Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-01 / 130. szám

1988. JÚNIUS 1., SZERDA 3 Törvény-előkészítés, műszaki fejlesztés Parlamenti bizottságok Tengerjárót építtetett a péceü kisszövetkezet Egy hét, elzárva a világtól Ma már Jóformán senki nem csodálkozik el azon, ha kiderül, hogy a régi cégtábla, amely cgy-egy gazdálkodó szervezet kapuján díszük, alig-alig takarja azt a tevékenységet, amit a ke­rítésen belül végeznek. Szerencsére elmúltak azok az idők, amikor sokan összehúzott szemmel, gya­nakodva mustrálták azokat a vállalkozó szellemű cégeket, amelyek a profilváltás vagy a tevékeny­ségi kör bővítése címén úgy döntöttek, hogy a jól Ismert? kitaposott útról letérve új lehetőségek. eredménnyel kecsegtető tevékenységek után néz­nek. Am, ha. a gyanakvás már a múlté Is, a kez­deményezés, a vállalkozó szellem többnyire még csak a kisvállalkozásokra jellemző. Azokra a szer­vezetekre, amelyek felépítésük, szabályozási lehe­tőségeik révén és természetesen megfelelő szelle­mi és anyagi javak birtokában szinte egyik nap­ról a másikra képesek a megújulásra, az előre­Ä Parlamentben kedden ülést tartott az Országgyűlés kereskedelmi bizottsága. A testület megvitatta a gazda­sági társaságokról szóló tör­vény alapvető elveit. Az ülést Hellner Károly, a bizottság titkára nyitotta meg, majd Pulai Miklós, az Orszá­gos Tervhivatal elnökhelyette­se ismertette azokat a köz- gazdasági feltételeket, ame­lyek szükségesek a társasági törvény életbe léptetéséhez, működtetéséhez. Az Országgyűlés terv- és költségvetési, ipari, valamint kulturális bizottsága — Bog­nár József elnökletével — együttes ülést tartott kedden A legveszélyeztetettebb te­rületek rangsorában Pest me­gye a harmadik helyet foglal­ja el. Az utóbbi tíz esztendő­ben több mint 3 ezer 600 be­jelentést kaptak a tűzszeré­szek. Csak példaként: Kemen­cére tavaly többször is ki kel­lett vonulniuk összeszedni a második világháborúból visz- szamaradt lőszereket. Nem panaszképpen mondta el Láng László alezredes, hogy gyakran napi tíz-tizen- két órát dolgoznak. Náluk a ■feladat határozza meg a munkaidőt. Ha kell, egy-egy szerkezet hatástalanításával akár órákig is elbíbelődnek. Kapkodni nem szabad, ők csak a százszázalékos meg­oldásokat ismerik, s ebből nem engedhetnek. Tudják, tévedni csak egyszer lehet-., A zás'zlöálj hivatásos tiszt­jei, ‘tiszthelyettesei valameny- nyien nagy tapasztalátú, a tűz­szerészt , ismereteket magas színvonalon elsajátító szakem­berek. Mellettük a sorkatonák is csak olyanok lehetnek, akik nem félnek. Az alakulathoz kerülés egyik legfontosabb feltétele ez. Az egy hónapos alapkiképzés végén még visz- sza lehet fordulni: aki nem akarja, nem kell vállalnia az életveszélyes munkát. Szerények és magabiztosak. Bár a nagyobb felelősség né­mileg magasabb fizetéssel is jár, valójában ők azokért a kézfogásokért dolgoznak, ame­lyeket a sikeresen végrehajtott Ez a perionból készült bom­batakaró védelmet nyújthat a szerkezet esetleges felrobba­násakor az MTESZ székházában. A résztvevők a hazai műszaki fejlesztés helyzetét és felada­tait vitatták meg. A testületek elé terjesztett írásos beszámoló szerint jelen­tős veszélyeket rejt magában Magyarország világgazdasági pozíciójának gyengülése, a gyors ütemű műszaki fejlődés fő folyamataitól, az új műsza­ki kultúrától való leszakadás erősödő tendenciája. Fokozott erőfeszítések szükségesek a struktúra átalakításának gyor- sUására, a versenyképesség javítására. Következetesen kell törekedni a másutt’ elért új tudományos és műszaki ered­mények átvételére és gyors hasznosítására. tevékenységükért kapnak. Ha különösen veszélyes helyen találnak robbanószerkezetet — például egy iskolában —, ak­kor elsőként a parancsnok teszi kockára az életét. Hiába, az