Pest Megyei Hírlap, 1988. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-29 / 75. szám

ŐRI /j? jg ma A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 75. SZÁM 1988. MÁRCIUS 29., KEDD A felszabadulásunk évfordulóján Nagygyűlések és koszorúzások Országszerte — így szűkebb pátriánkban is — megkezdőd­tek az előkészületek hazánk •felszabadulásának 43. évfordu­lójára, amelyet méltó módon kívánnak megünnepelni min­denütt. A közelmúltbeli nem­zeti ünnep miatt sok helyen le sem kerültek a nemzetiszí­nű lobogók az épületek hom­lokzatairól. Sok munkahelyi közösségben együtt ünnepel­nek a munkások és vezetők, s az arra érdemesek Kiváló Dolgozó elismeréseket vehet­nek át. A monori körzeti kiemelt ünnepséget ezúttal Monoron, a művelődési központ nagy­termében tartják április 1-jén, pénteken délután négy órakor. Kovács Benő tanácselnök megnyitója után Vágvölgyi József, a Pest Megyei Tanács általános elnökhelyettese mond ünnepi beszédet, majd a vá­rosi címer átadására kerül sor. Ezután kitüntetéseket, elisme­réseket adnak át, s végül a résztvevők megkoszorúzzák a főtéri felszabadulási emlékmű­vet. Többi községünkben már­cius 31-én, csütörtökön és áp­rilis 1-jén, pénteken lesznek a felszabadulási ünnepségek­kel egybekötött nagygyűlések. Sülysápon csütörtökön dél­után három órakor a művelő­dési házban Varga Jenő, az MSZMP Monor Városi Jogú Nagyközségi Bizottságának po­litikai munkatársa szónokol. Ugyanebben az időpontban lesz a pilisi megemlékezés, ahol Böszörményi András, a helyi HNF-bizottság titkára mond ünnepi beszédet. Ecse- ren — szintén csütörtökön — délután öt órakor a Rábai Miklós Művelődési Házban Kiss Tamás alapszervezeti tit­kár, iskolaigazgató méltatja az évforduló jelentőségét. Mendén csütörtökön este hat órakor a Petőfi Sándor Műve­lődési Házban Fazekas Ernő- né, a pártvezetőség tagja em­lékezik a 43 évvel ezelőt­ti történelmi sorsfordulóra. Ugyancsak csütörtökön este hat órakor Péteriben a műve­lődési házban Szenyán János elöljáró emlékezik az évfor­dulóra. Az ünnepségek április 1-jén, pénteken folytatódnak. Vasa­don az emlékjelnél délután egy órakor Pesti Imre iskola- igazgató mond ünnepi beszé­det. Maglódon pénteken dél­után két órakor a művelődé­si házban Zubor György, a monori pártbizottság politikai munkatársa köszönti az évfor­dulót a nagygyűlésen. Üllőn április 1-jén délután három órakor a szovjet hősi emlékműnél Fazekas Ernő, a monori pártbizottság politikai munkatársa emlékezik a fel- szabadulásra. Vecsésen ugyan­ebben az időben a művelődési házban Ötvös Józsefné, az 1. Számú Általános Iskola igazgatója mond ünnepi be­szédet. Gombán szintén április 1- jén, pénteken a Fáy András Mgtsz központjában Arató Éva alapszervezeti titkár ele­veníti fel az 1945-ös történé­seket. Gyomron ugyancsak áp­rilis 1-jén pénteken délután fél ötkor a Szabadság téri em­lékmű előtt Somogyi Károly, az 1. Számú Általános Iskola igazgatója lesz az ünnepi szó­nok. Településeinken ezenkívül megkoszorúzzák a szovjet hő­si emlékműveket az évforduló alkalmából. G. J. Filmcsemegék Vecsésen Lépést tartva a videóval A vecsési Nemzeti film­színház műsorára, azt hiszem, még az igényesebb nézők sem panaszkodhatnak. Fülöpné Vereczkei Valéria a szakma kitűnő ismerője, művelője és nagyon jól tudja, a hagyomá­nyos módszerekkel már nem lehet lépést tartani a videó­val. Mi lehet a megoldás? Gyor­sítani az új filmek bemutatá­sát, szebbé, vonzóbbá tenni a mozikat (bár ez jelenleg egyre nehezebbnek tűnik az anyagiak miatt) — és ha nem megy Mohamed a hegyhez, hát akkor... A sok kihelye­zett vetítés óvodákban, isko­lákban, napközikben mégis megpróbál valamennyit visz- szanyerni a réven ... Áprilisban több „csemege” is vár a vecsési mozirajon­gókra. Pest