Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-22 / 148. szám

4 ^Júlián 1988. JÜNHJS 22., SZERDA Ifjú horgászok Verseny a javából A Magyar Országos Hor­gász Szövetség budapesti és megyei intézőbizottságai, egye­sületei a hagyományoknak megfelelően a nyáron 25 he­lyen — a Balaton több pont­ján, a Velencei-tónál, vala­mint a Duna, a Tisza és a Körösök mentén, továbbá kü­lönböző kisebb tavaknál — rendeznek ifjúsági horgásztá­bort. Általában 10—18 éves fiúkat, lányokat fogadnak ezekben a táborokban, hogy a fiatalok tapasztalt horgá­szok irányításával bővítsék halfogási ismereteiket, elsajá­títsák a horgászat minden csínját-bínját. A tanultakról szellemi vetélkedőkön, bar­kácsolást és halfogóversenye­ken adnak majd bizonyságot. A szövetség országos tábo­rában, a Fadd-Dombori dunai holtágban sorra kerülő záró- verseny fiú és lány győztesei indulhatnak majd külföldön a jövő évi nemzetközi ifjúsá­gi barátság horgászversenyen. Árukapcsolás Nagykátán Jó értelemben vett árukapcsolással rukkolt elő a Nagykáta és Vidéke Áfész. A helyi művelődési házban rendezett bútorkiál­lításán és -vásárán — ahol többek között kárpitozott garnitú­rákat, szekrényeket és gyermekbútorokat is kínálnak olcsób­ban — a budapesti Zichy Galéria festményeiből, tűzzománcai­ból, szobraiból és kisplasztikáiból is válogathatnak a vevők, minimális előleggel, harminc havi részletfizetésre (Erdősi Ágnes felvétele) Rendezni kell a szabad területeket Csak a kiváltságosoké a part Igazán nem panaszkodhatunk arra, hogy kevés lenne hazánkban a természeti szépségekben bővel­kedő vidék. A Iegbűbájosabb területek egyike a Ráckevei-Duna-ág, melynek romantikáját már évek­kel ezelőtt felfedezték a vízparti ingatlanra áhíto- zók. s aki csak tehette, összegereblyézett annyi pénzt vagy összeköttetést, hogy egy kisebb, na­gyobb földdarabot megkaparintson magának. így lassacskán kiépült a folyópart, s üdülőkkel népe­sültek be a legszebb helyek. Alig egy-kétméteres partszakaszok maradtak meg közterületként, s így jószerivel csak ezeket élvezhetik azok, akik hely­ben laknak, távolabb a víztől. Gyakorta magúik az állandó lakosok már nem sok örömet találnak abban, hogy az országnak eme szépséges vidékén élnek. Nem is lenne gond, ha a szabadon maradt területek al­kalmasak lennének arra, hogy kikapcsolódást nyújtsanak a pihenni vágyóknak. Csakhogy manapság épp arra jut legke­vesebb pénz, hogy az arasznyi szabad partszakaszokat a ta­nácsok rendben tartsák, netán szépítgessék, csinosítsák. Mérgező anyagok Szigetszentmiklósnál külö­nösen hangulatos a folyó. Saj­nos, a környéke már kevésbé, hiszen itt is rosszul értelmez­ték a rendezési terv törekvé­seit, s a parcellázás holmi rab­lógazdálkodásban nyilvánult meg. A part tulajdonképpen az ingatlantulajdonosok egye­düli birtoka, s ahol a föld­nélküliek megfordulhatnak, igazán nem csábító, fiiért ho­va mehet az idegen nézni a kacsákat, a nádas szélén buk­dácsoló vöcsköket? Lehuppan­hat a régi hajóállomás omla­dozó, mohás kőlépcsőjére, vagy a strandnál ácsoroghat, amíg bírja a lába. Van-e remény arra, hogy be­látható időn belül a szűk ki­váltságos réteg képviselőin kí­vül más is élvezheti a termé­szet örömeit? — Addig, amíg nem kotor­ják a folyó medrét, aligha — adja meg a lehangoló választ a városi tanács elnöke, Pong- rácz Gábor. — A megelőző időszakra betervezett százmil­lió forint elfogyott, mire Cse­pel végéhez értek volna a kot­rással a szakemberek, így ha lehetne, se tudnánk honnan pénzt keríteni erre. Azért mondom, hogy ha lehetne, mert időközben kiderült, az úszóláp kipusztítása esetén el- mocsarasodna a