övé a legnagyobb felelős­ség... A tűzszerészek sok segítsé­get kapnak a rendőröktől és a tanácsoktól. És természete­sen a lakosságtól is. A legin­kább persze akkor nyugodtak, ha nem levélben érkezik az információ — a posta olykor napokig hozza a küldeményt —, ezért éjjel-nappal van ügyelet a telefon mellett. (Számuk: 690-766.) Egy ilyen kézigránát robbant fel néhány évvel ezelőtt Du- naharasztiban egy kisgyermek kezében Jókor jött az eső Virágzik a búza Az újabb tavaszi határ­szemlék tapasztalatai általá­ban megnyugtatóak; az őszi kalászos gabonák — a rossz vízgazdálkodású talajok kivé­telével — normálisan fejlőd­nek, a tavasszal elvetett ku­korica pedig időközben szépen lábra kapott. Az elmúlt napok esőzéseit már nagyon várta a határ. Vannak olyan területek az or­szágban, ahol a tartós csapa­dékhiány miatt már sínylő­dött a gabona, mindenekelőtt az őszi árpa. A nedvesség­utánpótlás ezúttal a lehető legjobbkor érkezett, és újabb erőt adott a növényeknek a fejlődéshez. A korai búza vi­rágzik, a késői gabona pedig ebben az időszakban hozza a kalászt. Az ellenfél: a gyújtó. Ha sikerül eltávolítani, kisebb a veszélye annak, hogy felrob­ban a szerkezet. Ám mielőtt hozzányúlnak, többször is vé­giggyakorolják a mozdulat­sort. Türelmesen, egymást el­lenőrizve. Csaknem negyedszázada tö­kéletes munkát végeznek. Furucz Zoltán Igaz, néhányan túlságosan messze merészkednek, túlbe­csülik képességeiket, de a többség — legalábbis Pest megyében — ha nem is zök­kenőmentesen, de sikerrel próbálkozik feljebb kapasz­kodni, vagy lábát a korábbi­nál biztosabb talajon megvet­ni. A pécelí központú Orient Vállalkozó Szervező Fejlesztő Kisszövetkezet ezek közé tar­tozik. Annak idején, amikor Pest megyében az elsők között éltek a kisszövetkezetek ala­pításának jogával, még úgy gondolták, hogy a vállalati ta­nácsadás, a számítógépes irá­nyítási rendszerek fejlesztése és a szervezési feladatok ellá­tása biztos megélhetési for­rást jelent az alig 30 fős kol­lektíva számára. Az idő azonban — a nép­gazdaságban bekövetkezett változások miatt — új lépésre késztette a pécelieket. Amikor már tisztán látszott, hogy a kisszövetkezet legbiztosabb megrendelőinek számító nagy- vállalatok a beruházásszegény években, fejlesztési eszközeik hiányában szép lassan elma­radoznak tőlük, ráébredtek: másképpen, mint hogy új dol­gokra is vállalkozzanak, nem megy Vakmerőség vagy... ? — Próbálkoztunk nyelvis­kola beindításával, de ha csak azt nem tekintjük eredmény­nek, hogy az 1984-ben szak­csoportként létrehozott nyelv­iskola ma már önállóan az International House hálózatá­nak magyar tagja, akkor azt kell mondjam, ez a vállalko­zás nem hozott sok sikert. Ügy gondoltuk, másfelé kell keresnünk a boldogulást — emlékezik vissza Csík László, a kisszövetkezet elnöke. Mondja, mivel nem volt itt­hon egyetlen nagyvállalat sem, amely vállalta volna egy tengerjáró hajó építését, ők betársultak a Fülöp-szigete- kiek, svédek, s még számos más külföldi cég mellé a nemzetközi üzletbe. Hogy ez inkább vakmerő­ségre vall semmint bátorság­ra? Kollektív gondolkodás — Amikor a kisszövetkeze­tet alapítottuk, egyetlen tag sem úgy jött hozzánk, hogy ő most középszerű vállalkozás­ban középszerű munkát vé­gez majd — mondja Csik László. — Azt tartjuk, hogy mindig a lehető legnehezebb területen kell próbálkoznunk, ott kell törekednünk a sike­rek elérésére, hogy tisztában legyünk azzal, mire vagyunk képesek. Idáig ez a taktika beváltotta a hozzá fűzött re­ményeket. A csapatnak egyéb­ként 1 millió dolláros expor­tot jelentett a tengerjáró épí­tése. A hajdani sikerből azonban a végtelenségig megélni nem lehet. Az Orientnél az utóbbi időben sokat beszéltek erről: — Sok helyütt téma manap­ság a kibontakozás, az előre­lépés, maga a siker, bár min­denki mást ért ezen. Van, akinél az árbevétel, másnál a nyereség vagy a jó hírnév, néhány helyen pedig már maga a terv teljesítése is egyet jelent azzal, hogy si­keres a szervezet. Nálunk az állandó fejlődés számít ennek. Igyekeztünk annak idején úgy összehozni a kollektívát, hogy a gazdasági élet szinte vala­mennyi területéről legyen gyakorlati ismeretünk. Dolgo­zóink több mint 90 százaléka diplomás, s többségük nem csak az elméletben kiváló szakember. Dolgozik nálunk például fizikus, gépészmérnök, vegyész vagy gazdaságmérnök is. Az igazi tudást azonban az Orientnél nem egy-egy ember felkészültsége, hanem a kol­lektiv gondolkodás, az ismere­tek összeadása biztosítja. Valódi csapatmunka zajlik itt: — Évenként legalább egy­szer úgy ülünk össze egy-egy hétre, hogy csak a továbblé­pés lehetőségeiről, az ötletek­ről beszélünk. Egyetemekről, minisztériumokból hívunk ilyenkor előadókat, s legalább 50—100 kilométerre utazunk el otthonról, hogy a hétköz­napi gondok még csak vélet­lenül se zavarhassanak ben­nünket. Ilyenkor bárki el­mondhatja, mit szeretne. Egyik ötlet szüli a másikat, aminek aztán akár egy új vá­gány, a megszokottól merőben eltérő tevékenység is lehet az eredménye. Állandó megmérettetés Az elnök szerint tehát si­kerük alapja a mindig újabb és újabb pálya. És a megmé­rettetés, a hazai vagy nem­zetközi próba. Még akkor is, ha előfordul, hogy egy-egy vállalkozás nem vagy nem a kívánt mértékben hozza meg az eredményeket. De hát an­nak, aki a felszínen akar ma­napság maradni, kockáztatnia is kell. Ami ez utóbbit illeti, ha le­het, az Orientnél mostanában a megszokotthoz képest is többet vállaltak. Mert az ön­álló külkereskedés jogával él­ni, nyugati piacra komoly ze­nei feltvételeket készíteni és azokat exportálni is, vagy az egészségügyben gyógyító-meg- _előző munkára vegyes vállala­tot létrehozni, elég nagy koc­kázatot jelent. Még nagyob­bat, mint például egy tenger­járó hajó építése. Igaz, akko­riban még csak szárnyaikat próbálgatták, s a tét is csu­pán alig pár százezres vagyo­nuk volt. Má viszont már sok milliót tudnak magukénak, s hát tudják azt is, hogy min­dig a lehető legnagyobb fel­adatra vállalkoznak... Ezek a régi aknavetőgránátok is nemrég kerültek elő (Hancsovszki János felvételei) Pató Zsuzsa A tolerancia esélyei lesen kattant a légpus­ka a horgász kezében, és a lövedék a kenuban evező -sportoló homlokába csapódott. Nem sok hiány­zott ahhoz, hogy elveszítse a szeme világát. A közel­múltban történt, jól em­lékszünk még az esetre. Nagy volt a megdöbbenés, a felháborodás, elmondta a magáét róla televízió, a rádió, a sajtó, országra szóló ügy lett belőle — néhány napra. Azután mindenki napirendre tért fölötte. Pedig jól tennénk, ha nem feledkeznénk meg róla. Azért érdemes vissza­térni az ügyre, hogy el­gondolkozzunk azon, ami a — szerencsére — kivételes, sőt egyedülálló eset mögött húzódik. Ami nem kurió­zum, hanem átfogóbb ér­vényű jelenség. A kenus ott edzett, ahol a horgász éppen jó fogás­ra várt. Egyiküket a vízbe nyúló horgászzsinór, mási­kukat a halakat elriasztó, zsinórt szaggató evezőlapát zavarta. Íme az érdekek konfliktusa, amivel a leg­változatosabb formákban lépten-nyomon találkozunk. Egyének és embercsopor­tok, közösségek, gazdasági szervezetek, intézmények és hivatalok érdekei szám­talan ponton keresztezik egymást. Természetes, hogy a maga módján mindenki igyekszik érdekeinek ér­vényt szerezni. Nem az a jellemző, hogy előhúzzuk a légpuskát. Ám a rend­hagyó történet mégis túl­mutat önmagán: szinte jel­képe lehetne a türelmet­lenségnek, amelyet az elté­rő vagy éppenséggel ellen­tétes érdekek szembekerü­lésekor meglehetős gyak­ran tanúsítunk. Honnan ez a sűrűn fel­lobbanó ideges perpatvar, amely egyaránt sérti