Pest Megyei Hírlap, 1988. április (32. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-09 / 84. szám
8 1988. ÁPRILIS 9., SZOMBAT Ma már szövetkezetben dolgoznak Őseik is szegkovácsok voltak Oláh Károly rugót lapít présgépen — manapság már kevés a tüzikovácsok munkája, jobbára gépekkel dolgoznak Cigányok! Ha róluk van szó, az emberek jelentős része ma is a vándorló életmódot folytató, a többségi társadalom életformáját megtagadó csoportokra gondol. Pedig hazánkban is ez az etnikum több rétegből tevődik össze: valóban léteznek közöttük vándorló életmódot folytatók, de vannak letelepültek, s azok között is olyanok, akik már az általános társadalmi normák szerint élnek, dolgoznak, s megint mások még mindig nem találták meg a helyüket, feladatukat az össznépesség nagy családjában. Az etnikum társadalmi beilleszkedését, egyenrangúsodását számtalan konkrét intézkedéssel segítette eddig is a magyar állam, s ebbe a munkába bekapcsolódtak a társadalmi és tömegszervezetek is. Kétségtelen, hogy voltak téves intézkedések is. Napjainkra már egy sokkal kifinomultabb, józanabb álláspont kerekedett fölül. Eszerint a fokozatosság elvét kell alkalmazni a gyakorlatban, de azzal párhuzamosan magukat a cigány származású embereket is be kell vonni saját sorsuk, életformájuk alakításába. Mindez a törekvés azonban csak akkor vezethet eredményre, ha az etnikum jó hagyományait élni hagyják. s azokra támaszkodnak. Ilyen jó hagyományokra támaszkodhatnak napjainkban is például a piliscsabaiak. Mert Tinnyével és Jászfaluval, a társközségekkel együtt 8 ezer lakosa van Piliscsa- bának, de csak a nagyközségben él mintegy félezer cigány származású ember. Az ottani etnikumra jellemzőek az iparos és zenész famíliák, munkájuknak, s nekik maguknak mindig is volt 1 becsületük. De a legrégebbi hagyománya az iparosságnak van, ha visszanyúlunk üdében a honfoglalásig. Ugyanis a magyarokkal a Kárpát-medencébe kézműves cigányok, szegkovácsok is bejöttek, sőt, közöttük ügyes kezű fegyver- kovácsok is voltak. A cigányoknak sok évszázadon át biztos kenyeret és megbecsülést adott a kovácsolás. Azonban az első ipari forradalom korában, amikor a manufaktúrák, majd a gyárak hódítottak teret maguknak a gazdasági életben, a cigány kovácsok megélhetése veszélybe került, mert nem tudták fölvenni a versenyt az olcsó tömegtermeléssel. Piliscsabán és Pomázon 1950-ben, Csobánkán három évvel később alakult cigány szegkovács szövetkezet, majd a három 1970—71-ben egyesült Lakatos és Epületkar- bantartó Szövetkezet néven. A fejlődés nem állt meg, mert 1984-ben megalakult a szövetkezet fémtömegcikk és szegkovács szakcsoportja Pi- Jiscsabán. Ez a több évtizedes út azonban sok buktatót is hozott. Ma már 12 éve ugyanaz az ember az elnök Galántai Dezső személyében, ö egy pillanatig sem tagadta, hogy szinte a nulláról kellett indulniuk. A szétzilált kisszövetkezet rosszul vezetett, fegyelmezetlen dolgozóival hosszú, türelmes törődéssel lehetett megértetni, hogy saját sorsuk valóban a saját kezükben van. A következetes vezetés, a csak a teljesítmények, a munka minősége szerinti megkülönböztetés feloldotta a korábbi feszültségeket. A házon belül kezdeményezett szakmai képzés pedig a cigány dolgozók önbecsülését is növelte. Ma a százkét tagú kisszövetkezetben a cigány származású szakmunkások aránya 19 százalék, többüknek van két vagy három szakmája. A törekvésnek, a jó munkának olyan látványos eredményei vannak, mint a 35 személyautó cigány emberek tulajdonában, s szinte valamennyien házat építettek, vagy építenek, részben önerőből, részben OTP-hitelből, minimális más jellegű állami támogatással. Az erkölcsi felfogásuk is nagyon szilárd ezeknek az embereknek, mert például a társadalmi tulajdon elleni vétség egy évtizede teljesen megszűnt a kisszövetkezetben. Igaz, ez vészben azért is alakulhatott'"így, mert például a piiliscsabaiak maguk válogatták meg,‘ hogy kit tűrnek meg maguk között. A kisszövetkezet munkájáról, s elmúlt évi eredményeikről többek között Horváth Lászlónéval beszélgettünk — ő tagja a Pest megyei cigánytanácsnak, a megyei népfrontszervezetnek, a Piliscsabai Tanács Végrehajtó Bizottságának —, valamint Galántai Dezső elnökkel váltottunk szót. A kisszövetkezet profilja az elmúlt évtizedek alatt megváltozott. Napjainkban az ösz- szes termelésnek egyharmadát teszi ki a szegkovács-, a többit a lakatos-, üveges- és asztalosmunka, a gép- és épület- karbantartás. Mindezt kiegészíti a forgácsolás bedolgozói hálózatban. A kovácsok például rabicszeget, vasalásokat, ajtótokok rögzítéséhez pan- kedlit, ácskapcsokat, bányasíneket, és exportra menő ital- kiöntöket készítenek. Hagyományos partnereik, megrendelőik a bányák, az építőipar, s újabban a MÁV és a honvédség. Általában olyan termékeket kovácsolnak, amiket nem gazdaságos nagyüzemben, illetve nem lehetséges jobb minőségben gépeken csinálni. Hát egyelőre ennyit arról a kollektíváról, amelyet á környékbeliek cigány szegkovács szövetkezetként ismernek és emlegetnek, az eddigiek szerint szégyenkezés nélkül!... Aszódi László Antal Ne prédikáljak? É ppen esztendeje volt, akkor még húsvét előtt, amikor megírtam (és még hány újságíró kollégám megírta!), hogy kérem szépen, ha jön a húsvét, ne tessék itatni a fiatalokat, mert hamarabb megárt nekik, mint a felnőtteknek. Ne tessék itatni, mert iszonyú következményei lehetnek! Ne tessék itatni, mert talán éppen most akarja megmutatni Pista vagy Jancsi, hogy ö az igazi nagylegény. Igaz, hogy még az általános iskolába jár, de talán éppen most lép rá arra az útra, amely a túlzott szeszfogyasztáshoz, magyarán a részegedéihez vezet. Rendben. Nem prédikálok, nem is prédikáltam ünnep előtt sem. Erre ott a templomi szószék, ahol szintén azt mondják immár kétezer éve, hogy hogyan kell tisztességesen, becsületesen élni a földön. És a hatás? Mérje le ki-ki a saját környezetében ! Az idén a húsvét egybeesett felszabadulásunk ünnepével. Akkor, ISió után — igaz, még gyerekfejjel — úgy hittem (és hittük sokan), hogy az új, tiszta eszmék mindenkire hatni fognak. Hittük, én legalábbis őszintén hittem, hogy tízhúsz év múlva már nem lesz tolvaj, nem lesz betörő, nem lesz apa (vagy anya), aki szétveri a családja életét, aki nem törődik a gyerekeivel, aki nem úgy él, ahogyan azt a tisztesség megköveteli. Nem így történt. Mondjam, hogy csalódtam? Mondhatnám, s bizonyos mértékig így Igaz is. A most már több mint négy évtizeddel ezelőtt számunkra megadatott lehetőségek után lehetnének magasabbak, tisztábbak társadalmunk erkölcsi normái. Soroljam? Családi erkölcs? Szülőgyerek kapcsolatának erkölcse? Munkaerkölcs? A barátság erkölcse? Folytassa a gondolatsort kiki óhaja szerint. Valóban nem szándékom — prédikálni. De gondolkodásra ösztönözni azért felelősségemnek, az írástudó felelősségének érzem. Mert tisztességben élni nem azért kell, mert . így van megírva”, hanem azért, mert nekünk magunknak is így jobb. Jót tenni mással sokkal de sokkal jobb érzés, mint rosszat tenni. Akinek ez a képesség nem adatott meg, az inkább sajnálatra, mint elítélésre méltó. Annyi minden értékelődik át a világban — értékelődött át, ha úgy tetszik, évezredek, évszázadok alatt, de ha úgy tetszik, a közeli évtizedek alatt is. Hiszem, hogy egyvalaminek megmaradt és megmarad az értéke: az emberi tisztességé. Csak ennyit szándékoztam papírra vetni. És nem prédikálok ... (sárdi) Messze ér a maffia keze Ha nem fizetsz, ha beszélsz...! Megnyerő mosollyal haladt el a vámőrök előtt a hamburgi repülő- téren egy Leo From nevű úriember. Egyetlen poggyásza a kézitáskája volt. A vámosok megállították, és kérték, nyissa fel a táskáját. A táskában 15 millió márka volt, nagy címletekben. Az NSZK-ban nem tilos a pénz kivitele, így From úr minden további nélkül beszállhatott a Londonba induló repülőgépbe. Balogh Gyula gömbvasból hajlít rugót spirálba, hogy azt később földarabolja, s a munkafolyamat végén rugós alátét legyen belőle a MÄV megrendelésére. Vasúti talpfák rözítésénél használják fel ezt az alkatrészt (A szerző felvételei) Utólag kiderült, hogy a vámosok nagy hibát követtek el. Mindez 17 éve, 1971. április 26-án történt „Védőpénz” a zsarolóknak A nyomozók később kiderítették, hogy a pénz a Cosa Nostráé, a maffia amerikai fiókintézetéé volt, amelyet nyugatnémetországi játékkaszinók, kocsmák es bordélyok tulajdonosaitól zsaroltak, vé- döpénz címén. Ez volt az első nyom az NSZK-ban működő nemzetközi bűnözőszervezetekről. Am a bűnüldöző szervek csak ritkán tudják leleplezni a zsarolókat, mert az áldozatok rendszerint hallgatnak. A hamburgi rendőrfőnök szerint, „mindenki tudja, hogy ez létezik, de senki sem tudja biztosan, hol”. Egy müncheni bűnügyi szakértő szerint például „szinte valamennyi olasz (és kínai) vendéglős valamilyen módon fizet a zsarolóknak”. Valójában azonban senki nem beszél. A zsarolás módszere a megfélemlítés. Gyakran akkor keresik fel az éttermet, amikor az tele van vendégekkel. Összetörnek néhány poharat és távoznak. Egy frankfurti vendéglőbe naponta beülnek a banda tagjai. Esznek-isznak, majd fizetés nélkül távoznak, s ha a tulajdonos tiltakozni mer, úgy járhat, mint az a wiesbadeni pizzasütő, akinek virágcsokrot küldtek ajándékba A sírodra kísérőszöveggel. Aztán jönnek a pénzbeszedők, a legváltozatosabb indokolással. Az NSZK-ban 1986-ban 44 „védőpénz”-zsarolást sikerült felderíteni, de egyetlen esetben sem jutottak az elkövetők nyomára. A rendőrség becslése szerint mintegy 164 milliárd márka vándorol évente a zsarolók zsebébe. A bandák legnagyobbrészt az olasz maffia és az amerikai „Hell’s Angels” (A pokol angyalai) nemzetközi gengszterszindikátusok fiókintézményeként működnek az NSZK- ban. A két nagy szindikátuson kívül más bandák is tevékenykednek — kínai bűnözők zsarolják például a kínai vendéglősöket, de még a Sri Lan- ka-i tamil „Tigrisek” nevű terrorszervezet embereit is megtaláljuk a zsarolók soraiban. A hallgatás parancsa És a vendéglősök fizetnek, mert nem szeretnék, ha a helyiségük rommá válnék. Vagy úgy járnak, mint az egyik kínai vendéglős; a nyomozóknak feltűnt, hogy a bal kezének mutatóujja hiányzik. Egy hónappal később a jobb kéz mutatóujja is eltűht, nem sokkal később már a bal hüvelykujja sem volt meg. A nyomozónak azt vallotta, hogy húsvágás közben sérült meg az ujja. Aztán becsukta a vendéglőjét. Legfőbb törvény az OMER- TA, a hallgatás! — ez a maffia hagyományos törvényei alapján valamennyi gengszterbanda jelszava. Aki beszél, annak meg kell halnia! — védekezett a Trierben letartóztatott Benno Schmitz bordély- ház-tuilajdonos, amikor a vizsgálat során rá akarták venni, hogy legyen koronatanú egy zsarolóbanda ügyében. A banda két tagjával, akik nem tartották be a főnökük parancsát, rövid úton végeztek. A tiszteletreméltó társaság, a maffia gyakran Szicíliából vagy Nápolyból küldi utasításait az NSZK-ba kihelyezett képviselőinek. Máskor egyenesen Olaszországból érkezik a rezidens, hogy irányítsa és ellenőrizze a társaság tagjainak tevékenységét. Ha valamelyik bandatag a rendőrség kezére kerül, mindent megtesznek, hogy kiszabadítsák. Gyakran óvadékot tesznek le társaik szabadon bocsátásáért. A wiesbadeni Capri pizzeria tulajdonosát egy magát Salvatorenek nevező hang telefonon felhívta: 50 ezer márkát követelt tőle egy börtönben sínylődő barát kiszabadítására. Ha nem fizetsz, megverünk, agyonlövünk, tönkreteszünk — hangzott a figyelmeztetés. S bár nyomatékül bezúzták az étterem ablakait, majd benzinnel és gyufával kiégették az egyik sarokülés párnáit, a vendéglős nem kért segítséget. A rendőrség és a tűzoltóság azonban szagot kapott. A nyomozók lehallgatták a fenyegető telefonokat, és amikor a banda megbízottja, Francesco Mar- zocchella átvette a pénzt, lecsaptak rá. A vizsgálóbíró előtt azonban a gyanúsított mindent visszavont, amit az első kihallgatás előtt megbízóiról elígy kezdődött a tornaterem dolga is Örömében fejen állt Az iskola úttörő-csapatvezető tornatanára, dr. Gallwitz Ferencné egy szempillantás alatt szabályos fejállásba lendült. Néhány pillanatnyi szobrozás után talpra szökkent és nevetve felintett a lelátóra: — Hát ez volt... Visszanevettünk, megtapsoltuk, tapsoltak a gyerekek is, aztán újra megszólalt a sípszó, folytatódott a tornatermi munka. A terem hosszanti falán végigfutó lelátó mellvédjén könyököltünk Tokodi Zoltán tanácselnökkel és gyönyörködtünk a láthatóan edzett, jól karbantartott formás testű gyerekekben. A 6. osztályosokat látttuk egy sportversenyre készülés közben. Közöttük volt Tomózer Balázs, az iskola tájfutóbajnokságot nyert kis büszkesége, ahogy a tanácselnök bemutatta. Közben Tokodi Zoltán az épületegyüttes, Nagykovácsi általános művelődési központja, benne a tornaterem történetéről mesélt. Tenyérnyi szobában A tomatanárnő, Lívia néni 27 esztendeje jár ki Budapestről Nagykovácsiba. Mindeddig egy tenyérnyi tornaszobában, jó időben az udvaron foglalkozott a több száz gyerekkel. Már nemigen bízott abban, mint elmondta, hogy valaha is egy igazi tornateremben tarthatja meg az óráit, s nem kell téli szünetet tartania az atlétikában, a labdajátékokban. Amikor pedig már semmi kétsége nem lehetett abban, hogy ezt megéli, elragadtatott örömében beígérte a fejreállást az avatóünnepségre. S ígéretét be is tartotta. Ott hagytuk abba — emlékeztettem a tanácselnököt —, hogy 1978-ban, a korábban megépített emeletes és már szűknek bizonyuló iskolához egy nyaktaggal hczzátoldották az új 8 tantermes szárnyat, szaktantermekkel. Azután 1980-ban egy összekötő folyosóval felhúztak mellé még öt tantermet, amelyek közül három egybenyitható, s a padlózat gépesített mozgatásával színpad emelhető. Erre az épületszárnyra 1981-ben emelet került, újabb 4 tanteremmondott. A frankfurti főtárgyalásra mégis reszketett a félelemtől, mert tudta, mi vár az árulókra. Az olasz Camorrának becslések szerint néhány száz megbízottja dolgozik Nyugat-Né- metországban. Éjszakai néma telefonhívások, patronok a levélszekrényben, felgyújtott gépkocsik, lövések az ablakon át, követés az autóutakon, lakások és üzletek lerombolása tartozik a szervezet szokásos harci módszerei közé. A zsarolt és rabolt pénzeket sokszor „legális” úton juttatják ki az itáliai központnak. Halál a parkolóban Se szeri, se száma azoknak a vendéglősöknek, akik a fenyegetések hatása alatt elfogadják a védőangyalok ajánlatát, beveszik őket az üzletbe és fizetnek. Mert ha nem, úgy járnak, mint az a nyugat-berlini étterem-tulajdonos, aki nem volt hajlandó a nemzetközi bűnszövetkezet által rája kirótt 8 ezer márkát megfizetni. Nyolc golyó oltotta ki életét egy parkolóban... Gáti István mel és o községi-iskolái könyvtárral. És hogy volt tovább? Szünet nélkül — Akkor már csak a tornaterem hiányzott. 1985 szeptemberében hozzáfogtunk s két év alatt 3 ezer lelkes kis községünk saját erőből, több mint egymilllió forint értékű társadalmi munkával, összességében 17 millió forint költséggel felépítette ezt a sport- létesítményt. Mint látni fogja, még nincs teljesen készen. Odalent befejeződött a foglalkozás. Lementünk a szertárral szemközti kis tomata- náriba, amelynek egyik falát beborítják az építkezés folyamatát bemutató meg az avatott készült színes fotók. A tornatanárnő az iskola házi fotósa civilben. Hozzánk csatlakozott Gombai Istvánná oktatási igazgatóhelyettes, kimentve a más elfoglaltsága miatt távol levő Vityiné Jaku- bács Edit iskolaigazgatót. Elmeséltük nekik, mint igazította ki a tanácselnököt érkezésünkkor az egyik ügyeletes kis srác. Tokodi Zoltán arra kérte, szóljon az igazgató néninek, hogy itt vagyunk a tornateremben. Udvariasan, de megkapta a magáét: — „Igen, megmondom, hogy a tornacsarnokban tetszenek lenni” — válaszolta, jól megnyomva a csarnok szót. Nevettek a történteken, nem titkolva, nemcsak a gyerekek, Nagykovácsi minden felnőtt lakosa is büszke az új létesítményre. Ki is használják. Reggel 6- tól este 10-ig foglalt a terem, most például a községi teremfoci-bajnokságra készülnek. Ám elsősorban a gyerekeké. Külön tornaórák — magasabb szintűek is — iskolásoknak, óvodásoknak, a karatés csoporthoz a fővárosból jár ki hetenként kétszer egy edző. Havi 56 óra a tömegsporté; a tornától a labdajátékokig sokféleképpen edzik a nagykovácsi gyerekeket. S most már nincs szükség téli szünetre sem. Álmodozás ? Nincs’ még teljesen kész, amint azt a tanácselnök már megjegyezte. Az ablakon át mutatták — amit láttam is, mégpedig munka alatt! —, készül, alakul már odakinn a sportudvar az atlétikához, a labdajátékokhoz. — Ügy viszont egyelőre a fővárosba kell bejárniuk — mondta halkan, lassan, mintha csak hangosan gondolkodna a tanácselnök. Aztán csak kimondta. Most meg én nem tudom, leírjam-e? De minek titkolózzunk ?! Egy uszoda építésének tervét dédelgetik a nagykovácsiak. Lehet, hogy van, aki legyint erre; fantaszta álmodozás, egy kis községben..?! Azt mondom erre, a tornaterem dolga is így kezdődött. Kádár Edit Tűzoltók a szétrombolt lokálban