Duna-ág. S van még egy ok, ami kétsé­gessé teszi a mederszabályo­zást. A vizsgálatok során meg­állapították, az iszap mérge­ző anyagokat köt meg, s ha megbolygatnák a meder alját, ezek az anyagok káros hatás­sal lennének a környezetre. Harminc méter — Ha ilyen nagymértékű műveletre nem is kerül sor a közeljövőben, azért apróbb in­tézkedésekkel csak javítható a helyzet? — Valóban csak apró dolgok jöhetnek számításba, hiszen a Duna-part általános rendbeté­telére nincs pénzünk, de még arra sem, hogy szakaszosan szépítsük — mondja Szadai Erzsébet, a tanács pénzügyi osztályának vezetője. — A Kö- zép-Duna-vidéki Intéző Bi­zottság nyújt némi anyagi tá­mogatást, de a legutóbbi pél­dául a szabadidő-központ ki­alakítására kellett. Egy parti sétányt csak akkor tudnánk létrehozni, ha feltöltenénk a folyó szélét. Más lehetősé­günk nemigen maradt, az in­gatlanok miatt, De nemrégiben a város északi részén kilenc­venhat üdülőtelket parcelláz­tunk ki, ezeket már úgy, hogy biztosítottunk a vízpart és a telkek között egy tizenegy mé­teres sávot. Két, talán há­rom esztendő múlva ez a rész már tényleg szép lesz, s nem­csak az ingatlanok tulajdono­sai gyönyörködhetnek itt a Duna szépségében. A déli területen legfeljebb a horgászok és a lakosság önte­vékenységére számíthatunk. Már az is felemelő érzés, ha a szabadon maradt területeken nem gyűlik össze a szemét, ha a közelben lakók némi gondot fordítanak a környezetükre. Elég, ha a hulladékot a régi strandnál elhelyezett konté­nerbe teszik, s ha megtelt, ér­tesítik a tanácsot vagy a költ­ségvetési üzemet. Taksonyban szintén kisebb gondja is nagyobb a tanácsnak, semhogy a Duna-part szépsé­gével törődjön. Igaz, nem is tehetné mindenhol, hiszen az újonnan parcellázott részen teljesen beépítették a folyót kísérő területet! Ám a régi üdülőknél, ahogy itt hívják, a Káposztásnál, megmaradt a telkek és a Duna között egy majd’ harmincméteres sáv, ahol pihenhetnek, csónakáz­hatnak, horgászhatnak a ki­rándulók. Kis lépesekkel de... Ráckevén sem várja teli bu- gyelláris a partszépítőket, így marad a kis lépések módszere, s az intézmények és vállaln­otok összefogása. Ilyen együtt­működés eredményeként „újít­ják fel” á Savoyai-kastéllyal szembeni kiserdőt, amely érde­kében szerkesztőségünkbe is érkezett tiltakozó levél. Nem csoda, a ráckeveiek csak azt látták, hogy kivágják a ma­gasra nyúlt fákat. Nem tud­ták, hogy muszáj volt. Saj­nos, ezek az élőlények csúnya fertőzést kaptak, menthetetle­nek voltak, összefogott az er­dészet, a tanács, a kastély, az intézőbizottság és közös erő­vel telepítenek. . Hogy a hajóállomás mellett megerősítették a partszakaszt, a Buvizig-nek köszönhető. De a környék egyik legfejlődőbb pihenőterületé a makádi Ezüst­part, amelyet három esztende­je töltöttek fel, a folyó med­réből kiemelt kaviccsal. A kezdetben szürke sóderhalmaz ma már zöldell, s ha lassacs­kán is, de megveti gyökerét a növényzet. S ahogy az már lenni szokott, a pihenni vágyók is rövidesen felfedezték ezt a vidéket. A meleg hétvégi na­pokon egyre többen süttették itt magukat. Igen ám,- 4e nem teremtették meg a megfelelő körülményeket, s ezek hiányá­ban hamarosan feltünedeztek a civilizációs hulladékok a fo­lyó partján. Szerencsére nem sokáig kell a bokorba járni, a napokban tizenkét illemhelyet állít fel a tanács. Mint annyiszor, most is ko­runk állandó refrénje érződik ki a fejlesztési lehetőségekből: nincs pénz. De egy kis lelemé­nyességgel, tenniakarással nagy programok és milliók nélkül is lehet egyet lépni előre. Fiedler Anna Mária Eső ellen a per sem használ Lesz-e tető a fejük fölött? Állandósult