fü­lünket a pultok fölötti szóváltások és kicsinyes vagy magasröptű sajtóvi­ták tanújaként? Miért tű­rik oly sokan rosszul, hogy másoknak eltérő ér­dekei, elképzelései van­nak? A válasz egyaránt keres­hető a múltban és a jelen­ben. Olyan történelem van mögöttünk, amely — rövid időszakok kivételével — nem adott módot arra, hogy elsajátítsuk, nagyban és kicsinyben magától ér­tetődően gyakoroljuk az érdekek, a vélemények de­mokratikus ütköztetését és egyeztetését. Nem kenyere az effajta türelem a for­radalmi átalakulásoknak sem — miért éppen a miénk lett volna kivétel? Inkább még rátett egy la­páttal, hogy ezt az átala­kulást az elvek rangjára emelte, de elveinkkel való­jában ellentétes türelmet­lenség kísérte. És itt a jelen, amelyben feltorlódtak a gondok. Ha túl is jutnak majd ezen, gyors javulásban nem re­ménykedhetünk. Addig pe­dig nehezebbé válik az élet, küzdelmesebbé a meg­élhetés, munkahelyek biz­tonsága inog meg. S a fe­szült lelkiállapot, sorsunk borongás szemhatára nem kedvez a mások iránti fi­gyelemnek. Számíthatunk-e ilyenfor­mán arra, hogy erősödni fog az a magatartás, ame­lyet szakszerű kifejezéssel toleranciának neveznek? A tolerancia növekedésének esélyei, úgy vélem, a nyo­mós ellenerőkkel számolva is derűlátóan ítélhetők meg. Ez a folyamat is tá­maszkodhat előzményekre. Csupán néhány a fonto­sabbak közül: jó ideje el­ismertük az egyéni érdek, a helyi, a vállalati és más partikuláris érdekek jogo­sultságát, s azt sem hisz- szük már, hogy bárki — legyen az egyén, testület vagy hivatal — tévedhetet­len lenne annak eldöntésé­ben, hogy mi a köz érde­ke. Egyre szélesebb tér nyílik az eltérő nézetek, alternatívák kifejtésére, ezt példázták az országos párt­értekezleten elhangzott fel­szólalások is. Erről tanús­kodnak az olyan, éles ösz- szecsapásoktól sem mentes párbeszédek, mint amilyen az ófalui atomerőműhulla- dék-temető körül, vagy a Hévízi-tó féltői és a bau­xitbányászat képviselői kö­zött folynak. Ebbe az irányba hatnak a tervezett és előkészület­ben lévő lépések a politi­kai intézményrendszer át­alakítása keretében, amitől többek között azt várjuk, hogy növeljék az állampol­gárok lehetőségét a köz ügyeibe való tényleges be­leszólásra. A politika, a párt fórumain pedig legi­timitást kap a kisebbségi vélemény, s így mód lesz arra, hogy — ha igaza be­bizonyosul — többséggé válj éli. Az embereket a viszo­nyok formálják, amelyek között élnek, s ezek most olyan irányban változnak, hogy az kedvez a toleran­cia fejlődésének. Annak, hogy megtanuljunk együtt élni az érdekek és nézetek sokszínűségével, hogy las­sacskán kialakuljanak az ehhez illeszkedő magatar­tási formák. Csak azt ne higgyük, hogy ami felé haladunk, az valamiféle isten békéje. Több konfliktus kerül majd felszínre a jogos és megalapozott érdekek kép­viselői s az ilyen állás­pontok megfogalmazói kö­zött is. Csakhogy azzal a korábbihoz képest lényeg­be vágó különbséggel, hogy megtanuljuk tiszteletben tartani a miénkkel szem­ben álló érdekek létjogo­sultságát, meghallgatni és megérteni a vitaellenfél érveit. Anélkül persze, hogy lemondanánk a ma­gunk legjobb meggyőző­déssel képviselt álláspont­jának védelmezéséről, a másik fél meggyőzéséről. S ha így lesz, a viták mind gyakrabban zárulnak majd — az elvek feladása nél­kül — a nézetek közeledé­sével, ahelyett, hogy egy­más legyőzésére irányul­nának vagy süketek párbe­szédére hasonlítanának. A tolerancia esélyei re- ménykeltőek. De a reményt csak a tettek válthatják valóra. S ha magunkba tekintünk, be­vallhatjuk. hogy valóra váltásáért mindnyájunknak van mit tennie. Kis Tamás Tűzszerész-bemutató Gyálon Csak tökéletes munkát végeznek Korszerű tűzszerész-felszerelések a bemutatón

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom