Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-04 / 133. szám
4 1988. JUNIUS 4., SZOMBAT nek szert, így több költőpénzük lesz. Az üdülés végén a gyöngyöket a gyöngybankban forintra váltják vissza. Nyár végi sátoros tábor szintén Pest megyei helyszínnel az a három turnusban folyó oktatás, ahol a vízi túrák irányítására képes diáktúraveze- tök képzése történik. A sződ- ligeti képzési központban egész napos elméleti és gyakorlati foglalkozások biztosítják a vízi túrázáshoz nélkülözhetetlen ismeretek elsajátítását. A tábor résztvevői legalább két hajónemben vizsgáznak majd vízi közlekedési ismeretekből, és megfelelő eredmény esetén vízi diáktúravezetői minősítést kapnak. Hasonló tanfolyamoknak ad otthont néhány turnusban Baja és Tokaj is. Végül az önállóan országjárásra, kirándulásra indulók számára fontos információ: a KISZ KB Építőtáborok Titkársága olcsó szálláslehetőséget biztosít az ország számos idegenforgalmi központjában működő diákhoteljeiben. Egy éjszaka ára 90 forint + 15 százalék áfa, de a diák- igazolvánnyal rendelkezők további 20 százalék kedvezményt kapnak. Megyénkben Szentendrén található ilyen szállás: a Somogyi—Bacsó parton a Duna-parti Diákhotel június 1. és augusztus 31. között várja a vendégeket. Mit bír ki egy bioszféra-rezervátum? Nagy Lajos király az ODOT-on Pályázat Horizont Az Állami Ifjúsági és Sport* hivatal és a KISZ Központi Bizottsága ifjúsági letéti számlát alapított a fiatalok szabadidős tevékenységének támogatására. Pest megyében e Horizont névre hallgató számla kezelésére szakértői csoport alakult. A kuratórium 1988-ban három kategóriában hirdet pályázatot támogatásának elnyerésére. Az első csoportban a cél autonóm gyermek- és ifjúsági közösségek, helyi egyesületek és társaságok működésének ösztönzése. Itt önszervező, tevékenységüket önállóan meghatározó közösségek pályázhatnak különféle szabadidős elfoglaltságok, szakmai elképzelések, illetve az egészséges életmódot elősegítő programok térítendő és visszatérítendő megvalósításával. Vissza nem térítendő és visszatérítendő céltámogatást egyaránt igényelhetnek a jelentkezők. A második kategóriában Intézmények, szervezetek pályázhatnak gyermek- és Ifjúsági közösségek programjainak, akcióinak támogatására. A kuratórium különösen pártolja majd azokat az elképzeléseket, amelyek a fiatalok életkörülményeinek javítására, különféle humán jellegű szolgáltatásokra, az egészség- megőrzésre, a politikai kultúra fejlesztésére irányulnak. A pénz odaítélésénél meghatározó szempont az is, hogy a tervezett tevékenység ne egyszeri rendezvényekkel, hanem folyamatosan segítse szakmailag és anyagilag a gyermek- és ifjúsági közösségek önállósodását, kezdeményezéseik megvalósulását. A kategóriában visszatérítendő céltámogatást lehet kapni, legföljebb 190 ezer forintig, a visszafizetés határideje két év. Végül a harmadik kategória célja a közösségi videózás, a videotechnika közösségi fel- használásának, elterjesztésének támogatása. Benevezhetnek dokumentumfelvételek, -műsorok készítésére alakult közösségek, videós szakkörök, a lakóhelyi kábeltelevíziózás ki- fejlesztésén munkálkodó csoportok, és már működő, s anyagaik bővítésére törekvő videotékák egyaránt. Pályázni vissza nem térítendő és visz- szatérítendő céltámogatásra lehet. A pályázatokat három példányban a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár címére (2000 Szentendre, Engels u. 7.) folyamatosan lehet küldeni, Horizont ifjúsági közösségi letéti számla megjelöléssel. Az elbírálás ugyancsak folyamatosan történik, a szakértői csoport nyilvános ülésein. „Bosszantó, ha sehol egy kégliM Teknősbéka űzte Akhilleusz Milyen ma Magyarországon az ideális fiatal? Megtudhatjuk, ha figyelmesen tanulmányozzuk a napisajtót, és nem tévesztjük szem elől a hangsúlyokat. Elsőbben is természetesen arra kapunk választ, milyen a nem ideális. Panaszkodik, hogy egyetemista létére majdhogynem nyomor szinten él, ám hazafelé a vonaton walk- mant hallgat és mogyorós csokoládét rágcsál. Sztrájkba lép, mert drága a menza, de közben szégyentelen módon a zöld- babfőzelék mellé odaállít a tálcájára egy üveg kólát. Lássuk ezek után az ideális ., «mi» változatot. Magától értetődően egyetemre, jár, hiszen ő gazdasági kibontakozásunk záloga, a magasan kvalifikált munkaerő. Az egyetemen energiáját kizárólag a tanulásba fekteti, nem nyüzsög, nem sztrájkol, nem szerkeszt faliújságot, nem kérdőjelezi meg oktatóinak felkészültségét és szakmai hozzáértését. Hamar családot alapít, nem botrán- koztatja meg szexuális kicsapongásaival a józan felnőtttársadalmat; tanulmányi ideje alatt viszont tartózkodik az utódok nemzésétől, nem terheli meg szociális és egyéb segélykérelmeivel a nehéz korszakát élő költségvetést. Ám mihelyt végzett, és boldogan elfoglalta bruttó ötezer forintos jövedelemmel biztató állását, gyorsan összehoz leg négyet, mert hát fogyunk, fo' gyatkozunk, és erről ki más tehet, mint a szülőképes korban levő ifjúság? Népesedő családjával meghúzza magát egy méregdrága albérletben, dolgozik és kuporgat, lemond az ő helyzetében fényűzésnek minősülő mogyorós csokoládéról és Coca Coláról — teszi mindezt zokszó nélkül, hiszen az a reményteljes kilátás kecsegteti, hogy előrerukkol a listán, és meg-----no nem kapj a, hanem — veheti álmainak álmát, egy másfél szobás lakótelepi lakást Kínálati piac A lakás — amely normálisan funkcionáló társadalmakban nem több, és nem is kevesebb, mint élettér, a benne lakó pihenésének, regenerálódásának és magánéletének helyszíne — nálunk hosszú évek óta egyének és családok túlnyomó többsége számára életcéllá vált. A lakáshelyzet megoldatlansága semmiképpen sem tekinthető pusztán ifjúsági problémának, ezt a KISZ nem győzte és nem győzi hangsúlyozni. Ám amíg a lakástalanok szomorú csoportAz egész szünidőt átfogó programokat kínál a nyárra a KISZ tábori, vándortábori ajánlataival. Útnak indulhatnak a diákok csónakkal, kerékpárral, lóháton és gyalogosan. A vízi túrák közül kettőnek is Pest megye lesz a helyszíne. A nyolcnapos kirándulás résztvevői a sződligeti KISZ- iskoláról indulva egynapos elméleti-gyakorlati oktatás után Budapest, Százhalombatta, majd átlépve a megyehatárt Dunaújváros és Paks érintésével juthatnak el Bajára, a végállomásra. A másik dunai vízi vándortábor hajósai ugyancsak Sződligetről rajtolnak, s eveznek fel először Visegrádra, másnap Budapestre, végül vissza a kiindulópontra. A többi, most már megyén kívüli vízi túra táborozói a Tiszán, illetve a Bodrogon hajózhatnak. A Tivadar és Szeged közötti 497 kilométeres Ti- sza-szakaszt három útvonalra tagolva lehet megtenni. Az első út a Tivadar és Tokaj közötti rész, amelyet a folyó legromantikusabb tájának tartanak; itt a túrázók kétszer is érintik az országhatárt. A második útvonal Tokajtól Szolnokig természetvédelmi területek között kanyarog, különlegessége a kiskörei víztároló. Végül a harmadik szakasz Szolnoktól hangulatos, ligetes partok között visz Szegedig. A bodrogi vízi túrákat kezdőknek ajánlják a szervezők: a feladat 37 kilométernyi evezés Tokajtól Sárospatakra, majd egynapos városnézés után vissza a tokaji táborhelyre. A Bodrog-ártéri vízi túrák pedig a Hazánk, Magyarország ifjúsági mozgalom keretében biztosítanak programot a közép- és felsőfokú oktatási intézmények KISZ-szervezetei részére. A gyalogos vándortábort az idén a leghosszabb hazai jelzett túravónal, az országos kék túra mentén szervezik meg. A tizenegy nap alatt a résztvevők a Zempléni-hegység tájaival és történelmi emlékhelyeivel ismerkedhetnek meg. Űgyancsak zempléni helyszínnel kerül sor a Tokajból induló biciklis körtúrára, míg egy másik kerékpáros vándor- tábor a Kiskunság természeti értékeit, nevezetességeit keresi fel. Az idén először szerepel az ifjúsági szövetség ajánlatai között a nógrádi lovastábor. Helyszínéül Salgótarjánt választották, és az első turnus szerencsés résztvevői egyúttal alap- és középfokú angol nyelvtanfolyamra is járhatnak. Még egy különleges program: Gyöngyszemek elnevezéssel egyszerre kínál szórakozási, ismeretszerzési, szereplési és pénzkereseti lehetőséget a balatonszemesi és a tiszafüredi úttörőtábor. Itt a megérkezéskor minden táborlakó kap bizonyos mennyiségű gyöngyöt, amellyel fizethet a különböző rendezvényeken való részvételért. A programokat szervező csoportok ugyanakkor gyöngy bevételre tehetA jubileum Miskolcnak jutott, az országjáró diákok, akárcsak először, tavaly huszadik alkalommal is a borsodi megyeszékhelyen találkozhattak. Ám már a diósgyőri vár falai között sem volt titok: az idei rendezvény házigazdája Pest megye lesz. Egy éve még az ország közepéről volt szó, azután a végleges helyszín átkerült Puszta- vacsról Visegrádra, a jurtatáborba. Három héttel a megnyitó előtt már nem érdemes vitatkozni azon, vajon majd kétezer gyerek elhelyezésére, négynapos szervezett és maszek kirándulgatásaira nsm kínálkozott volna-e a megyében alkalmasabb hely a Mogyoró-hegyi kiemelt természetvédelmi területnél, nem is beszélve a pilisi bioszféra-rezervátumról. De hát most már késő, bízzunk benne, hogy a természet teherbíróképessége olykor csodákra képes. És lássuk inkább, mit kínál az országjáró diákok XXI. országos találkozója június 23. és 26. között. Csütörtökön az ünnepélyes megnyitón az Anjou-kori Visegrád királyi palotájában maga Nagy Lajos király és udvartartása fogadja az érkezőket. Minden megye küldötteit egy-egy tíz-tizenkét fős bandérium képviseli majd, élén a megye jelvényét és nevét hordozó zászlóvivővel. Az ünnepséget történelmi vetélkedő követi. A nyitónaptól kezdődően működik a szálláshelyen a hírlánc, az információs szolgálat, és nyitva állnak a büfék is. Pénteken az ODOT hagyományos versenyszámai — a városismereti vetélkedő, áz éjszakai akadályverseny és a tájékozódási futóverseny — közül a városismereti verseny következik. A cél, hogy bemutassák a résztvevőknek Visegrád és környéke érdekességeit, nevezetességeit, megismertessék őket a település történelmével, kulturális, társadalmi életével, értékeivel. A versenybe a megyék 5—5 fős csapatokkal nevezhetnek be. A többiek választhatnak a szentendrei, esztergomi városnézés, a szentendrei skanzenbeli séta, vagy a környékre szervezett túrák között. A délutáni ajánlatok között pedig szerepel hajókirándulás, vízi túra, barlangászbemutató, arborétumlátogatás, lovaglás, íjászat, gyepsízés és számos egyéb ügyességi és sportverseny. Ugyanaznap éjjel indulhatnak útnak az éjszakai szellemjárás, avagy természet- járó akadályverseny rettenthetetlen versenyzői. A tízfős csapatok feladata tájfutótérkép alapján a megjelölt útvonal egyik pontjáról a másikra eltalálni, és közben egyéb gyakorlatokat is megoldani. Szombaton nyolcszáz embert várnak erdei társadalmi munkára, akinek pedig ehhez nem fűlik a foga, mehet kirándulni, városnézni, sportolni, vagy népi játékokat készíteni. Ebéd után következik a harmadik hagyományos program, a tájfutóverseny. A rendező Pest Megyei Tájfutó Szövetség nyolc kategóriában írta ki a versenyt egyéni nevezők számára, de indulhatnak háromfős, tetszés szerinti összetételű csapatok, és létezik tanári kategória is a megyei kísérők számára. A versenyiroda az Erdei Művelődési Házban kap helyet. A tájfutás mellett egyéb tábori sportprogramok kínálnak alkalmat a versengésre. A táborból hat különféle túra indul: négyféle hosszúságú — 8, 10, 12 és 15 kilométeres — a Pilisbe, kettő a Börzsönybe, és két úgynevezett kiegészítő program: egy speciális túra Dömösre és a Rám-szakadékba, és egy kirándulás a verőcemarosi Expressz-tábor irányába. Fürdésre, úszásra a lepencei strand ad lehetőséget. Szombaton este már a búcsúzás hangulatát idézi a tábortűz, mellette játékos vetélkedők, zenés programok és videovetítés szórakoztatja a résztvevőket. Vasárnapra, az utolsó napra már csak a záróértékelés és az eredményhirdetés marad, az országjárók tábort bontanak és elindulnak hazafelé. Hogy jövőre, a XXII. ODOT-on hol találkoznak majd, valószínűleg az is kiderül Visegrádon, a jurtatáborban. heit, addig a KISZ, mint a magyar ifjúság egyetlen politikai szervezete kénytelen ezt a kérdést érdekképviseleti munkája talán legfontosabb területeként kezelni. Az ifjúsági szövetség koncepciójának alappillére a kínálati lakáspiac megteremtése, oly módon is, hogy a piac egy részét a magántőke befolyása alá vonnánk. Ez az a pont, ahol a tervezetet a kezdet kezdetétől talán a legtöbb támadás érte, a rossz emlékű háziurak feltámasztásával vádolva a szövetséget. A KISZ KB lakáspolitikai elképzeléseiről kiadott vitaanyag megdöbbentő adatokat közöl. Az ötvenes évek közepén Magyarországon egy négyzetméternyi lakást másfél havi átlagkeresetből lehetett megvásárolni — ez az érték ugyanabban az időben az Egyesült Államokban 0,3 volt —, s a szám a nyolcvanas évek közepére 2,3-ra, végül 1987-re 3,1-re emelkedett. 1980-hoz viszonyítva az idénre az átlagkeresetek előreláthatólag 161 százalékkal nőnek, emellett a családi házak építési költségei 218, az öröklakásoké 238 százalékkal. — Tavaly a tizenötezres lélekszámú Foton 164-en haltak meg. Közöttük fiatalok is — kezdte hozzászólását a tervezet egyik vitáján Bánk László, a KISZ Fóti Nagyközségi Bizottságának titkára. — A 164-ből tizenkilenc volt az Öngyilkosság, azaz tizenkét százalék. Bizonyos, hogy legalábbis egy részüknél az is szerepet játszott ebben, hogy a lakásra ráment az egészségük, a családi életük. A váci példa A megyében sokan és sokféle megoldással kísérleteztek már. A legnagyobb sikerrel a megyeszerte egyedülálló váci KISZ lakásépítő akció tevékenykedett, bár az utóbbi időben ők is egyre nehezedő feltételek között próbálják magukat a felszínen tartani: mostanra egy lakás ára már náluk is egymillió forint körül jár. Egy másik kísérlet, ezúttal Dunakeszin, az OTP ellenállásán bukott meg. Az ötlet lényege az volt, hogy az OTP a helyi, kihasználatlan kapacitású házgyárnak utalja át a kedvezményes állami kölcsönt, és a gyár ebből építsen félkész lakásokat. A tervet a városi tanács is támogatta, ám az OTP saját erő híján nem volt hajlandó támogatást nyújtani. Az érthető, hogy a takarék- pénztár valamiféle biztosítékot kíván arra nézve, nem méltatlanra pazarolja kedvezményeit. Egy banknál természetes magatartás, hogy hitelnyújtás előtt leinformálja ügyfeleit. Ám jelen gazdasági körülményeink között az egyre feljebb kúszó inflációs ráta és a betétek kamatlábainak mérsékelt ütemű emel- getése a zenoni példabeszédre, Akhilleusz és a teknősbéka versenyfutására emlékeztet: bármilyen gyorsan szalad is a görög harcos, a teknósbékát soha nem éri utol, hiszen közben az is halad. A helyzetet ráadásul némileg kilátástalanná teszi, hogy itt — Akhilleusz fut elöl. A megtakarítások reálértékének megőrzésére tesz kísérletet a KlSZ-es tervezetnek az a pontja, amely újfajta finanszírozási rendszer bevezetését javasolja. Ha a leendő lakásvásárló vállalja, hogy öt-hat éven át jövedelmének 10-15 százalékát lakás céljára megtakarítja, akkor az állam garantálná, hogy ..biztosan kiegészíti a megtakarítást arra a szintre, hogy az elérje a társadalmilag indokolt méretű lakás szociálpolitikai kedvezménnyel csökkentett vételárának 20 százalékát”. Az elképzelés jól hangzik, ám hogy a fiatalok körében nem váltott ki egyöntetű lelkesedést, az a korosztály realitásérzékét mutatja. Hiszen a valamikor még csak kúszó lakásárak az utóbbi néhány év során szédítő vágtázásba kezdtek. Ilyen körülmények között hogyan fogadták a megyében a KISZ KB tervezetét? Erről kérdeztem Jakab Tibort, a KISZ Pest Megyei Bizottságának titkárát. Nem lehet halogatni — Feltűnő, hogy az ifjúsági szövetség inkább a magánerős lakás- és bérlakásépítés mellett áll, és nem szorgalmazza az állami lakásépítések növelését. Miért? — A mi álláspontunk sze- - rint a jelenlegi pénzek észszerűbb elosztására van szükség, és a lakásépítés termelési oldalának alapvető megváltoztatására — amíg az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium abban a kényelmes helyzetben van, hogy önmagát ellenőrzi, túl sok eredményt nemigen érhetünk el. — A jelenlegi, sokak számára kilátástalan helyzet kialakulásához döntően hozzájárult az az ötvenes években megalapozott bérpolitika, amely leértékelte a munkaerőt egy sor ingyenjuttatás — közoktatás, orvosi ellátás, közlekedés és közöttük a lakás — ígéretével. A felsorolt „nem áruk’’ időközben sorra áruvá váltak, ám a fizetések megállapításánál ezt azóta sem veszik figyelembe. Miért nem fogalmazza meg az ifjúsági szövetség tervezete a bérreform szükségességét? — Hosszabb távra nézve a KISZ elképzelései között is szerepel a bérreform, ennek a koncepciónak viszont olyan elemeket kellett tartalmaznia, amelyek rövid távon megvalósíthatók. — Ügy tapasztaltam, a fiatalok azért nem tudnak kellően lelkesedni ezért a tervért, mert nem látják, hogy a KISZ kezében elég hatalom lenne salát elképzeléseinek megvédelmezésére. — Igen, érződik a közhangulaton ez az aggodalom. De én úgy érzem, mostanában sokkal komolyabban veszik a KISZ-t felsőbb szinten is, mint korábban. Az ÉVM nem mondom, hogy tárgyalópartner, de tárgyalóbb partner lett, hiszen a nyilvánosság kényszerítő erőt jelent. A KISZ-es tervezetet nemcsak a közvetlenül érdekeltek, hanem a szakmai és politikai közvélemény is erős kétkedéssel fogadta, megvalósíthatóságának esélyeit meglehetősen szerénynek értékelve. Nem annyira a tervezet helytállóságát kérdőjelezték meg, mint inkább elfogadtatásának reményét, hiszen az elképzelés számos érdeket sért, mind- azokét, akik a jelenlegi helyzetből valamilyen módon hasznot húznak. így végrehajtása csak hatalmi pozícióból lenne elképzelhető. Ilyen pozíciót pedig az ifjúsági szövetség még legoptimistább taiainak véleménye szerint sem tölt be. A KISZ mellett egyetlen súlyos argumentum szól mégis: a változtatást már nem lehet tovább halogatni. Mörk Leonóra Kajakkal a Dunán Ha nyár, akkor táborozás