megye filmszín­házaiban először kerül vá­szonra Oshima világhírű filmje ,.Az érzékek birodal­ma", amelyet 1976-os bemuta­tásakor egész Nyugat-Európá- ban korszakos remekműnek kijáró hódolattal ünnepeltek. Április 18—19-én Vecsésen, majd 20—21-én Monoron lát­hatják a különleges filmcse­megére éhesek ezt a filmet. Április 22—24-ig mozi-video lesz Vecsésen. Bemutatják a „Hap Ki Do" című hongkongi, „A rendőrnő" című olasz, a „Menekülés New Yorkból”, „A gyémántok", „A köd” cí­mű amerikai, a „Kés a kéz­ben” című francia és a „Sze­met szemért” című amerikai filmet. A videótulajdonosok nagy része már bizonyára ismeri ezeket a filmeket, de a széles nagyközönségnek újból lehe­tősége lesz eddig még nem lá­tott filmek, sőt filmirányza­tok megismerésére. Sz. A. Pilis, Nyáregyháza Falugyűlések 1988. március 30-án, szerdán 18 órakor a pilisi Móricz Zsig- mond Művelődési Házban, majd március 31-én, csütörtö­kön 18 órakor a nyáregyházi művelődési házban falugyűlést tartanak, amelyekre várják a lakosság megjelenését. Hifit látnak a munkások? Amikor a buszok hazaérkeznek Amikor az ember hazaérke­zik munkából, hosszú utazás­ból, átöltözik otthonra, köz­ben megmosakszik, szemügyre veszi utcai ruházatát, hogy van-e rajta javítani-, tiszíta- nivaló. Gondolom, így termé­szetes a hazaérkezés a leg­több embernél. De ugyanígy magától értetődő a gondosság azoknál az embereknél is, akik a hosszú műszak végeztével hazaérkező autóbuszokat fo­gadják a Volánbusz Monori Üzemigazgatósága műszaki te­lepén . .. Először a kapunál fogadják az autóbuszt, vezetője beáll vele a kocsimosóba, s a gyor­san forgó gépi kefével, nagy­nyomású vízsugarakkal a ka­rosszériát, a gőzborotvával a motort szabadítja meg az utak porától. A napi vizsgáló átve­szi a sofőrtől a buszt, majd a garázsművezető dönt a javí­tások sorrendjéről, a kísérő- okmányokon feltüntetett hi­bák jellege alapján. Ezután a gépjárműipari szakmákat mű­velők kis hada lát munkához. Elsőként azt veszik észre a karbantartók, hogy a gépko­csivezető milyen gyakran, s mekkora erővel taposta a gáz­vagy a fékpedált. Ugyanis a rugók, a gumik, a fékrend­szer, a futómű a vezetési stí­lusról is vall. Ám ezek az al­katrészek, részegységek arról is vallanak, hogy milyen az utak állapota az üzemigazga­tóság területén, Nagykáta, Monor és Dabas vonzáskör­zetében. A leggyakoribb meg­hibásodások oka a kátyús, nem eléggé gondozott útfelü­let, az aszfaltot helyenként vastagon borító por, de leg­alább annyira számít a rossz közlekedési morál, a megálló­helyek sűrűsége — utóbbira példa, hogy Monor és Gomba között 10,1 kilométeren 13 megálló van. ami oda-vissza 26—26 megállást, illetve indu­lást feltételez. Sajnos az utóbbi időben el­szaporodtak a Volánbusz ro­vására a nem saját hibás közúti káresetek. Például egy autóbusz megsérült oldalle­mezének cseréje 30—40 ezer forintba kerül! Igaz, hogy a biztosító fizet, ám érdemes Labdarúgás Gólözön és vereség A monori MÉH-telep felvesz lakatos és villanyszerelő szakmunkást, férfi segédmunkást, női segédmunkást Egy és két műszakos munkarend. Jelentksiás: Árvái János művezetőnél, cím: Monor, Ipát u. 6. Labdarúgás, megyei II. osz­tály. Déli csoport: Üllő—Tököl 7-2 (3-1), Üllő, 300 néző, ve­zette: Szabó J. A tartalékos hazai csapat már a 4. percben megszerezte a vezetést. A folyamatos üllői rohamok további gólokat hoz­tak, míg a vendégek erejéből csupán a szépítésre futotta. Szünet után még jobban működött a gépezet, szebbnél szebb támadások után hamar eldőlt a mérkőzés sorsa. A ha­zai csatárokat különösen a parádés hetedik gól dicséri, annak ellenére, hogy elég sok helvzetet is kihagytak. Vég­eredményben az üllőiek egy lelkes, de elég szerény tudású csapatot győztek le. Jó: az egész üllői csapat, Garai azonban közülük is ki­emelkedett klasszis góljával. Góllövők: Tóth L. (2), Garai, Sipos, Henter, Marozsán, Kris- kó. Ifi: Üllő—Tököl 2-1. Gól: Burza II. B. T. Pécel—Monor 0-0, Pécel, 200 néző, vezette: Szigeti. Az aránylag jól előkészített földes pályán óvatosan kezd­tek a csapatok. Az első tíz percben egy hazai próbálko­zást lehetett feljegyezni, vala­mint a túloldalon Gáspár helyzetét, ez is, az is kima­radt azonban. A félidő hátra­levő részében Gáspár még két­szer megszerezhette volna a vezetést Monornak, ha hisz a régi intésnek, miszerint a kis gól is gól. Szünet után kiegyenlített já­ték folyt, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek. Ahogy telt az idő, úgy esett az iram és a színvonal. Jó: Csóti, Varga, Técsi, Ohát, Kécskei. Ifi: Pécel—Monor 2-2 (1-1). Gól: Zsíros, Magócsi (1 Les­ből). K. J. Szigetújfalu—Sülysáp 5-0 (3-0), Szigetújfalu, 100 néző, vezette: Schömen (kritikán alul). A hét közben három volt NB I-es játékossal megerősö­dött Szigetújfalu győzelme várható volt. Ennek ellenére Schömen játékvezető döntöt­te el a mérkőzést, már a 23. percben azzal, hogy előzőleg — a 14. percben — megítélt egy lesgólt, s hogy Turcsikot kiállította. Az emberhátrány, illetve a bíró működése meg­pecsételte a sülysápiak sor­sát. Ifi: Szigetújfalu—Sülysáp 6-0. Serdülő: Sülysáp—Üllő 4-1. Cs. J. Kulturális programok Ecseren kedden 13 órától középiskolai matematika-elő­készítő. Gyomron az úttörőházban 15-től a lövész-, 16.30-tól a számítógép szakkör foglalko­zása. Monoron 14-től a DSK asz­talitenisz-edzése, 17.30-tól vi- deoszakkör foglalkozása és karateedzés, 18-tól angol nyelvtanfolyam felnőtteknek A filmszínházban 18-tól és 20- tól: Utolsó csillagharcos (szí­Benyó István (balról) és Szikora Sándor a meglazult rugó­tartó anyákat húzzák meg, s közben szemrevételezik az egész alvázat a szerclöaknában — nekik nyitott könyvként mesél­nek a hibák, tudják, hogy ki vagy mi okozta azokat, (A szerző felvételei) nes, szinkronizált fantasztikus film). Maglódon 14-től a községi leánykar részvételével szakkö­ri nap. Mendén 17-től ifjúsági klub- foglalkozás. .^Péteriben 16-tól a nyugdí­jasklub, 17-től a sportkör ösz- sze jőve tele. azon elgondolkozni, hogy ez a veszteség valahol mindenkép­pen jelentkezik a népgazdaság egészében. Egyféle külön kategóriába sorolhatók a szándékos ron­gálások. Erről a témáról meg­hökkentő dolgokat mondott el Deli Kálmán, a Volánbusz műszaki osztályvezetője és Tu- sák Márton üzemigazgató. Földrajzilag is meghatároz­ható, hogy hol, mely települé­seken, mely útvonalakon a leggyakoribb a szándékos ron­gálás. E képzeletbeli „rang­sorban” Vecsés és Pánd vezet. Tavaly Pánd és Gomba között egy illuminált ember tántor­gott az úton, két megálló kö­zött. A buszsofőr nem tudta megítélni, hogy a gyalogos fel akar-e kéredzkedni, vagy csak jó kedvében dalolva lengeti a kezét, mintha még benne vol­na a borosüveg. Hát lépésben elhajtott mellette a sofőr. Ám a következő pillanatban már repült is a gyalogos kezéből egy féltégla, s az egyik abla­kot bezúzva landolt az ülések között! Hát a buszt valóban sikerült megállítani a féltég­lával! Egy másik alkalommal iskolás korú gyerek „viccből” a szemből jövő autóbuszhoz vágott egy teli félliteres tejes­zacskót. Olyan erővel találko­zott a két mozgásban levő tárgy, hogy' valósággal szét­robbant a szélvédőüveg, s csak a sofőr lélekjelenlétén mú­lott, hogy nem történt na­gyobb baj! A „vicc” négyezer forint kárt okozott. Az elmúlt évben Gyömrőn ellopott busszal a kéretlen „rodeós” árokban fejezte be ámokfutását, s hogy akkor katasztrófa nem történt, az a rendőrség gyors reagálásának volt köszönhető. Tavalyelőtt pedig Vecsésen valakik leön- tötték