26), ezért tudatosan kell megkomponálnunk mondatainkat, hogy változatosabban hangozzanak. Például az e—ö-hangváltással. Ez a folyamat, az ö-ződés (nem összetévesztendő a tájnyelvi ö-zéssel: Az embörök möggyet öttek) már a nyelv történetének korábbi szakaszában megkezdődött. Így lett a ser sör, a perkelt pörkölt, a megett mögött, a féld föld, a szeg szög. Nyelvtudós költőnk, Vörösmarty Mihály a tekéletes szó helyett javasolta a tökéletest, mert — mint írta — „az e hangok szaporítására a magyar nyelvben semmi szükség.” Alakpárok születtek, használatukban ingadozás tapasztalható. Ilyenek: csend-csónd, csengő-csöngő, fel-föl, felesleges-fölösleges, gyenge-gyönge, per-pör, seprűsöprű, tejfel-tejföl, temérdek-tömérdek, veder-vödör stb. Természetesen mindkét alakváltozat helyes. Hangulati értékük, stilisztikai szerepük lehet más. A jobb, kellemesebb hangzás érdekében „játszhatunk” velük, váltogathatjuk őket. Ezt a variációs készséget gátolja azonban egy hamis felfogás, talán kissé sznob, úrhatnám gyakorlat, miszerint az ö-s hangzás népies, falusias, tehát az alacsonyabb műveltség kifejeződése. Ezért erőltetik sokan az e-ző „városi” nyelvet”, az affektáló beszédet. (Sajnálom azokat az egyszerű, ép-szép beszédű embereket, akik bejőve a városba, a hivatalba, „úriasan”, e-zve akarják előadni mondandójukat, hogy jobb benyomást keltsenek Nem az ö hibájuk ez a helytelen, személyiségtorzító szokás!) Hasonlítsuk össze ezt a két mondatot: Feleslegesen mentem fel az emeletre. Fölöslegesen mentem föl az emeletre Melyiknek a hangzása lágyabb, ringatóbb, muzsikálóbb? Költői Ádám lóban, s a hatvanesztendős asszony indult vissza a másikért, amikor a kerítéshez kikötött kos leterítette. A szokásos tolató mozdulatok után teljes erővel rontott neki Kum- mernének, a földre döntötte, s bár a szerencsétlen asszony próbált menekülni, fölállni, de a kos nem adott esélyt, fejjel többször is a fekvő emberre ütött. A szomszédok látták ugyan, mi történik, de az esemény olyan gyorsan játszódott le, hogy már nem tudtak beavatkozni. Kummer Istvánnét a mentők kórházba szállították, de csupán egy nappal élte túl a kos támadását. volt. Értetlenül néztünk egymásra, magunkba roskadtunk. Mit követtünk el, mit csináltunk rosszul? Nem azt énekeltük, amit kellett volna? Most mi van, diszkvalifikáltak bennünket? Teljes bizonytalanság. Tíz perc technikai szünet következett, amelynek végén megtudtuk, hogy a zsűri nem a mi anyagunkat kapta meg. Ezért aztán az egész műsort még egyszer elénekeltették velünk. — Mi játszódott le azokban a kínos percekben az öltözőben? — Az én idegeim felmondták a szolgálatot: és sírtam. A lányok aranyosan segítettek, hogy talpra álljak. Azt mondták, ez másodszor még szebb lesz, bízzak bennük. Szerencsére az ő fiatalságuk, lendületük és egy kicsit a tapasztalatlanságuk — nem érezték úgy a szituáció veszélyét — átsegített a holtponton. Teljesen váratlanul bejutottunk a nagy döntőbe. Ez túlszárnyalta a legmerészebb álmainkat. — Hogyan tovább? — A legközelebbi, békéstar- hosi versenyen szeretnénk ptt lenni, s reméljük, hogy jövőre már talán külföldre is eljutunk. — És Debrecenbe? — A lányok számára ez a néhány nap felért azzal, mintha' k'áráhtérba zártam volna őket. Díjazom, hogy zokszó nélkül tűrtek mindent: a déli csendes pihenőt, hogy este 8 órakor már ágyba kellett bújni, egy fagylaltot nem ehettek ... Talán ilyen komoly versenyre nem szabad menni, ahol ekkorák a követelmények. Viszont, ha arra gondolok, hogy a záróhangversenyen háromezer énekes adta elő Händel Hallelujáját. Vagy amikor a stadionok és arénák hangulatát idéző olézások söpörtek végig a termen — ez valami leírhatatlanul szép volt. Fehér Ferenc Megérkezett a gabona Az árpával szinte egy időben érkeztek az első búzaszállítmányok is a ceglédi tárházba. *5% w Ceglédről a Lenin, Albertir- sáról a Szabadság. Csemőből a November 7. Termelőszövetkezet volt ebben az aratási idényben az első szállító. (Apáti-Tóth Sándor felvételei) Mégsem igaz a hír? A kutyák ma megméretnek Egy fiatalember hozta a hírt a napokban, szerkesztőségünket személyesen keresve fel. Az első pillanatokban nem is nagyon értettem meg, hogy mit akar, annyira szokatlan volt az, amit kért. Farkas Sándorra hívta fel a figyelmünket, a ljubljanai győzőre, aki a magyar ebtenyésztők egyesülete helyi szervezetének a tagja. Éspedig azért szólt a versenyző érdekében, mert úgy tudta,, hogy az ebek idei, legközelebbi világbajnokságára az egyesület Farkas Sándort is benevezte, majd nemrég ezt a szándékát megváltoztatta. A visszalépés oka állítólag az volt, hogy a ceglédi versenyző nem német juhászkutyával indulna a hárompróbás versenyen, hanem egy mudi- val, vagyis korccsal. Eszerint „szakmai féltékenységből” eredő megkülönböztetés miatt esett volna ki a versenyző a lehetséges három nevező közül (?). Farkas Sándort otthonában kerestük fel, s ébresztettük akaratlanul is, mert előző éjszaka szolgálatban volt négylábú társával. Meglepte őt a fogadatlan prókátor szerkesztőségi látogatása, bármennyire jó szándék vezette is. Azt azért elismerte Farkas Sándor, hogy valóban fölmerült az ő, illetve Tücsök kizárásának gondolata, mert nincs versenyképes német juhászkutyája. Azonban végleges dön« tés tudomása szerint még nincs. Ugyanis szombaton — ma — Veszprémben tartják a Magyar Ebtenyésztők Országos Szövetsége nagy versenyét, ahol az ország legjobb kutyái mérik össze erejüket, tudásukat nyomkövetésből, fegyelmezettségből és őrző-védő ismeretekből. Tehát Veszprémben mérettetnek meg a négylábúak, s az ott elért helyezések alapján döntenek majd az egyesületek, hogy „kik” képviselik hazánkat a világbajnokságon az idén. Aszódi László Antal Fölülnézetből olyan a járda ilyenkor nyár idején, mint egy szellő ringatta virágoskert. A szivárvány minden színe megvillan a lenge blúzokon, szoknyákon. Ideje most már a végére járni, honnét ez a sok divatos hosszú és rövid ruha. Talán a ceglédi nők is az „azonnali vásárlás” elve szerint járják az országot, mint a boltvezetők? Magyarázatot kapunk majd a mozi melletti butikban — gondolom. m. w — Mi a sláger mostanság a női öltözködésben? — kérdem, de válasz helyett inkább útirányt mutatnak az ajtó felé. — Hagyjanak minket békén! Jó? — kísérőszöveggel. Így aztán a Körösi úti Marika butikban folytatom a tudakozódást. — Sajnos mióta felbontották az utat, nálunk is megszűnt a forgalom — mondja az eladónő. Eddig legalább bebetértek