a hadiállapot a Pest Megyei Tanács gödi egész­ségügyi gyermekotthonában. Ha valakiknek, akkor a kis gö­di ápoltaknak kellene igazán a nyugalom, ide kellenének a minden szempontból kiegyen­súlyozott életkörülmények, melyeket az orvosok, az ápo­ló személyzet, az itt dolgozó munkatársak igyekeznek meg­teremteni, az az időjárás vi­szontagságaitól alig tudják megóvni védenceiket. Agyra csorog a víz Furcsának tűnik, de ez a helyzet évek óta tart. Az el­ső-, másodfokú és Legfelsőbb Bírósági dpntések ellenére, amelyek építőipari vállalatok­ra, vállalkozókra vonatkoznak. A gyermekotthont 1982-ben egy toldaléképülettel bővítet­ték, hatvanmillió forintért. Ez­zel lehetővé vált, hogy még százhúsz beutalt, nagyon rászo­ruló gyerek helyet kapjon az intézetben. A munkálatokat a Pest Megyei Beruházó Válla­lat végeztette el a gödi Du- namenti Termelőszövetkezet építőipari főágazatával. Alvál­lalkozójuk az Országos Szak­ipari Vállalat látott hozzá a lapostető szigeteléséhez, ami­hez úgynevezett polizobutilen neoacid szigetelőlemezeket al­kalmaztak, 1200 négyzetméter felületen. Ezt az anyagot a szombathelyi Műanyag Feldol­gozó Vállalat gyártotta. A gyermekotthon lakói és dolgozói csak az átadás után majdnem egy évvel, az esős, havas, hóolvadásos őszi-téli időszak beköszöntővel tudták meg, milyen nagy bajba kerül­tek. Beázott a tető, beáztak a hálószobák, a falakon csörgött a víz, kövér csöppek csorog­tak még a fénycső armatúrák­ból is olykor az állandóan fek­vő helyzetben élő gyermekek ágyaira. Fiikór Bertalanná gazdasági vezető szerint a vi­zes fal valóban rázott, válahon- nét vezette az áramot. Toldozzák-f áldozzák Az lett volna a logikus, hogy az ORSZAK, ha másért nem, akkor a mundér becsületéért — no meg kötelességszerűen — elvégzi a garanciális mun­kát, újra .szigeteli az elrontott háztetőt. Most már megfelelő anyaggal, mert mint állította, a szombathelyiek terméke rossz. Ha így van, őket kellett volna perelnie, hiszen ahol ed­dig dolgoztak ezzel, ott min­denütt reklamáció keletkezett. Ki is iktatták a használatból, de ekkorra már az országban 150 ezer négyzetméter lapos te­tőt vontak be ezzel. Gödön te­hát azért nem akartak hozzá­látni a korrekcióhoz, mert fél­tek, hogy ezzel precedenst te­remtenek, s megnő a követe­lések száma. Mert mint az Építésügyi Minőségvizsgáló In­tézet munkatársa megállapí­totta: az anyag valóban rossz, de a technológiát sem jól al­kalmazták. Arra mindig hajlandók vol­tak a szakipariak, hogy újabb­nál újabb foltokkal púpozzák a tetőt, s vállalták a pereske­dést, ami az ilyen esetekben időhúzásra jó, eső ellen viszont nem használ. A gödi tsz építői közben ar­ra gondoltak, hogy a saját költségükön elvégeztetik a munkát, aztán majd a pénzü­kért pereskednek tovább, de két évvel ezelőtt ez már 7-800 ezer forintba került volna, aminek terhét nem kockáztat­hatták. Így aztán a szokásos formalitások láttán írhattuk 1986-ban: „Pestber pereli a gö­di tsz-t, gödi tsz az ORSZAK- ot, megy a gyűrű vándorútra.’’ Ismét késnek — Mi újság? Túl vannak-e a régi gondokon? — kérdezem a mostani helyzetről dr. Galotti Éva igazgató főorvost és Fii­kor Bertalannét, akik szerint a helyzet változatlan. Már­mint abból a szempontból, hogy az épület még mindig beázik. a tetőt még mindig foltozgatják. Közben másodfokú bírósági határozat született, hogy az al­vállalkozónak 1987. december 31-ig újra kell szigetelnie a te­tőt. Ehelyett újabb bírásági tárgyalás következett, és most már a Legfelsőbb Bíróság dön­tött úgy, hogy ez év június 30- ig végezzék el a munkát, de ezt megelőzően május 30-ig a Pest Megyei Tanácsi