Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-22 / 148. szám
Nem térül meg a tartási költség Sertés helyett nyulat Elkezdték a ribizli kiirtását a püspökhatvani háztáji gazdaságokban, az alacsony fel- vásárlási ár miatt. Ugyanez a helyzet az uborkával is, amely az elmúlt években a Galgavöl- gye Termelőszövetkezethez tartozó négy községben még előtérben volt. Eziránt is csökkent a kereslet, olcsón akarják felvásárolni. A négy község háztáji gazdálkodására jellemző, hogy elsősorban saját szükségleteikre termelnek. Bogyós gyümölcs termesztésével elsősorban Csőváron foglalkoznak. Kukoricatermesztésre területet senki sem igényel. Gondok vannak a hagyományos állattartásban is: a gazdaságtalan termelés miatt csökken a sertéshizlalási kedv. A múlt év első hónapjaiban 500 háztáji hízósertést értékesítettek, idén, a hasonló időszakban csak 300-at. Évről évre kevesebb a háztájiban a szarvasmarha is. Elsősorban munkaigényessége miatt nem vállalják tartását. A Galgavölgye Tsz most a nyúltenyésztést szeretné fellendíteni a háztáji gazdaságokban. Eddig mintegy 23 ezer nyúlra kötöttek szerződést a kistermelőkkel. Az év elején 200 anyanyulat és 50 bakot igényeltek a kistermelők. A szövetkezet minden egyes nyúl után — amelyre szerződést kötött a kistermelő — egy négyszögöl lucernát biztosít ingyen. A kezdeményezés jónak bizonyult: a nyúltenyésztés gazdaságosabb a sertéshizlalásnál, az élőnyúl jó exportcikk is. Tisztelgés az emléktáblánál János-napot ünnepelnek Már 128 éve annak, hogy a nyomdászok június utolsó hetében János-ün,népségét tartanak. A megnevezés Gutenberg Jánost idézi, a halhatatlan mainzi könyvnyomtatót, ö volt a megteremtője minden idők legnagyobb hatású kultúrtalál. mányának: a könyvnyomtatásnak. A pesti nyomdászok 1848- ban és azt követően többször is kísérletet tettek, hogy egyletet alapítsanak jogaik védelmére, de ez csak 128 évvel ezelőtt sikerült. A magyar munkásmozgalom kialakulásának kezdeténél ott találjuk a betű, a nyomtatott sajtó dolgozóit, akik élharcosai voltak a marxista gondolatok elterjesztésének. Csütörtökön délelőtt a váci nyomdászok képviselői elhelyezik a megemlékezés koszorúját a Lenin út' 35. számú épület falán lévő éntlék- táblánál. Tisztelegnek az első váci szervezett nyomdászok munkahelyénél, és kegyelettel gondolnak azokra, akik a felszabadulás utáni hetekben — nagyon nehéz munkakörülmények között — hideg munkateremben, gyertyafénynél szedték, kézi erővel nyomták Vác első demokratikus újságját, a párt plakátjait, az újjáépítésre buzdító felhívásokat. A Dózsa György úti üzemben a jól végzett munka tudatával készülnek a 128. Já- nos-ünnepségre. Nagy Sándor igazgató ezekben a napokban egy delegáció tagjaként Finnországban tartózkodik, Telek István műszaki vezető irányítja a munkát. Nem régen került az olvasókhoz, a Naszály (Váci Fórum), a Duna- menti Híradó új száma, elkészítették a június 30-án Vácott megrendezésre kerülő település üzemeltetés-gazdálkodás konferencia programja Készül a Dunakanyar című folyóirat új száma is és a júliusi Váci Műsorfüzet. Ezenkívül ügyviteli nyomtatványok ezrei kerülnek ki naponta a fürge nyomógépek alól, s száz százalékban igyekeznek eleget tenni a lakossági megrendeléseknek. i:::: U:a Pénteken délután a szak- szervezeti bizottság helyi ünnepséget rendez, szombaton a váci nyomdászok is ott lesznek a budapesti Népligetben rendezendő vidám szakmai népünnepélyen, ahol reggel kilenctől este hétig nonstop kulturális műsor szórakoztatja majd Gutenberg kései utódait. Papp Rezső VÁCI Sü/Líiian A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXIX. ÉVFOLYAM, 148. SZÄM 1988. JÚNIUS 22., SZERDA Fórum a rendőrségről A közbiztonság közös ügyünk Mikor kell rendőrért kiáltani? Melyik az a pont, amikor az állampolgárok életébe be kell avatkoznia a rendőrségnek a maga hatalmi erejével? Vannak nyilvánvaló esetek, például ha emberélet forog veszélyben, ha betörés vagy rablás tettesein kell rajtaütni. Szükséges-e az azonnali szigorú beavatkozás, ha valaki a megállni tilos tábla ellenére kiugrik a kocsijából, és az út menti gyűjtőládába dobja a totószelvényét? Vagy ha ittas ember dülöngél az utcán, esetleg leroskadva egy padra álomba szenderül? Vannak egyértelmű és vannak vitatható esetek. Mi polgárok csak azt szeretnénk, ha nyugodtan, félelem nélkül jár- hatnánk-kelhetnénk az utcán, akár éjnek idején is. Ha garázs híján sem kellene félteni gépkocsinkat. Számtalan igénynek kell megfelelnie a rendőrségnek. Megítélésük mindig azon múlik, van-e valamilyen ügyünk velük, s hogy abban milyen minőségben veszünk részt; felelősként, vagy igazságunkat követelőén. Tárgyilagosságra törekedett az a városi népfrontbizottsági ülés, melynek témája a közbiztonság volt. Bóvliórák árusai Utoljára két éve volt vendége a városi rendőrkapitány a népfrontosoknak. Dr. Kiss Imre alezredes, rendőrkapitány, ezúttal fórumra érkezett a párt- és tömegszervezetek székházába. Vitaindító előadását azzal kezdte, hogy a legutóbbi találkozás óta lényeges változás nem történt a rendőrség szervezeti felépítésében. Feladataik is azonosak a korábbiakkal. Feltételeik annyiban változtak, amennyit az új épületbe költözés jelent. A rendőrség tudomására eddig 1982-ben jutott a legtöbb bűneset. Azóta valamivel kevesebb: 1984-ben 1400—1500, 1987-ben pedig 1600 fordult Forte-győzelemmel Sikeres szakszervezeti sportnap A Vác Városi Szakszervezeti Bizottsága hagyományos sportnapján, a verőfényes időben 14 üzem és intézmény sportolói, 10 sportágban mérték ösz- sze tudásukat és erejüket. S miközben a felnőttek sportoltak, a rendezők a hozzátartozókra és a gyerekekre is gondolva, vidám családi vetélkedőkkel is szórakoztatták a megjelenteket. A küzdelmek a labdarúgópályákon, a lőtéren, a teke- és teniszpályákon, a tornateremben zajlottak. A résztvevők örömén túl, rendkívül jó érzés volt, hogy a város üzemeinek, intézményeinek döntő többsége magáénak érezve a sportnapot, annak szervezését is támogatta. A tejipar váci gyárának ajándékát, a több száz minizacskós tejet a résztvevők az utolsó cseppig jóízűen elfogyasztották, hasonló sorsra jutott a szobi gyümölcsfeldolgozó szörpje is. A DMRV erre a napra ingyenes strand belépőket ajánlott fel, a Kötöttárugyár, a Forte, a DCM és a városi KISZ-bizottság ajándékokkal és sportszerekkel lepte meg a résztvevőket, és a tömegfutás versenyzői között hangulatos tombolasorsolást rendezett. A sportnap egyik üde színfoltjaként a Senior Váci Kötöttárugyár fiataljai szemet gyönyörködtető divatbemutatóval szórakoztatták a résztvevőket, óriási sikert aratva. A pattogó zene hangjai mellett szinte észrevétlenül elröppent napot a nagy érdeklődéssel várt eredményhirdetés zárta. Az összetett győzelmét immár harmadszor a Forte gyár csapata nyerte meg, a Petőfi Sándor Általános Iskola és a DCM sportolói előtt. A díjakként elnyert kupákon, labdákon, okleveleken és érmeken túl minden résztvevő számára kedves és értékes ajándékot jelentett, városunk jeles bőrdíszműves mesterének, Belányi Lászlónak és a Lőwy Sándor Gépipari Szak- középiskola diákjainak, gyönyörű, erre a napra tervezett és készített bőrplakettje, melyet minden résztvevő megkapott. Részletes eredmények: Asztalitenisz férfi: 1. Kovács Attila (Füszért), 2. Magyar Árpád (Szoc. Otthon), 3. Sándor Zsolt (Göd). Asztalitenisz ifjúsági: 1. Magyar László (Juhász Gy. Alt. Isk.), 2. Papp Zoltán (Juhász Gy. Ált. Isk.), 3. Kertész Szabolcs (Petőfi Ált. Isk.). Asztalitenisz női: 1. Pálvölgyi Csilla (Szód), 2. Adamcsek Ist- vánné (DCM). Lövészet női: 1. Haniberger Márta (Izzó), 2. Imre Rita (DCM), 3. Cseri Mihályné (DCM). Lövészet férfi: 1. Id. Dózsa György (OVIT), 2. Teknős István (Senior), 3. Zelenik Lajos (OVIT). Lövészet ifi leány: 1. Gyurko- vics Mariann (Izzó), 2. Balogh Rozália (Bélés). Lövészet: ifi fiú: 1. Majorossi Gábor (Kereskedelmi Isk.), 2. Tóth Gábor (Bélés), 3. Lövész Bulcsu (204. Szakm. képz.). Úttörő leány: 1. Véoer Gerti (Petőfi Alt. Isk.). Úttörő fiú: 1. Lövész Károly (Petőfi Ált Isk.), 2. Kovács Attila (Petőfi Ált. Isk.), 3. Gasparo- vics Zsolt (Petőfi Ált. Isk.). Tömegfutás női: 1. Pomozi Gyu- láné (Forte), 2. Tumbászné H. Erika (DCM), 3. Adamcsek Istvánná (DCM). Tömegfutás férfi: 1. Hevesi Kálmán (Senior), 2. Gyöngyösi Barna (Bélés), 3. Dózsa György (MÁV). Teke női: 1. Horváth Józsefné (DCM), 2. Bartkevics Lászlóné (DCM), 3. Maha Béláné (Forte). Teke férfi: 1. Kocsis Ferenc (OVIT), 2. Werner Sándor (Ala- gi ÁG.), 3. Zelenik Lajos (OVIT). 100 m-es síkfutás női: 1. Tóth- né (Forte), 2. Tumbászné (DCM), 3. Oroszkiné (Forte). 100 m-es síkfutás úttörő: 1. Sinkó Gábor (Petőfi Ált. Isk.), 2. Tölgyes László (Petőfi Alt. Isk.), 3. Deák Ferenc (Petőfi Alt. Isk.). Tenisz férfi: 1. Tamás Ferenc (Vendéglátó), 2. Tóth Árpád (204. Ipari Szakmunkásképző), 3. Fo- nyó György (Forte). Női labdarúgás: 1. Forte, 2. DCM. Férfi labdarúgás: I. Tejipar, 2. Forte, 3. KSC (Kösd). Családi vetélkedő: 1. Thuri család. összetett végeredmény: 1. Forte, 2. Petőfi Ált. Isk., 3. DCM. elő. Elsősorban vagyon elleni bűncselekmények ezek. A változás azóta a kárérték növekedésében van. Ezeket a bűn- cselekményeket zömében nem közterületen követik el. Azonban az utca is megadja a maga lehetőségeit. A rendőrkapitány, mielőtt kérdésekben fogalmazták volna meg a részvevők, maga hozta szóba az órákat árulók ügyét. Járőreik, ha apránként is, de sok árujukat lefoglalják. Ezek többnyire hamis márkajelzésű, filléres értékű darabok, vagy értéktelen, gyenge minőségű tömegáruk. Leghathatósabb intézkedés ellenük az volna — mondta —, ha senki nem állna le alkudozni velük, nem vásárolnák ezeket a karórákat, elemeket. A rendőrség annyit tehet, hogy sűríti az ellenőrzéseket. Szeptemberig a rendőriskola növendékei segítenek. Önkénteseket várnak A bűncselekmények elkövetői z'örhébért első fcűntényes fiatalok. Sok esetben nincsenek is tisztában ázzál, hogy tettükkel megsértik a törvényt. A közlekedési bűncselekmények száma nem változott. Annak ellenére, hogy az ország egyik legterheltebb útja a 2-es, sikerül betartatni a közlekedési rendet. A fegyelmet sajnos még nem. Ebben az évben eddig 145 jogosítványt vontak be. Legnagyobb vétség a piros jelzés semmibevétele. Közel 700 önkéntes rendőr segíti munkájukat, de még így sem sikerült elérni, hogy lakótelepi önkéntes rendőri csoport alakuljon. Ezért továbbra is várják a jelentkezőket önkéntes rendőrnek. A sok érintett téma közül ki kell emelni az útlevél-ügyintézést. Nagy rohamokat állnak ki naponta. Dolgozóik már nehezen bírják, de a határidőket mégis sikerült tartani. A kapitány kérte, hogy mindenki időben forduljon hozzájuk. Egyetlenegy esetben lehet soronkívüliség, ha a kérelmező haláleset miatt kénytelen utazni. A kérdéseket a közlekedés témájával kezdték a jelenlevők. Mi lesz az elhagyott gépkocsik sorsa, intézkedhet-e a közterület-ellenőrző szervezet, vagy ez csak a rendőrségre tartozik? A válasz: igen, a KESZ-re is számíthatnak. de ahhoz, hogy valami történjen, mindenekelőtt be kell jelenteni az észrevételt, Emléklapot kaptak a gyerekek Hegedűsök találkoztak Első alkalommal 1981-ben rendezték meg városunkban az országos hegedűduó-talál- kozót, akkor, amikor a vendéglátó zeneiskola fölvette Bartók Béla nevét. Azóta még kétszer került sor erre, legutóbb a június 11—12-i hétvégén. Találkozóról lévén szó, nem beszélhetünk győztesekről és vesztesekről. Nem voltak díjazottak, de emléklapot azért kaptak a gyerekek. Halász Ferenc hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára, még mielőtt szélnek eresztette volna a megannyi muzsikuspalántát, értékelte az összejövetelt. Elismerően szólt a szakmai tudásról, jónak ítélte a színvonalat. Ugyanezt mondta el a szervezésről. A jövőben is keresni kell a hasonló alkalmakat, mondta. Amire legközelebb három év múlva lesz lehetőség ugyanitt, de akkor már nem a zeneiskola, hanem a zeneművészeti szakközépiskola fogadja a vendégeket. D. Z. vagy a tanácsra vagy a rendőrségre. Nem kell tanácstagi beszámolóra vagy a mostanihoz hasonló fórumokra várni. Érvényesül-e a fokozatosság a rendőri intézkedésben, a büntetés. vonatkozásában? Természetesen, igen, amennyiben indokolt. Hogy az-e, azt a szolgálatos rendőr maga dönti el. Erre nézve eligazítást is kapnak parancsnokaiktól. Vannak szigorúbban vett területek, ahol azonnal büntetni kell, akár a szabálytalan várakozást is, van, ahol elegendő a figyelmeztetés, akár szóban is. Kötelező udvariasság Kell-e köszönnie a rendőrnek, vagy elég, ha beszól a gépkocsi ablakán: Kétszáz forint lesz. Egyáltalán elvárhatjuk-e tőle az udvariasságot? A válasz biztató volt, e szerint kötelező az udvarias megszólítás, a köszönés. Ezután kell közölni, mit követtünk el, és annak milyen következménye van. Ha ennek elmulasztását tapasztaljuk — kérte a rendőrkapitány —, megkérdezve az illető nevét, minden esetben jelezzük. Ezért ugyanis a szabályzat szerint legkevesebb írásbeli figyelmeztetés jár. Végezetül dr. Kiss Imre ismételten kérte, hogy a polgárok panaszaikat, észrevételeiket juttassák él hozzájuk! Dudás Zoltán Szb-titkároknak ÁBMH-tájékoztató Rózsa József, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal főosztályvezetője lesz a vendége a Vác városi szb-titkárok fóruma második összejövetelének, amelyet ma, szerdán délután rendeznek meg. Az összejövetelen a bér- és foglakoztatási reformmal és a nyugdíjreformmal összefüggő kérdésekről hallhatnak és vitatkozhatnak a résztvevők. A fórum 14 órakor kezdődik a Madách Imre Művelődési Központ 47-es termében. A kálváriáért Társadalmi munka Értékes műemlékünk a kálvária, amelynek — valamint környezetének — jelenlegi állapota méltatlan a városhoz, annak hírnevéhez. Ezért döntött úgy a Váci Városvédők és Városszépítők Egyesülete, hogy a terület rendezésére társadalmi munkaakciót hirdet meg. Azt tervezik, hogy a több évre tehető munka — a kálvária, a stációk felújítása, a parkosítás, fásítás — eredményeképpen ez a terület a város egyik legszebb színfoltja lesz. Az egyesület várja mindazok együttműködését és segítségét, akik a város hírnevének öregbítéséhez, Vác szépítéséhez hozzá kívánnak járulni. Az akciót július 4. és augusztus 5. között szándékoznak megrendezni. Ez alatt az időszak alatt, bármelyik napon — reggel 8 és este 8 óra között — bárki jelentkezhet, s szakmai irányítás mellett Végezhet területrendezési munkákat. (Aki szerszámot nem tud magával hozni, az a Kommunális Költségvetési Üzem portáján — Vác, Deákvári fasor 2. — kaphat kölcsön.) A Váci Városvédők és Vá- rosszépítők Egyesülete minden segítséget köszönettel fogad, és' várja mindazokat, akik tenni szándékoznak városuk szépítéséért, műemlékének megőrzéséért. Jutalomkönyv a jóknak A verőcei általános iskolában az évzárón könyvjutalmat kaptak azok a gyerekek, akik jó eredményeket értek el. Elismerésben részesültek azok a szülök is, akik társadalmi munkával segítették az iskola szépítését, a feltételek javítását, például részt vettek az udvaron lévő KRESZ-pálya megépítésében (Fotó: Sintár Antal) Ez már a harmadik A Naszály legújabb száma Eljutott a 12 elárusítóhelyre a Naszály (Váci Fórum), az MSZMP Vác Városi Bizottsága, a Váci Városi Tanács és a Hazafias Népfront Városi Bizottságának kéthavonta megjelenő folyóirata. A harmadik szám is sok színes írást, fényképet és tájékoztatást tartalmaz. A vezető cikk bemutatja azt a négy küldöttet, akik Vác és körzete kommunistáit, dolgozóit képviselték a pártértekezleten. Dr. Jávor Gyuláné az 1987/88-as tanévet értékeli, Szalay Ilona elemzi, hogy mire költi a tanács a város pénzét? Philipp Frigyes főépítész négy oldalon mutatja be Vác általános rendezési tervét. Kerekasztal-beszélget és elemzi a technikai fejlődés veszélyes árnyait. Olvashatunk a váci zsinagóga és a vörös ház jövőjéről. Galambos Ferenc Deákvár kilenc évtizedére emlékszik vissza. Furucz Zoltán közlekedési témákat boncolgat. Dóra Zoltán Kis- vác névemlékei között kutat, Weisz Gábor visszapillant a vácrátóti szabadtéri hangversenyek két évtizedére. Be- reczki Csaba az Izzó-stadionba látogatott. F. R. ISSN 0153—2759 (Váci Hírlap)