benzinnel az autóbusz gumikerekét, s meggyújtották, a kár jóval nagyobb volt mint az említett esetekben. Az ülé­sek felszaggatása, a támlák összefirkálása pedig már szin­te divattá vált. Ráadásul az ülésekről a vegytintát nem le­het lemosni, az áthúzás pe­dig korántsem filléres -költség. A Volánbusz Monori Üzem- igazgatóságának műszaki te­lepe tartja karban például a megállókat jelző táblákat, osz­lopokat, menetrendi tájékoz­tatókat. A tapasztalat az, hogy egy-egy „diszkójárat” után másnap reggel 7—8 kiemelt, vagy eltört oszlopot találnak a műszakiak. A három vonzás- körzet járati útvonalai men­tén alig találni olyan megál­lótáblákat, váróhelyiségeket, amelyeket ne rongáltak volna meg valamilyen módon a többnyire ismeretlen tettesek. A 761 buszmegállót jelző tábla közül évente félszáz eltűnik tartóval együtt, az alumínium­oszlopok itt-ott magánházak kerítéseibe beépítve „köszön­nek vissza” a'volánosoknak. S bizony az sem látszik, hogy évente 400—500 menet­rendi tájékoztatót cserélnek ki a műszakiak. Elgondolkoz­tató tapasztalat, hogy az idő­közi menetrendi változtatások­ról — a sajtóban való közlés mellett — szinte hiába ad ki az üzemigazgatóság évente 100—120 ezer szórólapot, mert nagyon sokat eldobálnak kö­zülük az emberek. A Volánbusz berendezései­ben okozott szándékos károk az elmúlt évtizedben 70—80 százalékkal emelkedtek (!), ez alól csak Mende, község kivé­tel. A járművek rongálása azonban az említett példák el­lenére is igen érdekes módon 5—10 százalékra csökkent 1982 óta! Ez óriási eredmény, ami ugye arra is lehetőséget ad, hogy feltételezzük: a meg­állójelzők és váróhelyiségek rongálói talán nem is a rend­szeresen utazók, inkább egy olyan kisebbségről van szó, akiknek vandálkodása behatá­rolható életformájuk, korosz­tályuk, s többnyire éjszakai ténykedésük szerint. Még annyit a témáról, hogy az előző télen a havas utak takarítatlansága miatt súlyos alváz- és karosszériasérülések­kel bevontatott autóbuszokban keletkezett károk,, a javításra fordított, kifizetett túlórák, az emiatt nyújtott műszakok ideje alatt az erőteljesebb fű­tés mintegy 3 és fél millió forint többletköltséget rótt a Volánbusz Monori Üzemigaz­gatóságára. Jó tudni, hogy egy Ikarus- autóbusz mai ára közel két­millió forint. Lehet, hogy az összes kár elvitte tucatnyi új autóbusz árát?!... Aszódi László Antal Megérkezett az autóbusz a műszaki telepre — igaz, ez nem éppen örömteli pillanat volt, mert Galambos László gépkocsivezető a szolgálata félidejénél tartott, amikor a menet közben keletkezett ki­sebb hibákat szükségesnek vélte kijavíttatni Apróhirdetések ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) A Monor Városi Jogú Nagyközségi Közös Ta­nács V. B. Építőipari Költségvetési Üzem felvételre keres, szak­irányú képesítéssel magasépítési építés­vezetőt, valamint, kő­műveseket, azonnali belépésre. — Bérezés, megegyezés szerint. — Jelentkezni lehet: Ta­kács Endre igazgató­nál (Monor, Vörös Hadsereg u. 21.) az üzem központjában. Javításra szoruló, bel- söudvaros, két szoba, konyha, fürdőszoba, melléképületes ház el­adó, gáz közeli bekö­téssel. — Érdeklődni: Dufek Gyula. Monor, Vörös Hadsereg u. 9. Értesítem megrende­lőimet, hogy április 1-jétől nem a monori gyorstisztítóban, ha­nem lakásomon kis­iparosként dolgozom. Magócsi Imre ruha­tisztító mester, Monor, Kossuth L. u. 41. Monoron, a Három­háznál. műúthoz kö­zel, 600 négyszögöl szőlő, szerszámoskam- rával eladó, megoszt­va is. Érdeklődni le­het: Kossuth L. u. 162. Juhász. Laskagomba táptalaj folyamatosan kapható, Monor. Mátyás kir. 38. 3—5 kg termés zsá­konként. Bárhol ter­meszthető, igénytelen. Mindig friss gombát fogyaszthat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom