Pest Megyei Hírlap, 1988. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-14 / 62. szám
Két perc, s már a „mi” dömperünket rakja a markoló Nincs megállás, pár hónap múlva itt kell, hogy folyjon a Duna Hangyaszorgalommal dolgoznak Nagymaroson és VÉsegrádon Hét vége a vízlépcső építésén évi tervszámait, a 80 millió forintra tervezett nyereséget kevésnek találták. Ezért az igazgató tanács úgy határozott, hogy áprilisban dönt a vállalat ez évi nyereségtervezetéről. Az igazgató tanács ülésén Marjai József az iméntiekhez kapcsolódóan elmondta: az ÉGSZÖV az utóbbi időkben kiválóan bizonyította, hogy a nehezedő körülmények között is lehet boldogulni, bár most az országos helyzethez hasonlóan itt is óvatosság, visszafogottság tapasztalható. — A vállalkozó szellem szülte ezt a vállalatot 1970- ben, s ez a szellem még ma is él ebben a kollektívában. Éppen ezért nem engedhetik meg maguknak, hogy túl sokáig várakozzanak — mondta a miniszterelnök-helyettes, hozzátéve: a közös vállalatot alapítók sem kívánhatnak többet az ÉGSZÖV-tői, mint saját maguktól. Együttműködve a tanácsokkal Több, mint húszesztendős fennállásának egyik legjobb évet zárta ezúttal a Szobi Afész, amelynek tagsága a hét végén tartotta Szobon a küldöttértekezletét. A tanácskozáson többek között részt vett és felszólalt Balogh László, a Pest Megyei Tanács elnöke, a terület országgyűlési Az ÉGSZÖV igazgató tanácsi ülésén felszólalt Marjai József. A képen balra Lénárd László, jobbra Stefanovits László képviselője, dr. Olajos Mihály, az MSZMP Vác Városi Bizottságának első titkára és Beke András, a Mészöv elnöke. Rasman István, az áfész elnöke az előzetesen írásban kiadott anyaghoz fűzött szóbeli kiegészítésében elmondta, hogy szinte minden területen fejlődés tapasztalható. Dicsérte a verőcei 20. számú ABC kollektívájának kiemelkedő teljesítményét, valamint a vendéglátás és a felvásárlás eredményeit. Mint kiemelte, a tagság bizalmát jelzi, hogy nőtt a célrészjegyekre befizetett összeg. Az idén a tavalyihoz hasonló eredményekre számítanak. Kiemelkedő feladatuknak tartják az új nagymarosi ABC felépítését. A küldöttértekezleten felszólalásában Balogh László hangsúlyozta, hogy a Szobi Áfész vezeti a hasonló nagyságú fogyasztási szövetkezetek hatékonysági rangsorát a megyében. Részletesen értékelte a terület fejlődésének legfontosabb feladatait, s kérte, hogy a jövőben az áfész használja ki jobban a tanácsokkal való együttműködés lehetőségeit Hatmillióról demagógia nélkül Beszélgetés Vác város tanácselnökével Vác tanácsának februári testületi ülésén — és az azt megelőző fórumokon — az idei csaknem egymilliárd forintos gazdálkodási tervvel kapcsolatban a lakosságot foglalkoztató problémák sokasága vetődött fel. A fejlesztési célkitűzések közül a legtöbb és leghevesebb vitát a Konstantin tér rendezése és a szovjet hősi emlékmű tervezett átépítése váltotta ki, háttérbe szorítva más, igen lényeges kérdéseket. A tanácstagok külön Is szavaztak erről, és volt, aki nem fogadta el ezt a tervet. Az érvek összecsaptak az ülésen, és összecsaptak más fórumokon is. Legutóbb — március 9-én — a rádió Napközben adásában hallhattak erről a helybéliek s természetesen minden hallgató. ebben a ük oda. formájában nem ilAz ellenérvek röviden úgy összegezhetők, hogy amikor sok — szinte létfontosságú dologra — kevesebb jut a kelleténél, miért költ a város milliókat a tér átrendezésére és az emlékmű átépítésére. Ezt a kérdést feltettük dr. Bóth Jánosnak, a városi tanács elnökének is. A Tehát miért költ milliókat a város erre, és miért most? — Körülbelül másfél évtizede foglalkoztatja az emlékmű ügye a közvéleményt és a város vezetőit. Elhelyezése, formája, anyaga nem esztétikus. Már a Szabadság tér kialakításakor felvetődött, hogy oda «kar a hétköznapok Számukra csakúgy, mint a nagymarosi felvonulási lakótelepet építő Pest Megyei Állami Építőipari Vállalat munkásai számára a hét végék olyanok, akár a hétköznapok. Bár odaát, Nagymaroson, úgy tűnik, csigalassúsággal haladnak a majdani munkásszálló építésével a PÁÉV-esek. Éppen csak kilátszik a földből a földszinti tér meg néhány apró ház fala. Nem csoda, hogy a szakértőkhöz hasonlóan rákérdezünk: lesz-e átadás itt szeptember végén? Horváth László, a vállalat termelési főosztályvezetője nem sértődik meg. Tudja, jelentős a lemaradás.. az eredeti elképzelésekhez képest. — Nem a hozzáállással volt probléma. Dolgoztunk mi. ehogy lehetett — mondja. — Csak hát a múlt évi anyaghiány miatt le kellett állni a szálló építésével. De az élet ezért nem állt meg. Könnyű ezt mondani, hogy elmaradtunk, ám nézzen csak körül: máshol, másfajta munkát végeztünk. Készen vagyunk a környező családi házak földmunkáival, alapbetonozásával, az öt épület falazási munkáiból kettő már készen áll. És az ABC-áruházzal is előrébb tartunk, mint amiről szó volt. Azt viszont, hogy az elkövetkező hónapokban megfeszített munkára lesz szükség, azt elismeri. Mondja, ezért vezették be a 6+3-as munkarendet. Ám a dolgozók nagy része a három pihenőnapon is vállalja a munkát. De mire marad így idő, energia? Hiszen többségüket várja otthon az asszony, a gyerekek. — Mit lehet tenni? Valamiből élni kell — mondja komoran iliglász József építésvezető. Ősszel, amikor utoljára láttam ugyanazokat az embereket, akik most szemben ülnek velem, még vidám, jó kedélyű, mosolygós arccal beszéltek. Bizonygatták, ha a „gödörből” kijönnek, egy csapásra végeznek a munkával. Ma már látják, nem megy olyan könnyen. De azért állítják, rémálmukban sem jön elő, hogy nem lesznek kész határidőre. Vannak már alvállalkozók, biztosított az alapanyag, s van munkaerő is — ha nem is bőven: — Több építkezésről vezényeltünk át brigádokat, napi ütemtervet készítettünk, szinte óráról órára követni tudjuk, hol tartunk — állítja Ivanovics Jván, a főmérnökség vezetője. Nézem a programot, amit elém tol, s ha nem is igazodom el rajta, elhiszem, komolyan hiszi, amit mond nekem. Különben is, ha már ők sem hinnének ... Lenne, aki figyelmeztet — Ügy tűnik, sok az ellendrukker. Vagy legalábbis az olyan partner, aki mindenMarkolóra várva áron hajtja a magáét: nem létezik, hogy a PÁÉV idejében kész lesz. — Nem megy-e a minőség rovására a nagy hajrá? — fordulok az iménti szavak gazdájához, Horváth Józsefhez. — Betartunk minden technológiai utasítást, de ha nem tennénk, akkor is lenne, aki figyelmeztessen rá: hiba van. Hetente jönnek ellenőrizni a tervezők, nem találtak eddig semmi kifogásolnivalót. Sőt, amikor kértük őket, hogy mondják el, mi a véleményük a munkánkról, nevetve csak annyit mondtak: miért akarjátok, hogy a szemetekbe dicsérjünk benneteket? Ezek a szavak újra mosolyt fakasztanak az arcokon. Fáradt, törődött, gyűrött arcok. Rájuk férne a pihenés. Majdnem mind fiatal emberek a körülöttem lévők. Biztosan jól jönne egy kis kikapcsolódás, zene, tánc, mulatás. — Aki lehúzza itt a 6+3-as műszakot meg a pihenőnapjain is bejár, annak nincs sem kedve, sem ereje ahhoz, hogy akár most, szombat délután is diszkóba menjen. Örül, ha hazamehet, lefürdik, aztán elaludhat a tv előtt. Reggel 7-től fél 4-ig kiszívja az itteni munka az erőnket — mondja Cyurcsok Károly csendesen. Ö is fiatal, tán még családja sincs, ha meg van, szórakozás helyett bizonyára otthon is jól ellenne. Ügy, mint az a 148 ember, aki hozzá hasonlóan dacolva az Két part között — kotorják az ideiglenes Duna-medret. Na- időjárással, harcolva a gyor- ponta 10 ezer köbmétert mozgatnak meg san pergő órákkal azon van, (Vimola Károly felvételei) helyezzék át. Tavaly, a hetvenedik évforduló kapcsán, a megváltozott szellemnek köszönhetően, teremtődtek meg a politikai feltételek az emlékmű átépítéséhez. Mi pedig vállaltuk a rizikót, hogy megterveztetjük az új emlékművet. Közben, a volt rendőrkapitányság épületének szállodává átalakítása, pontosabban, eladása révén szabad pénzeszközhöz jutottunk. Ez az anyagi feltételeket is megteremtette nemcsak az emlékmű átépítéséhez. hanem a tér rendezéséhez is. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezzel a leendő szálloda környezete is megszépül, és ez a terület majdan a város legvonzóbb része lehet. • Tartok attól, hogy a politikai és anyagi feltételek megléte még nem győz meg mindenkit arról, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben pont erre a célra kell fordítani hatmillió forintot ... — Ezelőtt öt évvel avattunk utoljára köztéri szobrot, és a városi rang nemcsak lakóépületek és járdák építésére kötelez. Meggyőződésem, hogy jobb anyagi körülmények között is lennének viták erről, és meggyőződésem, hogy ha most nem építjük meg, talán évtizedekig sem sikerül. De beszéljünk nyíltan: a városba érkező idegemnek talán először ez tűnik fel, a székesegyház előtt álló, nem éppen esztétikus emlékmű. Azt hiszem, azzal mindenki egyetért, hogy • A közvélemény nem lett volna alakítható azzal, ha a tervek előbb nyilvánosságra kerülnek? Talán akkor legalább az indulat lenne kevesebb a vitákban. — Nehéz megítélni', hogy egy ilyen kérdésben mikor lépjen a nyilvánosság elé a város vezetése. Ha tavaly nem kezdjük el a tervezést, akkor idén biztos nem tudjuk kiviitelez- tetni. Egyébként az elképzelést már korábban megtárgyalta a tanács illetékes bizottsága, a céllal egyetértett, csak az új emlékmű téren belüli helyét nem tudták meghatározni. Most, amikor a feltételek megteremtődtek, bekerült a tanács éves tervébe, és ezt megvitatták a népfront, a városi szakszervezeti bizottság, a KISZ fórumain. A tanácstestület tagjai előszavazáson rangsorolták a fejlesztési elképzeléseket, majd a tanácsülésen elfogadták a gazdálkodási tervet, a fejlesztési tervvel,, és ebben a tér és emlékmű átépítésével együtt. A tanácstagok rangsorolása szerint ez a felsorolt fejlesztési célok utolsó negyedébe került. Tehát, ha jut rá pénz, elkészül. Q A hiányos tájékoztatás belevihet embereket demagóg megnyilvánulásokba, amelyekre a válasz is hasonló lehet. S úgy tűnik, hogy a tájékoztatás ebben az esetben nem volt elegendő, a megtartott fórumok kevésnek bizonyultak. Hogyan informálják a továbbiakban erről a kérdésről a lakosságot? — Téma lesz a tanácstagi beszámolókon, ezenkívül igyekszünk válaszolni a hozzánk érkező kérdésekre. Az emlékmű tervét a szakemberek már elfogadták, a tér kialakításának terve még az építészeti zsűri előtt van, s ha elfogadják, közzétesszük városi fórumunkban és a Naszályban. E folyóiratban egyébként továbbra is szeretnénk foglalkozni a tér és az emlékmű ügyével — és persze foglalkozni fogunk ennek az ügynek a tapasztalataival is. Borgó János Mérlegen az elmúlt esztendő (Folytatás az 1, oldalról.) k hogy haladjon a munka, elkészüljön határidőre a vízlépcső majdani építőinek otthona. Azoké az építőké, akik a Duna másik partján, talán a PÁÉV-eseknél is nehezebb körülmények között dolgoznak. — Napi 10 ezer köbmétert, parti szárazföldet, mederiszapot, kavicsot mozgatunk meg — mutat a körtöltésen túlra Sinkó László, az Oviber műszaki ellenőre. Előttünk gép- monstrumok, hajóóriások, soktonnás munkagépek dolgoznak komótosan. Jól olajozottan, szinte automata módjára működik a rendszer. Életnek jóformán nyoma sincsen, pedig 74 ember dolgozik — igaz, hatalmas területen. Hamar telik a puttony — Aki dolgozik, a gépek mögött van — mondja Sinkó László. — A többiek meg készülnek a váltásra, a következő műszak 12 órájára. Nincs megállás, üresjárat. Míg beszél, tartálykocsi húz el mellettünk, igazolva az elhangzottakat. Még tankolni sem mennek el a gépek, akinek fogytán az üzemanyaga, ahhoz odaáll a tartálykocsi, s pár perc múlva már folytatódik tovább a munka. Éjjel és nappal egyaránt. Hangyaszorgalommal. Bár a Komatsu dömperek a legkevésbé sem hasonlíthatók össze az aprócska állatokkal. A vezetőfülkében, 4-5 méter magasan óriásnak érezheti magát az ember. Igaz, csak akkor, ha feljut oda — akár azzal, hogy kiérdemli az itteni munkát, akár magával a ténnyel: felkapaszkodik a gépre. Kovács Dé- r.esnek, öt magyar társához hasonlóan, akik a japán dömpereket vezetik, sikerült ez. Régóta dolgoznak együtt az osztrákokkal. Talán ez is az oka, hogy — meddő próbálkozásom ellenére, amellyel fotós kollégámat akartam követni a dömper vezetőfülkéjébe — nehezen értek szót vele. Nemigen akar lejönni, hiányzik az a néhány perc, amit így elveszteget. Merthogy a kotrók 2-3 perc alatt megtöltik a 15 köbméteres „puttonyt”, s akkor menni kell. Azért végül annyit elmond: a napi 50-60 forduló, a 10 napos „munkahét”, s a 12 órás műszak után már alig várja a következő csütörtököt, amikor jut idő egy kis pihenésre... Fató Zsuzsa Esteledik. A nap valahol a sűrű esőfelhőkön túl már lebukott a hegyek mögé. Kompunk lassan szeli a vizet Visegrád és Nagymaros között. Állunk a fedélzeten, s a szemerkélő havasesöben nézzük, mint harap csillapíthatatlan étvággyal újra és újra a hatalmas markoló a túlparton az öreg Duna medrébe. Mögöttünk már alig látszik a nagymarosi partszakasz, s az évszázados nyugalmából pár hónapja felvert hegyoldal. Magunk mögött hagytuk a sarat dagasztó, agyagot túró, falakat húzó embereket, akik a szombat esti szürkületig ugyanúgy dolgoztak, ahogy pénteken, hétfőn — vagy vasárnap. Kémleljük, odaát, Visegrádon nem állnak-e le a munkával? Nem hátralnak-e meg az ottani építők a hidegtől, esőtől, széltől, a sötéttől? Választ a kigyulladó fények adnak. Fényszóróikkal a vizet, a partot, utat pásztázva tovább dolgoznak a munkagépek. És az emberek.