Tervező Iroda mérnökének tervet kell — kellett volna — készítenie. Itt lenne tehát a jó idő, a nyá­ri szezon, amikor végre pon­tot tehetnének ennek a hosszú ügynek a végére. Azaz itt lett volna. Fiikor Bertalanná az tsz épí­tőipari főágazatvezetőjétől, Cseri Csabától kapott tájékoz­tatás alapján közölte június 21-én: — Az ORSZAK végre kötélnek áll, de várnia kell a tervekre, amelyhez a helyszí­ni szemle után még csak most lát hozzá a tervező. A kérdésünket ezután csak ismételni tudjuk: — Lesz-e te­tő a gyerekek feje fölött? Hi­szen az újabb határidők is le­jártak, csak a tanulság ma­radt ugyanaz: Magyarország legjobb hírű szakipari vállala­ta is megengedhette magának, hogy rossz anyagból, rossz technológiával dolgozzék. Bí­rósági határozatok végrehajtá­sát lehet nálunk halogatni, s ami ennél is lényegesebb: sú­lyos beteg gyerekek sorsa iránt lehetnek közömbösek az emberek ott, ahol egy folyo­són elömlött víztócsa is végze­tes balesetet okozhat. Sajnos, nem példa nélkül álló ez az eset. Bajaink ellen­szere csak az eddiginél türel­metlenebb sürgetés, a szigo­rúbb felelősségre vonás lehet. Kovács T. István Megkezdődött a nagy karbantartás . Növényolajszezon Megkezdődött az évi nagy karbantartás a martfűi nö­vényolajgyárban. Az elmúlt szezonban csaknem 400 ezer tonna napraforgómagból 170 ezer tonna nyers növényi ola­jat állítottak elő, s most 60 millió forintot fordítanak a be­rendezések karbantartására és felújítására, valamint a tér. melés biztonságát növelő és az olajkinyerő-kapacitást bő­vítő technológiai fejlesztések­re. A nagy karbantartást az eredetileg tervezettnél koráb­ban kívánják befejezni, mi­vel a kedvező időjárás követ­keztében gyorsabban érik a repce, amelynek feldolgozásá­val július elején megkezdik az idényt. A gyárban folyó egyéb be­ruházások közül befejezés előtt áll két, egyenként 5000 tonnás olajtároló építése, amelyeket az új szezonra he­lyeznek üzembe. Megkezdték az évi 40 ezer tonna napra­forgóolaj finomítására alkal­mas üzem építési munkáit, hogy jövő szeptembertől már , kész étolajat is szállíthassa­nak belföldre és exportra. Négy éve a fecskegyűjtő őszi napok egyikén, szokatlan dolgot művelt egy villás farkú fecskepár: erkélyünk egyik felső sarkába szorgalmasan hordta és zsinórszerűen egymás mellé ragasztotta a röptében összegyúrt, apró sárgolyókat a két istenmadár. Maga az épület is új volt még akkor — a szentendrei kies László-telepen —. s azon a nyáron köl­töztünk az új lakásba mi, kétlábú fé- szekralcók, ám méginkább ismeretlen­nek tűnt számunkra ez a fecskecsele­kedet, kik úgy tudtuk: a csicsergő tol­lasok csak ólak és istállók környékén tanyáznak. Azon az őszön hamarosan elcikáztak környékünkről a fehér mellényű vándo­rok, emlékül hagyva az erkély sarkába ragasztott sárgolyózsinórt. Elröppentek, a vándorló csapat tagjai lettek a — már így tituláltuk őket — mi fecskéink is: egyik napról a másikra megszűnt a csicsergés, a sárgolyózás. Furcsa,, sápadt csönd maradt utánuk. Jégbe fagyott az erkély, hótól lett lucskos a mező, északi szél dermesztette feketére a fecske­gyűjtő villanyvezetékek póznáit. A következő vízárasztó tavaszi szél visszahozta madarainkat. Emlékszem, álltam az erkélyen, integettem a he­gyeken túlról érkező, meleghozó zsákos legényeknek, azt hiszem, közülük Sán­dor még vissza is köszönt egy lanyha fuvallattal, amikor arcom előtt elsuhant egy fekete-fehér, puha nyíl: az ősszel fészekrakó helyet kijelölő madárkák egyike. Menjek innen, beljebb, szólt a röppenés, most fészket rakunk, nekünk, fecskéknek, ehhez nyugalom kell. Folytatták hát munkájukat, hol az ősszel abbahagyatta azt velük a ván­dorlást parancsoló ösztön. Szárnycsa- pásnyi időnként váltották egymást az erkély magasában, egyre több és több agyaggömböcskét ragasztottak a falra, de már nem zsinórosan, hanem a há­rom falsík találkozási pontjánál, a váll­FECSKETALÁNY magasban delelő nap fényében tündök­lő erkély sarkában. Órák, reggelek, esték múltán azután mi, földön járók rájöttünk: fecskefészek lesz az a labdafél alakú sárcsomó ott, az erkélyen, fejünk fölött. Valóban az lett: takaros madárházikó, be is költö­zött új otthonába a villás farkú mun­káspár. S noha fecskéink csupán alko­nyaikor bújtak az ujjnyi ajtóval ellátott lakásukba, napkeltétől napszálltáig szüntelenül hazarepültek fészket igazí­tani. Napközben rendesen a közeli ár- valányhajas domboldal fölött cikáztak és szorgalmasan ritkították a vérszívó rovarok szárnyas népét. Május közepén aztán alábbhagyott az erdélyi fecskezsivaj: az egyik vil­lás farkú ki sem mozdult a fészekből, s ha tette is, nem vettük észre, míg a másik istenmadár napközbeni vadásza­tát meg-megszakítva hazalátogatott. Költ az anyu — mondták lányaink, s néztük, mint remegnek a fészekből ki­lógó, apró fecskemamatollak. Már nem oly gyakran mentünk ki az erkélyre, hogy ne zargassuk a tojáson ülő, gyer­mekeit váró madáranyát. A fecskebébik sosem sírnak — szü­letésük idejére, s hogy egyáltalán a vi­lágon vannak, csak az erkélyre aláhul­lott tojáshéjdarabok és a naponta sza­porodó, szürkésfehér kis csomagok je­lenléte alapján következtettünk. A gon­dos és tiszta fecskemama kilökte a fé­szekből a kicsinyek ürülékét. Hetek teltek így el, és nemsokára már négy fecskemadár köszöntötte er­kélyünkön a napot, s repült az árva- lányhajas mező fölé, hogy csak alko­nyaikor térjenek nyugovóra az immár bizonyára nagyon szűkös fészekbe. Tovatűnt, elröppent július és augusztus is; fecskéinket ritkán láttuk. Szorgal­mas dolgozókhoz illően, már kora reg­gel munkába indultak, hogy hosszú túl­órák után, alkonyatkor bújjanak ismét otthonukba. De ekkor már újfent csak két villás farkú maradt a fészek ura... Fecskehajló Kisasszony napja — szep­tember nyolcadika — körül ismét ösz- szegyűltek a csicsergők a villanyveze­ték huzalain, s mint titkos jeladásra, egyszerre suhantak el dél irányába. így történt ez, két éven át. A tavalyi, aszályos nyár, és a száraz ősz kedvezett a fecskeszaporulatnak: a június közepén kikelt új nemzedék megtollasodván, kiűzetett a sárgolyók­ból összegyúrt fecskeparadicsomból. A vén szülőpár augusztus végén ismét az utódokért kelt szárnyra napközben tu­catszor, hogy a két, feneketlen bö- gyű fiókát etessék reggeltől estig. A csoportosulást, a vonulást paran­csoló ösztönök azonban erősebbek le­hettek az utódlásénál, mert egy szomo­rú napon — amikor költözőmadarak köszönnek el, az a nap mindig szomo­rú — a két kis élettelen, alig-pelyhes fecskegyerek ott feküdt a hideg erkély csempelapján, összeaszalódva, meg­szikkadva, mint madármúmiák ... És ezen a nyáron újra lehullott ma­gasából a két ujjhegynyi tojás négy féltekéje, s az idei, első nemzedék fe­neketlen bögyébe szorgalmasan hordja vajon melyik évjá- majd a felnövekvő a táplálékot a ratú fecskepár? S mi történik nemzedékkel ? lövőre talán — megelőzve szülei­ket — ők foglalják el a boldogság sa­roknyi helyét erkélyünkön, fecskehivó Szent György havában? Hiába vizslat­juk, nem tudjuk ezeket a mellényes villás farkúakat megkülönböztetni egy­mástól. És egyazon hangszeren csicsereg reggeli énekük, melynek hangjára éb­redünk mi, földhöz kötött fészekra- kók... Bcsze Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom