Pest Megyei Hírlap, 1988. április (32. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-09 / 84. szám
4 bártan 1988. ÁPRILIS 9., SZOMBAT Borosjenői borongások Harminc évig áltattak minket Ügy Indult az egész, mint a hagyományos falugyűléseken lenni szokott. A népfronttitkár, az elöljáró meghányta-vetette a dolgokat, úgy számították, hogy ha hatkor kezdődik a találkozó, hét, fél nyolc felé véget is ér. A rendezési tervet kell megvitatni, s még eg.v-két aktuális dolgot. Aztán robbant a bomba. Kiderült, hogy ez a rendezési terv nem is olyan egyértelmű, legalábbis az, ami benne foglaltatik, egyáltalán nem aratott osztatlan sikert a lakosság körében. Történt mindez Pilisborosjenőn. De említhetnénk Budakeszit is. Hiszen mindkét helyen felborzolta a kedélyeket a téma, s ezen belül egy vitás pont, az MO-ás autópálya nyomvonala. Ugyanis a tervek szerint az út a Pilis és a Budai-hegység természetvédelmi területén haladna. De nemcsak a természetért aggódnak az ott élők, hanem az otthonukért, jövőjükért is. De ne szaladjunk annyira előre! Maradjunk a közelmúlt eseményeinél és Pilisborosje- nőnél. Bár valójában ez esetben két községről van szó: Pilisborosjenőről és Ürömről, hiszen közös tanács igazgatja a települések életét. Alvóközség A történet kezdete valamikor a hatvanas évekre nyúlik vissza. Két szempontból is. Akkoriban már erőteljesen zajlott az ipartelepítés szerte az országban, még azokon a helyeken is, amelyek az ötvenes évek nagy ipartelepítési lázából kimaradtak. Egymás után jelentkeztek a települések a különböző intézményeknél egy kis üzemecskéért, egy kisebbfajta gyárért, amely akár Pemü nagyságúvá fejlődhet, s megoldhatja a községekben élők elhelyezkedési gondjait. Voltak azonban helységek, amelyeknél különböző indokok alapján szóba sem jöhetett semmilyen ipari tevékenység kialakítása, mondván; ez szennyezi a környezetet. Ilyenek voltak a fővárost övező pilisi és budai községek. Ügy emlegetik ezt a részt, a hegyvidéken zöldellő, asszimiláló, fotoszintetizáló, vagyis oxigént termelő erdőket, mint a főváros tüdejét. S a községek ezt tudomásul vették. Jó, nincs ipar, nincs munkalehetőség, ' de legalább tiszta a környezetük. Közel van a főváros, ott van munkahely elegendő — legalábbis volt. A helybeliek elfogadták, hogy alvóközségben élnek, ennek ellenére ragaszkodtak otthonukhoz, fiaik, unokáik is itt akartak megtelepedni. Ahogy gyarapodott a lélek- szám, úgy alakított ki ; újabb telkeket a tanács, ahova egymás után épültek a modern otthonok. Űj utcák születtek Pilisborosjenőn is, s elsősorban Üröm felé terjeszkedett a község. Kétségekkel telve Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amely a második fontos momentum a történet alakulása szempontjából. A hatvanas években indult el az a folyamat, mely a települések közigazgatásának összevonásával végződött. így lett közös tanácsa Pilisborosjenőnek és Ürömnek is. Az indok a következő volt akkoriban. (Ne felejtsük el. ennek lassan harminc esztendeje!) A két település közel van egymáshoz', alig három kilométer választja el. Ha terjeszkedni akarnak, egymás irányába tudnak területet bővíteni,"Így. már ki Is alakult egy nagyközség körvonala. 1 öt' esztendővel ezelptt felépült az új iskola, amely Pi- lisborosjenőhöz. tartozik ugyan, de közelebb van az ürömi házakhoz. Itt. készült el a tűzoltószertár —•' ez is minden valamirevaló községben a falu közepén van —, s nem oly régen e helyen állították fel a telefon-konténerközpontot is. Tudták, tudják a pilisboros- jenőiek, hogy valahol a közelben halad majd az autópálya, sőt azt is, hogy a két település között, de valójában csak a rajzok láttán, a falugyűlésen döbbentek rá a valóságra. Minden, amit eddig terveztek, néhány éven belül füstbe ment álom marad csupán. Nem lesz új faluközpont, a házak között dübörög el majd az autópálya forgalma, az alig ötesztendős iskola, amely már most düledező- íélben van, összeomlik, ha megkezdődnek a földmunkálatok, ha megindul a forgalom. S merre terjeszkedjen a falu? Arról nem is beszélve, ha valóban itt halad az út, ripsz- ropsz elrendelik az építési tilalmat! Hallottunk már ilyenről a Ferihegyi repülőtér közelében, s ez azt jelenti, hogy évtizedekre megbénulhat a fejlődés, leállhat az építkezés. S hol lesznek már azok az előnyök, amelyek az alvófaluval együtt járnak! Nincs ugyan munkalehetőség, de még a tiszta levegőtől is megfosztják őket. Itt a völgyben megrekedhet a szennyeződés, különösen a nehéz fajsúlyú ólom ülepedhet rá a területre. Ilyen és ehhez hasonló kérdések röpködtek a levegőben a falugyűlésen, s bár tudják, hogy az MO-ás budai szakasza csak a következő évezredben épül meg, azzal is tisztában Vannak, hogy a következményekkel egy-két éven belül számolni kell. A tanács testületé sem adhatja áldását ma egy ilyen kérdéssel kapcsolatban, hiszen akkor fiaik látják kárát. Ezen a falugyűlésen derült ki, hogy rábólintani valamire, ha még oly távolinak tűnik is, nagy felelősség, vagy éppen felelőtlenség. A testület 1972-ben jóváhagyta a falu határában elvezetendő 400 kilovoltos távvezeték felállítását. S ma már rájöttek, hogy elhamarkodott, átgondolatlan lépés volt. Akkor távolinak tűnt a távvezeték léte. a falu is két utcával kisebb volt. A távvezeték helyet foglal — egyébként szintén a két falu között —. drágább lesz tehát a telefonhálózat bővítése, s lehet. hogy a televízió vételi lehetőségét is zavarni fogja. Meggyesi János, Pilisboros- jenő elöljárója, tele van kétségekkel : — Hogy hihetünk ezek után azoknak, akik döntenek a sorsunkról? Harminc évig hitegettek bennünket azzal, hogy szükség van a falu jó levegőjére, azzal, hogy összekapcsolják a két települést, s így fejlesztettük tovább a községet. Nem telepíthettünk ipart! S most ez már egyáltalán nem fontos? A tervezett központon egy autópálya halad majd? Itt már több testület, intézmény szavahihetősége forog kockán. Tudjuk jói. hogy akármerre halad is az MO-ás, mindenütt sérti valakinek az érdekeit. de ezeket egyeztetni kellene! Arra biztatják a lakosságot és a tanácsokat, hogy saját maguk alakítsák a sorsukat anyagilag is. Akkor Segítség az ocsai áfész-nek Nem számolják fel Mint arról lapunk csütörtöki számában, tájékoztattuk olvasóinkat, néh.ány szakcsoport és vezető tevékenysége miatt mintegy 110 millió forint sorsa vált bizonytalanná az Úcsa és Vidéke Áfész-nél, amely a hiány fedezésére kénytelen volt jelentős hiteleket felvenni. A hatalmas terhek miatt azonban a szövetkezet legutóbb veszteséges évet zárt, ezért a legnagyobb hitelezője, a Budapest Bank Rt. egyeztető megbeszéléseket kezdeményezett. A végleges döntés tegnap megszületett: az áfész segítséget kap pénzügyi egyensúlyának helyreállításához, s ezzel elkerülte a felszámolást. miért akarnak ránk kényszeríteni nekünk nem tetsző dolgokat? Ma már nemcsak az állami költségvetés pénzéből fejlődik egy település, hanem a lakosság forintjaiból épül a gázvezeték, az utca. Olyan kérdésekről van szó, amelyekben időben meg kell kezdeni a párbeszédet. Szeretnénk, ha magunk is beleszólhatnánk a jövőnkbe. Egyáltalán: hogy tárgyalhassunk bizonyos dolgokról ! Improvizatív lépések Bodor Lajos, a Közlekedési Minisztérium csoportvezetője szerint a tárgyalásnak semmi akadálya, hiszen minden esetben figyelembe veszik a lakosság reális érdekeit, és hajlanak a kompromisszumra. Erre jó példa a dunaharasztiak esete, ahol a közvélemény nyomására változtatták meg az51-es főút nyomvonalát, hogy ne a lakott területen legyen az MO-ás és az 51-es csomópontja. Pedig már készen voltak a tervek a korábbi változatra, sőt, az építési engedélyt is kézben tartották a kivitelezők. Bár úgy tűnik, maguk az illetékesek sem tudják, mit hoz a jövő. Ki tudja, milyen környezetvédelmi előírásoknak kell akkor majd eleget tenni — harminc év múlva? Ki tudja, lesz-e egyáltalán erre pénz? Sőt; olyan pletykák is keringenek, hogy a budai szakasz el sem készül, mert itt nincs is rá oly nagy szükség. Az is lehet, hogy jóval kijjebb halad az autópálya. Mindenesetre ez a bizonytalanság Meggyesi János kételyeit támasztja alá. Koncepcióra lenne szükség! Fiedler Anna Mária MEGKÖTIK A HOMOKOT A gépek felkészítése megfelelő volt; az elmúlt hónapokban a karbantartó műhelyekben alaposan átvizsgálták és elvégezték a szükséges javításokat. Ennek köszönhetően a nagyüzemek legtöbbjében mozgásban van csaknem az egész géppark. Fejtrágyáznak; s javában tart a tavaszi árpa és a kukorica vetésének előkészítése. Nincs ez másként szűkebb pátriánk egyik legnagyobb és legeredményesebb nagyüzemében, a duna- varsányi Petőfi Tsz-ben sem. A hat község határában gazdálkodó téesz mintegy 4 ezer 700 hektárnyi szántójának egynegyedén búzát vetettek, amely a legutóbbi vizsgálatok szerint jól fejlődik. Emel- Már visszavonhatatlanul itt lett — nem utolsósorban a nö- a tavasz, jelzi ezt, hogy szer- vénytermesztés jövedelmezö- te a megyében benépesült a ségének javítására — 100 hek- határ, táron magnak való lucerna Képeink: AtfolyásmérSvel Állítja he a Huniper szórófejeit Bandzsák Zoltán művezető. így nem fordul-' hat elő, hogy pótlékba vész az értékes gyomirtószer (a rím fölött). Az üszőneveiö-telep mellett fűmagot, vet Barna József (a cím mellett). Mihály Kálmán mezőgazdasági fömérnökhelyettes elégedett a két hete elvetett és kikelt zöldborsóval (bal oldalon). Fejtrágyázzák a szépen fejlett búzát (lent). került a földbe, s újabban a borsóval is megpróbálkoznak. A dunavarsányiak már esztendők óta birkóznak a homokkal, ezúttal várhatóan sikerrel, A lucernába például árpát kevertek, hogy ez az erőteljesen fejlődő kalászos mintegy betakarja a lassabban erősödő másik növényt. Kép és szöveg: Hancsovszki János Ha mások, akkor mitől mások? Piramisoknál verekedő múmiák Mottó: Nincs megfejtés, de nem is kéne, csak szabad bejárás a mindenségbe. (fe. Lugossy László) Talán nem tűnik önmagáért valónak a 19 esztendeje történt események felemlítése. ef. Lámbó István, fe. Lugossy László és barátaik akkor, vagyis 1969-ben rendezték meg az első edvinista képzőművészeti tábort a szentendrei Du- na-parton. Az Edvin név egy lótetűtől származott, kamaszos fantáziálások folyományaként. Pontosabban, egy lótetű kapta először e megtisztelő nevet, amely később visszaszármazott az ösztönösen szerveződő mozgalomra, mint egy szent állattá válva a lelkes amatőrök szubkultúrát teremtő under- groundjának. Csak évekkel később, 1972-ben alakult meg, a kizárólag autodidakta képzőművészeket tömörítő szentendrei Vajda Lajos Stúdió, most pedig 1988 tavaszát írjuk. Sok víz lefolyt azóta a szentendrei Dunán, a VLS is formálódott, változott, egyesek szerint iskolát, mások szerint „kisegítő” iskolát teremtett. Mert sarkosan fogalmazva: sokan „bolondnak” tartják őket, s mindaz, amit .elkövetnek” — legyen szó képzőművészeti alkotásról, zenéről, filmről, különböző akciókról, happeningek- ről — az csak „őrület” lehet. Halkabb kritikusaik szerint is mások, mint a többi ember, a többi művész, őszintén szólva ezzel a mássággal, ma sem tud mit kezdeni közgondolkodásunk, mert ami nem megszokott, az mindjárt nemtetszést, olykor merev elutasítást vált ki. Azok részéről is, akik nem ismerik őket, alkotásaikat, csupán hallomások alapján ítélkeznek. Ez pedig konfliktusokat szül. Ezért — nem minősítve a VLS és a hozzá kötődő értelmiségi kör tevékenységét — az alábbi beszélgetésben arról lesz szó: milyen töröl fakad ez a másság? Ha létezik egyáltalán... Befejezett világ — Haragudtok a világra, vagy rátok haragszik a világ? Ti is úgy érzitek, hogy különböztök a többi embertől? — Márciusban, az Ernst Múzeumban a Vajda Lajos Stúdió és meghívott barátainak közös kiállításán, sokkal élesebben kérdezte ugyanezt egy diákcsoport — mondja Krizbai Sándor, a negyvenedik esztendejébe lépett, marosvásárhelyi születésű képzőművész. — Talán 14—16 évesek lehettek, s azzal rohantak le: elegük van a lázadásból, a mindenáron való lázadásból! Túl azon, hogy ezt nem vehetjük magunkra, mégis lesújtott a véleményük. Azt mondták: ez már nem kell, ezen túlvagyunk! — Mit válaszoltál? — Ki van túl ezen? Te, vagy mi? Mert forradalmi kiállásra igenis szükség van. Mert szükség van rám is, rád is, meg azokra a diákokra is ahhoz, hogy jobban menjenek a dolgok. Akkor hirtelen úgy éreztem, hogy elvesztettünk egy generációt. Nem azért, mert nem értik meg a műveinket, hanem azért, mert nem is akarják megérteni. Ha ezzel így vannak, így lehetnek mással is. A nyitottságot, azt hiányolom ... — Ez nemcsak generációs probléma — teszi hozzá a negyedik ikszen már túljutott fe. Lugossy László,' közkedveltebb nevén: Laca, a VLS egyik motorja. — Közöttünk is akadnak, akik befejezettnek tekintik a világot, közöttük is vannak, akik nyitott szemmel járnak, érdeklődnek minden új iránt. Találkoztam velük koncerteken, tárlatokon. Az érdekesebb az, hogy most már az ő generációjuk a fontos! Ne csak az orrukig lássanak! Sajnos egyre gyakrabban tapasztaljuk, a látszat vált értékké. A kommersz kultúra, a tévé, a rádió, a divat, a drága ruhák, a könnyen fogyasztható dolgok hatalmukba kerítették az ifjúság nagy részét. Ügy látom, hogy lezáródva, kész emberként jönnek ki az iskolából... — De mire készek? — kérdez vissza Krizbai Sándor. — Arra, hogy kényelemszeretetből kritikátlanul elfogadjanak dolgokat — folytatja fe. Lugossy László. — Például hamis szerelmi tudatbél megházasodnak, torz idillben nevelik a gyerekeiket, ha nem bírják tovább, akkor elválnak. Pedig a szerelemhez, a házassághoz is az kell, hogy ne legyünk túl a dolgokon. Legyenek új és új. élményeink, amelyek kihúznak a válságos helyzetekből, élvezzünk minden jót, de ne tekintsük megváltoztathatatlannak a rosz- szet! — Igen, azt hiszem, hogy az ideákat a praktika váltotta fel — mondja megint Krizbai Sándor. — Itt visszakanyarodhatunk a VLS produktumaihoz, amelyek azért nem befogadhatok sokak számára, mert a miénk nem probléma- mentes művészet. Nem tudjuk megpengetni azokat a húrokat, amelyek megdobogtatják a kommersz kultúrán nevelkedettek szívét. Létszlólag elszigetelődünk, kisebbségben vagyunk, pedig mi egy pozitív folyamat részeseinek érezzük magunkat, s nem távolodni, hanem közeledni akarunk a társadalomhoz. Ami bosszantó — Így vagyunk ezzel mindannyian. A mindenfelől áradó kommersz mellett — szerintetek — mi térít el bennünket ettől? — Erre személyes példával szolgálhatok — feleli fe. Lugossy László. — Közgazdasági technikumba jártam, s volt egy csomó önképzőkörünk. Engem elsősorban az irodalom érdekelt, műsorokat szerveztem, szerepeltem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy miközben arra biztatnak, legyek kreatív, higgyek abban, amit csinálok — ugyanakkor az orromra koppintanak. ha valóban megpróbálom. Mert akkor már baj van velem, foglalkozni kell velem, munkát adok másoknak, s ez bosszantó... Az iskolában azt tanultam, hogy például a nagy költőknek mindig megvolt a maguk devianciája, amit a környezetük akkor elutasított. És persze a műveket tanulmányozva felszed az ember olyan útmu-