hozzánk, akik Kecskemét felől jöttek, de most már ez sincs Különben is a vidéki ember ebben a gazdasági helyzetben inkább kukoricaföldet vesz, nem ruhát. Sokáig eljárnak egy szoknyában, blúzban, nem úgy. mint Pesten, ahol szórakoznak, színházba mennek. De magán azért jópofa ez a kis ruha. Varrónőmet faggatom, aki Pierre Cardin és Zajcev erényeit testesíti meg számomra. — Megcsappant-e a kunDivatlesen Inkább kukoricaföldet vesznek csatftok száma az elmúlt időszakban? — Igen. Jobban meggondolják az emberek, hogy mire költsék a pénzüket, inkább vesznek egy kiló húst, legalább jóllaknak, a ruha meg kimegy a divatból, elég belőle a szükséges. De az igényesek nem mondanak le róla, inkább nem költenek másra. Olyan ez, mint a szenvedély. Emelik a dohány és az alkohol árát, mégis veszik. Tovább kérdezősködöm a Teleki utcai méteráruboltban. — Ennyire változatos már régen nem volt a divat — tudom meg Tukacs Endrétől és feleségétől. A bokáig érő éppúgy kelendő, mint a nagyon rövid, ezért aztán minden mennyiségben viszik a selymet. Főleg a pasztellszíneket kedvelik. Van is bőven belőlük, mert főként erre specializálódtunk. Egyenesen a selyemgyárból hozzuk a kisebb végeket, ezért olcsóbban is adjuk, mint máshol, feltéve ha van, mert ceglédi viszonylatban nemigen konkurál velünk senki. Tünde, a fiatal laboránsnő épp segítséget kér és kap a szabáshoz, egy alkalmi ruhát szeretne készíteni. — Régen varr? — szólítom meg. — Nem, de muszáj rászánni magam, ha szépet és egyedit akarok. Először olcsó anyagokon próbálgattam, most már megy... A barátnőim is így csinálják. W — A butikban nincs qz igényeinek megfelelő? — Nem őrültem meg, hogy ott vásároljak! Így ötödany- nyiból kijövök. — Ez a jól szabott lila ingruha is saját munka? — A, dehogy, ezt a turkálóban vettem, még tavaly, harminc forintért. Nos, talán eljutunk végre a magyarázathoz. Irány az Áfész olcsó áruk boltja! — Gyakran vásárol itt? — faggatom az egyik elegáns középkorú hölgyet. — Nemcsak gyakran, hanem mindig. Ebédidőben átszaladok, szétnézek, igyekszem a bálabontásnál itt lenni. A télikabátpm is innen származik, sőt a lányom ruhái is. — Jó, jó, de ezt a finom hímzésű selyemblúzt bizonyára nem itt vette? — De igen, tavaly húsz forintért, még akkor olcsóbb volt kilója a ruháknak, és ez igazán csak néhány deka. Most négyszáz forint egy kiló áru. A többiek is csak fokozzák álmélkodásomat, mutatva innét származó, divatos és mégis filléres öltözeteiket; miközben most is nagy csomagokat gyömöszölnek szatyraikba három-négyszáz forintért. — Tudom, hogy nagyon időigényes ez a típusú vásárlás, de megtérül — tájékoztat Palásti Mihályné boltvezetőhelyettes, és az is biztos, hogy az itt vásárolt ruhájával nem fog szembetalálkozni senki. — Eddig maga kérdezett, kedveském — szólal meg Józsi bácsi, aki az eladásnál segédkezik. Most, hadd kérdezzek én. — Hol volt eddig, vásárolni miért nem jár hozzánk? 4% W Az utcán kolléganőm jön velem szemben. — Mondd, te varratod, vagy vásárolod a ruháidat? — kíváncsiskodom. — Megmondjam? — mosolyog titokzatosan. — Nem, majd kitalálom: Turkáló! — Igen, eltaláltad — bólint megelégedéssel. Zimonyi Zita ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap)
